Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A tűz ami váratlanul lángol fel de eléget ha nem vigyázol.

Mégis mindig hajt előre.

És ha találsz valakit azzal kiteljesedik eléget szinte.

A történet egy késő tavaszi estén kezdődött.

Csak sétálgattam a városban, igazán nem volt célom, de mivel jó kedvem volt mosolyogtam.

Aztán leültem egy parkban egy padra.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Természetesen késésben voltam, mint már annyiszor a héten. Az idő kellemes volt azon az estén, nekem mégis elegem volt már mindenből. A buszt lekéstem, a taxi késve érkezett, a mobilom lemerült.... Mi jöhet még? - tettem fel magamnak a kőltői kérdést.


Ebben a pillanatban, miután a taxiból kiszálltam, és elindultam a jáda felé, mert persze nem a járda mellett állt meg a taxi, átlépve egy pocsolyát, elhúzott mögöttem egy motoros, és a pocsolya egész tartalmát a hátamra, szoknyámra terítette....


Elég volt ebből a napból! Nem megyek sehova... - közöltem a világgal félhangosan, és leültem egy padra. Csak nagysokára vettem észre a férfit, aki a padon ült, és mosolyogva nézett engem...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Üldögéltem a padon. Éppen ábrándoztam milyen szép tavaszi estén a nap lassan halad lefelé.. A virágok illata bódító..


Látom ahogy egy taxi áll meg a park mellett kiszál belőle egy csinos nő. De ahogy a taxi elmegy egy motoros jól lefröcsköli..

Hát úgy látszik nem mindenkinek olyan szép ez az este gondolom magamban.


Besétál a parkba lassan halad az ösvényeken. majd mellém ül a padra de úgy ábrándozik talán észre se vesz.


Én közben alaposan végigmérem, csinos igen nagyon is..

Csak egy kis mosoly kéne az arcára.


Mosolygok rá én is hátha jobb kedvre deríti. Észrevett...

Megszólítom: kezi csókolom gyöngyörű hölgyem szép esténk van.

Bár ahogyaz előbb láttam a motorosal az incidnst, önnek talán ennél csak jobb lehet...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A férfi rám néz, kedvesen szól hozzám.

-Hát igen. Ami azt illeti, az én estém nem a legjobb, sőt... Elkéne most egy új ruha, egy törölköző, egy fürdőszoba, meleg víz és némi szappan is... - mondom neked kedvesen.


Te még szélesebben mosolyogsz és ezt mondod:

- Ne vegye tolakodásnak, de ha gondolja, én itt lakom nem messze, rendbe szedhetné magát nálam....


Elsőre meglep ez a felajánlás. Tudom, hogy vissza kéne utasítanom, de a mosolyod meggyőzött...


- Köszönettel elfogadom...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mondod, hogy rádférne némi tisztálkodás.


Felajánlom itt lakok a közelben és invitállak. Te elfogadod.


Felállunk. Karomat nyújtom te belémkarolsz.

Mutatom az utat. Tényleg nincs messze. Beszélgetünk a tavaszről milyen szép az este. Közben végigmérjük egymást.

Mosolymra mosolyod a válasz.


Kinyitom neked a kaput, beljebb vezetlek át kicsi kertemen.

Majd be az ajtón. Leülttlek a nappilba. Esetetleg egy kis ásványvizet vagy üdítőt kérdezem.


Csak egy pohár narancslét. mondod

Bemyegyek a konyhába gyorsan berakok egy üveg pezsgőt a mélyhűtő gyorsfagyasztó részérbe, mire lezuhanyzol jó is lessz.

Töltök neked egy pohár narancslét. Kiviszem fogyszd egészségel.


Keresek egy türlközőt amíg megiszod.


Mutatom az utat a fürdőbe. Egy szép sarokkád van benn.

Vannak tusfürdők és szappan is. Szolgáld ki magad kérlek mondom.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Te nagyon kedvesen meginvitálsz magadhoz, és felajánlod a fürdőszobádat is, használjam nyugodtan.


Én be is megyek, és elkezdek levetkőzni. Sarokkád van a fürdőben. Belelépek a kádba, és le is térdelek rögtön, hogy ne fröcsköljem ki a vizet. Az ajtót szándékosan nem csukom be.


Már javában fürdök, amikor észreveszem, hogy az ajtóban állsz, és engem nézel. Szemed csillog, gondolom, nagyon izgat a látvány.


Én rád nézek és kéjesen simogatom magam, kelletem magam előtted...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bemész a fürdőbe. Én addig elrakom a poharakat a mosagtóba.

Oda pillantok a fürdő felé kíváncsi vagyok mit csinálhatsz éppen.

Látom az ajtó félig nyitva van. Vonz a kíváncsiság. Szívem torkomban dobok elindulok az ajtó felé.

Először csak belesek az ajtón. Látom ahogy nekem háttal megnyitod a vizet belépsz a kádba.

Csodás alakod van gondolom magamban, milyen gyögyörű kerek feneked van, húú már a látványa felizgat nagyon.

Majd ahogy letérdelsz a kádba és lekezdessz zuhanyozni, úgy érzem a nadrágom egyre szűkebb.

Észre se veszem és már az ajtóban állok, teljesen belefeledkezem úgy bámullak.

Te észreveszed megfordulsz, hú gondolom most jól elküldesz melegebb éghajlatra, miért leskelődök.

DE nem te egy szót se szólsz csak rámmosolyogsz és kihívóan simogatni kezded magad.


Csódásan nézel ki mondom, szívesen megmosnám a hátad.

Meg mást is és kacsintok...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Csodásan nézel ki! - mondod - Szívesen megmosnám a hátad... Meg mást is... - teszed hozzá kihívóan. Én vissza mosolygok rád és azt mondom.

- Ezesetben... gyere és mosd meg kérlek a hátam... és mást is... amit csak akarsz. - mire befejezem a mondatot, felemelkedem a kádban. A zuhanyrózsát a mellemhez teszem, így folyamatason peregnek rajtam végig a vízcseppek. Te megbabonázva nézed. Én élvezem a pillanatot egy ideig, aztán újra megtöröm a csendet.

- Na, mi lesz!? Gyere, nehogy megfázzam.... - mondom mosolyogva, és te nem is késlekedsz tovább...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Óó csodállak. Ahogy felálsz a kádban. Szemem nem tud betellni a látványoddal.

- Na, mi lesz!? Gyere, nehogy megfázzam.... - mondod.


Kihívó vagy ez tetszik - gondolom. Közelebb lépek, lassan elkezdek vetkőzni.

Ahogy az alsóm is leveszem, előugrik felmeredő férfiasságom.

Oda lépek a kád mellé.

-Adj egy kis helyet magad mellett... - mondom, majd belépek én is a kádba.

Felveszem a szivacsot és lassan végigmosom vele a hátad.

Majd kezemmel kezdelek simogatni. Hátadról a fenekedre téved a kezem, azt is alaposan megsimogatom, bele is markolok.

-Szép formás feneked van... - Mondom, és a nyakadra csókolok.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Adj egy kis helyet magad mellett... - mondod, és mellém lépsz a kádba. Elkezdesz a szivaccsal simogatni, majd belemarkolsz a fenekembe.

-Szép formás feneked van... - mondod, és a belecsókolsz a nyakamba. Érintésed nyomán libabőrős leszek, annyira tetszik, amit csinálsz.


Hátra nézek rád, megtámaszkodom a kezemmel a falon, és neked nyomom a popsimat.

- Tetszik? - kérdezem kajánul, és élvezem, hogy egyre jobban keményedik a farkad, minél jobban dörgölöm neked a fenekem.

- Igen... nagyon... - mondod elfúló hangon.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hátranézel, aztán a kezed a fürdő azurkék csempéinek támasztod.

Fenekd egyre keményebb farkamnak nyomod, élvezem a víz sugarát és apopsid lasú körkörös mozgását.

- Tetszik? - kérdezed kajánul

- Igen... nagyon... - mondom elfúló hangon.


Megmarkolom a dereakad nézem ahogy a farkam a fenek között mozok,nedvesen csillog nyagyon kemény. egyik kezem a hátadra támasztom, másikkal kőkemény farkam markolom meg.

Hozzá illesztem puncid lukához. Ahogy a popsid ringatod körbe körbe lassan bele tolom a puncidba. Érzem milyen forró és nedves vagy belül.

-Óhh de tüzes vagy... mondom.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Óhh de tüzes vagy... - mondod. Teljesen beindítanak a szavaid. Támaszkodom a csempének, és még jobban magamba engedlek. Te először csak nagyon finoman, érzékien játszadozol velem, aztán egyre keményebben, egyre vadabbul tolod belém a farkad.


Egyik kezed előre téved, és a melleimmel kezd játszani. Én felsóhajtok. Kezemet a kezedre teszem, és irányítalak, hogy hogyan simogass, és el ne vehesd rólam a kezed...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Támaszkodsz a fördőszoba falára. Popsid teljesen hátratolod, pucsitasz nekem ahogy belédhatol kőkemény farkam.

Élvezem nagyon, ahogy tüzes, forró puncidba hatolok, apró nyögés hagyaj el a szám. Érzem forró puncid heves vágyát, ezért kicsit benned tartom, majd lassan kihúzom. Teljesen kivárok egy-két pillanatot és újra beléd tolom, nedvesen siklik be lukadba, már tudja milyen jó érzés benn. De én kihúzom újra, de most semmit se várok rögtön vissza is tolom hevesen.

Te erre aprót sikoltassz, áhh.

Majd derekead markolva lassú ütemre kezdem benned járatni, érzed hogy mindent kitölt benned, lüktetőn forrón.

Közös ritmusra jár a csipőnk.


Rádhajolok bele harapok a válladba, nyakadba.

Előre nyúlok megmarkolom a melleid, körbe körbe simogatom markolászom. Meghúzom a bimbócskáid. Te e kezeddel kezem megfogva még jobban magadhoz húzol. Iránytod kezem siklásást melleiden végig a hasadon és újra rá a mellidere.

Miközben csípőddel játékba kezdel,alám kavarsz, körözöl körbe körbe a farkamon. Ez teljesen felingerel tűzbe hoz. egyre hevesebben tollak. Mivel nem támaszkodol hevesen remeg a feneked minden heves lökésemre.

-óhh igen igen nyögöm még még...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre szenvedélyesebben jársz bennem, és mivel az élvezettől már nagyon nedves vagyok, a farkad könnyen mozog. Mind hangosabban és hangosabban nyögünk, ahogy kezed simogat és hozzám ér, még kéjesebb az érzés.


Egyre mélyebbre hajolok, így változtatva a behatolás szögét, még élvezetesebb élményhez juttatva mindkettőnket.


- Ne.. csináljuk... inkább az ... ágyban? - kérdezem, de minden lökésedre elakad a szavam. Te még nem állsz meg a mozgásban, úgy kérdezel vissza.

- Ágyban akarod tovább?

- Igen... - lehelem...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy lejjebb hatolsz teljesen megőrít. Még hevesebben tollak

csak úgy cuppog minden lökés.


- Ne.. csináljuk... inkább az ... ágyban? Kérdezed.

De bizony elakad a szavad közben közben ahogy nyögsz. Mert én nem lassítok. Úgy lehajoltál, Szinte le fel jár benned a farkam.


- Ágyban akarod tovább? kérdezem.

- Igen... - leheled...


Kicuppan belőled a farkam. Lakasztok a tertóról egy nagy bársonyos törülközőt.


-Egyere áljj fel hat törülgesselek szárazra.

Felállsz én lassan érzékien végig türülgetlek. Közben végig csókolm a vállad cicidet ahogy haldok lefele. felteszed egyik lábad a kád szélére én végig törlöm simogatom.

Majd kezzemmel végig húzom a combodon. MEgsimokatom a cuncikád. Fel állok megcsókollak.

Gyorsan végig törlöm magam.

Kilépek, majd kisegítelek téged is. Te hozzám simulsz öled kemény farkamnak tolod.


-Így nem jutunk el az ágyig te huncut mondom...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Így nem jutunk el az ágyig, te huncut... - mondod, mert mikor már kijöttünk a fürdőből, én hozzád simulok.

- Dehogynem.... - mondom, és elindulok az ágy felé. Érzem, ahogy a szemed legelteted rajtam.

Mikor odaérek az ágyhoz, lefekszem a hátamra. Az egyik lábamat a földre teszem, a másikat meg felhúzva tartom. Így elég nagy terpeszben várlak. Te gyönyörködsz a látványban.

- Na, tetszik amit látsz? - kérdezem kajánul.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még hozzám simulsz egy kicsit élvezed testünk közelségét, majd...


- Dehogynem.... - mondod, és elindulsz az ágy felé.


Nézem gyögyörű alakodat, hogyan riszálod csábosan a csípőd. Kerek, feszes popód látványa teljesen tűzbe hoz.

Lassan utánad indulok.

Hátadra fekszel a hatalmas francia ágyamon. Lágyan gyűrődik alattad a vörös bársony takaró, ezt ma még nagyon összgyűrjük gondolom, és pár fehér folt is fog kerülni rá... Kajánul elmosolyodok. És elindulok feléd.

Oda térdekelek eléd az ágyhoz.


-Szeretnéd ha a nyelvemmel kényeztetnélek?

És megcsókolom a combod.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Szeretnéd ha a nyelvemmel kényeztetnélek? - kérdezed, és elém térdelve csókot lehelsz a combomra.

- Igen, nagyon szeretném. - suttogom. Már kellően nedves vagyok az előző heves játékunk miatt, és ahogy kérdeztél, újra elkezdtem folydogálni... - Szegény bársony takaró.... eláztatom. - mondom sajnálkozva.


Te közben a combomon haladva, apró csókokat lehelsz rá, és haladsz felfelé a puncim irányába..

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csókolgatom a combodat, egyre feljebb haladok. Kicsit meg is nyalogatom, érzékien beleharapok.


- Igen, nagyon szeretném. - suttogod. Már kellően nedves vagy az előző heves játékunk miatt, és ahogy kérdeztélek, újra elkezdtel folydogálni... - Szegény bársony takaró.... eláztatom. - mondod sajnálkozva.


-ÁÁÁ, nem hiszem. - mondom válaszul...


Odahajolok a széles terpesztől kitárult puncidhoz és lassan végignyalom kicsordulni akaró nedveidet...

Körbe nyalom a dombocskádat kivülről is nagy ajkacskáid finoman megharapdálom puszilgatom. Majd két kezemmel még jobban széthúzom tüzes nedves ajkacskáid. És alssan hosszan benyalok.

Egész lassú mozdulatokkal nyallak le fel. Te hangosan felnyögsz minden nyalásnál. Imádom hallani a hangod.

Fejem mozgatva le fel, közben a nyelvem ide oda is mozogva nyallak, lassan erősen, kicsit se gyorsítok, tudom ez őrületbe tud kergetni...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Odahajolsz hozzám, és elkezded a puncimat nyalogatni. Csak szépen lassan, finoman. Kiélvezel minden percet, és minden kis részletnek külön figyelmet szentelsz. Én meg egy idő után már tekergőzöm az érzéstől, amit okozol. Odanyomom a fejed a dombomhoz, és próbálom érzékeltetni veled, hogy gyorsíts a tempón, de te nem teszed.

- Kérlek édes... csináld gyorsabban, mert ettől megőrülök... - suttogom.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Kérlek édes... csináld gyorsabban, mert ettől megőrülök... - suttogom.


Fejemet megfogod és dombocskádhoz nyomod...

Én csak erre vártam, vágyidat az egekbe korbácsolni. DE nem gyorsítok, direkt nyalok még egyett-kettőt rajtad lassan és erősen, ahogy fejem magadhoz nyomod. Majd számmal rácsókolok a csiklódra beszívom a számba, odabent játszok vele a nyelvemmel... Erre te még hevesebben nyöszörögsz. Majd ajkaimmal összeszorítom a csiklód ahogy lecuppanok róla...

Rád nézek. Látom, hogy te meg rám nézel a látvány is izgat ahogy előtted térdelek és nyalom szaftos puncikád.


-Majd most gyorsítok. - mondom és visszahajolok a combjaid közé.

Fejem nem mozgatva, csak a nyelvem, hevesen elkezdelek nyalni...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem akarsz gyorsítani elsőre, aztán rám nézel, én pedig vissza rád. Ez megteszi a hatását. Visszateszed a fejed a puncimhoz, és fejedet nem mozgatva, a nyelveddel hevesen nyalni kezdesz. Én belemarkolok a hajadba, és ott tartom a fejed, hogy ne is akarj onnan elmenni. Közben egyre hangosabban nyögök, ami csak még jobban felizgat téged.


Feltámaszkodom, majd fel is ülök, hogy még jobban lássam, hogy mit csinálsz, mert nagyon izgató a látvány is, ahogy a combjaim közt van a fejed.

- Igen édes! Csináld még!.... - nyögöm hangosan.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyallak hevesn, te közben lassan felülsz.

Így megváltozik a dombod hajlása is.. Nyelvem játék továbbra is elég gyors de még nem a leggyorsabb..


- Igen édes! Csináld még!.... - nyögöd hangosan.


Erre lassítok kicsit, de mivel fejem öledbe húzod nem veszem el csak fészkelődök kicsit, és beléd dugom az ujjam is. Lucskos forró pinádba bele is csúszik egyből. Nyelvem csiklód veszi most kezelésbe. Lassan körbe körbe nyalom. Közben megforgatom benned az ujjam. Te egyre hevesebben lihegsz, nyögsz..


-Még... még... Még!!! Liheged el el csuklik közben a hangod ahogy kis sikolyok hagyják el a szád.


Érzem nem bírod sokáig. Ezért egyre hevesebben gyorsabban kezdem el nyalogatni a csiklód, az ujjam meg ki be jár benned ütemesen... Remeg a lábad egész tested. Fejem teljesen szorítod, vadul a hajamba túrsz... Érzem mindjárt véged...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre hevesebben és gyorsabban nyalod a pinám. Ahogy felülök, megváltozik a póz, amiben eddig voltam, de ez nem szegi kedved, úgyanúgy nyalsz tovább.


Közben két ujjaddal belém hatolsz, a nyelveddel meg a csiklómon játszol. Én egyik kezemmel fogom még mindig a fejed, a másikkal megtámaszkodom hátul, picit elemelkedem az ágyról, és az ujjad mozgására ütemesen mozgatni kezdem a csípőm. Mintha nem is az ujjad, hanem a farkad járna bennem.


Ahogy izgatsz, egyre jobban remegni kezdenek az izmaim, és lassan jön az a jóleső bizsergés, ami az ogazmust megelőzi. Ezt te is észrevetted valahogy, mert fokozod a tempót, nem állsz le egy pillanatra sem.


És én már nem bírom tovább. Még jobban a pinámra szorítom a fejed, hátam megfeszül, és szinte felsíkítok, amiko az orgazmus utol ér...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem tested remegését... csípőd riszálod, egyre hvesebb vagy nyögsz és lihegsz. Még jobban magadra húzod a fejem, nem is vagyok rest nyalok nyalok , ujjaum heven járnak ki be benned...


Hátad megveszül egészen mgehajolsz hogy utolér a vég és az orgazmus hullámai végigsöpörnek rajtad.


Visszahanyatlol az ágyra, ujjaim lassan kihúzom belőled.

Majd egy párszor lassan végignyallak. Meg megremeg bele a tested..

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hátra dőlök az ágyon, úgy pihegek ezután a fantasztikus orgazmus urán. Te még nyalsz párat nekem, amibe sorra beleremegek.


Kis idő múlva felülök, és az ágyra húzlak. A hátradra fekszel, és én melléd térdelek. Szopni kezdem keményen a farkad, semmi bevezetés, csak szenvedélyesen. Közben nézem az arcod, a szemed, hogy mennyire tetszik, amit csinálok....

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az ágyra húzol. Mászok én magamtól is. Hátamra fekszem, elnyúlok mint egy kandúr, aki jollakot a sok nyalkodástól és várja simogatást.


Te ráhajolsz a farkamra, minden bevezetés nélkül egyből keményen szopni kezdesz... Kicsit meglep elsőre a hevességed. De nem tiltakozom, sőt, nagyon is élvezem. Pár pillanat után már a szám se tudom csukva tartani.

-ÓÓÓh igen, igen, szopjál még! - mondom.


Te engem figyelsz, hogy élvezem a dolgot. Én félig lehunyom a szemem és átadom magam az élvezetnek...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Te egyre hangosabban nyögsz, ahogy szoplak. Időnként kezem elvándorol, és simogatja tetsted. Közben a nyelvem szakadtlan játszik a farkadon.


Mélyen, tövig beszem a farakad, és meg is szívom. Végig járatom rajta a nyelvem, a tövétől a makkodig. Meg is paskolgatom a nyelvemmel. Majd, csak a nyelvem hegyével kényeztetlek, és egy gyors mozdulattal bekapom újra a farkad. Erre újra felnyögsz...


Aztán kézzel kezdem verni a farkad, és megkérdem...

- Meglovagoljalak?...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hégig simítol a testemen hasamon, közben fejed szorgosan jár fel le a farkamon.

Heréimet is kezelésbe veszed finoman morzsolgatod. Tövig eltünteted a szádban. Én félig felülök egy párnát teszek a hátam alá. Had lássam hogyan tűnik el a farkam izgató szádban. Nyelved táncot jár a makkomon. Cuppanósan megszívod, majd újra tövig benyeled...


Én csak enyre nyögök és lihegek... ÓÓ ez csodálatos..


Aztán kézzedel kezded verni a farkam, és megkérdezed...

- Meglovagoljalak?...


-Igen igen óóh ülj bele. Mondom.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Igen igen óóh ülj bele. - leheled, és én eleget téve az óhajodnak, széles mozdulattal feléd térdelek, és látványosan belevezetem a farkad a pinámba. De, elsőre csak lassan, centiről - centire haladva. Mikor a fele már bent van, kihúzom, és újra befogadom, de ekkor már az egészet, egészen a tövéig elnyelem....


Ettől felhördülsz, és végigfut a kéj a testeden. Elkezdek mozogni a csípőmmel, és te le sem tudod rólam venni a szemed... mindenem látni akarod egyszerre, annyira igzat a látvány is.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

MEgfogod a farkam játékosan vezeted be tüzelő lukacskádba.

Direkt élvezed a látvágyt, és azt hogy közben én is felfallak a szemmemel. LAssan engeded magadba kőkemény farkamat...

Majd kicuppantod puncid ajkacskái közül. És Beleülsz tövig egészen.


-óóóh igen , hördülök föl erre nagyon jólesik...


CSipődet riszálod körözöl a farkamon. Nyelvem kilógatom és lihegek a kéjtől.. Élvezem a látvágyt ahogy minden fel le rudózásodra a farakam beleméllyed a pinádba... Melled ringási is felcsigáz ahogy hullámzik fel le...

-Lovagolj meg alaposan, te tűzes szuka: Mondom...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Lovagolj meg alaposan, te tűzes szuka. - ligeheged nekem.

- Akarod? - kérdezem. És ezzel egy időben jó mélyen magamba fogadlak. Közben az egyik ujjam bedugom a számba, és úgy szopogatom, mintha a farakad lenne. Közben nézlek, és látom, hogy izgat téged ez is. Majd a te szádba dugom az ujjam, hogy nyalogasd le ról a nyálam.... aztán visszakérem és a mellemhez teszem... izgatom a nyálas ujjammal a bimbóm...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon ügyesen lovagolsz rajtam. Nézem ahogy a farkam ki be jár a pinádban. Egészen belemerülve, majd előbukkan újra. Majd az ujjaddal kezdesz el játszani. Izgat a látvány, remélem hamarosan a farkam is ugyanilyen alaposan le fogod szopogatni.

Aztán melled bimbóját izgatod nyálas ujjaddal, csak úgy meredezik a bimbód...

Felülök félig ráhajolok a melledre. Szába veszem hegyes bimbódat.

Cuppanós csókot adok rá. Majd nyalogatni kezdem ahogy fel-le himbálózik lovaglás közben...

Majd melled alá nyúlok a kezzemmel megtámasztom jókora melledet... Rácuppanok a bimbódra és szívom szopogatom amíg te lovagolsz...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy lovagolok rajtad, te a mellemet nézed, szinte igézve. Aztán ráhajolsz és csókolgatni, szopogatni kezded. Kezeddel is játszol vele, hogy még nagyobb élvezetet okozz nekem. Én egyre gyorsabban lovagolok rajtad, egyre hangosabban cuppogok, ahogy mind jobban folyik a levem.


Picit eltollak magamtól váratlanul, leszállok rólad, és picit arrébb megyek. Lehajolok és a számba veszem a farkad. Te ettől hangosan felnyögsz, és rögtön a tarkómra teszed a kezed, úgy irányítod a mozdulataimat.... nagyon tetszik neked ez a hirtelen jött váltás.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban lovagolsz rajtam. Tocsog a puncid a sok nedv a pinádból a lábamra csordogál. Közben a melledel játszik a szám.

Hangosan nyögsz és lihegsz.

Majd eltolsz magadtól. Leszálsz rólam.

Eéőször nem tudom mire véljem azt a hirtelen váltást.

DE te nem szólsz semmit csak mellém térdelsz és a szádba veszed a farkam egyből. Felnyögök hangosan...


-ÓÓhh igen szopjál, ahh de jól csinálod...


hajadba túrok, végig simítom a kezemmel, majd irányítom a mozgásod hogyan járjon a szád a farkamon...

Makkomon cuppog a szád, majd ahogy moszagtlak bekaod teljesn...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy térdelek melletted, tövig elnyelem a farkad. Jó mélyen a számba fogadom, és meg is szívom közben. A kezem a golyóidat simogatja, és néha a combjaidra téved.


Amikor már nagyon mélyről jönnek a nyögéseid, melléd fekszem, és csak a kezemmel verem tovább a farkad.

- Na, hogy ízlik a kényeztetésem? - kérdezem, és forrón szájon csókollak.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Minden szívásod Cuppodat élvezem.

Ahogy tövig szívod a szádba a farkam hangosan nyögnöm kell.


-óhh igen szopjál szopjál.


Hajad símogatom tövig nyomom a fejed, a frakmon le fel jár szád nagyon élvezem, egyre jobban nyögök lihegek...

Majd mellém fekszel kézbe fogod a farkam...


- Na, hogy ízlik a kényeztetésem? - kérdezed, és forrón szájon csókolsz.

-Nagyon nagyon mondom... Gyere feküdj rám, franciázzunk, had nyaljam ki a pinádat amíg szopod a farkam...


Te rám is fordúlsz, belemarkolok a fenekedbe egészen magamra húzlak. Hosszan erősen végignyalom a puncid, csak úgy nedvedzik csupa lucsok. Alapos hosszú nyalásokkal nyalom nyalom, lassan hosszan le fel. Te közben újra kezelésbe veszed a farkam a száddal...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Nagyon nagyon! - mondod. - Gyere feküdj rám, franciázzunk, had nyaljam ki a pinádat amíg szopod a farkam... - mondod, és én már a szavaidtól is egyre nedvesebb leszek.

Föléd fekszem, és te rögtön megmarkolod a fenekem, és erőteljesen nyalni kezdesz. Én hangosan felnyögök, pucsítok neked kicsit, hogy még jobban hozzám férj.. és érezd, mennyire élvezem, amit csinálsz.


Aztán ráhajolok a farkadra, és tövig a számba veszem. Ütemes, gyors mozdulatokkal kezdem szopni, és a kezemmel a golyóidat simogatom, hogy fokozzam az élvezetedet. Egyre jobban fokozod a tempót és én is egyre gyorsabban szoplak...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rám fordulsz én nyallak lassan hosszan.

Majd bekapod a farkam És erősen szopni kezdeded fel le fel le, gyorsan cumizva, óóó pár pillanatra még a nyalást is abba kell hagynom annyira élvezem, csak lihegek hangosan. Forró lehheletem pinádat simogatja.. Óhh nagyon élvezem...

Majd erősen belemarkolok a fenekedbe és hevesen gyorsan nyalni kezdelek.. Hosszan minden mozdulattal végig nyalom a pinád...

Most te lihegsz kicsit. nyögnög kell minden rőd elhagy egy pillanatra heves nyalástól...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon szenvedélyesen kényeztetsz, minek hatására néhány pillanatra abba kell hagynom a szopást, mert egyszerűen olyan élveztet okozol, ami minden mást kikapcsol bennem. Csak a nyelvedet érzem, mást alig fogok fel. Aztán kinyitom a szemem, és újra rábukom a kőkeményen meredező farkadra.


Még jó darabig így maradunk, aztán én megfordulok, és föléd guggolok.

- Most csináld így, édes.... - kérlellek...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még jó darabig úgy maradunk, aztán te megfordulsz, és fölém guggosz.

- Most csináld így, édes.... - kérlelsz...


Két kezzemel széthúzom az ajkacskáid. Lassan, hosszan végignyalom a pinád. Majd hagyom egészen rá ereszkedj a számara. Fejem is mozgatva heves nyalásba kezdek. Enyhe borostám, ami reggel óta nőtt, dörzsöli a belső combod. Nyelvem benned kalandozik. Majd kinyújtom a nyelvem, még jobban magamra húzlak, a nyelvemmel duglak meg, ki be mozgatom a lukadban.

Te csak lihegsz és mondod még még. Én engedelmesen heves nyalásba kezdek. Fejemet mozgatva, hevesen, erősen nyallak fel-le, közben a nyelvem oldalra is mozgatva. Majd rácsókolok a csiklódra beszívom a számba. Te erősen vonaglasz rajtam. Nyelvemmel a csiklód kezdem csak nyalni egyre gyorsulva...

Ez már sok neked hangosan élvezel a számon gugolva. Remeg bele a lábad... Én lassan finoman végignyalom még a puncid. Minden egyes finom nyalásra újra remegés fut végig rajtad...

Majd mellém fekszel... És csak pihegsz én végig simítok a melleden.. Eljátszok kicsit a bimbóddal amíg pihensz...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Föléd guggolok, és mintha te minden gondolatom látnád, pont úgy nyalsz, ahogy kívánom. Hevesen, szenvedélyesen. Egy pillanatnyi szüntet sem tartva kényeztetsz, minek hatására hamar rám tör az orgazmus. Minden izmom remeg, és hangosan nyögök.


Mikor már lecsillapodtam kissé, melléd fekszem, és te simogatni kezdesz. A pinám még mindig lüketet az átélt orgazmustól, de már vágyom is rád. Az oldalamra fekszem, a könyökömön megtámaszkodom, és felhúzom az egyik lábam...


Kihívóan nézek rád... és lassan végigsimítok az oldalamon, aztán le az ajkakhoz. Finoman szétnyitom őket, és közben figyelem, hogy menniyre tetszik neked ez a mozdulat, és vajon, mit fogsz csinálni...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tetszik neked a kezem játéka, nem is pihensz sokat. Oldalt fordulsz végig simítasz magadon. Felhúzod az egyik lábad. Végig simítasz a pinádon széthúzod az ajkait, majd kihívóan rám nézel...

Nekem sem kell több.

Hátadra fordítalak, föléd mászom.


-Szeretnéd ha teletölteném a pinád forró tejemmel? - kérdezem...


Majd lassan nyitott ajkaid közé dugom a farakam..

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Szeretnéd ha teletölteném a pinád forró tejemmel? - kérdezed... És meg sem várva, hogy mit mondok, már nyomod is belém a farkad. Én még jobban széttárom a lábaimat, és fel is húzom kicsit őket, hogy még mélyebbre tudj hatolni benne.

- Igen édes, gyere! - súgom.


Az előbb átélt orgazmustól még szűkebb a pinám, mint előtte volt.

- Elég szűk a hely? - kérdezem, mert hangosan felnyögsz, ahogy belém hatolsz.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Igen édes, gyere! - súgod.


Ahogy újra forró nedves pinádba hatol a faszom nyögnöm kell.


-Elég szűk a hely? - kérdezed, amikor hangosan felnyögök, ahogy beléd hatol a farkam...


-Igen, igen nagyon jóóó, szűk, forró és nedves. - mondom.


Majd tövig tolom a pinádba a frakam, benned tartom kicsit érezd hogy lüktet benned forrón. Még nagyobra dagadva tüzes pinádban.

Majd teljesen kihúzom vár két pillanatot és újra beléd dugom, most már kicsit gyorsabban. Aztán ki megint és most már hevesen be...

Majd lassan de keményen mozgatni kezdem ki be...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem késlekedsz soká, belémhatolsz gyorsan. Aztán lassítasz a tempón, és játszani kezdesz velem. Kihúzod a farkad teljesen, majd tövig tolod. Párszor így járatod meg bennem a farkad, amitől én hamar felizgulok nagyon.

- Gyere édes! Légy bennem mélyen... - kérlellek, mert már nagyon kívánom, hogy a farkad magamban érezzem. Te megcsókolsz, és közben mélyen belém tolod a farkad. Aztán picit helyezkedsz, megtámasztod magad rendesen, és ütemesen kefélni kezdesz. Ahogy belém hatolsz, hangosan felnyögök, és minden lökésednél újra és újra....


Látom, hogy a számat nézed, szinte megbabonázva, és tudom, izgatnak téged a nyögéseim.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Farkam tüzes puncidba hatol, mind a kettőnknek nagyon jóóó.

Megjáratom benned ki be téve.


-Gyere édes! Légy bennem mélyen... - kérlelled


Megcsókollak és tövig tolom benned a farkam. Te hangosan felnyögsz, ez izgat csak fel igazán. Erősen de lassan tolom benned a farkam. Minden mozdulatomtól az egész tested mozg velem együtt.

Minden egyes lökésre nyögsz újra és újra. Ez nagyon izgat egyre hevesbben tollak gyorsítok közben a tempón. Minden lökésnél cuppog csattog a testünk... Egyre szaporábban nyögünk mind a ketten.

Majd hirtelen egy nagyot tolok rajtad, te aprót sikítasz. Én kihúzom teljesen a farkam, közben lenézek a frakmara pinádra lássam is az izgat nagyon. Majd mielőtt még gondolgoznál most mi van, Újra keményen beléd tolom, újabb nyögés a jutalmam. Benned tartom a farkam helyezkedek kicsit. Megfogom a lábaid a nyakamba veszem őket. Így még jobb. Lassan mozgatni kezdem benned újra. Most egész lassan kiélvezzem minden pillanatot ahogy így még jobban szorít tűzelő pinád. Majd ujra ütemesen dugni kezdelek. Cuppogva jár ki be a farkam a pinádban, érzem már nem bírom egyre hangosabban lihegek...


-Óhh igen igen mosst. Nyögöm..


Majd lüktetve spriccel a farkam, tövig tolom apinádba érzem ahogy a forró spermám megtölti lüktető pinádat. Benned tartom nem húzom ki rögtön élvezem ahogy szorít minden egyes cseppet kipréselve belőlem...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Te egy merész mozdulattal a pózt változtatsz, és így kezdesz tovább kefélni. Az új pózban még szorosabban öleli körbe a puncim a farkad, amit már te sem bírsz elviselni, és farkad elárasztja a bennsőmet.


Én még jobban rászorítok, hogy miden egyes csepped az enyém legyen. Közben a kezemmel simogatom a mellkasod és a karod.


Mikor már csak a remegés maradt az élvezetből, mellém fekszel, és mélyeket lélegzel.

- Megérte, hogy felhívtál magadhoz? - kérdezem pimaszul.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az élvezet elmúltával csak pihenünk egymás mellett. Simogatjuk egymást...

Várjuk míg szívünk heves verése csillapodik.. Így telik el egy két perc, csendben pihegva, majd te felkönyökölsz félig, rám nézel...


- Megérte, hogy felhívtál magadhoz? - kérdezed pimaszul.

-Igen nagyon is megérte. - mondom.


Majd magamhoz húzlak és megcsókollak. Csókunk heves, nyelvünk táncol kicsit... Majd cuppanósan válnak szét ajkaink.


-Tudod hol lakom, leírom a telfonszámom is, remélem még találkozunk..

Tartalomjegyzék