Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tenger. Ez az én hazám, itt élek minden nap, szárazföldet alig látok. De ki mondta, hogy nem kemény egy kalóz élete? Itt lehet a legjobb zsákmányokat rabolni, szárazföldön nem visznek ennyi értéket az emberek.

- Húzd már meg azt az istenverte vitorlát, mit tökölsz ott?! - ordítok az egyik idiótának. Ilyenekkel vagyok megáldva, de rabolni azt tudnak.

Ma nyugalmas nap elé nézünk úgy látom. Az ég tiszta, a szél is kedvező. Bár lassan vizet kellene már felvennünk, úgyhogy holnap visszaindulunk a szállásra, ha ma nem lesz semmi zsákmány.

- Mit szarakodsz már ott? Igyekezz már! - szólok egy másik pojácának, aki valami kötéllel bíbelődik. Kell ez a keménység, hogy rohadjanak meg, különben fellázadnának és felkoncolnának. Így is már bepróbálkoztak páran, azóta is a cápák falatoznak belőlük.

Fedélzeten minden rendben, legénység elvan, gyerünk inni. - dörmögtem magamnak, és a kabin felé veszem az irányt. Odabent a szokásos üresség. Asszony nem bírná ki itt a vízen mellettem, na meg még a sok félnótásnak biztosan fájna rá a foga. Pedig már érzem, hogy egyedül már nem az igazi.

Mi a franc ütött belém? Érzelgősködöm, mint valami hülye, picsogós nőszemély. Francba!

Rácsapok az asztalra, aztán elindulok a kupához. Töltök magamnak egy kis bort. Jóféle ital ez, a múlt héten raboltuk egy kereskedőtől. Ő már nem bánja, ha iszom, kilógattuk az árboc rúdjára. A nyakánál fogva. Hehe.

Felkacagok a gondolatmenetben, ahogyan ott nyöszörgött himbálózás közben. Hehe.

Ekkor felcsapódik a kajütajtó és berobban Jack, a barátom és helyettesem:

- Uram, hajó a láthatáron!

- Mondd csak - böffentek egyet -, miféle?

- Valami kereskedő lehet... Közelebb menjünk?

- Mindjárt megnézem én ezt magamnak! - és elindulunk felfelé. Kiállok a parancsnoki hídra és a messzelátót elővéve belenézek. Valóban kisebb kereskedőnek tűnik. Nagyon jó hír! Így mégsem kell holnap visszamennünk.

- Uram? - kérdi Jack.

- Gyerünk! - mondom széles mosollyal hozzá fordulva, és máris felharsannak a parancsok, mindenki sietve igyekszik elfoglalni a helyét. Végre bezabálhatunk!

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A mai nap életem egyik legizgalmasabb napja. Atyám hosszas unszolásomra hozzájárulását adta, hogy elkísérjem következő útjára. Hosszú idő óta könyörögtem már neki ezért, de mindezidáig megtagadta kérésemet. Ő is úgy tartja, hogy asszonyszemély nem való a hajóra. Balszerencsét hoz. Állítólag. Én nem tudom. Remélem inkább az ellenkezője lesz és pont szerencsét hozok majd.

Mindenesetre gyönyörű napra virradtunk ma kora reggel mikor vitorlát bontottunk és útnak indultunk. A legénységen se érzem, hogy zavarná őket egy női személy a hajón. Barátságos, kíváncsi pillantásokkal méregetnek mióta csak a fedélzetre léptem.

Igaz végül is a hajó és a legénység is atyámé, tehát biztos nem lesznek tiszteletlenek velem. Kabinom pici, de kényelmes. Gyorsan elrendezkedtem aztán a fedélzetre siettem. Nagyon izgalmas egy ilyen hajón az élet. Mindenki szorgosan tevékenykedik, csupa pezsgő élet az egész. Unalmas városi életem után ez igazi felüdülés a számomra.

Atyám épp a kapitánnyal beszélget mikor hozzájuk lépek. Őt már régebbről ismerem, gyakran volt vendég a házunkban.

Most is udvariasan köszönt és az iránt érdeklődik, elégedett vagyok e az elhelyezésemmel. Biztosítom őt maradéktalan elégedettségemről és megérem, hogy meséljen a hajóról. Szemem sarkában látom atyám mosolyogva csóválja a fejét. Pedig igazán megszokhatta volna már kíváncsi természetem. Tudom én, hogy egy igazi hölgyet csak az illedelmes dolgok érdekelnek. Háztartásvezetés, vendégfogadás, romantikus költemények, hímzés, divat, sétakocsikázás. Azt hiszem, ezeket tekintve nem vagyok sem igazi hölgy sem illedelmes. Bár a szigorú nevelésnek köszönhetően jól tudom palástolni az igazi természetem. Mert valójában én a vad, illetlen dolgokat élvezem. Férfimód lovagolni. Nadrágot húzni. Fűző nélkül járni. Mind-mind megbotránkoztató és illetlen dolgok.

De mily izgalmasak! Most is legszívesebben ledobnám cipellőimet is szoknyámat felrántva másznék felfelé a kötélzeten.

Ott a magasban biztos még csodásabb a kilátás. Így elmélázva hallgatom a kapitány áradozását a hajóról mikor egyszer csak kiáltás száll felénk.

A legénység java a kapitánnyal együtt a korláthoz rohan és a távolt fürkészi. Kérdőn nézek atyámra, hogy ő sejti e mi történhetett. Mit kellene látni?

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Közeledünk. Nincs nagyon felszerelve, könnyű zsákmány lesz úgy látom. Próbálnak menekülni, de nemsokára beérjük őket.

Ismét belenézek a látcsövembe. Hogy be vannak szarva mind. Tudják, hogy nemsokára a tengerfenéken végzik. A sok marha.

- Vitorlát feszíts! - ordítok le az embereimnek, kezdem unni ezt a fogócskát. Nem sokkal később egyre jobban fogy a távolság köztünk, de igazán príma hajó ez, nem azokból a lassú bárkákból való, amiket megismertem. Jó lesz ez még hosszabb utakhoz raktározásra. Leszólok a hídról:

- Figyeljetek! A hajót nem elsüllyeszteni! A nők az enyém, a legénységből se öljetek meg mindenkit! Nekem kell az a hajó értitek?

- Igen! - hallom mindenfelől.

- Akkor munkára! Gyerünk!

Ismét belenézek a látcsőbe, már jobban kiveszem az embereket. Lesz itt rab elég, és a hajót is valakinek irányítania kell majd. Csupa marcona ember odaát, de... Hopp! Mi volt ez? Hadd lássam!

Egy riadt nő a korlátnál. Ráadásul valami idősebb férfi karjaiban. Na majd kimentelek én onnan! Fél óra és megszabadítalak onnan. Gyere csak ide...

- Húzzatok már bele pokolfajzatok! - ordítok le ismét, és már nem sok van hátra, hogy megcsáklyázzuk a hajójukat. Melléjük kell kerülni, és lehetőleg egy lövés nélkül, mert kell az a bárka.

- Ágyúkat bevonni, senki nem lő a hajóra, értve? - ordítom ismét, és jön a hangos válasz:

- Értve!

Már szabad szemmel is látom az embereket. Nagyon beijedtek a nyulak. Van is mire. Lenézek az enyémekre: mind vérszomjas vadállat. Ismét odakiáltok:

- Kellenek a túszok! Csak azt öljétek, akit kell, különben megnyúvasztalak titeket!

Elkezdjük a kerülést. Mindjárt mellé érünk, mindjárt...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kalózok! Hallom az emberek sutyorgásából. A korláthoz futok én is, atyám a nyomomban. S valóban egy hajó közeledik felénk nagy sebességgel,

halálfejes lobogóval. De a mi kapitányunkat se most eresztették ki az akadémiáról. Parancsokat kiált, az emberek futnak teljesíteni őket.

Próbálunk kitérni és elmenekülni. Kisebb és fürgébb a hajónk. Talán szerencsénk lesz. Talán...

Valaki egy látcsövet nyom a kezembe. Izgatottan fürkészem vele üldözőnket. Teli van marcona kinézetű emberekkel. Szedett-vedett ruházatuk, loboncos hajuk van. És mind fel van fegyverezve. Övükben kardok, pisztolyok… Tudom nekünk is vannak fegyvereink, hisz a tengerre ki az az eszetlen, aki ki merészkedne a nélkül.

Atyám átölel, próbálna elrángatni a korláttól. Fülembe kiáltván hogy bármilyen jó is a legénységünk, nem katonák. S tényleg. Az emberek többsége riadt arccal mered a másik hajó felé.

Félnek. Döbbenek rá. Ettől a felfedezéstől meglepve hagyom, hogy atyám a kabinomba tuszkoljon és rám csukja az ajtót.

-Ki ne gyere onnét! – szól rám még utoljára, majd elsiet.

A kajüt ablakhoz futok. Látom a kalózhajó mindjárt mellénk ér. Már készen állnak az embereik a csáklyákkal. Csak a megfelelő pillanatra várnak…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Támadás! - ordítom el magam újra, amikor megfelelő közelségbe érünk. Mint a kiéhezett kutyák, úgy vetették magukat a hajóra az embereim. Odaát máris lőni kezdtek, kardozni, ami ilyenkor megszokott. Nem mozdulok, innen nézem a csata kimenetelét. Remélem, hogy hagynak néhány túlélőt fogolynak. Ekkor látom, hogy az egyik fogolynak való megcéloz a túloldalról. Az utolsó pillanatban sikerült padlóra vetődnöm. Ezt a szemtelenséget!

Nagyon felbőszített ez az orvtámadás, úgyhogy elindulok lefelé a lépcsőn, majd az egyik kötelet megragadva én is átlendülök a másik hajóra. A legénységem már úgyis elvégezte a javát.

- Elég! - ordítom hangosan, de egyből megtámad egy borissza. A kardomban végzi. - Azt mondtam elég!

A második ordításom megteszi a hatását, és miután abbamaradnak a harcok, kihúzom a kardom a szerencsétlen részegesből. Ahogyan a földre esik és feje koppan a padlón máris az utolsó kardcsapások is elhalnak.

- Ki itt a kapitány? Halljam! Lássam! - ordítok ismét, hogy előbújjon a gyáva féreg.

- Én vagyok! - szól egy hang hátulról és odalép egy ember. Megfogom a korábban betöltött mordályomat és fejbe lövöm. Némán esik a földre.

- Tévedés! - szólok ismét hangosan. - Mert ÉN vagyok a kapitány. Mindenki értette?

Végignézek az elhűlt arcomon, míg a legénységem kajánul vigyorog.

- Értette mindenki? - ordítok még morcosabb hangnemben.

- Igen! - jön egy gyengén erőltetett válasz.

- Nem hallom! - megemelem a kardom a legközelebbi túsz előtt.

- IGEN! - hangzik a határozott kiáltás.

- Na azért! - nézek körbe fenyegetőn.

- Akkor azt hiszem nem kell mondanom, hogy a legénység és az utasok a túszaink. Aki ellenáll, személyesen én lököm be cápaeledelnek. Aki együttműködik, még akár a szolgálatomba is szegődhet.

Alaposan nézek körbe minden egyes emberen, és vannak igen jó bőrben lévő egyedek is. Ekkor eszembe jut a nő, akit láttam a fedélzeten még támadás előtt.

- A nők külön kabinba kerülnek! Aki hozzájuk mer nyúlni, az is találkozik a kardommal! Értve vagyok? - a legénységem végigpásztázom, bár ezek között is sok a rohadék lázadó fajta.

- IGEN! - hangzik a kiáltás újra.

- Akkor gyerünk! Tegyétek, amit mondtam! - eközben a hajónkon maradt legénység már közelebb hozta a hajónkat, így pár foglyot a kötelekhez erősítettek, és átlökték őket a túloldalra, mint valami halhálót. Elindulok lefelé a kajütökhöz. Sorra nyitogatom az ajtókat és terelem ki az embereket. De sehol a nő. Hol a francban bujkálhat? Lassan már végére érek a szobáknak és kezdek bedühödni...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Izgalommal vegyes rémülettel nézem, ahogy mellénk ér a kalózhajó. Egyszer csak felhangzik a kiáltás:

-Támadás!

És a két hajó fedélzetén egyszerre szabadul el a pokol. Kivetik a csáklyákat és egymás mellé húzzák a két hajót. A kalózok kötelekbe kapaszkodva lendülnek át hozzánk és esnek neki az embereinknek. Kardcsattogás és pisztolylövések hangzanak. Kis kajüt ablakomból csak töredékét látom az eseményeknek, de amit látok az is bőven elég ahhoz, hogy rémület szorítsa össze a szívemet. Ezek….lemészárolnak minket! Elhátrálok kis ablaktól. Eszelős módon túrni kezdem úti ládámat. Az aljára rejtettem az én kis titkos kincseimet. Először a külön rám szabatott férfiruhát emelem ki, de némi habozás után félredobom. Nincs elég időm átöltözni. A fűzőm segítség nélkül csak nehezen bonthatnám ki és ha közben meglepnek…nem erre gondolni sem akarok. Végre kezembe akad, amire szükségem van. Először egy rövidebb vívótőrt húzok ki a ruhák alól. Gyönyörűen megmunkált darab. Atyám direkt nekem készítette a város legjobb mestereivel. Igaz kicsit rövidebb, mint a megszokott, de ez által könnyebb is. Bánni is tudok vele. A legjobb mesterektől tanultam.

A tőrt leteszem és tovább túrom a ládát. Mígnem végre kiemelem legféltettebb kincsemet, egy párbaj pisztolyt. Atyám nem tud róla, hogy lőni is megtanultam. Ő régimódi ember, szerinte asszonynépnek hímzés kell a kezébe. A vívást is nehezen emésztette meg, de azt még elfogadta hisz a vidékünkön megszokott dolog ez. De a lőfegyverektől mereven elzárkózott, elutasította őket. Így nekem kellet intézkednem, hogy beszerezzek egy példányt magamnak. Igaz hogy csak egy lövést lehet vele leadni, de talán az is elég lesz. Semmiképp nem adom meg magam harc nélkül. Jobb kezembe a pisztolyt, balba a vívótőrt kapom és így felkészülve a sarokba húzódom. Már hallom, hogy valakik a szomszédos kabinok ajtaját vagdossák. Csak idő kérdése hát mikor érnek ide. Amennyire lehetséges felkészülten várom őket. Szaporán szedem a levegőt….nyugalom, nyugalom intem magam és próbálok lassabban lélegezni. Működik a dolog, elmém higgad és a rémület helyét lassan átveszi a düh…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ebben a szobában sincs. Hova az ördögbe bújhatott ez a nő? Érzem, hogy egyre mérgesebb vagyok. A következő ajtót szinte már rutinból rúgom be. Aztán vissza is hőkölök a következő pillanatban. Ott áll egy pisztollyal a kezében. Azonnal ugrok, gondolkodásnak helye sincs. Még így is súrolt a golyó.

- Rohadt kis kurva - szitkozódom hangosan, ahogyan talpra állnék, de a nyakamon hideg pengét érzek.

- Ügyes... Nagyon ügyes! - emel fel a nyakamnál fogva a kardjával. - Igazán kitűnő reflexek.

- Úgysem juthat ki innen - sziszegem -, az embereim elfoglalták a hajót, maga a túszunk. A túszom! Értette?

A mondat végét szinte ordítom, amire hallom, hogy elindulnak páran lefelé. Ez is volt a célom.

- Hohó! Ne olyan hangosan! - szól gúnyos mosollyal a fogva tartóm - Most mégis úgy tűnik, hogy fordítva van. De tudja mit? Ahelyett, hogy egy mozdulattal elvágnám a torkát, küzdjünk meg!

- Hogy én - félrehúzom a szám cinikusan -, egy nővel? Ne nevettessen már!

- Kinevet? Hát próbáljon ki! - néz gyilkos szemekkel rám, miközben pengéjét a tokámba nyomja. - Olyan viccesnek tűnök?

- Rendben. De mi lesz, ha győz? - nézem méregetve ezt a tüzes szempárt. - Mert ha én győzök, maga a foglyom. De miért is győzne...

Hátulról a legénységem pár tagjától gúnyos nevetés szakad fel. Hogy gondolhatja ez a nőszemély, hogy engem legyőzhet?

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagy robajjal betörik az ajtó. Egy jól megtermett kalóz nyomul be rajta nyomban. Egy pillanatig se habozom a ravasz meghúzásával. De ő, mint a villám veti félre magát a golyó útjából.

- Rohadt kis kurva! – szitkozódik, miközben próbál fel tápászkodni. Gyorsan hozzálépek, és a nyakához szorítom a pengémet.

- Ügyes... Nagyon ügyes! - mondom. - Igazán kitűnő reflexek. – kardom hegyét a nyakához szorítom és felfelé nyomva kényszerítem felállásra.

- Úgysem juthat ki innen - sziszegi - az embereim elfoglalták a hajót, maga a túszunk. A túszom! Értette? – végét már ordítja. Hatásos volt az ordítása, már hallottam is a csizmás lábak dobogását amint felén közeledtek.

- Hohó! Ne olyan hangosan! – mondom gúnyosan - Most mégis úgy tűnik, hogy fordítva van. De tudja mit? Ahelyett, hogy egy mozdulattal elvágnám a torkát, küzdjünk meg!

Erre a szemem közé nevet a pimasz fráter! Hogy ő nem áll le vívni egy nővel! Még jobban torkába nyomom a pengém.

- Rendben. De mi lesz, ha győz? – visszakozik erre. - Mert ha én győzök, maga a foglyom. De miért is győzne...

Erre gúnyos nevetés hangzik fel mögötte. Megérkezett az erősítés. Igyekeznem kell az alkudozással.

-Akkor nincs veszíteni valója, ha kiáll ellenem. – mondom. – És ha győzök, akkor nem mészárolnak le több embert és szabadon engednek minket. – hadarom egy szuszra. Felháborodott morgás a jutalmam. Az ott tolongó társainak nem nyeri el tetszését javaslatom. De emberem hosszú fürkészés után bólint. Majd gúnyosan elvigyorodik.

-Rendben. – mondja. – Ha én nyerek, maga az enyém. A foglyom. Ha maga nyerne valami csoda folytán, akkor kitesszük magukat a partra.

Túl könnyen bele egyezett. Morfondírozok magamban.

-Mi a garancia, hogy állja a szavát? – kérdezem.

Erre mintha valami roppant vicceset mondtam volna, az egész kompánia elkezd nyeríteni a röhögéstől. Emberemmel az élükön. Fülig érő vigyorral néz rám.

-Garancia? Itt semmire nincs garancia! Elfelejti, hogy kalózok vagyunk? De ha már így felajánlotta miért is ne… Szórakozzunk.

Kihasználva döbbenetemet egy villámgyors mozdulattal félrelöki nyakának feszülő pengémet, fordul egyet és máris egy villogó pengével találom szemben magam. Nincs is már más választásom, mint megvívni vele. De végül is ezt akartam. Kardjával int, hogy induljunk kifelé, fel a fedélzetre. Ott lesz elég hely az összecsapáshoz. Szótlanul indulok előre, ő pedig szorosan a nyomomban. Ahogy felérek a fedélzetre szembefordulok vele.

Összecsapnak a pengéink. Óvatosan, szurkálva tapogatózva mérjük fel a másik stílusát, tudás szintjét. Az első pengeváltások után már tudom, hogy túl erős hozzám, ha nem is túl kifinomult, de mindenképp nagyon erős. Csak úgy győzhetek ellene, ha kifárasztom. Így hát e szerint folytatom vele szemben. Tíz perccel később számtalan apró pici vágástól vérzik mellkasa, válla és, karja. Inge rongyokban lóg. Emberei kik az elején hangosan bíztatták mostanra elcsendesedtek. Ő pedig csapzottan méreget. Szemeiből eltűntek a gúnyos szikrák, átadták helyüket előbb a csodálkozásnak, majd lassanként az elismerésnek. Már nem úgy néz rám, mint egy könnyű prédára.

Viszont én is fáradok. Valamit ki kell találnom sürgősen…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Igazán ügyesen kardozik ez a nő! Gondolkodni alig van időm, mert azonnal lecsapna rám. Ráadásul az embereim előtt fog megszégyeníteni, de inkább itt, mint valami hajó mocskos lyukában. De hogy egy nő győzne le...

Nem egy sebet ejt rajtam, az utolsó pillanatban ugrom félre. Az embereim is kissé megszeppenve néznek és csak egy-egy csapásomkor hallok némi éljenzést.

- Azt hiszed győzhetsz felettem? - sziszegem felé, miközben fogást keresek rajta, hogy vajon miként győzhetném le.

- Ezt én is kérdezhetem - válaszolja dühösen és újra lecsap. Úgy érzem, hogy ha így folytatjuk, akkor súlyos vereséget szenvedek és bár lekaszabolnák a többiek, de mégis csúf végem lenne. Ezt meg nem hagyhatom. Viszont mégsem adhatom meg magam. A szerencse mellém szegődött, amikor egy pillanatra megbotlik és elveszti az egyensúlyát. Azonnal a torkának szegezem a kardom:

- Úgy gondolom, hogy akkor most itt befejeztük.

- Öljön meg maga vadember - ordítja dühtől eltorzulva - Öljön meg!

Már nyúlna a kardomért, hogy magába döfje, de gyorsabb vagyok nála és elhúzom. Tetszik ez a nő. Még akár kalóz is lehetne. De amíg velem van, biztosan nem eresztem.

- Dehogy ölöm meg magát. Viszont kivételesen magát nem zárom a rabok közé. Külön lyukat kap. - Az embereim felé fordulok: - Aki zaklatni meri ezt a nőt, annak velem gyűlik meg a baja! Értve? Vigyétek!

Karjánál fogva rángatják fel és a kardját elvéve toszogatják a hajónkra. Pár emberemnek szólok, hogy maradjanak és kövessenek minket ezzel a ladikkal. Mire végzek és átérek a saját fedélzetünkre már mindenki indulásra készen áll.

- Akkor irány haza! - ordítom, és hallom is a "Vitorlákat fel!" kiáltásokat. Körbenézek és minden rendben, tudják a dolgukat. Irány a foglyok cellái, majd megnézem, milyen állapotban van a harcias fehérnép.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mérgesen sziszeg felém, ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy nem bír velem. Én pedig dühösen válaszolok. De végül… mégis elhagy a szerencsém, egy botlásomnál előnybe kerül és torkomnak szegezi kardját.

- Úgy gondolom, hogy akkor most itt befejeztük. – mondja gúnyosan. Nekem pedig végképp elönti agyamat a vörös köd.

- Öljön meg maga vadember - ordítom dühtől elvakultan - Öljön meg! Megpróbálnám magamba döfni a kardját, de elrántja előlem. Elvakult dühömben neki ugranék, de emberei lefognak. Nem is hallom mit mond, nem is érdekel. Dühösen vergődöm az engem markoló kezek között. Elborult aggyal próbálok kiszabadulni miközben, áthurcolnak a saját hajójukra. A vízbe kell ugornom valahogy. Nincs más lehetőségem. Nem kerülhetek élve a birtokukba! Minden erőmet bevetem… De képtelen vagyok kitörni markos legényei közül. Bárhogy sikoltozom, karmolászom, végül legyűrnek. Hallom valaki azt mondja, kötözzenek össze. Egy másik hang vitába száll vele. Mindezt a fejem felett úgy, hogy közben rajtam ülnek, hogy ne tudjak ugrálni. Végül néhány erős kéz megragad és karjaimat hátracsavarva összekötik kezeimet. Valami szűk ablaktalan helyiségbe löknek és rám vágják az ajtót.

Hirtelen minden erő kiszáll belőlem és a padlóra rogyok. Végem van! – suttogom magam elé a sötétben. Egyszerre tör rám az elmúlt órák minden sokkoló eseménye. A támadás, a lemészárolt emberek. És…atyám? Nem tudom, mi lehet apámmal! Őt is megölték, vagy fogoly, mint én? Mi lesz most?

Könnyek folynak az arcomon. Csapzott hajam kibomlott arcomba lóg, de hátrakötött kezeimmel nem tudom rendbe tenni. Kétségbe esés szorítja össze szívemet. Tudom, erőt kell vennem magamon. Bár oly könnyű lenne megadni magamat a mindent elmosó eszméletvesztésnek. De nem tehetem. Nagy nehezen talpra ügyeskedem magam. Épp időben, mert kintről lépteket hallok. Könny áztatta arccal, de akkor is talpon akarok nézni végzetem elé. Legyen az bármi…nem adhatom meg magam. Küzdenem kell tovább…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bevágom az ajtót. A besütő nap megvilágítja csapzott arcát. De az a harcos tekintet nem sok jót árul el róla.

- Na jól van - lépek beljebb a szobába - akkor kezdjük elölről!

Bevágom magam mögött az ajtót, és közelebb lépek amazon foglyomhoz. Még kell egy kis idő, amíg a szemem megszokja a félhomályt, addig viszont nem lépek közelebb.

- Szóval maga a foglyom - folytatom - és nem fogom elengedni, ezt jobb, ha tudja. Viszont...

- Maga mocskos állat! Maga rohadék! - szórja a szitkokat felém - Ha az apámnak bármi bántódása esik...

- Én nem az apja miatt aggódnék! - ordítok rá. - De ha nem viselkedik engedelmesen, akkor adok okot rá, érti?

Közben megszokja a szemem a benti fényeket és már látom a lány testét. Odalépek hozzá, megmarkolom a karját erősen. Meglepően izmos a nő.

- Szóval ha még egy tiltakozást hallok, az embereim az apja nyakát azonnal elvágják! Érti? - ordítom az arcába. - Érti amit mondok?

- Igen - hallom halkan, de daccal a válaszát. - Értettem... Kapitány úr!

Az utolsó szavai gúnyosan hangzottak, de nekem ennyi elég volt. Ruhájából hasítok egy darabot, majd betömöm a száját, hogy ne beszéljen. Kicsit ugyan tiltakozni próbál, de végül egy tekintetből meggyőzöm. Mára már elég volt ebből a veszekedő nőszemélyből. Ellenben... Vajon mindenhol ilyen izmos?

A mellei majd kibuggyantak tépett ruhájából, karjai izmosak és a deszkákon átszűrődő halvány fény is éppen kirajzolja az alakját. Kezemmel a derekára csúszom, és végigtapogatom a ruháján át. Igazán kiváló termet és nőies alkat. És már igazán rég voltam nővel.

Ránézek, és mint aki sejti mit akarok, rázni kezdi a fejét és kidüllednek a szemei. De nem tehet semmit, a lábai és a kezei is megkötve, a szája is betömve. Egy mozdulattal széthúztam a ruháját felül és a mellei kibuktak a ruhából. Szabadon, hegyesen, szemtelenül.

- Te az én nőm leszel! - súgom az arcába, majd a derekát átölelve a számba húzom az egyik mellét. Élvezettel szopni kezdem, mint a szomjas ember, aki napok óta nem jutott egy csepp vízhez sem. Bekapom és szívom, szopom a bimbóját. A kezemmel erősen kell fognom, mert próbál kiszabadulni, de nem engedem. Nyelvem meg sem áll, pereg tovább, élvezem a hegyes, kemény csúcsot. Néha rá-ráharapok, hogy érzékenyebb legyen...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elvakít, a hirtelen fény mikor fogva tartóm szinte berobban az ajtón, majd bevágja maga mögött mielőtt hozzám lépne. Fürkészőn, dühösen néz rám. Aztán közli velem, hogy esze ágában sincs szabadon engedni. Szitkozódva rontanék rá, de megkötözve csak a számat jártathatom. Karon ragad és úgy ordítja az arcomba, ha sokat tiltakozom, akkor az apám nyakát vágják el.

- Érti amit mondok? – kérdezi.

- Igen. Értettem... Kapitány úr! – vágom oda gúnyosan.

Ezt már nem bírja elviselni. A megmarkolja ruhám elejét és eltépi. A leszakított darabot a számba gyömöszöli, bárhogy is próbálok kifordulni a szorításából. Még jobban magához karol. Keze a derekamon, majd hirtelen végigtapogat. Ekkor meglátom a szemét. Megdermedek attól, amit benne látok. A tekintetében egy a testemre éhes vadállatot látok. Szemem kidülled, rémülten próbálnék elhúzódni, szabadulni. De nem lehet. Keze ismét ruhámba markol. Derekamig széttépi a már így is rongyokban lógó maradékot. Kebleim kibukkannak. Ő pedig átölelve szorosan magához húz.

- Te az én nőm leszel! – súgja egész halkan majd szájával lecsap egyik ágaskodó mellemre. Mellbimbóm szívja, nyalogatja, néha meg-megharapja. Erősen fog, hiába próbálom kitépni magam szorításából.

Istenem, bárcsak ne hátul kötötték volna össze a kezeimet! Puszta kézzel nyúznám meg az arcát a gazembernek! Kétségbeesetten tovább vergődöm karjai szorításában. Közben ő nem kíméli melleimet. Egyiket a másik után veszi a szájába és addig szopogatja, ingerli őket, mígnem mellbimbóim fájdalmasan meredezni nem kezdenek szinte könyörögve, hogy érintsék meg őket.

Hirtelen elenged. Megtántorodom…majd zavartan nézek rá. Egy pillanatig felvillan bennem a remény, hogy talán megelégszik ennyivel. De szemébe nézve még mindig a lobogó férfivágyat látom. Elhúzódnék, de ettől szinte őrülten két kézzel kap a ruhámhoz. Tépi, szaggatja rólam, mígnem csípőmön át lerángatja rólam az egész rongykupacot. Ott állok előtte csupaszon, reszketve, szégyentől vörös arccal. Alig merek felnézni rá. Most mintha higgadtabb lenne. Kitöltötte dühét ruhám leszaggatásával. Viszont kitágult szemekkel bámulja pucér testem. Majd hirtelen megragad és lenyom a padlóra, rám borul. Egyszerre érzem magamon mindenütt a kezét és a száját is…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem kell erre a nőre ruha, különben sosem fogad el engem kapitányának, férfinak... urának...

Ezek suhannak át a fejemben, amikor az utolsó göncöt is letépem róla. Kezd megtörni, ahogy lesüti a szemét. Máris nem az a harcias nőszemély, aki nemrég még párbajt vívott velem. De most elveszem azt, ami a győztesnek kijár!

Megragadom és lehúzom a padlóra, majd fölé hajolok. Azt sem tudom hol kezdjem, szinte mindenhol azt akarom, hogy érezzem. Tapogatom, ahol csak lehet, számmal a nyakát, a mellét, az ölét, a combjait csókolom és harapdálom, szinte felfalom a nőt egészben.

Aztán zihálva felnézek a szemébe. Még mindig benne van a riadalom. Nem jó ez így! Kívánjon, akarjon engem! Márpedig erre nincs jobb mód, mint egy kiadós dugás.

Kiszabadítom a nadrágomból már ágaskodó farkam és megpróbálom szétnyitni a combjait. Tiltakozva forgolódik, de másik kezemmel megpróbálom lefogni, így már nehezebben áll ellent. Aztán egyszerűen belépek a combjai közé, így nem tudja összeszorítani, de a kötést nem veszem le. Most már muszáj kinyitni azt a szűzies ölét. Egyre feljebb és feljebb csúszom a forró pinájához, miközben a két kezemmel lefogom, hogy ne forgolódjon. Megérzem, amint a bejárathoz érek, és egy erős lökéssel máris bent termek, és egyszerűen kardélre hányom, golyóig tolom belé. Könnyes szemeit az égre veti, és a ronyon át is hallom a sikolyát, de nem érdekel. Már az én nőm. Megtöröm és engedelmes lesz. Csípőm mozgatni kezdem rajta, hagyom, hogy a dorongom teljesen kitöltse. Kétségbeesett fejrázása egyre kevésbé kétségbeesett, kezdi megadni magát.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szétfeszíti térdem, combom. Forgolódok alatta próbálok kikerülni keze közül, de nincs menekvésem. Lefog és szétfeszített combjaim közé ékeli magát. Ágaskodó férfiassága elszabadul és ölemhez ér. Már mindkét kezével szorít, hogy ne menekülhessek és egyszerűen belém döfi kemény szerszámát. Éles fájdalom nyilall belém ott lent. Hiába tömte be a szám, így is kihallatszik sikolyom. Könnyeim csorognak. Nem így képzeltem el az ártatlanságom elvesztését. Leendő férjemnek járt volna e tisztesség. Nem egy jöttment haramiának! Még akkor is, ha ez idáig nem volt láthatáron se elfogadható férjjelölt. Akkor se tudtam volna elképzelni ennél megalázóbb módot erre. Ennél még a halál is jobb. Inkább szúrt volna le vívás közben…

Már nem akarok kiszabadulni. Tegye csak amit akar. Ennél rosszabbat már úgyse tehet velem. Hímtagja teljesen szétfeszít, ahogy mozogni kezd bennem. A fájdalom lassan csökken, már csak tompán sajog. Arcát hajamba temeti. Érzem száját amint a nyakam keresi. Eleinte még hevesen, majd egyre lágyabban csókolja bőröm. Már a keze se markol olyan durván, csípője mozgása egész lelassult, majd megállt. Éreztem amint lüktet bennem. Ekkor feltámaszkodik a könyökére és úgy fürkészi arcom. Vajon mit tartogat még nekem ez az ember? Milyen újabb megaláztatás vár még rám?

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom, megadja magát. Helyes, velem többé nem fog makacskodni ez a nő. De amikor az arcára nézek, nem a vágyat látom. Még mindig nem akar, még mindig inkább csak szenved. Ez így nekem nem jó! Azt akarom, hogy akarjon! Márpedig melyik nő ne akarna engem? Pedig nálam más nem ért jobban a nőkhöz!

Ezek a gondolatok robajlottak az agyamban, ahogyan néztem a szenvedő arcát. Itt kínzással nem fog megtörni, és hiába elégítem ki a vágyaim, nem lesz a hű asszonyom. Nem akarom megölni, de ha nem lesz a feleségem, ő öl meg engem.

Még benne lüktetek, amikor úgy döntök, hogy a kedvére teszek. Mi mással lehetne egy nőt jobban betörni, minthogy asszonyként bánokvele, még ha kemény is?

Kihúzom a farkam belőle és lehajoltam bozontos öléhez. A nők mindig imádták, ha ott lent matattam velük. Most már úgyis meghágtam, az enyém, tehát miért is ne tehetnék a kedvére? Aztán ha majd enged, én is elengedem. Addig viszont nehéz lesz így megkötözve, de legalább megtehetem, és azt, amit szeretnék.

Ujjaimmal lenyúltam a dombjához és körkörösem masszírozni kezdtem. Már nem dobálta a fejét, mint amikor belémerültem, viszont a szemét most is figyelem, hogy milyen hatást váltok ki. A kikötői nők szeretik, ha itt körözök, ő is szeretni fogja. És ha itt kicsit lejjebb nyúlok, akkor van itt neki is egy olyan kemény része. Ez az, megvan! Ezt akkor masszírozom egy kicsit.

Behúnyja a szemét, mintha nem akarná, hogy nézzem, de észreveszem, ahogyan a szempillája meg-megrebben. Mégiscsak jó, amit csinálok vele, és végre megadja magát.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meglepődöm, mikor kihúzza hímtagját belőlem. Még inkább meglepődöm, mikor ölem fölé hajol és kezével finoman megérint, majd masszírozni kezd. Egy pillanatra megdermedek, aztán lassanként elönt a forróság, ahogy ujjai finoman ingerelnek. Ezt nem volna szabad! – szeretném kiáltani. Tényleg nem volna szabad, hogy egy ilyen ember, egy…egy kalóz érintésétől így izgalomba jöjjek. Felháborító, ahogy a testem reagál az érintésére. Fel nem foghatom, hogy lehetséges ez, de megtörténik. Észreveszem, hogy figyel. Feszülten lesi minden rezdülésemet. Inkább behunyom szememet, nehogy olyasmit is lásson benne, amit nem kellene. Mit akar? Az előbb meggyalázott, most meg…úgy izgat, ahogy egy férfi a szerelmesével teszi. Miért csinálja ezt? És ami fontosabb mi a csudáért reagál úgy a testem, mint valami tüzelő szukáé?!! Ennek nem így kéne lennie! Undorodnom kéne az érintésétől is! És borzadva elhúzódni. Ehelyett legszívesebben a kezéhez nyomnám magam még jobban és könyörögnék, hogy abba ne hagyja. De nem is hagyja abba. Ujjai fürgén mozognak, simogatnak, ingerelnek. Ölem forró és egyre nedvesebb az izgalomtól. Ujja pedig lassan becsúszik szűk kis barlangomba. Teljesen ráhajol ölemre. Egy pillanatig nem értem mit csinál. Fejem felemelve figyelem, de mikor szája rátapad duzzadt gyöngyömre felsikoltok. Hiába számba tömött rongy darab, így is meghallotta. Felpillant rám, de száját nem emeli fel rólam. Kóstolgat, nyalogat, miként az édességgel teszi az ember ebéd végén. Ujja ki-be jár barlangomban, én pedig már nem bírom tartani a fejem. Testem egyre jobban megfeszül…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ennek biztosan nem tud ellenállni. Nincs az a nő, aki ettől nem törne meg. A gyönyör olyan fegyver, ami a leghatékonyabb az ilyen ellenálló nőkkel szemben.

Érzem, amint egyre jobban nedvesedik a magja, az a keménység, amitől minden nő beadta a derekát eddig nekem. Pedig jó pár nőn kipróbáltam ezt kalózéveim alatt, és bármely kikötőben jártam, kivétel nélkül omlottak. Ő is most megtörik. Nem menekülhet, kikötözve már az enyém!

Lehajolok és a bozontjába túrva számmal is kikeresem ezt a pontot és megszívva morzsolni kezdem. Évek alatt megtanultam a technikáját, nem fog ennek ő sem ellenállni. Ujjaim mélyen belémártom lucskos mélyébe, és ki-be húzogatom benne. Ekkor meghallom, amire vártam: úgy sikít és nyög fel egyszerre, hogy még a szájába tömött rongyon át is kihallott.

Csak felpillantok, de a nyelvem le nem venném a megtalált kincsről. Elmosolyodok halványan, mert betörik a kis szuka, de még közel sem ez a vége a leckének. Lehet, hogy kardozni jól tud, de itt én irányítok!

Visszatérek korábbi elfoglaltságomhoz és a két ujjam egyre gyorsabban jár ki és be benne. Rászívok a duzzadt hegyére és ekkor érzem, hogy a teste megbicsaklik, majd megfeszül, és újra összeesik. Nem hagyom abba a kínzást, folytatom tovább, hiszen sikítani úgysem tud, tiltakozni sem, az én foglyom. Egymás után rándul össze a női test, mint tehetetlen rongybaba, és amikor már nem feszül tovább, akkor hagyom abba. Felemelkedem és a szemébe nézve mondom neki mosolyogva:

- Azt hiszed, hogy vége? Közel sem! Még nem!

Szemei kikerekedtek, mintha kivégzőosztaggal állna szemben és rázni kezdi a fejét. Pedig tényleg nem sejti mi jön: megragadom a karjánál fogva, és hasra fordítom a földön. Próbál rúgkapálni, de nem engedem. Felhúzom a csípőjét térdelésbe, nehogy a keze elérjen, aztán terpeszben fölé állok és végre teljesen benyomhattam neki már az ágaskodó faszom. Felsikított újra, de a rongy ismét tompítja a hangjait. Megragadom a csípőjét és szorosan fogva húzogatni kezdem alattam. De régen jártam már ilyen szűk lyukban - száll át a gondolat bennem, amitől felnyögök. Hátrakötött keze próbál elérni, de kikerülöm, ahogyan egyre erősebben lököm be magamat. Alaposan megmarkolva a popsiját húzom feljebb a csípőjét, és a kardom belefeszül tövig. Háta megfeszül, testén remegés fut át. Megmozdulok benne megint és ismét erősen felhúzom. A remegés erősödik, nem hagy alább, és tudom: most tört be az én asszonyom! Fejét lehajtotta és a nyögései a kendőn át szaggatva szakadtak fel. Előrenyúlok és amíg szorosan fogom a testét, lehúzom a kendőt a szájáról, de a tiltakozó sikolyok helyett hangos, elnyúzott nyögések szakadnak fel belőle. Még kettőt húzok rajta, aztán elengedem. Mint egy rongybaba hull alám, miközben megfordul a földön.

Lihegő és kéjtől duzzadt szája egyszerűen adta, hogy beletömjem a dorongom. A fejéhez lépek, megragadom a hajánál fogva és odateszem a szájához:

- Szopj! - de még levegő után kapkod. Odadugom a nyelvéhez a makkom és benyomom a szájába, majd ráparancsolok ismét: - Szopj!

A szája engedelmesen rászorul, és először gyengébben, alig érezhetően kényezteti a férfiasságom.

- Erősebben! Ne nyalogasd, hanem szopd! - szólok rá megint, mire rászorít, ahogyan megrántom a haját. Fogai kicsit rám is harapnak, így felmordulok: - Ha ráharapsz, kiverem a fogaid, értetted? Szopj rendesen!

Hamar megértette mit akarok és pár perc múlva úgy szopott, mint bármelyik kurvám a kikötőben. Mégis tud ez a lány! - állapítom meg elégedetten.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A gyönyör hullámokban tör rám, ahogy kíméletet nem ismerve izgatja testemet folyamatosan. Mikor abbahagyja végre úgy érzem magam, mint akit megrágtak és kiköptek. Rongybabaként heverek a padlón, mikor a kalóz fölém hajolva közli, hogy még koránt sincs vége. Hitetlenkedve rázom a fejem. Képtelenség! Ilyet nem lehet…

Ekkor erős kezei megragadnak és hasra fordítanak. Próbálnék kapálózni, de kötelékeimtől még mindig nem sokat tehetek. Bár mintha már nem lennének olyan szorosak, mint előzőleg.

Csípőmet megragadja és felhúz térdeplő helyzetbe. Aztán már csak újra azt a kegyetlen feszítést érzem, ahogy felnyársal hímtagjára. Sikoltásom ismét áthallatszik a számba tömött rongyon is. De kínzómat ez nem érdekli, kíméletlenül mozogni kezd bennem. Még talán szerencsém is van, hogy ölem lucskos az előző gyönyörhullámtól, különben kíméletlenül fájdalmas lenne, amit csinál. Így csak a feszítést érzem magamban mélyen ott legbelül. Hátamon összekötözött kezeimet mozgatni próbálom. Lassan mintha egyre jobban lazulna a kötelék. De figyelmem aztán elvonja a csípőmbe markoló kéz és szűk barlangomban ki-be járó kemény férfierő. Lassan újra érzem, amint elönt a kéj, testem reszketni kezd, számon nyögések szakadnak ki. Ekkor kalózom keze kirántja számból a rongyot. Végre! Szabadon lélegezhetem. És szabadon törhetnek fel belőlem a gyönyör hangjai. Mert bármily szégyenletes is, de ismét elélveztem rabtartóm által. Mikor elengedi csípőm elterülök. Igyekszem megfordulni. De ez hiba volt, mert a fejemhez lép és mereven álló férfiasságát a számba kényszeríti. Keze durván a hajamba markol, így nincs választásom. Engedelmeskedem.

De ez nem elégíti ki, mert rám förmed:

- Erősebben! Ne nyalogasd, hanem szopd!

Erre erősebben kezdem szívni, kicsit ráharapok, de egyből felmordul.

- Ha ráharapsz, kiverem a fogaid, értetted? Szopj rendesen! – nem tehetek mást, mint engedelmesen szopom. Ő pedig hajamba markolva irányítja a fejem. Ahogy felnézek rá, látom nagyon élvezi, hogy a számban is megjárathatja férfiasságát. Amíg ő így élvezkedik, addig én lassan próbálgatom, mennyire enged csuklómon a kötelék. Ha eléggé kilazul, hogy ki tudjam szabadítani a kezeimet…

Közben figyelem a kalóz arcát is, vajon észreveszi e miben mesterkedem. De ő behunyt szemmel élvezi a szám okozta gyönyört. Nehéz kétfelé koncentrálnom, hogy a számban lévő hímtagot is kényeztessem és közben a hátam mögött összekötött kezeimet is próbáljam kiszabadítani. De végül siker koronázza munkálkodásomat. Óvatosan, lassan sikerül kihúznom egyik kezem a hurokból. A másikról is lefejtem a ráhurkolt kender kötelet. Kezeim már szabadok hát. Már csak a lábam kéne kiszabadítani. Felpislogok a kalózra, de ő továbbra is el van foglalva a maga örömével. Ezért egész lassan centiről-centire próbálom fölhúzni a lábamat, hogy elérjem a kezeimmel. Mindezt olyan lassan, hogy rabtartóm fel ne figyeljen rá mit művelek. Így közben igyekszem őt még lelkesebben szopni. Vajon mennyi idő kell egy férfinek, hogy magját elvesse? Ezt sajnos nem tudom még. De remélem, addigra mire ő elkészül addigra sikerül kiszabadítani a lábam. Akkor talán kicsit ő is sebezhetőbb, támadhatóbb lesz…

Már majdnem elérem a bokám kezeimmel. Csak még egy kicsi kell. Ahogy megérintem a durva kendert, ujjaim fürgén tapogatni kezdik, hogy oldozhatnám ki. Nagyon szoros.

Kalózom közben egyre felhevültebben ostromolja a számat. Keze szorosan markolja hajam, majd kitépi. Félek már nincs sok időm. Talán kockáztathatok és nem veszi észre most ha kicsit erősebb mozdulatokat teszek. Ezért vadul tépkedni kezdem a kötelet.

A szerencse mellém szegődik, mire a férfi elárasztja számat magjával a lábam is szabad. Ahogy ő mellém rogy az élvezettől kábultan, én felugrom…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rendesen szop ez a lány, és egészen jól belejön! Főleg, ahogyan irányítom, kezd ráérezni hogyan is kell csinálni. Ha nem néztem volna ki magamnak, még eladtam volna valami jó kocsmába kurvának. De amilyen szorosan szívja a dorongom, máris úgy érzem, hogy ő igenis az asszonyom marad!

Olyan élvezettel csinálja, hogy már nem tudom visszafogni magam, és egyre erősebben húzom fel magam a szájára, jó megbaszni ezt a kis ribancot. Már csak pár mozdulat kell, hogy meglegyen.. Igen!

Ekkor egy erős mozdulattal betolom a szájába és ekkor úgy rászorít, mintha kiszívná belőlem, még és még akar a szomjazó nőszemély. Lököm belé tövig, és csak nyeli engedelmesen. Ilyen nő kell nekem! Nyeld csak babám, nyeld csak! Úgy!

Megremegek előtte, aztán a földre térdelve ledőlök. Szerencsére úgysem tud hova menni, így most jól esik a pihenés. Behunyom a szemem, mert már régen volt ilyen kefélésem.

- Jól baszol babám! - szólok továbbra is kábulatban, ezzel dicsérve a teljesítményét. Első szopásnak nem is volt rossz.

- Nem fogok magával baszni ezután! - hallom a dühös hangját, de csak nevetek a hisztijén, viszont amint kinyitom a szemem, ott áll felettem és a kardja hegye éppen a torkomnak szegeződik.

- Hát ez meg... - csak ennyi jön ki belőlem, mert egyből rám szól:

- Itt szúrnám szíven magát, ha az apám nem lenne fogságban és az emberei nem ölnének le azonnal. De nem teszem. Maga mégis azt csinálja, amit mondok, érti ugye? Ugye? Bólintson már!

Kemény hangja volt, pedig az előbb olyan volt, mint egy hisztis kislány. Bólintottam egyet, mást úgysem tehetek, és majd úgyis valahogy kiszabadulok.

- Rendben, álljon fel! - nógat a kardjával. Lassan felemelkedem a földről, ott állok félmeztelenül előtte, ő meg meztelenül. Így csak nem megyünk i a fedélzetre, de akkor vajon mit akarhat?

- Forduljon meg! Szemben a falnak! - szól ismét és engedelmeskedem. - Szét a lábakat! És nem megfordulni, mert megkarcolja magát...

Bámulom a léceket, és ekkor a golyóimnál érzem a kard pengéjét. Ez le akarja vágni a tököm? Máris kezdek kicsit bepánikolni, ahogyan a fém a farkam kezdi ízlelgetni.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy pillanat elég volt, hogy félredobott kardját marokra kapjam és a torkának szegezzem. Döbbenten mered rám. Elképzelni se tudja hogyan szabadulhattam ki. De most végre…végre megfizeti bűneit!

- Itt szúrnám szíven magát, ha az apám nem lenne fogságban és az emberei nem ölnének le azonnal. De nem teszem. Maga mégis azt csinálja, amit mondok, érti ugye? Ugye? Bólintson már! – kiabálom.

Végre bólint nagy nehezen. A kardot az álla alá nyomva kényszerítem, hogy álljon fel.

- Forduljon meg! Szemben a falnak! - mondom - Szét a lábakat! És nem megfordulni, mert megkarcolja magát. – ezzel a lába közé nyomom a kard hegyét.

Legszívesebben tényleg leszúrnám, de azzal aláírnám a saját halálos ítéletemet is. Mit kezdjek vele? Hogy is kéne? – gondolataim száguldoznak. Hiába no, sose kellet még kalózok fogságából kiszabadítanom egy hajó legénységét. Mindenesetre addig is, míg kitalálom mi legyen, jó lesz gondoskodni kalózomról.

-Vetkőzz! – dörrenek rá hirtelen. Egy pillanatra hátrakapja a fejét és villámló szemmel néz rám. De nem tud megijeszteni, a kard az én kezemben van. Ezt belátja ő is, mert mogorván megválik utolsó ruhadarabjaitól és a padlóra dobálja őket.

-Rúgd ide. – mondom. Erre felém rúgja a ruha kupacot. No lám csak! – gondolom. Egyszeriben nem olyan főlényes a kalóz úr. Pucéron, kiszolgáltatottan lenni neki sincs ínyére. De lássuk, csak mihez is kezdjek vele.

-Kezeket hátra. – mondom hirtelen. Felkapom a kenderkötelet, amivel én voltam megkötözve és gyorsan hozzálépek. Jó szorosan összekötöm a kezeit a háta mögött. Majd a falhoz lökdösöm és az egyik a deszkákhoz erősített karikához is hozzákötöm. Nem túl kényelmes neki, mert a karika magasabban van, mint a csuklója és én szorosan megkötöttem, így keze a háta mögött felfelé van feszítve és előre hajolni kényszerül. De istenem, nekem se volt kényelmes a hátrakötött karjaimon feküdni miközben erőszakot tett rajtam.

Erre gondolva ismét felbőszülök és kicsit hátrébb lépve megint férfiúi ékességét veszem célba a kardommal. Kardom hegyét jól bele nyomom a bőrébe. Ő hátrálna, de nincs hova. Szemében lassan növekvő rémülettel pillant rám.

-Legszívesebben levágnám a vesszőjét. Ugye tudja? – kérdem növekvő indulattal. – Megérdemelné! Hány nőn tett erőszakot vele?

- De végül azért te is élvezted. – jegyzi meg csendesen.

-Ja, persze! – vágom rá még dühösebben, hisz ez igaz és ezt nehéz volt megemésztenem. – De akkor is erőszakkal tetted!

Közben elkezdem magamra ölteni a levetett ruháit. Végül egy nagyobb anyag darabból kendőt rögtönözök a hajamra. Úgy. Kis jóindulattal úgy festek, mint a többi kalóz. Nőiességem elrejti a bő vászon ing és a buggyos nadrág. Odakint lassan szürkület jön és talán ki tudok osonni észrevétlen. Még egy anyag darabot összegyűrök és kalózom szájába tömöm. Kedvtelve nézek végig rajta, ahogy ott áll előttem görnyedten, csupaszon és kiszolgáltatottan.

-Még visszajövök érted. – súgom a fülébe és búcsúzóul térdem az ágyékába mártom. Összegörnyed a fájdalomtól. – Csak hogy addig is el ne felejts! – sziszegem azzal kiosonok az ajtón és csendben teszem be magam mögött…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Legszívesebben levágnám a vesszőjét. Ugye tudja? - hallom követelőző hangját. - Megérdemelné! Hány nőn tett erőszakot vele?

Majdnem elkezdtem megszámolni, hogy mennyi nővel voltam együtt, de kit érdekel? Nekem ő kell és igenis élvezte! Tudom, hogy élvezte, mert ennyire ismerem a nőket.

- De végül azért te is élvezted - jegyzem meg halkan, mert a düh most nem segít. A végén még tényleg levágja a férfiasságom. Jobb, ha nem hergelem.

- Ja, persze! De akkor is erőszakkal tetted! - vágja rá durcásan, de érzem a hangjából, hogy önmagával is vitatkozik, hogy jó volt-e vagy sem. Ez máris elégedettséggel tölt el legbelül, mert tudom, hogy akkor visszajön hozzám.

Közben elkezdi felvenni a ruháimat. Megőrült ez a nő? Simán elkapják odakint a legényeim, aztán két mozdulattal lekaszabolják. Bár, ahogyan vívni tud, ez talán mégsem következik be. Odalép hozzám és a fülembe súgja:

- Még visszajövök érted. - épp utána akarok kapni a fogammal, amikor a golyóimba rúg egyet a térdével. A rohadt kurvája! - sziszegek fel magamban, mert a számba tömött rongy nem engedi.

– Csak hogy addig is el ne felejts! - szól még vissza és a következő pillanatban ott sem volt. Valahogyan ki kellene szabadulnom. Kényelmetlen ez a gyűrű, és erősen megkötött ez a némber. A golyóim meg fájnak, hogy a kurva életbe...

A számba tömött rongy is zavar, alig kapok levegőt, ezért kihasználva, hogy a fejem kicsit lelóg a rongy szélét a vállamhoz és mellkasomnak dörgölöm. Ez az, menni fog! - biztatom magam, miközben igyekszem benyálazni, harapni, hogy oldjon az anyag. De végül sikerül kiszabadítani a számat és levegő után kapkodom.

Azon gondolkodom, hogy elordítsam magam, de eszembe jut, hogyha a legények így látnak meztelenül, eléggé leégnék előttük, hogy egy nő túljárt az eszemen. Szóval másképp kell kiszabaduljak. Ekkor megakad a szemem egy törött cserépen. Nem olyan messze a lábamtól. Valahogyan fel kellene emelnem.

A cserépdarabhoz nyújtom a lábam, és sikerül elérnem. megvan. Valahogy fel kellene emelnem. Megfeszítem a hátam, ahogy a kezem engedi és megpróbálok lehajolni, mintha számmal érném el. De ez így nem fog menni. Ott a lábam alatt a törött darab, de hogyan emeljem fel? Ekkor kopogás hallatszik kintről. Nem válaszolok, nem tudom ki lehet, de ismét kopognak, majd egy borittas hang:

- Uram! Uram! - hallom a szólogatást. Megismerem, hogy hű szolgám és csatlósom hangja. Épp időben!

- Gyere! - ordítom, és alig várom, hogy belépjen. Kezében lámpás pislákol. - Gyere és csukd be az ajtót!

Miután csukódott a súlyos faszerkezet, észreveszem, amint meglát és elcsodálkozik rajtam.

- No mi az? Mit nézel? Nem láttál még meztelenül? - mordulok rá, de most a segítsége kell. - Oldozz el gyorsan, mert ez a némber itt van valahol a hajón. Meg kell találnom! Aztán hoz egy ruhát nekem, mert így mégsem mehetek ki! Aztán tartsd a szád!

A következő percben szabad lettem, és kis idő múlva megint hozzám méltó ruhában lépek ki hogy megkeressem ezt az átkozott némbert.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy becsukom magam mögött az ajtót egy homályos folyosó tárul fel előttem. Vajon itt tartják bezárva a többieket is? És apámat? Sok ajtó van. Óvatosnak kell lennem. Egyenként kukkantok be mindegyikbe. A legtöbbje raktár féleként szolgál. Ezek szerint valahol máshol tartják a többi foglyot. Legvalószínűbb hogy a hajófenéken. A lépcsőhöz sietek és leóvakodom rajta. Még sötétebb fogad odalent. Alig látni valamint, így jobbára a kezemmel tapogatózom előre. Egyszer csak hirtelen lábdobogást hallok magam mögül és egy lámpás fénye közelít. Látok egy kupac hordót meg zsákokat az egyik fal mellet, gyorsan melléjük bújok. Nem túl jó fedezék, mert nem igazán takar. Ezért inkább próbálok, úgy helyezkedni mintha egy részeg kalóz lennék, akit elnyomott a bódulat.

Tervem beválik, mert egy pillanattal később hatalmas rúgást kapok a bokámba és valaki ordít a fejem felett, hogy takarodjak a helyemre. Válaszfélét mormogok és arcom eltakarva eltántorgok abba az irányba amerről jöttem. Baj nélkül jutok föl a lépcsőn. A gond csak az, hogy ott vagyok ahonnét elindultam. A fedélzetre nem mehetek fel, biztos ott van a legtöbb kalóz ott egyből elkapnának, és valószínűleg darabokra tépnének.

Töprengve kucorodom az egyik sötét sarokba. Igaz nálam van a kard, amit fogva tartómtól zsákmányoltam, de egyedül mégse szállhatok szembe egy hajóra való tengeri rablóval. Vissza kell mennem a hajófenékbe és megkeresni apámékat, kiszabadítani őket…aztán a többit majd meglátjuk.

Mire elhatároztam magam, hogy elinduljak hirtelen nyílt az egyik ajtó. Az én kalózom lépett ki rajta. Utána pedig egy embere. Tehát kiszabadult. Pedig már azon morfondíroztam, hogy vissza kéne menni hozzá és talán az életéért cserébe kizsarolhatnám a többiek szabadságát. Hát erről már lekéstem. Viszont egész a falhoz lapultam hátha nem vesz észre a sötétben. Kalózom felemelte a kezét ezzel megtorpanásra intve társát. Fejét felszegte. Óvatosan lestem mit csinál. Aztán egyszer csak meghallottam. Szimatolt!

Egy pillanatig nem értettem, aztán rádöbbentem. Hát persze! A szappanom illatát érezheti még mindig! Viszont az illat becsapja, mert végigmentem az egész folyosón. El is indult a két kalóz a lefelé vezető lépcsőhöz amerről az előbb jöttem. Viszont így nem maradt más választásom fölfelé tudok csak menni. Egy szinttel följebb a „tiszti” kabinokat találtam. Már ha vannak egy kalózhajón tisztek.

Viszont eszembe jutott, hogy valamelyik kabinban találhatok lőfegyvert. Az mégiscsak hatékonyabb, mint a kard. Be is óvakodtam az egyik kabinba. Gyorsan körülnéztem. Megcsodáltam a míves faragásokat, amik beborítottak minden szabad centimétert. Drága takaróval borított ágy. Igaz „fiókos” tengerész ágy, de mégiscsak maga a mennyország a deszkapadlóhoz képest, amin az elmúlt ki tudja hány órát töltöttem. Egy pillanatra végigdőltem rajta, engedve a csábításnak. Az egy pillanatból kettő lett. Majd percek. Valószínűleg elaludtam, mert mikor felijedtem azt láttam, hogy az én kalózom áll az ágy fölött és engem néz…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hová bújhatott ez a némber? Csak kapjam a kezem közé, úgy ellátom a baját! Kerüljön csak elém!

Így fortyogok magamban, miközben azért legbelül úgy érzem, hogy még imponál is a talpraesettsége, a legényeim közt nem találok ehhez hasonló, bátor embert. Úgyhogy felkoncolni nem fogom, de betöröm ezt a leányt, most már csak azért is!

Első gondolatom az volt, hogy hova máshova mehetett, mint a foglyokat kiszabadítani. Már szinte sötét van, amikor kilépünk a fedélzetre. Egyből megcsapja az orromat az illata. Megállunk és szimatolok, de csak egy részeg álldogál nem messze. Azt is hiába kérdezném, még magát sem ismerné meg. Biztos a szobából jött az illat, úgyhogy irány a foglyok tömlöce!

Lesietünk a lépcsőn és minden zugot felforgatunk. Még meg is böködöm a rongyokat a földön, hátha azokban bújt el. De sehol sincs. A pislákoló fénynél a foglyokra nézek, és meglátom az apját. Fürkészve nézem, hátha tud valamit, és az arca elárulja. De nem. Rezzenéstelen és meggyötört. Mégsem járt itt a lány. Akkor a föld nyelte volna el?

- Keressétek tovább a lányt, és élve hozzátok elébem! - parancsolom az embereimnek, amint kilépünk újra a fedélzetre. - Nem tűnhetett el, vízbe sem ugorhatott, valahol itt van a hajón! Ha megtaláltátok, hozzátok a kabinomba, addig meg hagyjatok békén, ha jót akartok!

Bosszúsan veszem az irányt a szobám felé. Hogy csúszhatott ki a kezeim közül ez az átkozott nő? Mérges vagyok, mert tudom, hogy itt van valahol és mégsem találom. Márpedig nekem kell ez a némber!

A kabinom előtt állva a korláthoz lépek és nézem a sötétséget, a tengert. Fújok párat, mert érzem amint remeg a kezem, ez pedig a tehetetlen düh. Egy erőset vágok a korlátra. Fájt, de jól esett. Újra kifújom a mérgem. Aztán belépek a kabinomba, és bezárom az ajtót.

Ahogy felakasztom a lámpát, és megfordulok, az ágyon kit pillantok meg? A kis szökevényem. Ott alszik az ágyamban.

Elmosolyodom, hiszen ennél nagyobb ajándékot nem kaphattam volna a sorstól. Ráadásul milyen kisimult arca van, valóban finom úrinő. A ruhámban kissé mókásan festett, és ha jobban megnézem, talán férfinak is beillene. Tényleg a sors vezérelte hozzám asszonyomként, igazi kalózleányként.

Ekkor felriad és a szemembe néz. A következő pillanatban felülve hátrál az ágyon, és maga mellé kap, mintha kard után nyúlna. Egyből értem a mozdulatot, de a földön heverő kardot gyorsabban veszem fel, és a helység túloldalába dobom.

- Mit akar? - kérdi remegve, pedig nemrég még olyan harciasnak tűnt.

- Tudja azt maga nagyon jól - vigyorgok rá, ahogyan közeledek felé. - Maga lesz az asszonyom!

- Én? Inkább a halál! - mondja kőkemény tekintettel. Látom, itt az ijesztgetéssel nem sokra megyek, így leülök mellé az ágyra. A keze után nyúlok, amit elránt, de aztán elkapom erősen és magamhoz húzom. A mellkasomra teszem a szívem fölé.

- Érzi, hogy ez a szív magáért dobog? - kérdezem mélyen a szemébe nézve. Először rémületet látok benne, majd hirtelen más szikra gyúl benne, és ezt válaszolja kissé gúnyosan:

- Ne mondja már, hogy maga egy érzelgős kalóz! Milyen anyámasszonykatonája maga?

Egy pillanat alatt elönt a düh. Mit képzel ez a nő magáról? Hogy mer gúnyolódni velem?

Hatalmas pofont vágok le neki és szinte lerángatom róla az ingem, mely alatt csupasz teste és mellei bújnak elő. Arcomat karmolja, de két kézzel lefogom a csuklóit és rá hajolok. Mielőtt a mellét a számba vettem volna, ezt mondom mérgesen:

- Szóval anyámasszony katonája? Hát akkor most sikítozzon, ha van kedve, és a legényeim előtt akar megszégyenülni! - és ráharapok a bimbójára.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy megláttam egyből fölültem és hátrébb húzódtam az ágyon. Nyúltam volna a kardom után, de gyorsabb volt, mert felkapta előttem és a szoba túlsó felébe hajította.

- Mit akar? – kérdeztem riadtan.

- Tudja azt maga nagyon jól - vigyorgok rám és közelebb lép. - Maga lesz az asszonyom!

- Én? Inkább a halál! – mondom indulatosan. Közben még hátrébb húzódom előle. De ő csak leül az ágy szélére és a kezemért nyúl, de gyorsan elrántom előle. Nem hagyja akkor is elkapja végül a kezem és a mellkasára helyezi.

- Érzi, hogy ez a szív magáért dobog? – kérdezi, miközben a szememet fürkészi. Majdnem felhorkantok. Ez bolondnak néz? Méghogy egy kalóz!

- Ne mondja már, hogy maga egy érzelgős kalóz! Milyen anyámasszony katonája maga? – vágom oda gúnyosan. És abban a pillanatban meg is bánom, mert rögvest pofon vág. Aztán lerángatja rólam a tőle elorzott inget. Már megint csupasz felső testel kell elviselnem a tekintetét! Igyekszem ütni, karmolni, de gyorsan legyűr és fölém hajol.

- Szóval anyámasszony katonája? Hát akkor most sikítozzon, ha van kedve, és a legényeim előtt akar megszégyenülni! - és beleharap a mellbimbómba. Akármit mondott így is felsikoltok, mert mintha tűz marna a mellembe. Nagyon fáj! Viszont ez megsokszorozza erőmet, hogy megpróbáljam lelökni magamról. Ez sikerül is. Lezuhan az ágyról és épp négykézláb próbál feltápászkodni mikor ránk törik az ajtót. A legényei azok. Az eléjük táruló látványtól hamar megtorpannak. Egy félpucér halálra vált nő az ágyon és a padlón négykézlábazó kapitányuk láttán kitör belőlük a nevetés. Igazából nem is tudom melyikünkön nevetnek, de legalább nem akarnak lekaszabolni. Viszont a kalóz nem veszi tréfára a dolgot. Vöröslő fejjel tápászkodik fel. Majd az embereire förmed.

-Mit vihorásztok itt, mint akinek elment az esze?!! Látjátok, megkerült a némber. Most eredjetek dolgotokra! És reggelig senkit nem akarok látni, csak akkor ha leégett a hajó. Értettétek?!! –ordította.

Emberei egyetlen szó nélkül, elnémulva hátrálnak ki az ajtón. Gondosan be is csukják. Kalózom csak ekkor fordul felém. Arca sötét, szeme villámlik. Lehet, mégis inkább megöl végül? Egyre fokozódó rémülettel húzódom az ágy sarkába, ahogy közeledik felém.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Röhögnek, mint az idióta barmok. Szinte nem is látok a dühtől, a megszégyenüléstől, és attól, hogy ilyet tett velem ez a nő. Felállok, és rájuk ordítok:

- Mit vihorásztok itt, mint akinek elment az esze?!! Látjátok, megkerült a némber. Most eredjetek dolgotokra! És reggelig senkit nem akarok látni, csak akkor ha leégett a hajó. Értettétek?!!

A szoba szinte visszhangzik az üvöltésemtől, és máris kussba lettek. Primitív banda. Örüljenek, hogy ennyivel elintéztük a dolgot.

Amint becsukják maguk után az ajtót, ráfordítom a zárat, majd újra a némberre nézek. Legszívesebben azonnal a cápák elé vettetném, vagy feldarabolnám apróra. Más már ennyi ideig nem élt volna, mint ő. Nagyon kihozott a sodromból.

- Mit képzelsz magadról, mi? - újabb sallert adok neki, még a feje is koppan a lécen. - Hogy merészelsz engem így megalázni?

Egy újabb pofon után megragadom a karját, magamhoz húzom és az arcába sziszegem:

- Márpedig azt teszek most veled, amit akarok, értetted? Ha akarom, felnyalatom veled a hajót. Ha akarom, leszopatlak, mint egy kurvát. Ha akarom, a nőm leszel! Érted? - a szemében látom, hogy kezd megtörni, de nem felel, ezért újra ráordítok: - Érted?

- Értem - feleli remegve.

- Na azért! - morogtam, de kezdek higgadni, és újra a melleire téved a tekintetem. Hegyesek rendesen. Szó nélkül rábukok az egyikre és hevesen szopni kezdem. De ekkor eszembe jut, ami az előbb történt:

- Sikíthatsz, nem jönnek a segítségedre. Legfeljebb a fiúk hallják, akik ki tudja, mikor kapnak el, hogy kicsikarjanak belőled egy ilyen hangot. Tehát amíg nem vagy a nőm, jobb, ha csendben maradsz, különben játékszernek küldelek le a többiekhez.

Választ nem várva újra bekapom a bimbóját és szopni kezdem. Aztán próbaképp ráharapok kicsit, hogy mi lesz a reakció...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elsötétült arccal jön oda hozzám. Nagyon dühös.

- Mit képzelsz magadról, mi? - sziszegi felém és akkora pofont kapok hogy a fal adja a másikat - Hogy merészelsz engem így megalázni? – még egyszer megüt, aztán megragadja a karomat és magához húz.

- Márpedig azt teszek most veled, amit akarok, értetted? Ha akarom, felnyalatom veled a hajót. Ha akarom, leszopatlak, mint egy kurvát. Ha akarom, a nőm leszel! Érted? Érted? – kérdezi immár ordítva.

- Értem. – felelem csendesen. Lesütöm a szemem, hogy ne tudjon fürkészni benne.

-Na, azért! – feleli morogva. Tekintete a testemre tapad. Melleim hívogatóan ágaskodnak feléje. Nem is bír ellenállni nekik, szája rátapad az egyikre és hevesen szívni kezdi. Aztán megjegyzi:

- Sikíthatsz, nem jönnek a segítségedre. Legfeljebb a fiúk hallják, akik ki tudja, mikor kapnak el, hogy kicsikarjanak belőled egy ilyen hangot. Tehát amíg nem vagy a nőm, jobb, ha csendben maradsz, különben játékszernek küldelek le a többiekhez.

Ezt nem kellet volna mondania! Ezzel csak megerősít végleges elhatározásomban. Vagy ki fogom provokálni hogy megöljön, vagy a tengerbe vetem magam. Nem hagy más választást.

Közben ő újból a mellemre bukik. És persze megint beleharap. Lehet arra kíváncsi sikítok e ismét? Hát nem sikítok. Nem szerzem meg neki ezt az örömet. Viszont, válaszképp ismét felemelem a térdem és az ágyékába mártom. Sziszegve görnyed össze én pedig kihasználom hogy fájdalmával van elfoglalva és az ajtó felé vetem magam. De nincs szerencsém, még így is gyorsabb nálam. Elkapja a nadrágomat. Ha már a kezébe van egy rántással le is tépi rólam. Így ismét teljesen pucérrá váltam. De pillanatnyilag ez érdekli a legkevésbé. Hajamba markol, még rá is tekeri a kezére úgy rángatja. Közben egyfolytában káromkodik, a másik kezével pedig ütlegel, ahol csak ér. Próbálok minél kisebbre összehúzodni, de hajamba kapaszkodó keze nem engedi. Az ágy felé vonszol, majd lelök rá. Kibuggyannak eddig visszatartott könnyeim.

-Rég meg kellet volna hogy öljelek! – fröcsögi. Miközben fel alá rohangál a szűk helyen idegességében.

-Hát miért nem tette? Ugyan mi akadályozza benne?!! – vágom vissza szipogva. Erre megtorpan. Rám bámul.

-Hogy mi? Mi tart vissza? – kérdezi. Majd hirtelen mellém dobja magát az ágyra. – Több oka is van annak.

-Az egyik ez. – teszi kezét megint a mellemre. – Aztán itt a másik. – mondja és most a másikat markolja meg. Majd hirtelen az ölemhez kap, rásimítja tenyerét dombomra.

-Itt is egy ok. – mondja. Aztán szája lecsap ajkaimra és belesuttogja: - Itt is egy.

Karjait körém fonja, szorosan magához húz. Inge durva anyaga dörzsöli érzékeny bimbóimat. De nem engedi hogy elhúzódjam. Mint ahogy a számat se ereszti. Szinte kétségbeesetten csókol, mint a fuldokló aki az utolsó lélegzetért küzd. Teljesen megbolondítva érzékeimet, ahogy keze lázasan simogatni kezdi testemet…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Rég meg kellett volna öljelek! - ordítok rá, mert amit velem művelt eddig, azért már minimum felkoncolom és a cápák elé vettetem.

- Hát miért nem tette? Ugyan mi akadályozza benne? - kérdi picsogva, mint valami hisztis picsa. Nézem a meztelen testét, de nem fogom neki megmondani, hogy miért nem. Még az hiányozna, hogy újra érzelgős, galamblelkű pipogya embernek nézzen. Nem. Soha többet! Ekkor mellei hetykesége újra felébresztik bennem a vágyat.

- Hogy mi? Mi tart vissza? - szinte le nem tudom venni a szemem a melleiről. Nagyon kívánatosan vonzottak, és kibúvónak is jól jönnek. Leülök mellé az ágyra. - Több oka is van annak. Az egyik ez...

Megmarkolom az egyik mellét, és ez a feszesség igazán kedvemre való, majd folytattam a mondanivalóm:

- Aztán itt a másik - és megmarkolom a másikat is. Kezdem újra elveszteni a fejem, ezért egyből az öléhez kapok, ujjaimat belemélyesztve nedves pinájába - Itt is egy ok.

Nem bírom tartani magam, és ahogy a szájára nézek, megadom magam és csókért hajolok:

- Itt is egy. - és már nincs tovább, úgy kezdem el csókolni, hogy majd megőrülök mindenéért. Magamba akarom húzni, bennem akarom tudni, bezárni, érezni és minden pontját ölelni, tapintani.

Aztán eldöntöm az ágyon és a csókja után ahol érem, ott fogom, kérges tenyeremmel markolom, gyömöszölöm. El sem hiszem, hogy ilyen nő került az utamba és most itt van! Melleit, seggét, pináját, arcát, haját, nyakát - ahol érem. A hátam kaparja a körmeivel, mintha csak az élete múlna rajta, de nem érdekel, még jobban feltüzel. Fél kezemmel szétnyitom a combjait, hogy újra belétoljam magam, de nem engedi. Feldühödöm, és a tokához kapok és kicsit megszorítom. Egyből nem kapálózik annyira:

- Hagyod vagy leszopsz? Ne tiltakozz, mondtam már! De ha kell, így szorítalak amíg be nem engedsz. Érted?

Bólint és engedelmesen szétnyitja a combját. Kemény faszom kiszabadítom, majd tövig tolom belé. Elengedem kicsit a torkát, de mégis visszahúzza az ujjaim, hogy ne engedjem el. Szóval szorítsam kicsit? Rajtam nem múlik, csak erősebben ne szorítsam a végén...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kedvemre való volt a simogatása, de mikor ismét combjaim közé furakodott annak nem örültem. Tiltakozásom ismét feldühítette, keze a nyakamra markolt és megszorította.

- Hagyod vagy leszopsz? Ne tiltakozz, mondtam már! De ha kell, így szorítalak, amíg be nem engedsz. Érted? – mondja hevesen. Csak bólintani tudok óvatosan és szétnyitom a combomat. Ahogy belém hatol, egyből elereszti a nyakam. Visszahúzom a kezét, had szorítsa csak a nyakam. Ez is egy menekülési forma végül is…még ha nem is a legjobb, de még mindig jobb választás, mint egy kalóz rabnőjének lenni. Mozogni kezd bennem először lassabban majd egyre gyorsulva. Ahogy egyre jobban bele hevül, úgy szorítja egyre erősebben a nyakam. Szemeim előtt lassan elhomályosul minden. Még hallom, ahogy nagy nyögésekkel elévez aztán sötétbe borul minden. Nem úgy történt, ahogy vártam, így csak pár percig lehettem eszméletlen. Mert mikor magamhoz tértem még mindig rajtam feküdt. Nyakam már elengedte, fejét a hajamba fúrta, keze csípőmön nyugodott. Bár az előbb élvezett el, még mindig mereven feszült bennem. Ahogy megmozdultam egyből felemelte a fejét és fürkésző pillantását a szemembe fúrta. Vajon észrevette, hogy…

De gondolataim elakadtak mikor megmozdította csípőjét. Egészen lassan kezd mozogni bennem, keze combom simogatja, szája pedig a számat keresi. Mikor rátapad, belesóhajt én pedig megremegek. Ahogy lassan ki-be jár bennem ölemet átjárja a vágy, megmozdulok én is és immár egy ütemre mozog mindkettőnk teste. Szája nem ereszt, továbbra is rám tapad, birtokol, ingerel. Nyögéseim benne halnak el. Ahogy vágyam nő úgy gyorsítanám a mozgást, de nem engedi és ezzel engem is lefékez. Legszívesebben sikoltoznék, hogy gyorsabban, de hiába. Talán szándékosan vagy sem - ki tudja - de lassú mozgásával elérte célját. Szinte szétrobban ölemben a gyönyör és elárasztja egész testemet. Szája belém fojtja sikolyaimat, rám tapad, a testével szorít le az ágyhoz, ahogy vergődöm a kéj túláradó hullámain. Tart, csitít, míg el nem nyugszik testem…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte felrobbanok benne, úgy élvezem a mozgást, és végül forrón kitöltöm odabent. Megremegek párszor, aztán rá hullok. Nem mozdult semmit, de biztosan mert nem mert ellenkezni. Amikor mégis megmozdul, máris résen vagyok, nem tudom mit akarhat. A szemébe nézek, és kíváncsian méregetem, hogy vajon mennyire tört meg az imént. A lámpa fényében csak halványan látok benne némi engedelmességet. Hát jó, egy nőt be lehet törni gyönyörrel is...

Lassan mozgatom a csípőm, lüktető farkam új erőre kapjon. Most megmutatom, milyen az az igazi gyönyör te szépségem! De én vezetek ismét!

Csókolni kezdem, hiszen akkor tudom, hogy nem sikolthat, nem menekülhet, de eközben minden érzékemmel az ölére összpontosítok. Szájam továbbra is hangfogóként nyomom az övére, de egyre erőseben és jobban nekinyomva masszírozom tovább a pináját. Nem gyorsan, de erősen. Annyira, hogy mindenhol megkapja és mindenhol érezze a vastagságom. Érezze ott is, ahol még nem is gondolta volna, hogy járhat férfi.

Teste egyre jobban feszül alattam, dobálni próbálja magát, de a csókommal és testemmel nem engedem, de a csípőm megállíthatatlanul kínozza tovább. Ilyen édes kínt biztos sosem kapott, de most megismerheti a szelíd örömöket! Ahogyan nekidörzsöltem a forró bejáratához a dombom, éreztem, hogy egyre lucskosabb lesz. Kényszerű csókom is egyre inkább próbálta eltolni, de nem sikerült neki. Élvezettel nyomtam az ágyra, és járattam meg benne a férfiasságom. Tudtam, éreztem, hogy nemsokára eljön az a pont, amikor alattam fogja elhagyni magát. Már nem sok kell...

Pár mozdulat után érzem, hogy felsikítana. Számmal még erősebben tapadok rá, és határozott húzásokkal mozgatom meg benne a dorongom. Minden mozdulatnál remeg és feszül a teste, de nem szabadulhat! Élvezem, hogy ilyen édesen kínozhatom. Erre a gondolatra még két mozdulattal facsarom ki alattam, és adom át a mennyek gyönyörének.

Amikor már alábbhagy a tiltakozása és teste sem áll ellent, akkor engedem el a száját. Aléltan piheg miközben a szemét keresem. Mikor egybeforr a tekintetünk, már nem vad tiltakozást látok benne. De ez csak egy pillanat volt, mert utána elfordítja a fejét és behunyja a szemét.

- Maga szemét alak! - súgja, de mintha nem haraggal tenné. Elmosolyodom.

- Ugyan már hölgyem! Miért lennék már az? Okoztam én bármi fájdalmat az imént? - húztam félre a számat ravaszul, de nem látja, mert a szeme még mindig csukva. Ráadásul még mindig benne lüktetek, de nem is akarok kijönni belőle.

- Nem... - jön a halk válasz, mire megmozdulok a csípőmmel. Arca eltorzul egy pillanatra, biztos érzékeny odabent.

- Szóval? - kérdem, mint aki nem hallotta a választ, majd újra megmozdítom a farkam benne. Ekkor felém fordul és kinyitja a szemét:

- Hallja, ezt ne csinálja!

- Mit? - mosolygok kajánul és újra teszek egy kört a csípőmmel. Ismét eltorzul az arca, de most fel is sóhajt. Szóval tetszik neki! De még játsszunk előtte kicsit.

- Tudja azt maga... - de egy újabb mozdulattal beléfojtom a szót.

- Tudom én, persze, hogy tudom - vigyorgok kajánul, élvezem a játékot, és azt is, hogy minden egyes körzéssel ismét felszíthatom benne a tüzet. Akkor pedig ismét nem fog tiltakozni.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor összeszedem magam és felnézek tekintetem megint kíváncsi, fürkésző pillantásával találkozik. Nem is bírom sokáig nézni, de megállni sem hogy ne mondjam ki:

- Maga szemét alak!

- Ugyan már hölgyem! Miért lennék már az? Okoztam én bármi fájdalmat az imént? – kérdi gunyorosan.

- Nem… – mondom kelletlenül, mire megmozdítja csípőjét nekem pedig elakad a szavam. Még alig csitult el testemben az előbbi tűz és ő máris új tüzeket gyújtogat. Alig hallom mit kérdez, közben újra megmozdul bennem. De akkor már felcsattanok:

- Hallja, ezt ne csinálja!

- Mit? – vigyorog rám kajánul, miközben újabb mozdulatot tesz.

- Tudja azt maga… - mondanám, de mozgásával végképp torkomra forrasztja a szót. A vágy örült lovasként száguld végig a testemen, össze-össze rándítva azt. Most én leszek az, aki csókjával fojtja bele a másikba szót. Lehúzom fejét magamhoz és ajkam a szájára tapasztom. Karom a nyaka köré fonom, hogy ne is szabadulhasson, még ha akarna se. Csípőm aprókat mozdul, válaszul az ő mozdulataira. Érzem magamban egyre erősödő lüktetését, a benne is elhatalmasodó vágyat. Hevesebben mozdulok és most ő az, aki számba fojtja nyögését. A saját fegyverét fordítom ellene, bár félő én is oda leszek ebben a „harcban”. Polipként fonom körbe őt végtagjaimmal, nem eresztve, egyre mélyebbre húzva-hívogatva őt magamba. Csípőm hevesen válaszol minden egyes lökésérére. Egymást izgatjuk, szítjuk a másik vágyát, de közben mi magunk is beleesünk a csapdába. Szánk is kiveszi a részét a küzdelemből. Éhezőként faljuk egymást, egyikőnk sem lévén képes elereszteni a másikat. Ezért nem csak őrült mód csókoljuk egymást, de szinte egymás szájából lélegzünk. Testünk egyre hevesebb lökésekkel követeli a magáét és nincs megállás egyikünk sem enged. Vadul izgató szerelmi párharcunk teljesen magával ragad és kis időre megszűnik a körülöttünk lévő világ a maga összes gondjával és szörnyűségével. Most nem számit kik vagyunk és honnan jöttünk. Nem marad más csak kettőnk veríték gyöngyökkel borított a gyönyört kereső és a másikat gyönyörbe hajszoló teste…majd a mindent eluraló kéj, ami elborít és elringat.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bejön a játékom és már nem tiltakozik. Érzem, ahogyan alábbhagy minden ellenállása és az uralmam alá hajtom. A férfiasságom uralma alá. Nincs az a nő, aki ellenállna egy ilyen játéknak, bármilyen makacs is lenne.

Észre sem veszem és már a karjai a testem és fejem köré fonódnak, már azt sem tudom hol, és úgy húz magára. Szinte körbezár és már nincs visszaút, és végül a saját játékom csapdájába esem. De nem is akarok ez ellen tiltakozni, mert már nagyon élvezem a forróságát alattam, és ahogyan egyre jobban merülök el benne, úgy sodródom vele. Mozgásunk már ösztönössé válik, alattam ő is úgy hullámzik, mintha már nem ez lenne az első szeretkezése. Csípőnk körzése átveszi egymás ritmusát és végül megadom magam a női csábítómnak. A forróság úgy tör fel belőlem, mint valami ősi erő csapna le ránk, és egymás szájába fojtjuk a sikításunk és nyögésünk állati keveredését.

Végül fáradtan, kimerülve fordulok az ágyra mellé. Érzem, amint piheg mellettem és most olyan mennyei boldogság szállt meg, amit már nagyon-nagyon régen éreztem. Talán még azelőtt, mielőtt kalóznak vitt volna a sors. Ebben a merengésben észre sem vettem, de feláll mellőlem, és a következő pillanatban egy penge élét érzem a farkam tövénél. Riadtan nézek fel.

- És most, drága kalóz uram, én voltam Önnek az utolsó, akivel ezt megtehette - néz rám vad szemekkel, de mégis valami szikrát véltem felgyúlni bennük.

- Várj! - kiáltottam rá. - Várj!

- Ugyan miért? - kérdi az előbbi gúnyos hangsúllyal. - Vagy netán mégis szabadon bocsát?

- Nem... - nyögtem ki ösztönösen, ami hiba volt, mert máris lecsapott azzal a hegyes nyelvével:

- Akkor meg mi értelme, hogy meghagyjam azt, amivel megbecstelenített? Most revansot veszek!

- Várj! - kiáltok rá ismét - Várj! Nem úgy gondoltam, hanem...

- Hanem? - egyből kihasználja a habozásom. De bevallani mégsem akarom még azt, hogy legyen a nőm, viszont farkam mégiscsak egy van.

- Hanem... Hanem velem jönnétek. Egy darabig. A biztonságod garantálom.

- És az apámét? Meg a foglyokét?

Kis zsaroló. De most nem vagyok alkuhelyzetben, úgyhogy elhúzom a szám:

- Rendben, az övék is.- egyezem bele, de a kard éle még mindig nem mozdul el, ezért egy kis utalással igyekszem jobb belátásra bírni: - Meg... ha levágod, akkor egy ideig nem lesz több ilyen élményben részed...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy kielégülten mellém hever, tudom, hogy most jött el az én időm. Az alkalom, amit nem szalaszthatok el. Kihasználva hogy figyelme lazul, lassan kimászok az ágyból és mire feleszmél, már karddal a kezemben állok fölötte. Ernyedt férfiasságának szegezem azt. Látom a tekintetében fellobbanó rémületet. Sejtettem, hogy ez lesz az érzékeny pontja. A fene nagy férfiassága.

- És most, drága kalóz uram, én voltam Önnek az utolsó, akivel ezt megtehette. – mondom színpadiasan. Ő meg dermedten dadogva könyörög, hogy várjak. Mi tagadás élvezem a hirtelen adódott hatalmam felette. De azért észben tartom, hogy ez még mindig egy kalózokkal teli hajó ahol végesek a lehetőségeim. Nem tétovázhatok. Most kell kicsikarnom a szabadságunk ígéretét.

- Ugyan miért várnék? – kérdem gúnyosan - Vagy netán mégis szabadon bocsát?

Habogva alkudozik velem, de végül beadja a derekát. Megígéri, hogy szabadok leszünk. Később. Valahol. Elég sovány kis ígéret ez, de félő be kell ennyivel érnem. És megpróbálni bízni benne hogy állja a szavát. Ezt nyomatékosítom is benne.

-Ha becsap, és nem tartja be a szavát esküszöm megtalálom a módját, hogy megöljem magát! – mondom fenyegetően bőrébe nyomva kardom hegyét. Majd hátrébb lépek és a pengével intek, hogy keljen fel az ágyról.

-Öltözzön, ideje hogy egy részét azonnal teljesítse az ígéretének. – kérdő tekintete láttán hozzá teszem. – Kiereszti a bezárt embereket.

- De…-kezdi már megint a vitázást. Kardommal azonnal feléje nyúlok. – Nincs de! – mondom gyorsan. – El kell engednie őket!

-Nézze…- kezdi halkan – Ha így karddal a kezében akar kimenni a fedélzetre az embereim darabokra tépik. És ezt még én se tudnám megakadályozni. Maradjon itt és ígérem, levetetem a láncokat a foglyokról. De kiengedni most még nem tudom őket. Amint egy olyan parthoz érünk, ahol nem árthatnak nekünk, ígérem elengedjük magukat.

-Mindnyájunkat? Esküszik? – kérdezem gyorsan.

-Igen. Az életemre esküszöm. Így jó? – kérdi halvány vigyorral az arcán.

- Az életére! Igen! – felelem. – Menjen. De a kard nálam marad. – teszem hozzá gyorsan.

Magára kapkodja a ruháit és kilép az ajtón.

-Rögtön visszajövök. Addig legyen olyan jó és maradjon nyugton azon a szépséges fenekén. – mondja pimaszul és mielőtt bármit is tehetnék rám vágja az ajtót.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Időt kell nyernem! Amíg a kardom a kezében van, addig életveszélyes ez a nő és kiszámíthatatlan. Ez a legrosszabb, de egyben mégis kihívó. Mintha csak birkóznánk, hogy ki kerül feljebb. Ő lesz a feleségem, ez nem vitás.

Ezek járnak a fejemben, miközben halkan, megfontoltan válaszolgatok neki:

- Nézze... Ha így karddal a kezében akar kimenni a fedélzetre az embereim darabokra tépik. És ezt még én se tudnám megakadályozni. Maradjon itt és ígérem, levetetem a láncokat a foglyokról. De kiengedni most még nem tudom őket. Amint egy olyan parthoz érünk, ahol nem árthatnak nekünk, ígérem elengedjük magukat.

Erre mintha megenyhülne, az arcán már nem olyna szigorúak a vonások.

- Mindnyájunkat? Esküszik? - Tudtam, hogy lecsap erre az ajánlatomra. Máris a kezemben van a kis nőszemély, csak jussak ki innen valamilyen módon.

- Igen. Az életemre esküszöm. Így jó? - mosolygok rá, hiszen egy kalóz szava sosem volt szent.

- Az életére! Igen! - Egyre jobb, most én kerülök felülre. - Menjen. De a kard nálam marad.

Szóval el is enged. Végre! Gyorsan összeszedem a ruháimat, felveszem, hogy rendesen nézzek ki, és semmi ne árulkodjon arról, ami itt történt. Aztán már nyitom is az ajtót, de még visszaszólok:

- Rögtön visszajövök. Addig legyen olyan jó és maradjon nyugton azon a szépséges fenekén.

Aztán mielőtt magához tért volna ebből a beszólásomból, gyorsan becsukom az ajtót. Még a végén visszahívna.

Odakint állt az egyik emberem és felfigyel az ajtócsapódásra. Gyorsan le is hordom:

- Mit bámulsz? Nincs más dolgod, mint itt az ajtóm előtt tanyázni? Takarodj innen!

Pár perccel később már senki nem volt a környéken és most én támaszkodom a hajókorlátnak. Mit tegyek ezzel a nővel? Ha elengedem őket, ő is menni akar. Viszont ha a feleségem lenne, az apja nem engedné. Persze megölhetném az apját, de akkor még úgy nem akar mellettem maradni. Rabságba kényszeríthetném, de az sem lenne kiút, pont az veszne el belőle, ami most megtetszett: a talpraesettsége. Kemény dió ez. Lehet, hogy mégis beadom neki a derekam. Úgyis ennyi fogoly etetése sokba kerül. Kirakom őket valami szigeten és éljenek, ahogyan akarnak. Bár afrikai rabszolgáknak is eladhatnám őket...

Lesietek a főkabinba, és felütöm a térképet. A rohadt életbe! Messze van innen, túl messze. Többe kerülne a fenntartásuk, mint amennyit érnek. A hajójuk meg úgyis az enyém. Azt meg bárhol eladhatom. Na lássuk, melyik sziget is a legközelebbi, ahol kirakom ezt a csürhét? Aha. Ez jó lesz. Egy napra tőlünk. Addig meg betöröm ezt a szukát.

Felsietek a kormányoshoz és megmondom neki az új paramétereket. Ezután visszasietek a vöröskéhez, és gyorsan behúzom az ajtót magam mögött.

- Rendben van, kiteszem őket egy szigeten. De cserébe...

- Cserébe mit? - kérdi gyanakodva.

- Cserébe Ön itt marad. Az Ön élete az övékért. Mit szól hozzá?

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Égbekiáltó ennek az alaknak a pimaszsága! De sajnos igaza van, itt kell várnom rá, mert ha karddal a kezemben kimegyek, akkor lehet, tényleg lekaszabolnak az emberei. Csak betartsa a szavát. Istenem add, hogy betartsa. Mert ha nem…

Nehezen vánszorognak a várakozás percei. Mire végre nyílik az ajtó és a kalóz visszajön.

- Rendben van, kiteszem őket egy szigeten. De cserébe...

- Cserébe mit? - kérdem gyanakodva.

- Cserébe Ön itt marad. Az Ön élete az övékért. Mit szól hozzá?

Megakadt bennem a lélegzet. Itt maradni? Rabként? Bezárva? Egy pillanatig nagyon erős volt bennem a késztetés hogy szívébe döfjem a kardot. De jobban belegondolva rájöttem, nincs más választásom. El kell fogadnom az alkut. Az én életem cserébe az Apámért és mindenki másért a hajónkon. Egy élet, sok-sok ember életéért cserébe. Döntöttem.

- Rendben van. Áll az alku. De ajánlom, tartsa a szavát! – nyújtottam a kezem.

- Állni fogom. – nyújtotta ő is a magáét. - Holnap ilyenkor elérünk egy megfelelő helyet ahol partra tudom tenni az összes emberüket. Addig ki kell bírniuk bezárva. De addig is kapnak enni és inni. Rendben?

- Rendben. – mondtam és halk sóhajjal leroskadtam. A kard kicsúszott a kezemből. Akkor hát ennyi volt? Nincs tovább? De az embereink legalább szabadok lesznek. Hogy velem mi lesz…pillanatnyilag talán ez a legkevésbé érdekes. Próbáltam nem letargiába esni, de nem sok választott el tőle. Összes gondolatomat arra összpontosítottam, hogy holnap ilyenkor Apám és a többiek szabadok lesznek. Ez most a lényeg. Erre kell gondolnom. Ha már nem lesznek itt….akkor talán folytathatom a harcot. A harcot magamért. Anélkül hogy mások életét veszélyeztetném. Addig…addig pihenhetek kicsit. Erőt gyűjthetek.

Mert bármit is tervez velem ez a kalóz, nem fogom olcsón adni magam. Holnap. Holnap újra harcra készen kell állnom…

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mit kezdenék ennyi fogollyal? Táplálni őket? Kizárt. Nekem csak a hajójuk kell, amit ha kicsit kipofozunk, jó pénzért el tudjuk adni. Rabszolgák meg nem kellenek, akik bármikor fellázadhatnak. Jó is, hogy kiteszem őket egy szigeten, aztán majd boldoguljanak, ahogy akarnak. Nem kell itt az éhes, lázadó száj.

Ezekkel a gondolatokkal fekszem le, miután lerendeztem a rabok etetését, itatását. A lányt lekötöztem az ágy végébe, hogy ne szabaduljon el vagy esetleg képes lenne álmomban meglepni. Először persze nem hagyta, de aztán megadta magát. Legalább megtanulja, hogy hol a helye. De így sem aludtam mélyen, mert egyszerűen zavart a forgolódása és mocorgása. Talán még rá is mordultam félálomban, hogy helyben leszúrom őt és a foglyokat is, ha nem hagy békén aludni.

Álmomban kísértetiesen fölém tornyosult a nő, haláli kacagása töltötte be a fülem, és egy kést tartott fölém. Mikor épp döfött volna, akkor ért az ébredés verejtékezve. Körbenézek: ott alszik a másik ágyon meggyötörve, megkínozva. Az arcán kemény vonásokon törik meg a holdfény, ami besüt. Még hogy kísértet és gyilkolás... Ez a nő már teljesen befészkelte magát minden gondolatomba.

Morogva fordulok hátat a falnak és ezekkel a gondolatokkal hunyom le a szemem.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ellenségemnek se kívánom ezt az éjszakát. De kimerült testem megköveteli a magáét. Kötelékek ide vagy oda, elalszom. Nem mondom, nyugtalan egy alvás volt, de mégiscsak alvás. Ahogy kezdett a világosság derengeni már felneszeltem. Csendben mozgolódom kényelmesebb helyzetbe. De a kötelek már nagyon szorítanak, sehogy se kényelmes. A kalózra pislogok. Mélyen alszik, még horkol is. Ha nem lennék így megkötözve, már osonnék is kifelé és megpróbálkoznék a lehetetlennel – kiszabadítanám a foglyokat. De így marad a várakozás. Remélem, állja a szavát ez a gazember. Ha a többieket elengedi, akkor már csak magamért felelek. És ha valakinek nincs veszíteni valója, azzal jó vigyázni. Kalózom majd rájön erre. Mintha csak érezné, hogy körülötte járnak a gondolataim, emberem mozgolódni kezd. Felül a priccsen, mogorván néz rám egy pillanatig, majd anélkül, hogy egy szót is szólna kimegy a kabinból. Nem igazán tudom mire vélni a dolgot. De mire jobban elgondolkozhatnék rajta, már vissza is tér. Mindkét keze teli van. Egyikben egy tálca ronggyal letakarva, a másikban pedig két gőzölgő ibrik és....nem hiszem el! Cikória kávé illatát érzem? Istenem, mit nem adnék egy kortyért! Ráadásként a gyomrom hatalmasat kordul. Nekem meg eszembe jut, hogy utoljára nem is tudom mikor ehettem. Nem csoda, ha korog a gyomrom. Kalózom lepakol mindent az asztalra, majd felém fordul.

- Ha megígéred, hogy nem esel nekem, akkor elengedlek és reggelizhetünk. De utálok karddal a kezemben enni! Szóval legyél olyan jó, hogy nem ugrálsz. Értetted?!! – kérdezi némileg feszülten. Látom már ő is az a fajta ember, aki a reggeli előtt nem tréfál, így csak szótlanul bólintok. Ő pedig kioldoz, majd hozzám vág egy inget meg egy nadrágot. Gyorsan magamra rántom őket és már ülök is az asztalhoz. Elém tolja az egyik bögrét. Mohón nyúlok érte. Mennyei manna minden egyes korty. Közben látom amint leveszi a rongyot a tálcáról, egy félbe vágott cipó meg valami szárított sült húsféle van rajta. Szótlanul enni kezdünk. Én előbb mohón majd egyre lassabban. Közben azon gondolkozom, milyen furcsa is az élet. Nemrég még apám hajóján utazó divatos, úri kisasszony voltam, most meg foszlott ingbe-gatyába öltözve egy kalózzal reggelizem. Erre gondolva képtelen voltam ellenállni a helyzet komikumának és hangosan felkacagtam...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ezt az éjszakát az ellenségemnek sem kívánom. Olyan rémálmok gyötörtek, amik bárkit kikészítettek volna: többször szúrtak le karddal, végeztek ki és talán még máglyán is elégettek. Épp egy szikláról készültek ledobni álmomban, amikor az esés hatására felébredek. Világos van, és a hajó ismerős fala néz szemközt velem. Ilyen álmok után már az fordult meg bennem, hogy rendes útra térek, és letelepedek egy szigeten, az embereimet szélnek engedem és... A lány!

Erre felülök az ágyban és ott van velem szemben piszkosan, kócosan, rongyosan. Mint egy boszorkány. Az lenne? Ha ő küldte rám ezeket az álmokat? Vízbe dobnám két hordónyi kacattal, hogy a mélység hullámai lepjék el örökre! De akkor rám küldené a tengeri szörnyet, amiről olyan sokat beszélnek manapság a legénység körében. Az álmaimból kezdek ihletet kapni a kivégzés többféle módszerére, de ekkor felnéz rám, a szemembe. Nem, ez a lány nem boszorkány. Azok másként néznek. Na együnk valamit!

Otthagyom kikötözve, és lemegyek a szakácshoz, hogy hozzak reggelit.

- Na mi van mára? - kérdezem a szakácsot már az ajtóból, aki az asztalnál áll lehajtott fejjel, valamit matat.

- Mi lenne? Hering, kenyér, de... - ekkor felnéz és megakad a hangja, majd így folytatja: -, de önnek uram természetesen a cipó a legutóbbi kikötőből, szárított sonka, kávé... Mit parancsol?

- Ezek jók lesznek, kapkodd magad és mindenből hármat kérek! - szólok oda, miközben a szememmel körbejárom a szedett-vedett konyhát, és türelmetlenül keresek valamit, amit még felvihetnék. Ha a nő mégis egy boszorkány, kivégzés helyett jó lenne jóban lenni vele, mert akkor esetleg másokat fog megdelejezni. De miért lenne már boszorkány? Ártatlan szemei vannak, úgyhogy nem az.

Viaskodik bennem a két gondolat, ami talán az esti rémálmaim rezgései, de ha ezen kattogok, előbb őrülök bele, mint kiderülne bármi is. Inkább elhessegetem a gondolatokat. A szakács is elkészítette a kaját, a kávé is ott gőzölög már. Rámordulok, és a kabin felé veszem az utam. Egy pillanatra bevillan nekem az, hogy én szolgálom ki ezt a nőt, milyen dolog ez kapitány létemre? Aztán nem foglalkozom ezzel, hiszen nem engedhetem szabadon. Talán a társait, rokonait, de őt nem!

Beteszem magam mögött az ajtót és a kezemben lévő ételeket kipakolom a tálcáról az asztalra. Ránézek. Nem, ez a lány nem boszorkány.

- Ha megígéred, hogy nem esel nekem, akkor elengedlek és reggelizhetünk. De utálok karddal a kezemben enni! Szóval legyél olyan jó, hogy nem ugrálsz. Értetted?!! - szólok oda, hogy tudja, merre a meddig, és jobb velem nem szórakozni. Amikor látom rajta, hogy megértette és felfogta, hogy nem éri meg kioltanom az életét, levettem a béklyóit. Odaül az asztalhoz és mohón enni kezd. Tényleg nagyon régen kaphatott ilyen ételt. Ahogyan egyik falatot eszi a másik után, megcsillan régi szépsége, kissé kivirul az arca, és mosolyogni kezd. Majd hirtelen kiszakad belőle a nevetés. Csilingelő, a szobát betöltő, szívig hatoló édes nevetés. Nagyon meglepett.

- Elnézést, elnézést uram - szabadkozik nevetve - nem akartam, tegye el azt a kardot.

Ekkor veszem észre, hogy önkéntelenül a kardom markolatán, némileg görcsösen markolt a kezem.

- Mi volt a vicces? A hajam? A sérült arcom? - kérdeztem emelkedett hangon, mert sokan nevettek már ki a harcok folyamán szerzett vágások miatt.

- Nem, dehogy! Semmi köze magához! - feleli még mindig nevetve

- Akkor? Mondja, mi volt ez a nagyon vicces dolog? Nem ízlik a reggeli? - tényleg úgy érzem, ez a nő szórakozik velem.

- Az nagyon finom - abbahagyja a nevetést és a szemembe néz -, sőt, az egyik legfinomabb, amit az utóbbi időben ettem. Azért nevettem, mert így lesz egy úrinőből... Szóval... - lesüti a szemét - egy úrinő, aki ilyen szolgasorba jutott, hát nézzen rám.

Végignézem és látom az enyhe pírt az arcán, nem tudja eltakarni, hiába is hajtja le a fejét. Megsajnáltam és úgy érzem, ideje megkérdezni:

- Lehetne még úrinő, ha hajlandó hozzám jönni. Megtenné? Önszántából?

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Lehetne még úrinő, ha hajlandó hozzám jönni. Megtenné? Önszántából?

Egy pillanatig nem akarok hinni a fülemnek, döbbenten meredek rá.

- Ez...ez most egy lánykérés akart lenni? – kérdezem dadogva. Egyből láttam, hogy ez rossz válasz volt. Mielőtt még jobban felbőszíteném gyorsan beszélni kezdtem.

- Nézze egyelőre semmiféle formában nem szerepelt a terveim között, hogy férjhez menjek. A családi tűzhely melegítése nem vonz és gyermeket szülni sem épp a legfőbb vágyam pillanatnyilag. No meg aztán...maga sem az a férfi, akiről a tisztesség szobrát mintázták, szóval nem is értem, hogy gondolta, hogy maga mellett lehetnék ismét úrinő? És...és egyébként is... – hadarásom dadogásba csap át amint fölém tornyosul. Vaskézzel ragad meg és ránt magához, forró a szája, ahogy lecsap rám. Valaki egyre halkulva mondogatja a fejemben hogy “nem, nem, nem....talán”. De mielőtt végképp elveszhetnék a csókjában valaki ránk töri az ajtót.

- Kapitány! Hadihajó a láthatáron! – kiabálja be egy torzonborz szakálas alak. Kalózom olyan hirtelen enged el, hogy hátra tántorodom.

- Hogy a ménkűbe! Mi a fészkes fenét keresnek itt?!!! – kiáltja.

- A Warrior az.

- Colbert admirális hajója? Az öreg bulldog szívós vadász. Milyen messze vannak? – mondja kalózom és közben már indul is kifelé. Egy pillanatra megtorpan az ajtóban visszanéz rám. Látom tekintetében felvillanni az érzelmek viharát, majd rám vágja az ajtót.

Homlokom ráncolva töprengeni kezdek miközben feltúrom a kajütöt ruha és fegyver után. Egy terv féle kezd körvonalazódni bennem miközben kiszolgálom magam a kalóz ládáiból. Lassan megszokom, hogy minden ruha kétszer nagyobb rám ami elém kerül, de úgy vélem nadrágban-csizmában kevésbé lógok ki az itteni legénység közül. Megtalálom a ládákban saját elkobzott vívótőrömet és pisztolyomat is. Mindkettőt övembe tűzöm és óvatosan kinyitom az ajtót. A folyosó üres, ezek szerint odafent forróbb a helyzet mintsem, hogy engem őrizzen valaki. Felóvakodom a lépcsőn. Meglátom a kalózt a korlátnál, amit látcsövével a távolba fürkész. Emberei előbb észrevesznek, mint ő. Csak a hirtelen beállt csendre kapja oda a fejét. Látom megrábdul az arca mikor felismeri rajtam a jobbik csizmáját és az - alighanem - ünneplő ingét. De végül int az embereinek, hogy hagyjanak, így oda mehetek hozzá. Mielőtt bármit mondhatna letámadom kérdéseimmel.

- El tudunk menekülni?

- Nem. – csóválja a fejét. – A Warrior gyorsabb, mint mi. Igaz még elég messze van, de meglógni már nem tudunk előlük.

- Erősebb is? Vagy megnyerhetjük az ütközetet?

- Talán, de ez a szerencsén is múlik.

- Értem. Szeretne elmenekülni? – teszem fel az újabb kérdést. Látom az érdeklődést a tekintetében így gyorsan folytatom: - Hajlandó feláldozni apám hajóját, hogy elmenekülhessen? – ekkor már teljes figyelme az enyém. - Van egy tervem! – mondom hát és elkezdem felvázolni neki mire is gondoltam...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lánykérés? Méghogy lánykérés? Mit gondol magáról ez a nő? - dohogok magamban. Már eldöntöttem, hogy az enyém lesz, de azért csak megkérdezem, hogy önszántából tegye meg ezt a lépést. Már épp leteremtettem volna, amikor folytatja olyan dolgokkal, mint családi tűzhely, gyerekek. Heh! Minek néz engem? Valami utolsó öregembernek? Megmutatom én, hogy itt nem erről lesz szó!

Eközben már előtte állok és egy mozdulattal elkapom és olyan csókot nyomok a szájára, hogy ha az nem győzi meg arról, amit gondolok, akkor semmi! Ő az enyém!

Szinte felfalom heves érzelmeimmel, amikor úgy törik ránk az ajtót, hogy majdnem a kardom után nyúlok, de csak a lányt lököm el magamtól.

- Kapitány! Hadihajó a láthatáron! - ordítja az egyik alávaló alattvaló. Biztosan fellógatom a tapintatlansága miatt, ha lesz időm.

- Hogy a ménkűbe! Mi a fészkes fenét keresnek itt?!!! - kiáltok én is, mert eljutott az agyamig ez a skandallum, de jó adag méreg is a matróz okán.

- A Warrior az.

- Colbert admirális hajója? - közben beindultak a fogaskerekek a fejemben, mert ez tényleg nem tűr halasztást. - Az öreg bulldog szívós vadász. Milyen messze vannak?

Megyek és a saját szememmel akarom látni a tényeket. Ekkor villan belém: a lány! Visszanézek rá, de most nem érek holmi szökési kísérlettel foglalkozni. Becsapom az ajtót, és dühöngök, hogy az időzítés nem is lehetne rosszabb, mikor felérünk a tatra. Kihúzom a látcsövet, amit menetközben felvettem a kormány mellől és kémlelni kezdem a távoli hajót, ami egyenesen felénk tart.

Semmi kétség, ez a Warrior. Megismerem a vitorláiról, olyan gőgösen feszítenek, amilyen az admirális. Volt már hozzá szerencsém és legutóbb is épp eleget zaklattuk a legénységét. Most várja a bosszút, ami hamarosan bekövetkezhet.

Hirtelen nagy csend lett. Ennyire nem kell berezelni Colberttől! Félre nézek, ekkor megpillantom a harcos foglyomat a ruháimban. Itt-ott lóg rajta, kissé megmosolyogtató, de a nevetésnek nincs itt az ideje.

- Hadd jöjjön! - szólok és intek a legényeimnek. Mire odasiet mellém és kipirult arccal ezt kérdi:

- El tudunk menekülni?

- Nem - felelem egyszerűen, miközben meglepett, hogy ilyen bátor ez a nő. Fél szemmel rá is pillantottam, valami fiatalos láng volt benne, úgy kémlelte szabad szemmel a horizontot. Nem szépítettem a dolgot: - A Warrior gyorsabb, mint mi. Igaz még elég messze van, de meglógni már nem tudunk előlük.

- Erősebb is? Vagy megnyerhetjük az ütközetet? - úgy kérdezte, mintha egy kiadós bunyó jönne számításba a Két hulla fogadóban.

- Talán, de ez a szerencsén is múlik.

- Értem. Szeretne elmenekülni? - nocsak, mintha ennek a lánynak lenne valami sütnivalója. De azonnal folytatja is: Hajlandó feláldozni apám hajóját, hogy elmenekülhessen? Van egy tervem!

Mikor elmondta, felhúztam a szemöldököm. Kétségkívül jó a terv, de egyúttal szökésre is lehetőséget ad. Elgondolkodtam: a hajó aljában egy csomó fogoly, akiket felhasználhatnánk a hajó megvédésére, de a zűrzavarban egyszerűen ellenünk is fordulhatnak az admirális oldalán. Akkor már ha elszöknek, tegyék meg. Be kell látnom, hogy a lány terve jó, utána meglátjuk. De nem volt idő több gondolkodásra, esélylatolgatásra, kiadom a parancsot:

- A hajót megfordítani! Ti, ti és ti vigyetek magatokkal embereket a másik hajóra! Gyerünk lusta banda, vagy itt maradunk! - majd a lányhoz fordulok: - Te pedig ittmaradsz mellettem! Érted?

Némán bólint és figyeljük, ahogyan a két hajó. Amint beértünk a másik hajó mögé, kiadtam a parancsot:

- Vitorlát, zászlót lehúzni! Másikon fel, kapcsolódás!

Leghűbb segédemnek kiadom, hogy vigyen át ruhákat a másik hajóra és öltöztesse be a legénységet a foglyok ruháiba, hogy ezzel is fenntartsuk a látszatot. Némi információt is adtam neki, mit kell majd tenni a döntő pillanatban, majd elengedtem.

Nemsokára a rabolt hajó ment elől, mi mögötte lánccal rögzítve, mintha mi lennénk a zsákmány. Zseniális terv, dünnyögöm magamban és van esze ennek a nőnek. Kitűnő feleség lesz.

Belenéztem a látcsövembe és már-már szabad szemmel is kivenni a zászlót az árbócrúdon. Ha a szerencse mellénk áll, akkor két hajóval támadhatunk.

- Ágyúkat lövésre, zárva készíts mindkét hajón! - jobb felkészülni, de nem elárulni, hogy tüzelésre készen állunk. A lány csillogó szemmel állt mellettem a korlátnál és élvezettel figyelte a mozgolódást. - Ha szólok, lőréseket nyitni! Addig csendet! - ordítottam végül, majd csend. Mindössze a legénység munkálkodását hallani. Amint befejezték, körbejártam a hajót és jó pár emberem leküldtem a fedélzetről, hogy egy zsákmányolt hajó benyomását keltsük. Fent csak a szükséges legénység maradt, akiket szintén beöltöztettem. Nagyszerű az álcánk!

Szinte az utolsó pillanatban sikerült mindent megoldani, mert már olyan látótávolságba értek, hogy mindent lehetett látni távcsőből a másik hajón, tehát aki átnéz, már csak szolíd tengerjárókat lát. Előre dörzsölöm a kezem, milyen meglepetésben lesz része Colbertnek!

Ekkor a lány a korláton megfogta támasztó kezem és vágyón belesúgta a levegőbe:

- Ez a nekem való élet!

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kalózom pillanatok alatt magáévá teszi az ötletemet. Hihetetlen energiával kezdi osztogatni a parancsokat. Az emberek pedig gyorsan és hatékonyan engedelmeskednek. Nemsokára apám hajója kerül az élre, mintha ő lenne a bitorló, a kalózhajó pedig az ártatlan áldozat. Az ágyuk megtöltve várakoznak rejtekükben. Mindenki feszülten figyel és a végső jelre vár. Nem bírom megállni, a kalóz mellé lépve vágyódva sóhajtom:

- Ez a nekem való élet!

De nincs idő most ábrándozni a hadihajó egyre közelebb ér. Távcsöveikkel fürkésznek minket próbálván felmérni a helyzetet. Ekkor atyám hajóján miként egy nagy fekete madár mikor kibontja a szárnyát - halálos lassúsággal bomlik ki a fekete zászló. Pattanásig feszülnek az idegek az utolsó másodpercekben, mielőtt elszabadulna a pokol.

-Lőréseket nyitni! Tűz! – harsogja mellettem a kalóz. Szinte egy időben dördül minden ágyú. És nem kell sokat várni a viszonzásra a Warrior pillanatokon belül támadásba lendül és teljes tűzerejét atyám hajója felé fordítja. Szilánk és forgács záporozik mindenfelé. Az én laikus szememnek hatalmas a pusztítás mértéke. De a kalóz arca meg se rezdül, pedig emberei vannak odaát. Görcsösen markolom a korlátot, mígnem meglátom odaát az emberek mocorgását. Jól van, élnek még! Hirtelen úgy érzem hihetetlen erő költözik belém. Ha az ágyútüzet túl lehet élni, akkor bármit. Felnézek a kalózra, tekintetünk találkozik. Mosolyog a szeme. Rájövök, hogy valószínűleg ugyanazt érezzük mindketten. Egyszerre mozdul a kezünk és ugyanazt a parancsot kiáltjuk.

Ezek után az ágyúzás a tengeri ütközetek szokásos módján folytatódott. Mindkét fél szerette volna a csatát minél előbb dűlőre vinni, s ezért a hajók vészesen közeledett egymáshoz. A füstfelhő, mely a hajók árbocai fölött gomolygott, egybeolvadt, eltakarva az immár egységes küzdőteret. Az ágyúk közvetlen közelből, szüntelenül és hevesen bombázták egymást. Bár mindkét fél egyforma lelkesedéssel küzdött, harcmodorukban mégis volt egy észrevehető különbség. A hadihajó tengerészei hangos kiáltásokkal buzdították egymást, míg a kalózhajó legénysége ijesztő csendben folytatta gyilkos munkáját. A szél végül eltérítette a hajókat irányuktól, s most újra egymással párhuzamosan siklottak a vízen, óriási füstfelhőkbe burkolózva, melyekből időnként lángnyelvek törtek elő. Így telt el talán öt perc, de úgy éreztem, mintha egyetlen izgalmas pillanat lett volna csupán. Majd a Warrior lassan távolabb húzódott. Kérdőn néztem fel a kalózra, hogy szerinte ez vajon most mit jelent.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem finomkodtunk. A legények odatették magukat és a meglepetés jól sült el, a Warrior megfutamodott. Bár Colbertet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy eliszkol, úgyhogy pár nap múlva hajtóvadászatot rendelnek el ellenem. Na és? Még egy strigula a vérdíjamhoz.

Ezen merengtem, amikor látom, hogy újonc segítőm kérdőn néz rám.

- Pár nap előnyünk van. - válaszolok a kimondatlan kérdésére. - Aztán nyakunkon a rozsdás bökő!

- De ez épp elég nekünk nem? - kérdi csillogó szemmel.

- Persze. - felelem, majd lekiáltok: - Szép volt fiúk! Ma mindenki a vendégem!

Megérdemlik a részeg mámort. Szó nélkül lesietek a kabinba, és azzal sem törődtem, hogy a lány szabadon mászkál. Tegyen amit akar, megszökni nem fog, ezt a szeméből láttam. Követett, végig a nyomomban maradt.

A kabinomban előveszem a térképet, zsebemből az iránytűt és megnézem, merre járunk. Itt van nem messze egy sziget. Jó búvóhely lenne, de Colbert valószínűleg ott keres majd először. Viszont ott kitehetnénk a foglyokat, nélkülük gyorsabban haladunk. A rabolt hajót úgyis szétlőtték azok a rohadékok, szóval már nem sokra megyek vele, otthagyom nekik. Már csak uszadékfának lesz jó. De legalább az aranyakat megtarthatom.

- Itt kikötünk! - bökök a térképre. Szívem hölgye csak értetlenül nézte a térképet, de csak bólintott, nem szólt semmit.


Másnap elértük a szigetet. A roncsot a zátonyok közé vezettük, egy csónakba beültettük a rabokat. Ekkor látom, amint apja és leánya búcsúzik:

- Biztosan ezt akarod? - kérdi az apa a kalózzá lett leánytól. - Ez veszélyes és bármikor megölhetnek! Ráadásul te is ölni fogsz!

- Nyugi apa, vigyázok magamra! - mosolyogta a lány. - Meg foglak keresni. A fő, hogy te szabad lettél!

Egy atyai csók után mosolyogva engedi el apját az édes hölgy. Mikor már mind a csónakban ülnek, hangosan leszólok nekik:

- Emberek! A szabadságotokat egy embernek köszönhetitek! - ekkor átkarolom a könnyeivel küszködve búcsúzó nőt. - Az áldozatának hála elengedlek benneteket és visszaadom a hajótokat! Nemsokára megtalálnak benneteket, talán maga Colbert jön személyesen. A lány miatt meg ne aggódjatok, jó sorsát viselem majd!

Ránézek, hogy esetleg ő is mond valami biztatót, de a hüppögésen túl nem sok szakad fel belőle. Végül a rövid csendben feleszmél és odakiáltja:

- Tényleg... Nem kell aggódni értem! Menjetek! - és kezével búcsút int.

- Ég áldja kisasszony! Mindent köszönünk! - jönnek a hangos válaszok, és egy "Vigyázz magadra!" is elhangzik a búcsúban. Talán az apja volt.


Pár óra múlva ismét a habokat szeltük a tengeren. Egy ronccsal és jó pár emberrel kevesebben gyorsabban haladtunk és még a szél is nekünk kedvezett. Két napunk van elérni egy olyan helyet, ahol tényleg elbújhatunk és talán Colbert sem merészkedik oda nyíltan.

A kormányra támaszkodva merengek: érdekes életem lesz ezután, hogy egy fehérnép is itt lesz mellettem. Bár a harci stílusából ítélve nem annyira gyámoltalan. Még a végén igazi kalózfeleség lesz. Az ilyen ritka kalózkörökben.

Egy ölelést érzek a derekamon:

- Merre néz komor kalózom kemény tekintete? - búgja a fülembe.

- A jövőbe. - sóhajtom a levegőbe, magam elé.

- Miért aggódsz? - kérdi, miközben felé fordulok. Mélyen egymás szemébe nézünk, ekkor folytatja: - Elbújhatunk Colbert elől, pár napig, hétig nyugalomban leszünk. Visszafogod a véred... már ami a kalózéletet jelenti. De velem kapcsolatban nem kell!

Nevetünk együtt, értem a célzást. Kisvártatva folytatja:

- Van pénzünk, jó helyünk és... tied a legjobb kalózmatróz.

- Hol? Hol? - nézek körbe, mintha nem tudnám, hogy róla van szó.

- Hát itt! - megfogja az állam és szembefordít magával. Pár pillanat múlva heves, szenvedélyes csókban tüzeljük fel egymást és merülünk el a másikban. Ekkor érzem maradéktalanul azt: miénk a világ!

Tartalomjegyzék