Valakikell34 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kár lett volna ezért az estétért – gondoltam, miután leraktam a telefont. A haverom, Tomi hívott, hogy a közös barátnőnk megbetegedett, így nem tudunk moziba menni négyesben, ahogy terveztük, pedig igazán jó lett volna kimozdulni ezen a meleg nyári estén. Említette viszont, hogy Ádám - aki a negyediknek szerveztünk be – hozna pizzát meg valami dvd filmet, mert nem akar otthon ülni. Igaz, nem mozi, de a semminél jobb, és legalább jó társaságban telne az este.

Rögtön hívtam is Ádámot, hogy részemről oké, és megbeszéltük, hogy 8 körül jönnek Tomival és hozzák a pizzát. Tamást gyerekkorom óta ismertem, Ádámot viszont csak párszor láttam, de szimpatikus srácnak tűnt.

Ránéztem az órára, még volt egy kis időm, mielőtt a fiúk megérkeztek volna, így hát kicsit rendbe szedtem magam. A nadrágot meg a pólót egy térdig érő, vállakat szabadon hagyó ruhára cseréltem, ami kényelmes viselet volt a nagy melegben, ami estére sem csillapodott.

A konyhába mentem, hogy utána nézzek, van-e ital behűtve, és mikor mindent rendben találtam, bevetettem magam a nappaliba a kanapéra, és vártam a srácokat......

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A francba - gondolom magamban, mikor Kriszta szólt, hogy sajnos úszik az esti négyes mozizás, mert nagyon rosszul van. Persze hangosan, csak annyit mondok, "Semmi gond, pihengess és gyógyulj meg mihamarabb!" - Felhívom Ádámot, hogy tudassam vele a "jó hírt", de támad egy remek ötlete, miszerint elmehetnénk Zsuhoz, egy szép nagy pizzával, meg valami dvd-vel. Az ötlet tetszik, így már hívom is Zsuzsit, hogy készüljön, megyünk hozzá. Szerencsére Ő sem tiltakozik, és megbeszéljük, hogy este 8 körül érkezünk. Viccesen még meg is jegyzem neki, hogy: "Reszkess csajszi, mert két jóképű pasival töltöd az estéd!" Erre Ő nevetve csak annyit felel, hogy: - Huuu, nagyon félek, de bízok benne, hogy nem esik bántódásom - és el is búcsúzunk egymástól. Szeretem Zsut, nagyon régóta vagyunk már barátok és mindent tudunk egymásról. Nincs olyan dolog, amit ne beszélnénk meg egymással, igazi jó barátok vagyunk. Titokban persze mindig tetszett, de nem akartam elrontani a barátságunkat ezért soha nem is mondtam neki semmit. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy valószínűleg sejthet valamit, mert kósza pillantásaim, biztos nem kerülték el a figyelmét és sokszor teszünk is egymásnak kétértelmű megjegyzéseket. Persze ezeket mindig elnevetjük és poénra vesszük. Szegény ha tudná, hogy én ezeket nagyon szívesen gondolnám komolyan is... De mindegy, ez van. Törődök bele és már megyek is készülődni, mert lassan indulnom kell. Egy gyors zuhany, borotválkoznom szerencsére nem kell, mert reggel komplett szőrtelenenítés volt, alul-felül. Nagyon utálok borotválkozni. Az óra már negyed 8-at mutat, mikor megcsörgetem Ádámot, hogy kész van-e, mert lassan indulnunk kellene. Igenlő válaszára, megbeszéljük, hogy a szokott helyen találkozunk kb 5 perc múlva. Neeeem, Kedves Olvasó, semmi titkos helyre ne gondolj. Egy utcával arrébb lakunk egymástól és a közös programokra mindig a sarkon szoktunk találkozni. Mikor messzről meglátom Ádámot, nyugtázom, hogy rendben, nem csak én csíptem ki magam. Ő is frissen borotválkozva és frissen, illatosan érkezik. Egy gyors pacsi és már megyünk is a pizzáért. Közben a megszokott témáinkat boncolgatjuk, beugrunk a pizzériába a kajáért és egy hirtelen ötlettől vezérelve még bort is veszünk az egyik üzletben, ami mellett elhaladunk. Egy rövid kis séta után már ott is voltunk Zsunál. A órámra pislantok, pontosan 8 óra. Pontosak vagyunk. Kopogásunkra már nyílik is az ajtó és ott áll Zsuzsi, én meg szokás szerint azt se tudom hova nézzek. Már megint nagyon jól néz ki. Egy egyrészes, pántos kis ruha van rajta, ami kiemeli tökéletes alakját.Ezt imádom benne, hogy egy egyszerű kis ruhában is szívdöglesztően tud kinézni. A vállai szabadon, mellei kiemelve, a dereka karcsú, popsijánál szépen kerekedik a ruha és a lábai.... Hmmm. Ádámra pislantva látom, hogy őt sem hagyta hidegen a látvány, mert csak leesett állal áll szótlanul az ajtóban. - Ha tudtam volna, hogy ilyen jól nézel ki, Ádámot otthon hagytam volna! - mondom, hogy oldjam az érthető feszültséget, amit Ádám nevetve kér ki magának. Háziasszonyunk is nevet és úgy invitál be minket a teljes menetfelszerelésünkkel a lakásba.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Izgatottan készültem a randira. Egy négyes mozilátogatás, utána egy kis iszogatás, beszélgetés, esetleg vacsora valahol. Remek hangulatom volt, amit Tamás telefonhívása rontott csak el. Közölte velem, hogy Kriszta beteg lett. "Fasza! Lőttek a mozinak, meg a jó estének!" - gondoltam magamban. Ám barátommal maradtunk abban, hogy felmegyünk Zsuzsihoz, és ha nem is mozizunk, de nem fogunk unatkozni az este folyamán.

Zsuzsival párszor már találkoztam, de igazából ő Tomival volt nagyon régi, szoros barátságban. Én tudtam, hogy a barátom igencsak ki van hegyezve Zsuzsira, amit viszont a nő talán nem is tud, esetleg sejthet. Én úgy emlékeztem rá, mint egy csinos, konszolidált öltözködésű, de bitangul jó nőre.

A megbeszélt helyen találkoztam a barátommal, és útközben még vettem pizzát, meg bort is, és felmentünk Zsuzsihoz.

Az első döbbenet akkor ért, amikor a nő kinyitotta az ajtót. Azt tudtam, hogy jó nő, de hogy ennyire?! Valóságos bombázó áll előttünk, és ha Tomi nem töri meg a csendet valami poénnal, melynek csak az utólsó szavai jutottak el a tudatomig, talán még hosszú percekig állok ott leesett állal. Aztán én is valamit válaszoltam, de csak valami idétlenséget mondhattam, mert nem tudtam levenni a szemeim arról a két gyönyörű kebelről, melyek szinte átdöfték a ruháját, és arról a két gyönyörű lábról, melyhez foghatót ritkán láttam addig.

Szó szerint kivert a víz, mikor beléptem utánuk a lakásba.

Valakikell34 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Gondolataim épp a két srác körül jártak, mikor kíméletlenül kopogni kezdett valaki az ajtón, kizökkentve engem az álmodozásból. Vetettem egy pillantást az órára, és elégedetten nyugtáztam, hogy a fiúk pontosak voltak, nem késtek, mivel épp 8-ra ígérkeztek

Könnyedén felugrottam a kanapéról, és ahogy kinyitottam az ajtót, a két srác ott állt, szinte földbe gyökerezett lábbal. Ádám nem is leplezte csodálatát, amivel kissé zavarba is hozott, mert tetőtől talpig végig pásztázott a szemével. Igaz, én is megnéztem magamnak, hiszen eddig csak futólag taliztunk, és meg kellett állapítanom, hogy nagyon jól van összerakva a pasi.

Tomi más tészta. Mindig is imádtam, bár nem mindig tudtam rajta kiigazodni. Néha úgy éreztem, hogy csak barátként tekint rám, de olykor-olykor, egy-egy ölelésben, egy kósza pusziban több is volt, bár lehet, hogy csak én fantáziáltam volna.

Igazán szerencsésnek éreztem magam, hogy két ilyen tuti pasival tölthetem az estét, akiknek a közelségétől teljesen normális, ha nedves lesz egy nő bugyija.

Na, de túljutottunk a kezdeti meglepetésen, és Tomi is elsütött egy poént, amin jót mosolyogtunk mindhárman, majd beinvitáltam őket a lakásba.

Ádám felbontotta a bort, és poharak után kutatott a konyhában, nem sok sikerrel. Utána mentem, hogy segítsek, ezalatt Tomi a pizzát osztotta szét a nappaliban az előzőleg megterített asztalnál.

A borospoharak a felső polcon voltak, fel kellett állnom lábujjhegyre, hogy elérjem, de Ádám megelőzött, és mögém lépve nyúlt értük, közben hátulról szorosan hozzám simult,de úgy, hogy megéreztem nyilvánvaló izgatottságát.

Kicsit zavarba jöttem, de nem tudtam ellépni, mert hozzászorított a szekrényhez.

Tamás közben végzett a pizzaosztással, és kikiabált a konyhába, hogy ő bizony már szomjan akar halni, igyekezzünk a borral és a poharakkal.

Ádám végre elengedett, de ahogy ránéztem, láttam a szemében felcsillanó vágyat, de elhessegettem a gondolatot, mert nem kettesben voltunk, így nem sok értelme lett volna belelovalni magunkat bármibe is.

A nappaliban mindhárman leültünk az asztal köré, és Krisztáról, a betegségéről kezdtünk beszélgetni, mikor egyszer csak a térdeim között egy lábat éreztem, ahogy felfelé araszol a combomon.

Kutatva néztem előbb Ádámra, hiszen rendesen be volt indulva rám a konyhában, de ő nyugodt volt, ellenben Tomi bárgyú mosollyal az arcán nézett rám.

Hitetlenkedve néztem rá, de a pillantása elárulta: ő huncutkodik az asztal alatt.....

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután sikerült győzedelmeskednünk a kezdeti döbbenetünk felett - mert láttam, hogy a ház úrnője nem csak rám volt ekkora hatással - gyorsan becuccoltunk és Ádám már ugrott is neki a bornak. Udvarias akart lenni, mint mindig, de szerintem csak magát akarta nyugtatni egy kis piával. Hogy én se tétlenkedjek és Zsu közelében maradhassak, - aki közben leült az egyik fotelben - felajánlottam, hogy szétosztom a pizzát. Kezemben a pizza, velem szemben Zsu, én meg lopva, lesve pislantok nagyokat a felcsúszott ruha alól kivillanó lábakra. - Ohh, csak egyszer veszhetnék el köztük pár órácskára! - gondolom magamban, de már ugrik is fel, mert Ádám nem talál poharakat. Ilyen az én szerencsém, de nem is baj, mert nagyon elkalandoztam és a pizza meg még mindig egészben van. Gyorsan szétosztom a tányérokra, de barátaim még mindig nincsenek sehol. Gondolataim persze rögtön visszatérnek azokhoz az isteni lábakhoz... - Huuuu, nekem is kellene egy kis bor. - Gyerekek, szomjan halok! - kiabálok ki a konyhába. Na, ez használt, mert pillanatokon belül megkapom a hőn áhított nedűt, de az az igazság, hogy sokat nem nyugtatott rajtam. Sőt, talán rontott is a helyzetemen, mert miközben Kriszta betegségéről beszélgetünk, én valahol máshol jártam. Távol a világ zajaitól, mindentől és mindenkitől, kettesben az eddig csak titokban imádott nővel, szenvedélyesen szeretkezve. - Tiszta hülye vagyok - zökkenek ki az álmokból és helyeselek nekik büszkén, mintha tudnám miről beszélnek. Nagyon nem tudnak most lekötni és talán a bortól, talán Zsu ruhájától, talán a sok éven át visszafojtott vágyakozástól, egyszer csak elhatározom magam, lesz, ami lesz, és az asztal alatt lassan, már indul is a lábam. Finoman hozzáérintem Zsu lábához, majd a térdét keresve haladok felfele. Közben figyelem a reakcióit is. Alig észrevehetően, egy pillanatra megdermed a mondat közepén, de már folytatja is. Viszont az első kérdő pillantást nem felém, hanem Ádámnak küldi. - Hmmm. Szóval így állunk... Nem rám számítottál, hanem a másik pasira? - Érdekes, eddig ha ilyesmi jutott eszembe, azt hittem rosszul esne, de most valahogy izgatott a gondolat, hogy ők ketten. De lehet, hogy tévedek, mert mikor leesik neki, hogy én ismerkedek az asztal alatt, két falat közt küld egy apró mosolyt, majd egy picit jobban szétnyitja a térdeit. - Hogy milyen rafinált egy csaj ez az én barátnőm, közben még arra is van lélekjelenléte, hogy feltűnés nélkül beszélgessen tovább Ádámmal. - Lábujjaim már a combjánál járnak, érzem a teste melegét és teljesen kész vagyok a szitutól. Miért nem próbálkoztam én ezzel korábban??? - kérdezem magamtól és simogatva haladok előre, de mielőtt túlságosan is előrejutnék, Zsu rám néz és hangosan megkérdezi, hogy: - Mi van Édesem, te nem vagy éhes? - hirtelen azt sem tudom, mit mondjak, zavaromban még a lábam is visszarántom, de aztán leesik, hogy a szinte érintetlen tányéromra célzott, és Ádám kérdő tekintetével és Zsuzsi csalafinta mosolyával karöltve vágok bele a pizzába. Előtte azért még elengedek egy csábító nézéssel kombinált, - De, nagyon-nagyon éhes vagyok - ot is, csak, hogy a szójátékban ne maradjak adós.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Próbáltam jó színben feltüntetni magam a nő előtt, ezért serénykedni kezdtem. Felbontottam a bort, majd kimentem poharakért, de aztán rájöttem, hogy nem az én konyhában kutakodok, és mire belemerültem volna a poharak keresésébe, Zsu már ki is jött segíteni. Mikor előttem ágaskodott, hogy a szekrény felső polcáról levegye őket, előzékenyen a segítségére siettem. Ekkor sikerült hátulról hozzá simulnom pár pillanatig. Még ruhákon keresztül is varázslatos volt a két test érintkezése. Puha fenekéhez hozzáért a félig duzzadt hímtagom. Emiatt aztán hírtelen el is szégyelltem magam egy kissé, és nem tudom mi történt volna, ha Tomi nem kiabál ki, hogy szomjan akar halni, ha időben nem kap poharat.

Bent aztán a barátom szétosztotta a pizzát, és leültünk enni, miután koccintottunk a borral. Zsu ült Tomival szemben. Én tudtam a barátomról, hogy odavan a nőért, és mikor megláttam Zsuzsit, megértettem, hogy miért. Őérte én is oda meg vissza tudtam volna lenni. Érdekes módon Tomi nem nyúlt a pizzájához, csak nézte Zsuzsit. Zsu beszélt, de egy pillanatra elakadt a szava, és mivel rám pillantott, rájöttem, hogy Tomi támadásba lendült az asztal alatt. Szegény fiú, már nagyon be lehetett sózva, amit meg is értettem. Mikor a nő látta, hogy teljesen ártatlan vagyok a dologban, egy cinkos mosolyt küldött Tomi felé. "Vette a lapot"- gondoltam irigykedve a barátomra. Felsejlett előttem, hogy talán ők ketten ma még egy nagyot szexelni fognak. Ha már így indul az este! Ebben az is megerősített, hogy kettejük közt lezajlott egy néhány szavas párbeszéd, amiből a süket is kihallotta volna, hogy nem a kajáról szólt...Aztán az is eszembe villant, hogy milyen lenne, ha ketten agyusztálnánk a nőt. Erre a gondolatra egyrészt kivert a víz, másrészt iszonyúan elkezdett állni a dákóm. Belegondoltam, hogy egy mozdulattal megszabadítjuk a nőt a ruhájától és....

Valakikell34 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kezdeti zavaromban azt sem tudom, merre nézzek. Egy pillanatra megakad a mondanivalóm, de Tomi nem áll le, és lábujjai már a combomat csiklandozzák.Igyekszem úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és jóízűen falatozom tovább, de ez a fiú agyon nem bír magával, hát gondoltam, dobok egy lapáttal még a tűzre, és egy huncut mosoly kíséretében még jobban széttárom a combjaim.

Folytatom a pizzaevést, remélve, hogy Ádám nem veszi észre Tomi gonosz kis játékát, akinek lába egyre feljebb araszol combomon a lüktető ölem felé.

Hogy kizökkentsem a srácot, felé fordulva kérdezem:

- Mi van Édesem, te nem vagy éhes? -dobok egy kósza pillantást a tányérja felé, mire Tomi hirtelen visszahúzza a lábát, és hozzálát az érintetlen kajához, de előtte még nem állja meg, hogy vissza nem szóljon:

- De, nagyon-nagyon éhes vagyok, ott is - válaszol egy csibészes mosoly kíséretében, és lógva hagyja a témát, mert észreveszi, hogy Ádám kérdőn néz felváltva hol rám, hol rá, és próbálja megfejteni, mi is zajlik köztünk.

Igazából mindig is tetszett Tamás nekem, de a barátságon túl sosem léptünk, nem is beszéltünk arról, hogy akarna tőlem bármi egyebet. Társaságban persze viccesen húztuk egymást sokat, de érzelmekről, vonzódásról nem esett szó.

Most viszont úgy érzem, mintha valami fura szikra pattant volna ki az érintése nyomán, amiből lángra kapott valamiféle tüzes szenvedély.

De ha Ádámra nézek, látom rajta a pár év különbséget, amivel több barátjánál, és amivel magában hordozza a nyers férfiasságot, ami nagyon vonzóvá teszi.

Szóval két tuti pasival vacsizok, és még előttünk egy egész estés mozifilm dvd-n....

Lassan mindhárman befejezzük a vacsorát, érezhetően forr a levegő körülöttünk, mire végre elhelyezkedünk a kanapén. A két srác közé kerülök, érzem testük melegét, ahogy oldalról hozzám simulnak. Közben elkezdődik a film, de ők mintha nem is arra figyelnének, inkább a felcsúszó ruhám széle ragadja meg pillantásukat....

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A vacsora hátralevő részét már a vágyaimmal küzdve töltöm és mikor mindannyian befejeztük a vacsorát kényelmesen elhelyezkedünk a kanapén. Valahogy szavak nélkül is tudta mindenki, hogy hol a helye, mert mindketten úgy helyezkedtünk Ádámmal, hogy Zsuzsi köztünk nézze a filmet. Na, persze Ő se kérette magát és vidáman huppant be közénk. Hiába próbáltam, nem tudtam, nem észrevenni, hogy a rucija széle felcsúszott és most még kevesebbet takar, mint eddig, pedig idáig se neveztem volna csadornak azt a kis rucit. - Jaaaa, hogy már megy a film???? - kapom fel a fejem, de közben látom, hogy Ádám is hasonló problémákkal küzd, mint én, szeme fel-le jár Zsu elővillantott lábain és dekoltázsán. - Nem hiszem el, hogy nem veszi észre mi folyik körülötte. - gondolom magamban, mikor nagynehezen leveszem a szemem a formás melleiről és ránézek az arcára, ahogy meredten nézi a tévét. Már pont kezdenék elhinni, hogy tényleg nem érzi szenvedésünk, mikor meglátom azt az apró, huncut mosolyt az arcán. - Oooh, szóval játszik velünk. Akkor játszunk mi is - és ahogy szorosan mellettem fekszik, kezemmel óvatosan végigsimítok a combján. Reakció semmi. A bőre forró és izgatóan selymes. A szívem majd kiugrik a helyéről, homlokomon megjelennek az első izzadtságcseppek, de nem állok meg. Lassan körkörösen cirógatva lopom a távolságot az ujjam és a ruha széle között. Elértem. Megállok egy pillanatra, de Zsu egy picit feljebb húzza a lábát és így már hozzáférek a combja hátsó oldalához is. Lassan siklik végig rajta az ujam, mikor valami megmozdul mellettem. Odakapom a pillantásom és látom, hogy Ádám barátom keze a másik lábát térképezi fel, szimultánban az enyémmel. Tekintetünk is összetalálkozik a kollégával, aki mosolyogva néz rám és cinkosan felém kacsint. Némi döbbenettel fűszerezett izgatottságomat Zsuzsi kérdése töri meg:

- Mi van fiúk, nem nézitek a filmet?

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Abban valamiért biztos voltam, hogy az este folyamán történni fog valami. Ahogy a két másikra néztem, láttam rajtuk, hogy odavannak egymásért. Tamásban biztos voltam, de ahogy elnéztem a nőt, rajta is láttam, hogy felszabadul benne valami. Valami, amit talán titkolt maga előtt is, vagy ha nem, akkor most adódik lehetőség átélni a vágyait, ami eddig elfojtva maradt. Ugyan közöttünk volt a nő, miközben elindult a film, de nem hinném, hogy bárkit is érdekelt volna a DVD. Én biztosan a nő felcsúszó ruhája alól kivillanó lábaira, ruhája dekoltázsából kibuggyanó melleire koncentráltam, de ahogy átpillantottam Zsu felett, hát látom, hogy Tamás szemei sem a képernyőre tapadnak...Láttam, hogy az egyik keze a nő combját masszírozza, és mivel Zsuzsi nem ellenkezett, én is akcióba lendültem. Így már két oldalról simogattuk a gyönyörű lábakat. Sőt! Mikor észrevettem, hogy feljebb húzza a lábát, amit Tamás kényeztetett, biztos voltam benne, hogy ellenem sem lesz kifogása.

- Mi van fiúk? Nem nézitek a filmet? - kérdezte hírtelen Zsuzsi.

- És ha tudunk jobbat? - kérdeztem vissza.

- Na és mi lenne az? - nézett rám a nő.

- Hát például ez - és hírtelen fölé hajoltam, megcsókoltam, miközben az egyik kezemmel elkaptam a mellét, és megmasszíroztam jó erősen. Tamás is elkapta a fonalat. Az eddig a lábat simogató keze a nő ruhája alá csúszott. Pár másodpercig csókoltam őt, majd Tamásra néztem, aki a helyembe lépett, és most ő csókolta meg a nőt. Zsuzsi az egyik kezét a kezemre tette, hogy el ne vegyem a melléről, csak simogassam tovább. Nem is volt szándékomban eltávolodni tőle. Gyönyörű mellei voltak, elvesztem volna bennük örömmel. Tamás egyik keze a nő puncija körül matatott, miközben csókolóztak. Én egyelőre figyeltem őket, miközben a nő melleit masszíroztam.

Valakikell34 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyira édesek, de tényleg...Két felnőtt férfi, és úgy viselkednek, mint akik még sosem láttak nőt. Nagyon hízelgő, hogy ilyen reakciókat vált ki a közelségem belőlük, ezt hiába is tagadnám, és úgy döntök, hagyom érvényesülni a bennem feltámadó kisördögöt, meglátom, mire megyünk. Ahogy helyezkedem köztük, a ruhám széle vészesen feljebb csúszik, combjaim hívogatóan villannak ki alóla. A srácok igazán hősiesen próbálnak koncentrálni a filmre, de a szemem sarkából látom, ahogy Ádám a pillantásával járja végig domborulataimat, Tomi viszont összeszedve bátorságát, meleg tenyerét a combomra csúsztatja. Látom, ültében kicsit előre hajol, nézi az arcomat, talán biztatásra vár, de nem könnyítem meg a dolgát. Ádám - látva, hogy Tomit sem pofoztam fel,amiért a combomat taperolja, - óvatosan birtokba veszi a másik lábamat, és immár mindkét srác figyelme rám irányult, hagyták a csudába a filmet.

Tamás felbátorodik, kutakodó ujjai egyre közelebb kerülnek ölemhez, és én már alig birok parancsolni magamnak.

- Na, mi van, fiúk? Nem nézitek a filmet? - fordulok feléjük, és hangom meglehetősen ravaszul cseng, ahogy felteszem a teljesen felesleges kérdést, hiszen már mindketten levetkőztettek a szemeikkel.

- És ha tudunk jobbat? - kérdezi szemtelenül Ádám, mire Tomi egy pillanatra leáll, és ő is kíváncsian figyel, mit válaszolok. Kíváncsivá tett a kis pimasz, és a kérdésre kérdéssel feleltem:

- Na és mi lenne az? - a kíváncsiság úrrá lett rajtam, de rögtön jött is a válasz, igazából meglepődni sem volt időm.

- Hát például ez - mondta Ádám, de szinte ki sem ejti a szavakat, már hajol is a számra, miközben a tenyere a mellemre tapad.

Nem is néztem ki belőle, hogy ilyen vehemens alkat, de hát alamuszi nyuszi nagyot ugrik, ugyebár....Ám cseppet sem bántam, hogy kezdeményezett, hiszen nem biztos, hogy magunktól valaha is ilyen közelségbe kerültünk volna Tomival, kellett a kezdő lökés, ami most annyira jól sikerül, hogy Tamásom keze már a bugyim szélénél jár.

Ádám vadul csókol, de csak pár pillanatig, mert hirtelen elszakad a számtól, és Tomi bújik közelebb hozzám. Először még bátortalan a csókja, de amint megérezi, hogy visszacsókolom, követelőzővé válik, nyelve fürgén csusszan be szomjas ajkaim közé.

A másikuk keze még mindig a mellemet simogatja, ujjai közé csippentve a bimbót,kéjes sóhajokat csalva ki belőlem.

Kezeim akaratlanul is elindulnak a két fiú öle felé, mindkettőnél kézzel fogható a vágyakozás. Tomi csókolózás közben a vékony pántokat letolja a vállamról, amitől aztán a ruha felsőrésze lecsúszik rólam, fedetlenül hagyva a melleimet. Ádám, aki eddig csak simogatta őket, most éhesen hajol rájuk, Tamás pedig a kanapéról felkelve betérdel a lábaim közé, és apró, édes csókokkal halmozza el combom belső felén az érzékeny bőrt.

Úgy érzem, megőrjít ez a két pasi. Egyik kezem még mindig Ádám farkán pihen, másikkal Tomi fejét húzom hajába kapaszkodva türelmetlenül egyre közelebb hozzám.....

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- És ha tudunk jobbat? - válaszol Ádám ugyanolyan kihívóan, mint ahogy Zsu tette azt.

- Na és mi lenne az? - kérdez vissza izgalommal vegyes kíváncsisággal a hangjában Zsuzsi.

Ádám persze nem hazudtolja meg magát és a kérdéssel szinte egy időben már meg is adja a választ: - Hát például ez - mondja és már csókolja is a vendéglátónkat, közben a keze pedig az eddig sóvárogva lesett mellére tapad.Nem semmi látvány. Ismerem Ádámot és tudtam, hogy nincs elveszve a nők terén, de határozottsága az mellett, hogy felizgatott engem is, meg is lepett. A látványtól már én se tudtam tovább finomkodni. Kezem egyre feljebb és feljebb kúszott Zsuzsi ruhája alatt és pár pillanat múlva már a bugyija szélét tapintottam. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy mi lesz ha leállít, de látva hogyan adja át magát Ádám csókjának és hogyan élvezi a simogató kezeket, ezt a gondolatot gyorsan el is hessegettem magamtól. Csókjuk egyszer csak megszakadt, a barátom elhajolt az imádott nő szájától, így gyorsan én hajoltam oda. Egy kicsit még mindig tartva az elutasítástól, óvatosan közeledek és kicsit félszegen csókolom meg. Nagyon finom és puha az ajka. - Istenem, mióta vágytam már erre... - Legszívesebben beleharapnék egy nagyot, de visszafogom magam és finom maradok. Bár, mikor visszacsókol jelezve, hogy nem kell aggódnom, majdnem elvesztem a fejem. Nyelvem fürgén siklik az édes ajkak közt és szemem sarkából látom közben, ahogy Ádám ujjai közé csippenti a ruhán keresztül a már keményen álló mellbimbókat. A hatás nem marad el, Zsu kéjes sóhaja fűszerezi meg a csókunkat. Már cseppet sem vagyok visszafogott, ami talán annak is köszönhető, hogy megérzem Zsuzsi kezét az ágyékomon ahogyan végigsimít rajtam. Csodálatos érzés. Közben, hogy segítsek a barátomon, lehúzom Zsuzsi ruhájának vállpántját, kiszabadítva ezzel rejtekükből a gyönyörű melleket. Ádám persze azonnal rájuk vetette magát és Zsu simogatásától biztatva csókolta őket. Állatira felizgatott a látvány és azt akartam, hogy Zsuzsi is ezt érezze, ezért gyorsan helyet váltottam és betérdeltem Zsuzsi lábai közé, hogy csókokkal borítsam el a combját. Lassan haladtam rajta végig közben pedig fel-fel pillantottam, hogy lássam őket, ahogy Zsu kéjes sóhajok közepette élvezi Ádám nyelvjátékát és csókjait a mellén és ahogy keze Ádám dagadó nadrágját simogatja. Közben beletúr az én hajamba is és megkapaszkodva benne türelmetlenül húz egyre közelebb magához. Nem hagyom magam, de azért lassan közelítek a célom felé. Csókjaim egyre csak záporoznak a combjára. Kezemmel feljebb tolom a ruhája alját, amiben készségesen segít. Kicsit megemeli a fenekét, így könnyen tolom fel rajta a ruhát, megpillantva a bugyiját. Csókjaim egyre közelebb és közelebb érnek hozzá, már a szélénél járok, mikor felpillantva látom, hogy Zsuzsi szabad keze, ami nem az én fejemet irányítja, éppen Ádám nadrágját gombolja ki és csusszan be a slicc résén. Barátom arcára pillantva látom, megtalálta, amit keresett, mert látom, ahogy átfut rajta a kéj és mosolyogva emelkedik fel és simogatja tovább Zsu melleit. Már én is teljesen merev vagyok. Nem is gondoltam volna, hogy egyszer így láthatom Zsuzsit, ráadásul pont a barátommal és velem... Küzdve a látvány okozta izgalommal simítom végig a bugyija szélét a nyelvemmel, kicsit alácsúszva. Erre kéjesen felnyög és már emeli is a popsiját, hogy húzzam le róla a bugyit. Nem ellenkezek megfogom és már húzom is le róla. És igen, végre megpillantom régi fantáziáim vágyát, itt csillog előttem nedvesen. Már alig férek a nadrágomban, amit csak tetéz a látvány, ami felpillantva tárul elém. Zsu már kigombolta Ádám nadrágját, ami a térdéig lecsúszva pihen és vendéglátónk éppen a barátom farkát próbálja kibányászni az alsójából. Ádám közben átszellemült arccal figyeli ahogy Zsuzsi eléri célját és kéjesen végigsimítja az előtte álló szerszámot. Erre én is akcióba lendülök és mindenféle előzmény nélkül végignyalom a finom, illatos punciját. Nyelvem lassan siklik az ajkai között, én padig élvezem az ízét és illatát. Mikor elérem a csiklóját, egy picit megnyomom a nyelvemmel, majd újra elindulok lentről felfele, ugyanolyan lassan. Játékom úgy hallom nem eredménytelen, mert szinte egyszerre hallom meg mindkettejük sóhaját. Odapillantva pedig látom, ahogy Zsuzsi éppen odahajol Ádám farkához és először csak megcsókolja a hegyét, majd tövig engedi a szájába.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az események nem várt sebességgel peregtek fovább.

Tomi vad csókolózása Zsuzsival éreztette azt a felszabadult feszültséget, amely már régóta bújkált bennük. Most nyílvánvalóvá vált, hogy nem csak Tomi kívánta Zsuzsit, hanem fordítva is igaz volt a dolog. Azt azonban a nő egy pillanatra sem hagyta kétségesnek látszani, hogy rám is számít a mai este. Tomi egyre jobban belelendült, én meg a ruháján keresztül harapdáltam a mellbimbókat, melyek már szinte teljesen átdöfték a vékony ruhát. Aztán egy mozdulat a barátom részéről, és a ruha pántjai lekerültek a nő válláról. Pár pillanat, és a fedetlen keblek előttem domborodtak. Gyönyörűen, kívánatosan követeltek maguknak teret a helységben. Az így még jobban látszott, hogy a nőnek rettenetesen jó mellei vannak. Bár hanyatt feküdt, de a két domb hegyként meredt felfelé, akárcsak a szerszámom, melyen ekkor megéreztem Zsuzsi tenyerének melegét, és finom szorítását. Tomi ebben a pillanatban befészkelte magát a nő lábai közé, és én csak az ide-oda, fel-le mozgó fejét láttam, na meg Zsuzsi hangját hallottam. Ebből nyílvánvaló volt, hogy a pasi alaposan célba talált, vagy legalábbis már ott jár a punci érzékeny részénél. Zsuzsi pár perc múlva fészkelődni kezdtett, és a nadrágom kigombolásával bíbelődött, miközben a fenekét emelgette. Tomi ekkor a nő bugyiját húzta le. Lassan mindenki teljesen harcra kész állapotban volt. Rólam már lekerült a nadrág, és Zsuzsi előbb megmarkolta, majd odahajolva megcsókolta, majd hírtelen be is kapta a farkam. Nem tétovázott, nem finomkodott, azonnal tövig beszopta. A szemem felakadt a gyönyörtől. Az valahogy az első pillanatban nyílvánvaló volt számomra, hogy a nő nem kispályás, de hogy így bekapja, majd azonnal szopni is kezdje, ezt nem gondoltam volna. Ahogy hozzám ért, ahogy szopott, éreztem, hogy nagyon ura a helyzetnek. Ekkor már teljesen biztos voltam abban, hogy ketten kicsináljuk a nőt, úgy hagyjuk itt, hogy nem tud kikísérni bennünket, mert nem tud majd lábra állni. Nem egyszer tettünk már ilyet, tudtuk, ismertük egymás szokásait a barátommal, és ez a buja szexistennő csak megerősítette azt a képzetemet, hogy itt ma este fojni fog a sperma, mint a patak vize.

Valakikell34 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen elaléltam a két fiútól. Fejem kissé hátravetve élveztem Ádám kényeztető száját a mellbimbómon, és mikor lenéztem Tomira, láttam, hogy minket nézett, miközben kezével cirógatta a combom belső felét. Hajánál fogva húztam közelebb magamhoz, egészen az ölemhez, ám szája akadályba ütközött, pedig már nagyon vágytam rá. Tamás elkapta a ruha szélét, és felfelé húzta, én pedig – hogy segítségére legyek – ültömben kicsit megemeltem a csípőmet, a könnyű nyári anyag fellebbent, és a fehér csipke bugyi láttatni engedte magát. Amint megpillantotta a csipkecsodát Tomi, már láttam is, ahogy felforrt a vére, és hajolt a combom tövéhez, közvetlenül a bugyi széléhez.

Igyekeztem megosztani a figyelmem a két srác között, amit ők cseppet sem könnyítettek meg számomra, hiszen két oldalról ért a kényeztetés, és bizony nem csak kapni, de adni is imádok.

Kezem - amivel eddig Tomi hajába kapaszkodtam – már Ádám nadrágjában matatott. Egy határozott mozdulattal benyúltam a nyitott sliccen keresztül, és meleg tenyerembe vettem a méretes szerszámját. Földöntúli mosoly jelent meg Ádám arcán, mikor megérezte ujjaim szorítását férfiasságán, én meg nagyot nyeltem, mert Tomi nyelvét éreztem bekúszni a csipke bugyi alá.

Akaratlanul is megemeltem a fenekem, Tamás pedig résen volt, kezei már markolták is a fehérnemű szélét, és egy mozdulattal lehúzta rólam. Csillogó tekintete elárulta, hogy imádja a lucskosan csillogó puncim látványát. Miután elhárult az akadály, ami meggátolta, hogy a közelembe férkőzzön, Tomi éhesen temette fejét az ölembe, hangos sóhaja jelezte, hogy ő is alig bír magával.

Közben Ádám csípőjéről a nadrág már a térdéig csúszott, alsógatyáját sátorként feszítette keményen meredő farka, amit egy gyors mozdulattal kiszabadítottam, és ráhajolva előbb csak apró csókokkal kényeztettem, aztán hosszan végig nyalva tövig bekaptam.

Tamás eközben jó mélyen benyalt a szeméremajkaim közé, és míg én a barátját szoptam, kutakodó nyelve már meglelte a duzzadt csiklómat, és finoman pöckölve játszott vele.

Teljesen megőrjített a tudat, hogy két sráccal lehetek, hiszen ez eddig fel sem merült bennem. Ha Kriszta nem betegszik meg, akkor talán sosem kerültünk volna ebbe a helyzetbe, hiszen Ádámot alig ismertem, Tomi pedig a jó barátom volt.

Tamás zökkentett vissza az elmélkedésből, mikor izmos karjaival átkulcsolta a combomat, és hirtelen mozdulattal maga felé húzott, a fenekem épp csak hogy az ágy szélén volt, szinte lebegett az ölem a szája előtt, de erősen tartott. Nyelvét finoman, érzéssel húzta majdnem a popsimtól egészen fel, kicsit megpihenve a csiklómon, majd újra lefelé vette útját. Egyik kezét szabaddá téve két ujját lassan forró puncimba dugta, néha kicsit megforgatva benne, így haladt egyre mélyebbre, én meg nem győztem nyögni Ádám farkával a számban a gyönyörtől. Közben Ádi is közelebb bújt hozzám, kezével gyúrta a melleimet, és élvezettel figyelte barátja nyelvjátékát, én pedig már vergődtem Tomi édes kínzásától. Testem vadul táncolt, a fiú kezét rabságba ejtette hüvelyem, ahogy a rám törő orgazmustól lüktetve rászorítottam az ujjaira.

Úgy éreztem, szétrobbanok tucatnyi apró darabra. Olyan hirtelen álltam fel az ágyról, hogy Tomit majdnem fellöktem. Ádám elé térdeltem a kanapéra, mivel ő már úgyis ott volt, felkínáltam neki magam hátulról, és reméltem, hogy él a lehetőséggel, hiszen már annyira kívántam, hogy valamelyikük jó alaposan megdugjon.

A fiúk gyorsan feltalálták magukat. Tomi elém állt, a farkát kínálva nekem, én pedig örültem, hogy a számmal kényeztethetem őt, Ádám pedig óvatosan belém vezette dákóját, majd megmarkolta a fenekem, és szinte felnyársalt.

- Gyerünk! Erősebben! – biztattam Ádámot, aki hallgatott is rám, és egyre vadabbul kefélt, miközben zihálva szedte a levegőt.

Tamás mindkét kezével a hajamba markolt, és finoman húzott a farkára, bár nem volt szükség rá, mert isteni érzés volt szopni, és én teljesen átadtam magam az élvezetnek.

- Őrülten izgató vagy, te……. – suttogta előre hajolva Tomi szinte bele a hajamba, és még nem is sejtette, hogy még épp csak elkezdtem a kényeztetésüket…….

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ténykedésem megtette hatását, érzem, ahogy teste minden nyelvcsapásomra megrezzen. Kezeimmel átfogom a combját és még közelebb húzom magamhoz. Fogásomon nem lazítva nyalom egyre gyorsabban és gyorsabban. Nyelvem egy pillanatra sem lassított, hol a csiklóján siklott végig gyorsan, hol az ajkaival játszott fürgén, néha pedig olyan mélyen hatolt a hüvelyébe, amilyen mélyen csak bírt. Már alig bírt magával, próbált mozogni, de erősen fogtam. Mikor már érezem rajta, hogy rögtön vége, lelassítok és újból finoman kényeztetem. Lassan haladok a nyelvemmel, őrületes "kínokat" okozva ezzel neki. Hogy tetézzem a gyönyörét, a kezemmel is végigsimítom a punciját. A simítás után az egész tenyerem ráfektetem és finom nyomást gyakorolva rá nyitom szét egy picit két ujjam és csókolom meg a köztük előbukkanó csiklóját, majd lassan elengedve két ujjammal hatolok bele ügyelve, hogy a közben a csiklójára záporozó csókok ne szűnjenek. Ujjaim egyre mélyebbre merülnek a forró és nedves hüvelyében én pedig felnézek, hogy lássam a hatást, de csak Ádám csillogó tekintetével találkoztam, aki Zsuzsi melleit simogatta, miközben Ő legalább akkora átéléssel szopta a farkát, mint ahogy én nyaltam. Ujjaim közben már körbejárták a hüvelyét és most már ütemesen mozog ki-be, mikor elkapom a tekintetem róluk és nyelvem már megint a csiklóját kényezteti. Érzem, hogy nincs neki sok hátra, nedve már az ujjaimon folyik végig, teste szinte megállás nélkül remeg és mikor izmai szinte bilincsként szorítják össze az ujjaim, gyorsan az ajkaim közé szippantom a csiklóját és szinte mozdulatlanul várom, hogy lecsengjen a szemmel láthatóan nem kis orgazmusa.

De úgy tűnik Ő nem akar várni, mert egy hirtelen mozdulattal felugrik, gyorsan megfordul és elém térdel. Barátomra pislantok és látom, ahogy mosolyogva szemléli az elé táruló csodaszép látványt. El tudom képzelni, milyen gyönyörű és kívánatos lehet Zsu mögött állni, aki, közben éppen egy másik pasi nadrágját gombolja kifele, mert már én sem bírtam magammal és gyorsan elé álltam, hogy végre én is megtapasztalhassam, milyen ügyes a szája. Még véletlenül sem kérette magát és miközben odapucsított Ádám elé, kezével már gombolta is le rólam a nadrágot. Az előző szopás és a látvány hatására barátom sem tétlenkedik sokáig, lassan a felkínált bejárathoz illeszti a farkát, és abban a pillanatban mikor Zsuzsi bekapta az én farkam,szinte egy mozdulattal hatol be Ő is, szinte felnyársalva a kettőnk közt vergődő lányt. Kezei szorosan markolják a fenekét és ütemesen mozog ki-be én meg gyönyörködök a látványban ahogy Zsu érzéki ajkai körülölelik a farkam és lassan mozognak rajta előre hátra. Mennyei a látvány az érzés pedig egyszerűen fenséges. Nyelve fürgén csiklandozza a szájában dagadó farkam, amit egészen a torkáig enged magába. Kezem önkéntelenül is beletúr a hajába és úgy húzom magamra, pedig erre semmi szükség, hisz nagyon jól csinálja és magától is tudja, mi kell két ilyen alaposan felizgult pasinak. Ádám lehet, hogy lassított egy kicsit a tempón, nem tudom, nem bírtam rá figyelni, mert Zsu egy pillanatra kikapva a farkam a szájából hátrapislantott és szinte nyögve kérte, hogy: - Gyerünk! Erősebben! - Ádám erre újra rákapcsolt Zsuzsi pedig ismét visszafordult felém és barátom tempóját felvéve szopott ismét. Nem bírom ki szó nélkül, odahajolok és szinte súgom neki, hogy : - Őrülten izgató vagy! Mindig is erre vágytam, hogy végre a szádban lássam és érezhessem a farkam, de még a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy ilyen ügyes vagy! - Zsu erre csak sokat sejtető tekintettel pislantott fel rám és már ettől is eszemet vesztettem, ahogy csillogó szemekkel néz rám, a farkam pedig a szájában. De mikor az egyik kezével finoman végigsimított a heréimen, majd úgy szopott tovább, hogy finoman masszírozta is őket, szinte meg is szűnt minden körülöttem.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hű de jól szopott! Volt már pár nővel dolgom, de Zsuzsa tudása, határozottsága, és akarata kellemes meglepetés volt számomra. Azt tudtam, hogy Tomival régóta kóstolgatták egymást, és kicsit tartottam is tőle, hogy érezni fogom, hogy ők ketten nagyon akarják egymást, engem kevésbé, de ezt nem éreztem. Nagyon nem. Sőt! Mintha Zsu egyenesen totálisan rágerjedt volna erre a felállásra. Aztán, hogy elélvezett Tomi ujjaitól és nyalásától, pózt váltott. Hírtelen mozdulata kissé meglepett. Nem számítottam rá, hogy elém fog perdülni, és behajolni, hogy dugjam őt hátulról. Barátom meg a nő elé penderült, mire Zsu izgatottan kezdte lepattintani a gombokat és a cipzárt Tomi nadrágjáról. Amint előkerült a lompos, a nő azonnal rábukott, és olyan mohón torkozta le a dákót, hogy majdnem feldöntötte a pasit. Ezzel egy időben löktem be az én dákómat a forró, lucskos punciba. Olyan simán siklott be a hüvelybe, mintha csak az előbb húztam volna ki belőle. Tomi jó munkát végzett az előkészítéssel. Zsu piszokul értette a dolgát. Hagyta, hogy az erőteljes lökéseim tolják rá őt a faszra. Lenéztem oda, ahol a farkam eltűnt a nőben, és a dugásomtól rezgő fenekét láthattam, amitől aztán el is szállt az agyam. A nő olyan volt, mint egy nyársa húzott vad. A gondolatoktól kissé lelassulhattam, mire hátraszólt, hogy erősebben, gyorsabban dugjam őt. „Baszni akarsz?”- gondoltam „Hát akkor basszunk!” És ismét rákapcsoltam, erősen keféltem a nőt. Egy ideig így elvoltunk egymással, majd Tomira néztem, és szó nélkül egészen lelassítottam a tempóm, ám a lökéseim erősebbek lettek. Erre a barátom is felvette az én tempómat, és ő is picit erősített a lökésein. A farkaink egymással szemben mozogtak, egy ütemben döfték a nőt, csak én a pináját, Tomi a torkát dugta. Zsu néhány pillanat múlva megérezte a változást, és kissé mozgolódni kezdett, de ekkor én teljesen tövig nyomva belé a farkam mozdulatlanná váltam, Tomi ugyan ezt tette a szájával. Ebből megértette, hogy itt és most ő nem dominál, itt és most ő meg lesz baszva, nem is kicsit. Nagyot sóhajtva vette az adást, teste elernyedt, csak négykézláb állva tűrte, hogy a két kemény szerszám kikészítse őt. Kíváncsi voltam, hogy ha Tomi telenyomja a száját, lenyeli-e…Mert a barátom is és én is azt szerettük, ha a nő nyeli, mint kacsa a nokedlit!

Valakikell34 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Mindig is erre vágytam, hogy végre a szádban lássam és érezhessem a farkam, de még a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy ilyen ügyes vagy! - hallom Tomi hangját, de az élvezettől kikapcsol az agyam, és mintha távolról hallanám, pedig a közelemben van, farkát a számban tartva felnézek rá szememben égő tűzzel, és tudom, hogy komolyan is gondolja, amit mond.

Egyik kezemet végigfuttatom combja belső felén, remegése csak még jobban feltüzel, és mikor tenyeremet a golyóira simítom, hálásan felnyög a gyengéd érintéstől. Ádám ujjai a húsomba mélyednek, úgy szorítanak, mintha egy satu fogná testemet, de eszemben sincs szabadulni ebből az édes kötelékből, ahol elől- hátul megy az adok- kapok….

Érzem, ahogy a fenekem két félgömbje Ádám minden lökésére megremeg, és ahogy felemelem a fejem, látom, hogy Tomi szinte megbabonázva bámulja a seggemet, ahol barátja farka ütemesen mozog…. Valahogy éreztem a srácon, hogy a vadabb dolgok jönnek be neki, ezért gondoltam, hogy bátorítom kicsit a szavaimmal is, de nem volt kezdő, biztatásra semmi szüksége nem volt. Kezei erősen markolják a csípőmet, és egy pillanatig felötlött bennem, hogy ennek biztosan nyoma marad….

A két barát szinte egy ütemre mozog, és ahogy Ádám férfiassága a nedves puncimba, úgy siklik egyre beljebb Tomi farka is a számba. Minden egyes lökés egyre közelebb repít a gyönyör csúcsa felé, ismerve magam már nem kell sok egy fergeteges orgazmushoz.

Kezd kissé fájdalmas lenni, ahogy Tamás húzza a hajamat, de meghallom a nyögéseit, a torkából felszakadó hörgést, érzem, ahogy testén végigfut a remegés, és már ízlelhetem is a kiömlő spermáját a számban. Nem győzöm nyelni, kifolyik a számon, végig a melleimen, ám ekkor Tomi kezével lenyúl, és ujjaival szétkeni az ondót a melleimen, majd mikor végez, kezét az ajkaimhoz emeli, én meg mohón nyalogatom le.

Ádámot valósággal felpörgeti ez a kis közjáték, mert egyre gyorsabban dug, keményen jár a farka bennem, mint egy dugattyú, amikor benyúlok a lábaim között hátra, és egy gyengéd érintéssel eldöntöm a sorsát…..Amint a heréihez ér az ujjbegyem, megremeg, és a szilaj, vad bika hangos nyögésekkel kísérve megadja magát nekem, és telepumpálja a lucskos puncimat a magjával.

Ádám leroskad a kanapéra, én meg remegő lábakkal rogyok mellé. Mikor végre úgy érzem, hogy képes vagyok lábra állni, látom, hogy Tomi épp a WC- ből jön elő, és lehuppan mellénk.

- Jó kör volt, nem? – kérdi Ádám ránk kacsintva, amire mindketten csak bólogatunk, megszólalni nagyon még egyikünk sem tud. Csak remélni tudom, hogy Ádi nem érzi magát „ kívűlállónak” , mert én mindent megtettem, hogy jól érezze magát. Tomival más a helyzet, kicsit még kínos a szitu, most, hogy itt ül mellettem pár centire, őrült késztetést érzek, hogy megcsókoljam, de nem tudom, hogyan fogjak hozzá.

Ahogy ott töprengek, Ádám barátunk kivonul a konyhába, hogy kerítsen még valami italt, én meg a tusoláson töröm a fejem, mikor Tomi – mint egy gondolatolvasó – megszólal:

- Közös zuhany? - kérdi mélyen a szemembe nézve, de választ sem várva nyújtja a kezét felém…..

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kész vagyok teljesen. Így még soha senki nem szopott le. Mennyei érzés, de úgy látom barátom is jól érzi magát, mert szinte megszállottan markolja Zsuzsi derekát és őrülten dugja hátulról. Engem is megfogott a látvány és szinte megbabonázva bámultam azt az őrjítően formás popsit, ahogy takarásából hol előbukkan, hol eltűnik Ádám farka és minden egyes lökésnél megremeg egy picit. Önkéntelenül is felveszem én is a ritmust és egy ütemre mozgunk Benne. Ádám az isteni punciban, én pedig az ügyes szájában, élvezve a nyelvjátékát és ujjai simogatását. Kezeimmel a hajába markolok és úgy húzom magamra, bár igazság szerint nincs szükség a segítségemre, hisz eszméletlenül jól csinálja, de nem bírok magammal és érzem, hogy nincs sok hátra. Izmaim megremegnek, a látásom is elhomályosul és Zsuzsit vadul magamra húzva élvezek a szájába. Az előzményeket ismerve nem csoda, hogy hatalmasat élvezek, nem is győzi nyelni, kicsorog a szájából és végigfolyik egészen a melléig. Én még mindig önkívületben odanyúlok és végigsimogatom a csodás mellein és a finom száján, ami ekkora élvezetben részesített, de mikor ujjaim az ajkához érnek, Ő gondolkodás nélkül a szájába veszi őket és csillogó szemekkel nézve rám, nyalogatja le őket. Tekintete közben az enyémbe mélyed és nem tudom miért, de ez a pillanat nagyon megragad.

Ténykedésünk, amit eddig Ádám figyelt, nagy hatást gyakorolhatott rá is, mert látom rajta, hogy ő is kezdi elveszíteni a fejét. Ezt biztos Zsu is érzi, mert óvatosan hátranyúl és finoman megérintve a heréit, eldönti az ő sorsát is. Barátom hangos nyögések kiséretében élvez legalább akkorát, mint én az előbb és néhány pillanat múlva fáradtan huppan a kanapéra. Én kicsit rendbe szedem magam és szintén megviselten térek vissza hozzájuk. Ádám mosolyogva fogad és rám kacsintva kérdezi meg, hogy - Jó kör volt, nem? –. Még nincs erőm válaszolni és csak visszakacsintva adom a tudtára, hogy emlékezetes kis hármast sikerült összehoznunk. Lerogyok én is az ágyra, Zsuzsi mellé és próbálom felfogni, hogy mi minden történt velünk az elmúlt pár órában. Gondolataimat Ádám töri meg, aki kivonult a konyhába, hogy a szomját oltsa, én pedig már a fürdésen töröm a fejem, de Zsuzsi annyira magával ragadott, hogy nem akarok nélküle menni. Meg is kérdezem, hogy van-e kedve csatlakozni, és hogy esélyt se adjak neki a tiltakozásra, már nyújtom is felé a kezem. Szerencsémre elfogadja az ajánlatom és kéz a kézben indulunk a fürdőszoba felé. Az ajtóhoz érve magam elé engedem és egyszerűen nem tudom levenni a szemem az alakjáról, ahogy elmegy mellettem. Formás feszes cicik, még mindig hegyes bimbókkal, szép kerek popsi és igazán markolni való derék. Miközben belép a zuhanyzóba van időm újból végigmérni a lábait is és már éppen kezdenek beindulni a fejemben a fogaskerekek, mikor Zsuzsi hangja ébreszt fel ábrándozásomból: - Na, mi van nagyfiú, Te meg mit bambulsz? - kérdezi mosolyogva. Én pedig csak annyit tudok válaszolni, hogy - Gyönyörű vagy! - miközben belépek mellé a víz alá, mert ajka már csókolja is az enyémet.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hatalmasat élveztem én is, majd kicsit kimerülve leültem Zsuzsi mellé az ágyra. Tomi kiment, Zsuzsi meg sóvárgó, sajnálkozó szemekkel nézett utána. Éreztem, hogy a nő nagyon vonzódik a barátomhoz. Meg is értettem, hiszen régóta lappangott köztük valami. Mikor Tomi visszajött, én mentem ki inni. A szám igencsak kiszáradt, jól esett egy kis hideg víz. Hallottam, hogy beszélnek valamiről, és mikor visszamentem a szobába, az üres volt, ellenben a fürdőszobából vízcsobogás hangját hallottam. Az ajtóhoz léptem, mikor a barátom ámulattól elfúló hangját hallottam: - Gyönyörű vagy!

Ez már több, mint szex. Ez már nem csak egy egyszerű két pasi egy nő felállás. Oldalt álltak nekem, és alig, hogy befejezte a vallomását Tomi, a nő úgy tapadt a szájára, mint légy a papírra. Nagyon irigyeltem a fickót, amiért egy ilyen bombázó odavan érte.

Miközben csókolóztak, teljesen megfeledkeztek a külvilágról. Rólam is. Ám ez egy cseppet sem zavart. Tudtam, hogy ők ketten nem egyszerűen vonzódnak egymáshoz, ezért örülhettem, hogy annyit is kaptam, amennyit.

A nő kezei lassan elindultak Tomi testén lefelé, annak csípője vonaláig. A pasi frissen kiszopott farka még csak félig volt kemény, de a nő hamar kezelésbe vette. Jobbjával marokra fogta, baljával meg a férfi fenekét simogatta. Csókjaik egyre hevesebbek lettek. Majd Zsu keze ütemesen mozogni kezdett a dákón, ami aztán néhány perc után merevvé vált. Amint ismét kő kemény lett, a nő letérdelt, és szopni kezdte. Tomi szemei szinte felakadtak, a nő meg lehunyt szemekkel élvezte a méretes farkat. Jó volt nézni ezt az önfeledt játékot. A barátom mindkét kezét a nő fejére tette, aki erre hevesebben mozgatta a száját a szerszámon. Teljesen benyelte, majd szinte kiengedte. Ám nem tartott nagyon sokáig ez a játék. A nő többet akart., ezért lassan felállt, megfordult, és kinyomta a fenekét a pasi felé. Az szorosan mögé lépett, beigazította a dákót, és elkezdte kefélni Zsuzsit. A dugás is egyre hevesebb lett, és nem is lassított egészen addig, amíg el nem hangzott a nő szájából a következő, élvezetet jelentő sikoly.

Valakikell34 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor az ujjaink összeérnek, mintha áramütés érne...Nem kéretem magam, hisz ezt akarom, hogy vele legyek,hogy érezzem minél közelebb magamhoz. Bár ő megy elöl, az ajtóban félre áll, de csak annyira, hogy muszáj legyek hozzásimulni, bár így is éreztem simogató szemeit magamon.

- Na mi van nagyfiú,Te meg mit bambulsz? - kérdem, mert úgy látom, belefeledkezik a látványba, majd mikor belép hozzám a fülkébe, a nyakába csimpaszkodok, és alig hagyom szóhoz jutni.

- Gyönyörű vagy! - de ennél többet nem tud mondani, mert ajkaim vadul lecsapnak a szájára. Nem tehettem róla. Érdekes volt, hogy két ilyen sráccal lehetek, de Tomit mégis csak ismerem már régóta, és gyengéd érzelmeket táplálok iránta. Nem szimplán szexelni akartam vele, mint mondjuk Ádámmal. Ő egészen más volt, a két srác mint tűz és víz, de épp ezért volt izgalmas velük lenni. Nem tudtam, hogy Tomival lesz-e közöttünk még valaha bármi is, de úgy éreztem, nem zavarja a hármas felállás, és Ádámnál jobb partnert nem is találhattunk volna. Tomi gyengéd, szenvedélyes, érzelmes stílusát csodásan egészíti ki Ádám vadsága, szókimondása, nyers modora.


Ahogy itt áll velem szemben, szinte hihetetlen látvány. Tamás az én fürdőmben, meztelenül, ráadásul velem a tusolóban és csókolózunk......

Rátenyerelek a mellkasára, miközben Ő megnyitja a vizet, és a meleg permet elönti a testünket. Lassan csúsztatom lefelé a kezeimet, egyik kezemmel a fenekébe kapaszkodok, másikkal a farkát fogtam marokra, és finoman, de egyre gyorsabb ütemben mozgatni kezdem a kezem. Tomi kezeit érzem a fejemen, kitalálom,mit szeretne, forró szám felváltja a kezem, térdre ereszkedem előtte, és mélyen a számba veszem.

Olyan szinten kívánom Tomit, hogy egy pillanatra megfeledkezem Ádámról...

Csak szopom, körmeimet a fenekénél a húsába vájom, annyira akarom, hogy élvezzen. Felállok , lassan engedem ki kéjrúdját a számból és a kezeim közül, de csak egy pillanatra,hogy megforduljak. Előredőlök, kezeimmel a tusolófülke oldalának támaszkodok, úgy kínálom fel magam Tominak, aki egy percig sem késlekedik, megmarkolja a csípőmet, farkát beigazítja a nedves puncimba, és egyetlen lökéssel belém hatol....

Hmmmm, csodás....Tudtam, hogy szenvedélyes tűz ég a srácban, de ekkora lángolást, ami elemészt mindkettőnket, nem reméltem. Egyre lendületesebben mozog bennem, én pedig hamarosan sikoltva élvezek egy hatalmasat.

Rám borul hátulról, én felnézek, épp, mikor Ádám megjelenik az ajtóban.

- Megkóstolhatom azt a csodás popót? - kérdi szemtelen mosollyal, mire én jól szétterpesztem a lábaimat, és tenyeremet a falnak vetem. Tomi egy gyors mozdulattal beáll velem szembe, a falhoz támaszkodva háttal, Ádám pedig már a fenekem két félgömbjét markolássza élvezettel. Tamás finoman belecsókol a számba, csak játszva, majd a nyelvével körülrajzolja az ajkaimat, és kínzóan lassan elindul a melleim felé...

Ádám erős kezei biztos fogással tartanak, széthúzva a popsimat, arcát szinte beletemeti hátsó fertályomba, közben barátja nyelve is elhagyva a ciciket, túlszalad a köldökömön, majd lassan, de biztosan elér a szeméremajkaimig.


Csodás érzés két ilyen ügyes pasival nyalatni magam egyszerre.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben én Zsuzsi fenekét nyaltam, Tomi hol a nő punciját, hol a melleit kényeztette. A nő nyögött, érezhetően élvezte, hogy ketten egyszerre kényeztetjük. Nagy, ám mégis formás fenekébe úgy el tudtam merülni, mint egy léket kapott hajó a sebes folyású vízben. Zsuzsi csak állt, hol kissé előre hajolva, tenyereivel a csempének támaszkodva, hol felegyenesedve, hogy Tomi is kényelmesen hozzá férhessen.

Aztán Tomi felállt, Zsuzsi meg lenyúlva marokra kapta a fiú farkát, és hol gyengéden, hol meg erősen verni kezdte. Aztán mozgolódni kezdett, és ugyan nem szívesen, de abba hagytam a feneke nyalását. Egymás mellé állított minket, és az én farkamat elkapta, a Tomiét meg nyomban benyelte. Olyan elszántan, szopott, hogy öröm volt nézni. Miközben a másik szerszámot szopta, az enyémet verte, aztán cserélt. Mikor bekapta a farkamat, hirtelen pokolian megkívántam őt. Nem mintha eddig nem kívántam volna, de most olyan érzésem támadt, hogy szét tudnám tépni őt.

Ezt a felváltva szopást csinálta egy darabig, aztán Tomi rám nézett, és megkérdezte:

- Megbasszuk a nőt egyszerre?

- Naná! Ki nem hagynám! - feleltem, és ő már nyúlt is le Zsuzsiért. Felállította a démont, szembe helyezkedett vele, kissé lejjebb ereszkedett, és mikor felegyenesedett, karóba húzta Zsuzsit. Ahogy jött felfelé, farka siklott befelé a lucskos punciba. Zsuzsi szinte elemelkedett a földtől, mikor tövig magába érezte a dákót. Ekkor én mögéjük léptem, kissé én is alámerültem a popó alá, és a makkomat nekinyomtam a lyuknak. Amint Zsuzsi megérezte, hogy egyszerre két lyuka lesz betömve, lábait egészen széttette, és igyekezett két oldalt megtámaszkodni a kis fülkében. A kissé szétnyíló lyukba elkezdtem betolni a farkamat. Most tényleg kezdett lábujjhegyre állni a nő, de én ellenállhatatlanul nyomta be neki. Hangos nyögésekkel, apróbb sikolyokkal honorálta ténykedésem. Aztán én is bent voltam. Miközben haladtam befelé, Tomi leállt, csak a nőben hagyta a farkát. Mikor megérkeztem, egyszerre kezdtük el kefélni a két lyukat. Valami elképesztően csodás érzés volt! Én előre nyúlva megmarkoltam Zsuzsi melleit, Tomi meg a nő derekát fogta meg, és húzta őt magához. Teljesen összetapadtunk. A nő nem is bírta sokáig. Pár perc kemény baszás után hosszan sikoltozva élvezett egyhatalmasat. Ezt azonban én sem bírtam tovább, és alaposan telepumpáltam a fenekét a nedvemmel. Azonban nem engedtük le magunkról a lassan teljesen elgyengült nőt. Én is tovább keféltem, Tomi meg még rá is erősített: ő is tele akarta nyomni. Farkam már szinte könnyedén járt a kitágult lyukban, közben Tomi nyögésiből arra következtettem, hogy hamarosan ő is elmegy. El is ment, de előbb még adott egy kegyelemdöfést a nőnek. Zsuzsi ismét élvezett, de ez már szinte könyörgésszerű volt, hogy legyen már elég. Amit kapott akkor a zuhanyzóban....

Aztán ketten a barátommal lefürdettük a kissé elgyengült démont, majd ő minket, közben persze azért csattantak a csókok a különböző testrészeken.

Aztán lefürödve, megtörölközve teljesen meztelenül bementünk a szobába, hogy ott folytassuk a játékot, mikor Zsuzsi az asztalon lévő telefonjára pillantva felkapta azt. Miközben a zuhanyzóban játszottunk, kapott egy üzenetet. Elolvasta.

- Bocs fiúk, de mára vége a bulinak - mondta. Nem kommentálta a dolgot.

Kissé csalódottan, de mégis hihetetlenül jó érzésekkel telítve felöltöztünk, és elmentünk. Úgy döntöttünk Tomival, hogy mivel fiatal még az idő, felhívunk egy másik ismerősünket.

Természetesen nőt.....

Tartalomjegyzék