Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyár van. Langyos szellő borzolja a tenger tintakék vizét. Lágy, fehér fodros hullámok kergetőznek. A lenyugvó nap bársonyos sugarai narancsvörösre festik a fehér bárányfelhőket.

Egyedül, céltalan sétálok a víznyaldosta homokban.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szeretem a lenyugvó napot nézni... kiültem a tengerpartra nézni, hallgatom a sirályokat is... Ahogy végignézek a parton, látom, hogy sétálsz kissé elmerengve. Amikor előttem mennél el, odaszólok hozzád:

- Elnézést, hogy így leszólítom, de látom nagyon a gondolataiba van merülve. - rádmosolygok - Ha együtt elmélkednénk azokon a kérdéseken, nem jobb lenne?

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Séta közben látom, valaki ül a parton. Mikor oda érek, megszólít. Kicsit összerezzenek. Engedek az invitálásnak. Már együtt sétálunk, mikor a nap eltünik és a csillagok egyre erősebben világítanak felettünk. A távolból pedig az egyik szálloda bárjának teraszáról lágy, andalító zene hallatszik. Közben megtudjuk egymásról, hogy mind a ketten egyedül érkeztünk e csodás helyre. Így a nyaralás első estéjén a hátralévő pár nap elég ígéretesnek tűnik. Talán nem maradok egyedül?

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon kellemes társaság vagy, és még az utolsó sugaraknál megnéztem csillogó szemed... Tetszik a kisugárzásod, és még megnéztem formás alakod... Ahogyan egyre sötétedik, és a hold világít a nap helyett, egyre kötetlenebbül beszélgetünk és néha egymás karját is megfogjuk, majd az egyik mondatnál a combodra teszem a kezem, és "ott felejtem" Nem ellenkeztél, és ott is hagyom... Aztán elhallgatunk és nézzük egymást... csak a tenger morajlik.. megsimítom a hajad, és odahajolok hozzád, hogy megcsókoljalak...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Jól érzem magam veled. Könnyen oldódom melletted. Néha karjaink séta közben összeérnek, amitől valami bizsergés kezdődik bennem. Jó érzés. Pihenés képpen kicsit leülünk a bársonyos homokba, mikor combomra teszed a kezed. Valami nem engedi, hogy ellenkezzek és ez a valami akkor is működésbe lép, amikor szád a számhoz közelít. Nyelved előbb puhán, majd egyre követelőzzőbben keresi az enyémet. Ajkaink forrón összetapadnak. Gyönyörű a hold, a csillagok, lágy zene hangjait fújja felénk a langyos szellő. Ettől még varázslatosabb és szebb minden. Forró csókodtól megremegek, libabőrös vagyok. Szinte hatalmadba kerítesz. Úgy érzem, jó veled.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem, ahogyan elmerülsz a csókunkban és átfonod a kezed a derekamon és magadhoz húzol. Én is összefonódom veled és csókunk egyre hevesebbé válik. Aztán a pólód alá kúszik a kezem, miközben hátradöntelek a homokba és föléd kerülök... a sötétben szinte elveszünk, ahogyan egy felhő úszik a hold elé és szinte csak a tapintásokkal érezzük milyen forróság ölel körbe minket. A derekadon simogatlak, majd egyre feljebb és nem tiltakozol. Sőt, még jobban szorítasz, miközben a csók hevében egymás nyelvével kergetőzünk és játszunk...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csókjaink közben lábaink is összegabalyodnak. Érzem tested melegét, majd pólóm alatt találom kezed. Nem ellenkezem, sőt... Mellem bimbója megkeményedik, érintésed nagyon jól esik. Ahogy fölém kerülsz úgy érzem, biztonságban vagyok. De téged is rabul ejt az érzés, te sem vagy közömbös. Közelebb húzlak és érzem, ahogy férfiasságod kidomborodik. Nem is akárhogy. A játék neked is tetszik.

Kezed tovább játszik a mellbimbómmal, majd nyelved hegyét érzem itt, miután fülem és nyakam is végigjártad. Igen, a füleim kényeztetése is nagyon, de nagyon jól esik. Csak így tovább... Folytasd Édes! Kényeztess, úgy, ahogy nőt még nem kényeztettél.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csókjaink közben lábaink is összegabalyodnak. Érzem tested melegét, majd pólóm alatt találom kezed. Nem ellenkezem, sőt... Mellem bimbója megkeményedik, érintésed nagyon jól esik. Ahogy fölém kerülsz úgy érzem, biztonságban vagyok. De téged is rabul ejt az érzés, te sem vagy közömbös. Közelebb húzlak és érzem, ahogy férfiasságod kidomborodik. Nem is akárhogy. A játék neked is tetszik.

Kezed tovább játszik a mellbimbómmal, majd nyelved hegyét érzem itt, miután fülem és nyakam is végigjártad. Igen, a füleim kényeztetése is nagyon, de nagyon jól esik. Csak így tovább... Folytasd Édes! Kényeztess, úgy, ahogy nőt még nem kényeztettél.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A füled, a nyakad végigcsókolom, néha-néha még harapdálok is kicsit, és ekkor halk nyögésekkel tudatod milyen jól esik... Ujjaim között a bimbód megkeményedik és játszom vele kicsit... Masszírozom, ujjaim között bújtatom, néha kicsit meg is csavarom gyengéden.

Felhajtom a pólód és ráhajolok a melledre és bekapom a bimbód... mmmmm... nagyon finom, ahogyan morzsolgatom a számban, és kicsit a fogaimmal is játszok vele... aztán megszívom, hogy még duzzadtabb legyen, majd nyelvemmel pöckölgetem a számban. Az udvarát is masszírozom körbe, a kezemmel alulról masszírozom... érzed, ahogyan a tengeri szél végigsimít a testeden, hogyan próbál hűsíteni?

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rettentő forróság önt el, miközben gyengéden csókolgatsz és harapdálsz. Kicsit felnyögök, mikor kéjes érzéseim közepette egyszercsak azt érzem, hogy bimbóm a nyelveddel találkozik és ritmusos táncot járnak.

Közben idillünket, mint derült égből a villámcsapás egy hatalmas felhőszakadás zavarja meg. Összekapjuk magunkat és futunk a szálloda felé. Ekkor kiderül, hogy mindketten épp ugyanabban a szállodában szálltunk meg.

A liftben vágyakozón tekintesz a vizes pólóm mögül kiágaskodó mellbimbóimra, de te sem panaszkodhatsz férfiasságod miatt, mely engem is zavarba és rabul ejt.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az eső váratlanul ért, de még szerencse, hogy be tudunk menekülni a hotelbe... A liftben megnézlek alaposan, mert tetszik a nedves pólódon át meredő bimbód... amint becsukódik az ajtó mögöttünk a kezemmel újra masszírozni kezdem... pár emelet csupán és már nyitom is a lakosztály ajtaját... egy perc és már újra falom a szádat, és az ágyamig csókolózunk, vetkőztetjük egymást. Majd ledöntelek és föléd hajolok...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A vágy tüze hajt mindkettőnket. Tetszik, hogy kicsit követelőző vagy és nem hagyod a tüzet még csak parázslani sem, hanem figyelsz a lángra. Csókolózunk mig az ágyadig nem érünk, majd finoman ledöntesz és fölémhajolsz. Csókjaimmal borítom én is nyakad, majd kicsit elidőzöm a fülcimpádon. Nyelvem hegyével cirógatom, csiklandozom. Hajadba túrok, miközben te is nyelveddel kényeztetsz, majd újból forrón csókolódzunk. Nyelveink vad táncot járnak, majd ajkaidat járom körbe, szopogatom, kicsit harapdálom. Újjaid közben mellemen játszadoznak. Felnyögünk.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Imádom a játékosságodat és viszonzom apróbb odakapásokkal, csókokkal. Tenyeremben szinte izzik a melled és számmal igyekszem hűsíteni, de minél jobban szopogatom, annál hevesebben veszed a levegőt... Közben a kezem lekúszik a combjaidhoz, és elindul felfelé a puncidhoz... szinte süt a forróság onnan, ahogyan közelednek az ujjaim...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Forró puncim érintésedtől, mint egy virág szirma, szinte azonnal kinyílik és kívánja, hogy vágyai beteljesüljenek. Nagyon finoman, lágyan kezded cirógatni. Először csak a dombokon és a combjaim belső felének cirógatásával játszadozol felváltva, miközben egyre vadabbul csókolgatlak. Körmeimet gyengéden végighúzom a hátadon, majd vissza. Ettől kicsit libabőrös leszel. Majd a popsid következik, ami téged sem hagy hidegen.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan körmeid elérik a fenekem, máris nem incselkedem veled tovább, mert érzem mennyire is vágysz az érintésre... a combjaidon felkúszok és ujjaim elérik az ajkaidat... abban a pillanatban megremegsz ésnagyot sóhajtasz... de nem hagyom abba, két ujjammal kinyitom őket és a megbújó csiklódat kezdem gyengéden simogatni. Ismét egy remegés hullám... tetszik!

Simogatásból gyengéd masszírozásba váltok, ahogyan az ujjaimmal játszom körbe-körbe... A bimbóidba bele-beleharapdálok, hogy az élvezet és a pillanatnyi fádalom összemosódjon...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csiklóm érintése áramütésként hat rám, majd érzem, egyre nedvesebb leszek, szinte már "elfolyok". Megremegek. Bimbóimat és csiklómat, ahogy izgatod, teljes önkívületbe ejt...Enyhe nyögések és mély sóhajok hagyják el ajkaimat, melyek újra és újra a te ajkaidat kívánják. Cicimről feljebb jösz és újból csókolózunk. Közben kezem a te makkodhoz vándorol és elkezdem "őt" kényeztetni. Amire te is kélyes nyögésekkel válaszolsz.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Imádom, amikor a kezedbe veszed, és masszírozni kezded... Egyszerűen vágytam már rá, hogy az ujjaid között lüktessen és ahogy húzogatod... de jól esik... az ujjaim egyre jobban, keményebben játszanak a csiklódon, ami egészen forró lesz és már érzem, hogy egyre jobban nedvesedsz.. Két ujjammal egyszer csak becsúszom a puncidba... a tenyeremmel továbbra is körkörösen masszírozom a csiklód és a dombod, de odabent az ujjaim megfeszülnek... sikoltasz egyet...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben kezemmel kényeztetlek, te ujjaid sem tétlenkednek. Megpróbálok a farkadra koncentrálni, mikor egyszercsak érzem, hogy ujjaid puncimban vannak. Nagyon finom. Még, még....sikoltom. Ne hagyd abba!!! Farkad is egyre jobban ágaskodik, úgy érzem, majd kicsattan, még egy picit el is csöppen. Ekkor mégjobban felizgulva, most fordítok egyet a pozición és én kerülök felülre és csiklómmal folytatom tovább makkod masszírozását. Ekkor felnyögsz. Mikor rádpillantok, arcod becsukott szemmel szinte önkívületben, örömmámorban úszik.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A punciddal olyan hevesen masszíroztad a makkom, hogy nem bírtam tovább és mindkettőnket elborítja a belőlem jövő lé... De te is most érsz a csúcsra, mert nem hagytad abba, és észre sem vetted, mi történt velem, csak folytattad... és egy nagyot húzol a makkomon... sikoltasz egyet, majd még egy húzás és újabb sikoly... ez az... és rámborulsz...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úgy érzem, neked is bejött ez a pozició. Szinte egyszerre érünk a csúcsra, amikor is mindketten úgy érezzük, mintha a mennyekbe repültünk volna. Együtt. Majd ernyedten borulok rád és arra gondolok, bárcsak örökké tartana...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Magamhoz ölellek és érzem a forró tested, a jóleső szuszogásod, lüktető puncid... Mellém fekszel és mosolygok rád, ujjaimmal gyengéden simogatlak, megcsókollak és súgva megkérdezem:

- Még egy ilyet szabadna?

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szabad Drága! De talán inkább reggel. Nagyon későre jár. Meg még hátra van pár nap hogy megismerjük egymást mégjobban....

Kora reggel az ágyunkra sütő felkelő nap narancsvörös sugarai ébresztenek. Rád nézek, Te még édesen alszol. Karod derekamon pihen. Előbb orrod hegyére, majd piros ajkaidra egy-egy apró puszit lehelek. Ekkor döbbenek rá, hogy ami előző éjjel velünk történt az álom volt csupán, vagy valóság?!...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Arra ébredek, hogy egy szép nő puszilgatja a számat... Áh, ez nem lehet... - suhan át az agyamon, és ismét felnézek: tényleg ott vagy. Visszacsókollak, és átötellek... nem akarlak elengedni, mert még elillansz... Megfoglak a fejednél, szemedbe mosolygok és megkérdezem:

- Remélem édes álmod volt, drága.

Visszamosolyogsz és rámülsz:

- Itt tartottunk ugye? - nézel huncutul... Máris érzem, hogy keményedem...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Apró csókjaim felébresztenek téged és azonnal viszonzod is őket.

Közben eszembe jut, hogy hol is hagytuk abba, mikor éjjel te még folytatni akartad. Finoman kibújok ölelésedből és rádcsúszok. Na, neked sem kell több.... Cicijeim bimbóját felváltva kezded csókolgatni és szopogatni... Nagyon jó....!!!

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Odahajolok a cicidre, élvezem, ahogy a nap rásütött, és bekapom... Már álló farkamra rácsúszol és a csípőddel körözni kezdesz rajta... Megfogom az egyik kezemmel a popsidat, alá csúszok és élvezem, ahogyan gyengéden hullámzik a tested rajtam... bimbód megkeményedik a számban és a nyelvemmel egyre erősebben, hevesebben kezdem szopni...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Igen, ez az, nagyon jó...! A vágytól, hogy mégjobban magamban érezhesselek, erőm szinte elhagy. Ekkor te felülsz és cicijeim közé fúrod fejed. Én egyre hevesebben húzogatom forró puncimmal a farkadat és hajadba túrok. Ekkor mindketten úgy érezzük, már nem bírjuk tovább...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A csípőd egyre hevesebben mozgatod, majd egy mély húzás és... odabent megszorítod a farkam, de ezt már nem bírom... benned török fel ismét, úgy neked feszül a makkom, hogy erre te is visszaszorítasz és ahogy jönnek a hullámok, szinte egymást rántjuk bele... Aztán magamrahúzlak és hátradőlök, élvezem, ahogy édesen pihegsz rajtam.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mindketten boldogan pihegünk egymás karjában. A nap már elég erősen süt, ebből tudjuk, hogy igencsak délelőtt van. Közben gyomrod is megkordul. E hang is az idő múlását jelzi számunkra.

Felkelek és megcélzom a fürdőszobát. Talán egy langyos zuhany magamhoz térít. Vagy mégsem?...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Jó ötlet a zuhany, már rám is fért. Zuhanyozzunk együtt!

Megyek utánad, langyos vizet eresztettél. Élvezem, ahogyan csobog a víz rajtunk... Hol a szappan?

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon élvezem a zuhany langyos, simogató cseppjeit. Már kezdek magamhoz térni és elgondolkodom kettőnkön, mikor halkan nyílik az ajtó. Még fel sem eszmélek és te már mögöttem állsz. - Lopod a vizem? - kérdezem én.

- Hol a szappan? - kérded.

- Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni. - folytatom az incselkedést.

Ekkor látom, hogy leesett. Közben mást is észreveszek... Lehajolok a szappanért... Álló farkad látványa engem sem hagy nyugodni és szépen lassan elkezdem cirógatni, kényeztetni....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy lehajolsz a szappanért és a kezedbe veszed, máris kitaláltam a gondolatod. Beszappanaozod a farkam, és elkezded masszírozni. Ahogyan csúszik rajta a kezed, egyre habosabb lesz, és egyre érzékenyebb...

- Mennyire legyen tiszta? - kérded.

- Nagyon... nagyon tiszta legyen - nyögöm, és megkapaszkodom a válladban, mert a szappan olyan alattomos, hogy megsokszorozza a makkom érzékenységét... Néha lemosod vízzel és újra szappanozod... ha így folytatod, nem bírom sokáig, már így is keményebb, mint szokott...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hát igen, mindennek az a fránya szappan az oka. Élvezem, ahogy egyre jobban elgyengülsz és még a vállamban is megkapaszkodsz. Érzem, farkad még keményebb. Kitudja hányadszor, lemosom vízzel és most a nyelvemmel kezdek incselkedni vele. Előbb nyelvemmel ízlelgetem, kóstolgatom, cirógatom, közben kezemmel egyre hevesebben húzogatom rajta a bőrt. Felnyögsz,...Majd bekapom és elkezdem szopogatni. Érzem, már lábaidból is kimegy az erő. Úgy látom, nagyon élvezed...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ezt már nem bírom tovább... Szappan után a szád is.. Felnyögök és amikor a legmélyebben van a szádban belespriccelek, egy méály lövéssel... de szopod tovább és már alig állok a lábamon, újabb és újabb adaggal töltöm meg a szádat... fel-felordítok minden lövésnél... remegnek a lábaim... aztán csitulok... De ezt nem úszod meg, ilyen szopást nem lehet csak úgy szó nélkül hagyni...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úgy látom, ez sikerült. - Na mi van? Pasi is el tud "gyengülni"? Na, most legyél nagymenő!

Némi rábeszélés után tényleg letusolunk, majd kézenfogva lemegyünk reggelizni, mert már tényleg alig állsz a lábadon. Reggeli után, irány a tenger és homokos partja. Ekkor felfedezünk, egy bokrokkal, 1-2 sziklával körülvett, csöndes, senki és semmi által nem háborgatott kis területet. Itt letelepszünk.

- Na most elkaplak! - mondod, én pedig elszaladok....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a reggeli igazán jókor jött, hogy kissé összeszedjem magamat. Látom élvezed, hogy így kifárasztottál, de visszakapod majd - somolygok magamban...

Lemegyünk a tengerpartra. és megtalálunk egy csendes helyet. Ideje, hogy törlesszek...

- Na most elkaplak! - erre el akarsz futni, de hamar utolérlek és lebirkózlak a homokba. Hátadra fordítalak és megcsókollak.

- Szóval el akartál futni? Pedig tudod, hogy most jön a törlesztés ideje! - mosolygok rád és újra megcsókollak.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tetszik ez a tengerparti fogócska. Teljesen megszédít. Ebben a pillanatban elkapsz, a homokba döntesz és megcsókolsz, majd újra. Egyre vadabbul, követelőzőbben. Csókod egész testem újra átjárja. Fejem búbjától a lábam kisujjáig beleremegek. Ezt te észre is veszed és még mohóbban kergeted nyelveddel nyelvemet, majd nyelveink cirógatják egymást, ajkaink egyre szorosabban tapadnak össze. Olyan ez, mint az első szerelem. Közben ujjaid előbb a cicimmel játszanak, majd egyszercsak puncimhoz tévedsz.

- Csak nem törleszteni akarsz?...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Persze, hogy törlesztek - mosolygom rád -, azt hitted, megúszod?

És már nyúlok is a fürdőruhádba és a puncidat kezdem gyengéden maszírozni. Alattam vagy, most én irányítok, és a számmal húzom el a cicidről a felsőrészt... Kibukkan a bimbód és szopogatni kezdem gyengéden, aztán erősen és újra gyengéden. Ujjaim az ajkaid között játszadoznak, néha hozzá-hozzáérve a csiklódhoz. Sóhajtozz csak, és még csak finomkodom..

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Ez a Pasi nem igaz, ilyen nincs!-gondolom magamban.- Kivel hozott össze a jó sorsom? Szerintem a legtöbb nő ilyen fiúról álmodozik.

Igen, ujjaid, ajkaid, nyelved megint akcióba lendültek. Fürdőruhám rajtam van ugyan, de minden létező helyről, ahol pont a takarás lenne a feladata, ujjaiddal, ajkaiddal "elcibáltad". Elég diadalittas képet vágsz és kajánul vigyorogsz két mellbimbó szopogatás között.

De itt már megint a fele sem tréfa, mert ujjaid is dolgoznak rendesen. Szeméremdombomat előbb körülcirógatod, néha kicsit széthúzva csiklómhoz érsz......Jaj, ez nagyon jóóóóóó!!!

Mozdulni nemigen tudok, hiszen rajtam fekszel. Szinte magadhoz láncolsz a mozdulataiddal, de nem is akarok ellenkezni.

Egész belsőmet forróság járja át, közben érzem, puncim is egyre nedvesebben cuppogva vár valami finomat.......

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem az ujjaimmal, hogy mennyire tetszik neked ez a kis játék a csiklóddal, ahogyan morzsolgatom. Egyre tüzesebb lesz és mintha azt súgnád, hogy dugjam be... hát be is dugom, de nem a farkam még, hanem az ujjaim... Jó mélyen, tenyérig, majd odabent megfeszítem és körkörösen masszírozlak, a tenyeremmel pedig a dombodat... Már súgni sincs erőd, pedig még nem értünk a végére... Kajánul mosolygok tovább rád, majd visszahajolok a bimbódra és egyre határozottabban masszírozlak kint és bent is... Érezd a növekvő tüzet, amit kicsiholok belőled.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mintha direkt élveznéd, hogy a másikat "kínozhatod". Amit már nem is lehet fokozni, te még azt is tudod. "Kínzásod" már olyan mértékeket ölt, hogy már szólni sincs erőm, csak érzem, hogy még, még és még.... Most ujjaid már bent vannak a puncimban, tenyered pedig a csiklómat masszirozza. Puncim már szinte elfolyik a gyönyörtől, amit még mindig tudsz fokozni. Ujjaid cuppognak, egyre erőteljesebben huzogatod ki-be.

Ekkor elkapom ajkaidat és forrón megcsókollak, kezem pedig farkad keresné, de e gyönyörtől már moccanni sem tudok....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Éppen elkapnál, amikor megremegsz.. és nem kíméllek: folytatom tovább a puncid masszírozását, az ujjaimon már végigcsorogsz és élvezem a forróságod... Miközben csókolsz, remegsz alattam... Majd a kezemen a remegésed alábbhagy és pihenni hagylak. Pedig a farkam még bent sem járt... Amikor rámnézel és mosolyogsz, nem is sejted, hogy ezzel még koránt sincs vége... Föléd kerülök és apró fürdőruhád félrehajtom és kemény farkammal óvatosan becsúszom...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Igen, minden porcikám beleremeg a gyönyörbe, amit tőled kapok. Mikor már nagyon úgy érzem, hogy végem van, egyszercsak kemény farkadat érzem, amint nedves puncimba dugod. Közben ujjaid csiklómat tovább masszírozzák. Testünk összeforrva - alul, felül - egyszerre hullámzik. Számat kéjes sikoly hagyja el, majd te is megfeszülve éled át a gyönyör felsőfokát.

- De ezzel még közel sincs vége, mert én is újra revansot veszek tőled. Már ki is találtam, hogy hogyan - gondolom magamban és elégedetten mosolygok....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Finom puncid imádom dugni, ahogy feszül benned a farkam és lucskos-nedvesen csúszik ki és be... méár nem bírom én sme tovább és egyszerre robbanunk... Mint a tenger, úgy hullámzunk egymáson, megremegsz alattam és rám is áthat... Csókolgatlak, miközben még benned lüktetek... Mosolyogsz, látom tetszett a kényeztetésem...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Igen, igen, igen, nagyon jó veled lenni. Forró csókkal zárjuk tüzes ölelésünket,majd egymás karjában pihegünk a forró homokban.

Délután mindketten a saját szobánkba megyünk, hogy készülődjünk az esti partira, amit a szálloda szervez.

Langyos zuhany után, fehér, miniszoknyás, elöl és hátul mélyen kivágott, lágy esésű selyem ruhámat veszem fel, mely nagyon jól kiemeli barnaságomat. Leheletnyi, diszkrét smink, némi izgatóan csillogó szájfény, kedvenc parfűmöm csábító illata és lazán feltűzött haj, tűsarkú fehér szandál. Tükrömbe nézve elégedetten mosolygok: - Na most légy nagyfiú!!! és már az estére kigondolt tervemen jár az eszem...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Visszamegyünk a szobánkba, és zuhanyozás után átöltözöm az estélyhez: öltöny, nyakkendő, zakó, egy kis illat, hogy elbódulj és már megyek is érted. Becsöngetek és egy káprázatos nő nyitja ki az ajtót... Alaposan végigmérlek és kissé meg is lepődöm, milyen gyönyörű vagy és milyen izgató!!! Legszívesebben le sem mennék az estélyre, hanem itt hámoználak ki, de ha már megyünk, menjünk. Karomat felkínálom és elindulunk.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még egy-két igazítás, mikor hallom, megjöttél. Nagyon jól nézel ki és még az illatod is "ízlik". - Nagyon tetszel-mondom és a felkínált karodba karolok.

Közben látom, a hatás, amit nyújtani akartam, nem maradt el. Mikor megláttál, úgy láttam, még a lélegzeted is elállt, majd nyeltél egyet és karodat nyújtottad felém. Na igen, ezt már szeretem. Nagyon jól mutatunk egymás mellett.

A liftben mások is vannak, ennek ellenére az arcodra van írva, hogy most inkább valami egészen mást szeretnél csinálni. De nem baj, mert így a tervem méginkább megvalósíthatónak tűnik. Szemeid le sem veszed rólam.

Az étteremben egy pincér egy asztalhoz kísér bennünket, ahol egymással szemben kínál minket hellyel....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem is tudom minek megyünk az étterembe, amikor ez csak időhúzás, kínzás nekem, hogy csak nézhetlek, és ott mindenki előtt nem teperhetlek le és .... Ez jár a fejemben, amikor a liftbe szállunk, aztán amikor már körülvesznek az utasok épp azon gondolkodom, hogy itt most megsimogatom a puncid, hiszen úgysem látják... De a lift túl hamar leért, sajnos ebből már nem lesz semmi...

Elsétálunk az étteremig, de igyekszem nem mutatni, hogy mennyire kívánlak és mit tennék veled. Próbálok diszkréten mosolyogni. Leültetnek minket egymással szemben és elkezdjük böngészni az étlapot. Valahogy nem tudok koncentrálni arra, mit is ennék, de feléd igyekszem határozottnak tűnni. Szememet többször meglegeltetem csodás alakodon, miközben nézzük a kínálatot.

Aztán jön a pincér és rendelünk. Miután elmegy, végre kettesben lehetünk, hogy beszélgessünk.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hát igen. Arcodról lerí, bár próbálod palástolni, de egész egyszerűen nem igazán sikerül, hogy most legszívesebben valahol egész máshol, teljesen mást csinálnál legszívesebben. Nekem ez nagyon tetszik.

Miután leülünk az asztalhoz, megkapjuk az étlapot. Úgy teszek, mint aki nagyon belefeldkezik az étlapba,...közben csábítóan nyelvem hegyével megnyalom ajkaim.

Még italt sem rendeltünk, de van az asztalon ásványvíz. Nagyon nagy a forróság, ezért megkérlek, hogy tölts egy kicsit. Nagyon szívélyes vagy, bár kicsit mintha megremegne a kezed, mert nem is oda figyelsz amit csinálsz. Pár csepp végigfolyik a pohár külső oldalán. Elveszem a poharat az asztalról és a dekoltázsomra csöppen 1-2 csepp az oldalán végigfutó vízből. Ujjaimmal lassan, végigsimítok magamon, de egy fránya csepp nem pont a cicimre csöppen? Fehér ruhám alól egy pillanat alatt elővillan álló mellbimbóm.....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit remeg a kezem, mert nehezen bírom leplezni a gondolataimat, és pici mellé is megy. Végiggördül a poháron, ahogyan magadhoz veszed, és pár csepp rád hull, és a ruhádra... Pont a bimbódra hull pár és ezzel kissé áttetszővé tette a ruhád, és a bimbód a hideg víztől meg is keményedik... Megnyalom a szám szélét, mert ez mondhatni az utolsó csepp a pohárban, és egyszerűen alig bírom a tekintetem elfordítani onnan. Egyszerűen tetszik, hogy áttetszik a ruhád és ott az az édes bimbó, amit nem régen szopogattam... Ha ismét a számban lenne...

Be is húzódom az asztal alá, mert farkam már keményen áll a nadrágomban. Az asztal alá úgysem lát senki a hosszú terítőtől...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben a rámcseppenő cseppekkel bajlódom, te pasira jellemző módon csak a szádat nyalogatod. Azt hiszed nem vettem észre? Majd kicsit lejjebb csúszol a széken, ami nekem pont jól is jön. Mélyen, kacéran a szemedbe nézek, kibújok a szandálomból és lassan, nagyon lassan a bokádtól felfelé haladva, lábadat cirógatva az öledbe helyezem mindkét lábamat. Farkad ágaskodása engem sem hagy hidegen, érzem, ahogy bimbóim mégjobban megfeszülnek és puncim is nedvesedni kezd.

Lábaim lágy, puha, de ellentmondást nem tűrő masszírozásba kezdenek farkadon.....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lejjebb és beljebb csúszom a székben, a terítőt az ölembe teszem, hogy takarjon, amikor megérzem a lábaidat. Mélyen a szemembe nézel és talpaiddal masszírozni kezded a farkam a nadrágon át... De finom... És most lehet, hogy nem leszek úriember, de olyan finoman csinálod... Lenyúlok a terítő alá, lehúzom a cippzáramat és előveszem a terítő alatt a farkamat, hogy szabadon játszhass vele... Ezután a kezemet visszateszem az asztalra, és megfogom a kezed, mintha mi sem történne és várjuk a vacsorát... Eközben a farkam már nagyon keményre duzzadt lábaid hatására...

És jön a pincér az étellel... És italt is rendelnék... És a lábad...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom tetszik a játékom. Beigazítod magad, hogy kényelmes legyen mindkettőnknek. Mikor kihámozod magad a nadrágodból, kicsit meglepődök. - Erre nem igen számítottam. - De ha már játszunk, hát játszunk rendesen. Talpaimmal tovább és tovább masszírozlak kitartóan, majd lábujjaimmal a golyóidat is kezelésbe veszem. Ekkor már egyre jobban szorítod kezem és látom, arcodra a mosoly helyett valami egészen más átszellemült ábrázat ül. A pincér megjelenése néha magadhoz térít, de ez nem tart túl sokáig. Farkad közben egyre duzzad. Számat csábosan megnyalom, majd érzékien úgy teszek, mintha éppen lenyalnék valamit az ujjamról. Na ekkor már neked sem kell több...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úgy élvezem, ahogy csinálod, a talpad és az ujjaid valami csodásan játszanak a farkamon... Kezed szorítom, ahogyan egyre jobban feszülök és egyre jobban elborít a vágy... Az italrendelés is kissé akadozva történt, hiszen nehéz úgy beszélni, ha a farkammal játszanak közben. Persze a pincér nem is sejtette mit csinálsz te velem éppen. Ráadásul galád módon amikor épp beszéltem volna, akkor csináltad a legjobban...

Aztán amikor megnyalod a szád szélét, túllépsz minden határt.

Körbenézek az étteremben, páran vannak csak, de el vannak foglalva. Ha te így gonoszkodsz, akkor most megkapod. Még szerencse, hogy a terítő a földig ér... hátrahúzódom a székkel, és bebújok a terítő alá. Meglepődsz, mert erre nem számítottál, de ezt kapja az, aki farokmasszírt ad egy étteremben. Teljesen elbújok a terítő alatt és szétnyitom a combjaidat... Hoppá... de merész vagy! - lepődöm meg...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon élvezem, amikor kissé zavarba jösz a pincér közeledését látva. Elég mókásan zajlik a rendelés, majdnem el is nevetem magam, de ez másnak csak úgy jön le, mint akiknek csak túl jó kedvük van. Közben érzem, kezem egyre jobba szorítod, ebből tudom, hogy amit veled most teszek, az nem nagyon hagy kivetnivalót maga után.

De hopp... a következő pillanatban lábaim a földre kerülnek, te meg az asztal alá. Hát ez meg mi?-kérdem magamban.

Ezzel egyidőben érzem, hogy valaki a combjaimat cirógatja.

Ekkor eszembe jut, hogy nincs is rajtam bugyi. Na nem baj, majd meglátjuk ki lepődik meg jobban.

Közben a pincér megérkezik az italokkal, de szerencsére nem kérdez felőled semmit.

Ez alatt, az asztal alatt úgy érzem, hogy nem nagyon vagy kíméletes, mert az a gyanúm támad, hogy nem fogsz te egyhamar feljönni onnan....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szétnyitom a combjaid és finom punciddal nézek szembe... Merész, nagyon merész, hogy így jött le vacsorázni... - állapítom meg, de aztán ahogy kigyönyörködtem magam, benyalok az ajkaid közé... Finoman, mélyen, hogy érezd ahogyan a nyelvem megmasszírozzaz az ajkaid és a bejáratod, majd a csiklón megugrik...

Jön a pincér és pár udvarias kérdést tesz fel, és amikor válaszolnál újra és újra egy mély nyalást kap a puncid. Nyammmm.. Lassan mintha nem akarnál válaszolni, vagy olyan furán és kurtán felelsz. Vajon miért? És egy újabb nyalás következik...

Olyan finom az ízed, hogy akár veled is jól tudnék lakni itt az asztal alatt... Végülis ha belegondolok.. az asztalterítő takar, másnak meg nem hiányzom, szóval itt el leszek egy darabig...

És ettől a gondolattól felbátorodva, hogy bármit tehetek most veled, a két ujjam közé fogom a csiklód, kidomborítom és ahogyan feszül, a nyelvem hegyével játszani kezdek rajta: hol lassabban, hol gyorsabban pörgetem, aztán körkörösen masszírozom... Ez jár a farokmasszírért - kamatos kamat...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem kímélsz, nem teketóriázol, rögtön a lényegre térsz, bele a közepébe. Mégis nagyon finom, amit velem teszel, minden porcikám beléd remeg. persze a pincér is tudja mikor kell odajönni és a vacsora rendelésünkkel kapcsolatban érdeklődni, te meg kihasználva helyzeted, mindig, mikor meg akarok szólalni, akkor teszel valami észbontót. Szerencsére valahogy leszerelem a pincért. Nyelved tovább dolgozik, puncim meg úgy nedvesedik, mintha bepisiltem volna. Na, ekkor jövök én. Lábaimmal kitapogatom farkad, mely most mégjobban ágaskodik és újra masszírozásba kezdek. Ez a kamatos kamat kamata....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy térdelek a combjaid között, megérzem a talpaidat a farkaom újra... De finom.. így már nehezebb rád koncentrálni, de igyekszem teljesen a puncidba feledkezni... csak a farkam egyre érzékenyebb... Na várj csak!

Bekapom a csiklód tövig és úgy szívni és szopni kezdem, hogy amikor az egyik kezed lenyúl az asztal alá és beletúr a hajamba, szinte meghúzod... Helyes, élvezd csak, nyögni most úgysem tudsz. És ha az ujjaimmal most odabent megmasszíroználak? De alaposan? Mondjuk itt fent? Nocsak olyan feszült lettél drága, Legalábbis a talpad ráfeszített a farkamra... Szóval ki van most nagyobb bajban?

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úgy látom, csak nem hagyod abba és a helyes viselkedés szabályait még nekem sem hagyod betartani. Kezdek nagyon nem bírni magammal, minden porcikám remeg, ujjaid vadul, de mégis finoman hol a puncimban, hol a csiklómon járnak, de amikor ujjaid a puncimban, csiklóm pedig a szádban tüzel, na ez már minden határt túljár. Hiába próbálok farkadra koncentrálni, nem igazán hagyod, sőőőőőt......NEM BÍROMMMMM! Asztal alá nyúlok, hajadba kapaszkodom, mikor megjelenik a pincér és kihozza az ételeket. Ekkor lábammal kicsit megfeszítelek, hogy hátha észreveszed magad,.... Akkor most ki van nagyobb bajban? Elő kéne bújni, Fiatalember. Na hogy is lesz ez? Persze a meccs még nincs lezárva......

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A pincér odaér az étellel és akkor éred el a csúcsot... Alig bírod eltitkolni a pincér előtt az érzéseidet és néha meg-megremegsz. A lábad rászorít a farkamra és újra és újra... aztán már csak gyengébben, erőtlenül.. és elégedetten húzom ki az ujjam belőled, és lenyalogatom édes puncidat és megtisztogatom, hogy ne legyél lucskos... Kikandikálok a terítő alól: sehol senki... Óvatosan visszaülök a helyemre a terítő takarásával, hiszen a farkam még elő hagyom, hiszen olyna kemény és bármikor eldurranhat, hogy a nadrágban szűk helye lenne.

- Látom kihozták az ételt. - mosolygok rád, de neked villámokat szór a szemed...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szörnyű, hogy milyen helyzetbe hoztál.... A pincér előtt alig tudtam türtőztetni magam. Igen, haragszom rád, jól látod - mert látom a kajla vigyort arcodon, miután kibújtál az asztal alól, mint aki jól végezte dolgát. Na nem mondom, tényleg isteni volt, de visszakapod te még ezt. Látom, vársz még tőlem valamit, mert mikor lehajolok a leesett szalvétámért, látom, hogy még nem öltöztél fel. Na de most azért is a vacsimra koncentrálok (de ne félj, nem maradok adósod, most sem - csak ezt te még nem tudod). Kicsit fészkelődsz, mint aki nem bír magával, ezt meg is jegyzem - Olyan vagy, mint egy sajtkukac - mondom.

Majd csalódottan matatsz az öledben - gondolom felöltözöl.

- Vacsora után szeretnék veled táncolni. Benne vagy? - kérdem tőled, közben úgy teszek, mint aki nem vett észre semmit az asztal alatti matatásodból. .....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Visszaülök és mosolygok rád elégedetten, hogy sikerült a legjobb pillanatban elreptetni. De mintha ezért morcos lennél. Hát ennyire nem tetszett? Na jó, akkor legközelebb nem leszek ilyen gonosz és csak ágyban párnák közt... - határozom el, és mivel úgy érzem, nem tetszik neked, hogy még szabadon hagytam a farkam és nem is akarsz vele mit kezdeni, elteszem és enni kezdek. Kicsit mosolygok még rád, de ez a étel sem valami jóízű így, hogy nem kellek és morcos vagy. Na majd vacsora után egy tánc remélem megnyugtat majd mindkettőnket.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látod rajtam, hogy nem nem vagyok túl jó kedvemben, pedig amit tettél, az nagyon jól esett, de nem is rád vagyok dühös, hanem a pincérre, mert ő jött túl hamar. Jövetele kissé zavarba hozott és ettől lettem morcos. Pedig amit ujjaiddal és nyelveddel nyújtottál, az felejthetetlen volt.

Megvacsiztunk és már hangol a zenekar a tánchoz. A lámpákat is sorban kapcsolják le és helyüket a forgó ezüstgömbök és a színes kis égők váltják fel. Nagyon sejtelmes így minden. Kedvem kezd visszatérni. Rádnézek és ellágyulok, mikor azt látom, hogy te sem vagy túl jó kedvű. Gyorsan áthajolok az asztal felett és lágyan, de forrón megcsókollak....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Áthajolsz az asztalon, némi betekintést adva a dekoltázsodba, és megcsókolsz... a csókodtól máris elpárolog a mérgem, főleg, hogy azután oda is súgod:

- Ne haragudj édes, csak a pincér miatt voltam bosszús... Te nagyon... finom voltál...

Máris elpárolog minden mérgem, és már állok is fel, hogy felkérjelek táncolni. Úgyis éppen egy hangulatos, lassú szám szól, ahogyan egész vacsoraidő alatt... Kicsit néznek ránk a körülöttünk ülők, de úgy vezetlek az asztalok között, hogy egy kicsit nagyobb téren már kényelmesen táncolhassunk. Több szempár mered ránk és a nők minket néznek sóhajtozva.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megörülök, hogy sikerült kiengesztelnem téged, ezért azonnal kötélnek állok, mikor felkérsz táncolni. Először pár taktus erejéig csak mi vagyunk a táncparketten, ezt mások irigykedve nézik, de később, ahogy a fények is kezdenek egyre sejtelmesebbek lenni, a táncos párok száma is növekszik. Sőt. Én egyre jobban hozzádsimulok, karjaimat nyakad köré fonom, szerencsére a zene is ezt kívánja. Megérzed kiálló mellbimbóimat és mégjobban magadhoz húzol. Nagyon forrón megcsókollak, majd ajkaidat kezdem felváltva puhán harapdálni, kóstolgatni. Kívánnád nyelvemet is, de érzem, hogy ez most még izgatóbb mindkettőnknek. Szám a nyakadra, majd onnan fülcimpádhoz vándorol. Ekkor már szinte bármire kész vagy, hiszen farkad az előbb elmaradttak miatt még nem csillapodott le igazán.....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan táncolunk egyre szorosabban bújsz hozzám, egyre inkább a farkamnak simul a combod... Nem hagyod, hogy egy percig is puhuljak, folyamatosan keménynek tartod meg... Ráadásul a nyakamon, a fülemen is puszilgatsz, néha már-már harapdálsz... Ismét feltüzeltél annyira, hogy legszívesebben most itt neked esnék, pedig még most kezdődött az este... Nagyon kívánlak és kezem néha a popsidra téved, de csak pillanatokra, hiszen itt mindenki előtt mégsem lehet ezt csinálnunk. Felizgat, ahogyan a ruhádon végigsimítok és tudom, hogy nincs alatta semmi... Szerintem vagy le kellene ülnünk, vagy táncolj szorosabban, de a farkam láthatóan dudorodik már, annyira kívánlak.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szerencsére visszatért közénk az összhang, mindketten egyre jobban kezdjük kívánni a másikat. Érzem, te is egyre tüzesebb vagy és követelődzőbb. Pont, mint eddig. Mikor popsimhoz érsz, azt kívánom, bárcsak merészebb lennél, közben pedig egyre jobban húzol, szorítasz magadhoz. Nagyon kívánlak. Puncim egyre nedvesebb, mellbimbóim is egyre kacérabban állnak ruhám alatt. Nyakad csókolgatása közben egyre hangosabban és jobban sóhajtozol, persze hála a zenének, csak én hallom. Ez már annyira begerjeszt, hogy terpeszben szinte az öledbe kúszom, te pedig értve a jelzéseimet erős és izmos karjaiddal popsim alá nyúlsz és megtartasz. Egyre hevesebben csókolódzunk és puncimmal addig fészkelődöm, míg álló farkadhoz nem érek.

Kívánlak Édes! - súgom lágyan, sejtelmesen ...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szerencse, hogy a ruhád rendesen fel van sliccelve, és ahogy foglak, érzem, hogy kezed előre kúszik, lehúzza a cippzáram és előveszed a farkam. Még szerencse, hogy félhomályban vagyunk éppen... Becsúsztatod a sliccelésen keresztül a ruhád alá és már érzem is a nedves puncidon a farkam.. milyen forró... Nagyon szorosan magamhoz húzlak, úgy táncolunk, miközben combjaid között jár a farkam... Táncolnak körülöttünk, és nem is sejtik milyen piszkos játékot játszunk a parketten... Egyikünk sem fog egy ideig elszakadni a másiktól, mert makkom az ajkaid között olyan finoman masszíroz...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ficánkolás közben lehúzom cipzárad és végre megérintem tüzes makkodat, mely puncimhoz hasonlóan már majd kicsattan a vágytól, hogy érezhessék, érezhessük egymást. Ruhám jótékony takarásában farkad bevezetem tüzes puncimba és szerencsére a zene is velünk van, mert ritmusára egyre vadabb táncot járhatok farkadon. Puncim egyre mélyebben és mélyebben szívja magába. Nyelvemmel keresem nyelvedet, majd ajkaid harapdálom kéjesen.

Még jó, hogy rajtunk kívül senki nem sejt semmit.

Ez az Édes, de jól csinálod!...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Combjaid az enyémek köré fonódnak, senki nem sejti, hogy makkom közben benned járja a maga táncát és itt mindenki előtt dugunk édesen... Szenvedélyesen csókoljuk egymást, mint egy szerelmespár, miközben lucskos puncidban ki-be jár a farkam minden lépésnél... Nagyon finom ez a tánc és ha így mozogsz, ott fogok repülni beléd a parketten...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Élvezzük e helyzetet, még a külvilág is szinte teljesen megszűnik körülöttünk. Nyelveddel úgy játszadozom, mintha a makkodat, vagy farkadat harapdálnám, nyalogatnám. Ez téged mégjobban izgat és egyre közelebb kerülünk a beteljesedés gyönyöréhez. A zene ritmusára egyre tüzesebben lovagolok farkadon, puncimmal szorítom, kiengedem felváltva....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban masszírozod a makkom, a zenekar is épp egy forró latint játszik... érzem, ezt nem bírjuk... A szádra csókolok erősen, nehogy elkiáltsd magad és ekkor robbanok beléd, mire te is megfeszülsz... És ahogy táncolunk minden mozdulatnál felcsúszol a makkomon és újabb és újabb forró adagokat kapsz a puncidba... Nyelvemre rászívsz egy erőset, ahogyan élvezel, érzem remegésed alattam... Majd csak hullámzunk a zenére... és élvezzük a ritmusát...

Egy félhomályos sarok felé kísérlek összefonódva, ahol kicsúszom belőled...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon felhevített ez a forró latin zene. Elélveztem ugyan, de nem bírok magammal. Amint elértük az eldugott sarkot és te kicsúszol belőlem, ajkaimmal folytatom a még lüktető farkad kényeztetését. Előbb nyelvemmel kényeztetem a hegyét, majd végigfuttatom a tövéig. Közben ujjaim a golyóidat masszírozzák, majd elkezdem a bőrt húzogatni. Egyre nagyobbakat sóhajtasz, hajamba túrsz. Ezt már te is úgy érzed, nem bírod ki.....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon telhetelen vagy.. Épp még most kapta meg a puncid a magáét, és egy percig sem hagyod pihenni a farkam, nehogy lelankadjon: szádba veszed és elkezded szopni... Óóó, azok az ajkak és a nyelved.. ahogyan körbefonja a makkom, megszívja és fel-le szívja... aztán bekapod tövig és.. óóó... megfogom a fejed, hogy irányítsalak, de olyan erővel és szenvedéllyel csinálod, hogy csak beletúrni van erőm és érzem, hogy most ennek nem tudok ellenállni... lángoló makkom újra megfeszül és úgy elsülök a szádba, hogy majdnem összeesek a remegéstől.. de te a farkamnál fogva tartasz és újabb cseppeket préselsz ki... már szédülök, azt sem tudom hol vagyok és még folytatod... egy szék támláját elkapom, mert már alig állok a lábamon.. aztán kihúzod a szádból és mosolyogva felnézel:

- Azt hiszem elég volt a táncból. Visszaülünk? - és élvezed, hogy alig állok a lábamon. - Elfáradtál? Ettől a kis tánctól? - és hamiskásan mosolyogsz... Na ezt visszakapod majd! Csak menjünk el az asztalunkig...

Leülünk, én gyorsan iszom egy pohár vizet, de alig teszem le a poharat, érzem, hogy mindkét lábad ismét a golyóimon táncol...

Odasúgom neked:

- Ezt nem akarhatod édes, ezt nem... - kissé könyörgő tekintettel.

- És miért is nem? - kérded vissza hamiskásan...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Farkaddal való édes játékom engem mégjobban lázba hoz, pláne, hogy érzem tüzes remegésed, farkad, makkod feszülését. Nagyon örülök, hogy újra és újra elrepíthetlek. Szeretlek kényeztetni. Már valóban alig állsz a lábadon, még szerencse, hogy van melletted egy szék, mert a csúcson járva abba kell kapaszkodnod. Közben én préselem és szopom édes nedved, nyelvemmel cirógatlak, majd pajzánul rád nézek és az asztalunkhoz invitállak.

Csak nem fáradtál el?-kérdem kacéran

Leülünk és úgy érzem, hogy folytatnom kell az előbbieket, de most újból a lábaimmal.

Könyörgőn rám nézel és én nem értem, hogy miért nem szeretnéd mindezt. Talán a szobában folytassuk, vagy inkább kint a holdvilág alatt?-Kérdem, mint aki észre sem veszi, hogy némi időre lenne szükséged. De ha egyszer úgy kívánlak. Nem is sejted, hogy mennyire....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A szobában vagy a holdvilág alatt? Mindkettő jól hangzik, bár kissé szét vagyok esve, mert a lábad továbbra sem nyugszik és egy perc pihenést sem enged a farkamnak. Nagyon fel vagy pörögve, ilyen nővel még nem találkoztam, aki ennyire akarja a szexet.

- Mondjuk... - nehéz beszélnem. - először holdvilág és aztán szoba?

- Hát jó... induljunk? - de a lábad még mindig a nadrágomon át masszírozza a farkam.

- Álló farokkal nehéz lesz kisétálni innen - súgom oda. A szövetnadrágom nem szorítja le és rendesen dudorodik, de te érzed a legjobban...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Pedig, ha még igazán szeretnénk élvezni egymást és az este hangulatát, akkor muszáj lesz elindulnunk valamerre.-válaszolom. Lábaimat leveszem öledből, hogy egy kis megnyugváshoz jussál és lásd, azért nem vagyok olyan szörnyeteg. Forrón és vágyakozón szemedbe nézek. Közben összeszorul a torkom, mert eszembe jut, hogy már csak egy teljes napunk maradt ebből a szépre, romantikusra kerekedett nyaralásból. Hogy leplezzem szomorúságom, odahajolok hozzád és a füledbe súgom:

- "Jobban vagy már?" A helyszínt válaszd ki te, Édes....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Igen, máris jobban... - még remeg a hangom, amikor a fülembe súgod, és kézenfogva felvezetlek a szobámba. Becsukom az ajtót mögöttünk, lefektetlek az ágyra és föléd hajolok:

- Ugye tudod, hogy amit lent tettél, az nem maradhat következmény nélkül? - és mosolygok rád.

Hevesen csókolni kezdelek, mert ez a ruha már egész este annyira bevadított, hogy hiába voltam lent fáradt. Ahogy jöttünk fel, már elég volt végignéznem rajtad, hogy ismét feltöltődjek. Alig vártam már, hogy a barna bőröd ismét kezemen, számon érezzem. Le is nyúlok a combjaidhoz, kinyitom őket, a ruhád felcsúszik... Másik kezemmel a dekoltázsod hajtom félre, hogy cicijeidet elővegyem.. Fel tudnálak falni olyan gyönyörű vagy és tüzes.

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A látvány, amit arcod tükrözött a szobáig vezető úton, most pedig forró csókjaid tüzelik egyre jobban tüzesedő testem. Nyakamon és fülcimpámon érzem forró ajkaid. Nagyon felizgatsz ezzel, közben ujjaid a combjaim megnyitásával törnek utat a forró lávaként nedvedző puncimhoz. Szinte önkívületben hagyom e kényeztetést. Nincs is erőm máshoz. Élvezem és tüzesen viszonzom izgató csókjaidat és mélyen belesimulok védelmező, becézgető ölelésedbe.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ujjaimon érzem mennyire kívánod azt, hogy bekússzanak a puncidba. Nem is váratlak meg, két ujjamat bedugom és odabent masszírozni kezdelek. Kemény bimbódra hajolok és először finoman, majd egyre jobban masszírozva szopom körkörösen... Nagyon finom, édes íze van, és ahogy megszívom így... nyögésed betölti a szobát, és ujjaim továbbra is fáradhatatlanul járnak odabent... azon a kemény ponton... egyre hevesebben...

Majd érzem, hogy csurogni kezdesz... és ömleni... a ruhád, az ágy is maszatos lesz, de csak facsarlak, hadd folyjon a leved a kezemre és mindenhova... Tested rá is feszül újra és újra... de nem hagyom abba, mert még közel sem kaptad vissza, amit velem tettél odalent...

Citromfű (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Fáradhatatlanul csalogatod belőlem elő egyre és egyre jobban a vágyat, majd a csodát, melytől a vágy beteljesedik. De nem hagysz megpihenni. Már csupa maszat mindenünk, de te csak rendületlenül járatod ujjaid a már vízcsapként csöpögő puncimban és mellbimbóimat sem kíméli ajkad. Szívod, kóstolgatod.

Érzem farkad is majd kicsattan az élvezettől, amit nekem nyújtasz. Megpróbálom kezemmel masszírozni, de nem engeded, mert, mintha törleszteni akarnál az étteremben történtekért, szinte lefogod kezem.

Már nem nagyon bírom tovább, egy kis könnyed erőszakhoz folyamodva fölédkerülök és szádat csókolgatva ráülök meredező farkadra, mely tövig elmerül puncim tüzes kráterében....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kibújsz kezeim közül, és fölém kerekedsz. Tetszik ez a határozottság, és hogy mégis legyőztél... Megadom magam. Először hagyom, hogy lovagolj, aztán oda akarok bújni, hogy fogjam a popsid, de fölém hajolsz és most te fogod le a csuklóm... Szenvedélyesen a szemembe nézel és úgy jár a csípőd rajtam. Lassan kezdem elveszteni az eszem, hogy nem tudok mozdulni és megdugatod magad velem, de aztán már nem bírom a tehetetlenséget, de már késő... Farkam is tehetetlenül robban benned, mire te is összerándulsz és tövig rámülsz. Óóóóóóóó.... nyögésünk egybeolvad a szobában, és ahogy táncolsz még kicsit, egyre lassabban, újabb és újabb cseppeket préselsz ki, majd rámborulsz.

- Drága... ez egy felejthetetlen nyaralás volt... - simogatod meg az arcom, mire rádmosolygok:

- Mit szólnál jövőre veled ugyanitt? - mire nevetünk egy nagyot, átkarollak és a karjaim között pihenve alszol el. Rádnézek, amilyen édesen alszol, hajadat elsimítom az arcodról... Ezek a napok... őrületesen boldoggá tettek, és megtaláltam azt, aki igazán kell nekem. A karomban.

Tartalomjegyzék