Készült: 23 Dec 2013 19:42
(Írta: Pokolly)
Nem mondom, jól végzi a dolgát, megtalálta a gyenge pontomat. Izgatta a csiklómat nem is akárhogy, muszáj belekapaszkodnom, király ide vagy oda, nem bírok magammal. Egyre erősebben nyalja az érzékeny pontomat és én egyre jobban érzem, hogy elfog a kéj. Már nem bírtam magammal, és kiengedtem magamból az őrületet, elengedve őt, előredőlve négykézláb. Már nem tudtam lefogni, így hamar kicsúszott alólam és egy akkorát vágott a fenekemre, hogy látszatja lesz, az biztos. Aztán csak azt éreztem, hogy erőszakosan belém akar hatolni hátulról. legalábbis szeretett volna, de úgy vettem észre szösszenetnyit lelankadt a férfiassága, amit rögvest kompenzált pár húzással, a kezével, ezt is csak onnan tudom, hogy a fejem teljes egészében lent volt az ágyon és felé volt fordítva. Az arcán a düh látszódott, meg az a jól megadom én neki, mégis mit képzel kifejezés. Azt hiszem elvetettem a sulykot, de mégis megérte. Már többször volt ilyenben részem, szóval nem lesz gond, majd az előbbi percekre gondolok, és túlélem valahogy, ha már ilyen kemény akar lenni velem. A szemeimből pár csepp könny jött ki, nem is tudom mitől, az előbbi élvezettől, amit talán még nem is éltem át eddig igazán, vagy az előttem álló dolgok miatt. Észrevette, ezeket a könnycseppeket és egy pillanatra eltűntek az érzések az arcáról, már – már azt hittem végleg. Nem, ismét megrázta magát és már tolta is befelé a már kemény farkát, erősen, erőszakosan, mint az előbbi kifejezés az arcán. Gondoltam ezt nem hagyom, ha már belekezdtem egy játékba be is kell fejezni, az enyém lesz a férfi.
- Felséged még nem nyalt ki egy nőt sem? – bár ezt nem tudtam teljesen eldönteni, hogy igazam lesz e vagy sem – pedig ez olyan jó érzés egy nőnek, mint kegyelmednek a szopás
- Ne beszélj, csönd legyen, mégis mit……
- Szóval nem, akkor örülök, hogy az első lehettem, és remélem az utolsó is – ekkor hátranéztem rá és elmosolyodtam
Belemozdultam az ütemes mozgásába, irányítani akartam egy picit, nem nagyon, csak, hogy érezze, élvezem ez nem kín nekem. Kéj volt a hátulról behatolás számomra, a kedvenc pózom.
- Az első igen és az utolsó is, mert ezért kivágatom a nyelvedet
- Biztos benne? Akkor ugye nem tudja meg mire is képes még, különben is ez most csak fenyegetés! Majd meglátja változni fog még.
- Micsoda? Majd meglátjuk ki nevet a végén.
Ekkor még erősebben mozogtam előtte, majd egy hirtelen mozdulattal távozni akartam, de ő résen volt és elkapta a hátsómat, azzal a lendülettel olyan erősen belém tolta méretes farkát, hogy felsikoltottam és a könnyeim is kicsordultak. Ezt még párszor meg ismételte oly módon, hogy előretolt, mint egy rongybabát, majd hirtelen vissza belém. Most tényleg uralt, és használt, de nem bántam, mert a másodiknál már felkészültem, és mielőtt behatolt volna erővel jól összeszorítottam a hüvelyizmaimat, így csillapítottam az erősséget. Látszólag, nem csak látszólag tetszett neki, mert minden egyes rántásnál egyre keményebb lett még és egyre hangosabb is, gondoltam elélvez, belém. Szó szerint most könyörögtem is volna érte, de nem ezt tette.
Összesen könyv
Az alábbi (legtöbbjük nyers, nem korrektúrázott) történetek kizárólag 18 éven felülieknek valók és személyes célra tölthetők le, terjesztésük csak az alábbi CC Licensz keretein belül történhet: