Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már megint egy egész hét gálya, összezárva egy halom halál unalmas hülyével! És csapatépítés címszóval úgy kell csináljak, mintha élvezném is. Napközben fejtágítás, este meg mindenféle "jópofaság". Mit vétettem, hogy ezt érdemlem!!! Értelmi fogyatékos nagyfőnökünknek két újabb igazgatóra van szüksége, így összehívta az összes üdvöskéjét, hogy jobban megfontolhassa, kivel akar együtt dolgozni eztán nap mint nap. Nem mintha most bármit meg bírna csinálni nélkülünk...most meg kitalálta ezt az idétlen vetélkedést. Mire jó összeugrasztani az amúgy sem túl nagy összhangban dolgozó kollegákat. Állítja, hogy most az a cél, hogy összekovácsolódjunk, meg izé, meg minden, de ekkora blődséget senki nem hisz el. Mindegy, legyen, aminek meg kell lennie. Épp az egyik nagy riválisom fényezi magát lelkesen. Na ahhoz nagyon ért, hogy beszéljen...máshoz úgysem. A semmit eladni, az nagyon megy neki. Fél füllel még figyelek is, nem árt többet megtudni az ellenfélről. Ha nem lenne olyan arrogáns dög, akkor még tetszene is, mert szemtelenül jóképű. Gyönyörű fekete szemei vannak, úgyhogy úgy döntök, hogy azzal szórakoztatom magam, hogy nézni kezdem. Nem telik bele két perc és észreveszi. Önelégült vigyor a válasz. Nem is számítottam tőle másra. De igazából...vele egész jól össze tudnék dolgozni, ha mi ketten nyernénk el a posztokat...legalább okos, ami a legtöbb itt ülőről nem mondható el. Hát legyen. Egy szövetséges sosem ártalmas, úgyhogy ő lesz a kiválasztottam. Már csak azt kell elérni, hogy a gagyi játékokban egy csapatban legyünk, hogy ne mindent a véletlenre bízzak...ez nem lesz túl nehéz, majd ebédszünetben elintézem a játékvezetővel, aki nagy pajtásom már évek óta. Addig viszont...szemezgetek a hímmel, aki egy idő után nagyon vegyes érzelmekkel viseltetik új játékom iránt. Az önelégült vigyort némi zavar váltja fel, persze jól titkolva, majd úgy dönt, hogy nem tudja hová tenni az újdonsült érdeklődésemet. Azt sem tudja egy idő után, hogy akkor most gúnyolódom, játszom, vagy érdeklődöm, esetleg mindent egyszerre. Ezen a zavart tekinteten jót somolygok nem létező bajszom alatt, és udvariasan behúzom a székemet, hogy az éppen végző szépszemű kollegát elengedjem magam mögött. Rögtön torol. Ahogy elhalad mögöttem, más számára észrevétlenül végigsimít a hátamon, s mint egy hózentrógert, meghúzza a melltartóm pántját. Ha pirulós volnék, tuti minden porcikám vörösödne! Ezt a szemtelenséget! No, épp ideje, hogy ebédszünetet hirdessenek, éhes vagyok és nem bírok egyetlen percig sem tovább ülni itt.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Újabb farokság ennél az idióta multinál. A tököm tele van már a sok műcselekvéssel, önigazolással és fényes gyarmatosítói ötlettel. Ez úttal viszont jött az infó, hogy két újabb igazgatói posztra megy a játék. Ha én hallottam, akkor mindenki más is. Tulajdonképpen nem lenne rossz egy szinttel feljebb tenni a semmi jobb pénzért.


Gyorsan megszereztem a meghívottak listáját. Naná, hogy az a kefélni való törtető nőstény is ott lesz a meccsen. Nagyjából ő az egyetlen, akivel semmi pénzért (na jó, azért van annyi amennyiért) nem akarok osztozni a két álláson. Még csak az hiányozna, hogy ott is kerülgetnem kelljen. Esze meg teste van éppen, de semmi kedvem egy konkurenshez, aki majd jól bedől a főnöknek és az onnan kezdve csak az ígéretes lukat látja és mindent úgy csinál majd, ahogyan ez fütyül.


Tettem róla, hogy egy csoportban legyünk és mint kiderült ő is pontosan ezt akarta megbundázni. Hát legyen. Kollégának nem kellene, de jól megdugni nincs ellenemre. Lehet, hogy kielégítő lesz a hétvége? Majd kiderül. Csak ne lenne annyira önelégült a testével. Egy kis továbbképzés nőkezelésből éppen rá fog férni. Úgyis ott lesz az a kis vadóc vörös is a harmadikról akivel már párszor összejöttünk egy jó dugásra és nem jellemző rá a féltékenység. Ezt bírom benne, szex és semmi más.


Az első reggeli programon vetélytársam máris nekilát szemezni velem, mintha senki más kívánatos hím nem lenne a látóterében. Na jó, játsszuk csak el a könnyű farokvezérelt kan szerepét. Mikor vége a reggeli szeánsznak, mielőtt felállna ellépek mögötte és csúzlit csinálok a csöcstartójából. Lássuk, mit szól a hadüzenethez. Benne akad a szusz a jelek szerint, így észre sem veszi a kajánul röhögő kollégákat, akik nagy nehezen elfojtják a röhögést, mire feleszmél. Egy kacsintással jelzi vöröske is, hogy élvezte a műsort. Vele tegnap este még végig keféltük az éjszakát, miközben megosztottam vele a terveimnek neki szánt részét.


Az étteremben kérdés nélkül leülök vetélytársam asztalához és egy pohár bort teszek a tálcája mellé. Van már esti programod? - kérdezem. Lépjünk le az esti bájvacsora helyett a közeli bárba, meghívlak! Látom, hogy küzd benne az önérzet és a revans vágya. Lássuk mit tudsz taktika tantárgyból?

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Na jó, kapsz egy fél pontot a melltartós stiklidért haver...de ne gondold, hogy ezzel vége! Azt hiszed, hogy nem vettem észre, hogy mindenki kajánul vigyorgott a trükködön? Ó dehogynem...csak te azt még nem tudod, hogy pontosan miért tették, azon túl, hogy tényleg jó húzás volt. És még van képe mellém ülni és esti programot kínálni! Hmmm. Fel akarom próbálni a testét, az utolsó cseppig kicsavarni a farkát a saját gyönyöröm kedvéért. Használni akarom az eszét, de ismerve a fajtáját...ezt csak akkor tehetem meg maximális hatékonysággal, ha meg kell dolgoznia érte, s még véletlenül sem simulok be első szóra. Ha nem teszi...amit kétlek, akkor félreismertem és nem is érdekel a dolog. Azok az önző pöcsök végképp nem érdekelnek, akik kizárólag a könnyű prédára buknak.

- Figyi, a vacsorát nem lóghatjuk el és ezt te is tudod, legalábbis a főfogásokat nem. Utána nekem más programom van. Valahogy le kell vezessem ezt a sok marhaságot, amit a nyakamba zúdítanak! Ha van futócipőd, velem tarthatsz. Lássuk, férfiból vagy-e, vagy csak az íróasztalt tudod koptatni.

Eközben a számba kaptam az utolsó szőlőszemet is, ami még a tányéromban volt. A borocska érintetlenül marad. Valahogy nincs hozzá gusztusom.

- Most pedig megbocsáss, az ebédszünetben még muszáj egy kicsit elkapnom ezt-azt társadalmi élet élés céljából.

Ezzel a végszóval faképnél is hagyom a pasit, mert tényleg van némi elintéznivalóm. Először is a rajtam kívül itt lévő egyetlen nőneművel van némi csevegni valóm. Már reggel célozgatott erre-arra, mostanra pedig teljesen egyértelművé tette, hogy áldozatjelöltemmel töltötte az éjszakát és ég a vágytól, hogy beavasson a részletekbe. Helyes, legalább megtudom, hogy egyáltalán megéri-e a fáradságot és tud-e valamit nyújtani az ágyba. Jó-e vagy sem, az elmúlt évek nagyon magasra tették a mércét, valahogy piszok jó pasikkal hozott össze a sor. Na jó, leszámítva azt a néhány faszt, amit üzleti célokból kellett leszopnom, de lássuk be, ezek teljesen lényegtelenek. A felére nem is emlékszem...bezzeg azokra, akikkel kimondottan az élvezet kedvéért bújtam ágyba. Nyamm...élveztem minden pillanatukat. Érdekfasz nem kell most, élvezetire annál inkább vágyom. Petrácska csiripel, nem túl rosszakat. Állítja, hogy méretileg szép tekintélyes és a technikával sincs gond. Helyes, akkor lehet hogy tényleg megfelel egy kis szórakozásra, itt az unalomhegyek között. Meglátjuk. Kolleginám "jóindulatúan" figyelmeztet, hogy a hím rám is szemet vetett, s nem kis keserűséggel közli, hogy érzései szerint ő már a pipáltak listájára került. Biztosítom róla, hogy ha idő előtt ráunok, feltétlenül átküldöm őt a szobájába, ha még kell neki.

Aztán a délutáni építsünk csapatot programig nagyfőnököm kegyeibe férkőzöm, s alig eltúlzott érdeklődéssel lesem minden szavát. Mázli, hogy ez a pasi túl nyuszi ahhoz, hogy házinyúl bugyijába nyúljon. Nem sok kedvem volna engedni neki. Inkább azt szereti, ha körülhízelgik egy kicsit, meg a nem létező eszét dicsérik. Nos...ezt nem esik nehezemre rutinból megtenni bármikor. Ma kissé túljátszom a szerepemet, hadd lássa a kiszemelt hím, hogy ha úgy tetszik, nála nagyobb vad is a hálómba kerülhet.

Aztán...hajrá a délután. Legalább kint leszünk a szabadban és végre megszabadulhatok a kosztümömtől.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Védi az önérzetét a csokibaba. Helyes, így könnyebb lesz a játék, amit elterveztem. Látom vörivel is konzultál, helyes. A női szolidaritás csak addig játszik, amíg nem lesznek vetélytársak vagy valamelyik azt hiszi, hogy ejtették a másik miatt.


A délutáni műsor kicsit szórakoztató és nagyon nyálas. Vezérünk igazi vén fasz módjára csorgatja a nyálát csokibaba átlátszó magamutogatása hatására. Nem mintha ez nagy meglepetés lenne bárkinek közülünk. A félvér feketék olykor igen látványosra sikerednek, de sokszor mindkét fajta legsötétebb hajlamaival vannak felruházva. Erről is legendák keringenek, hogy hány üzleti szopáson és dugáson át jutott jelenlegi pozíciójába. Mindez nem ahhoz kellett, hogy elérje amit akar, hanem hogy gyorsabban jusson tovább, hiszen képességei szerint régen igazgató is lehetne. Az ő dolga, ha élvezi a kurválkodást és a vele szerzett hatalmat a pasik felett.


Az ügyességi csapatjáték alatt, ezúttal észrevétlenül kerülök mögé álló farokkal és egy pillanatra ölembe szorítom, mikor senki sem veszi észre a nyakába csókolok. Vadul perdül vissza, de én már hatókörön kívül vagyok. A magamfajta sármos és kreol bőrű pasiknak is vannak előnyei. A bárba hívom este tízre.


Csoki a délutáni szeánszokon kicsit túlzottan koncentrál a főnök szemének etetésére és kétszer is komoly hibát vét a feladatokban, amit persze a moderátor gondosan közzétesz, mint negatív példát ezzel ösztönözve a többieket elszántabb versenyre.


Este vacsora előtt vörivel eltűnünk az egyik üres szobában, aminek megszereztem a kulcsait a portán. Régen voltunk már együtt és élvezetes szexpartit csapunk. A jó stabil asztalon hajszolom dupla orgazmusig és magam sem maradok le mögötte, amikor telelövöm. Élvezzük a szabad szexet, amikor egyikünk sem akar elkötelezettséget belőle. Ettől még mindketten tudjuk, hogy eszünkben sincsen feladni ezt a szexpartnerséget, hiszen kitartott már akkor is, amikor neki pasija, nekem nőm volt. Összeillünk nagyon és ez többet ér minden ígérgetésnél. Azért miközben az orgazmus hullámain lebegve lihegve elnyúlunk, megsúgom neki hogy eszemben sincs ezt feladni bárkiért. Csokibaba sem üthet ki kicsim, tudhatod ha netán nem éreznéd. Szó nélkül bújik hozzám és elégedetten játszik a farkammal. Itt nincs helye extra taktikáknak köztünk, Tudjuk mit akarunk egymástól és azt meg is kapjuk kölcsönösen már egy ideje.


Összeszedjük magunkat és a vacsoránál én már szemezek a felbosszantott csokival, vöri pedig a vén löttyedtfarkat bolondítja ezerrel, az estét és az éjszakát az öreggel fogja tölteni tervei szerint, a mai orgazmusait már begyűjtötte velem. Kíváncsian várom, csoki ott lesz-e a bárban. Nagy játékos, meglepne ha kihagyná. Legfeljebb az a kérdéses még, hogy milyen játékba kezd velem. Kibaszós vagy megdugós lesz a ma este vége a részéről. Könnyen vehetem, mert a szex csak mellékszál ezen a hétvégén. Ha összejön, emlékezetes adagot kap belőle, mert gusztusos példány valóban. Ha meg szívatni akar, akkor magát is szívatni fogja.


Eljött. Kivártam, amíg végez a futással. Bombázó formában van és rafináltan egyszerű szerelése nem hagy kétséget a ruha alatti részek minőségét illetően. Hogy ma este mi van a fejében az majd kiderül, a többség jobban jár, ha annyit sem tud arról a fejről, mint én.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kerülget egész délután, mint macska a forró kását. Helyes, tetszik a dolog. Az meg még jobban tetszik, hogy időnként olyan érzékien hozzám ér. A nyakcsókjából tudom, ha úgy adódik, rezonálni fogunk egymásra, de ahhoz ugye el kell jutni az ágyig! Úgy döntök, mégiscsak elmegyek este a találkára, ha már így délután újra kérte, s meghozok még egy döntést...nem megyek éhesen! A vacsorán pontosan annyi időt töltök, amennyit feltétlenül szükséges, s az ő távozása után nagyjából öt perccel én is megszököm...s egy telefonnal máris magamhoz rendelem azt a tüneményes recepciós fiút. Már reggel kiszemeltem magamnak, neki pedig nem volt ellenére ez. Még délben odasúgtam neki, hogy maradjon csak túlórázni, ha jót akar, s ő lelkesen csúsztatta a kosztümöm zsebébe a mobilját. Amire a szobámba ér, én már egy szál fürdőköpenyben várom, a csudának van kedve bíbelődni a vetkőzéssel. Nevetve közli velem, hogy úgy látszik minden nő be van indulva ma, mert épp az imént tűnt el a kis vörös kolleginám azzal a magas csokifiúval egy különszobába. Ahaaa, szóval ő sem kiéhezve akar jönni a találkára! Helyes...aztán egy órácskára ki is megy a fejemből az egész versengés, mert a pimaszul fiatal fiúcska ugyancsak ügyes franciában és farokforgatásban egyaránt. Tudja a dolgát, nekivetkőzik, s máris ott van a combjaim között a nyelvével. Keményen szétfeszíti az ajkakat, s egész direkt módon játszik a csiklómmal egészen addig, amíg hangos sikollyal el nem élvezek. Ezután én veszem egy kicsit kézbe...illetve szájba azt a gyönyörűséges farkát, hogy közelről szemügyre vehessem, mielőtt meglovagolom. Hősiesen sokáig bírja, s közben erőteljesen masszírozza a melleimet, pontosan úgy, ahogy szeretem. Végül robbanunk, s kicsit pihegve elnyúlunk egymás mellett. Maradna még, de az órára nézek, s lassan készülőre fogom. Mondom neki, hogy tartsa bekapcsolva a telefonját az éjjel, mert ha terveim nem teljesülnek, még igényt tartanék a szolgálataira. Válaszul jókorát harap a fenekembe, s közli, hogy bármikor és bármiben áll szolgálatomra.

- Hmmm, bármiben? Ez még jól jöhet. - dünnyögöm a tökéletes fogsornyommal ékesített, sajgó hátsómat dörzsölgetve.

10 perccel később már tökéletesen higgadt külsővel állok a tükör előtt, egy utolsó simítás a minimál sminken, majd indulás a bárba.

Persze ott van már a sármfiú, iszogatja a koktélját, s önelégülten...vagy inkább kielégülten vigyorog.

- Helló, hol az italom? Tudod olyan nagyon megszomjaztam...jut eszembe, jól mulattál Vörivel? Már nem is mersz kielégítetlenül eljönni velem a találkára?

Jót mulatok az értetlen képén. Végiggondolja a lehetőségeket, hogy vajh honnan tudhatok az esti légyottjáról, végül a pincér megérkezik, s kikéri nekem is a mojitot.

- Szóval...miről beszélgessünk drága? Miért hívtál ide ma estére? Hmm, nyilván stratégiai megbeszélést akarsz tartani...- ehhez a mondathoz a létező legártatlanabb arcomat veszem elő, ami hát, lássuk be, az enyhén átlátszó ruhámmal nem is olyan egyszerű.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Stratégia? No ezt a kifejezést még nem használtam egy randevúra Csokibaba! Bár ahogy érzem az illatodon a mai első randit mér sikerrel teljesítetted Te is futás néven. – mondom vigyorogva. Csak azért hívtalak el estére, hogy kipróbáljuk milyen lenne együtt egy második futás ma éjjel. De gyere, az ital megvár és tánc közben is lehet beszélgetni szavak nélkül is. Kézen fogom és már viszem is a parkettre. Egy ilyen pompás test táncra is termett és előjátéknak ez sem éppen utolsó. Ösztönösen veszi a jelzéseket és természetes ritmusérzékével egykettőre a középpontban találjuk magunkat. Semmi mellébeszélés, köntörfalazás csak nyílt kihívás, ösztönök és csábítás. Persze én sem akarok lemaradni mögötte.


Hirtelen ötlettel milongára váltok mit sem törődve a zenével. Veszi az adást és velem tart akkor is, amikor egészen szoros közelségre váltok. Látom, hogy kicsit kiesik a számító karrierista picsa szerepéből és elemében érzi magát. Feloldódik a táncban és a legkisebb rezdülésre is érzékeny készséges partnerként hagyja vezetni magát. Pár perc és már cifrázza is, közben időnként megrázva loboncát. Tüzes de önként engedelmes vadként nyílik ki. Lezárom a próbát mikor már teljesen felolvadna a táncban, megcsókolom és a helyünkre kísérem. Ekkor veszem észre, hogy a többiek leálltak és minket néztek csak. Látványosan nem figyelek rájuk, mintha ez lenne a természetes, hiszen ők csak a díszlet részei.


Hagyom magához térni egy brutális koktél mellett és direkt nem folytatom a bekerítést. Lássuk mit reagál? Szó se róla, gyorsan rendezi a sorait, naná hogy észrevette a kiesést a megszokott szerepből.


Szóval ráhajtottál az egyik igazgatói helyre? – kérdezem. Persze, jó lóvé, nagy szabadság és a vén hülyénél marad minden felelősség a végén. – mondja. A másikat Te akarod?


Nem. Az már az enyém. Rám bízta a kiválasztást. Itt csak szórakozni akar a sok smúzoló kis amatőrön, akik azt hiszik, hogy van még tét. Tudod, ebben éli ki magát a nevelőapám. Vigyorogva lesem a reakcióját. Profi alakoskodó, villanásra szűkül csak a pupillája. Ja, és még valami; emiatt ne hajts rám! Játssz nyugodtan az öreggel. Hadd jusson neki is valami! Én úgyis kizárólag a pontok alapján fogok javasolni neki, ő meg döntse el nyugodtan, hogy kinek adja a másik helyet. Nem érdekel, hogy elfogadja-e a javaslatot.


Lejössz velem a tengerpartra úszni is egyet? Én ugyan soha nem vezetek ivás után, de itt a sofőr, aki „vak és süket”. Biztonságos darab, különben nem lehetne 15 éve nálam. Szeretek éjszaka úszni, akkor nem kell ruha. Nem mintha a Tiéd sokat takarna. Van lent egy bungalow is, ha nincs kedvünk a tömegszálláshoz, majd reggel visszahoz minket.


Látom a szemén, hogy alkalmat érez átvenni a kezdeményezést. Valahol nincs ellenemre. Vöri tudja, hogy vadászaton vagyok és ha nem jön össze vagy ha igen akkor is, vele leszek holnap este is.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hmmm, meg kell hagyni, istenien táncol, még a végén valóban megfelelő játszópajtásra akadtam, legalábbis ami a ma éjjelt illeti! Jól esik a karjaiba simulni tánc közben, még akkor is, ha pontosan tisztában vagyok azzal, hogy konkrétan a tűzzel játszom. Mindegy, a világon minden játék veszélyes, legalábbis azok, amik szórakoztatóak....

Utána azért egy nyílt ellenőrzés azzal kapcsolatban, hogy mit árul el a terveiről....szemem se rebben amikor hasba akaszt egy nyilvánvaló blődséggel. Nem mondom el neki, hogy velem pontosan ugyanezt csinálta az öreg. Egyet nekem ígért és kért két nevet, hogy kivel tudnék, akarnék együtt dolgozni. Most vagy az öreg taktikázik, ami nem túl valószínű, vagy a pasi kamuzik, ami pedig szinte tuti.

Hmmm, meg kell gondoljam ezt a választást...egy ostobával könnyen elbánok és az van, amit én akarok. Naná, így könnyű együtt dolgoznia a két szakterületnek. De mennyivel hatékonyabb lenne egy hozzáértő lénnyel dolgozni, akinek vág az esze és akár még el is tudnánk érni bármit! Szó szerint bármit...no, még kóstolgatom ezt a dolgot egy kicsit, elég ha a szeánsz végére adom le a neveket. Most sokkal jobban szeretnék belemerülni egy minőségi szórakozásba. Amit eddig láttam, biztató, nem ugrott rögtön rám, épp csak belemerültünk egy finom csókba.

Miután a "hivatalos" témán túl vagyunk, éjszakai fürdőzésre invitál. Az ötlet tetszik, nagyon tetszik! Ilyenkor kellemes langyos a víz. Errefelé ismerek egy kellemes partot, ahol ráadásul egy jó kis horgász stég is van. Szó nélkül magam után húzom, pár perc alatt le is érünk. Odalent ráérősen gombolgatni kezdem az ingét, közben gondosan ügyelek arra, hogy épp csak az ujjaim hegye érjen helyenként hozzá. A nadrágját egyenlőre rajta hagyom, s hátat fordítva egyetlen mozdulattal leveszem a fehér, vállpántos ruhámat. Alatta semmi nincs, úgyhogy már indulok is a vízbe. Telihold van, gyönyörű az idő. Langyos víz, lágy hullámokkal, s minden mozdulatnál csillog a hold fénye a víz tetején. Kényelmesen tempózni kezdek, hogy mihamarabb odaérhessek a stégre. Ezt szemeltem ki a ma esti első....na jó második szeretkezésem helyszíneként. Amint elkezdem kinyomni a fapallóra, erős kézzel húz vissza a vízbe. Nocsak, hamar rájött, mit akarok és utol is ért gyorsan. Naná...hagytam. Lehúz a víz alá, szorosan magához ölel. Mohón feltérképezi minden porcikámat, én pedig jóízűen megmarkolom az ágaskodó szerszámát.

- Megkóstollak, megeszlek vacsorára - fenyeget, majd a fenekemnél fogva tol fel az emelvényre.

Jólesően bizsergek, s várom őt nagyon. A kisördög azért nem alszik...mielőtt kikászálódna, még egyszer visszalököm. Bosszúsan mászik ki, látom, hogy nagyon utál alul maradni. No jó...hagyom, hogy ő kerüljön fölém. Kivételesen...most. Mohón vágyott csókkal csalom magam fölé. A víztől még kissé tapadva simulunk egymáshoz. Szinte összeroppant, úgy próbálja igazolni saját macsóságát. Aztán szép lassan lenyugszik...már ami a kakaskodó gondolatait illeti. Átadja magának a női test által nyújtott összes örömnek. Hamar rájön, mindet megkapja. A testem minden egyes rezzenésére reagál, a mellbimbóim majd kiszúrják a mellkasát. Azt még tán nem érzi, hogy a nedveim is csurgásnak indultak...Elmúlik a hirtelen gerjedt agressziója, s kezdetét veszi az, amire igazából egész este vártunk. Szakértő módon szeretkezik, ez a jó szó. Minden mozdulata a helyén van, eszementen felizgat. A nyelve boszorkányos ügyességgel szánt végig a testemen, s amint késznek érzi a terepet, a lényegre tér. Pillanatokon belül tövig merül belém, amitől elégedett sóhaj tör ki belőlem. Már nagyon vártam erre. Enyém. Erre az éjszakára biztosan. A többi nem is érdekes. Imádom, ahogy elszántan döfköd, mintha az élete múlna rajta. Lehunyt szemekkel térdel fölöttem, mintha imádkozna, kizárva a külvilágot...s engem is csupán a testem határvonaláig enged be saját, zárt világába. Mintha magamat látnám kívülről, amikor érdekből csinálom. Hmmm, kisfiú még ahhoz, hogy az érdek és az élvezeti szexet úgy nagyon igazán különválassza. Vagy, engem nem élvezeti csemegének szánt. Mindegy, momentán nem érdekel. Átölelem, s úgy döntök, hogy még véletlenül se zavarhat be ez a gondolat az élvezetbe. Tökéletes szögben nyomul belém, s hosszan, egészen hosszan szeretkezik velem. Nem mondom, hogy együtt vagyunk közben...ő a saját gyönyörét hajszolja, én pedig a testét használva rohanok a csúcs felé. Nem tartom vissza a kitörésemet, a hátába mélyesztem karmaimat, miközben sikoltva elélvezek. Picit utánam élvez, így engem sem hagy csitulni, egyetlen pillanatra sem téveszti el az ütemet. A testem meglepően reagál. Egyszerűen nem hagyja abba az orgazmust! Ahelyett hogy elcsitulna, tombol, s akkor nyugszom meg, amikor sakálordítással belém lövi forró magját. Jóízűen elnyúlok a langyos éjszakában, s úgy döntök, hogy fel sem fogom venni, bármilyen gorombaságot is vág hozzám. Mert nyilván az következik, valahogy semmi mást nem várok tőle.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Finom nyilvános rész után még jobb lett a folytatás. Szex közben éppoly jól működött Csokibaba, mint a tánc alatt.


Nagyszerűen úszik, érezni hogy a víz a második életeleme ha nem az első.


Röpke évődés után variációk nélkül teszem magamévá a stégen, amit kinézett magának. Nincs ebben semmi romantika csak sima állati vágyak és kemény szex. Mindketten érezzük, hogy magától működik és reagál a másikra testünk és ebből minőségi dugás kerekedik. Összejön, ami elsőre nem nagyon szokott az elnyújtott dupla orgazmus.


Ágyban jó partner lenne máskor is, hogy munkában le akarom-e cserélni arra, akit magam mellé terveztem, abban még nem vagyok biztos.


Míg ezen mélázok lámpafényt veszek észre a part felől. Valakinek felkeltettük a figyelmét hangoskodásunkkal. A vízbe csusszanok és maga mellé húzom a stég árnyékába.


Döcögős léptek közelednek és a fény csóválva közelít. Lassan felismerem az éjszakai kíváncsiskodót.


Csokit a vízben marasztalom, míg én megmutatom magam. Hát te itt fater? -kérdezem mostohaapámat. Már megint párok után kajtatsz? Vöröske nem volt elég készséges ma este?


Francokat! - válaszolja nagyhatalmú igazgató úr egy szál bermudában. Tudom, hogy neked ígértem ma éjjelre a bungalow-t de itt felejtettem a Viagrámat. Láttam, hogy nincs bennt senki, hát bementem érte. Mikor indultam vissza a kocsihoz, akkor hallottam valamit errefelől. Tudod, hogy rühellem ha hülye tinik járnak a partunkra.


Neked se jött össze az este eddig? - kérdez az öreg. Nem mondhatnám, de most azért sem kötöm a kukkolós orrodra papa.


Félig dohogva, félig röhögcsélve indul a kocsihoz, de azért megvárom, amíg meghallom a motort, mielőtt csokit hagyom kimászni.


Nem mondom, hogy nem kezdett fázni már, ezért gyorsan kikapom a stég melletti eldugott ládánkból az egyik takarót és felkísérem a bungiba. Begyújtom a kandallót és egy üveg jó féle török vöröset töltök magunknak. Látom a villanásnyi fitymálást a szája sarkában, de az első korty meggyőzi, hogy ott is terem finom bor.


Elhelyezkedik a hatalmas szőrös fotelban és kérdőn néz rám. A ruháinkat már idehozták biztosan a gondnokok. Itt semmi nem marad észrevétlen a birtok körül tudod.


Egy hirtelen ötlettől vezérelve mesélek neki kicsit arról, hogyan hozott ki az öreg az árvaházból annak idején és miként taníttatott ki eltitkolva azt, hogy a nevére vett.


Hallgat és nem viszonozza semmi személyessel a történetet. Ahogy jobban megnézem, látom hogy bealudt rendesen. Így aztán karomba veszem és beviszem a hálóba. Felteszem a jókora francia ágyra és betakarom a könnyű fehér selyem takaróval. Csak ne lenne ilyen veszett a természete! Talán képes lehet még normális kapcsolatra is és messzebbre látni a begyűjthető lóvénál meg az éppen megszerezni kívánt újabb fasznál. Kár érte azt hiszem, de ha nem képes többre ennél akkor én is csak formás spermatoknak fogom használni olykor. Többre tartok egy kevésbé látványos de őszinte nőt ha társról, munkatársról van szó, mint akárhány kibaszottul dugnivaló még oly okos karrierista faroklovast.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A szekálástól főnökünk ment meg minket egy kellemetlen incidenssel. Majdnem, vagy talán totális lebukásunk után a bungiba kocogunk, s éjszakai gyönyörszerzőm mesébe kezd...fura tőle hallani ennyire személyes dolgokat, hisz eddig annyira nagyon vigyázott arra, hogy soha, semmilyen személyest ne mondjon magáról. Kicsit zavarban is vagyok, bevallom, úgyhogy édes kábulatomból ötletet merítve alvást színlelek. Lehúnyt szemem rejtekében már jólesőn hallgatom az árva gyerek történetét, és járatom az agyamat, hogy vajon félkegyelműnek hitt nagyfőnökünk mi a jó fenét forgat a fejében! Arról az átkozott igazgatói posztról mindketten ugyanazt az ígéretet kaptuk, ha minden igaz. Vagy a fene tudja, mert ennek a pasinak szavát sem szabad hinni! No mindegy. Holnap...holnap fogok ezen gondolkozni. Momentán fejembe szállt a bor és jólesőn ki vagyok elégítve, tehát nem nagyon érdekel a külvilág. Időnként kiesik egy-egy mondata, de azért a vallomásának a lényegét értem...s hirtelen azt kívánom, mindig maradjon ilyen emberi. Aztán egyszer csak a karjaiba kap, s az ágyba visz. Mintha egy vastag üvegfal mögül nézném, lassított felvételként a dolgot. Egyedül a bőröm bizsereg az érintésétől, s valami a hasam tájékán. Amint mellém simul, önkéntelenül köré fonom a karomat, s félálomban csókolni kezdem bortól ízes ajkait. Perzsel az érintése, alig bírom el magamon. Most én kerekedek föléje, s felsőtestéhez bújva ülök kőkeményen lüktető szerszámába. Egek de jól esik már megint. Normális esetben jóízűen bealudtam volna, de valahogy...az ő közelségében egyszerűen nem hagy nyugodni a vérem. Ringatózom rajta, s ő most mintha már nem azokkal a kiszámított mozdulatokkal szeretkezne velem, mint lent a parton...jut némi gyengéd cirógatás, s ajkai mohón ízlelik az enyémeket. A jó ég tudja meddig szeretkezünk ismét...időnként hallom saját sikolyomat, s a testemen végigszánkázik a gyönyör hulláma, különféle magasságokban. Az is rémlik, hogy egyszer kicsúszik alólam, s engem négykézlábra húz, hogy hátsómba markolva kőkeményen újra felkergessen a csúcsok csúcsára, ahová végre ő is velem tart....aztán filmszakadás, kora reggelig...én ébredek előbb, ő még békésen szendereg. Nézem, s most olyan, mint egy ártatlan kisfiú...komolyan zavarba hoz a látvány, úgyhogy jobbnak látom zaj nélkül kisurranni. Út közben dobok egy rendelést a konyhára, persze név nélkül, hogy a bungiba egy bőséges reggeli kéretik...egy személyre. Remélem értékeli a gondoskodást, s mára nem tér vissza a cikiző, vadállat énje...ha mégis...azt meg kell torolnom...

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor felébredtem az órám csörgésére, Csokibaba helyett már egy friss reggeli várt rám forró kávéval és még éppen elég idő, hogy összeszedjem magam és bekóvályogjak a csapatépítés következő napi marhaságaira. Míg a reggelit falatoztam jólesően eszembe jutott az éjszakai ágyjáték ezzel az extra minőségű fekete nővel. Mindig izgatott a fekete nők ösztönös vadsága és testük beltenyészettől mentes finomságai. Ő pedig félvér lévén még ebből is a jobbik variációk közé tartozott. Ugyanakkor mindig olyan óvatossággal engedtem magamat szabadjára mellettük, ami az igazán veszélyes és szépségükkel elkábító ragadozók mellett a túlélés egyetlen záloga.


Most is óvakodtam többnek tekinteni ezt az éjjeli kalandot és a megrendelt reggeli jelezte figyelmességet, mint egy igazán jól sikerült szeretkezés/dugás sorozat ellenértékét, viszonzását. Amit eddig a cégnél láttam belőle, az a jéghideg számítás és céltudatos kihasználása szexuális vonzerejének. Olyan gátlástalan nő hírében áll, akivel nem csak nem árt, de kifejezetten létszükséglet óvatosan bánni és azt sem hinni, amikor kérdez. Az éjjel olykor repedezni látszott ez a szerep, de jobb, ha nem áltatom magam, hogy éppen miattam bújna ki az emberi a számító nőstény álarca mögül. Jó néhány végigszopott és lehervasztott fasz jelzi az útját a ranglétrán felfelé. Talán érdekes kísérlet volna egymás ellen engedni vörit és őt a pozícióért való harcban. Az biztos, hogy rólam most is azt hiszi, hogy minden szavam és ténykedésem kiszámított taktika volt, amin csak bónusz ha begyűjtöttem egy jól sikerült kefélést egy kedvemre való szukával.


Hát nem is kötöm az orrára még, hogy kedvemre lenne, ha az a nő közeledne hozzám, aki egy-egy pillanatra kényeztetésre vágyón bukkant ki a jéghideg felszín alól az éjjel.


A délelőtt folyamán kíméletlenül mossa le a pályáról a többi játékost, miközben nekem rendre együttműködésre ad esélyt. Kihasználom és látom, hogy vöri sincsen még célkeresztben. Abban is biztos vagyok, hogy amint észreveszi ki az egyetlen ellenfele, egyből megszűnik majd a látszólagos fegyverszünet a másik nővel. Játszom vele és délben gondosan kitérek a közös ebéd elől, szobára hurcolva vörit egy jó stresszoldó kefélésre.


Vöri ösztönei hibátlanul jelzik, hogy ezúttal másképpen nyúlok hozzá és mintha nem is vele szeretkeznék, automatikusan úgy teszem magamévá, mint csokibabát az éjjel. Keményen és úgy bánva vele, mint egy sokkal vadabb és még inkább erőteljesebb nővel. Gyanakvóan néz rám, de egyelőre nem teszi szóvá akkor sem, amikor hátulról tűzöm farkamra keményen és kiemelem négykézlábas helyzetéből amikor közeledik az csúcspontunk, majd ebben a helyzetben lövöm tele a hátsó bejáratát. Megfeszül a kéjtől és remegve esik vissza a lepedőre. Előttem meg felvillan csoki hátának és kemény de méretes fenekének emléke, miközben lihegve ereszkedem vöri hátára.


A zuhany alatt furán elgondolkodva mos le, miközben inkább keményen, mint becézőn bánik velem. Nem jöttél az éjjel. Mondja inkább, de kérdés van benne. A bungalowban voltunk csokival, de úgy hallottam te is elfoglalt voltál a karriereddel. – válaszolom, mostohaapámra utalva. Az arcán átfutó undor, nem igényel hosszú magyarázatot. Az öreg visszért a viagrával a jelek szerint, mielőtt leléphetett volna. No igen, a karriernek ára van, ha a tehetség egy része a lábaid között van. – gondolom magamban.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez az éjjel kirobbanó hatással van rám. Egy hegyet is meg bírnék mozgatni, ám most beérem azzal, hogy csillantok egyet a csapatépítésen. Úgyis ezt várják el, vagy mi a fene. Naná, hogy gyönyöreim okozója most játssza a hűvöset, s tartja a három és fél lépést. Csak vigyorgok rajta magamban. Ha neki így jó, nekem mindegy. Szerzett egy kiváló éjszakát, amit szívesen megismételnék mondjuk most mindjárt az ebédszünetben, de ha jól látom, ő inkább vörikével indul sziesztázni. Hát...akkor ideje egy kicsit pihennem, végül is úgysem sokat aludtam az éjjel. Kedvenc recepciósomtól megkérdezem, hogy melyik a legjobb masszőrjük, s kezeire adom magam. Elnyúlok a masszázságyon, mindenféle szégyenérzet nélkül, meztelenül. A masszőr egy gyönyörű pasi! Ajaj...ebből baj lesz. Pihenni jöttem, de így végignézve rajta...szakértő kezekkel nyúl hozzám, jó keményen gyúrja a vállaimat. Rájuk fér...mostanában kicsit stresszes volt az élet. Annyira elegem van már ebből a karrierépítési cécóból! Hihetetlen, hogy mennyi politikai csatát kell lejátszani minden egyes előrelépésért...miért nem lehet a pozíciókat az ész, a rátermettség alapján mér? Mi a fenéért kell folyton taktikázni...na meg egész másokat csinálni. Egyszerűen nincs kedvem hozzá. Szívem szerint itt hagynám ezt az egész kacatot és eltűnnék. De most még nem lehet...még egy lépés...na jó...ahogy ez a jóféle masszőr a derekamat masszírozza, szép lassan kiürül az agyam, s már csak élvezek minden egyes mozdulatot. Nagyon jól csinálja! Érzem, ahogy minden egyes izmom ellazul az ujjai alatt. Hosszan időzik a farpofáimon, amitől eszement izgalom vesz rajtam erőt. Igyekszem elnyomni, de nem nagyon megy, úgyhogy inkább hagyom, hogy átforrósodjon a testem. Kényeztetőm gyengéden hanyatt fordít, s a vállaimon folytatja a munkát. Közben sutyiban felsandítok, s a szája sarkában mosolyt lelek. Naná...a mellbimbóim elárultak! Kérdő tekintetet esdeklő válasz követ, s az ujjai máris a melleimen járnak. Erőteljes körkörös mozdulatokkal becézi, időnként meg-megcsípve az ágaskodó csúcsokat, s észrevétlenül átcsúszva a hasamra. Halk nyögésekkel jutalmazom munkásságát, s csípőm önkéntelenül saját életre kel. Körmei hátával simít végig a petefészkeim fölött, hogy aztán a már szétnyílt combjaim közé nyúljon. Belső félét cirógatja, kínzón kerülve a puncimat. Amikor már kezdem azt hinni, hogy félreértettem a felajánlást, amikor ujjaival szétnyitja a puncimat, és szakszerű mozdulatokkal masszírozni kezdi a szirmokat. Nem kell hozzá sok idő, hogy egy jóízű orgazmusba kergessen az ujjaival. Hosszan, egész hosszan élvezek, egész lassan csitulón...amikor a gyönyörhullámok utolsó futama is lecseng, könnyű lepedőt terít rám, futólag ajkon csókol, s diszkréten, szó nélkül kimegy a szobából.

Néhány percig pihenek, majd jóízűen nyújtózom egyet. Ennél jobb rekreálódást el sem tudok képzelni ebédszünetre. Felfrissülve megyek vissza a csapathoz, ahol...hmmm, Vörike rosszkedvű, éjszakai hímem meg...hát a fene tudja. Tuti nem olyan pihent mint én. Továbbra sem közelít, szinte idegenként kezel. Most két választásom van. Vagy vállat vonok, s úgy tekintem, hogy volt egy jó egyéjszakás kalandom, vagy...vagy...most én teszem meg a kezdőlépést. Ez utóbbit választom. Jó volt az elmúlt éjjel és még akarok belőle.

Egy telefon, s a jacuzzi enyém az éjjelre...

A következő idétlen feladatnál összekapaszkodva zsákban futunk, s közben tudatom vele az esti programot.

- Este langyos pezsgőfürdőt veszek. Olajjal és hideg pezsgővel....velem tartasz?

Gonosz pillantást kapok...és egy talánt.

Ó milyen jellemző. Mi a fenének kell lefutni ezeket a fölös köröket??? Tuti, hogy volna kedve hozzá. Ahogy elnézem...sokkal jobban, mint vörihez....akkor meg? Mi ez a talán? Na mindegy. A biztonság kedvéért viszek egy jó könyvet is a fürdőbe, nehogy unatkozzak....na meg meghagyom a recepción, hogy kizárólag őt engedjék be...a fene akar kellemetlen meglepetést. Addig meg, szóljon a gálya...

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A mai bohóckodásból vajmi kevés marad meg bennem. Inkább az gondolkodtat el, hogy mekkora hatással volt rám Csoki éjjeli és reggeli produkciója. Kiszeretek vöri megbízható testéből? Ez nem gondoltam volna és az óvatosság munkál bennem rendesen. Látom rajta, hogy észrevette és már nem haverkodik Csokival a látszat kedvéért sem. Alighanem úgy gondolja, hogy én lettem a cég ribancának újabb palimadara. Én lettem? Cég ribanca?


Az esti meghívást elfogadom ezúttal és most már kicsit személyesebb randevúnak remélem a szokásos dugást pozícióért menü helyett. Az óvatosságról azért próbálok nem elfeledkezni.


De most a carpe diem ideje van így vacsorautánzat után és én sem megyek üres kézzel a jacuzziba.


Csoki már odabenn vár olvasgatva, kényelmesen elhelyezkedve a méretes hat személyes kádban. Látványos bőre a fehér kád vizében még jobban mutatja ingerlő formáit, szemében továbbra is van egy kis keveréke a számító színjátszásnak és talán némi kérdésnek, hogy lehet-e önmaga, bárki is az a lény.


Kis csomagomat leteszem a padra és leveszem a köpenyemet mielőtt vízbe szállok. Akarva sem tagadhatnám vonzódásomat, mert farkam már meredezik, mikor beülök vele szemben és szememet lehunyva adom át magam a zubogó víz masszírozásának. Kis idő múlva lábujjak ismerkednek a víz alatt kutatva farkam után. Mikor meglelik két talpa közé véve hímtagomat, lassú és óvatos masszírozásban kezdenek, amit én sem hagyok viszonzatlanul. Úgy helyezkedünk közben, hogy fejünk még kint legyen, de altestünk egymásba fonódik. Farkam ingerkedik puncijával és lassú, kéjes játék kezdődik, ami hamarosan szexbe fordul. Hátat fordít nekem, miközben feltámaszkodik a kád peremére én pedig élve a lehetőséggel ezúttal a punci helyett fenekébe nyomom tövig felöltöztetett farkam. Mély hörgő hanggal nyugtázza a behatolást és farpofái belekezdenek a táncba, aminek a fekete nők a legfőbb művelői. Kihasználva teltebb hátsójukat meglengetik egyre keményebb ritmusra föl-le és ölemben dobban, minden "le" taktus. Közben úgy fordítom, hogy punciját érje közvetlenül a jacuzzi egyik sugara és keményen megdugom a fenekét, minden ritmusra a belső záróizomig húzva ki a makkom peremét, majd onnan döfve magamat mélyre ütközésig. Ujjai karomként markolják a kád peremét és fenekét egyre erősebben járatja ölemben fel-le, mintegy kipumpálni akarva minden nedvet belőlem. Valami egészen hörgő sikollyal robban ki belőle a kéj hangja és magam is telelövöm őrjítő fenekében a gumit. Még le sem csitul, amikor csiklója is eldurran a vízsugár hathatós segítségével és második orgazmusába remeg bele egész teste. Benne maradok, amíg elcsitul és kizavar szűkülő hátsó bejáratából. A gumit a partra dobom és hátulról átölelve húzom ölembe míg elhomályosult tekintete tisztulni kezd.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Fergeteges popsiszex a ma esti belépője a drágának. Vérprofin műveli ezt is, nincsen egyetlen félresikerült mozdulata sem, gondosan ügyel arra, hogy én éppúgy örömemet leljem benne, mint ő. Nem mintha ez nehezemre esne...imádom, amikor egy kőkemény farok szétfeszíti a bensőmet, s hiába feszít, én még rá is szoríthatok egy kicsit, hogy érezzem a pompás szerszám vonaglását, válaszul a szorongatásra. Meg bírnám szokni ezt a kiszolgálást mondjuk minden napra...esetleg napjában többször. Remélem, hogy az éjszaka még sok gyönyörben lesz részem.

Jólesőn pihegek a karjaiban, élvezve a langyos víz pezsgését magunk körül. Nem érdekel, hogy most tán sebezhetőnek látszom, így kellemesen kielégülve, esetleg gyengének...

Lustán cirógatom a körém kulcsolt karokat, s a fülcimpáit csipkedem ajkaimmal. Izgató a puha hús az ajkaim között...hmm, hisz most éppen a farka is puha még...megkérem, telepedjen ki a medence szélére, s kérésemet ellenkezés nélkül teljesíti. Kényelmesen hátradől, s várakozón néz rám. Nyilván sejti, mi következik. Számba veszem az alig növekedésnek indult péniszét, s élvezve a végtelenül lágy bőr érintését, majszolgatni kezdem. Nyelvem körbepásztázza, ajkaim a tövénél becézik, a most még teljesen számba illő darabot. Nem sokáig élvezhetem ezt a különleges csemegét. Hamarosan újra kőkemény lesz, úgyhogy hosszú, nyalókás mozdulatokkal becézem tovább. Közben a vízben térdelek, s a vízsugarak éppen a melleimre irányulnak. Újra kívánós leszek, s nem engedem meg magunknak azt a luxust, hogy ő most robbanjon az ajkaim között. Magamban akarom! Főképp, hogy a puncim még nem kapta meg a jussát, s szinte fáj, annyira kívánós! Forrón lüktetnek a kisajkaim, a csiklóm pedig egyetlen égő tűzgombóccá válik. Minden porcikám behatolásért kíván. Így aztán kiengedem a számból a tökéletes formájú farkat, s úgy ahogy vagyok, térden állva kérem könyörögve a gazdáját, hogy tegyen magáévá.

Diadalfényt látok csillanni a gyilkos szemekben, de nem érdekel. Egyetlen mozdulattal kiránt a vízből, mint egy kismacskát, s a méretes pihenőágyra fektet. Még mindig nincs bennem...olajos üveget varázsol elő, s kínzó lassúsággal keni szét nedves bőrömön, gondosan kerülve minden erogén zóna direkt izgatását. Mellbimbóimat éppcsak végigsimítja, s szemérmem alig kap kóstolót az olajból. Hánykolódó testemet vasmarokkal csitítja időnként, nehogy idő előtt élvezethez juthassak. Nem nyugszom, vonaglok, tolom a testem, mohón vágyva bármilyen érintésre. Megkapom...a bármilyent...csípőset csap a combomra olajos tenyerével, s kegyetlenül így szól.

- Akkor kapod meg a farkamat, ha már őszintén könyörögsz érte. Addig nem...

S ezzel fölém térdel, úgy, hogy ágyéka a hasamat súrolja, kínzó finomsággal...kicsit feljebb csúszik aztán, hogy a mellbimbóimon is játsszon kicsit az olajjal bekent farkával.

- Kérlek...szeretkezz velem! - nyögöm elfúló hangon, de lüktető ágyékomnak még mindig nem adja az enyhülést. Mire észbe kapok, kezemet és lábaimat széttárva a pihenő négy oszlopához köti az odakészített köpenyek öveivel és én ott fekszem teljes kiszolgáltatottságban! Komolyan végigfut rajtam a félelem, hisz tudom, ez a pasi a világon mindenre képes...

Mozgásszabadságom utolsó centijeitől is megszabadít azzal, hogy néhány párnával felpolcolja a csípőmet, így terítve meg magának a válogatott kínzások játékához. A magával hozott csomagból előkerül egy selyemkendő, amivel cirógatni kezdi a bőrömet. Normális esetben imádnám ezt az érintést, ám most már annyira, de annyira vágyom a kemény érintésre, hogy beleborzongok, ahányszor hozzám ér a kendővel....aztán a lábaim közé telepszik, s két kezével szélesre tárja a puncimat. Kedvtelve gyönyörködik benne, s dünnyög...

- Mit tennél meg azért drágám, hogy betegyem neked ide?

- Bármit! - kiáltom türelmetlenül.

- Kezdetnek nem rossz.- feleli, s forrón rálehel a csiklómra.

A lélegzetem elakad, annyira vágyom arra, hogy végre magáévá tegyen! Mohó kívánságom tetszhet neki, mivel sóvár húsomon végre végigfuttatja a nyelvét.

Még egyetlen érintés kellene ahhoz, hogy elélvezzek, amikor újabb csapást mér rám, ezúttal a combom belső felére.

- NEM élvezhetsz el. - morogja zordan, s hogy nyomatékosítsa, alaposan bele is harap a combomba.

Ez némileg lehűt, s tehetetlenségemben sikítani tudnék. Igyekszem tudatosan ellazítani a testemet, s várom további édes kínjaimat.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csokicia megterítve és kiszolgáltatottan várja a remélt szexet. Szokatlan lesz ez neki szerintem, hamarosan. A hozzá hasonló dominanciát kedvelő nők sorsa ez.


Végig mérem és elégedetten állapítom meg, hogy minden szempontból igen gusztusos darab. Farkam is ezt jelzi a maga módján. Popsiszex ide vagy oda, újra meredezik. De előbb megadom a módját és élvezem az abszolút uralmat a nő felett. Most addig és úgy játszom vele, ahogyan én akarom. Ezt egy csattanóval a tudtára is adom. Látom a szemén, hogy vágyik is erre a játékra és át is villan rajta a félelem egy pillanatra, hátha rosszul mért fel és ki tudja mit teszek vele.


Kitárt punciját kezdem kényeztetni. Még nem keményen, de lassan élvezettel. Egészen addig, míg látom rajta, hogy mindjárt elélvez. Nem! Még nem engedem. Egy forró fúvással jelzem, hogy mit kaphat meg, ha engedem és engedelmes lesz. Selyemmel kezdem izgatni, míg már remeg a kéjvágytól. Mit tennél meg az orgazmusért? Bármit? Akkor dolgozz meg érte rabnő!


Fejéhez lépek és farkamat nyelvtávolságban tartom tőle. Játssz! És hagyom, hogy még nagyobbra dagasszon, majd egyszerre a szájába dugom. Ütközésig. Látom, ahogyan levegője fogytával lassan kimered a szeme. Kihúzom, hagyom, hogy lélegzethez jusson, majd keményen dugni kezdem a száját. Szívd és ne fogazz. Egyre engedelmesebb és látom, hogy kezdi élvezni a helyzetet, a kiszolgáltatottságot és az uralmamat felette.


Jó kislány, paskolom meg az arcát és kihúzom a farkam, mielőtt robbanok. Inkább keményen beverem neki és vadul dugni kezdem a punciját, miközben elkapom a mellbimbóját két ujjammal és keményen megszorítom. Hangos nyögés a válasz és puncijával ösztönösen rám szorít. Elengedem a bimbóját és dereka alá nyúlva megmarkolom és döföm tovább. Véletlen most, hogy egyszerre élvezünk el üvöltve.


Ha azt hiszi, hogy most lebeghet percekig, téved! Kihasználom a rövid periódust, amikor még fel lehet kergetni a csúcsra és nyelvemmel kegyetlenül elélveztetem újra, miközben már nem ordít csak hörög és remeg. Szaggatottan szedi a levegőt és remeg az egész ébenszínű test. Vörösen tátong puncija a fekete keretben.


Farkamat szájához tartom tisztításra.


Túl izgató a látvány és nem tudok leállni tőle. Össze sem megyek teljesen mikor már megint felizgat a kiterített gusztusos barna test és vörös nyílás a láb között.


Újabb párnát tömök alá és olajjal kezdem masszírozni a hátsó bejáratát. Megremeg és elernyed, felajánlkozva újra. Tudatosan vagy kimerülten, ez egyre megy. Tövig nyomom felöltöztetett farkam a fenekébe, miközben egy karcsú vibrátort nyomok a másik nyílásba. Bekapcsolom a legkisebb fokozatra, amit némi tiltakozás után elfogad. Nincs vita! Most az van, amit én akarok! Ha közben még élvezni is tudod, akkor azt tekintsd szerencsédnek.


Kemény szorítás a farkamon a válasz, amitől csak még jobban beindulok és veszettül megdugom a fenekét is.


Van még benne annyi szufla, hogy újra elélvezzen ő is. Letépem farkamról a gumit és combjába törlöm a farkamat. Látom rajta, hogy az ájulás határán lebeg ernyedten, szinte mit sem tudva a világról.


Kioldozom, de észre sem veszi. Hát karomba veszem és beviszem a meleg jacuzziba és a medence oldalának támasztom, majd legnagyobb teljesítményre állítom az össze fúvókát és kezemben két pohár pezsgővel magam is betelepszem. Megitatom az egyik pohárból, a fele lé mellécsorog, lassan eszmél csak. A finom pezsgő végigfolyik a mellén és amikor a bimbóhoz ér megrándul tőle. Kicsit távolabb húzódva elégedetten szemlélem, mint cowboy a frissen betört habos kancát. Lassan csitul a vad rohanás és kielégülten átadom magam a pezsgő víz zubogásának.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alaposan kiüt a pasi, jól bírja az iramot! Játszik velem, mint macska az egerével, de becsületére legyen mondva, gyakran gondoskodik arról, hogy én is kielégüljek. Teljesítő képességeim határait feszegeti, s egy idő utána végkimerülésbe hajszol. Valahonnan egy vibrátort is kerít, csak hogy egyetlen lyukam se maradjon szabadon. Élvezi a hatalmat, ez nem vitás. A fura csak az, hogy én meg élvezem, ahogy uralkodik rajtam egy...na jó, néhány szeretkezés erejéig. Nem is gondoltam volna, hogy ez a játék ennyire izgalmas. Egy sokadik orgazmus után már nem nagyon rémlik, hogy hogyan kerültek le a kötelékeim, tény viszont, hogy a jacuzzi kellemes vizében térek magamhoz. Na nem sietek, hogy ezt tudassam vele, fáradt testem eszementen élvezi a lebegést itt a pezsgésben. A szempilláim alól azért kilesek, hogy láthassam az önelégült képét ennek a hímnek. Hmmm, igazság szerint ezt a kötözőset szíves örömest kipróbálnám valamikor fordítva is! Kíváncsi volnék, hogy mit csinálna a nagyfiú ha ő nem mozdulhatna, csak ahogy én éppen hagyom neki....de ezt majd egy másik este, most már őrülten kimerültem ettől a fékevesztett szextömegtől. Persze...az a masszázs, amivel a talpamat kényezteti éppen egészen jól esik! Minden egyes mozdulatától egy-egy porcikám magához tér a kábultságtól, s egy idő után azon kapom magam, hogy megfordulok, s a széttárt lábai közé telepszem, hogy a talpaim helyett inkább a melleimet masszírozza gondosan.

Nem szól, nem cikiz, csak kényeztet, én pedig élvezem a mára nekem jutó passzív szerepet. Már épp kezdene izgalomba átcsapni a dolog, amikor hangos robajjal kivágódik a fürdő ajtaja, s beront rajta Vöri, nyomában a kétségbeesett és szemmel láthatólag felpofozott recepciós fiúval.

Sóhajtva nyújtózom egyet, mert roppantul utálom, hogy megzavart minket a kis méregzsák, ám érdeklődve figyelem, vajon miféle mondanivalója van számunkra azután, hogy saját szemével is meggyőződött arról, amit eddig sejtett. Az életkép, amit lát, csalóka....gyengéd kényeztetést lát, mi több, szinte szeretet teljeset, nyoma sincs az iménti hatalmi harcnak.

A medencéhez viharzik, s azzal a lendülettel pofon vágná kényeztető kedvesemet, ám ő résen van és elkapja a tökéletesen manikűrözött kezet.

- Ne olyan hevesen drágám...erre a bulira nem kaptál meghívót.

Magamban jót kuncogok a kikerekedett szemű nőn, de nem állom meg én sem szó nélkül. Kibújik belőlem a kisördög és tódítok rajta egyet.

- Figyi, tuti, hogy van még pár fasz ebben az épületben, aki szívesen megmártózik benned. Őt már lemerítettem...egy időre.

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is a vörös démon, de gyanítom, lesz még folytatása ennek a történetnek....magamból indulok ki, én sem nyelném le ezeket a sértéseket egy régi szeretőtől, na meg az új babájától. Mindegy, mára már biztosan nyugtunk lesz. Visszakuckózom a kényeztető karokba, és érzem, ahogy a férfiassága újra ágaskodni kezd. Egyetlen mozdulattal kikap a vízből, és törülközőt dobva rám magával vonszol.

- Kimerítetted? Te csak azt úgy hiszed drágám...a desszert még hátra van.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azon melegében a jókora puha törülközőbe csavarva Csokit, felkalauzolom a szobámba egy kis folytatásra. Alig hogy nyitom az ajtót, már tudom, hogy ez nem jött be. Vöri a jelek szerint olyannyira sikeresen terrorizálta a szerencsétlen recepcióst, hogy bejutott a szobámba és katasztrófa sújtotta övezetté változtatta az előkészített búvóhelyet. Itt aztán nem lesz hangulatos vacsi a jól végzett szex jutalma. Csokicicán látom, hogy koránt sem kábult már annyira, mint pár perce és kaján vigyor bujkál a szája sarkában.


Persze, hogy nem tudok ellenállni gusztusos formáinak és miután telefonon eligazítom a recepcióst a szétbombázott ágy közepére döntöm és azon frissiben birtokba veszem a száját. Gyanúsan készséges ma este, pedig az irányító szerephez lehet szokva vagy jól rejtette eddig ellenkező hajlamait. Jön is már a kezdeményezés, mert fölém kerekedik és lecsap a hímtagomra. Elengedem magam és hagyom, hogy lassan és módszeresen keményre nyalogassa és szívja. A jelek szerint még nem volt elég az estéből és mikor tövig bekapja és torokra veszi kellemesen felnyögök. Közben ujja már a fenekemnél jár és belém hatol, prosztatámat kutatva. Lassan masszírozni kezdi, miközben vesszőm mélyen a szájában tartja jókora erővel szíva és nyelvével masszírozva.


Ezt nem lehet sokáig bírni és ordítva lövöm tele magommal, miközben veszettül végigfut rajtam a kéj remegése. Valódi ragadozó szemek figyelik a hatást és ez kicsit sem zavar. Most önzőn élvezek és külön izgató a figyelem, ahogyan néznek azok a szemek.


Nem hagy sok időt és fölém térdel, felkínálva punciját ajkaim és nyelvem számára. Kedvemre van a látvány és nedveinek íze egyaránt, hát becsületesen kinyelvelem az utolsó csordogáló cseppig, miközben ő is szabadjára engedi magát és szinte megfojt miközben teste követeli a még intenzívebb élvezetet. Sikoltva élvez el és nyúlik végig rajtam. De most még nincs pihenése, mert ettől az akciótól farkam újra életre kel és a látvány, amit közelről élvezek nem hagy nyugodni. Lassú, macska módjára lusta mozdulatokkal játszik nyelve a farkammal, mintha nem is lenne célja vele. De pozíciót váltva ezúttal ollókként egymásba akadva döföm magam és őt a csúcsig újra.


Mikor magunkhoz térünk leterítem magunkat egy könnyű takaróval és megnyomva a telefon gombját jelzem a lestrapált recepciónak, hogy jöhet az új asztal az amortizált régi helyett azzal a vacsorával.


Kis idő múlva kopogás jelzi, hogy behúzhatom az ellátmány félrerúgva a vöri keze által megaprított elődjét. Magunk közé helyezem a nagy tálcát a jókora ágyra és amolyan római módra fél könyéken lassan falatozni kezdünk, miközben jólesőn szemlélem ma éji zsákmányom ében testét.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

De jó, hogy gondolt a kajára! Majd éhen halok ennyi szeretkezés után. Jóízűen vetem rá magam a számtalan jóízű falatra, úgy ahogy vagyok, meztelenül. Kezdem kimondottan oldottan érezni magam a társaságában. Azt hiszem már úgysincs olyan, amit nem látott. A füstölt lazac igazán finom, kis tormával egy falat kenyérre teszem, s a pasi szájába tuszkolom, kóstoló gyanánt. Elkapja az ujjam hegyét a fogával, amitől jóleső borzongás fut végig rajtam. Hmmm drágám...most várnod kell még! Nem laktam jól. Magam elé húzok egy nagy adag rántott camambert sajtot, meg egy kis friss zellersalátát. Ez utóbbit kínálgatom lelkesen.

- Egyél csak, állítólag növeli a férfiasságot.

- Mi a baj vele?? Te kritizálni merészelsz? Na megállj....2 percet kapsz, hogy befejezd a vacsorát, utána szorulsz!

Vigyorogva megyek egy-két kört a szobában, és igyekszem további kajaadagokat bekebelezni, hogy aztán...hogy aztán hirtelen hátat fordítva az ágyra lökjem és fölébe kerekedjek. Fölé térdelek, s a felsőtestemet hozzá nyomom, hogy moccanni se nagyon tudjon. Kezelésbe veszem a farkát az ajkaimmal, de csak néhány percig játszom vele így, mert közben a puncimat alaposan felizgatja...előre csúszom, és háttal neki ülök belé, s kényelmes lovaglásba kezdek. Élvezem, ahogy tökéletesen kitölt, teljes hosszamban, nedveim forrón csurognak szerszáma körül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve némi olajat kenek az ujjaimra, hogy aztán csúszós ujjaimmal megkeressem a prosztatáját. Megugrik, de csak a hirtelen jött élvezettől. Valami olyasmit mormog a bajsza alatt, hogy boszorka vagyok, aztán hangosan elélvez. Egy utolsót rászorítva követem őt, azt hiszem sikolyunkat a fél szálloda hallja....az emelet összes szobája biztosan. Jóízűen eldőlök mellette és úgy döntök, mára elég volt....kellemesen kielégülve nyújtózom egyet, s felöltözöm.

- Kösz az éjszakát drága, reggel találkozunk.

Faképnél hagyom az elképedt hímet, és a szobámba masírozom, vigyorogva lelkesen. Tudatosan úgy teszek, mint aki nem veszi észre a saroknál bujkáló Vörit. Az ágyamba érve egy kicsit megbánom, hogy nem maradtam nála reggelig...semmi kedvem egyedül aludni...azt viszont továbbra is túl intimnek tartom, hogy mellette ébredjek! Úgyhogy...marad a hűvös ágy, magányosan....

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Óvatos vad. Óvatosabb, mint én bár én sem érzek kockázatot a levegőben felőle. Lassan felfogja, hogy nem vagyunk vetélytársak a posztért, ha hiszi, ha nem. Nekem semmiképpen nem ellenfél, így nincs mit vesztenem egy pár adag spermán kívül. És az ilyen tömeggyilkosság nem olyan ritka esemény egy hím életében. Kiadós szex kerekedett ma éjjelre és bár nem számítottam erre a félénk elvonulásra, nekem sem esik nehezemre eldőlni az ágyon egy kötelező tisztálkodás után és magamba szívni a ma éjjeli üzekedés szagát, miközben lassan bőrt húzok a szemeimre.


Kicsit később, nem is tudom mennyivel, már megint mellettem van és bizergálni kezdi a farkamat az ajkaival. Csukott szemmel morgolódom kicsit és megadom magam, hiszen előbbi strapa ide vagy oda, farkam újra éledezni kezd az előbbi kellemességekre emlékezve. Mikor már majdnem eldurranok, megfogom a fejét, hogy telelőhessem a torkát, amikor valaki elkapja a golyóimat.


Persze, hogy felébredek és álmosan vörit látom villogó szemekkel magam fölött. Mi van? Ilyen könnyen dobsz egy ilyen ribanc kedvéért? - vicsorogja felém.


Ezt ne merészeld még egyszer, mondom, mire újra a golyóim felé kapna. Kénytelen vagyok megakadályozni ebben egy jól irányzott pofonnal. Beesik a sarokba és dühödten bőgni kezd.


Na ebből sem lesz alvás, azt már látom. De épeszű beszélgetés sem. Az csak akkor jöhet, ha magához tért és pátyolgatni most semmi kedvem, ez után az inzultus után. Kituszkolom az ajtón úgy ahogy van és bezárom mögötte, a kulcsot a zárban hagyva. Egy darabig még dühösen dörömböl, majd mikor már az egész folyosó értesül a gondjáról, elhúzza a csíkot.


Marad még vagy egy órám aludni a reggeli kezdés előtt. Nem sok, de egy gyors kómára még elég.


A reggelinél csokibaba leül az asztalomhoz és némi kajánsággal említi a közszájon forgó pletykát vöri éji műsoráról. Rövid összefoglalót kap a szobai történésekről, de megnyugtatom, hogy nem ért maradandó károsodás úgyhogy ma este várom egy randevúra nálam. Talányosnak szánt tekintettel válaszol.


A napi bohóckodáson a két nő egymást cseszegeti egész nap. Csokicica a fölényes nyertes pozíciójából játszik, miközben vöri egyre jobban elveszíti a fejét és esélyét a poszt megszerzésére. Bár ahogyan pótapámat ismerem képes lenne mindkettőt kinevezni mellém és gyönyörködni a hirigben, miközben nekem kell a dolgok érdemi részével foglalkozni.


Ebédidőben Csokival sikeresen eltűnünk a figyelő szemek elől egy gyors és kiéhezett menetre. Kiéhezettre, ami nem a hosszas nélkülözésből, hanem a vágyból táplálkozik. A takarítók kis kuckójában dugom meg keményen hátulról a friss ágyneműk tetején. Nincs figurázás, nincs hosszú előjáték, csak két begerjedt test igényeinek kielégítése. Egymást maró és tépő vad szex. Alig ér véget, már újra állok és ezúttal mohó ajkai között nyerek enyhülést, miközben magát ujjaival elégíti ki. Remegve, kábultan öltözködünk és a kis helységet betölti az üzekedés illata. Búcsúzóul még rossz hírt kapok tőle. Bármikor megjöhet a menzije. Nem tudja, hogy ilyenkor nem vágyom a nőkre, még egyoldalú kényeztetésre sem volt eddig rávehető. Hülye régi reflex, pedig tudom, hogy sokuk libidója ilyenkor van a csúcsokon.


Mikor újra elvegyülünk a nép között, vöriről lehetne mintázni a bosszúálló angyal szobrát.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon kajánul nyugtázom, hogy én nyertem, vöri meg vesztett. Egy menetben feltétlenül. Nem mintha úgy igazán lényeges lenne, de ettől még feldob. Hatalmas élvezetemet lelem abban is, hogy a különböző játékokban is fölényesen nyerek, lévén aki dühből küzd, soha nem nyerhet. Ebédnél a pasit is húzom kicsit az éjszakai második felvonással, aminek jutalma egy kiadós dugás az ágynemű raktárban. Bevallom, nagyon élvezem azt a nyers erotikát, ami ebből a hímből árad. Azt hiszem nincs olyan helyzet, amiben ne tudna felizgatni. Amikor kijövünk a raktárból, a szemem sarkából látom, hogy vöri a környéken leskelődött. Nem baj...végül is...eddig is sok ellenségem volt a cégné, eggyel több vagy kevesebb...tulajdonképpen nem számít. Most minden esetre újult erővel fogom elverni őt a délutáni ki mit tudban.

Mielőtt visszaérünk a délutáni bohóckodásra, újra randira invitál...ez lesz az utolsó este, utána hazahúzunk és visszatérünk a hétköznapokba. Kicsit megijesztegetem, hogy technikai okokból nem biztos hogy nyerő a dolog, de ennek mindössze az az oka, hogy hirtelen jobb kifogást nem leltem, és azért mégse adhatom olyan könnyen magamat...

Vacsora közben cetlit csempészek a zsebébe, hogy a randi ma legyen nálam. Délután megléptem az egyik játékról, hogy beszerezzek némi meglepetést...még egy órám van, hogy felkészüljek a mai mókára. Gyors fürdőt veszek, hogy kifújjam a nap hülyeségeit, illatos olajos vízben. Élvezem ahogy a víz körülölel, és észre sem veszem, rövid időre elszundizok. Felébredve rájövök, hogy már csak 10 percem maradt arra, hogy összekapjam magam. Sóhajtva veszek búcsút a fürdőkádtól és elkezdem magamra ölteni a mai játszóruhámat. Puha bordó bőr simul az ágyékomra, rafinált, egyenlőre rejtett rést hagyva itt is, ott is. Felülre egy feszes top kerül, amiből kibújnak a mellbimbóim. Elégedetten megszemlélem magam a tükörben, és elhelyezem az utolsó kellékeket az ágy körül. Már kopog is az ajtón. Eligazítom a maszkot az arcomon és fogadom a látogatót. Élvezettel nézem az elképedését, ahogy behúzom őt magamhoz a nyakkendőjénél fogva.

- Figyelj...ma éjjelre te leszel a játékszerem...már ha vállalod. Ha nem, hát akár el is mehetsz. Ma éjjel valami vadra vágyom, s téged foglak levadászni. Közben lehúzom őt az ágyra, s fölébe kerekedek. Mohón csókolom az ajkait, miközben kibogozom a nyakkendőjét és letépem az ingét. Upsz, néhány gombja is pattan...készségesen segít, hogy mihamarabb lekerüljön minden róla. Azt már kissé bizalmatlanul fogadja, hogy a két csuklóján bilincs csattan...a feje alá egy méretes párnát teszek, szeretném, ha kényelmesen feküdne.

- Nos kedves játékszerem...tőled függ az este. Ha szót fogadsz és minden kívánságomat teljesíted, nagyon jó dolgod lesz, s legmerészebb álmaid is valóra válnak. Ha azonban makrancoskodsz....-s körmeim hegyével végigcirógatom a máris félárbócon lévő farkát - akkor attól tartok újszerű kalandban lesz részed. Az első feladatod az lesz, hogy tökéletesen elégíts ki a nyelveddel...hátat fordítva fölé térdelek, s felkínálom neki a bőrbe burkolt szirmaimat. Izgalmas érzés...ahogy szétterpesztem a combjaimat, a finom bőr még szorosabban rám simul, ám pontosan a puncim vágatánál szétnyílik, csupán a nagyajkaim belsejét hagyva szabadon. Kényelmesen elhelyezkedem, hogy jól hozzám férjen. Már érzem is az ajkait, ahogy mohón beszippantják a csiklómat! Nem finomkodik, erőteljesen, szinte durván falja, időnként azt az édes nyelvét is belemártja a hüvelyembe, szinte tövig. Önkéntelenül tolom magam a szájára, szinte tapadok rá. Közben lehajolok a farkához, hogy egy kis kényeztetést kaphasson tőlem, ám nincs hozzá erőm....újabb erőteljes szívást érzek a szemérmemen, ami olyan gyönyörhullámokat indít útjára, hogy elvonja a figyelmemet a kényeztetésre váró farokról...csak hozzásimítom az arcomat, s élvezem a lüktetését, na meg azt, amit a gazdája épp művel velem...imádnám, ha az ujjai is tövig belém hatolhatnának...de egyenlőre nem engedem őt el....így végül attól élvezek el, ahogy a csiklómat beszippantja, s fogaival gyengéden morzsolgatni kezdi. Sikítva élvezek, szinte önkívületben, egészen hosszan. Már éppen csitulna az orgazmusom, s, reflexből elhúzódnék...az előbb még gyönyört okozó érintés, hirtelen túl sok lett...mintha ezt pontosan érezné...az intenzív kényeztetést forró leheletek váltják fel, s a nyelvet lágyan, puhán érzem a nagyajkaim belső felén keresztül a hüvelyembe csusszanni. Megadóan engedek utat a következő orgazmusomnak is, mely újabb sikollyal érkezik...

Indaként fonódom a testére, így élvezem ki a csúcs lecsengésén. Elégedett sóhajjal szólalok meg egy idő után.

- Az első feladatodat tökéletesen kivitelezheted. Most eldöntheted, kiválasztod a jutalmadat...azt persze nem kérheted még, hogy oldozzalak el, vagy rám bízod, hogy mivel hálálom meg a jóságodat.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az esti játék nincs ellenemre és a jelmeze pompás. A fekete testen gusztusos a könnyű bőr és a maszk. A top éppen annyit fed, ami semmit sem zavar az élvezetben.


Miután jót falatozok kiszolgáltatott helyzetemben, nyilvánvalóvá teszem, hogy milyen élvezetekhez juthat általam. Menzinek sem szaga sem íze nem érződik, hát biztos vagyok benne, hogy ez csak trükk volt egyelőre. Az utolsó itt töltött estét emlékezetessé tesszük, az biztos.


Miközben azon töröm a fejem, hogy mi legyen az első kívánságom, vöri megint betoppan. Csokibaba ezt már nem veszi lazára és egy hirtelen ötlettől vezérelve odabilincseli őt a radiátorhoz. Háttal nekünk, hogy mindent hallhasson, de semmit se lásson. Különleges meglepetésként egy szájpecket is felcsatol a csajnak, hogy zajongásával ne zavarjon minket és előzékenyen alá tapaszt a fényes padlóra egy műfarkat, hogy ne unatkozzon ő sem, ha megjön az esze. Vöri persze tépi magát, de csoki erejével szemben semmi esélye.


Ezalatt én is kigondolom a következő menet forgatókönyvét és popószexet rendelek. Azt akarom, hogy szemből beleüljön a farkamba és úgy elégítse ki magát vele annyira lassan, amennyire türelme engedi. De előtte szopja szép keményre a farkamat, hogy annak rendje és módja szerint készen legyen a karó, amibe húzhatja magát.


Nem kell kétszer mondanom neki, hiszen tudom már, hogy ezt a fajtáját is élvezi a szeretkezéseknek. Fölém térdel és szemét a szemembe mélyesztve szép lassan játszani kezd a farkammal. Előbb csak leheli, miközben a golyóimmal játszik, majd hosszában simogatja a nyelvével és körözve járja körben forró nyelve a makkomat. Utána nyelvével szaporán pofozgatja mielőtt benyelné. Igen, benyeli, mert erre nincsen jobb szó. Hiszen egyszerűen eltűnik ajka és torka mélyén. Kijjebb ereszti és brutálisan színi kezdi, amitől még jobban megdagad. Közben nyelve a fityma bőrét a makkal összekötő részt masszírozza.


Mikor már kezd orgazmus veszély közeledni, kiengedi a szájából felöltözteti és feneke nyílásához helyezi. Élvezem, ahogy lassú mozdulatokkal köröz fölöttem és lassan húzza magát a hímtagomra. Feneke engedelmesen tárul és szinte követel magába. Nem sieti el, és amikor átjutok a záróizmokon, megáll és hagy lüktetve növekedni magában.


Vöri feladja közben a szabadulási kísérleteit és rátalál a padlóra rögzített műtagra. Játszani kezd magával, próbál minél feltűnőbb lenni, miközben egyre hangosabb lenne, ha a szájpecek engedné. Végül teljesen ráhúzza magát a jókora műfarokra. Hiába, nem véletlenül dugtam eddig őt is, az étvágya szinte végtelen.


Csoki tövig magában tartva a farkam lassan mozogni kezd előre-hátra, majd körbe. Farkamat szorosan tartja, így az csak belül mozdulhat, innen támadva a hüvelyt a közös fal túlsó oldalán. Ő is ezt akarja és úgy mozog, hogy minél jobban izgassa belülről. Nedvei lassan csorogni kezdenek a hüvely felől farkam tövére. Most elkezd fel és le mozogni, miközben mellbimbói meredeznek keményen. Felkínálja őket rám hajolva, de feneke sem hagyja abba a munkát. Keményen megszívom a bimbóját, mire állati hangon hördül fel és tövig belém ül, majd vadul megszorít, amitől majdnem elsülök.


Puncija elérkezettnek látja az időt egy robbanásra és ordítva élvez a belülről felizgatott hüvely robbanására. Ahogyan rám dől, én még néhány döféssel bevégzem a magam orgazmusát, de ennyi elég a csiklónak, hogy az is csúcsra járjon és nőm vadul megszorítva élvezzen el újra, kifordult szemekkel. Lerántja magát rólam és minden ízében remegve dől vissza rám.


Vöri valahogy befejezhette közben szintúgy, mert bilincsein lógva üldögél a műfarkon, alatta tisztes tócsával jelezve, hogy ő sem volt tétlen, ha már így alakult.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azért nem semmi ez a vöri, képes még itt is megzavarni minket!!! Azt hittem, hogy ha nálam van a randi, akkor talán nyugtunk lesz, erre ránk töri az ajtót. Kifejezetten bosszant...így láncra verem. Tiltakozik keményen, de mivel fele akkora mint én, esélye sincs. Kap egy formás szájpecket is mert hangoskodik. Gúnyos vigyorral megkapja az egyik műfarkat is a padlóra, csak hogy ne nagyon unatkozzon.

Ezután végre hajtom kedvesem popsiszex óhaját. Méghozzá nem kis örömmel. Imádom a szexnek ezt a formáját is, az ő farka pedig pompás társ ehhez. Hosszan szeretkezünk így, megfeledkezve hívatlan vendégünkről, csak akkor jut eszünkbe, hogy ott van, amikor jólesően kielégülve elnyúlok a pasi oldalán és cirógatom a mellkasát. Nincs igazán kedvem foglalkozni vele...szívem szerint bilincsestől kivágnám a szoba elé. Ehelyett csak odamegyek hozzá, elmagyarázom neki, hogy ma nem ő a főszerep, egy kendőt kötök a szemére, hogy a továbbiakban egyáltalán ne lássa, hogy mi történik. Nem akarom, hogy lássa az esti további részét...a szerepjáték még rendben, de a többi valóban nem rá tartozik. Amikor már be van kötve a szeme, hajánál fogva megtámasztom a fejét, amíg kikapom a pecket egy pillanatra, miután megígéri, hogy csendben marad, s egy pohár bort itatok vele, gondolván arra, hogy biztosan megszomjazott, na meg az sem baj, ha egy kicsit becsíp. Tán kevesebbet tud pletyizni holnap...azért a pecket visszakapja, biztos, ami biztos.

Visszamegyek az ágyhoz, s úgy döntök, hogy elég volt a játékból. Kioldozom a bilincseit, mert már biztosan kényelmetlen neki, s finom olajjal masszírozom meg kicsit elmacskásodott csuklóit. Ez a művelet, valahogy olyan bizalmasnak hat...s újra feltámasztja a vágyamat. Kívánom, hogy ezúttal ő tegyen magáévá. Egyetlen pillantással kiolvassa a kívánságot a szememből. Hanyatt dönt, s a topból kikandikáló melleimet veszi kezelésbe. Először gyengéd nyelvcsapásokkal élesztgeti őket, csak azt a részét, ami kilóg, aztán erőteljesen szopni kezdi. A másikat az ujjaival morzsolgatja, majd megőrülök a kéjtől. Egy idő után leszedi rólam a bőrruhát, hogy akadály nélkül simulhasson hozzá a teste. Elégedetten simítja végig az oldalamat, s újra belekóstol a szirmok közé. Nem sokáig bíbelődik az előjátékkal, rögtön érzi, hogy újra készen állok rá...széthúzza a puncimat, egy pillanatig elgyönyörködik benne, aztán belém hatol közben kőkeményre duzzadt szerszámával. Egy pillanatig megáll bennem, hogy kiélvezzük a behatolás pillanatának örömét, aztán kényelmes, lassú mozgásba kezdett bennem. Elégedetten nyögök fel a kéjtől és tudom, hogy ez a menet nagyon hosszú lesz. Galád módon a csúcs előtti lépcsőig kerget, s aztán megáll egy kicsit....megvárja, hogy kicsit csillapodjak, aztán újra mozgásba lendül, hogy újra megállítson, mielőtt elélveznék. Lábaimmal körülfonom, körmeimet a hátába vájom, úgy sarkallnám végre a kielégülésre, de ő az erősebb. Ha ő úgy akarja, megállunk...s ha úgy akarja, újra megmozdul. Az ágyékához préselem magam, tekergek, de mindig kitér előlem! Rászorítok a hüvelyemmel, hogy érezzem még jobban a lüktetését. Na, ez már neki is sok...egy pillanatra még megáll, aztán hevesen dugni kezd, s dug addig, amíg végre valahára el nem durranunk. Hosszan élvezünk, együtt...bennem marad, s úgy omlik rám, aztán az oldalunkra fordulva gyakorlatilag bekómázunk...a jó ég tudja meddig fekszünk egymás karjaiban, amikor úgy félálomban arra leszek figyelmes, hogy vöri vergődik és igyekszik magára irányítani a figyelmet.

- Drága, most te vagy a soron...végül is a te nőd volt! Csinálj vele valamit, hogy nyugton maradjon! - mondom a pasinak, aki éppen a másik oldalára fordul, hogy talán a hátát is cirógassam.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vöri már nagyon veri magát, szabadulna és ha biztonságosan tehetné, tutira támadna. Csokibaba fensőbbséges galádsággal volt nőmnek nevezi, mikor rám sózza a lecsitítását. Bejön nekem ez a fekete vad, de ennyire könnyen azért nem adom magam. Miután vörinek szavát veszem, hogy nem próbál támadni, mert mi ketten elég keményen is le tudnánk beszélni erről, egy hirtelen gondolattól vezérelve játszani kezdek vele, amúgy megkötözve. Csoki figyelmét felkelti az akció és alig leplezett élvezettel kukkolni kezd. Előbb kap egy mély torkos kezelést vöri, majd mikor már látom beindulni a nedveit, mégsem lövöm telibe a torkát, hanem hátulról veszem kezelésbe, miközben vigyázok hogy Csoki mindent jó lásson.


Lassan, kegyetlenül megszakítva a folyamatot újra meg újra terelgetem vörit az orgazmus felé. Olykor pózt váltva, máskor a ritmust megszakítva nem engedem, hogy elmenjen. Már csatakos a hergeléstől és minden eszközzel ki akarja kényszeríteni a befejezést, amikor szememmel jelzem Csokinak, hogy kapja kézre a méretes mű hímtagot és fejezze be. Gonoszul csillan a szeme és leoltja a villanyt, majd mikor odaengedem vörihez, kőkeményen elkezdi megdugni a műanyaggal a csajt, aki már az ájulás határán fel sem fogja, ki játszik vele.


Kifordult szemei világítanak csak a homályban, amikor vadmacskám megengedi neki, hogy elélvezzen. Ez olyan durvára sikerül, hogy telespricceli maga körül a padlót és szaggatottan küzdve lélegzetért ájultan ernyed el bilincsek fogságában.


Nőm nem tétovázik és engem vesz kezelésbe makkommal játszik a keze és egy gyors törlés után már kegyetlen vákuummal tapad a végére. A jelek szerint kedvet kapott tőlem és nem engedi, hogy könnyen eldurranjak, bár erre magamtól sem akarok rátérni, mert eszement jól teszi a dolgát. Úgy helyezkedem, hogy 69-ben folytassuk és élvezettel fúrom a nyelvemet szirmai közé szinte szürcsölve egzotikus ízű nedvét. Mikor eközben ujjammal a fenekének bejáratát kezdem kényeztetni, teli szájjal vadul felhördül , hogy szinte a farkam épségéért kezdek aggódni. Rám tolja magát, szinte megfojt, úgy követeli a nyelvemet, miközben ujjaimra nyársalja fel magát a fenekénél fogva és meglovagolja ujjam és nyelvem egyszerre.


Nem hiszem, hogy magánál van egészen, úgy hajszol mindkettőnket a kéjbe és tesz róla, hogy egyszerre robbanjunk. Ő üvöltve és nem különben miközben telelövöm a száját. Egy utolsó minden eddiginél erősebb szívással köszönnek el ajkai és elernyed rajtam. Ujjaimat végigfuttatom az oldalán, mire libabőrözni és remegni kezd. Nem a csiklandósságtól, hanem a kéjtől. Kihasználva a váratlan alkalmat, újabb eksztázisba hajszolom, aminek ráadás orgazmus a vége, ami után mint egy kifújt lufinak, annyi tartása marad. Tétován nyalogatja a makkomat, ami ennél tisztább már amúgy sem lehetne.


Jóllakottan elnyúlunk és megszűnik számunkra a külvilág mindenestül.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután rendhagyóan és tulajdonképpen roppant kegyesen lecsitítjuk vörös kolleginánkat, újra egymással foglalkozunk, ott ahol vagyunk, a szőnyegen. 69-es formába gömbölyödve adjuk át magunkat a kéjnek, olyan mohósággal, mintha akkor látnánk egymást először. Duzzad a makkja a számban, úgy kitölti, hogy feszülnek az ajkaim, de mégis élvezem, annyira jó érezni, ahogy élvezi...nem kapja könnyen az élvezetet, ahogy én sem. Hosszan kínozzuk egymást, élvezve az édes kín minden cseppjét. Ami azt illeti, jut belőle bőven. Érzem, ahogy a puncim leve a szájába csurog, miközben ujjával a popsimnál fogva nyársal. A robbanás...na jó, robbanások után kinyúlva fekszünk egymás mellett, nem fázunk, így takaró nélkül, mert ott van közel a radiátor, ami kellemes meleget önt magából. Nem forrót, pont kellemeset. Hosszan fekszünk kábán, szinte eszméletlenül, de mivel tudjuk, ez az utolsó itteni éjszakánk, valahogy egyikünk sem akarja alvásra vesztegetni az időt, amikor akár még gyönyör is várhat ránk...ő is mocorog, de inkább csak annyira, hogy még jobban átöleljen, hozzám simuljon. Olyan ártatlannak tűnik...ha nem tudnám, hogy egyébként egy vérengző fenevad, még be is dőlnék ennek a szelíd verziónak.

Lustán nyújtózom egyet, s ekkor jövök rá, hogy vöri még mindig itt van a radiátorhoz bilincselve. Szundít, legalábbis úgy csinál....mindegy....még van egy feladatom számára, mielőtt kiteszem. Leoldom a csőről, de a két kezét összebilincselve hagyom.

- Cserébe azért, hogy az előbb kielégülhettél, csinálj fürdővizet. Utána talán...hangsúlyozom talán elmehetsz, ha már nem tartunk igényt a szolgálataidra.

Dühös pillantásokat vet rám, de igazság szerint, ahogy nézem, nincs túlságosan ellenére az, hogy valamelyest részt vehet az éjszaka történéseiben. Lehet hogy tulajdonképpen még élvezi is azt, hogy így bánnak vele? No mindegy...

Ahogy hallom a víz csobogását, ébresztgetni kezdem a félig alvó oroszlánt, csókokkal becézve végig a gerincét. Beleborzong, így ébred...

Meghallva a fürdőből szűrődő zajokat, kéjenc vigyorba húzódik a szája.

- Gondolatolvasó vagy! Egy jó fürdő igazán jól fog esni.

- Nem én csinálom, hanem a ma esti hívatlan vendégünk. Döntsd el, hogy akarsz-e még fürdetést tőle, netán olajos masszázst, vagy kirakod a szűrét. Részemről mindegy...kedvelem a női kéz adta kényeztetést is, és ezt a példányt még nem próbáltam. Ha marad, az én hátamat is megmoshatja. Ha nem...akkor rád vár ez a feladat. De fürdés után már végképp mennie kell.

Kedvesem kétértelmű mosollyal hallgat figyelmesen, közben a mellbimbóimmal játszadozik, amik persze rögtön kőkemény gombóccá merevednek és jóleső kéjhullámot küldenek útjára a hasam irányába...aztán nem kicsit beleharap, és elindul a fürdőszoba irányába.

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Közeledik a hajnal és hamarosan vége az itteni utolsó éjszakának. Nem gondolunk ma másra még, csak ki akarjuk használni a maradék órákat. Csoki ötlete, hogy vöri dolgozzon még egy kicsit, nekem most kevésbé van kedvemre. A maradék időt kettesben akarom tölteni, amíg megpróbáljuk eldönteni, hogyan tovább. Így aztán úgy döntök, hogy vöri fizessen még kicsit azért, hogy ránk tört ezen az éjjelen. Egyszerűen felkapom és úgy ahogy van, pucéran és bilincsben kiteszem a folyosóra, kezdjen magával amit akar és oldja meg a gondját egyedül. Lecsengetek a portára, hogy jöjjenek fel a bilincs kulcsáért és miután némi eligazítás, borravaló kíséretében a portás srácra bízom a dolgot, bezárom az ajtót és irány a fürdő.


Odabenn félig elszenderedve vár Csoki az illatos vízben olajok sorakoznak a kád szélén.


Beindítom a levegőztető fokozatot a jacuzziban és beülök a nő mögé. Lassú mozdulatokkal dolgozni kezdek a nyakán és hátán, élvezem a bőre érintését és gyönyörködöm pompás testében. Kezeim maguktól is tudják a dolgukat, hiszen van gyakorlatom ilyesmiben. Szeretem, amikor a test válaszol kezem megszólítására. Idővel egészen magamhoz vonom a testét és a melleit veszem kezelésbe átölelve közben. Gyorsan reagálnak és lélegzet vétele is megváltozik, ahogyan izgalomba jön, ezen az éjszakán már nem először. De most nem hajtom orgazmusig még, hanem kimászom mögüle és felültetem majd elébe állok. Farkam keményen ágaskodik már egy ideje, mióta érintése és feneke felébresztette a vágyamat újra. Most én adok lehetőséget neki a kényeztetésemre. Ajkai engedelmesen fogadják be farkamat és lassú mozdulatokkal kényeztetni kezd a nyelvével, miközben egyre erősebben szívni kezd. Majd kiveszi a szájából és a zacskóktól a makkig játszani kezd vele a nyelvével. Közben keze sem marad tétlen és keményen markába kaparintja a heréimet. Nem fájdalmasan de határozottan bánik velük, pontosan ismerve érzékenységüket. Most nyelvével a makkom peremét simogatja körbe és fogával végig simítja a makk felszínét utána. Nem sieti el a dolgot és olajos ujja közben már prosztatámat keresi a mélyben.


Farkam egyre keményebben feszül és most mélyen bekapja, úgy masszírozza nyelvével tovább, majd feje is lassú mozgásba kezd. Előre. Hátra. Ezt nem lehetne sokáig bírni robbanás nélkül, de az igazi ESZO szellemében, mindig megáll, ritmust vált, amikor már közeledni érzi az orgazmusomat.


Talán negyed óra is eltelik míg egyszer csak úgy dönt, hogy eljött az ideje egy szédítő lövetnek és lelkesen kiszívja az utolsó cseppet is, míg én hörögve élvezek remegő térdekkel. Gondosan tisztogat még utána, vigyázva fel ne érzékenyedjen a makkom. És egész idő alatt néz azokkal a vadító szemeivel, élvezi milyen hatással van rám. Pontosan tudja, mennyire kívánatos.


De itt az idő a viszonzásra. Felültetem a kád szélére és elébe térdelve a vízbe, játszani kezdek puncijával. Vastagra dagadt ajkak és merev csikló jelzi, hogy régtől kész a viszonzásra. Hátra támaszkodik a könyökére, úgy kínálja fel magát. Egy ujjammal a G pontja táját kényeztetve beszívom csiklóját és élvezem, ahogyan tovább dagad miközben nyelvemmel körözök rajta. Majd kiengedem és nagyajkai kerülnek sorra. Érzem, ahogyan egyre jobban rám nyomja magát, követelve a befejezést, de még eltelik egy darab idő, amíg erre sort kerítek. Erdei vad hangján ordítva élvez el és én nem hagyom teljesen csitulni, amíg újra fel nem hajszolom a következő csúcsra.


Azonban nem kap hosszú pihenőt, mert felállítom, betámaszkodásra vezénylem a kád szélére és keményen, célratörően rendesen megdugom hátulról még azon frissiben, hogy legyen már egy közös orgazmusunk is újra.


Utána egymással szemben húzódunk vissza a jacuzziba és hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a lebegés a pezsgő víz ölelésében. A gyöngyöző pezsgő most jólesik és illik a hangulathoz éppen.


Lustán, résre nyitott szemmel vagy máskor meg csak vakon élvezzük egymás jelenlétét és azon kapom magam, hogy a két karrierista veszett vad most egyként nyílik meg a másik felé. Mi jöhet majd ez után?

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hiába, hogy fáradt testem alig pihenhet a kád kényeztető melegében, a gyönyöréhségem határtalannak bizonyul, ha ez a pasi a közelemben van...miután vörit kivágta, mint egy belógott kóbor macskát, csak rám figyel. Kényeztet, minden elképzelhető formában...tálcán kínálja legfinomabb falatkáját, én élvezettel majszolom addig, míg az utolsó csepp is el nem tűnt a számban...viszonozza a kölcsönt, s olyan franciát kapok, hogy a szálloda falai is beleremegnek! Aztán mintha pontosan tudná, hogy nem, nem elég a nyelve, nem elég az ujja, a farkát is akarom, a kád szélére simít, s így adja meg nekem a közös élményt is...hosszasan pihegünk még a fürdővíz pezsgő buborékai között, aztán amikor már végképp kezdünk szétázni, hajlandó elsőként mozdulni, hogy puha törölközőbe burkolva kikapjon a kádból. Az ágyra tesz, s mohón csókolni kezdi a szemhéjamat, közben az egyik kezét a torkomon nyugtatva, hogy még véletlenül se mocorogjak. Megadóan élvezem a csókokat, s készségesen fordulok úgy, ahogy fordít, az oldalamra, hogy a fülemhez is hozzáférjen. Hosszú percekig játszik a fülcimpámmal, s a kagylóval, a végtelenségig izgatva, annak ellenére, hogy a nyakamra fonódó kezén kívül, csak a fülemmel incselkedik. Amikor hasra fordít, azt hiszem, megkegyelmez...tévedtem. Fölém tornyosul, karjaimat a testemhez szorítja a combjával, egy satu erejével, s közben a nyelvét a nyakcsigolyáimon járatja a jó ég tudja meddig...végül kiengedi a kezeimet, de csak hogy újabb rabságba jussanak...csattan a bilincs a csuklómon, hogy aztán a combjaimat feszülésig tárhassa. Ott fekszem hason, kiterítve, s minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy végre valahára újra bennem legyen a farka, de ez még várat magára....vasmarokkal tartja a lábaimat térdmagasságban, szétfeszítve, s közéjük hajolva a combjaim belső felét cirógatja a nyelvével, anélkül, hogy vágytól sajgó puncimmal törődne. A könnyeim csorognak a kíntól, annyira vágyom már rá...de nem kegyelmez. Combhajlatomra kalandozik a nyelve, gondosan elkerülve a vágatot, csak néha simítva végig szeméremajkam külső részén...azt hiszem, már ettől is el tudnék élvezni, ha picit egy helyen maradna, de művészien tudja, melyik az az utolsó pont, amikor helyet kell váltson a nyelve....végül a masszázsolajért nyúl, s a popsim hasítékába önt belőle egy keveset. A hideg olajtól összerándulok, és hangosan felnyögök, amikor kínzó lassúsággal kezdi masszírozni belém az olajat. Egyszer...a jó ég tudja mikor, a farka is előkerül végre! Apró körkörös mozdulatokkal kezd bekéredzkedni a készségesen táguló lyukba, s amikor már a makk átjutott a záróizmokon, egyetlen lökéssel tövig nyomul belém, s néhány heves mozdulatot tesz. Nem bírom tovább, gyakorlatilag az első lökés hatására megindul az orgazmusom, s az intenzív mozdulatai egészen elnyúltra segítik...nem hagy nyugodni...csattanósat sóz a fenekemre.

- Mohó macska, ennyivel nem úszod meg!

Ezen szavak kíséretében egy erősen vibráló fokozatra állított vibrátort dug a puncimba. Hát...nem mondom, hogy csitult az orgazmusom...még mindig kívánom...az ügyesen vibráló szerszámot sorsára hagyva újra dugni kezdi keményen a hátsómat, csak pillanatokra lassítva, hogy minél tovább húzhassa...én közben sikongatok, s a lepedőt tépem, mert a sokfelől jövő inger hatására, egyik gyönyörhullám követi a másikat, csak a jó ég tudja, hogy pontosan hány...végül az én sikolyomhoz az ő mély hörgése is hozzáadódik, s kimerülten rogyik rám...a vibrátor kicsúszik belőlem, de a vége még a szeméremajkaim között marad, finoman birizgálva a csiklóm környékét. Vágynék már a szabadulásra, s arra, hogy a kis ketyere odébb menjen, ám nem jut nekem még ilyen. Gyönyöreim okozója óvatosan kibújik belőlem és kényelmesen mellém heveredik. Nevetve végignéz rajtam, s így szól:

- Kedvesem...akkor engedlek el, ha ma éjjel itt alhatok.

Hát...én úgy gondoltam, hogy mindenki a saját ágyában, de nem akarok vöri sorsára jutni, akit a recepciós szabadított ki...vagy nem, nem túl lelkesen bólintok.

- Hmmm, nem vagy elég készséges! Így még egy kicsit várnod kell a szabadulásra!

El nem tudtam képzelni, hogy bármi életre bírja kelteni a vágyamat újra, de a gonoszdi visszadugta a vibrátort és a csiklómat kezdte nyalni...

Alfa (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mint az édességboltba beszabadult kiskölyök, én sem tudok leállni. Egyszerűen a hatása alá kerültem Csokinak. Akkor is, ha ő is végképp kidögleni látszik. Olyan állati szinten vonz, hogy olyant még nem tapasztaltam idáig. Hát használatba veszem a vibrátort további izgatására remélve, hogy nem előzi meg túlzott érzékenyég a következő orgazmusát. Közben végig simítom az oldalát a körmöm hátuljával és észreveszem, hogy beleremeg és libabőrös lesz végig. Folytatom a kettős izgatást, miközben a kezeit hátra bilincselem. Észre sem veszi eleinte és egyre szaporábban veszi a levegőt minden érintésemtől. Most nem variálok sokat, egyszerűen egy hosszú lendülettel a csúcsra hajszolom, amit az egész hotel hall alighanem.


Mielőtt csillapodna, hanyatt fektetem és befúrom fejem a combjai közé. Nyelvemmel újra megkettőzöm az orgazmusát, mint legutóbb. Ebbe már szinte beleájul és egész testében elernyedt. Mint veszedelmes vadat az altató lövedék beadása után szabadon engedem. Elégedetten vackolja gusztusos farát az ölembe és nem tűnik elégedetlennek az ottmaradásommal.


Ez a mozdulat azonban veszélyes. Mert farkam nem lakott jól az utóbbi menetekben és bekívánkozik, jelezve ezt ágaskodásával. Csoki némi morgás után megadja magát így ezt az éjszakát hátsó bejáratával fejezem be, tőle szokatlanul erőtlen közreműködéssel kísérve.


Ezt követően már engem is kóma kerülget, követelve kis alvást a reggel előtt, amolyan turbó módszerrel, mély kómában. A hamarosan érkező reggeli napfény engem térít magamhoz előbb, ő inkább hátat fordít a fénynek. Megszánom és a vödör méregerős fekete teát teszek az ágy mellé, majd zuhanyozni vonulok. Tisztálkodás közben megállapítom, hogy farkam bőrén némi nyomot hagyott az éjjeli vadulás és alighanem hálásan fogadna némi reparáló kencét. Kissé körülnézve a nő fürdőjében találok is megfelelő szert. Hirtelen gondolattal beviszem neki a tea mellé. Éppen csak ébredezik és begyógyult szemmel kortyolja a teát. Valahogy kicsit furák a mozdulatai felülés közben, a jelek szerint az alsó szerelvények némileg ziláltak nála is.


A reggeli kóma közben meg sem lepődik ottlétemen, fáradtabb annál, hogy jelét adja váratlan ottmaradásom és a közös készülődés terven kívüli voltának.

Sierra (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon régen nem aludtam már társasággal, de most valahogy nem nagyon tudok vele foglalkozni, így végkimerülten. Jóízűen bekómázok és reggel csak foszlányokban emlékszem arra, hogy a pasi mintha még egy repetát követelt volna ki magának, amikor én már úgy nagyjából aludtam. Mindegy...reggel úgy ébredek, hogy...először is minden porcikám tökéletesen kielégült, másrészt...tán egész éjjel követ törtem? Minden izmom sajog...na meg ülni egy kissé nehezemre esik. No ezen jót mosolygok magamban, mert jó szextől imádok ilyen állapotban lenni. Hálásan kortyolom a forró teát, reménykedve abban, hogy majd egyszer magamhoz térek.

Azt viszont már nem bírom vigyor nélkül, hogy a gondoskodó hím regeneráló krémmel jön ki a fürdőből! ÁÁ, szóval ő is megviselt, helyes. Egy gyors zuhanyra eltűnök én is. Közben pedig azon gondolkodom, hogy hogyan tovább...az egy dolog, hogy nem nagyon bánnám, ha ezt a bimbózó viszonyt folytatnánk, mert élvezem a testét és igazság szerint az ember sincs ellenemre. Az már egy másik dolog, hogy úgy nem tudnék dolgozni, hogy ő a főnököm. Vele igen...alatta nem. Tehát, ha kettőnk közül csak ő kapja meg a kinevezést, én előhúzom az egyik ajánlatot a tarsolyomból és távozok. Hogy akkor mi lesz a kapcsolattal...na azt majd az idő eldönti. Ha együtt dolgozhatunk...na, akkor semmi nem menti meg a céget a sikertől, nekünk meg jó sok alkalmunk lesz megismerni, na meg szeretgetni egymást. Ez hamarosan kiderül.

Mire kijövök a fürdőből, már reggelit is kerített. Lelkesen vetem rá magam a meleg péksütikre és a gyümölcsre és élvezettel nézegetem, ahogy eszik. Átsuhan a fejemen, hogy reggeli után egy gyors menet talán még beleférhet, de aztán nagyjából egy időben csörren meg a telefonunk, s tudatják velünk, hogy a társulat indulásra kész, tán jó lenne, ha végre mi is előkerülnénk! Hát akkor...egy csók, aztán indulás. Kísérletet sem teszünk arra, hogy külön érjünk a recepcióra. A kaján vigyorokat így is, meg úgyis megkapjuk mindenkitől...kivéve a duzzogó Vöritől, akinek a csuklóján vörös foltok húzódnak...

Tartalomjegyzék