Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csak araszoltam a forgalomban, reggeli dugó...pedig nagyon gyorsan be kellett volna érnem a munkahelyre.

Szokásomhoz híven most is elkéstem a reggeli vizitről. Tudtam, hogy ki vagyok írva asszisztálni az egyes műtőbe. Villámgyorsan öltöztem át. Természetesen csak egy xxl-es steril ruhát találtam, harangoztam benne. Maszk, sapka- a hajamat alig sikerült berendeznem alá, moskodás. Nagy hévvel léptem be a műtőbe, az idős műtősnő - „mindenki anyja” - rosszallóan bámult végig rajtam.

- Elnézést- mondtam.

- Nekem rohannom kell- néz rám a sebész főorvos- maga fog zárni!

- Igenis, köszönöm.

- Ne köszöngessen, jöjjön ide! – szigorú volt a hangja, de kedves a szeme.

Odaléptem, hamar lemostam a hasfalat. Vakbélműtét. A beteg már le volt takarva. Be volt érzéselenítve.

- Általános érzéstelenítés?- kérdeztem az altatós nővértől

- Nem, csak rahi.- válaszolt

Be is kukucskáltam az izolálás mögé. A fiatal férfi kicsit bágyadtan bambult kifelé. Tudtam bármit teszek, úgysem érzi deréktól lefelé a gerincbe kapott zsibbasztó miatt. Felkerült az izolálás többi része, a műtéti területre is, a sebész be is vágott. Repült az idő, nekem csak egy kevés vérzéscsillapítás volt a dolgom. A gyulladt bélszakasz pillanatok alatt kinn is volt. Arra eszméltem csak, hogy a főorvos, lehúzza a keztyűjét, rámnézve megköszöni a segítséget, és kimegy. Csak pár öltéssel kellett egyesítsem az alig 3 centis sebet. Előbb a mélyebb rétegeket, majd a felszíneseket. Mikor készen voltam, levettem az izolálást a seb kürülről, és kértem a műtősfiut, hogy a beteget takaró lepedőt is vigye el.

Ottmaradt a fiatalember teljesen meztelenül előttem. Picit megelepődtem, mikor ránéztem. Erekciója volt. És ő ebből semmit sem tudott, semmit sem érzett. Az érzéstelenítő egy ritka mellékhatása. Amúgy fiatal férfitest feküdt előttem, vékony, de látszott rajta valamiféle sportolás nyoma. A hasán végigfekvő, merev férfiasságát kikerülve még egyszer fertőtlenítettem a frissen varrt sebet, majd bekötöztem. Egy kevés mosoly biztos átfutott az arcomon, mégha a maszk takarta is, mert a férfinek egészen rövidrenyírt szeméremszőrzete volt, és ez még így tetszett is nekem. Ezzel együtt haragudtam magamra, hogy orvos létemre itt musztrálom ezt a szerencsétlen műtöttet. Az utolsó ragasztócsík rögzítéséhez meg kellett érintenem, és arrébb tennem a péniszét. Nem értem mi miatt, de ekkor picit felemelte a fejét, és el is szégyeltem magam, hogy épp akkor néz fel, mikor az én kezem "épp ott" érinti, de igyekeztem minél szakszerűbben tenni mindent. Bár bágyadt volt, a kék szemekben furcsa szikrát láttam. Örültem, hogy a maszk fedi az arcomat, mert éreztem, hogy elvörösödök.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit fájt a hasam tegnap meg tegnapelőtt, most meg itt nyomom a gépet és melózom érzem nem akar szűnni ez a fránya érzés. Tegnap előtt még ráfogtam a hétvégi buli utóhatásának. Na de ennyire sose szokott szar lenni, mindig jól bírtam a bulikat, összes haverom baromi másnapos nekem meg alig van bajom általában. El is határozom ha végre meglátom a főnököt megmondom neki el kell menjek dokihoz...

A rendszer haldoklik, belépek oprendszerre kilövöm a behalt folyamatokat és már megy is, hiba elhárítva. Na de ennek a szervernek se ártana már egy új vas.


- Főnök várjon egy kicsit! kiáltok utána és ő int, követem irodájába.

-Délután szeretnék elmenni, dokihoz a hasam nincs rendben.

-Csak nem a hétvége? kérdi viccesen. Igaz az már 2 napja volt.

-Rendben menj csak.

-Kösz főnök, 12 után lelépek. Rendes barátságos figura.


Háziorvosnál persze vannak sokan. Panaszolom mi bajom, felfektet egy asztalra megnyomkodja a hasam, mondja ez biztos nem gyomorrontás, talán vakbél és ad egy beutalót, menjek be a kórházba. Be is kell feküdnöm amint kiderül. Vizsgálatok után kiírnak egy holnapi műtétre.


Reggel be is tolnak a műtőbe fertőtlenítés meg minden letakarnak, azt hittem altatni fognak de nem. Kicsit elkábulok és nem érzek semmit, szakszavakból meg pláne nem értek semmit. Aztán idős főorvos kimegy és csak a csinos dokinő marad bekötözni.

Lepedőt is leveszik rólam, teljesn meztelen vagyok. Lepillantok megnézem mi látszik a műtétből, és akkor látom épp arréb rakja a szerszámom. Hű de fura érzés hogy nem érzem de látom , kicsit el is mosolyodok. Más körülmények között biztos izgatna ha megfogná, de most még kicsit kába a fejem.

Aztán a csinos dokinő megnyugt amikor végzett, hogy minden rendben pihenjek csak.

Visszatolnak a szobába, szerencsére nincs nagy tömeg jó ez a klinia egyedül vagyok a szobában, ami csak kétágyas... Így legalább pihenhetek , ezzel el is nyom az álom...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mielőtt kiléptem volna a műtőből, még odaszóltam a fiatalemebernek, hogy nincs miért aggódnia, minden rendben volt.


Körülbelül két óra múlva kerestem meg újra, besétáltam a kórterembe, ahol feküdt.

Először nem ismert meg, ami teljesen érthető volt, hiszen a maszkban voltam, az utóbbi találkozásunkkor.

Odasétáltam az ágya mellé.

- Hogy érzi magát? - kérdeztem.

Meglepett, hogy a hangom milyen zavartan cseng.

- Jól vagyok- mondta halkan.

- Még ne emelkedjen fel egy ideig, szédülhet tőle. Visszatért az élet Önbe deréktól lefelé

Ahogy kimondtam, megint zavarba jöttem, mert észrevettem, mennyire kétértelműen fejeztem ki magam.

- Már érzem a lábam, picit mozgatni is tudom.

- A műtéti heg fáj?

- Még nem igazán érzem.

Meglepett, hogyan nézett rám. Nem úgy, mint egy beteg ember, és nem is úgy, mint akit éppen most vettek le az asztalról. Úgy nézett, mint egy férfi, aki szemtelenül mustrál, majd eldönti, hogy akar egy nőt.

- Elnézést szeretnék kérni- mondta

- Ugyanmár, nincs miért, mi történt? – néztem rá őszintén.

- Én nem akartam, úgy reagáni a műtőben- s közben az ágyékára mutatott. Nem Ön miatt volt, vagyis Ön miatt is lehettett volna más helyzetben, ne értsen félre....huha ez roppant kínos. Szóval én nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni...

Éreztem, hogy közbe kell vágnom. Rátettem a kezem a karjára.

- Nézze- igyekeztem nagyon kedvesen és megnyugtatóan mosolyogni- ez nem az Ön hibája. Megtörténik. Semmi köze a szexhez, vagy vágyakhoz...- beleremegett a hangom, mikor ezt kimondtam.

Másik kezével az ujjaim után nyúlt:

- Tudom, hogy ott semmi köze nem volt...de esetleg lehetne- annyira mélyen nézett a szemembe, és annyira felkavaróan, hogy teljesen összezavarodtam.

Elhúztam a kezem, majd lesütve a szemem az ajtó felé mentem.

- Holnap jövök átkötni a sebét.- mondtam halkan

Mikor ránézem mosolygott, tudta jól, hogy megtetszett nekem...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nézek utána ahogy kilibben a folyosóra, nagyon csinos a doktornő! Elég érdekes volt vele ez a beszélgetés. A plafont bámulom és gondolkozok magamban. Először meg sem is mertem, mondjuk érthető, a műtőben jól be van öltözve minden orvos. De ahogy itt rámnézett és néha zavarba jött, egyértelműen tetszem neki. Az is biztos hogy nekem is nagyon bejön. Amikor itt állt az ágyam mellet alposan megnéztem magamnak, az alakja hmm vágyakat ébreszt...


Lehunyom a szemem és ábrándozok, elképzelem ahogy kedvesen fölém hajol az ágyban csókot ad a számra, közben a kezem végigsiklik a haján... Hmm valami mocorog a takaró alatt, jobb ha elterelem a gondolatim. Még bejön egy nővér és meglátja dudorodik a takaró vicces és ciki szitu lenne.


De azt mondta holnap meglátogat, és átköti a sebem. Csak akkor el ne kalandozanak a gondolatiam, mert még megin láthatóvá válik, hogy kívánom őt. Inkább bekapcsolom a tv-t, nem is gondoltam ilyen nagy benyomást tesz rám. A délután hamar eltelik, este nehezan alszom el a kórházi ágyban, minden olyan forua. De kellemes félálomban még ábrándozok kicsit a kedves, sexi doktornőről...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ma különösen nagy gonddal készülődtem dolgozni. Mosolyogtam is magamon, hogy "lám-lám mégis megtörténhet, hogy nem kések el reggel". Még vizit előtt beértem. Nem is öltöztem át teljesen kórháziba. Magamon hagytam a kisvirágos nyáriruhát, és csak a rövid köpenyt vettem fel, azt is elől nyitvahagyva.

Felmentem a kétágyas kórterembe, ahol a tegnap műtött fiatalember feküdt. A kötözőből, magammal vittem a fertőtlenítő oldatot,ragasztócsíkokat és tiszta kötszert. Mikor benyitottam, már valamelyest ébren volt, de amint meglátott kedvesen intett felém a fejével.

Odasétáltam az ágya mellé. Folytak belőlem az általános szakmai kérdések, amikre türelmesen válaszolgatott.

Lassan leemeltem róla a takarót, és megkértem, hogy tegye szabaddá a tegnapi műtött területet. Óvatosan húzta fel a pólóját, az alsót pedig én segítettem neki picit lennebb tolni. Tagadhatatlan, hogy zavarbaejtőbb volt ennek a fiatal férfinek átkötözni a sebét, mint a szomszéd szalonban levő 76 éves bácsinak.

Igyekeztem gyengéd lenni, csak finoman centiről centire haladva húztam le a ragtapaszokat, és mielőtt a gézt megemeltem volna, öntöttem alá egy kis fertőtlenítő oldatot, hogy feloldjam, ha netán beleragadt volna a sebbe. Ellenállás nélkül távozott a géz is.

A paciensem viszont mereven és fix tekintettel bambulta a plafont. Megkérdeztem volna tőle szívesen, hogy valami bosszantja-e, fájadalmat okoztam talán...de olyan koncentrálásban volt, hogy inkább nem zavartam.

Nagyon szép volt a heg, csak 3 pici öltés.

- Idepillanthat, ha kíváncsi rá- szóltam oda.

Felnézett, meglepődött, hogy ilyen kicsi, végre lehervadt az összpontosítás az arcáról és feloldódott kicsit.

Felhelyeztem a tiszta kötszert, letéptem a ragasztócsíkot.

Az utolsó darab rögzítésénél azonban arra lettem figyelmes, hogy a betegem alig fér az alsójában.

Máskor zavart volna ez a dolog, most igazán tetszett...hiszen be kell vallanom, miatta készültem ma lelkesen a kórházba.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vártam a reggeli vizitet, szerettem volna újra látni a doktornőt. Olyan csinos és csábító a csillogó két szeme. Még kicsit álmos vagyok amikor korán reggel jön is.


-Jóreggelt, hogy érzi magát a betegem?

-Köszönöm jól. Felelem.


Kis nyári ruhában van és csak egy köpeny van rajta, ohh de csinos. Előbb alaposan kikérdezett hogy érzem magam, van e valami panasz, én mindenre válaszolgattam, közben az alakját mustráltam.


Majd lejjeb húzta rajtam a takarót. Kérte tegyem szabaddá a műtét helyét. Én felhúzom a pólóm. Ő meg óvatosan lejjeb húzza az alsóm. Ahogy előre hajol persze belátok neki rendesen a dekoltázsába. És ahogy lejjebb húzza alsóm. Hűű jobb ha elterelem a gondolatim, mert mindjárt elönt a hév...

Plafont kezdem el bámulni inkább mint a melleit. Leveszei a régi kötést nagyon ügyes, szinte nem is fáj.


- Idepillanthat, ha kíváncsi rá- szól nekem.

- Jó.


Alig látszik egy kis vágás. És ahogy felteszi az új kötést már nem tudom róla levenni a szemem, csodálom minden porcikáját. El is feletkezem magamról és a vágytól rögtön merevedésem lesz. Látom észreveszi, és gondolom azt is, hogy a mellét bámultam, elvörösödök. Húú mit fog mondani? De nem szól semmit, csak úgy mintha véletlen tenné végig simít picit a combomon és a nadrágon keresztül ágaskodó szerszámomohoz is hozzáér a keze. Megigazítja az alsóm. És mielőtt betakarna még alaposan megnézi a férfiasságom.

-Még pihennie kell egy két napot. Kacsint hozzá, és már libben is kifele a szobából.

-Igen, csak ennyit bírok könyögni zavaromba.


Az ajtóból még visszafordul és egy kedves mosolyt küld felém.


Délutáni vizitre a főorvossal és egy nővérkével érkezik. Elmondja a főurvos úrnak, hogy szépen gyógyulok, minden rendben megy. Én kedvesen mosolygok és szemezünk kicsit vizit közben, úgy érzem teljesen megőrültem. Kívánom, akarom Őt!!

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Furcsa módon nem hozott zavarba a fizikai reakciója, sőt tetszett, nagyon is. Mikor a szemébe néztem, azt éreztem, hogy azt találgatja, hogy észrevettem-e vagy sem....és ha igen akkor mit fogok tenni.

Levettem a gumikeztyűket, és mielőtt betakartam volna, visszaigazítottam az alsónadrág gumiját, bár nem kellett volna rendezni rajta semmit. Mintha csak hozzátartozna a kötözési eljáráshoz, picit megcirógattam a kozzám közlebb eső comjbát is, csak ujjbegyekkel finoman. Aztán miközben a takaróért nyúltan a kezem súrolta az egyre inkább domborodó testrészét, szándékosan lassan végigjárattam a csuklómat a meredező rúdon, és mielőtt teljesen befedtem volna a pléddel igyekeztem nagyon az emlékezetembe vésni.

Tudtam veszélyes játék ez, de nem akartam abbahagyni, és rajta is éreztem, hogy izgatja ez a köztünk kialakult feszültség.

- Még pihennie kell egy két napot- mondtam mosolyogva.

- Igen- nyögte, azt hiszem meglepte, hogy én is kinyílvánítottam, hogy nincs ellenemre az, hogy rájöttem kíván engem.


Kisiettem, a szalonból, de mielőtt becsuktam volna az ajtót, még visszanéztem. A kedves betegem boldogan mosolygott az ágyon, mint aki megkönnyebbült...muszáj volt egy aprót kacsintsak rá.


A nap gyorsan eltelt, a gondolataim vissza-visszakaladoztak a fiatalemberre. Tudtam, hogy ma még egyszer visszamegyek a főorvossal vizitelni. Nagyon vártam.


Mikor eljött a vizit időpontja, hárman léptünk a szalonba. A főorvos és a nővér semmit sem vett észre a köztünk levő vibrálásból. Párszor még rákacsintottam, majd mikor nem látta senki letettem a pecsétemet az egyik éjjeliszekrényre. Vissza akrtam még egyszer jönni, de kellett a "motiváció".


Megvártam, míg a kollegák lassan elkezdenek hazaszállingózni. Én is letettem a köpenyt. Majd teljesen civilben újra besétáltam a férfi kórteremébe.


Lassan dugtam be a fejem, valamit olvasott. Mikor meglátott, hírtelen fel akart egyenesedni, de picit gyorsan mozdult, és látszott az arcán, hogy belenyilalt a fájdalom a műtéti hegbe. Mosolyogva sétáltam mellé. Átkaroltam, mintha segíteni akarnék neki felülni. Közben arra figyeltem, hogy a az arca közelkerüljön a nyakamhoz, hogy a kibontott hajam picit megcsinklandozza. Éreztem, hogy odafigyel, és az illatommal ismerkedik.

Miután felültettem, picit mintha a takarót rendezném el rajta, szándékosan a medencéjén is átsimítottam...és megrészegített a tudat, hogy ismét kíván. Picit előrehajolva, hogy a dekoltázsomba bepillanthasson, mintha rajtafelejtettem volna a kezem egy pillanatra a takaróján. A szemébe néztem..már nem volt zavarban, csak mosolygott, és hagyta, hogy ápoljam.

- Csak a pecsétemet keresem, azt hiszem ittfelejtettem- suttogtam mosolyogva.

Nem mondott semmit, csak bólintott. Mikor kisétáltam a szalonból a "megtalált "pecséttel, tudtam, hogy megédesítettem a napját...és ő is az enyémet.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az esti látogatás, kellemes meglepetés volt. Azt hittem holnap reggel fogja keresni elhagyot pecsétjét. De ahogy segített felülni a haja illata, hmm de finom volt, még távozta után is éreztem az illatot. És finom selymes érintés volt a hajának. Egyből nem is fájt annyira az hirtelen mozdulat, óvatosabbnak kell lennem. Meggyógyulni nem megy egyik napról a másikra...

Este már kellmesen aludtam, lehet napi események miatt. Reggel még elkisért az álom utóíze, nem emlékszem pontosan mit álmodtam. Csak foszlányok, karomban tartottam álmomban kedvenc doktornőmet. Éva olyan szép vagy suttogtam a fülébe...


Ittam egy kis vizet kiszáradt torkomra. Gondoltam megkeresem kedvenc könyvemet, és olvasok reggel is egy kicsit, de nyílt is az ajtó. Éva jött be rajta. Most teljesen orvosnak volt öltözve fehér nadrág szűk köpeny rajta kitűző, innen lestem le a nevét. Ő persze tudja az enyém, kórlapomon minden fontos adat szerepel.


-Hogy van kedves Bálint? Kérdezi mosolyogva.

-Köszönöm szépen felelelm, ma sokkal jobban aludtam mint tegnap.

-Az jót tesz a gyógyulásnak, na had nézzem a sebhelyet.


Lehúzza rólam a takarót, teljesen lábam végébe hajtja. Én engedelmesen húzom fel a pólóm, alsónadrágom egész óvatosan húzza lejjebb. Kibukkan borostásodó intim szőrzetem, hát igen már nem mostonában borotváltam magam simára. Előrre hajol óvatosn fejti le a ragasztó csíkjait. Én nem is érzek semmit egész más köti le a figyelmem. Belátok köpenye alá. Látom nem vett fel melltartót, óhh bárcsak kézbe foghatnám azt a két kerek domborulatot. Persze újra mocorogni kezd a nadrágom.

Felteszi a tiszta kötést hamar. Majd combomon nyugatatj meg a kezét.


-Tetszem neked? kérdezi, és a haját félresöpri szeme elől.

-Igen nagyon, felelem.

-Első látásra szimpatikus voltál nekem, válaszolja. Láttam ám előbb hogy bámultad a cicijeim. És lassan végigsimít egyik bimbóján ami hegyesen feszül neki a köpenyének.

-Ohh pedig próbáltam, feltünésmentesen bámulni, mondom mosolyogva, de úgy látszik nem sikerült.


Újjaival simogatja belső combomat, majd lassan megmarkolja ágaskodó farkamat. Finoman simogat nem siet el semmit. Mésik kezével kigombolja köpenye két felső gombját megfogja a kezem és mellére helyezi. Előbb simogatom finoman majd két kezembe fogom csodás domborulatokat és maszírozom körbe-körbe. Egyik kezem köpeny alá siklik és ujjaim közé kerül kemény bimbója. De amikor elő akarom venni elhúzódik , csókot lehell ujjaim hegyére és fölém hajolva fülembe súgja.

-Ne siessünk annyira meg kell gyógyulnod.

-Jól vagyok, mondom, de ő megcsókol, nem hagy szóhoz jutni.

-Pihenned kell még, mondja.


Feláll megigazítja magán a ruhát. Ma még benézek. Mondja, azzal kecsesen kisétál a szobából...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mióta az a pasi bent fekszik nálunk, azóta nem tudom kiverni a fejemből. Igaz, megfogadtam annakidején, hogy soha nem lesz köztem és paciens között semmi, most meg azon agyalok egész nap, hogy milyen ürüggyel mehetnék ismét be hozzá. Igyekszem nem női logikával gondolkodni, szóval stornózom a "vajon mit gondol rólam" féle kérdéseket. A válasz talán egyértemű...fehérmájú nőnek tart...hiszen folyton a kezembe kerül a merev férfiassága...igaz csak nadrágon át, de ez ronda dolog tőlem Mégiscsak orvos vagyok, és ő kiszolgátatott nekem. Bár nem éppen néz kiszolgáltatottan, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy igenis szeret betegként várni rám.

Nem tudom leállítani magam...most életemben először, megvárom, míg a betegem picit felgyógyul...és el fogom csábítani. Addig meg kis adagonként adom neki a jeleket, hogy mire készülök.

Ma reggel szándékosan nem vettem melltartót a köpeny alá, úgy mentem kötözni. Azt akartam, hogy belásson a fehér ruha alá. És nem egykönnyen jön zavarba a pasi...nézett.Majd nekiszegeztem a nyílt kérdést:

- Tetszem neked?

- Igen- suttogta picit vontatottan- nagyon!

Akkor játszom veled- gondoltam. Lassan végigsimítva a feszülő mellbimbóimon, nagyon halkan súgtam neki:

- Első látásra szimpatikus voltál nekem. Láttam ám előbb hogy bámultad a cicijeim.

Kicsit meglepte, hogy kigomboltam neki a felső gombjaimat, és engedtem, hogy hozzámérjen. Szerettem látni az arcán a csodálatot, és a meglepődést, amint melleimmel játszott. Közben megint a combjára és a farkára tettem a kezem. Le kellett állítanom magam, szinte elővettem a nadágjából

De őt is elkapta a hév, a melleimet akarta kényeztetni. Lelki szemeim előtt már meztelenül láttam magunkat, ahogy ezen a rozzant kórházi ágyon ráhelyezkedem...Le kellett állítanom a folyamatot:

- Ne siessünk annyira meg kell gyógyulnod!- ez jó kifogásnak hangzott- Pihenned kell még.

Szegény rögtön tiltakozott, volna, hogy jólvan, meg minden rendebn, de bléfolytottam a szót egy csendes csókkal, amjd magam összerendezve kicsit távoztam...igaz megígrtem, hogy még benézek.



Ismét megvártam, hogy csendesedjen a légkör a klinikán, majd a kedvenc kórtermembe vettem az irányt.

Mikor bekukkantottam, Bálint az ágyon ült, olvasgatott. Bebőjtam, majd az ajtónak tapadva moslyogtam rá. Lassú léptekkel indultam felé:

- Szóval- kezdtem vontatottan, játszva a szvakkal- a ma reggeli látogatásom milyen gondolatokat ébrezt benned?

Mire kimondtam, már odahajoltam hozzá, és pár centiről néztem a szemébe. Friss borotvaszesz illatot éreztem rajta. Izgató- gondoltam.

- Hmmm- kezdte- vártalak, és...

Nem hagytam többet mondani, ajkamata szájára tapasztottam, csak gyengéden ízlelve. Közben kigonboltam a köpenyem, ezúttal teljesen.

- Nem akartam olyan gonosz lenni, hogy megkívántattam veled őket, és nem adhatsz egy apró puszit rájuk.- súgtam tettetett ártatlansággal.

Szinte felfalta a tekintetével az előbukkanó, merev bimbójú dombokat, majd két tenyerébe vonta és gyengéd símogatások mellett mindkét ágaskodó sötétrózsaszín foltot megkóstolta.

Nem tudtam csendben maradni...

Közben megint rátettem kezem az ölére, takarón át rászorítottam...

- Itt nem muszáj borotválkoznod...izgatna ha a borostád idelenn csiklandana...

Egyre nehezebben vette a levegőt:

- A kedves doktornőm kíván engem?- mosolyogta

Felegyenesedtem előtte, benyúltam a nadrágomba, egészen a nedves ajkaimig. Közben nem engedtem tekintetemmel a pillntását. Mikor kihúztam a kezem, 2 ujjam fénylett a nedvességtől. Felmutattam neki:

- Ezt okozod- mondtam komoly arccal.

A kezem után nyúlt, és a szájába vette az ujjakat. Ez nagyon felizgatott. Élvezettel szopogatta le őket, majd azt súgta, hogy finom vagyok.

Gyorsan elhúztam a kezemet, begomboltam a köpenyt, vigyorgva távoztam.

Mielőtt kimentem volna, visszanéztem:

- Holnap ügyeletes vagyok...több időm lesz a betegeimre- kacsintva léptem ki.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a nő megőrít teljesen, most ment ki a szobámból. De úgy érzem mintha még mindig itt lenne, ha behunyom a szemem érzem édes nedveit ahogy leszopogatom az ujjáról. Felhúzott egy pillanat alatt ahogy elővette csodás melleit. Ahogy ajkamhoz értek a bimbók egyből dagatd a farkam, de még hogy, csak úgy lüktett a takaró alatt. És ahogy megszorította a farkam.

-Itt nem muszáj borotválkoznod...izgatna ha a borostád idelenn csiklandana... Mondta.


Ezt már nem bírom és így hagyott itt álló farokkal, végem van teljesen kész vagyok, nem bírok magammal. Behúgyom a szemembenyúlok a takaró alá és kezembe veszem a farkam. Puncija ízére gondolok, ahogy nyelvemmel megkóstolom. Bárcsak érezeném, ezzel a gondolattal lassan lehúzom a bőrt a makkomról. Megszírozom a makkomm, és arra gondolok, ha lehúzta volna rólam a takarót és kézbe veszi a meredező férifasságom bárcsak ő tartaná most ne én... Ohh igen vagy ha beleülne az maga lenne a beteljesülés, de ő elég gonoszka és húzza az idegeim és a vágyaim!

Igaz el kell ismernem tökéletesen csinálja, már csak rá tudok gondolni... Édes álomba ringatom magam elképzelve két formás cicije közé hajtom a fejem egy csodálatos kielégülés után...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ismét különös lázban készülődtem reggel. És nem azzal a fásultsággal, ami az ügyeletes napjaim reggeleire szokott jellemző lenni.

A zuhany alatt az utolsó pihéket is eltávolítottam a testemről. Közben eszembe jutott nem egyszer, hogy őrült vagyok. Nem tehetek semmit egy betegemmel. Majd ha meggyógyul, majd ha felépül....de meg tudnám úgy csinálni, hogy ne essen baja...semmi baja. Vigyáznék rá...

Már a kórházban voltam, osztályos vizitre készültünk. Egy egész csapat orvossal vonultunk be a páciensem szobájába. Azt hiszem csak engem várt, bíztattam a pillantásommal, hogy visszajövök.

De csak késő délután értem oda.

Belopództam, szendergett.

Odaléptem hozzá, még álmában az ajkára csókoltam.

Meglepett, mert még ki sem nyitotta a szemét a nevemet súgta...Nocsak, rólam álmodik- gondoltam.

Még álmosan bambult mikor odasúgtam neki:

- 8 után minden elcsendesedik...van kedved majd lejönni az ügyeletes szobába hozzám?

Csak bólintott.

- Kapsz tőlem egy kis finom meglepetést...-suttogtam huncutan.

Felcsillant a szeme. Kisiettem.


Alig akart 8 óra lenni, az éjszakás nővérrel átnéztem abetegek lázlapjait és kezelését, aztán elvonultam...pihenni.

Útban a szobám felé, benéztem Bálinthoz.

- 1o perc múlva- 1o3-as szoba!

Izgatott volt, ennek örültem.

Lesiettem, az ajtót résnyire hagytam. Berohantam zuhanyozni, és egy fekete-bordóvirágos csipke fehérneműt vettem magamra. SZándékosan ma estére hoztam be. Hosszó pattentes köpenyt választottam.


Alig pár perc múlva csendesen kaparászott valaki az ajtómon, csak aztán vette észre, hogy nyitva van. Kicsit félszegen lépett be.

Én még a laptopom fölé hajolva egy csendes jazz-t kerestem internetes rádióról háttérzenének.

- Gyere bátran- modtam, de nem néztem rá.

Lehuppant egy fotelbe.

Végre bejött a zene, boldogan fordultam felé. Odasétáltam egészen egy lépésnyire tőle.

- Szeretnélek elcsábítani...de nem tehetem...még nem. Pár nap csak már a szálszedésig, addig kíméllek...utána sem erőlködhetsz...de majd én vigyázok rád.- mondtam nagyon határozottan- De kezeld úgy...mintha meg lennél kötve picit, és én irányitok...ne érezd magad kevesebbenk a műtét miatt...amúgy izgatnak a sebhelyek.

Letérdeletem elé. Könyökömet a térdére fektettem.

A sarkamra ülve, kicsit hátrahajolva elkezdtem széthúzni a köpenyt. A kis pattentek lassan megadták magukat. A férfi kutató tekintete minden négyzetcentiméterét a bőrömnek felfalta.

Egy kevés ideig bírta...majd közelhajolt, és arra kért a pillantásával, hogy ő tehesse.

Felemelt maga elé. Ő ülve maradt, és egyenként fentről lefelé bontotta szét a kis kapcsokat.

Az ujjai, ahol hozzámértek símogattak...és égettek.

Örökkévalóságig tartott, míg leesett végre a fehér ruha a földre.

Ott álltam előtte...és csak a vékony csipke takart valamicskét belőlem.

Magához húzott, a medencém az arcával egyvonalban volt. Az ölembe temette a fejét, majd finom nyálas csókokkal végigpásztázta csipkelasómat. Kezei a fenekemen játszottak. Nyelve hegyét az anyagon át bepréselte az ajkaim közé. Hangosan felsóhajtottam...börtön volt a csipke rajtam

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Reggel izgatottan vártam az édes Doktornőt. De legnagyobb sajnálatomra nem egyedül jött hanem egy csapat dokival. De ahogy rám mosolygott, felért egy csókkal. Reméltem látom még ma. Amikor elment valaki ajtóm előtt, vagy benézett egy nővérke mindig őt vártam. Délután olvasni akartam de gondolataim állandóan másfelé kalandoztak, így csak bámúltam a betűket, és nem haladtam semmit a könyvel. Le is tettem, inkább pihenek egyet ebéd után mindig jólesik egy óra szendergés.

Csókja ízét éreztem a számon gondoltam csak álmodom. Éva Éva suttogatam, kinyitom a szemem és tényleg fölém hajol és csókot lehell ajakmra. bárcsak minden kívánságom így teljesülne!


- 8 után minden elcsendesedik...van kedved majd lejönni az ügyeletes szobába hozzám?

Csak bólintok. Persze hogy van!

- Kapsz tőlem egy kis finom meglepetést...-suttota huncutan.


Ohh már alig várom. De ki is sietett, gondolom ezer dolga akad még. Újra olvasni próbáltam de hát izgatott lettem. Vajon milyen meglepetést tartogat?

Vártam végre nyolc óra legyen, nem is tudom olyan izgatott voltam mintha első randim lenne vele egy étterembe.

- 1o perc múlva- 1o3-as szoba! Súgta be ajtómon.

Hú de nehezen ment el ez a tíz perc, szinte vánszorogtak a másodpercek. Nem is bírtam ki nyolc perc múlva ki is mentem a folyosóra, szerencsére nem volt senki, izgatottan mentem a 103 szoba felé. Nyitva az ajtó belesek, Éva laptopja előtt ül, a kijelző sejtelmesen rajzolja ki alkját. Máris izgatott lettem!

- Gyere bátran- modjam, de nem néz rám.

Bemegyek leülük egy fotelbe. Odasétál egészen egy lépésnyire tőlm.


- Szeretnélek elcsábítani...de nem tehetem...még nem. Pár nap csak már a szálszedésig, addig kíméllek...utána sem erölködhetsz...de majd én vigyázok rád.- mondtam nagyon határozottan- De kezeld úgy...mintha meg lennél kötve picit, és én irányitok...ne érezd magad kevesebbenk a műtét miatt...amúgy izgatnak a sebhelyek.


Mondja szinte duruzsló hangon, én csak bólintani tudok, közben felfalom a szememmel.

Letérdel elém, rákönyököl a térdemre, hűű mi lesz itt? Érzem már szorítan az alsóm ha lenne rajtam, de nincs más csak a korházi pizsama.

Köpenyét kezdi szétpattintani, de én akarom olyan izgató feltárni bájait. Felemelem simogatom kezemmel és patentokat húzom szét egyenként lassan haladva, minden porcikáját megszemlélve, és kezemmel végig simítva. Húú azta micsoda csipke, szinte nem takar semmit inkább meztelen benne, de ez még izgatóbb. Sejtelmes de mégis mindent megmutat. Magamhoz húzom öle pont arcomhoz ér csókot lehellek a csipkére.


Puszilgatom hozzá dörgölöm az arcom, beszívom illatát ami bódító nyelvem benyújtom csipke szövetén át meg akrom ízlelni. Ajkai duzzadnak és picit szét is nyílnak így közéjük csusszan a nyelvem, érzem nedves, kíván engem legalább annyira mint én őt. Elhatározom nem sietek kéjesen tovább csókolgatom és nyalogatoom a combját és az ajkait felváltva a zene ütemére...

Végig simítom kezemmel a lábát megfogom kicsit emelem ő rögtön felteszi a fotel karfájára, így teljesn odafér a fejem, elhúzom a csipkét ujammal és csókolgatom nagy ajkait majd ujjammal széthúzom a kicsiket is és bele nyalok kelyhébe. Hajamba túr és sóhajtozik, erzem nehezen tartja vissza magát, hogy csöndes legyen. Nyelvem csiklójára tapsztom nyalom körbe körbe le fel, ő hajamba túr bele is markolna ha nem lenne ilyen rövd, és magához húz szorosan. Nyelvem hüvelyébe hatol, ahogy nyomja magához a fejem aprókat mozogva nyelvemmel kényeztetem, majd ujjam illesztem a nyíláshoz ami olyan sikamlós hogy könnyedén bele hartolok.

Elhúzom a fejem és csak ujjammal kényeztetem egész lassú ütemben, felnézek rá ő csukott szemmel adja át magát az élvezetnek, majd ő is lepillant rám szemünk össze kapcsolódik, tüzelve azt üzeni kívánjuk egymást nagyon! Kihúzom az ujjam és kéjesen nyalogatom le, figyelő tekintete előtt. Majd ujar combjai közé fúroma fejem és hevesen nyalni kezdem. Hangosabb lihgés és sóhalyok üzenik számomra csak így tovább repíts az élvezet csúcsáig egészen...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nehezmre esik ott állni, a józanságom csak foszlányokban létezik már. Minden érintése, édes utasítás, és egyben követelés, a gyönyörömet követeli.

Ahogy előttem ül, símogatja a lábamat, végig egész hosszában, majd tenyerei a fenekem dombjait becézik. Mindeközben fejét mindinkább a medencémnek tapasztja. Nem is ő, hanem én húzom magamra...mintha magamba akarnám húzni.

A csipke alsóm fogságából csak féligmeddig szabadít ki, mert nem leveszi rólam,hanem csupán félrehúzza a vékony anyagot.

Mostmár a csupasz bőrömön érzem...a nyelve magának követel, lassan kintről befelé haladva, szétválasztja a nedves redőket, rá akar találni arra a kis lüktető, kemény pontra, amitől a már most szakadozó lélegzetem teljesen eláll...és a halk nyöszörgéseim visszafolytott sikításba torkollnak.

Tudja hol keresse, mesterien játszik, és én tehetetlen vagyok, csak a fejét símogatom, mintha azt kérném tőle, hogy ne hagyja abba.

Mikor elemeli a fejét és fellpillant rám, csak azt tudom, hogy ugyanazt a tüzet látom az ő szemében, mint amit magamban érzek. A közeledő ujjai tudom merre tartanak, tudom, hogy belém fogja merítnei őket.

Édesen rászorítok, mikor belémtolja, és mikor mozgatni is kezdi, csak hátravetett fejjel tűröm az érintését.

Az utolsó csepp abban abizonyos pohárban az, mikor látom, hogy az én nedvemtől fénylő ujját a szájába veszi, és minden cseppemet végigízlel. Majd újra a nyelve tör utat magának az ajkaim közé, amik lassan már duzzadtak, és szétnyílanak a közledésre.

A szenvedély első hullámai átcsapnak rajtam, és a testem remegni kezd. Le kell ereszkedjek a fölre, de gyengéden magammal húzom őt is.

Elhomályosult tudattal és még mindig meg megrázkódva lesímogataom róla pizsamát.

Mikor mellettem térdel, teljesen meztelen, csak a kötés van az alhasán.

Közlehajolok hozzá, majd picit lefelé..közvet a tekintetével, azt kívánja, hogy érjek hozzá...ezt üzeni a fénylő szeme.

Keze a hajambatúr és símogat. Lassan odahajolok, ahol már fényes csepp árulkodik arról, hogy nagyon kíván.

Először csak azt nyalom le, madj szűken az ajakaim közé engedem az egész fériasságát.

Csendesen felsóhajt.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem ahogy kezeim között heves nyelvcsapásaimtól egész teste remegni kezd. Elszál belőle minden erő és a földre ereszkedik, magával húz engem is. Meg meg remeg még a teste ahogy simogatom. Ő meg levetkőztet szép lassan. Teljesen meztelen leszek csak a kötés van a hasamon. Selymes hajába túrok ahogy kézbe vesz meredő fériasságom. Térdelek és figyelem ahogy oda hajol, lenyalogatja öröm cseppeket a farkam végéről. Felnéz rám én meg szemébe nézek ahogy nyalogatja a makkom. Majd lassan beszívja ajkai közé, és finoman cumizni kezd. Teljesen szájába engedi a farkam egész a torkáig. Megmarkolja tövét és ahogy kiengedi cuppanva azt nagyon élvezem. Sóhajtozok és lihegek próbáok magamnak parancsolni halk legyek, de annyira élvezem, hogy nehezen sikerül...

Haját simogatom közben, annyira fel vagyok húzva most rögtön akarnám a punciját, szeretnék belehatolni, magamévá tenni. De hagyom had játszon velem. Újra rám néz csillogó szemivel figyel mennyire jó nekem minden mozdulata. Játszik a makkom végével csak nyalogatja, és közben kezével golyóim morzsolgatja finoman. Végig nyalja heréktől felfelé egyszer, késtszer, aztán újra szájába veszi és hevesen szopni kezdi. Lecsukom a szemem és átadom magam az élvezetnek...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rendkívül fura érzés volt, ahogy a szenvedély mindinkább elhatalmasodott rajtam, mégis próbáltam megőrizni valamilyen ép gondolkodást is. Mindezt leginkább amiatt, hogy az előttem levő férfit ne rángassam bele olyasmibe, amire még fizikailag nincsen felkészülve.

Tudtam, hogy türelmesnek kellene lennem vele. Tudtam, hogy akár komoly baja is történhet ha magáről vagy a fájdalomról megfeledkezve olyan mozdulatokat tenne, amelyek a sebggyulását zavarják.

Eldöntöttem, hogy ennél a pontnál nem mehetek tovább. Csak még egy kicsit érezzem...csak még egy kicsit kényeztessem...

Lassan, édesen csúsztattam a számba, anyira finoman, hogy éreztem, hogy megdermed egy pillanatra. Símogató kezei a hajamba fúródtak, a fejbőrömet kényeztették. Éreztem, hogy tisztel, minden mozdulata, ami engem irányított, hogy mi esne jól neki, maga volt a finomság.

Odafigyeltem, minden apró részletére a férfiasságának, kezeimmel, hol a tövét dédelgettem, hol a zacsakóját masszíroztam. Mikor teljesen kiengedtem a számból, felpillantottam a szemébe. Türelmetlenül kérlelt a tekintete, hogy ne tegyem ezt, ne hagyjam abba. De a kezei nem utasítottak, csak az arcomat cirógatta. Mélyen a szemébe fonva a pillantásom, a marokra fogott kemény rúdját a golyóitól a hegyéig végigsimogattam a nyelvem hegyével, majd úgy engedtem ismét magamba. Az arca rezdülésein láttam, hogy egyre közlebb kerül a csúcshoz, de visszatarja magát.

Az ölem már égett, be akartam volna fogadni, de tudtam, hogy azt még semmiképp sem szabad..még várok pár napot..talán egy hetet. Micsoda kínt választok utamul...

Egyre inkább láttam rajta, hogy megerőltető a gyönyörének a visszatartása. Tudtam meg kell győzzem.

Gyengéden kiengedtem ajkaim közül. Már hajolt volna le hozzám, hogy érintsen, vagy bár az ujját belémengedje...de leginkább talán be akart volna hatolni. Meg akartam állítani.

- Várj kedves,- súgtam alig hallhatóan- ennélt jobban nem melegedhetünk bele. Akarlak, de féltelek. Várnod kell még pár napot, hogy megérezd, milyen mikor bennem vagy.

Az arcára zavar rajzolódott ki. Nem mondott semmit. Kezem újra ráfontam a férfiasságára, ami már kőkemény volt, és csodálatos a feszülő erekkel rajta. Kérlelve, a szemébe nézve suttogtam:

- Add nekem magad- és újra a számba vettem

- Nem így akartalak- nyögte.

- Add nekem, kérlek- az óhajom a torkomból jött, a duzzadt makkjára lehelletm a vágyam.

Kezei a hajamat símogatták, majd éreztem, ahogy megfeszül a teste, és apró édes rángások szorítják össze a heréit, majd az egész farkát. Édes volt, és az egész számat kitöltötte a nedve.

Magamnak akartam minden cseppjét. Az utolsó lüktetés után felemelkedtem hozzá. Még pihegett. Két keze közé fogta arcomat.

- Kis gonosz- csak ennyit mondott, és megcsókolt.

- Csak pár napot adj, utána mindenem megkapod.

A szeme felcsillant.

Szótlanul a köpenyem után nyúltam, magamra vontam, majd az ő pizsamáját is darabonként ráadtam.

Mikor egymással szemben álltunk, immár felöltözve, nem szóltunk semmit csak mosolyogtunk.

- Menj a szobádba- csókoltam meg- holnap találkozunk. Édes álmot!

Lassan kilépett a szobámból. Az ajtóból visszafordulva dobott még egy puszit.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szobámban fekszem a plafont bámulom, és az átélt eseményeken gondolgodom. Többet akartam volna, megkapni őt teljesen, de igaza van várni kell. Örülök hogy egy ilyen angyal vigyáz rám, törődik a gyógyulásommal és nem engedi, hogy elragadjon a hév amíg nem szabad.

Na és amit a szájával művelt és a nyelvével az alapján bizony inkább egy huncut kisördög. Csókjaára gondolok ahogy elváltunk, és lassan elalaszom.


Mánap reggel várom a kedves doktornőt hátha egyedül jön és egy kis huncutkodás belefér, de legnagyobb sajnálatomra a főorvos úrral együtt érkezik. Szépen gyógyulok mondják, hamarosan hazaengednek. Nem is tudom örüljek vagy se. Remélem a kórházon kívül is találkozunk, el kell kérjem majd a telefonszámát, remélem ma még meglátogat egyedül is.

Úgy vágyom az érintésére egy kis simogatásra csókra.


Délután beszalad hozzám, leül az ágyam szélére csókot lehel a számra.

-Sietnem kell, de látni szerettelek volna, mondja.

-Ohh én is vágytam rád hogy érints meg és csókolj mondom.

-Mielőtt haza indulik még beugrom.


Megcsókol hosszan és lágyan, majd megsimogatja az arcom és elsiet dolgozni...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bálintot elvarázsoltam. Ez a tudat feldob, de egyben meg is rémít. Kikezdeni egy bentfekvő beteggel hiba. De most nem vagyok abban az állapotban, hogy mérlegeljek, nem akarok megállni.

Attól félek olykor, hogy a vak is látja, hogy kavarunk.

A főorvos is megkérdezte a maga keresetlen stílusában, hogy miért vigyorog rám a beteg olyan nagyon. Tettem az értetlent, de szórakoztatott a helyzet.

Ma csak egy kicsit tudtam befutni hozzá, egy röpke pusziért, de nem is akartam többet, hiszen tudtam, hogy mikor elcsendesedik minden délutánra, újra meglátogatom. Talán a szálait is kiveszem.

Bedugom a fejem...megint olvasgat.

- Szia - suttogom mosolyogva.- Mutasd magad!

Presze előbb odahúz magához, csókolni kezd. Nehezmre esik nem foglalkozni azzal hogy mennyire kívánom. Valahogy kibontakozom az édes kényeztetésből.

- A sebet, te rossz beteg!- játszom vele.

Készségesen szabaddá teszi a hasát. Mikor leveszem a kötést, tetszik amit látok.

- Azt hiszem itt megértünk egy szálszedésre- nézek rá sokatmondóan.

- Az azt jelenti, hogy kibocsátót is kapok?- kérdi és felcsillan a szeme.

- Hmmm...ha esetleg van olyan ismerősöd, aki rádkukkanatana időnként, és ért egy kicsit az orvosláshoz...- nyújtom el az utolsó szavaimat, és közben odakalandozik az ujjam a férfiassága tövére.

Megint lehúz magához...

- Még ma este az enyém leszel- lehelli a számba, mielőtt még a nyelve utat törne megának.

Elborul az agyam...csak csókolom,és szinte belefulok.

- Hozom a szikét...és a kibocsátót! - súgom neki, és el is rohanok.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A varatokat ügyesen szedi ki az én kedves doktornénim. Aztán már csak egy kis papírmunk a marad és már mehetek is haza. Jó lesz végre saját ágyamban aludni, szép nagy francia ágy, és milyen jólenne ha nem egyedül tölteném az estét.


-Kész is vagyunk, felöltözhet kedves beteg. Mondja.

-Este hívj fel, hajolsz még hozzám és súgod a fülembe 18 ig benn leszek szóval utána.


Egy puszit ad a számra és kisiet a szobából. Én a csodás fenekét bámulom remélem hamarosan láthatom ruha nélkül is. Felöltözök, össze szedem a cuccom és hazamegyek.

Kifelé még összefutok a folyosóna doktor nénimmel, mosolygunk egymásra. Csak úgy szikrázik a szeme, lehet várta még lásson mielőtt haza indulok.


Othon egy kiadós fürdőt veszek. Jólesik elnyúlni a kádba, relaxálni közben ábrándozni kicsit.

Kis rendet rakok a lakásba takarítok is kicsit. Berakok egy üveg pezsgőt a hűtőbe. Hátha átjön vacsorára, bár főzni nem tudok valmi jól. Majd megkérdem telón szereti-e a kínai kaját. Délután nagy részében nem tudok mit kezdeni magammal, teszek vesezk pihennék de izgatottak a gondolatiam... Alig múlik el 18 óra amikor már hívom is.


-Csók édes doktornénim. Köszönök.

-Szia Bálint, nem baj ha vissazhívlak épp vezetek? Mondja

-Persze megértem mondom, vároma hívásod puszika.

-Hívlak, pussz. És le is teszi.


Úgy beszélgettem volna vele. És csak várom mindjárt 8 óra már izgulok rendesen mégse hív vissza? Vagy csak várat. Vagy nem tudom, amikor megcsörren a telefonom...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A szálak szépen adják magukat, közben sandán a Bálint arcát is figyelem. A férfiak nehezen viselik a fájdalamt, meg a szike látványát...tűről nem is beszélve. De a paciensem hősiesen tűri, lehet nekem akar imponálni.

Mielőtt még elhagyja a klinikát összefutunk a folyósón, szempillantásunk igéretét senki más nem értheti.

A nap hamar telik, sok az intéznivalóm, de közben ki-kikapcsol az agyam, vagyis egyre csak azon jár, milyen lesz ha végre nem kórházi körülmények közt találkozunk.

Folyamatosan elképzelem, ahogy hozzám ér...ahogyan símogat. És én is adni akarok neki.


Hirtelen ötlettől vezérelve mielőtt hazaindulnék, még egyszer belenézek Bálint adataiba...pontosabban a címe érdekel. Megjegyzem. Huncut kis tervem van.

Bepattanok a kocsiba. Ebben a pillanatban cseng is a telefonom. Telepátia, hiszen ő hív. De lerázom. Hallom, hogy csalódott a hangja, de semmi gond majd, kieengesztelődik később.


Hazaérek, gyorsan dobálom le magamról a ruháimat, beállok a zuhany alá. Borotvát is viszek magammal, minden szőrszálat eltávolítok...közben tudom, mosolygok. Folyamatosan Bálint arcára gondolok, ha majd meglát...


Meztelenül, szárazratörölve magam szaladok a nagy komódom elé. Kinyitom és megefelő fehérnemű után kutatok.

"Fekete alapon, bordó csipke...felete csipketetejű combfix- imádni fogod"-suttogom.


Nem is veszek magamra mást, csak a drapp ballonkabátot.


Újra autóba szállva felidézem magamban a Bálint címét. Az órámra pillantva meglepődve látom, hogy szinte 8 óra.

Hamar odaérek a feltüntetett címre, de nem merek becsengetni.

Tárcsázom.

Az ajtó másik oldaláról telefoncsörgést hallok, majd ugyanazt a hangot amit a készülékemből is.

- Küldeményt kaptál- búgom bele a kagylóba- nyiss ajtót!


Elkerekedett szemű betegem szinte feltépi a bejárati ajtót.

Csábítóan, gonoszan mosolyogva, még kezemben a telefonnal, látványosan megszakítom a hívást, és beleejtem a táskámba.

A még mindig meglepődött pasi mellett besétálok a lakásba. Mindent lassú, ringó csípővel teszek. Ledobom a táskám a kanapéra.

Tudom, hogy pillantásom maga a buja ígéret, fogva tartja az ajtóban még mindig szobrozó pasit.

Lassan megoldom a ballonkabát övét. Gombolni kezdem fentről lefelé.

Éhes pillantása közveti kezeim mozgását.

Mikor az utolsó gomb is megadja magát, csendesen rászólok.

- Csukd be az ajtót!

Engedelmeskedik, nyel egyet, és a telefont, amit azóta is szorongat leteszi egy polcra.

Egy pillanat alatt leveszem a kabátot, és odadobom neki:

- Nem tudom merre a fogas- füllentem.

A felé repülő kabátot elkapja, de azonnal le is ejti a földre. Szempillantás alatt előttem terem, fenekembe markolva húz magához. Immár minden gátlás és kiszolgáltatottság, ami a kórházban akaratlanul is ráül az emberre hiányzik belőle...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Nem tudom merre a fogas- mondod.

A felém repülő kabátot elkapom, de azonnal le is ejtem a földre. Ámulok és bámulok ez a csipkés fekete cucc, még izgatóbb mintha meztelen lenne, eltakarja csodás testét de szinte mindent meg is mutat belőle. És már sietek is hozzá szinte szaladok, hogy karomban tarthassam végre ithon minden köttötség nélkül...


Szempillantás alatt előttem terek, fenekébe markolva húzom magamhoz. Csókoljuk egymást hevesen, szinte bele fulladunk a csókba. Majd eltolom magamtól szép lassan.


-Lassítsunk,kicsit. De csak azért, hogy minden pillanatot kiélvezzük. Fordulj meg előttem had bámuljalak, had faljalak fel a szemmemel.

-Ohh te kis hamis, pedig azthittem ebből vad sex lesz. Mondod kacakva.

-Lessz is, hogyne lenne válaszolom.


Figyelem ahogy körbefordul, majd háttal nekem lehajol kis terpeszbe áll. Hozzá lépek végig simítoka fenekén, majd újra magamhoz húzom, nyakába csókolok, végig simítok a hátán. Kezem a csipkére téved fel a combjáról be a combok közé simogatom a finom szöveten át...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Isteni érézés, hogy a meglepetésem igazán ütősre sikeredett. Kiolvasom a csodálkozást a tekintetéből, a késés miatt ébredt kétségét eloszlató jelenlétem miatt érzett határtalan boldogságát.

Szinte megfagy az idő, és minden ami körülöttem van, csak a csókját érzem, símogatását. De mindezek még csak ismerkedőek, nem bírtoklóak, nem akaratosak...csak gyengéden kóstolnak.

Lassításért is könyörög. Nem bírom, hogy ne vicceljek vele, játékosan szemrehányva, hogy vad szexre számítottam.

Felizgat, hogy ennyire magába akarja szívni a látványomat, hogy mge akar örökíteni magában minden porcikámat.

Kérésére lassan körbefordulok előtte. Mintha feléledne bennem a rikán előbújó énem. Kelletem magam, figyelek, hogy a mozgáson ne felkínálkoző, de csábító legyen.

Mikor hátat fordítok neki, sandán a vállam fölött rápillantok. Tekintete a fenekem kerek dombjait kóstolja...kicsit hátratolom a medencémet. Tudom ez egy olyan mzdulat, ami a hímet kihívja minden férfiből.

Lehunyt szemmel nyugtázom, hogy igazam van...édes sóhaj hagyja el ajkamat, mikor egyszerre csókos harapást érzek a nyakamon, majd kényeztető ujjakat a fehrnemű csipkéjén.

Csak lágyan köröz...csak édesen kínoz, lassan tolja félre a vékony anyagot. A bugyi alá sikló ujj édesen bekúszik a puha síma ajkaim közé, lefelé, egyenesen a forró nedv forrásához.

Szinte felhördül, mikor beleémmártja, és rájön mennyire kívánom.

Hirtelen maga felé fordít.

Tekintete zavaros, vágyteli..."nem tudom meddig tudok még várni"-olvasom ki belőle

Egy puszi álcájában rámarkolok a nadrágon át a duzzadó férfiasságára, madj kicsit hártahúzódva tőle, figyelve hogy harcolt a vágyával, kihívóan suttogom.

- Vigyél a hálószobádba!

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Vigyél a hálószobádba! Suttogod kihívóan.


Legszívesebben ölbe kapnálak és úgy vinnélek be a szobába, de nem tudom szabad-e már a műtét után. Így csak kézen foglak és mutatom az utat, kövess. Szobámban egyhe félhomály uralkodik. Ablakok szélesre tárva, alig mozgatja a függönyöket egy kis gyenge szellő. A telehold épp az ágyamra világít. Szép nagy franciaágy csak úgy fürdik a hold fényében.

Megállunk az ágy mellett így csak a lábunkra vetül a hold fénye, és simításokkal csókokkal vetkőzetetjük egymást. Erősen farkamra markolsz amikor már nincs rajtunk semmi ruha, közel hajolsz a fülemhesz, akarlak suttogod bele.

Lángoló vágyaim szerintem csúcson voltak eddig is de neked méginkább sikerül fokoznod. És ahogy hozzám simulsz csókot váltunk hecesen vadul, közgen a combomhoz nyomod a puncid, picit fel le mozgatod. Rögtön érzem ahogy kitárulkozott ajkaid benedvesítik a lábam. Bárcsak végre lüktető farkam is beléd márthatnám, de te nem sietsz ki akarod élvezni az éjszaka minden pillanatát...

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A hold megvilágítja a nagy fehérlepedős franciágyat...telihold. Mint egy reflektor. És igen, a nagy világ két arctalan, jelentéktelen, de annak ösztönös törvényét követő és beleolvadó, mindezzel együtt múlandó lénye, ezen refelektor fényében fogunk eggyéválni.

Ősi törvény szerint, a nő a férfié lesz.

Ha odaadja magát...de én oda tudom adni, oh, annyira oda tudom adni. Minden porcikámat felkínálni, szégyenérzet nélkül.

És adni akarok, kényeztetni elhalmozni...és mindennél jobban csábítani.

Visszafogottságát egyetlen szóval oldom:

-Akarlak!

Karjai erősen szorítanak fenekemre tapadva, és érzem engednem kéne a kényszernek, hogy az ágyra döntsön.

De még nem...

Fél lépést hátrálva leülök az ágy szélére.

Kecses macskaszerű bájjal, minkét kezemmel végigcirógatom a combjait. Ujjbegyeim alatt a szőrszálak csiklandozva símulnak.

Tenyereim végül kerek fenekén állapodnak meg. Tenyérbe kívánkozó huncut-kemény farpofák...és izgat, hogy apró szőrszálakat találok itt is.

Magam felé húzom.

Arcom előtt pár centire van már csak az irántam érzett vágyát leginkább kifejező testrésze.

Illatát már érzem. Még kevés férfias tüsfürdő keveredik a természetes, vonzó hímpárlattal. Orromat betölti...ízét is akarom.

Csendesen felhörög, ahogy lassan-szűken a számba fogadom férfiasságát.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Leült az ágy szélére végig cirógattam a combom, majd a fenekembe markolt. Ajkai megközelítették a makkom majd be is kapta szűken a szájába engedve. Halkan felsóhajtottam annyira jólesett. Hajába túrtam ahogy teljesen bekapta. Aztán finoman csak a makkom cumizta. Majd teljesen kiengedte a szájából felnézett rám és csak a kezével húzogatta. Tövénél rászorított és nyalogatta a makkom ami kőkeményre duzzadt annyira élveztem, és hangosan lihegtem ahogy újra hevesen szopni kezdett. De nem cumizta túl hosszan felhúzta a lábait az ágy szélére szélesre tárta a lábait.

-Gyere kóstolj meg nézd hogy hívogat a kitárt combom.

Elé térdeltem végig cirógattam a két combját, megcsókoltam a térdét és szép lassan haladtam a puszikkal egyre közelebb szétnyíló ajkaihoz. körbe körbe puszilgattam , majd a kezemmel simítottam végig rajta le fel. Széthúztam az ajkit és finoman végig nyaltam le fel fel le. Ujjam a lukához illesztettem és körbe körbe simiztem, aztán finoman egyre beljebb hatoltam. Egyre nedvesebb lett ahogy nyaltam, így most két ujjam dugtam bele kicsit megforgattam körbe körbe, majd ütemesen ujjaztam, miközben a csiklóját nyalogattam a nyelvemmel.

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Először csak arcommal símogattam a farkát, ismerkedtem az illatával. Aztán apró lepkepuszikkal végigjártam azt a végtelenül puha bőrét a férfiasságának, ami sehol máshol az emberi testen nem található csak itt.

Nem bírtam tovább nézni, hátamra hanyatlottam. Kezemet hajába fúrtam.

Mikor egyik ujja belémhatolt, ösztönösen még jobban rászorítottam, testem önkéntelenül megvonaglott...ekkor mégy egy ujját nekem adta. Elfuló sóhajom csak bíztatta.

Hajába fúródott ujjaim önkéntelenül is ágyékomra préselték a fejét...a fejét, amihez az ajkai és a nyelve tartozott.

A hangomat csak egy tudaton túli, fátyolos messzeségből hallottam...nevét kiabáltam, és azt, hogy "igen".

Izmaim önkéntelen összerándulással élték meg a csúcsot, combom nyakára szorított...mintha újra életre keltem volna, a csoda még lüktetett az ereimben.

"Ezekután bármit megkapsz tőlem...mindent"...üzentem neki a tekintettemmel...és tudtam hogy kiolvasta a gondolatot.

A szemében égő tűz, és a kaján mosoly csodás élményeket ígért ma éjjelre...lassan felém kerekedett. Belém illesztette férfiasságát és teljesen tövig nyomult bennem. A lélegzetem is elakadt. Egyre ütemesebben kezdett mozogni, ismét valótlanba merültem, lassan megint gyönyör kezdett éledni bennem, édes kavargással a hüvelyemben, és készült felfelé törni, átjárni a testem.

Szeretőm hirtelen abbahagyta a mozgást. A hold fényében is láttam, hogy fájdalom kifejezése ül ki arcára. A kéjes érzés mintha szél fújta volna el, tovaszállt. Eltoltam magamtól. Csendesen mellém feküdt. Jobb kezével sebhelyét érintette.

- Hadd nézzem - suttogtam csitítóan.

Gyengédem megtapogattam, szerencsére semmi gond nem volt, csupán túl hamar tette ki magát fizikai megerőltetésnek a műtét után.

- Semmi baj!- mosolyogtam- ez természetes, ne aggódj!

Láttam rajta, hogy nem nyugtatják meg szavaim.

Biztosan tudtam, hogy most nem tud úgy gondolni az egészre, hogy természetes, hanem érzetem, hogy úgy érzi csődöt mondott.

- Műtéttől számítva hat hét a teljes gyógyulás- mondtam, akkor minden rendben lesz.

Némán nézett maga elé,éreztem, lelki tusájában nem tudok segíteni.

- Szeretnéd, ha elmennék?- kérdeztem bizonytalanul.

Pár pillanatnyi néma csend után, megszorította a kezemet, de hideg szavai mégis megdöbbentettek:

-Igen, talán az lenne a legjobb.

Bár szíven ütött, valahogy megértettem, hogy nem tudta hirtelen elrendezni magában a történteket.

Már nem emlékszem, hogy kerültem aznap haza, az biztos, hogy végtelenül szomorúan.

Másnap szóltam egyik kollégámnak, hogy hívja fel Bálintot, és mondja meg neki, hogy mivel egy hónapra elmegyek szabadságra, rábíztam, hogy a kontrollvizsgálatokra hozzá mehessen vissza.

És el is utaztam, a szolgálati mobilomat a kórházi szekrényemben hagytam...kikapcsolva.

Tudtam, mire hazaérek lesz bőven hangüzenet egy gyógyult fiatalembertől.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Éreztem ahogy heves nyelvem és ujjam a gyönyör csúcsára juttatja, örültem hogy adhatok de ha tudná hogy csak most kezdődik igazán a mai este kéjes élvezetes része, de ahogy szemébe néztem láttam tudja kívánja.


Végig simítottam a combján játékosan gyengéden. Felmásztam én is az ágyra ő is jött velem ágy közepére, széttárta combjait teljesen és kezével csalogatott, hogy hatoljak bele. Rá feküdtem Kemény makkom könnyedén csúszott nedves barlangjába. Csókban forrt össze az ajkunk, miközben ágyékom ritmusosan lassan mozgott fel le. Ő fenekembe markolt húzott magára, magába. Én engedtem neki és tövig toltam neki a farkam, nyakába haraptam finoman gyengéden, majd csókoltam a vállát. Lihegésünk betöltötte a holdfényes szobát, hisz erre vártunk már jó rég, hogy megkapjuk egymást.

Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az előbb átélt gyönyör után még kissé alélt voltam, mikor lassan fölém hajolt.

Semmi sem volt természetesebb, mint az, hogy combjaimat széttárom és, mint az az érzés,hogy magamba fogadom. Igen...természetes, régen várt és most most beteljesülő álom.

Ahogy lassan mozgott bennem, sóhajait a fülemben hallottam. Szaporodó lélegzetvételei azt sugallták, hogy a szűk üreg hamarosan őt is magasba rántja. Még húzni szerettem volna az időt. Nem magam miatt, nekem valahogy nehezemre esik másodjára is elélveznem. De neki olyan kivételes élményt akartam nyújtani, amit talán sosem felejt el.

Combjaimmal rászorítottam csípőjére, és átfordítottam, hogy én kerüljek felülre.

Felegyenesedtem, kócos hajamat ki sem simítottam arcomból. Kísértetiesen erotikus volt a nagy fehér lepedős francia ágy a hold kékes fényében megvilágítva...felizgatott, a férfi arckifejezése, amint tekintetével a lágy ütemű lovaglás közben mozgolódó melleimet simogatta.

Egyszerre nyúlt utánuk mindkét kezével, majd gyengéden tenyerébe zárta őket.

Fürtjeimet vállam mögé csaptam, fejemet kicsit hátraszegtem, így élveztem a végre beteljesült ábrándot. Félig lehunyt pilláim alól láthattam, hogy a férfi arcára izgatottsággal teli megelégedés ül ki, amint ily módon felkínálkozom kutató érintéseinek.

Tartalomjegyzék