Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Porfészek ez azt mondom. Semmi nem történik már hónapok óta. Se egy bandita, se egy jó kis balhé. Persze miért is lenne, hiszen én vagyok a seriff, és addig rend is lesz. Csak így mégis unalmas. Bár egy-két kósza lélek erre vetődik, de semmi több. Egy Isten háta mögötti helyen mi érdekes történne?

Ma is hogy kezdődhetne a nap? Végigsétálok a főutcán, benézek a borbélyhoz (fene nagy zsivány az is, de a pengével jól bánik), aztán irány a kocsma. Kikérem a szokásost.

- Na mi az seriff? - kérdi a csapos - Töményebbet azóta se?

De némán felhajtom az italom, mit mondhatnék. Minden nap ez játszódik le. Ránézek az órára. Mindjárt itt a postakocsi. Legalább történik valami, hetente egyszer jön. Talán most. Talán változik valami.

Körbenézek a csehóban. Páran isznak, sarokban beszélgetnek. Várják ők is a postát, és a változást. De úgyis mennek ki a tanyákra dolgozni.

Ismét az órára nézek, mindjárt ideér.

Megigazítom az övem, pisztoly a helyén (nehogy váratlan meglepetés jöjjön a kocsival), és elindulok kifelé. Vajon ma mennyit késik?

A szemem elé boruló karima felfogja a tűző napsugarat és már látom a távolban a porfelhőt. Többen is kivonultak az érkezésre. Nem csoda, hiszen itt tényleg nincs más esemény. A kocsi egyre közeledik, bennem pedig nő a feszültség.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem is tudom mire számít az apám. Mihez lehet kezdeni az isten háta mögött? Legyek talán buzgó tagja a helyi foltvarró körnek? Akkor már inkább besavanyodok. Elég szűkös a postakocsi, amivel utazunk, és azért a velem szemben ülő disznónak fürdeni sem ártott volna. Arra gondolatra, hogy a városnak csúfolt porfészekben valószínű nem ő az egyedüli, aki nem ismeri a szappant, elfintorodtam. Hát én nem ehhez szoktam. Az igazi városban lehetett élni. Ráadásul apám mindent megadott, amit csak kértem, de sajnos egy tűzvészben elveszítette vagyona javát, így arra kényszerültünk, hogy jóval szerényebb körülmények között, de mindent újra kezdjünk. Szerencsére annyi pénzünk még maradt, hogy ne kelljen apámnak a földeken dolgoznia, megoldják ezt a parasztok, elvégre azért vannak. És amilyen büdösek jobb, ha a földeken rontják a a levegőt. Csupa neveletlen goromba bunkó, és persze a tenyeres-talpas asszonykákról nem is beszélve, akik már előre utálnak, mert különb vagyok náluk.

Lassan megérkezünk, és bár elfárasztott az út, nem tölt el örömmel az érkezés, csak mérhetetlen keserűséget érzek, mert nem tudom elkerülni az elkerülhetetlent. A kocsis nyújtja a kezét, hogy kisegítsen a kocsiból, és más választásom nem lévén elfogadom, bár a fintort képtelen vagyok visszafogni, de hát nem bírom a mocskot és a bűzt.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor beér a kocsi, szinte körbeálljuk. Ekkor nyílik az ajtó és egy hölgy feje bukkan elő az ajtóból. Hunyorogva néz körbe, de máris odagyűlik a lesegítésére nem egy férfi.

- Hé emberek, hagyjuk már leszállni a hölgyet! - szólok nekik hangosan, de a borbély már a kezét nyújtja. A hölgy kissé kelletlenül nyújtja hófehér kacsóját neki, némi fintort vélek felfedezni az arcán.

- Köszönöm! - azért illendőn bólint egyet, miközben lelép.

- Hé! Mi lenne, ha segítenétek a csomagjait levenni? - szólok megint az éhes férfiaknak, a nők kissé hátrébb szemlélik az eseményeket. Kapásból páran odaugrottak a kocsihoz és csatolták le a poggyászokat. Ekkor előbukkan egy kissé idősebb úr.

- Megjött a kovács! - kiáltanak fel páran, és némileg meglepődöm, mert nem ilyen hamar vártuk. De itt sosincs se korán, se későn. A házuk kicsit kijjebb esik a központtól, és amióta az előző kovácsunk meghalt, azóta mindig a másik városba jártunk patkoltatni, ami jó pár mérföldre van innen. Kellett már ide egy ilyen ember.

- Üdvözlöm önöket! - emelem meg a kalapom, ahogyan mindketten kicsit körbenéztek. - Én volnék itt a helyi seriff. Érezzék magukat odahaza!

Erre a nő mintha kissé elfintorodott volna, de nem szólt. Mögöttük fél szemmel látom, hogy a hölgyek összesúgnak és máris méricskélik az új vetélytársukat. Aztán az új embert nézik meg tetőtől talpig. Hiába, ritkán van ilyen esemény erre.

- Minden kész? Indulhatunk? - szól a kocsis, miután lepakolta a postát és a többi csomagot, aztán egy emberrel tovább kocsizott. Pár perc múlva már csak a porfelhő maradt utána.

- No emberek, ne bámészkodjunk, majd mindenkinek lesz ideje megismerni őket! - szólok az emberekhez, akik vigyorogva mustrálják a nőt, kihívóan az idősebb embert. Odafordulok hozzájuk ismét: - Szóval én volnék itt a seriff, önök kicsodák? Azon kívül, hogy Ön az új kovács, ha jól hallottam.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Szóval én volnék itt a seriff, önök kicsodák? Azon kívül, hogy Ön a az új kovács, ha jól hallottam.

Tulajdonképpen most már a minden mindegy hangulatba kerültem, ennél rosszabb úgysem jöhet, gondoltam.

Gondolhattam volna, hogy a helyi főmommeg, a seriff. Már messziről feltűnt, hogy irányítani azt tud, az éhenkórász társai pedig a tenyeréből esznek. Ráadásul ezek a tuskók azt hiszik a kovács érkezett? Keserűségem kibuggyant belőlem, nem tudtam visszafogni epés válaszomat, bár tisztában voltam vele, hogy egy hölgy nem ereszkedik le ennyire.

- A kovács? Persze. És én vagyok az inas. - mondtam pimaszul. Hirtelen csönd lett, majd halk nevetés hallatszott a tömegből. Az idegen szeme csak elkerekedett, nem szólt, és apám is dühösen nézett rám.

- Elég legyen lányom! - intett illő viselkedésre. - Bocsássanak meg a lányomnak, nagyon elfárasztotta az út. - fordult az odagyűltekhez. - Bill Cant vagyok, a hölgy pedig a lányom, Lucy. Egy farmot vettem meg a várostól egy mérföldre, ott fogunk gazdálkodni. Pár hét, amíg a régi ház újra lakható állapotba kerül, addig a fogadóban szeretnénk megszállni. Amíg elkészül, elintézek pár fontos dolgot, és megismerkedünk a várossal. Jeleztem is a jövetelünket.... úgy hat hete.

A seriff továbbra is engem méregetett, és már a nyelvemen volt a következő csípős megjegyzés, de jobbnak láttam ezúttal csendben maradni. A tekintete nem sok jót ígért, mégis késztetést éreztem, hogy bebizonyítsam, nem vagyok egy ostoba parasztlány, ezért bár nem szóltam, nyilvánvaló volt, hogy nem esek hasra a nagy serifftől. Elfordultam, és kicsit elmosolyodtam a gondolaton, hogy ezek a bunkók azért szórakoztatók is tudnak lenni - már a maguk ostoba módján persze, és kicsit sem érdekelt, hogy észre vette-e valamit mosolyomból.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szóval Lucynek hívják ezt a szemtelen fehérnépet. Hmmmm. Végigmérem tetőtől talpig, és úgy érzem, hogy lesz még gondom ezzel a nővel. Ráadásul nem is a kovács jött meg, hanem a több éve elhagyott kúriát vették meg. Biztos megüzenték az érkezésüket, de én nem tudtam erről.

- No jól van emberek, oszoljunk, most már tudjuk, hogy kik ők, mindenki menjen a dolgára! - tereltem a kíváncsi embereket. Majd az újonnan érkezőkhöz fordultam: - Fáradjanak velem, erre van a fogadó.

Majd meg sem várva őket elindulok a csehó felé. Szoba biztosan lesz, már régen nem szállt meg errefelé átutazó vendég.

- És a csomagjaink? - kérdi enyhe célzással a hangjában a kényes hölgy. Meg sem hallva a kérdést lépkedek tovább előre, így saját magukra kellett számítsanak. Nem vagyok én hordár! Még mit mondanának rólam, hogy a seriff mindenkit kiszolgál?

Benyitok a fogadóba és odalépek a kocsmároshoz:

- Te! Egy szobát az újonnan érkezőknek! Takaríttasd ki, aztán hadd lakjanak és ismerkedjenek!

Ahogy belépnek mögöttem, a bent ülők félig oda-odaszólogatnak a nőnek:

- Nézd már! Honnan jöhetett? Talán valami puccos kupiból?

Látom, hogy ez rendesen felzaklatja a csípős nyelvű nőszemélyt, de mielőtt szóra nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon, megelőzöm:

- Hagyjátok már! Majd megszokja itt nálunk! Rossz szót ne halljak rájuk, mert rács lesz belőle pár napra!

Morogva csitultak el, és odafordulok a vendégekhez:

- Ne haragudjanak rájuk, nem olyan finom népek, mint maguk. Bár ahogyan kinéznek itt nehéz lesz elvegyülni, úgyhogy ilyen puccos viseletbe ne nagyon járjanak, vagy kipécézi magukat egy két helyi marcona.

Szám kicsit gúnyosan elhúztam, ahogyan mosolyogtam a ruha minősítésekor, mert ebben a göncben tényleg nem célszerű mászkálni erre. Legalább jól megijednek.

Pár perc múlva már szól is a kocsmáros, hogy kész a szobájuk.

- No akkor innentől tudják az utat, alásszolgája! - köszönök el tőlük, és már fordulok is ki az ajtón.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- No akkor innentől tudják az utat, alásszolgája! - köszönt gúnyosan a seriff, és indult is a dolgára, mintha még tíz gazembert kéne rács mögé juttatnia. Szerintem ide csak pár lótolvaj téved be, még arra is méltatlan ez a "város", hogy érdemes legyen rabolni. Elvégre mit is vinnének el? Senkinek nincs semmije. Még szappanra sem futja az itteni barbároknak. Úton a folyosón szobáink felé az én imádott apám töretlenül bíztat, pedig lenne oka haragudni rám, mert nem viselkedtem éppen úri hölgyhöz méltón.

- Légy erős lányom, minden rendben lesz. Most öltözz át, és találkozzunk a vacsoránál - szólt apám a szobám ajtaja előtt, homlokon csókolt, majd elindult saját szobája felé. Ránéztem ruhámra, és sajnos tényleg igazat kell adnom a "nagy" seriffnek, nem ebbe a porfészekbe való rongyok. Belebújtam a legvisszafogottabb ruhámba, majd lementem apámhoz vacsorázni, ami meglepően finom volt, majd aludni tértem.

Ahogy becsukódott az ajtó mögöttem, előtörtek könnyeim, és egész lelkemet átjárta a fájdalom, hogy nincs többé otthonom. Az élet, ami itt várt minden, csak nem könnyű, és fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek. Belepillantottam a tükörbe, néztem könnyáztatta arcomat, és azon gondolkodtam, mit tehetnék, hogy egy picit könnyebb legyen az életem, ha már egyszer a világvége legutolsó bugyrába kerültem.Kimerült voltam, ezért igen hamar elaludtam, de korán ébredtem, és arra jutottam, hogy az egyetlen járható út számomra, ha új ruhákat varrok magamnak, ezért egy gyors reggeli után el is indultam, hogy vegyek pár kelmét. Lefoglal, amíg nem költözhetünk be a házba, és talán az emberek is könnyebben elfogadnak minket. Gyorsan rá is találtam a megfelelő anyagra, bár nem volt éppen választék, és az egész napot varrással töltöttem, aminek eredménye egy megfelelően visszafogott, már majdnem ide illő ruha lett. Apám csak estére ígérte magát, a birtokon lévő teendők későig elszólították, én pedig úgy döntöttem, hogy teszek egy sétát a városban, és megismerkedek a környékkel. Éppen kezdett jó kedvem lenni, amikor is megpillantottam a tegnapi idegesítő fickót.

- Szép jó estét hölgyem - biccentett felém, és kíváncsian méregetett új ruhámban. Zavarba hozott, ahogy nézett, de ezt a világ minden kincséért sem vallottam volna be.

- Önnek is jó estét seriff. Vagy van neve is? Miszter....... vagy egyszerűen csak seriffnek hívja mindenki? - kérdeztem szemtelenül.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Akkor ez is megvolt. Majd belejönnek az itteni életben, bár ilyen városból szakadt puhány népség nem hiszem, hogy sokáig bírja mifelénk. Bár félnivalójuk nincsen, mert mitől tartanának, amíg itt vagyok?

Ezek jártak a fejemben, amint kiléptem a kocsmából, és kicsit kiegyenesedve a büszkeségtől indultam vissza az irodához, ami egyben a lakhelyem is. Igen, itt már régen volt valaki rács mögött, elég csak megemlítenem a kalitkát, és máris rend lesz. Régen még volt forgalom odabent, de ennek is már vagy húsz éve. Akkor azért elég zsúfolt volt a fogda, de most már... Vagy elköltöztek a zsiványok a környékről vagy megjavultak. De a szigor akkor is kell, mert megint elkanászodnának.

A nap többi része a szokáshoz híven eseménytelenül telt el. Este amikor átmentem az ivóba, akkor láttam őket falatozni, biccentettem is az úrnak, de a lánya nem vett észre. Mindenesetre eléggé kikupálták magukat, de még mindig hivalkodó volt ez a nőszemély. Ittam még pár pohárkával aztán nyugovóra tértem.

Másnap kissé zsongva ébredtem, valahogy nem tértem még magamhoz, ahogyan kikeltem az ágyból. Végül mégis összekapartam magam és kimentem körbenézni. A szokásos unalom. Felültem a lovamra és kilovagoltam a környéki dombokra. Jó néha így magamban lenni, ahol senki nem zavar, nem kotnyeleskedik, csak maga a természet vesz körül. Elnéztem messzire, hogy vajon arra mi lehet? Mi az, amit rejt a messzeség? Elmerengtem kicsit. Valószínűleg sosem jutok el oda.

Elég eseménytelen nap volt ez is, még lovagoltam pár órát, majd vissza a városba. Ebéd után lefeküdtem aludni, majd kiültem az iroda elé és figyeltem az embereket. Nem láttam egész nap az új jövevényeket, biztos ki sem mernek mozdulni a szállásukról. Elmosolyodtam egy kicsit, majd figyeltem tovább, hátha mégis megpillantom azt a szemtelen lányt.

Lassan lebukóba fordult a nap, és már éppen azon voltam, hogy bemegyek a csapostól egy újabb iszogatásra, amikor elém toppant a tegnapi ifjú hölgy.

- Szép jó estét hölgyem! - emeltem meg a kalapom kissé. Alaposan megnéztem, milyen változáson ment át, mert alig ismertem rá. A ruhája idevalósi, de mégis valahogyan más. Divatos vagy elegáns? Nem tudtam eldönteni, pedig hasonlított a többi nőéhez, akik itt éltek.

- Önnek is jó estét seriff. Vagy van neve is? Miszter.... - próbálkozott utalni a nevemre, de hagytam, hogy befejezze. - Vagy egyszerűen csak seriffnek hívja mindenki?

Ez a hangsúly ismét kicsit felbőszített. Ezután már biztosan nem árulom el a nevem. Úgysem használja itt senki.

- Hívjon egyelőre maga is seriffnek. - válaszoltam kissé morcosan.

- Rendben uram, akkor így hívom. Bár engem hívjon ezután is Lucynek.

Megemeltem a kezét és a szemébe nézve feleltem:

- Rendben Lucy, így fogom szólítani. - kezet csókoltam neki. - Hová tart így este? Csatlakozna hozzám, vagy esetleg más dolga lenne?

Így talán a marcona külsőm jobban elfogadja.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Hívjon egyelőre maga is seriffnek. - jött a válasz kissé gorombán feltett kérdésemre, és kezdett kissé idegesíteni otromba viselkedése.

- Rendben uram, akkor így hívom. Bár engem hívjon ezután is Lucynek.- mondtam, és a legbájosabb mosolyomat erőltettem az arcomra jelezvén, még véletlenül se gondolja, hogy érdekel a"titka".

Megint végigmért centiről centire, majd kezet csókolt, de szeméből a gúnyos kifejezés nem tűnt el.

- Rendben Lucy, így fogom szólítani. Hová tart így este? Csatlakozna hozzám, vagy esetleg más dolga lenne? - kérdezte, de még mindig úgy éreztem, hogy csak unatkozik, és szórakozik a szerencsétlen városi lányon, aki most élete leckéjét tanulja.

- Csatlakozom, amíg apám vissza nem ér, seriff. - válaszoltam, és direkt kihangsúlyoztam az utolsó szót, érezze magát megtisztelve, hogy a rangján szólítom. Láttam rajta, hogy bosszantja a dolog, de nem engedhettem, hogy rajtam szórakozzon.

- Mondja, mi szél hozta magukat hozzánk? - kérdezte, és láttam rajta, hogy tényleg érdekli. Mivel kora este volt, a városka nem volt teljesen kihalt, az utcán sétáló emberek és asszonyok egyre többet tekingettek felénk. Ekkor nagyon ideges lettem, mert nem óhajtottam az egész koszfészek tudomására hozni jöttünk okát, ezért felszegtem a fejem, és dacosan a seriff szemébe néztem.

- Nem gondolom, hogy ez apámon és rajtam kívül másra is tartozna, de biztosra veszem, hogy jót szórakozna a történeten, csakúgy, mint rajtunk. Most pedig bocsásson meg, de inkább egyedül folytatom a sétát. - és elindultam, meg sem várva válaszát. Ahogy elhaladtam az emberek mellett, hallottam, hogy összesúgtak mögöttem, hogy mikre nem bátorkodok, hogy nem beszélhetek így a seriffel. Tudtam, hogy túl lőttem a célon, de nem érdekelt, csak el akartam tűnni, és elkezdtem futni, vissza se néztem. Futottam, amíg bírtam, majd leültem egy nagy kőre kiszellőztetni a fejemet. Éreztem, hogy megint könny csorog le arcomon, de egy mozdulattal letöröltem - akkor sem fognak megtörni, fogadkoztam. Néztem, ahogy az égbolt a horizonton kékből vörösre vált, valahogy megfogott a szépsége, de zajt hallottam a hátam mögül, ezért megfordultam. Láttam, hogy a seriff dühösen leugrik a lováról és felém tart. Ösztönösen hátrébb léptem, és összefontam mellemen a karomat. Félelem kerített hatalmába, mert nem tudtam mire lehet képes a férfi, de a tekintete alapján a legrosszabbat is kinéztem belőle, ám már késő volt tovább menekülni. Nem voltunk túl messze a várostól, de senki nem járt arra, mégis igyekeztem nem mutatni félelmemet, és bátran a férfi szemébe néztem.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Mondja, mi szél hozta magukat hozzánk? - kezdtem egy igen általános szöveggel az ismerkedést, talán most megnyílik itt mellettem. Erre hirtelen szembe állt velem és villámló szemekkel szúrta belém a mondatokat:

- Nem gondolom, hogy ez apámon és rajtam kívül másra is tartozna, de biztosra veszem, hogy jót szórakozna a történeten, csakúgy, mint rajtunk. Most pedig bocsásson meg, de inkább egyedül folytatom a sétát. - fújta ki egy szuszra, ráadásul olyan hangosan, hogy azt hihették a körülöttünk lévők, hogy kikezdtem vele. Még az kéne, hogy a szájára vegyenek engem az emberek!

Én is felbőszültem, ahogy a hisztis nőszemély elindul az utcán. Mit képzel ez magáról? Szituációba és kínos helyzetbe hozni ennyi ember előtt! Milyen egy fruska viselkedés ez? Elindultam utána, mert így velem nem lehet bánni! De amint benéztem az utcába, sehol a nő.

A francba... - sziszegtem a fogaim között, és visszamentem a lovamhoz, és máris indultam utána. Ahhoz képest, hogy gyalog ment, elég sokáig jutott és már a városon kívül találtam rá. Itt még akkor sem jó lenni, ha nincs bűnöző a környéken. Felelőtlen nőszemély...

Mikor odaértem, megfordult, és összekulcsolta a kezét és hátrébb lépett. Forrtam a dühtől, mert ha már az első nap veszélybe kerül valamelyikük is, akkor ki más lenne a felelős? Megálltam előtte, szúrós szemmel néztem rá, szemeiből mégis félelem sugárzott. Pedig micsoda szemek voltak! Talán a lenyugvó nap, vagy nem tudom mitől, de fél percig csak nézni tudtam. Éreztem, amint enyhül a haragom. Végül csak ennyit mondtam neki:

- Itt én vagyok a seriff, és felelek magáért is. Jó, ha ezt észben tartja! Jöjjön, visszaviszem a városba.

De hiába fordultam meg, nem indult el, nem hallottam, hogy jönne. Visszafordulok és kicsit rámordulok:

- No mi van? Jön, vagy marad itt a prérin a vadállatoknak?

Ez hatott, mert elindult ő is a lovam felé, de továbbra sem szólt hozzám. Úgyhogy meg is kérdeztem, hogy szóra bírjam:

- Lovagolni ugye tud?

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- No mi van? Jön, vagy marad itt a prérin a vadállatoknak? - kérdezte a seriff modortalanul, amivel bevallom megijesztett annyira, hogy szó nélkül követni kezdjem, ám folytatta a kérdezősködést.

- Lovagolni ugye tud? - úgy tűnt, hogy csak udvariaskodni próbált, és fel sem merült benne, hogy akár nem is lehet a válaszom. Már kislányként megtanultam lovagolni, de persze azokat a szép hátasokat össze sem lehet hasonlítani az itteni igás gebékkel. Bár ahogy néztem, a seriff lova mintha igen jó bőrben lenne, talán a legjobb ezen a környéken, és óvatosan közeledtem felé. Felbosszantott, hogy a seriff ennyire goromba velem - még akkor is, ha igaza volt, ezért úgy döntöttem, nem leszek túlságosan őszinte.

- Nem, nem tudok lovagolni, sosem kedveltem a lovakat. - Hazudtam, és még rá is játszottam, próbáltam minél félénkebben nyúlni a gyönyörű állat felé. A férfi nem szólt semmit, de sötét tekintete mégis elárulta mit gondol: egy gőgös nőszemély, aki tényleg semmihez nem ért. Egy pillanat alatt fent voltam a ló hátán, szinte úgy dobott fel rá, majd ő is felpattant mögém. A ruhán keresztül éreztem teste melegét, és furcsa módon cseppet sem taszított. Két karom alatt átnyúlva megragadta a gyeplőt, majd lassan elkezdtünk a város felé poroszkálni. Ahogy kezei a derekamhoz értek, elkezdtem fészkelődni, hogy zavaromat leplezzem.

- Tudom, hogy kényelmetlen, de nemsokára megérkezünk. - Próbált nyugtatni, de most már nem idegesen. Talán ő is érezte a kialakult feszültséget, és a maradék utat szótlanul tettük meg. A férfi közelsége annyira felkavart, hogy még a haragomat is elfelejtettem, és észre sem vettem, hogy időközben beértünk a városba. Megálltunk, leszállt a lóról, majd leemelt. Csak egy pillanat volt az egész, de a tekintete... és az érintése még ruhán keresztül is égette bőrömet, és ezúttal nem tudtam leplezni ijedtségemet. Gyorsan elmormoltam egy köszönömöt, bemenekültem a fogadóba, majd vacsora után aludni tértem. Egész éjjel lovakról álmodtam, ezért úgy döntöttem, reggel beszélek apámmal, hogy újra lovagolni szeretnék, vegyünk egy szép hátast nekem erre a célra, úgyis nemsokára elkészül a ház a birtokon.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Felültettem a lóra, szinte felrepült a mozdulatomtól. A következő pillanatban én is mögé ültem, majd lassan, szinte sétálva elindítottam a lovat. Nem siettünk és nem szerettem volna, hogy valami baja lenne. Velem biztonságban van ez a fehérnép. Ahogyan a kantárt fogtam, éreztem a pihegését, ahogyan kicsit sűrűn vette a levegőt. Úgy látszik tényleg nem bírja a lovakat és nem lovagolt még. Magamban elmosolyodtam, hogy mit is keres errefelé egy ilyen városi szépség, és mit fog itt kezdeni, ha még lovagolni sem tud? Talán gyalog jön be majd a városba? Ő?

Kicsit mozgolódni kezdett, mintha kényelmetlenül ülne, de igyekeztem megnyugtatni:

- Tudom, hogy kényelmetlen, de nemsokára megérkezünk. - A lehető legkedvesebb hangom próbáltam elővenni, de már olyan régen használtam, hogy nem biztos, hogy így is hangzott. Nem szólt semmit, az egész út alatt.

Ahogy beértünk a városba, leemeltem a lóról, és egy fejbiccentéssel elköszöntem tőle. Megköszönte az utat, de amolyan szégyellős módon, egy úrinőhöz méltón, majd besietett a fogadóba.

Felszálltam a lovamra és haza poroszkáltam. Már így is szinte sötét volt, úgyhogy lefeküdtem aludni. Egész este forgolódtam, és ennek a nőnek az arca volt előttem. Ahogyan sértődötten visszanéz, majd egy riadt tekintet, aztán ártatlanul. Kavarogtak bennem a képek és az érzések. Nem tudtam hová tenni ezeket.

Reggel kialvatlanul ébredtem és elindultam a szokásos körsétára. Ekkor pillantottam meg az utcán a tegnapi kóbor nőszemélyt. Odaléptem hozzá köszönni:

- Szép napot hölgyem! Ugye ma nem szökik túl messzire? - próbáltam némi vidámságot vinni a beszélgetésünkbe, de mintha félreértette volna, hidegen válaszolt:

- Nyugodjon meg, nem megyek innen... -kicsit lebiggyesztette az ajkait - innen sehova.

- Remélem is! - igyekeztem kedvesnek mutatkozni, de máris jött a válasz:

- Ne aggódjon értem, megállok én a lábamon! És mi lenne, ha megszöknék? Utánam jönne?

- Részemről a megtiszteltetés - biccentettem meg a kalapom -, ha Ön után mehetnék.

- Csak vigyázzon, mert a végén mégis megteszem! - mondta hidegen, de némi kacérságot fedeztem fel a hangjában és a szeme is talán huncutul csillant meg.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Reggeli után úgy döntöttem, sétálok egy nagyot a városban, és kitalálom hogy hozzam ki a legtöbbet ebből a helyzetből. Tulajdonképpen még jó kedvem is volt, hogy a világ végén is találok elfoglaltságot. Mosolyogtam a világra, amikor a seriff rámköszönt. Vidáman azt firtatta, szándékomban áll-e elszökni megint? Eszembe jutott, hogy valószínű mostanában nem megyek sehova, és fintorogva nemet mondtam. Remélem nem gondolja, hogy tanúja lehet, ahogy az elkényeztetett kisasszonyt legyőzi ez a koszfészek, és ki sem teszi majd a lábát a házból. Na azt már nem.

- Ne aggódjon értem, megállok én a lábamon! És mi lenne, ha megszöknék? Utánam jönne? -kérdeztem kihívóan.

- Részemről a megtiszteltetés, ha Ön után mehetnék. - Érkezett az udvarias válasz.

- Csak vigyázzon, mert a végén mégis megteszem! - figyelmeztettem kacéran, amire kissé hihetetlenkedő tekintet volt a válasz.

Kis "afférunkat" apám szakította félbe, hogy holnap beköltözhetünk a házba, mert a belső munkálatokkal elkészültek, és ennek örömére egy délutáni teára, piknikre hívott mindenkit, aki segítségünkre volt, így a seriffet is meginvitálta, és már ment is dolgára.

- Úgy látszik visszatérhet a kényelmes székébe unatkozni, nem kell többet megmentenie, más munka itt úgysincs. - Bosszantottam szándékosan, de ezúttal már jókedvemben, és továbbra is angyalian mosolyogtam.

- Úgy gondolja? - Kérdezte a seriff, és tekintete veszélyesen megcsillant. Kissé megrémített, de talán ez is volt a célja.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megjelent az apja, és gyors beszámolót tartott a lányának, miként állnak a dolgok az új háznál. Igazán gyorsan haladtak, biztosan akadt segítsége is. Tehát már ő is ismerkedik a helyiekkel, hamar be fognak illeszkedni. Aztán odafordult hozzám, és meghívott a délutáni piknikre. Igazán nagylelkű ajánlat, el is fogadom illőn.

- Úgy látszik visszatérhet a kényelmes székébe unatkozni, nem kell többet megmentenie, más munka itt úgysincs. - mondja vidáman, de éreztem, hogy már megint engem akar ezzel idegesíteni. Még hogy én székben ülő. Mi vagyok én? Öregember?

- Úgy gondolja? - kérdeztem vissza kicsit csípősen, hiszen azért mégsem tisztelenkedhet velem ez a nőszemély, hiszen fiatalabb nálam.

- Bizony úgy! - felesel vissza ismét. Valahogy mégis tetszik nekem ez a szemtelensége. A többi nő valahogy nem ennyire merész. De ez valahogy mégis visszavágásra provokált:

- Akkor majd meglátjuk, hogy ki ül a székben a pikniken! - néztem újra mélyen a szemébe, majd biccentettem és otthagytam. Ne4m tudja még ez a nő, hogy táncolni tudok, annak ellenére, hogy már jó régen nem tehettem. Édesanyám tanított meg először, aztán amikor párszor a szomszéd városban jártam, ott is volt alkalmanként pár jelentkező. De majd meglátja ez a fiatal hölgy, hogy mit tudok, csak bírjon követni!

Alig vártam, hogy délután legyen, már indultam is hozzájuk. Ahogyan kényelmesen poroszkálok, a zene már messziről hallott.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A ház szép és kényelmes lett, én pedig már alig vártam, hogy végre megint jól öltözött emberek vegyenek körül. Hát jó, szépen lassan beszokom majd az itteni életbe, de azért kellenek az ilyen események, hogy erőt adjanak elfogadni sorsomat. Még nem volt időm jobban körülnézni a birtokon, de amit eddig láttam, elnyerte tetszésemet.

A ház előtti rétecskén már táncoltak az emberek, a zene szólt, de úgy éreztem, valami még hiányzik. Ekkor láttam meg a seriffet leszállni a lováról, és rájöttem, hogy őt hiányoltam. Határozottan lépkedett felénk, és közben odaköszönt az embereknek. Persze a nők azonnal rebegtették a szempillájukat, hogy a nagy seriff méltóztatott rájuk szánni egy másodpercet. Na én nem. Bár felkavar, ha látom, de ezt a világ összes kincséért nem vallottam volna be sem neki, sem pedig senki másnak. Nem is kedvelem. Gondolatmenetemet félbeszakítva odaért hozzánk, ráköszönt apámra és rám, majd némi udvarias beszélgetés után elvegyült. Éppen csak egy gyors üdvözlésre és néhány szóra méltatott - talán a megjegyzésem miatt, gondoltam, de hát ugye fáj az igazság. Ebben a városban tényleg nem sok munka adódik egy seriffnek, és elmosolyodtam. Legalább talált a megjegyzésem. Kicsivel később, pár tánc után a helyi bugrisokkal, a seriffel összetalálkozott a tekintetünk, és az övé egyértelmű kihívás volt. Rám sem hederítve apámat kérdezte táncba vihet-e, és az engedély érkezésével egy időben már húzott is magával. Talán ezt szánta leckének, hogy a fehérnépnek csend a neve, ha a teremtés koronája a közelben van. Nem is bírtam szó nélkül.

- Köszönöm kérdését, szívesen táncolok magával. - Jegyeztem meg cinikusan, bár megint összezavart testének közelsége, vibrálása.

- Maga nagyon szemtelen, de ez nem lesz mindig így. - Súgta fülembe, szinte ígérte, és szeme megint veszélyesen megvillant. Határozottan tartott a tánc alatt, és nem engedett el a tekintete sem. Megéreztem a férfiból áradó erőt, hogy nem feszíthetem a végtelenségig a húrt, mégis egyszerre rémített meg, és éreztem vágyat is ez a vad férfi iránt.

Mikor a tánc véget ért, kezet csókolt, és már lépett is a következő hölgyhöz táncolni, én pedig egy darabig még néztem a táncolókat, majd sétálni indultam.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor odaértem, már elkezdődött a mulatság. Leszálltam a lóról és igyekeztem a tömegben elvegyülni. Ha jól láttam mindenki eljött végül - persze senki nem fog kimaradni egy potya eszem-iszomból. De ha már itt vannak, akkor legalább elkapom a doktort pár szóra, mert valami miatt mostanában fájt a vállam. De első a házigazda. Odamentem hozzá, és rájuk köszöntem. A lánya mintha nem vette volna jó néven, hogy köszöntem, és megint a konok formáját hozta, ezért csak megemlítettem neki, milyen csinos ma este. Maradni nem volt kedvem most, ezért elkezdtem keresni az orvost. Közben néhányan megint megtaláltak pár apróbb-cseprőbb dologgal, mire odaértem.

- Végre ideértem.

- Mi baj seriff?

- Semmi, csak a vállam már megint.

- Holnap be tud jönni hozzám? - kérdezte.

- Persze, mi dolgom?

- Akkor jó. Várom és megnézzük. Lehet, hogy csak rándulás. Vagy kialussza holnapra.

- Rendben - feleltem és biccentéssel otthagytam. Ekkor megláttam a házigazdánk lányát. Ő is megpillantott, de elfordítottam a fejem. Tényleg nem tudom, hányadán állok ezzel a nővel. De ekkor táncra hívták az embereket. Elhúztam a számat, mert most valahogy nem kívántam táncolni, de muszáj lesz. Ha mást nem, a makacs lányt. Ezért odaléptem hozzájuk és az apjától elkértem a lányát, ő persze odaadta. Úgyhogy meg sem kérdeztem már tőle akarja-e, csak menjünk.

- Köszönöm kérdését, szívesen táncolok magával. - hallottam pár lépés után tőle. Erősen megragadtam és csak úgy vittem a ritmusra, hogy legalább most megtudja hogyan is kell táncolni.

- Maga nagyon szemtelen, de ez nem lesz mindig így. - suttogtam a fülébe, mert most igazán nem volt kedvem a csípős szavakhoz. Végig néztem a szemét, mintha csak birkóznom kellett volna. Eközben valahogyan mégis megérintett valami. Nem is tudom mi, de ahogy néztem ezt a szempárt, mintha enyhült volna a fájdalmam is, és egyidejűleg állt meg az idő Csak a ritmus vitt bennünket tovább. Mikor a zene abbamaradt, már nem éreztem haragot, fájdalmat, csak azt, hogy ismét egy lépéssel beljebb került a zárt világomba.

Kezet csókoltam neki és úgy gondoltam kicsit félrevonulok tisztázni az érzéseimet, de máris egy újabb jelentkező akadt elém: a mészáros lánya. Úgyhogy vele is táncoltam egyet, de ő valahogy más volt. Hideg, semleges, és bár mosolygott, semmit nem éreztem belül.

Pár táncot követően úgy gondoltam, hogy kicsit kifújom magam. Egyszerűen magamban szerettem volna maradni a gondolataimmal. Teljesen meg lettem kavarva. Hogy tudott valaki betörni az én világomba? Hogyan lehetséges az, hogy...?

Ekkor szakadtak meg a kételyeim, amikor a domb mögött megpillantottam őt. Épp meg akartam fordulni, hogy ne vegyen észre, de egyből meghallottam a hangját magam mögött:

- Á, seriff! Maga meg mit keres errefelé? Nem a mulatságon kellene lennie?

Megint felmérgesített, mert miért mondja meg, hogy hol kellene lennem? Megfordultam és ekkor már szinte szembenéztünk egymással. Csak annyit tudtam mondani:

- Nem. Én oda megyek, ahová akarok. És most egyedül akarok lenni.

- Miért? - jött az újabb kérdés. De elindultam szó nélkül tovább az úton.

- Ugye nem baj, ha csatlakozom? - kérdezte újra, de némán folytattam az utam. Felkavart most is ez a nő.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit félrehúzódtam az emberektől, mert bár szerettem az összejöveteleket, gondolkodni szerettem volna, hogy miért is zaklat fel ennyire ez a vad ember. Ki nem állhatom, mégis szinte vágyom a közelségét, és ezzel nem tudtam mit kezdeni. Korábban a városban volt pár csenevész fiú, aki udvarolni próbált, de nem sokat törődtem velük, inkább az egyetlen szenvedélyemnek hódoltam, imádtam lovagolni. És most itt van ez a férfi, akiről fogalmam sincs kiféle-miféle ember, furcsamód mégis vonzódom hozzá. Annyira belemerültem gondolataimba, hogy alig vettem észre, hogy a seriff közelít. Úgy éreztem magam, mintha rajta kaptak volna valamin, pedig nem tudhatta mit gondolok, mégis dühös lettem.

- Á, seriff! Maga meg mit keres errefelé? Nem a mulatságon kellene lennie? - kérdeztem tőle idegesen.

- Nem. Én oda megyek, ahová akarok. És most egyedül akarok lenni.

Mégis mit képzel magáról ez az alak, hogy követem? Hát nem ő jött utánam? Faragatlan tuskó. Egyébként is ez az apám birtoka, tehát itt csakis én dönthetem el, hogy ki hova megy. És kicsit sem érdekelt, hogy ma még a szokásosnál is gorombább.

- Miért? Ugye nem baj, ha csatlakozom? - kérdeztem, mert valahogy mégis a közelében akartam maradni, pedig tudtam, hogy veszélyes lehet. Ő nem szólt semmit, csak ment tovább, mintha ott sem lennék, ami egyre jobban idegesített. Alig tudtam tartani a tempót, és csak az istállóknál álltunk meg kicsit pihenni.

- Maga mindig ilyen faragatlan, vagy csak nekem szánja ezt a stílust? - kérdeztem. Annyira dühös voltam, hogy faképnél hagyott, hogy nem bírtam magamban tartani haragomat. Ekkor láttam, hogy a seriff tekintete elborul, és csuklómnál fogva erősen magához rántott. Arcunkat csak pár centi választotta el, mégis tisztán láttam, hogy alaposan túllőttem a célon a megjegyzésemmel. A férfi annyira mérges volt rám, hogy észre sem vehette, vagy nem törődött vele, hogy fáj a szorítása. Próbáltam szabadulni, erre megrázott erősen.

- Amint látja, csak magának szánom ezt a stílust. - sziszegte a fogai között, és egyre jobban féltem tőle. Egy pillanatra elengedett ekkor körbenéztem gyors menekülési útvonalat keresve, de csak a férfi lova volt kikötve. Még be sem vitte az istállóba, tehát csak bekukkantani jöhetett, mégis ez volt az egyetlen lehetőségem kitérni a dühe elől. Azonnal eloldoztam, és mire utánam jöhetett volna, már fel is pattantam a nyeregbe, és elvágtattam onnan, minél messzebbre. Tudtam, hogy nem jó ötlet az ő lovával menekülni, de gyorsan kellett döntenem. Nem érdekelt semmi, csak menekülni akartam e férfi elől, és talán saját magam elől is, mert mindezek ellenére is vágytam a közelségét.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megyek vissza a békés kis életembe. Nem kell nekem újabb érzelmi vihar azt hiszem. Erre meg utánam is jön. Menne már el tőlem messzire, mert érzem, ez nem lesz így jó!

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor meghallottam éles nyelvének szavait, amikor az istállóhoz értünk:

- Maga mindig ilyen faragatlan, vagy csak nekem szánja ezt a stílust? - szinte minden szava hasított belém és úgy éreztem a szívembe találtak. Hát tényleg nem érti ez a nő? Tényleg ilyen buta, hogy nem szabad?

Megfordultam és erősen megszorítottam, hogy érezze a szavaim súlyát:

- Amint látja, csak magának szánom ezt a stílust. - de többet nem mondtam. Így is már túl sokat árultam el a bennem tomboló és egyre elhatalmasodó hullámokról. Ekkor vettem észre, hogy még mindig szorítom és megriadt. Gyorsan elengedtem, még meglát valaki.

Ekkor elszaladt, de nem az apja irányába, ahogyan vártam. Azt hittem majd odaszalad és mindent elmond, de ehelyett azt láttam, hogy a lovamhoz fut, eloldozza és egy ugrással fent terem.

Ott álltam teljes zavartságban: azt mondta nem tud lovagolni, és mégis. Utálja a lovakat, mégis fennmaradt a lovamon, aki senkit nem tűrt meg eddig rajtam kívül. Ráadásul elvitte a lovamat! Ellopta!

Mire észbe kaptam, már messze járt. Körbenéztem, hogy más lovával menjek-e utána, de végül lemondtam erről. Már így is túl sok van ennek a nőnek a rovásán. Ekkor lélekszakadva ér oda az egyik ember:

- Seriff! Az nem a maga lova volt? Elrabolták?

- De. Az volt. - igyekeztem rövid választ adni, még kiderülne valami.

- És most mi lesz? - kérdi az érdeklődő.

- Mi lenne? - nézek rá morcosan. - Bezárom a sittre egy estére.

- De seriff... - próbált tiltakozni, de a tekintetem elnémította.

- Lótolvajlásért megérdemli.

- Akkor vigye a lovamat! - mutatott az istálló felé.

- Rendben! - biccentettem neki. Úgyis tudom, hogy pár perc múlva az egész város tudni fogja mi történt. Példát kell statuálni. Nincs mese, nem hunyhatok efelett szemet. Úgyhogy felugrottam az előhozott lóra és utánaeredtem a sötétbe.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elvágtattam a seriff gyönyörű lován, és nem törődve azzal, hogy hosszú hajam teljesen kibomlott a kontyból és csorogtak a könnyeim, csak mentem előre, csak egyenesen. Nem akartam azt érezni, ami szétfeszített belülről. Hiába féltem a férfitól, a vágy erősebb volt, ami felé húzott, és egyre kevésbé tudtam mi lenne a helyes. Nem is néztem, merre megyünk, már csak a városban jöttem rá, hogy a ló haza hozott, ahova ő tartozott. Ki voltam borulva, de mivel nem akartam rontani a helyzetemen, úgy döntöttem, mégis megvárom a férfit, és tisztázom vele, hogy nem akartam ellopni a lovát. Lazán kikötöttem az állatot, és megsimogattam, majd felmentem a tornácra, onnan néztem mikor jön a seriff. Tudtam, hogy nagyon dühös rám a férfi, de reméltem, hogy időközben kicsit megenyhült irányomban, és képes lesz értelmes felnőtt emberek módjára tisztázni a félreértést. Kezdtem már erősen fázni, amikor megpillantottam a közeledő férfit. Az arca semmit nem árult el érzelmeiről, határozottan, és gyorsan jött felém. Túl gyorsan is, mert még mindig nem tudtam mit mondhatnék neki, amitől a feszültség csökkenhetne. Amikor közelebb ért, mintha meglepődött volna csapzott külsőmön, majd mindezzel nem törődve szó nélkül a könyökömnél fogva berángatott a házba. Megpróbáltam kicsit elfordulni, hogy időt nyerjek, de nem hagyott. Szorosan, de ezúttal mégsem fájdalmasan szorította a karomat.

- Elment az esze? Maga egy hazudós kis bestia. Ráadásul még lótolvaj is. De efelett már nem tudunk csak úgy napirendre térni. Emlékszik? Az egész város láthatta, ahogy ellovagol.

- Én lótolvaj? - kérdeztem hevesen. - Csak menekülésre kellett a ló, és ezt tudja maga is nagyon jól. Ha nem lett volna annyira goromba, nem vittem volna el. Talán csak nem az bántja, hogy hazudtam? - firtattam, és az én dühöm is visszatérőben volt.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mit képzel magáról ez a nő? Elviszi a lovam és ráadásul nem csak én tudok róla. Most már nincs mit tenni, pedig nincs ínyemre a dolog, hogy lecsukom.

Azt vettem észre, hogy ismét a városban vagyok. Szerencsére erre jött, más helyet nem is ismer még. De itt vajon hol bújt el?

Végigporoszkáltam, hátha észreveszem, amikor azt láttam, hogy a lovam ott állt az irodám előtt. Ez meglepett. Vajon ő akart idejönni, vagy a lovam csak idehozta? De ez nem enyhít semmin, akkor is ellopta a lovam!

Ahogyan odaértem hozzá, megragadtam a karját és behúztam az irodámba. Nem akartam kint jelenetet rendezni.

- Elment az esze? Maga egy hazudós kis bestia. - ismét mérges lettem rá - Ráadásul még lótolvaj is. De efelett már nem tudunk csak úgy napirendre térni. Emlékszik? Az egész város láthatta, ahogy ellovagol.

- Én lótolvaj? - még a csillagot is letagadná az égről. De én már hányszor hallottam ilyet! De csak folytatta: - Csak menekülésre kellett a ló, és ezt tudja maga is nagyon jól. Ha nem lett volna annyira goromba, nem vittem volna el. Talán csak nem az bántja, hogy hazudtam?

Szemtelen volt. Nagyon szemtelen. Túlságosan is. Láttam a szemében a félelmet, de mégis makacs volt. Ráadásul eddig csak kemény zsiványokkal volt dolgom, nők sosem próbáltak meg ilyen dolgokra vetemedni, mint ő. Nem tudtam hová tenni magamban, ráadásul megszégyeníteni sem szerettem volna.

Némán néztem, ahogyan engedtem a szorításomon. Majd végül ezt feleltem:

- A tolvajlás az tolvajlás. Még ha menekülésre is fogta. Mindenki más látta amint menekül. Úgyhogy ma estére itt kell tartsam.

- Mit szól majd az apám? Mit fog erre mondani, hogy... - tiltakozott.

Ekkor kopogtattak.

- Gyere be! - szóltam ki. Minő véletlen, az imént emlegetett papa állt az ajtóban.

- Elnézést seriff, mondták, hogy megtalálta a lányomat. Mi történt? Mi a baj?

- Uram, a lánya elszökött a lovammal. Márpedig a lótolvajlást szigorúan büntetik.

- Apa, én csak... - próbált tiltakozni a lánya, de az apja szólt közbe:

- Lányom! Hallgass! Hogy mered így... így kérdőre vonni a seriffet? - mondta és hozzám fordult - Elnézését kérem, de amióta az édesanyja nincs már velünk, azóta nekem is nehéz bírni vele. Mi várható ezután?

- Bent kell tartanom legalább ma estére az ifjú hölgyet - szóltam keményen, majd ránéztem a lány szemeibe. Ölni tudott volna vele.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Apa, én csak... - próbáltam megmagyarázni a helyzetet, hogy nem loptam el a lovat, csak mivel a seriff goromba volt velem, így tudtam mihamarabb elmenekülni, de nem hallgatott meg.

- Lányom! Hallgass! Hogy mered így... így kérdőre vonni a seriffet? - majd a férfi felé fordult. - Elnézését kérem, de amióta az édesanyja nincs már velünk, azóta nekem is nehéz bírni vele. Mi várható ezután?

- Bent kell tartanom legalább ma estére az ifjú hölgyet. - mondta szenvtelenül, és még a szavam is elállt. Csak kavarogtak a fejemben a gondolatok, hogy ez lehetetlen, nem követtem el semmit, mégis be akarnak zárni, és apám sem tesz semmit. Mire feleszméltem, a férfiak már mindent megbeszéltek, apám elindult haza, az ajtó pedig becsukódott mögötte. Lesújtva, megalázottan álltam a seriff előtt, és dühösen letöröltem a szememből kibuggyanni készülő könnycseppet, nem akartam hogy sírni lásson.

- Minden a maga hibája volt, mégis én szenvedem el. - mondtam egyenesen a szemébe nézve. - Elhiheti gyűlölöm magát, és elmehet a pokolba. - Nem tudtam többet mondani, mert megint a sírás fojtogatta a torkom, és bemasíroztam a rácsok mögé. Potyogtak a könnyeim, és reméltem, hogy a seriff nyugovóra tér, és magamra hagy, de utánam jött. Szokás szerint nem szólt semmit, csak maga felé fordított, és gyengéden lesimította a könnyemet arcomról. Fájdalmat véltem felfedezni szemében, és valami egészen mást, amitől a szívem egyre gyorsabban dobogott. El akartam fordulni, hogy végre békén hagyjon, de már nem volt hozzá erőm, csak néztem a szemébe, őszintén, kérdezve, hogy miért..... miért nem hagy magamra, hogy miért érzem ezt..... A férfi lágyan a tarkómra csúsztatta kezét, és megcsókolt. Először finoman csókolta ajkaimat, felfedezve azt, majd egyre hevesebben, ahogy érezte bennem is feléledni a tüzet. Olyan vágyat éreztem a testemben, amit még soha azelőtt, és szenvedélyesen viszonoztam csókját gondolkodás nélkül. Szorosan magához húzott, kezeivel a hátamat simogatta, én pedig hagytam, sőt szinte követeltem testem minden mozdulatával, hogy folytassa, ám mégis megállt. Úgy éreztem, mintha nyakon öntöttek volna hideg vízzel, és kezdtem kijózanodni. Dühöm vissza tért, de most már magamra is haragudtam, és zavaromban, zaklatottságomban akkora pofont kevertem le, amekkorát csak bírtam, bár testem még remegett a vágytól.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Minden a maga hibája volt, mégis én szenvedem el. - ebben tökéletesen igaza volt és ez a tekintetében is látszott. - Elhiheti gyűlölöm magát, és elmehet a pokolba.

Bement a cellába engedelmesen. Tudtam, hogy most nem jogosan tartom bent, azért, hogy kifelé megmutassam másoknak a hatalmam, és hogy példát statuáljak. De nem kellene a cellába mennie. Nem vittem be, nem is akartam oda zárni. Ezután meg főleg nem. Ismét megforgatta a szívemben a kést, de ezt nem mutathattam felé.

Utána mentem és amikor megláttam a cseppeket az orcáján már úgy éreztem, hogy tényleg elvesztem. Csendesen hozzáértem az arcához, és letöröltem a csordogáló kis patakot. Néztem ezt az ártatlan szemet és tudtam, hogy jogtalanul bántottam. De már nem bántom. Most érezze azt, hogy megvédem még önmagamtól is.

Kezem a tarkójára siklott, éreztem, amint szíve egyre hevesebben vert. Aztán vége lett. Az ártatlan szemek és a cseresznyepiros ajkak végül végleg a hatalmukba kerítettek és odahajoltam megcsókolni. Először csak éppen, óvatosan, alig-alig érintve. De aztán ő sem húzódott el és végül szenvedélyesen csókolni kezdtük egymás ajkait. Megállás nélkül és egyre nagyobb hévvel, szinte szívtuk egymást magunkba. Szinte magamba zártam ezt a nőt.

Aztán valami nesz hallatszott, talán odakintről és azonnal elszállt a köd. Eszembe jutott ki vagyok, és mit művelek. Azonnal abbahagytam a csókot. Teljesen megzavarodhattam. A következő pillanatban egy pofon csattan az arcomon. Dühtől és könnyektől zavaros szemében megláttam a csalódottságot, miközben arcomon a bőr szinte lángolt. Engem csak anyám csapott pofon utoljára.

Megfogtam a csuklóját, szinte szorítottam és nem tudtam hirtelen mit tegyek. Megcsókoljam újra, vagy hagyjam annyiban? De ahogy szorítottam a karját, megéreztem a remegését. Mit csinálok itt már megint? Mit művelek? Mit tett velem ez a nő?

Elengedtem a csuklóját és zavarodottságomban csak annyit tudtam kimondani:

- Elnézést. Ne haragudjon.

Aztán megfordultam és elindultam kifelé a zárkából és a kancsómhoz indultam borért, mert ezt nem lehet józan ésszel kibírni. Nem néztem vissza, úgy szóltam hátra neki:

- Ne aludjon a zárkában. Ott egy ágy - biccentettem a sarokban lévő heverőre - aludjon ott.

Ezzel felhajtottam a pohár bort, de nem néztem hátra továbbra sem.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Ne aludjon a zárkában. Ott egy ágy, aludjon ott. - mutatott a férfi egy viseltes heverő felé a sarokban, és többet nem szólt. Megivott egy pohár bort, majd hátra se nézve a kancsóval és a poharával bement egy szobába, és hangosan bevágta maga mögött az ajtót. Magamra maradtam, de már ez sem nyugtatott meg, minduntalan a csók járt az eszemben, és hiába teltek el órák, nem bírtam kiüríteni a fejemet. Soha senki és semmi nem kavart még fel ennyire, mint mint ez az ember, ráadásul mindezek ellenére még mindig vágytam a csókjára, érintésére, hogy megtanítson szeretni. Tudtam, hogy a férfi sem alszik, mert az ajtó résén keresztül átszűrődött a petróleum lámpájának fénye. Úgy éreztem, hogy megfulladok, ezért felkeltem, és irányba vettem az ablakot, hogy kinyissam kicsit, amerre sejtettem, mivel az orromig sem láttam az éj sötétjében. Nagy igyekezetemben nekimentem az asztal sarkának, és egy halk sikoly kíséretében elterültem a földön. Próbáltam feltápászkodni, de a szoba felől üvegcsörömpölést, és egy fojtott káromkodást hallatszott, majd rövidesen nyílt az ajtó is. A gyenge kiszűrődő fényben alig láttam a férfi arcát, de ahogy közeledett, egyre jobban szorította össze a gyomrom valami, amit a közelében éreztem mindig.

- Hova, hova? Csak nem megint szökni próbálunk? - kérdezte a férfi cinikusan. Bár nem volt részeg, láthatóan ivott. - Felejtse el nagyon gyorsan.

Sikerült felállnom, és tovább indultam az ablak felé.

- Csak ablakot akartam nyitni kicsit kiszellőztetni. - válaszoltam, és igyekeztem minél közömbösebben viselkedni, de egy lépéssel utol ért a seriff, és levette kezemet az ablakról.

- Hát ennyire gyűlöl, hogy az ablakon át menekülve kockáztatná az életét az éjszakában a prérin, mint hogy itt maradjon? Ennyire gyűlöl? - kérdezte fojtott hangon, majd magához rántott. - Pedig egy pillanatig úgy gondoltam, hogy mást is érez. Amikor a karomban tartottam nem gyűlölt. Tudom, hogy nem gyűlölt. - suttogta, majd megcsókolt. Próbáltam eltolni magamtól, mert úgy éreztem, hogy elveszek, ha folytatja, de nem hagyott, csak csókolt egyre hevesebben, mintha büntetni akarna, hogy feldúlom az életét. Nem volt gyengéd, mégis felkorbácsolta vágyamat, és megijedve saját testem reakciójától újabb pofonra emeltem a kezem, ám még a levegőben elkapta.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon felkavart ez a nő. Már meg is csókoltam. Kimutattam felé az érzelmeimet. A francba! Hogy történhetett ez meg? De ő sem tiltakozott! Aztán a pofon...

Kavarogtak bennem a gondolatok, miközben a kupa fölé hajoltam a szobámban. Nem akartam egy helyen tudni magam vele. Még ki tudja mit csinálnék akkor.

Ekkor csörömpölést hallottam kintről. Reflexből nyúltam az övemhez, eközben levertem a borotvatükröm az asztalról. Az ital megtette a hatását. Olyat káromkodtam, aztán feltéptem az ajtót. Ott feküdt a nő a betört ablak mellett.

- Hova, hova? Csak nem megint szökni próbálunk? - egyértelmű volt a helyzet.

- Csak ablakot akartam nyitni kicsit kiszellőztetni - nyögte, ahogyan feltápászkodott. Na ja, szellőztetni. Én meg most jöttem a postakocsival. Odaléptem hát hozzá értetlen dühvel bennem:

- Hát ennyire gyűlöl, hogy az ablakon át menekülve kockáztatná az életét az éjszakában a prérin, mint hogy itt maradjon? Ennyire gyűlöl? - de már nem bírtam türtőztetni magam, és magamhoz húztam. - Pedig egy pillanatig úgy gondoltam, hogy mást is érez. Amikor a karomban tartottam nem gyűlölt. Tudom, hogy nem gyűlölt.

Ahogyan ezeket a szavakat mondtam éreztem, és tudtam, hogy igaz, amit mondok, még ha az ital is szólhatott belőlem. Tudtam, hogy nem értettem félre. De bebizonyítom!

Hevesen csókolni kezdtem, és már nem hagytam magam ellökni. A pofonjára is számítottam, amint mozdult, lefogtam a kezét és folytattam, amit elkezdtem. Nekem bizonyíték kell és meg is szerzem!

Csók közben megfordítottam és a falnak nyomtam, hogy szabadulni se bírjon. Aztán már éreztem, hogy visszacsókolt. Ez kellett, de már nem volt megállás. Egymást faltuk ott a falnál és megmarkoltam a derekát. Felültettem az asztalra és kezei a tarkómra kúsztak, hajamba túrtak. Egyik kezemmel a hátáról kezdtem a fűzőt kinyitni, másik kezem már a ruhán át simogatta a combját. Azt sem tudtam mit csinálok, úgy elvette az eszem a nő.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A férfi nekiszorított a falnak, így esélyem sem volt szabadulni. Csókja még hevesebb lett, ezzel együtt a vágyam is egyre fokozódott, és nem telt sok időbe megéreznie ezt. Eszemet vesztve csókoltam vissza, és hagytam, hogy felemeljen az asztalra. A haját, nyakát markolásztam, miközben annyira elborított a vágy, hogy nem is ellenkeztem, sőt, alig vártam, hogy többet és többet adjon.... és kérjen...... ez az új érzés teljesen elnyomta az akaratomat. Nem ittam, de simogatásától és csókjától egyre jobban távolodtam a külvilágtól, és észre sem vettem, hogy sikerült kibogóznia a ruha felső részéből. Kibuggyantak melleim, amiket a férfi azonnal a tenyerébe vett, de még továbbra sem szakadt el a számtól, csak finoman gyúrta halmocskáimat, dörzsölgette bimbómat. Felnyögtem, amikor végre elindult csókjaival lefelé nyakamon, mellemen, és amikor gyengéden beleharapott bimbómba, összerándult a testem. Nyoma sem volt bennem szégyenérzetnek, önkéntelen mozdulattal nyúltam a férfi inge után, majd remegő ujjakkal kigomboltam azt. Ő továbbra is cirógatott, csókolt, én pedig szorosan hozzá bújtam, hogy érezze, nagyon élvezem, amit csinál, bár nem éreztem még ezt eddig soha. Határozott mozdulattal felhúzta szoknyámat, és csupasz combomat simogatta. Végig futtatta másik kezét a gerincemen, fenekemen, az én tenyerem pedig hasán lecsúszva lassan megtalálta ágaskodó férfiasságát, amitől megriadtam. Visszatértem a valóságba, és el akartam fordulni, menekülőre fogni, de a férfi erősen tartott, nem engedett el.

- Cssssssss. Drága makrancos Lucy-m. - Suttogta fülembe, és újra szájába vette mellbimbómat. Becsuktam a szemem, mert nem tudtam nem élvezni kényeztetését, de szorítása csak nem akart engedni, ám azt is éreztem, hogy nem akar bántani, viszont birtokolnia kell.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen belebolondultam ebbe a nőbe. Már nem volt visszaút, és ahogy kinyílt a fűzője és mellei szabadon előbújtak, máris tenyerembe vettem, majd masszírozni kezdtem. Csókokkal halmoztam el ajkát, így teljesen lebilincseltük egymást, miközben bimbóit élvezettel hegyesítettem még keményebbre. De nem bírtam tovább egy helyben és csókolgatni kezdtem mindenhol. Az illata, a bőre puhasága és ártatlan sóhajai annyira betöltötték mindenem, hogy egyre lejjebb vágytam. Régen éreztem ilyen tüzet már, és ez más volt, mint amit eddig kaptam.

A nyakán egyre lejjebb és lejjebb kényeztettem, majd a kemény halmai között találtam magam. Bekaptam a bimbóját és először finoman beleharaptam. Nagyon feszesen kívánkozott a nyelvemre, szinte be akart hatolni egyre beljebb és beljebb. Közben kezem felkúszott a szoknyája alatt és meztelen combja simult a tenyerembe. Nem bírtam magammal, legszívesebben most és azonnal felhúztam volna ezt a teremtést, úgy kívántam!

Mikor a tenyerébe került a keménységem, akkor megriadt egy pillanatra. Szerencsére a másik kezem a hátát simogatta, így erős karomban tarthattam, mielőtt kiszabadult volna.

- Cssssssss. Drága makrancos Lucy-m. - csitítgattam, hogy ne ijedjen meg az első alkalommal. Tartottam erősen, és újra a bimbójához hajoltam. Tudtam, hogy a kéj és a gyönyör majd elveszti a bizalmatlanságát és a tapasztalatlanságát. Ujjaim a szoknyája alatt egyre feljebb kúsztak, miközben remegő kezeit ismét a nadrágomban éreztem. Úgy éreztem itt az ideje egy kis bátorításnak, ezért a hátáról a derekára kúsztam, majd megfogtam a kezét, és a farkamra húztam. Ismét megijedt, de már nem akart menekülni a bimbót szopogató számról. Hagytam, hadd érezze lüktető keménységem, és érezze, hogy érintésére mennyire megvastagodik a kezében. Nemsokkal később az ujjai ráfonódtak és gyengéden simogatni, húzogatni kezdte a bőrt. Felnyögtem, mert nő régen ért így hozzám és kissé megszédültem. Ettől még határozottabb lett és elkezdte kigombolni a nadrágom és egy mozdulattal letolva máris újra megmarkolta a szabaddá vált dorongom. Ezt már nem bírtam és belemarkoltam a combjába, és a térdem is kissé megroggyant.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor a férfi nadrágjába húzta kezemet, a félelem megint visszatért, de szinte azonnal el is tűnt, ahogy a vágy legyőzte. Félénken megsimítottam, majd rá fontam ujjaim, és őszintén ismerkedtem vele. Hamarosan egyre bátrabban markoltam, mert tudtam, hogy ezt kell tennem. Éreztem, hallottam a férfi nyögését, szerszáma kőkeménnyé érett kezemben, és már alig fért el a nadrágjában, ezért gondolkodás nélkül letoltam azt kiszabadítva férfiasságát, ő pedig azonnal lerúgta magáról a zavaró ruhadarabot. Kikerekedett, vágyakozással teli szemekkel néztem a természet szépségét, és még abban a pillanatban megint kézbe vettem. Ekkor a férfi mintha megszédült volna, és belemarkolt a combomba. Alig fájt, mégis azonnal karjába kapott, az ágyhoz vitt, és csókkal próbálta enyhíteni keze nyomát. Megfordult velem a világ, amikor a szemébe néztem, szinte szédültem, annyira felkavart a tekintete, hogy most mindenem az övé lesz. Remegett a testem minden csókja és érintése alatt, ahogy újra és újra bejárta testemet. Combomon felkúszott keze, és ajkaimat szétnyitva megkereste csiklómat, majd gyengéden körözni kezdett ujjával. Annyira új, de ezzel együtt mégis annyira finom volt ez az érzés, hogy felsikoltottam, mire a férfi arcán őszinte mosoly futott át. Örömmel nézte, ahogy vágytól remegek kezei közt a, de én is akartam örömet adni, csak nem egészen tudtam hogyan, ösztönből simogattam, csókoltam én is nyakát, mellkasát, testét. Éreztem, hogy nem úgy tekint rám, mint egy olcsó nőre a revüből, sokkal többet jelentek neki.... a testem remegése.... a szemem őszinte csillogása, ahogy rá nézek. Amikor jobban szétnyitotta térdemet, és a nyelvével cirógatta végig combom belső oldalát, valamiért megint visszatért a félelem a lelkembe, megijedtem saját vágyamtól, vagy hogy nem tudtam, képes vagyok-e mindenemet odaadni.

- Én.... én.... - hangom elfúlt, és könnyes szemekkel némán próbáltam kiolvasni a férfi szeméből valamit... amitől elmúlnának a kételyeim......

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tisztára megőrjített ez a nő! Csókolgatom, szinte falom a bőrét, olyan puha, bársonyos és illatos. A combja pedig olyan érzékeny, hogy nem tudtam már, hol járok. Ekkor hallottam egy kis nyöszörgést tőle:

- Én... én... - és ez némileg felébresztett és észhez térített. Ránéztem és láttam a szemében némi félelmet a bizonytalanságtól. Pedig tőlem nem kell félni.

Felálltam, az arcát a tenyerembe fogtam és mélyen a szemébe néztem:

- Nem kell félned drága Lucy! Hidd el, hogy a legjobb helyen vagy. - majd miután bizonytalanul bólintott, az ajkához hajoltam és újra forrón megcsókoltam. A hátán átöleltem, miközben szorosabban magamhoz húztam. Forró öle nekem nyomódott, de még nem léptem át a kapuját, csak egymáshoz préseltük, mintha csak kívülről tudatnánk, hogy mennyire vágyunk a másikra. Éreztem, amint a csókban egyre jobban feloldódnak a félelmei és újra szenvedéllyel kereste a nyelvemet. Tudtam, hogy megadta magát, rám bízta a testét, hogy tehetek vele bármit.

Ekkor kicsit elhúztam a csípőm és a makkom a bejáratához tettem az egyik kezemmel. Folyamatosan csókoltam, amint elindultam befelé, és ajkai közt csordogáló nedvein egyre beljebb és beljebb csúsztam. Hirtelen megakadt a csókban, amikor az első gyűrűn beléptem és makkom megszorította édes barlangja, de aztán ahogyan tovább hatoltam egyre beljebb, a csók még tüzesebb lett. Szinte harapdálta a nyelvem, de nekem sem kellett több: ujjaim a szoknyája alá kúsztak és megmarkoltam a popsiját. Milyen puha bőre volt!

Ahogyan egyre mohóbban faltuk egymást, én sem bírtam visszafogni magam: az ujjaimmal egyszerűen olyan szorosan fogtammeg, hogy végül golyóig felhúztam, mire majdnem felsikított. Ez csak egy pillanatig tartott, és újra rákapott a számra, harapdált tovább a kismacska. Milyen mohón tette!

A következő húzással már nem voltam ilyen kíméletes, mert úgy tűnt ő is nagyon ki van éhezve, ezért az újabb döfés már erősebb lett, amire egy szenvedélyes nyögés szabadult fel belőle. Egyre hevesebben ölelt és ujjai olyan erősen markolászták a bőröm, hogy már-már karmolta.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Éreztem, hogy a férfi miattam fogja vissza magát, és lassan az én félelmeim el is szálltak, megint egyre szenvedélyesebben csókoltam vissza. Innen már nem volt visszaút, teljesen rábíztam magam, ő pedig figyelmesen, de határozottan vette birtokba végre az egész testemet. Ölemhez igazította szerszámát, de pillanatokig nem mozdult, csak csókolt, és simogatta testemet, majd egészen lassan indult el befelé. Először csak centiket mozdult, majd kezeit felcsúsztatta a fenekemre, és egyetlen mozdulattal teljesen belém hatolt, ráhúzott magára. Testem egy pillanatra összerándult a fájdalomtól, és majdnem felsikoltottam, hiszen ártatlanságomat adtam oda a férfinak, ám az érzés hamar elmúlt és átvette a helyét a kéj. A férfi következő lökése sem volt finomabb, mire felnyögtem, de már nem a fájdalomtól. Tudta, hogyan kell örömet okozni a nőnek, ezért már nem fogta vissza magát, és továbbra is egyre hevesebben mozgott rajtam, bennem. Én a vállaiban kapaszkodtam, karmoltam azt, és emeltem csípőmet újra és újra, ahogy ő a ritmust diktálta. Még nem éreztem soha ehhez hasonlót, de hihetetlenül élveztem, és már nem számított semmi, csak repültem a még ismeretlen felé, ami egyre közelebb és közelebb volt minden mozdulatára. Szinte önkívületbe estem, csak hánykolódtam a férfi teste alatt, de ő szorosan tartott, kontrollálta testem remegését, és elvezetett a beteljesülésbe. A legvégső kéj elsöprő erővel érkezett, hangosan felsikoltottam, ölem rá-rászorult férfiasságára, és úgy éreztem testem remegése csillapíthatatlanná nőtt. Egy pillanatra lassított a férfi, hogy úgy éljem meg ezt a csodálatos érzést, ahogy kell, majd mozdult még párat bennem, és hamarosan ő is követett a csúcsra.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kezdtem elveszteni a fejem, de szerencsére nem teljesen rántott magával a bódulat, hiszen nem egy kuplerájban voltam, hanem szívem hölgye kapja meg élete első örömét!

De nagyon nehezen ment, alig bírtam visszafogni magam, hogy ki ne törjön belőlem a vadállat és szét ne szedjem őt. De az ősi ösztöneimnek már én sem bírtam ellenállni, amikor feltört belőlem - ki tudja mióta - az a forróság, amit már olyan régen nem éreztem és adtam egy arra érdemes nőnek. Hörgésem az elfúló sikolyába vegyült, aztán egymásra borultunk.

Amikor a szemébe néztem, vegyes érzések fogtak el: biztos vele? Biztos ő az igazi? De amint a csillagos ég tükröződött a tekintetében, tudtam, hogy igen a válaszom minden kimondatlan kérdésre. Ahogyan forró testében lüktetek, olyan, mint egy örökkévalóság.

Aztán egy pillanat alatt történt minden. Az előbb még mosolygott, aztán hirtelen eltolt, és elfordulva tőlem a másik szobába viharzott, majd becsapta az ajtót. Még ott álltam hiányos öltözetben és nem értem mi történt. Bár a legtöbb nő inkább odabújt, álomba simogatott, ő meg itt hagyott. Értetlenül húztam fel a nadrágot, és az ajtóhoz mentem. Bekopogtam, de nem jött válasz. Hallgatóztam az ajtónál, de sírás, pityergés hallatszódott ki. Sosem könyörögtem még nőnek, nem volt rá szükség, de lehet, hogy egy kemény szó segítene? Se lányom, se nőm, hát honnan tudtam volna, miként kell bánni vele?

Próbáltam hozzá szólni:

- Elnézést... izé... - ezután már csak nem magázom, már ha engedi, ezért folytattam: - Szóval... mi a baj? Mi a bajod?

De válasz nem jött, csak feltört újra a zokogás, majd abba maradt. Hülyén éreztem magam idekint, ezért megkérdeztem:

- Bemehetek?

- Nem. - tömör válasz volt némi szipogással.

- De... Bemennék... - próbálkoztam újra és éreztem, ahogyan megy fel bennem a pumpa az idegességtől, mert nem tudom mi történik.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy a férfi is csillapodott, hirtelen kitisztult körülöttem minden, és rájöttem, hogy mindent odaadtam, amit csak adhatok, és féltem, rettegtem a következő pillanatoktól. Bepánikoltam, még a szemébe sem mertem nézni, nehogy azt lássam meg benne, ahogy egy feslett lányra néz, ezért szó nélkül berohantam a belső szobába, és bevágtam magam mögött az ajtót. Sírni kezdtem, és nem érdekelt, hogy hallja, csak hangosan zokogtam.

- Elnézést... izé... Szóval... mi a baj? Mi a bajod? - hallottam az ajtón keresztül az értetlenkedő kérdést. Talán azt gondolja, hogy én is csak egy vagyok a sok közül, és ennyire egyszerű az egész nekem is, de sokkal többet jelentett számomra ami köztünk történt, mint talán hiszi.

- Bemehetek? - firtatta a férfi

- Nem - kiabáltam ki neki, féltem a reakciójától

- De... Bemennék... - mondta, és érezhető volt, hogy már ideges, és szó nélkül benyitott.

- Az volt a benyomásom, hogy kinőtted már a gyerekes viselkedést, tehát csak őszintén. - szorosan elém állt, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Mit vársz tőlem? Mit adhatok még? A jó hírem, és a becsületem már a múlté. Nem tudok úgy tenni, mintha nem jelentene semmit. - Már bennem is átcsapott a félelem dühbe, és igyekeztem nem mutatni a bennem tomboló vihart.

- Az emberek már így is lótolvajnak hisznek, pedig nem szolgáltam rá. Nem szándékozom a seriff legújabb cafkájaként elhíresülni - Sziszegtem a fogaim között, és úgy láttam kezd elborulni a férfi agya is.

- Ezt most kombináltad ki? Mégis minek nézel engem? - kérdezte a seriff, mire én felhúztam a szemöldököm, ő meg válaszul elkapta a karomat.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem várhatok kint tovább! Be kell mennem, hogy megtudjam, mi történt!

Ez járt a fejemben, amikor végül úgy döntöttem, hogy mégis lenyomom a kilincset. Ott ült szipogva és csapzottan, de kissé sértődötten tekintett lefelé a padlóra. Nehogy már azért, mert épp az imént kényeztettem el a férfiasságom ékével úgy, ahogyan már nőt régen!

- Az volt a benyomásom, hogy kinőtted már a gyerekes viselkedést, tehát csak őszintén! - megemeltem az állát, hogy mondja a szemembe azt, hogy nem volt jó, hogy ő nem akarta azt, amit én. De kissé sértődötten, durcásan nézett vissza:

- Mit vársz tőlem? Mit adhatok még? A jó hírem, és a becsületem már a múlté. Nem tudok úgy tenni, mintha nem jelentene semmit. Az emberek már így is lótolvajnak hisznek, pedig nem szolgáltam rá. Nem szándékozom a seriff legújabb cafkájaként elhíresülni - megremegett az ujjaim alatt.

Nem hiszem el, hogy ezen húzta fel magát! Mindketten éreztük, hogy egymáséi vagyunk, erre most meg nekiáll hisztizni és magát cafkaként beállítani. Honnét veszi, hogy annyit nőzök, amikor ez nem is igaz? Miért emlegetnék repedtsarkúnak, ha éppen elvileg fogságban van és ez a kettőnk titka? Éreztem, hogy kezdek felbőszülni, főleg azért, mert a saját érzéseinket hazudtolta meg!

- Ezt most kombináltad ki? Mégis minek nézel engem? - már nehezen tudtam visszatartani a férfiúságomon esett csorba miatti dühöm. Megragadtam a karját, és felemeltem és már keményen a szemébe néztem: - Ide nézz a szemembe! Tudod milyen az, ha egy lotyóval fekszem le? Kíváncsi vagy rá? Hát megmutatom! Csak hogy tudd, milyen volt az előbb és érezd, hogy mi a különbség!

Lenyomtam a földre, hogy elém térdeljen és a szájához nyomtam a farkam, majd ráparancsoltam:

- Most pedig szopd le! Hallod? Szopd le! - és a hajába markoltam, hogy tudja: ha tiltakozna vagy rossz mozdulatot tenne, akkor meghúzom, vagy akár ki is téphetem. Közben tovább morogtam, amint a makkom eltűnt a szájában: - Most megtudod milyen az, amikor lotyóval vagyok... Hogy milyen egy igazi cafka... Szopj rendesen!

Először könnyek törtek fel belőle ismét, de most nem érdekelt. Hogy merte magát egy útszéli némberhez hasonlítani? Most megtudja hogy bánok az ilyen léha nőkkel!

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Ide nézz a szemembe! Tudod milyen az, ha egy lotyóval fekszem le? Kíváncsi vagy rá? Hát megmutatom! Csak hogy tudd, milyen volt az előbb és érezd, hogy mi a különbség! - kiabálta a férfi. Kettősség lett úrrá rajtam, mert egyrészt örülnöm kellett volna, hogy ezek szerint neki is többet jelenthetett az együttlétünk egy útszéli numeránál, másrészt viszont megijedtem tőle, mert még soha nem láttam ennyire dühösnek. Erősen a földre nyomott, és ellentmondást nem tűrően rám ripakodott.

- Most pedig szopd le! Hallod? Szopd le! - és azonnal benyomta a számba makkját. Könnyek szöktek a szemembe, de annyira nem érdekelte már a férfit, hogy még a hajamba is markolt, hogy egészen biztos legyen benne, ne tegyek meggondolatlanságot.

- Most megtudod milyen az, amikor lotyóval vagyok... Hogy milyen egy igazi cafka... Szopj rendesen! - és rátolta a fejemet a farkára, amíg csak bírta. Ettől nekem öklendeznem kellett, mert a torkomig lenyomta, de ez sem érdekelte a férfit, csak húzogatott tovább a hajamnál fogva. Bár féltem, mégis tudtam figyelni arra, hogy élvezi, ahogy tapasztalatlan ajkaimmal férfiasságát kényeztetem, még akkor is, ha nem önszántamból. Melegség járta át a testem erre a gondolatra, és már a férfi is érezte, hogy segítség nélkül jár a fejem fel-le, és a szorítása markolássá lágyult. Nyelvemmel finom köröket írtam le, finoman szopogattam, szívogattam, ismerkedtem a farkával. Gondolkodás nélkül szoptam, csak örömet akartam okozni.

- Úgy. Ügyesen. Látod, nem is olyan nehéz engedelmesnek lenni, és még élvezni is a dolgot. - Mondta, majd megint a torkomig betolta a farkát nyomatékosításul. Felpillantottam az arcára, és láttam, hogy még mindig dühös, még mindig csak használni akar, és ettől szétoszlott a rózsaszín köd az agyamból. Fájt, hogy tényleg élvezem, de nem akartam így, ezért összeszedtem minden erőmet, és amennyire tudtam, ellöktem magamtól. Épp annyi időm volt, hogy felálljak, mert a férfi megragadta a karomat, és a falhoz nyomott. Próbáltam szabadulni a kezei közül, de erősen tartott, így esélyem sem volt.

- Nem nyerhetsz, de erre gondolom magad is rájöttél. - suttogta mosolyogva a férfi, és megcsókolt, én pedig megharaptam a száját.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Menekülni próbált, de még időben elkaptam a karját. Nem szabadulhat tőlem, minek is próbálkozott?

- Nem nyerhetsz, de erre gondolom magad is rájöttél. - súgtam egészen közelről az arcába, majd erősen megcsókoltam. De csók helyett beleharapott az alsó számba. Úgy felbőszített a visszavágása, hogy már emeltem a kezem, de megelőzött:

- Üss meg! - szinte tüzelt a szeme - Üss meg egy nőt! Gyáva féreg!

Ez is feldühített, de nem, nem megütöm, hanem elkaptam az arcát, és a falhoz szorítva újra csókolni kezdem. Markomba fogtam a haját és meghúztam kicsit, nehogy megint rám harapjon. Mohón dugtam a nyelvem a szájába, és egyszerűen a dühtől, a vágytól és a szemtelenségétől szomjasan akartam alám hajtani ezt a makrancos nőt.

Megpróbált eltolni magától, de a testemmel neki támaszkodtam, hogy ne is moccanjon. Aztán végül éreztem, ahogy megtörik az ellenállása és már a hajamba túrt, húzott magához. A csók pedig egyre forróbb lett, és minél tovább tartott, annál inkább elpárolgott minden dühöm. De a szenvedélyem egyre jobban erősödött...

- Akarlak, kívánlak - sóhajtoztam csók közben, és szinte alig váltam el az ajkaitól. Ujjai belemélyedtek a bőrömbe, de ez még inkább feltüzelt. Aztán a nyaka következett, harapdáltam, szívtam és csókoltam, és puha bőre... mintha egy szűzből falatoznék. Miközben még a hajába markoltam másik kezem a csípőjén nyúlt le egészen az öléig. Ott már nem teketóriáztam: egy mozdulattal alá nyúltam. Röviden nyögött az érintéstől, és ahogyan megfeszítettem a tenyerem, mire újabb sóhaj volt a válasz. Ujjait megéreztem durranásig feszült farkamon és már szinte ösztönszerűen húzogatta a bőröm. Ettől viszont én rogytam meg kicsit és nyögtem a nyakába.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tudtam, hogy meg akar törni, olyan dühösen csókolt. Mégsem érdekelt. Azt is tudtam, hogy eléri a célját, minden idegszálammal akartam. Ahogy érezte ellenállásom múlását, az ő dühe is kezdett átalakulni szenvedéllyé, de ugyan akkora hévvel. Továbbra is szorosan tartott a falnál, de éreztem, hogy már nem a bosszú hajtja. Egyik kezével a tarkómon markolta a hajamat, másikkal testemet járta be, mintha nem tudná milyen is. Egy mozdulattal benyúlt a lábaim közé, miközben finoman meghúzta a hajam. Hátrahúzta a fejem, úgy csókolt tovább, és rátalált a legérzékenyebb pontomra. Felnyögtem, ösztönösen nyitottam szét combjaimat, és kezem ráfonódott a farkára. Már nem volt egészen ismeretlen az érintés, és éreztem, hogy mi a jó a férfinak. Először gyengéden húzogattam, majd hüvelyk ujjammal rajzoltam kisebb köröket a makkjára, mire ő nyögött fel, majd elhúzta a kezemet. Két kezét a fenekem alá csúsztatta, felemelt, a hátamat a falnak támasztotta, és belém hatolt. Azonnal teljesen, egész testével a falhoz szorítva. És bár már elvette a szüzességemet, mégis fájt ez a hirtelen behatolás. Szűk lukacskámat kitöltötte, szabad utat engedett a szenvedélyének. Most nem vigyázott rám, mégis tudta, érezte, hogy nekem is jó, engem is épp úgy felizgat, mint őt. Egy pillanatra kihúzta farkát belőlem, de csak hogy újra ugyan annyira hevesen nyomulhasson belém. Ez már nem fájt, a kéjtől sikoltottam fel megint, és a férfi vállába kapaszkodtam, karmoltam azt és a hátát. Mozdult még párat keményen bennem, majd elindult az ágy felé, és rádobott. A szemében láttam, hogy hiába is ellenkeznék, esélyem sem lenne, de eszembe sem jutott, csak az, hogy megint magamba fogadhassam. Akartam, remegett érte a testem, ahogy csak ő akarja, nem féltem már tőle. Nem is várakoztatott a férfi sokáig, azonnal fölöttem termett, alám nyúlt, és megint az övé voltam. Határozottan, egyszerűen.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megemeltem és a falhoz szorítottam. Már teljesen elvette az eszemet és ösztönszerűen viselkedtem. Megfogtam a popsijánál és egy mozdulattal betoltam a farkam. Felsikított, de mégsem tiltakozott. Szóval ez kell neked? Hát megkapod!

Kihúztam belőle a férfiasságom és újra mélyen benyomtam neki. Igen! Láttam, éreztem, hogy ez a legjobb neki és nekem is. Így kell bánni egy igazi nővel!

Megkarmolta a vállam, majd a hátam, de ez még jobban felingerelt és egyre hevesebb mozgásokra késztetett. Legszívesebben mindenemmel benne lennék, de testünk így is összeolvadt már. Pár mozdulat után viszont fáradni kezdtem, úgyhogy megragadtam és az ágyra dobtam. Ott feküdt kitárt combokkal, éhes virágként várva arra, hogy újra megkaphassam. Egy pillanatig sem habozva fölé kerekedtem, a feneke alá nyúltam, és amint megemeltem már tövig nyomtam is belé kardomat. Nyögése felszakadt, de már nem álltam meg: úgy húzogattam fel és le magamon, mintha csak magamnak csinálnám, de ahogy feszültem benne, ő is egyre hosszabb és erősebb nyögésekbe kezdett. Már nem volt visszaút, meg akartam őt hágni és minél keményebben. Már-már vágtáztunk, teste hullámzott alattam a kéjtől, csak annyit nyögött:

- Még... még... igen... - de alig húztam rajta párat, egy hosszú nyögést hallottam, a háta is megfeszült, mint az íj és összerándult. Nem hagytam abba a mozgást, csak lassítottam, hadd élje át egymás után a gyönyört. Élvezettel néztem a testének hullámzását, és ahogyan a mellei is remegtek... Ez újabb ötletet adott.

Miután kicsit megnyugodott, kihúztam belőle a farkam és megfordítottam a hasára. Combjait enyhén szétnyitottam, majd fölé feküdve újra betoltam mélyen a férfiasságom. Szinte belepréseltem az ágyba, olyan heves lökésekkel kezdtem ostromolni. Makkom meg úgy feszült ettől, hogy pár mozdulat után éreztem: ez lesz a vesztem.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Semmi nem létezett már, csak a szenvedély, teljesen megszűnt a külvilág. Eszemet vesztve kapaszkodtam a férfiba, és minden lökésével egyre közelebb kerültem a beteljesedéshez. Imádtam őt, minden porcikámmal imádtam, mindenem az övé lett. Az orgazmus elemi erővel borította el testemet, derekam ívbe feszült és csak felnyögni tudtam. A férfi lassított mozgásán, hogy a gyönyör minden pillanatát átélhessem, és élvezettel nézte a kéjt az arcomon, testem hullámzását saját teste alatt. Ahogy egy kicsit alábbhagyott a remegésem, mintha mosolyt láttam volna átsuhanni az arcán, majd mielőtt még bármire is jutott volna időm gondolkodni, egy pillanat alatt megint alatta voltam, ám ezúttal hason. Ösztönösen éreztem, hogy mit akar, ezért enyhén felemeltem a csípőmet megkönnyítve neki a behatolást, amivel nem is késlekedett. Az eddigi határozottsággal "támadt", jóformán belepréselt az ágyba, és hamarosan éreztem, hogy ő sem bírja már tovább, egészen belém feszült. És tényleg, pár mozdulat után nyújtottan felnyögött ő is, és forróságával megtöltötte barlangomat. Őrülten jó érzés volt, hogy boldoggá tettem a férfit, aki jóval többet jelentett számomra bárminél, ami eddig fontos volt életem során, a maga faragatlan módján megváltoztatott bennem mindent. Most is csak engem nézett, miután gyengéden kicsúszott belőlem, és mosolygott rám. Lenyúlt a lecsúszott takaróért, de közben egy pillanatra sem eresztett el, majd kényelmesen elhelyezkedett, és magára vont.

- Most nem mész innen sehova. Nem engedem. - mondta határozottan, de már nyugodtan és kedvesen. Nem is akartam már sehova menni, mégis tudtam, hogy a reggel kíméletlenül a nyakunkon van, és véget ér ez a csodás éjszaka. Visszavonhatatlanul az övé lett mindenem, és már nem jutott eszembe a menekülés, könnytől csillogó szemekkel az ő szemeibe néztem, és bár nem tudtam megszólalni, értenie kellett a ki nem mondott kérdést, hogy hogyan tovább.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tudtam volna elengedni. Egyszerűen soha, és úgy éreztem, hogy ő az, akit nekem rendelt a sors. Átöleltem és a sötétben láttam csillogni a szemét, amint engem nézett. Nem tiltakozott már, és úgy bújt hozzám, mintha világ életben az én asszonyom és hűséges társam, feleségem lett volna. Ez a nézés bizonyította azt, hogy mi ezek után összetartozunk, bármi is történjen.

Egy gyengéd csókot nyomtam a szájára, cserepes ajkait benedvesítettem. Miután elengedtem egy szenvedélyes csókkal válaszolt, de nyugtatólag a hajába simítottam. Már nem történhet semmi baj, csak legyünk itt egymáséi. A mellkasomra borulva aludt el, és már nem is emlékeztem mikor álmodtam olyan szépet, mint aznap este.

Szinte egyszerre keltünk fel. Egy kocsi hajtott el az ablak előtt, ami felriasztott minket. Rám nézett és riadtan elhúzódott tőlem. Hirtelen felébredt benne a puritán nőiesség, a tisztességes nevelés, és zavartan szedte össze a ruháit és vette magára. De odaléptem hozzá, megfogtam a fejét, és nyugtatólag a szemébe néztem:

- Drágám, bármi történjen is, mi már egyek vagyunk. Ne ijedj meg tőle sem tőlem. Nem vagyok a szavak embere, de bízz bennem. Nehéz lesz, de bízz bennem!

- Bízom. - Súgta és bólintott. Egy csókot nyomtam a homlokára, majd elengedtem. Máris nem kapkodott annyira, mint előtte, sőt, néha-néha rám nézett, de a szégyellőség még ott bujkált benne.

Ahogyan körbenéztem, elindultak a gondolataim. Mit mondanak majd az emberek, ha együtt látnak? Hogy a seriff befolyásolható? Hogy egy tolvaj... szóval egy tolvajnak kikiáltott lány elcsavarta a seriff fejét, és befolyásolta a józan döntésében? Igen, ez történt, de ez a mi titkunk, és nem derülhet ki, hogy tévedtem, és őt sem hozhatom kínos helyzetbe. Bármennyire is jó lenne, mégsem derülhet ki ez a mai este. Ezért ki kell találnunk egy másik helyzetet. Odaléptem mellé és megfogtam a kezét.

- Drágám, ez az éjszaka nem derülhet ki. Ez a mi titkunk legyen. - Láttam, hogy értetlenül néz rám, és a szemében kétkedést láttam. - Nem, nem arról van szó, hogy szégyellném, vagy megbántam volna bármit is, bízz bennem!

Némán bólintott, én pedig folytattam:

- Mindkettőnk jó híre múlik azon, hogyha kiderül a ma este. Ezért olyan körülmények kellenek, ahol egyértelműen kiderülhet a szerelmünk. Kérlek, ne kételkedj!

De a szemében még mindig ott láttam a zavart és ez bizonytalanná tett.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Váratlan zajra riadtam fel, ami eloszlatta arcomat mosolyra késztető álmaimat, és visszakerültem a valóságba. Pillanatokig fel sem fogtam, hogy hol vagyok, mi történt az éjjel, majd mikor a seriff gyengéden megérintett, összerezzentem, és elhúzódtam. Nem mertem ránézni sem, csak kapkodtam a ruháimat gyorsan. Fogalmam sem volt, hogyan tovább, és most már nem rajtam múltak a dolgok. Tudtam, hogy bíznom kell a férfiban, akármennyire is bonyolulttá tettük a dolgot, nem tehetek mást, bár ennek ellenére rettegtem, hogy mi lesz ezután. Egyszer csak odalépett hozzám, és megsimogatta gyengéden az arcomat. Ezzel kiszakított merengésemből, és kérdőn néztem rá.

- Drágám, bármi történjen is, mi már egyek vagyunk. Ne ijedj meg tőle sem tőlem. Nem vagyok a szavak embere, de bízz bennem. Nehéz lesz, de bízz bennem! - Ahogy ezeket a szavakat kimondta, a feszültség kezdett csökkenni bennem.

- Bízom. - Csak ennyit tudtam kipréselni magamból.

- Drágám, ez az éjszaka nem derülhet ki. Ez a mi titkunk legyen... Nem, nem arról van szó, hogy szégyellném, vagy megbántam volna bármit is, bízz bennem! - Ahogy megértettem első szavait, úgy éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj.... hogy miért mondja ezt.... Majd amikor ráemeltem a tekintetemet a férfira tudtam, nem kell félnem, és már csak bólintani tudtam.

- Mindkettőnk jó híre múlik azon, hogyha kiderül a ma este. Ezért olyan körülmények kellenek, ahol egyértelműen kiderülhet a szerelmünk. Kérlek, ne kételkedj! - Mondta, és még folytatta volna, de kopogtak az ajtón. Szerencsére éppen időben, így úgy tudtuk fogadni apámat, ahogy illett. Annyi mindent kellett volna megbeszélnünk, de nem lehetett, égtek bennem a kérdések. A két férfi váltott pár szót, majd kis idő után már ott sem voltunk.

Napokkal később gyönyörű reggelre ébredtem, bár a szívem mélyén ott voltak a kételyek. Apám nem tudhatta, hogy mi zajlik bennem, ezért mosolyogva bár, de szívdobogva lépkedtem mellette szomszédunk mulatságára annak örömére, hogy jó üzletet csinált, és bővíteni tudja a farmját. Szerencsére apámat jó szívvel fogadták a városban renitens lánya ellenére, talán engem is elfogadnak idővel - merültem bele megint gondolataimba, mígnem megálltunk hirtelen. Megérkeztünk, és a legtöbben engem bámultak, akik nem táncoltak. Az asszonyok lenézően, az idősebb férfiak megértően, a fiatalabbak pedig kaján mosollyal az arcukon - íme a lótolvaj - gondolhatták. Könnybe lábadt a szemem, de tudtam, hogy most nem menekülhetek, erősnek kell lennem. Könnyfátyolos tekintetemmel kerestem a seriffet a tömegben, de nem láttam sehol, és nem értettem miért nincs itt. Kezdett eluralkodni rajtam a félelem, de ekkor a hátam mögül meghallottam a férfi hangját, ahogy köszönti apámat.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a pár nap valahogy úgy tűnt, mintha nem lennék önmagam. Egyrészt nem fogtam fel a valóságot, mi történik velem, mi vesz körül és az embereknek is néha csak egy biccentés volt a felelet. Kicsit magamba szálltam és elgondolkodtatott az az éjszaka. Micsoda lány, és hogyan tudta elcsavarni a fejemet, de főleg a szívemet? Mi ütött belém, hogy az eddig megbízhatóan stabil életem így felfordult?

Ehhez hasonló gondolatok gyötörtek és nem bírtam csitítani magamban. Látnom kell őt, különben beleőrülök! Viszont visszatartott az elválásunkkor tett fogadalmunk, hogy nem hozhatom őt hírbe, nem lehet kellemetlen neki egy újabb találkozás. Bár csak én tudtam egyedül, hogy nem történt lopás, amit már régen megbocsátottam neki aznap, de a városiak szemében mégis lókötőnek számított, ráadásul egy nő!

Kemény dió. Viszont újabb mulatságra kaptam meghívást, akár hivatalból, akár szívélyességből, de ott leszek. Hátha feltűnik majd szívem hölgye.

Ezzel a reménnyel állok a forgatagban, és keresem, merre is lehetnek. Ekkor látom meg az élénk színű ruháját és hevesen dobban a szívem. Legszívesebben eléjük sietnék köszönteni, de nem lehet. Máris feltűnne az embereknek, hogy a seriff egy bűnöző elé megy, ráadásul hogyan... Nyugalom, türelem! - csillapítom magam és elvegyülök, hogy ne szúrjon ki, és igyekszem megkerülni őket.

Ahogyan közeledek feléjük, látom, miként néznek a leányra az emberek. Ez kicsit felbosszant, de majd megmutatom ezeknek az embereknek, kiről legyen véleményük! Kívülről igyekszem türelmet és nyugalmat erőltetni az arcomra, miközben figyelem, hogyan is keres az én drágám. Ez máris megenyhíti a haragom és amikor kicsit ellép az apjától, odalépek a férfihoz:

- Szép estét! - köszöntem biccentve, lassan már tényleg leáldozóban volt a nap és kigyúlnak a fények, meggyújtják a mécseseket. - Örülök, hogy a városunkban találtak végső helyet otthonuknak.

- Köszönöm seriff, én is örülök. Igazán jó itt.

Ekkor fordul meg a leány és ahogy rám néz máris lesüti a szemét pironkodva, majd alig hallhatóan megszólal:

- Szép estét seriff! Ne haragudjon a múltkoriért...

- Dehogy haragszom... - állánál fogva emelem fel a fejét és fátyolos szemébe nézek mosolyogva. Legszívesebben magamhoz ölelném itt és most, de csak annyit felelek: - Megkapta az érte járó büntetését. Remélem, nem fordul elő, hogy csak úgy elvisz egy lovat.

Ismét lesüti a szemét, nem mer rám nézni, pedig még mindig fogom az álla alatt:

- Nem, nem fog előfordulni. De... - már azt hittem elszólja magát, de így folytatja: - De az emberek...

Sírni kezd és ujjaimra folynak a cseppek. Apjához fordul, aki átöleli és a vállán zokog. Bár az enyémen tenné. De ideje, hogy jóvá tegyük a dolgot!

- Várjon meg itt kérem. - szólok neki, de valószínűleg nem hallja, de az apja bólint, hogy érti és tovább csitítgat.

Elsietek a zenészekhez és fellépek melléjük. Abban a pillanatban alább hagy a zene és várakozó csend üli meg a helyet, minden tekintet rám szegeződik. Ideje, hogy rendet tegyek!

- Emberek! - tekintetem körbehordozom, mindenki feszülten figyel - Nemrégen városunk új tagokkal bővült, ami egyértelműen jót tett mindannyiunknak. Ebben egyetértünk. Viszont a legutóbb egy kis közjáték zavarta meg a kellemes kikapcsolódásunkat: az ifjú hölgy a lovamon sietve távozott...

- Ellopta! Lótolvaj! Lókötő! - jöttek a bekiabálások, de szigorú ábrázatommal hamar elcsendesültek a tiltakozók.

- Szóval a hölgy sietve távozott. Még nem ismerte városunk törvényeit, és érzelmeitől vezérelve nem gondolkodott, amikor elvágtatott. Bár mindannyian követünk el hirtelen, meggondolatlan lépéseket - kis szünetet tartottam, és pár embernek mélyen a szemébe néztem, tudják jól, mire gondolok éppen -, neki ez volt a legelső. Meg is kapta a büntetését érte. Vagy nem?

Némi fejcsóválás, de általában elégedett morgás volt a válasz, hogy igazam van. De még nem fejeztem be:

- Akkor most azért, hogy lássa mindenki, hogy nálam tiszta lappal indul az, aki már megkapta a büntetését, ezért most felkérem az ifjú lótolvaj hölgyünket, hogy táncoljon velem egyet! - kezem nyújtom felé és a tömeg szétnyílik előtte. Ahogy bátortalan lépésekkel közeledik felém, még odaszólok az embereknek: - És én voltam az utolsó, aki így hívhatta, mert ezután aki ezt vagy ehhez hasonlót mond rá, az megtekintheti a fogda rácsait!

Eddigre odaér a lány és megfogom azt a finom kezét.

- Hölgyem! Szabad egy táncra?

Alig hallhatón, elcsukló hanggal válaszol:

- Igen!

A zenekar pedig rázendít egy igazán talpalávaló, vidám muzsikára. Egy pillanatig egymás szemébe nézve veszünk el a másikban, de aztán elindítom a táncunkat. Először az emberek csak helyet adnak nekünk, végül ők is beállnak a forgatagba.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az emberek úgy néztek rám, mint valami bűnözőre. Igazából még a férfi próbálkozását sem tudtam értékelni, amivel igyekezett visszaállítani a becsületemet. Legszívesebben eliszkoltam volna a világ végére nyalogatni a sebeimet, de nem tehettem. Elképesztően nehéz volt elfogadnom a helyzetet, hogy mégis csak egy "jó útra tért bűnöző" vagyok a sudribunkók szemében. Az elveszett bárány visszatalál a helyes útra, és még legyen is hálás a porfészeknek, hogy nagy kegyesen megbocsátanak neki. Visszatérőben volt a haragom, de leginkább az bosszantott, hogy senkire nem zúdíthatom rá, aki megérdemelné.

Csak akkor csitult némileg a vihar bennem, amikor végre táncolni kezdtünk, és már nem mindenki minket nézett. A ruhán keresztül égette a bőrömet a férfi érintése, és valahogy még mosolyogni is tudtam rá. Mintha talonba került volna minden rossz, most csak az édes gyomorszorító érzés maradt, amit a közelsége, a tekintete élesztett fel. Kis idővel később odébb vonultam pihenni, és átgondolni a dolgokat, majd megéreztem, hogy ott áll a hátam mögött. Hallótávolságon bőven kint voltunk, mégis illendően közel a mulatsághoz, így még véletlenül sem érhette szó a ház elejét. Megfordultam, és megláttam vágyakozó tekintetét, amitől átfutott az agyamon az együtt töltött éjszakánk. Pir borította el arcomat, mégis álltam a tekintetét egy ideig. Most volt itt az ideje, hogy beszéljünk a történtekről, bármennyire is nehéznek is éreztem, mégis össze szedtem magam, és halkan szóra nyitottam a számat.

- Én..... én...... nem tudom.... - kezdtem, de nem tudtam hogyan folytassam, elcsuklott a hangom.

- Én tudom. Vigyázni fogok rád. Senkinek a véleménye nem számít. - suttogta, és lesimogatta arcomról a könnycseppeket, majd elmosolyodott, és még hozzátette: - Na jó, talán a tiéd. Ha tehetném, most azonnal elfeledtetném veled minden gondodat.

A férfi szavai hatására megint csak elpirultam, tagadhatatlanul én is erre vágytam, és nem is akartam elrejtőzni.

- Ez.... ez.... nehéz. Amit érzek.... Felkavar, ha a közelemben vagy, és bár bízom benned, akkor sem egyszerű. Nehezen viselem a hazatérő tékozló leány szerepét, még akkor is, ha ez az egyetlen megoldás. Kérlek..... valahogy segíts, hogy kicsit könnyebb legyen.....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Láttam a bizonytalanságot a szemében. Amikor nem találtam, azt hittem hazaszaladt, vagy ki tudja merre kószálhatott el bánatában? De szerencsére kis keresgélés után meg is találtam egy csendesebb helyen. Újra rám nézett. Kétségek, sírás, és tehetetlenség tükröződött a szemeiben. Nem egyszer láttam hasonlót régebben, és nagyon is jól tudtam mire gondol éppen.

- Én... én... nem tudom... - kezdte volna, de nem találta a szavakat. De itt a szavaknak nem volt helyük, anélkül is tudtam mit szeretne.

- Én tudom. Vigyázni fogok rád. Senkinek a véleménye nem számít. - súgtam, miközben az arcán legördülő cseppeket lesimítottam. Aztán eszembe jutott, milyen félreérthető voltam, ezért hozzátettem még: - Na jó, talán a tiéd. Ha tehetném, most azonnal elfeledtetném veled minden gondodat.

Ekkor újra előbuggyantak belőle a kétségbeesés szavai:

- Ez... ez... nehéz. Amit érzek... Felkavar, ha a közelemben vagy, és bár bízom benned, akkor sem egyszerű. Nehezen viselem a hazatérő tékozló leány szerepét, még akkor is, ha ez az egyetlen megoldás. Kérlek... valahogy segíts, hogy kicsit könnyebb legyen...

Olyan kérlelőn nézett rám a végén, hogy tudtam: tennem kell még többet. Sokkal többet magunkért, és a körülöttünk lévők befogadásáért. Tudtam mit kell tennem, de még nem árulhatom el neki. Vigasztalásul csak annyit mondtam:

- Segítek. Amit ott kint mondtam azért kellett, hogy az emberek lenyugodjanak és elfogadjanak újra. Az első lépés. Nem tennélek ki semmilyen veszélynek, haragnak vagy álnoki szóbeszédnek. A megtérést sokan becsülik errefelé. Mindenkinek van vaj a fején, így pontosan tudják, hogy nem ítélhetnek el. Egy bűnös megtérését inkább elfogadják, mint egy olyan seriffet, akit a szíve vezérelt és benned a gaz csábítót lássák. Csorba esne a női szemérmeden, amit nem engedhetek meg. Remélem, megérted.

Mindvégig a szemébe néztem és láttam, ahogyan megnyugszik. Nehéz egy olyan dolgot egy olyan ártatlan léleknek elmagyarázni, hogy miért jobb a kegyes hazugság, mint a valós igazság, ami csak rontana a helyzetén. Az igazat pedig mi tudjuk. Nagyon is jól, a szívünkben, amihez senkinek semmi köze. Bólintott, hogy értette, de még kétségeket láttam most is a tekintetében. Ezért az előbbi gondolataimat megpróbáltam neki megfogalmazni:

- Csak arra kérlek, bízz bennem. Az igazságot mi ketten tudjuk. Ez a mi titkunk. Az esetet hamar elfelejtik az emberek majd, viszont mi remélem soha. Különben hogyan tarthatnálak most a karjaimban?

Újra pityeregni kezdett, de átöleltem, és éreztem, ahogyan kicsit remeg. De ez már nem a tehetetlenségtől vagy a dühtől, hanem a megkönnyebbüléstől futott át rajta.

Pár percig álltunk egymás karjába zárva, majd eltoltam magamtól és arcát a tenyereimbe zárba egy csókot adtam a piros ajkaira. Ezután azt súgtam csillagszemébe nézve:

- Visszamenjünk vagy szökjünk meg a mulatságról?

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csorogtak a könnyek az arcomon. Nyomorúságosnak éreztem a helyzetemet, miközben gyengéden átölelt a férfi, és lágyan simogatta a hátamat. Próbáltam megnyugodni, ami valamennyire sikerült is, hiszen ott voltam, ahol lenni akartam. Tudtam, hogy a dolgok helyrehozása nem lesz egyszerű, de bíztam a seriffben. Kis idő elteltével finoman elolt magától, megcsókolt, és megszólalt.

- Visszamenjünk vagy szökjünk meg a mulatságról?

Mintha ez olyan egyszerű lenne, gondoltam, mégis azonnal elkalandoztak a gondolataim. El innen, el az emberek közeléből mit sem törődve a következményekkel, hogy talán nem mindenki hiszi el, hogy "eltévedtem". Egész egyszerűen nem érdekelt a dolog. Beleremegtem a gondolatba, hogy a férfi megint úgy vesz a karjaiba. Akármennyire is össze voltam zavarodva, semmit nem akartam jobban, ezért bólintottam.

- Vigyél el innen kérlek - suttogtam, de nem mertem a seriff szemébe nézni. Ő nem szólt semmit, a karomnál fogva vezetett egyre messzebb a mulatságtól. Biztos voltam benne, hogy érzi bennem a feszültséget, hiszen olajat öntünk csak a tűzre. Beszélni fognak az emberek, ha túl sokáig elmaradunk, és ez zavart. Annyira elvesztem a gondolataimban, hogy azt vettem észre, hogy betette mögöttünk az ajtót. Jóformán felriadtam, és fogalmam sem volt róla, hogy hol vagyunk. Maga felé fordított a férfi, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Mi jár a fejedben? Az imént kétszer is kérdeztelek, de nem válaszoltál.

Megpróbáltam elfordulni, de nem hagyta, nem engedett el, ami feldühített.

- Nem tudom... nem tudom... Nem oldunk meg semmit ezzel- csattantam fel. - Semmi beleszólásom nincs az események lefolyásába..... - teljesen összezavarodtam, és el akartam rohanni, de a férfi vasmarokkal szorította a karomat, így moccanni sem bírtam. Fájdalmat láttam átsuhanni a kemény arcélen, ám tényleg csak egy pillanat erejéig, mert válasz helyett inkább megcsókolt. Gyengéden, mintha a csókjával eltörölne mindent, ami valaha is bántott. Sóhajtva engedtem felderítő nyelvét ajkaim közé, és megint átjárt a bizsergés. Remegő karjaimat lassan elengedte, nyaka köré fonta, a sajátjait pedig az én derekamra. A korábbi feszültség helyét apránként átvette a vágy és önkéntelenül is közelebb húzódtam a seriffhez, ám ő még mondani akart valamit, ezért elhúzódott, de egy pillanatra sem engedett el.

- Az enyém vagy - lehelete lágyan simogatta arcomat - és ez így is marad. Az emberek is majd megszokják, hogy így van. Illetve lesz.... Számukra.... Megígértem, hogy többé nem engedlek el, és vigyázok rád. - mondta, majd szája megint rátapadt az enyémre ezzel fejezve ki, hogy ez így lesz.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor elindultunk, csak leszegett fejjel, mint egy ázott kiskutya, úgy ment mellettem szegény. Nehéz lesz az emberekkel megértetni, hogy ő hozzám tartozik, ő lesz az, akivel leélem az életem. Biztosan lesznek rossz nyelvek, és persze a banditákat sem kell félteni. Egyáltalán megengedhetem magamnak azt, hogy vele éljek? Kitegyem céltáblának?

Amikor ránéztem, ő is hasonló, zavaros gondolatokkal lehetett elfoglalva, mert továbbra sem nézett fel, egyszerűen hagyta magát vezetni. Lassan odaértünk a hivatalomhoz, amit lassan közös házunknak is mondhatnék. Ezen elmosolyodtam.

- Mi jár a fejedben? - próbáltam terelni a gondolatait, ha már ilyen sötét dolgokon járnak. De meg sem hallotta amit kérdeztem. Megjöttünk és kinyitottam az ajtót, de újra megkérdeztem, hátha most kizökken: - Mi jár a fejedben?

De ő némán átlépte a küszöböt, mintha nem is lennék ott, csendben ment tovább. Amikor már némi erővel csuktam be az ajtót magunk mögött, akkor riadt fel és nézett körbe, hogy hol is lehet. Megfogtam és megfordítottam, hogy a szemembe nézzen. Utáltam a bizonytalanságot, most pedig mindkettőnkből ez tört fel. Más érzéseivel még szembe tudtam nézni eddig, de a sajátommal soha.

- Mi jár a fejedben? Az imént kétszer is kérdeztelek, de nem válaszoltál! - egyre jobban és jobban tört fel belőlem az érzés, hogy nem tudom mi lesz velünk. Megpróbált elfordulni, mintha nem akarna szembenézni a sorsunkkal, de nem hagytam. Most van itt az ideje!

De szikrázó szemekkel nézett rám, mint akit egy pillanat alatt kifordítottak a helyéből:

- Nem tudom... nem tudom... Nem oldunk meg semmit ezzel! - hangja élesen hatolt a mellkasomba, és ez a düh vagy harag teljesen megölte a kételyeimet. De ő folytatta: - Semmi beleszólásom nincs az események lefolyásába...

Ez a keménység kell nekem is! Ekkor döbbentem rá, amikor azokat a tüzes és harcias szemeit néztem, hogy nem kell már félni az emberektől, és senki mástól. Ez a nő lesz az asszonyom, mert meg tudja védeni magát bárkitől, még tőlem is. Minden kétely és bizonytalanság szertefoszlott.

Ki akarta szabadítani magát a kezeim közül, de már késő, nem futhatott el. Odahajoltam, és gyengéden megcsókoltam. Amilyen törékeny, olyan erős ez a nő, de a karjai már nem tiltakoztak. A nyakamra vontam őket és átöleltem a derekát. Érezte, hogy itt biztonságban van. Egyre jobban hullottak le róla is a bizonytalanság láncai és közelebb húzódott. De még el akartam mondani neki azt, ami a fejemben dörömbölt:

- Az enyém vagy - toltam el kicsit magamtól -, és ez így is marad. Az emberek is majd megszokják, hogy így van. Illetve lesz.... Számukra.... Megígértem, hogy többé nem engedlek el, és vigyázok rád.

Már így is sokat mondtam, ezért föléhajoltam és újabb csókkal zártam le ajkait.

Csókunk egyre hevesebben izzott, mintha egy kemence fűtött volna minket, mert érzetük, hogy nincs az a világ, ami kettőnk közé állna. Szenvedélyünk teljes lángon égett és a következő pillanatban egy mozdulattal letéptem róla a felsőrészét, majd megragadtam a fenekénél, belemarkoltam, úgy vittem az ágyhoz. A szánk összeforrva kergetőzött, nyelvünk éhesen falta a másikét. Aztán az ágyra ledobtam és fölé álltam. Ő kócosan, csapzottan, tépett ruhában nézett rám, de olyan tekintettel, mint akiben ezer düh lakozik.

De ez nem düh volt. Tudtam én jól, hogy ez az elszabadult gátlástalanság, ami most kitörni készül. De belőlem nem különben! Ahogy egy lépést tettem felé, megragadta a nadrágom és húzni kezdte lefelé. Eközben egymás szemét néztük, amivel majd felfaltuk a másikat. A következő percben szinte rávetődtem, és a kezét a feje fölé húzva szorítottam le. Ölem kereste alattam a vergődő testét, ami szabadult volna, de most betöröm a vad leányt! Nem kerülsz fölém, most én urallak! Felnevetett, de aztán ahogy ismét a szemembe nézett, tudtam, hogy ez az este nagyon vad lesz és megszabadulunk minden szelídségünktől.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Olyan hevesen csókoltam vissza, hogy már-már magam is megriadtam tőle. Minden dühömet, és kétségemet "belezúdítottam" csókunkba, hiszen "összedőlt körülöttem a világ". Egy új életbe cseppentem, és semmi fogódzkodóm nem maradt, csak a férfi, aki éppen oly hevesen ölelt. És én kapaszkodtam is belé, mintha az életem múlt volna rajta - és bizonyos szempontból múlt is. Nem tudtam mi vár holnap, pusztán bízni tudtam a férfiban.

Felforrt a vérem, átadtam magam a pillanatnak, és nem számított hogy mi van odakint. Immár félelem nélkül markoltam a seriff vállát, szántották vékony ujjaim hátát. A férfi vad volt, de már nem féltem tőle... egy cseppet sem... Vágytam kemény érintését, nem különben férfiasságát, ami nővé tett. Igen, már nőként álltam előtte, nem egy riadt kislányként, s vártam, akartam, hogy megint megtörténjen.

Egy pillanat alatt az ágyon voltunk, ahol leszorított, mondván "ideje rendet tanulnom", de nem hagytam, és beleharaptam az ajkába. Csak egy szisszenés és egy sötét tekintet volt a válasz, s folytatta tovább, nem sok jót ígérve - persze a dolog jó értelmében. Fél kézzel lerántotta a szoknyámat, és mintha mi sem történt volna, úgy folytatta. Erre elrántottam a fejem, és sandán, ám pajkosan odavetettem neki:

- Remélem nem gondolod, hogy úgymond "betörsz", és simán megadom magam? Odakint irányíthatsz egy gyenge nőt, de itt... itt nem... Simán nem...

A seriff hangosan felnevetett, és míg egyik kezével továbbra is szorosan tartotta csuklóimat, másikkal azonnal megkereste rejtekemet

- Mondd még egyszer... - közölte vigyorogva, s közben ujjaival benyitott ajkaim közé, és finom köröket kezdett rajzolni.

Felsóhajtottam, majd összeszorítottam a számat, és igyekeztem összeszedni magam, bár igen nehezemre esett palástolni, hogy elepedek a folytatásért, mégis tettem még rá egy lapáttal.

- Nem istállóban vagyunk, hogy betörhess... - suttogtam, de elcsuklott a hangom, ahogy ujjait becsúsztatta finoman kelyhembe.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azt hiszi, hogy még most is ellenállhat nekem? Nincs olyan nő a világon!

- Remélem nem gondolod, hogy úgymond "betörsz", és simán megadom magam? Odakint irányíthatsz egy gyenge nőt, de itt... itt nem... Simán nem... - próbált cukkolni, de nem eszik olyan forrón a kását! Felnevettem erre a szemtelenségre és lenyúltam az öléhez. Forrón és sikamlósan várta már az ujjaimat, hogy némi rendre tanítsam ezt a forró testet.

- Mondd még egyszer... - néztem a szemébe, miközben táncba kezdtek az ujjaim. Most már biztosan nem lesz olyan makacs, és megalázkodik előttem. Érzetem a remegéséből, hogy tetszik neki a dolog, de hallani akartam, addig folytattam a kínzást. Szempillája megrebbent párszor és a szája is sóhajra nyílt, de végül mégis összeszorította, és pár szót még kipréselt magából:

- Nem istállóban vagyunk, hogy betörhess...

Nagyon kemény ez a nő, de ő való nekem, és igenis betöröm. Elég, ha az ujjaim becsúsztatom az ajkak közé és mélyen elmerítem forró lucskában.

- Nem az istállóban, a kezemben vagy... - súgtam a füléhez hajolva, miközben az ujjaim teljesen belemerültek és odabent masszírozni kezdték nedves rejtekét.

Mint aki össze akar esni, úgy kapaszkodott meg a karomban, de ez még inkább a folytatásra ösztönzött. Tenyerem dombjával hegyes pöckét masszíroztam miközben ki és be húzogattam az ujjam. Ahogyan egyre vadabbá vált ez a játék, a másik ujjam is csatlakozott a kényeztetéshez és ekkor már szinte összeesett előttem a lány. De nem tudott, mert annál mélyebben csúszott az ujjam befelé. Nem szabadulhatott.

Megfogtam a derekát és az ujjaimat bent tartva az asztalra ültettem. Combjait szétnyitva gyönyörködtem a látványban, aztán ujjam kihúzva az ölébe hajoltam. Imádtam ezt a forróságot, mindig megőrjített a punci illata és most, hogy göndör fürtjei közül újra megéreztem a vágy pillanatát teljesen elvesztettem a fejem. Mohón rábuktam az ajkaira és duzzadt magját alaposan megszívtam. Két kezemmel hátranyúltam és a popsijába markolva szinte ráhúztam a számra. Csak nyaltam és nyaltam az édes levét, csak úgy gurultak le a cseppek a torkomon.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az asztal tetejére felültetve kínzott - avagy kényeztetett a férfi, mert még mindig nem adtam meg magam teljesen, ő pedig fel-felnézve magabiztosan várta az úgymond behódolást. Vagy legalábbis a harc befejezését. Ő is tudta, én is tudtam, hogy ez így lesz, de akartam, hogy ne csak tudja, hanem érezze is azt a feszültséget a lelkemben, amit ő okozott.


Két kézzel markoltam haját és felkiáltottam, mikor édes játéka szinte elviselhetetlenné fokozódott, majd megállt. És csak nézett. Már nem azért, hogy rendre tanítson, csak nézte a kipirult arcú remegő testű nőt, aki végre az övé lett. Ahogy csak lehet.

Nézte arcomat, csupasz kebleimet, titkát szemérmetlenül feltáró combjaimat. Szótlanul gyönyörködött gyönyörért "kiáltó" testemben, miközben lágyan simogatta rejtekemet, hogy csak finoman csillapodjon reszketésem, mert nem akarta elkapkodni. Megértettem, és már nem akartam harcolni ellene, csak vele akartam lenni. Vágytam a megsemmisülést, de hagytam, hogy ő vezessen és úgy legyen, ahogy ő diktálja.


Lassan mozdultam, hogy kezével zavartalanul kényeztethessen továbbra is, de ujjaim már az ingén babráltak.

- Én is érezni akarlak - remegett a hangom, ahogy kimondtam ezeket a szavakat, mivel még számomra is új volt ez a fajta kitárulkozás, de folytattam. - Érezni akarlak.... fulladt el a hangom - Segíts nekem... - lassan felbátorodtam.

Legördítettem a férfi válláról az inget, majd mellkasára csúsztattam tenyeremet, és csókra nyújtottam ajkamat. Már úgy csókoltam, azzal a szenvedéllyel, ahogy egy igazi nő csókol, aki nem fél már felvállalni vágyait, érzéseit.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A hangos kiáltása végigremegett a testén, erősen a hajamba markolt és éreztem, ahogyan megadja magát, vége annak a makacs ellenállásnak, ami eddig ellenem feszült. Pár mozdulattal később felnéztem rá. Látni akartam a szemét, hogy egy szikrányi tiltakozás sincs már benne. Ahogy felettem zihált kipirult arccal, örömökben úszva újra elérte a szívem egy megfoghatatlan érzés, amit egyre többször éreztem vele kapcsolatban: igen, ez a nő az enyém, ő kell nekem!

Ez a test... Micsoda keblek! Megsimítottam, majd egyre lejjebb és lejjebb a forró, lüktető öléig. Ujjaim ajkaihoz futottak és gyengén masszírozni kezdtem. Ilyenkor semmit nem szabad elkapkodni, szinte lángolnak még az előbbi robbanástól. Nedves ujjaim hol a keménységén, hol a bejáratnál nyitogatták újabb remegések felé őt.

Miközben egyre jobban felhangoltam a a testét, ujjai vetkőztetni kezdtek.

- Én is érezni akarlak - suttogta, miközben felálltam vele szemben, de ujjaim továbbra is finom játékot űztek az ölében - Érezni akarlak... Segíts nekem... - nyögte, majd felém hajolt.

Ez a csók volt életem legszebbje. Nem is tudom, mikor éreztem ilyet utoljára. Elolvasztotta, feltörte az utolsó kemény falat is a szívem körül, teljesen megfeledkeztem a külvilágról. A következő pillanatban az ujjaim lecsúsztak az öléről, és a hajába túrva húztam még közelebb. Lábai körém fonódtak és úgy húzta fel magát rám, hogy a legmélyebb szakadékba szédültem vele összefonódva.

Két lépés és ismét az ágyon találtuk magunkat, alattam csillogó szemmel bontakoztunk ki a csókból. Lüktető férfiasságom kitöltötte szűk kelyhét és lassan mozogni kezdtem benne. Most nem a vad és könyörtelen hevességgel, hanem azzal a finom mozdulatokkal, ahogyan egy nő igazán megérdemli. Egyik kezemmel a dereka alá nyúltam, felhúztam magamhoz és kicsit feszesebben folytattam a táncunkat. Éreztem, amint jobban feszülök benne, miközben szemét lehunyva nyitotta sóhajokra a meggypiros száját. Ahogyan egyre feszültebben kényeztettem, annál hangosabb sóhajok, majd nyögések szakadtak fel a mélyből. Minden lökésem egyre mélyebbre hatolt, és éreztem, hogy újabb robbanás következik, de ez már a teljes felszabadulás lesz számára.

Csillag (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A beteljesülés elsöpört végleg - és végre - minden kislányos dacot, csak a nő maradt, aki mindenét adta a szeretett férfinak. Néhány lökés után a férfi is megkönnyebbült, s én olyan erővel szorítottam magamhoz, hogy csitítgatni kezdett. Azt hitte, még mindig félek, de mosolyogtam, boldog voltam. Elhúzódtam tőle kicsit, hogy láthassa arcomat, lássa, hogy már nem számít semmi, ha ő mellettem van. A birtoklás büszke érzését és igaz örömöt, szerelmet véltem felfedezni kemény vonásain. Hazaértem, gondoltam. Megnyaltam alsó ajkamat, majd kényelmesen elhelyeztem fejemet a seriff vállán.

- Finom? - kérdeztem, miközben ujjaimmal játszottam mellkasán. Megrándult a szája sarka válaszként és várakozón emelkedett meg szemöldöke. Magamban kiértékeltem a helyzetet, mondván akkor lássuk, majd kíváncsian cirógattam az izmos férfitestet. Igazából nem akartam elkapkodni semmit, hiszen már minden az ő kezében volt. Félelem nélkül rábíztam magam.

- Mi jár abban a makacs buksidban? - firtatta, s a következő pillanatban már alatta voltam, csuklóim pedig a kezei béklyóiban. Kiszolgáltatottságom már nem zavart, így meg sem próbáltam szabadulni.

- Nincs többé gyerekes dac - mondtam egészen halkan - már nem félek. Hozzád tartozom. Ezt a bizalmat adom neked... ha elfogadod... és... nem akarom átlépni a határokat... neked kell tudnod... feltétel nélkül bízom benned...

Elengedte a karomat, lágyan végigsimított arcomon, mellemen, s megcsókolt.

- Öltözz fel, sötétedik - mindössze ennyit mondott, mégsem törte meg a bizalmat. Tettem amit mond. Tudtam, hogy így helyes. Viszonylag gyorsan megigazítottam zilált hajamat is, majd a férfihoz simultam egy kis biztatásra vágyva.

- Ígérem - válaszolta, megszorított, s nyitotta az ajtót.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Mi jár abban a makacs buksidban? - néztem rá fürkészve, mert a gyengéd simogatása már teljesen meggyőzött arról, hogy ő lesz életem párja, az asszony, akire eddig vártam. Mit szeretne többet, mint ami vagyok? Mire vágyhat vajon?

- Nincs többé gyerekes dac - suttogta alig hallhatóan, de minden szava célt talált - már nem félek. Hozzád tartozom. Ezt a bizalmat adom neked... ha elfogadod... és... nem akarom átlépni a határokat... neked kell tudnod... feltétel nélkül bízom benned...

Ahogyan mondta, úgy lágyították meg mondatai szívem legmélyebb bugyrait. A gyengéd, törékeny, hűségtől kipirult nő volt mellettem, aki az életét adta volna értem. Minden keménységet elfújt és feltört minden kőgyűrűt a lelkem körül.

Elengedtem a szorításból, és megsimítottam lágy, puha bőrét, mely még most is aprókat remegett. Lehajoltam és megcsókoltam mellét, arcát, majd vágytól kicserepesedett ajkait csókoltam meg. Mély és szenvedélytől fűtött, ám gyengéd csók volt.

- Öltözz fel, sötétedik - többet nem akartam neki mondani, mert döntésre jutottam. Megigazította magát, hiszen mégsem léphetünk ki olyan tépetten, ahogyan a vágyak szakítottak százfelé.

Indulnunk kell, de most már együtt lépünk ki, mint egy pár, nem mint két ismerős vagy kedves. Mint úr és a felesége.

- Ígérem! - szorítom magamhoz, hogy érezze: örökké az enyém.

Amikor kiléptünk az utcára, büszkén kihúzva sétáltunk végig. A sötétben a hold világított ránk és mutatta az utat: a plébániába. Ahogyan egyre közeledtünk, éreztem, amint keze remegni kezdett, hiszen talán ő sem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan és ilyen egyszerűen megtörténik mindez. Odafordultam hozzá az ajtóban megállva, majd a vállára tettem a kezem és tisztelettel, komolyan álltam neki a legfontosabb kérdésnek, amely valaha elhagyta a számat:

- Kedvesem, Ön az enyém és én az Öné. Szeretném ezt végleg megpecsételni Isten színe és oltára előtt. A ruházata ne zavarja ebben, hiszen a szíve oly tiszta, ahogyan az enyém is és csak ez számít. Ezért kérdezem: hozzámjönne feleségül?

Az a pillanat óráknak tűntek, tudtam mit válaszol, mégis hallani szerettem volna. Tőle, kimondva, határozottan. Szemébe könny szökött, szája széle megremegett. Először halkan suttogta:

- Igen! - majd egymás után ismételve, egyre hangosabban a nyakamba borulva: - Igen, igen, igen!

Tartalomjegyzék