Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A mai világban nem rossz házi titkárnak lenni. Régen mondjuk inasnak hívták ezt a posztot, de a titkár jobban hangzik. Jól is fizetnek a háziak, és rajtam kívül még egy bejárónőt is felfogadtak a háziteendők elvégzésére.


Épp egy nyugodt délután zajlik, amikor a háziúr meghagyta, hogy ne zavarják, mert egy fontos ügyféllel tárgyal... Egy csinos hölggyel. A feleség majd este jön haza állítólag, mert ilyenkor a barátnőikkel találkozik.


Mikor mennék be az iroda felé, azt látom, hogy a bejárónő éppen leskelődik az ajtónál. Végig is mérem, hiszen alig láttam csak párszor, de a munkák miatt kevés lehetőségem volt felmérni külsőleg. De most, ahogyan ott áll a kulcslyuk előtt... Hmmm.. szemrevaló, sőt, mondhatni szexi... Fel is kelti az érdeklődésemet. Szerencsére nem hallja, ahogy belépek a szobába, és épp azon gondolkodtam, hogy rászólok, de ettől két dolog is eltántorított: meghallaná a háziúr, na meg ha már ő kukkol, én miért is ne? Ha már térd fölé ér a szoknyája... és így lehajolva egészen felcsúszott....

Tűzszirom (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Na hála az égnek, alig érzem a derekam, végre ragyog az egész ház. Gyorsan még a csokrokat beledobálom a vázákba és készen is vagyunk. Ezt az utolsót az irodába viszem, milyen gyönyörű lesz a lila orgona a halványzöld fal előtt... Mélyet szippantok a virágból. Kezem már a kilincsen, de ledermedek. A múltkor akkora patáliát csaptak a háziak, amikor véletlenül rájuknyitottam. Dehát a kamrában voltak! Ki hallott még ilyet, a saját házukban a leghülyébb helyen. Na mindegy, megfogadtam hogy soha semmilyen körülmények között nem nyitok be csak úgy sehová. Finom neszezés odabentről és ... sikolyok... igen.. apró kis nevetgélés, sikoltozás... aztán tompa zajok... mi az ördög lehet ott... Talán kínos lehet benyitnom, de a jóisten feltalálta a kulcslyukat, na nézzük csak... Szinte felkiáltok olyan aranyosak, a háziúr egy fiatal nővel kergetőzik odabent... hagyja magát elkapni, édesen odacsókol és kacéran menekül megint...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Óvatosan mögéd settenkedek... Mit nézhet ez a nő odabent? Aztán hallok némi zajt kiszűrődni... Ja, hogy most odabent ellesznek egy kis ideig? Hehe... - mosolygok magamban. Te nagyon el vagy mélyülve a látványban, hiszen simán mögéd állhattam... Lehajolok... Kissé meg is ütközöm a látványon, hiszen a szoknyád alól édes kopasz puncid msolyog rám. Szép látvány. Amíg te a másik szobába kukkolsz, én a szoknyád alá... Mondjuk nem kellene csodálkoznom, hizsen nyár és meleg van, de erre nem számítottam... Máris áll a farkam a nadrágban... Mit is csináljak... Aztán kitalálom: gyengéden levegőt fújok az ajkaidra... Kicsit megremegsz, aztán egy forró levegő... újabb remegés... aztán kitaláltam egy édes bosszút, és te nem sikíthatsz majd, mert meghallanák odabent...

Tűzszirom (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hát még ilyet sem láttam. Gazdám maga volt a megtestesült gyomorfájás. Soha egy laza mozdulat, soha egy kis mosoly....Most meg kergetőzik mint egy pajkos gyerek...És most megvan a nő végre.... és úgy öleli és úgy csókolja, na most nem fogja engedni elszaladni megint... Tépi le róla a ruhát, csókolja egész testét.... A bódult nőt felülteti az asztalra ....és elétérdel... Annyira el szeretnék menni, sosem láttam még ilyet egyáltalán, ismerőssel meg pláne....zavarban vagyok nagyon.... De végre eszembe jut, hogy egyedül vagyok... hogy nem tudja meg senki, hogy ilyen vágyaim vannak, hogy látnom kell mindenképpen... Istenem milyen finom lehet, ahogy odacsókol, ahogy nyalogat... ahogy rámarkol popsijára.... Jaj de vágyom érezni... Finom szellő fúj szoknyám alá... csiklandozza és bizsergeti nedves puncimat... Nem tudom megállni, hogy besimítsak lágyan... De mintha megcsalnának érzékeim... kezem még nem is érhetett forró ajkaimhoz... én mégis érzem a gyengéd érintést...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látok pár cseppet csillogni az ajkaid között... szóval már fel vagy izgulva... kicsit megemelem a szoknyád, hogy kényelmesen hozzáférjek és az ujjammal épenhogy csak érintve végighúzom a mutatóujjam az ajkaidon. Megborzongsz, de még mindig kukkolsz tovább... Látom nagyon leköt a látvány, így egy újabb finom húzás, és újabb borzongás... Hát jó, ha ennél direktebbnek kell lennem...

Letérdelek és szinte érinti a szám az ajkaid, olyan közelről lehellek a puncidra... Na ezt már észrevetted... Egyenesednél ki, de gyorsan megfogom a csípődet és a számra húzlak, ajkaid szétnyilnak és bekapom a csiklód...

Tűzszirom (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Jaj nekem.... ki lehet ez..? És mit csinál itt, és miért nem köhintett, láthatta, hogy megijeszthet.... Éppen nyitnám a szám, hogy méltatlankodjak kicsit, de moccanni is alig merek, más se hiányozna hogy odabentről esetleg kijöjjenek a zajra... Menekülnék némán, de máris lefogod derekam és mozdulni sem engedsz... Egészen lehetetlen helyzet, mit lehet itt tenni... Lázasan gondolkodom, de még az sem megy, mert szád puncimra tapasztod és szopod, szívod, ahol éred... A csokor már rég nincs a kezemben, az ajtófélfát markolom erősen, mert szédülök nagyon... Mintha egy álom lennél.. itt teremsz és máris lebegek... Finoman reszket egész testem, puncim megfolyik édes nyelved játékától... ahogy maszatos arcoddal bebújsz, szinte combjaimhoz, puncimhoz ragadsz... Mohón lefetyeled csurgó szaftomat, puncim éhesen cuppog édes nyelved után....Alig merek még sóhajtani is, pedig nem lehetne hallani...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy ráhúztalak a számra, máris érzem finom ízed a nyelvemen... erőse szorítalak, nehogy mozdulni tudj, vagy menekülj, és arcommal teljesen bebújok a combjaid közé... Mmmmmm.. finom! És ahogyan a csiklód szopom egyre inkább azt érzem, hogy már nem menekülnél, inkább tolod az arcomra a puncid, hogy még több kell. Egyik kezemmel elengedem a csípőd és bedugom az ujjaim a puncidba. Megfordulok alattad és be tudom újra kapni a csiklód, miközben ujjazlak.. egyre jobban csordogálsz, le a karomon, de igyekszem felnyalni minden cseppet. Lábaid remegni kezdenek, de a két ujjam odabent nem kímél. Ez jár a kukkolónak...

Tűzszirom (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Zsibbadtan hagyom hogy sodorjon az örvény... Akarom hogy puha nyelvvel nyalogasd körbe puncimat, lassan, finoman becsókolva reszkető ajkaim... Akarom a forró szuszogásod érezni, hogy borzongjak a gyönyörűségtől....

Vágyom hogy tüzes csiklóm beszopd és játsz rajta fürge nyelvedded... Szívogasd, harapdáld gyengéden édesem...

Amikor már azt hiszem nincs tovább... hirtelen elenged kezed, meleg szorításod nem érzem derekamon, popsimon... Szinte elszédülök... nem is tudom hogy mitől reszketek jobban, attól hogy mindjárt végem van, vagy pedig hogy itt akarsz hagyni..... Minden erőmre szükségem van, hogy összeszedjem magam amikor újra érzem forró érintésed.... Ujjaid finoman és határozottan becsúsznak lucskosra nyalt puncimba ... a sötét és forró barlangban rögtön rátaláltak legérzékenyebb pontomra és masszíroznak gyengéden... Hirtelen puha szád újra rászop csiklómra... megszívod hirtelen... Egyik kezemmel lábam közé kapok és nyomom szép fejed egyre mélyebbre .... Szopj erősebben... dugj meg ujjaiddal... akarom... még akarom.... és a következő pillanatban mindenem elönti a forróság....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor megremegsz, számat elönti édes ízed, és csak iszom, iszom, ahogyan csorogsz... Ujjaimmal nem hagyom abba az izgatásod, még és még akarom kifacsarni minden csepped, szomjasan iszom. Már remegsz a számon, alig bírod tartani magad, de amint elengednéd magad, ujjaim egyből beljebb csúszik.. Ahogyan érzem, hogy szűnik a feszültséged, kibújok alólad, kigombolom a sliccem és előveszem addigra már kőkeményre duzzadt farkamat, és mielőtt még magadhoz térnél, megfogom a csípőd és egy határozott mozdulattal tövig bedugom a farkam... golyóig... Gyorsan előrenyúlok, be is fogom a szád, nehogy sikíts...

Tűzszirom (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Arcom tűzforró és folyik a könnyem... Reszket mindenem és gyenge vagyok nagyon.... Alig tudom mi történik velem, amikor rámarkolsz popsimra és egy erőteljes lökéssel belémvágod kemény farkad... A váratlan gyönyörtől kihagy a lélegzetem, fejem hátravetem ... nem bírom visszafogni magam... Sikítanom kell.... de ahogy kiszakadna belőlem a sikoly puha tenyered számra tapasztod és hang nélkül élvezek... Tarts erősen, szoríts jobban édes, mert nem tudom tartani magam... húzz magadra és tarts mozdulatlan... Élvezd ahogy mindenünk csupa csatak, ahogy folyik végig mindkettőnkön... élvezd ahogy mélyemben lüktethetsz... A szaftos cuppogást, ahogy mozogsz bennem, ahogy puncim mohón nyel és szop vissza, ránt be újra és újra... Ne vedd el kezed a számtól.. engedd nyalogatnom, add dugd számba ujjaid, engedd leszopnom róluk finom ízemet... Engedd hogy úgy szopjam, úgy szívogassam, ahogy odalent foglak mindjárt szopni és szívni édesem.... Élvezd édes... élvezz csak....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyik kezemmel a szádat fogom, a másikkal a csípőd, olyan keményen akarlak benned érezni... Szopogatod az ujjam, néha rá is harapsz aprókat, de ettől még keményebben vágom beléd a farkam, szinte stauba szorítalak előről, hátulról... Megtámaszkodsz az ajtó melletti kis szekrényben, hogy nekem feszülj, hogy még mélyebben mártsam beléd... Golyóimon érzem, ahogy csorogsz, végig a lábamon... Gyorsan letolom a nadrágom egy kézzel, de észre sem veszed, mert nem állok le, sőt... Most már keményen hozzádcsaphatom a dombom, csiklódnak a golyóm... Remeg a lábad, de nem tudsz összecsuklani, tartalak, és nem engedlek, amíg egy erős mély lökéssel újra nem élvezel akkorát, hogy sikításodtól remegjen a ház... Gyorsan befogom a szád, és olyanokat lökök rajtad, hogy a könnyed is kicsordul, de érzem, ez már a vége neked...

Tűzszirom (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy szopom és harapdálom ujjadat hirtelen eszmélek... Hol is vagyok, mit is csinálok... és te jó ég.. vajon kivel....

De nem tudom nem élvezni... nem tudom nem érezni a mámort, a helyzet adta izgalmat, a vágyat.... Kellesz nekem bárki vagy... Kell hogy szorits erősen, kell hogy erővel tégy magadévá... hogy úgy húzz magadra szabadulni se tudjak.. Akarom az erődet, a mohóságod, a vadságodat... Kell hogy puha tenyered határozottan tapadjon számra, nyöszörgésem, sóhajaim ne szakadhasson fel... Vágyom a tested forró csapódását popsimon combomon érezni, akarom a kőkemény farkad, hogy úgy járasd bennem mint egy gép, ütemesen és keményen... Megállás és kegyelem nélkül.... Puncim hálásan és boldogan körbeöleli fáradhatatlan farkad és szopja mind beljebb és beljebb... Nem szabadna hagynom egyáltalán, mágis lábujjhegyre állok és tartom emelem magasabbra popsimat... felkínálom magam... akarlak még mélyebben... Olyan hirtelen kezded forgatni csípőm, úgy megjáratod lucskos puncimban a farkad... hogy nem bírom tovább... ezt már nem bírom tovább.... fogj le, fogj le mert szétvet a gyönyör... markolj és ránts magadra....

Végigszalad testemen a zsibbadás, de még érzem ahogy forró robbanásod égeti méhem.... Arra eszmélek hogy édes nedvünk folydogál puncimon, combomon végig....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem bírom, ahogyan még nekem is lököd a puncid, ahogy még és még és... óóóóó..... olyan mélyen nyomom beléd, hogy szinte beszívod a golyóimat... és benned robbanok.... ez az.. és nem tudunk már leállni... egyszerűen újra és újra végigremegünk mindketten... benned már nem tudom mi történik, csak jön és jön belőlem, te pedig szívod, szorítod minden hullámnál... aztán a szorításom enyhül... végül abbamarad...

Kijövök belőled, de tartalak még egy kicsit a karjaimban... Megfordítalak, megsimítom a hajad, és mosolyogva odasúgom neked:

- Szeret másokat kukkolni? Mert ez lesz a végeredménye...

Tűzszirom (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Zsibbadtan hagyom hogy magadhoz szoríts, istenem de finom puha az ölelésed... szinte elveszek benne.. Édesen susogsz, végre megértem a szavak értelmét, és eszembe jut minden...

Gyorsan lesütöm a szemem, szégyenlősen és megbánóan, mégcsak az kellene, hogy lásd mennyire élveztem a büntetést....

És most mi lesz vajon, hogyan tovább... Meg kellene beszélnünk talán, hogy mit műveltem és mit kaptam érte megértemelten, vagy....

Kicsit tipegek topogok zavaromban, de ahogy felnézek már nem is vagy sehol...

Odabent az irodában is nagy a csend, te jó ég, bármikor kijöhetnek... Gyorsan összekapkodom a szétszóródott csokrot az ajtó elől és menekülök kifelé boldogan...

Tartalomjegyzék