Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Dénessel már évek óta barátok vagyunk. Inkább csak lelki partnerek, mint egyéb.... megbeszélünk egymással mindent, ami a lelkünket nyomja. Ha öröm, vagy bánat ér, biztos, hogy ő a legelső, akivel megosztom, és úgy gondolom, hogy ő is pont ezt teszi.


Nemrég vált el, igazából senkihez nem szeretne kötődni, így nem is forszírozzuk a közelebbi kapcsolatot egymással. Dénes öt évvel fiatalabb nálam, izmos, barna hajú, vidám, nagyon jólelkű férfi. Szexis külseje nem hagy hidegen, az biztos! Szeretem a társaságát, sosem unatkozunk, ha találkozunk.

Nem mondható rendszeresnek, hogy egymás társaságát keressük, de telefonon rendszeresen beszélünk egymással.


Én is külön élek a férjemtől, elköteleződni nem szeretnék senki mellett. Tehát kielégítő mindkettőnk számára ez a laza, de mély kapcsolat.


Persze, mindketten szeretjük a kalandokat, és bizony volt már közelebbi kapcsolatunk is egymással. Nem is akármilyenek. De megbeszéltük, hogy nem köteleződünk el egymás mellett, mindketten éljük a saját életünket. Ha egy jó kis gabalyodásra vágyunk, akkor is jelezzük a másiknak, hátha van egy szabad éjszakája, amit egymásnál tudunk eltölteni. Ilyenkor frenetikus élményekben részesülünk.


Tegnap estefelé csörgött a telefonom, és Dénes volt a vonalban. Valami nagy dolog történhetett vele, nem nagyon beszélt semmiről, csak minél hamarabb találkozni akar velem.

A hangja nem olyan volt mint szokott, kicsit izgatottabb, kicsit türelmetlenebb. Nem kérdeztem, mert ismerem már annyira, hogy ha belekérdeznék, csak összezavarnám.

Hagyok időt arra, hogy az ő tempójában alakuljanak a dolgok.

Mivel, ma este semmi programom, hát kértem, jöjjön fel hozzám, csinálok finom teát és elmondhatja, mi is az amit azonnal meg kell velem osztania…..

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mint mindig, most is megnyugtató volt hallanom Zsófi hangját. Hozzá bármikor fordulhattam, ha érzelmileg padlón voltam. Ez pedig sűrűn előfordult az utóbbi években, mivel frissen elvált voltam, de még mindig egy fedél alatt éltem az exemmel.

A beszélgetéseink sokszor az éjszakába nyúltak. Eleinte egy presszóban, vagy étteremben, aztán már az ő lakásán találkoztunk. Isteni teákat főzött nekünk, és alaposan kiveséztük egymás gondjait. Tőle mindig úgy mentem „haza”, mint akit kicseréltek: teljesen nyugodtan, abban a tudatban, hogy tudom, mit kell tennem másnap.

Persze, egy idő után a szex is szóba került. Először csak úgy, általánosságokban, aztán Ő is elmondta, hogy mennyire hanyagolta a férje, ezért is költöztek aztán szét, és én is, hogy az exem még a házasságunk alatt sem adott nekem jót, hát még a válásunk óta.

Zsófi tőlem öt évvel volt idősebb, és én ennek külön örültem. Elegem volt már a sok érzelmileg sivár nőből, akikkel korábban összehozott a sors. Tőlem kicsivel alacsonyabb, nagyon dekoratív jelenség volt, és bármikor találkoztunk, még egy számára kimerítő munkanap végén is a frissesség illata áradt belőle. Csodáltam az energiája miatt. Nagyon ápolt, diszkrét nő volt. Soha nem viselkedett kihívón, soha nem volt tolakodó, követelőző. Hagyta, hogy a dolgok haladjanak a maguk útján. Azok meg haladtak.

Egyik alkalommal, mikor az én panaszaimon volt a sor, elkezdtem sorolni, mi mindent tagadott meg tőlem a nejem. Ő csak a fejét ingatta hitetlenkedve, majd megkérdezte, hogy tulajdonképpen én mit szeretek a szexben. Mikor azt mondtam, hogy tulajdonképpen mindent, a szemöldökei igencsak felszaladtak, majd kérte, hogy ezt részletezzem. De, mielőtt elkezdtem volna, csengett a telefonja, és az egyik vidéki barátja hívta őt, aztán már másról kezdtünk beszélni. Akkor kicsit bosszús voltam, mert olyan témát érinthettünk volna, ami hozzám igencsak közel áll.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Izgatottan siettem haza a munkából, mert tudtam, hogy ma Dénes lesz a vendégem. Különös nap számomra mindig, amikor ellátogat hozzám. Tudom, hogy nagyon sok gondja van, mégis, amikor belép hozzám, nyugodt, határozott, kiegyensúlyozott. Igazán intelligens, okos férfi, mindenről lehet vele beszélgetni tabuk nélkül. És a hangja! Minden alkalommal belebizsergek, ahogy meghallom. Persze, ezt nem árulom el neki, mert a végén még elbízná magát....


A közeli kis Herbáriába betértem, hátha van valamilyen extra új teájuk, amit még nem kóstoltunk, ezzel is az est fényét szeretném emelni. Régen, Dénes nem volt teás, csak mellettem kezdett rászokni, és ha véletlenül még nincs lefőzve a tea, amikor megérkezik, már reklamál is picit sértődötten, hogy hol az ő finom teája.

Most egy teakülönlegességet néztem, ami kicsit varázsaltos névvel bír: Nepal Mistic. Ez, biztosan illeni fog a mai beszélgetésünkhöz.

Boldogan léptem ki a boltból, és a még vidáman szikrázó napsütésben mosolyogva sétáltam haza.


Közben eszembe jutott, milyen mély is már a mi barátságunk. Lassan, nem kapkodva kerültünk egyre közelebb egymáshoz. Évekkel ez előtt egy társaságban találkoztunk, akkor még mindketten "boldog" házasságban éltünk. Legalábbis azt hittük. Eleinte még voltak közös programok is velük, de a férjem tett róla, hogy ezek a közös találkozások megszűnjenek. Így csak mi tartottuk egymással a kapcsolatot. Nagyon jól megértettük egymást már az első találkozáskor is. Nem gondoltuk, hogy bármi is ki fog majd alakulni köztünk, csak a közös érdeklődés, az egymásra figyelés, szép lassú hullámokban sodort minket egymás felé.


Aztán én megelégeltem a házasságom, elköltöztem. Nem váltunk el, csak külön élünk. De így egy elfogadható, távolságtartó, ám elég kellemes kapcsolatom van a férjemmel, amibe természetesen nem tartozik bele semmiféle testi kapcsolat sem, csak közös programok, azok is leginkább akkor, amikor a gyerekek is jelen vannak. Mindkét gyermekem már felnőtt, így sok nevelést már nem igényelnek, de arra szükségük van, hogy néha néha együtt legyenek a szüleikkel.


Dénessel amióta külön költöztem, többnyire a lakásomon találkozunk. Itt meghittebben tudunk beszélgetni, kellemes zene szól, égnek az illatos gyertyáim, vagy a füstölő illata tölti be a szobát, és közben szürcsölgetjük a forró teáinkat.


Pillanatok alatt hazaértem a gondolataimba merülve. Arcomra mosoly ült ki, a közeli találkozástól, és a gyönyörű napsütéstől.

A lakásba lépve, sietősen a konyhába indultam, hogy feltegyem a vizet a vízforralóba, és gyorsan lezuhanyoztam a fürdőszobában ez idő alatt. A munka "porát" és a gondolataimat mostam le magamról, hogy felfrissülve fogadjam Dénest, aki valami fontosat szeretne közölni velem.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Valamiért, nem is tudom pontosan miért, de izgatottabban vártam az estét, mint az eddigi találkozásainkat. Az igaz, hogy a téma, amit szerettem volna megbeszélni vele, nem egy átlagos dolog.

Az akkori beszélgetésük alkalmával már nem került szóba a szexuális szokásom, mit szeretek, mit nem, de a következő alkalommal már igen. Zsófi hozta elő a témát ismét, ő kérdezett rá, én magabiztosan válaszoltam ismét, hogy mindent szeretek a szexben. Ám, mikor rákérdezett, hogy pontosan mit is jelent ez, részletezzem, már nem voltam olyan bátor. Részleteznem kellett volna, hogy imádok fürdetni, finom, puha szivaccsal a nő hátát mosni, majd a puszta tenyeremmel, vastag tusfürdő habbal beborítani az egész nőt, hogy aztán lassú, finom, meleg vízsugárral lemossam róla. Miután mindez megtörtént, letérdelni mögé….

Agyam lázasan dolgozott, mert fogalmam sem volt róla, hogy reagál majd arra, amire az eddigi nőim szinte kivétel nélkül vagy hitetlenkedtek, vagy fintorogtak. De bíztam benne, mert ő egy nyílt és nyitott egyéniség volt, ráadásul kinéztem belőle azt az eleganciát, amivel kezelte volna a dolgot még akkor is, ha az ő elképzeléseivel sem találkozik az enyém. Aztán erőt vettem magamon, és elmondtam neki a fürdetéses elképzeléseimet. Mikor ahhoz a részhez értem, hogy mögé térdelek, és kinyalom a nő fenekét is, majd persze a punciját, és vad szeretkezést csapunk a zuhanyzóban, az ő szemöldökei is felszaladtak, de a szemeiben inkább az érdeklődés csillant meg, mint az elutasítás. Mikor befejeztem az előadásomat ezen vágyaimról, értetlenkedve nézett rám, hogy ezt vajon miért utasítja el bárki is, nincs abban semmi, hogy valaki kinyalja a másik fenekét. Ha az tiszta, akkor mehet. Azt azért hozzá tette, hogy ugyan az övét még nem nyalták ki, de egyre inkább foglalkoztatja a gondolat őt is. Mindeközben olyan érdekesen nézett rám, mintha ez felhívás lett volna egy keringőre. Akkor felálltam, és odalépve hozzá udvariasan meghívtam egy közös zuhanyra. Kézen fogva mentünk be a fürdőjébe, ahol lassan levetkőztettük egymást. Lassan, bár a magam részéről inkább már téptem volna a ruhát róla, mert egy ideje egyre sűrűbben kívántam meg őt, ám nem akartam elriasztani magam mellől.

Aztán ott álltunk egymás előtt meztelenül. Ruha nélkül is pont olyan volt, mint ruhában: tökéletes. Mellei nem hatalmasak, de asszonyosan teltek, olyanok, amilyenekről egy férfi álmodhat. Feneke csodásan gömbölyödött előttem, és szó szerint remegtek a lábaim a gondolattól, hogy hamarosan mögötte térdelek majd.

Akkor voltunk együtt először. De az olyan frenetikus volt, amit soha nem lehet feledni, és aminek köszönhető volt a mostani találkozásunk is.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy a fürdőszobában belefogtam a vetközésbe, azonnal eszembe jutott, legelső együttlétünk Dénessel. Te jó ég! De régen is volt!

És még mindig kristály tisztán emlékszem minden mozdulatára, ahogyan picit bénázva vetköztünk egymás előtt, feltüzelve, lángoló vágyakkal, de félve is, mert még akkor egyikünk sem tudta, mi fog történni....


Tisztán csengenek Dénes szavai a fülembe, amikor elmesélte, hogyan is szereti, a szeretkezést, milyen módon szereti kielégíteni a partnere és saját vágyait, és szinte kisfiús kíváncsisággal várta a reakciómat, vajon én mit fogok ehhez szólni. Valójában meg is döbbent, amikor én teljesen természetesnek ítéltem a vágyait. Sőt, nem csak természetesnek, hanem igen is nagyon kívánatosnak.


Hát így történt, hogy akkor abban a pillanatban húzott be ide a fürdőszobába, és az események zuhataga úgy tört ránk, mint a Niagara vízesés. Leállíthatatlanul, óriási energiával, hihetetlen magasságokat és mélységeket érintve.


Itt állva épp a víz hőmérsékletét állítva be, ez a régi szeretkezés jutott az eszembe, mint már annyiszor, amikor ide a zuhanyfülkébe belépek. Igazából jobb szeretek elnyújtózkodni a kádban, gyertyák közt, halk zene mellett, néha néha egy pohár finom pezsgővel, de amikor nincs sok időm, akkor inkább a zuhany mellett döntök, mint most is.

De ahogy a símogató langyos víz sugara érintette a bőröm, becsuktam a szemeimet, és máris éreztem Dénes ujjai játékát a testemen, ahogyan a síkos tusfürdőn siklottak, bejárva vele minden porcikámat. Végigborzongott minden porcikám már a gondolattól is.

Óhatatlanul megsímogattam magam és belegondoltam, ha most, amikor eljön hozzám, és nem lesz kezdeményező egy kis gabalyodásra, hát én bizony mindenképp behívom ismét a zuhany alá, mert már rég éreztem forró símogató kezeit rajtam. Bevallom, hiányzik is már rettenetesen.


De előbb mindenképp meg szeretném hallgatni, hisz ezért keres fel, hogy valami fontosat mondjon nekem.


Az órára pillantva, azonnal ki kellett zökkenjek az ábrándozásból, pár perc, és máris itt lesz, én pedig még sehol sem tartok.

Fel kell kapnom valami ruhát magamra, ami nem nagyon hivalkodó, de azért mégis megmutat valamit belőlem, hogy kapjon gusztust hozzám.

Így döntöttem, egy mélyen dekoltált blúz mellett, hisz tudom, hogy imádja szép dekoltázsom. Aztán, egy sima egyszerű szoknyát kaptam még magamra, de úgy döntöttem, hogy bugyit nem veszek alá....


Szinte amikor befejeztem a sminkelésemet, és a hajam rendbeszedését, máris hallottam a csöngetést a bejárati ajtómon....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már a kocsimban ültem, ujjaimmal doboltam a kormányon az araszolás közben. Dugó volt, mint mindig ezekben az órákban ebben a városban. De, most a tempó sokkal lassabbnak tűnt. Talán, mert azok a gondolatok hatalmasodtak el rajtam, ami miatt most hozzá igyekeztem. Volna.

Hát igen. Az az első szex, az a zuhanyzós játék…Ahogy remegő kezekkel kezdtem fürdetni őt, ahogy rajta is éreztem az izgalommal teli várakozást. Azok, amiket mondtam neki a vágyaimról, szokásaimról teljesen jogosan tették kíváncsivá. Én meg, végre eljutottam oda hosszú idő után, hogy ezek egy részét megvalósíthassam, ráadásul éppen vele. Így, ruha nélkül már láttam, hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy uralja vágyaimat, testemet. A feneke csakis azért volt, hogy én csókolhassam, csókoljam. A mellei azért gömbölyödtek előttem, hogy simogassam, csókolgassam őket, szopogassam, morzsoljam bimbóit. Puncija csakis azért nyílt ki előttem picit, hogy az ujjaim, nyelvem, farkam belemártsam. Szája azért nyílt résnyire, hogy aztán nagyra tátva befogadja a férfiasságomat. Mindazt akarta tőlem, amit én mondtam neki.

Aztán már a zuhany alatt voltunk, és karjaink, ujjaink tették a dolgukat. Mostuk, simogattuk egymást, alaposan megmostam a feneke lyukát is, mivel már rogytam volna mögé….

- Szeretném kinyalni a feneked – suttogtam a fülébe, holott senki nem hallotta rajta kívül.

- Hát akkor nyald – mondta természetesen, de azért a hangjából kiérződött az izgalom.

Mikor a csempézett fal felé fordult, és két karjával megtámaszkodott, nem haboztam, letérdeltem mögé, széthúztam feneke dombjait, és egyenesen a lyukára tapasztottam a nyelvem.

- Végre! – dobolt az agyamban – végre kinyalhatom a fenekét! És csak nyaltam. Erősen, szinte a csempének nyomtam teljesen. Igyekezett megtámaszkodni, és erősen sóhajtozott, nyögött, sziszegett. Még soha senki nem nyalta őt így ki előttem. Ezt tudtam, éppen ezért igyekeztem nem csalódást nyújtani neki, csak önmagam adni. Aztán olyat tett, amitől végképp elszállta az agyam. Az egyik lábát félig oldalt, félig előre felemelte. Még jobban hozzáfértem, és nem haboztam alaposabban kinyalni őt.

Többször meg kellett állnom, hogy levegőt vegyek.

Aztán mozdult, én felálltam, mire ő leguggolt elém, és úgy bekapta a farkamat, mintha nem először tenné. Természetesen, nem mohón, de határozottan. Alaposan megszívta párszor, játszott vele. Nem élveztetett el, azt a szobára hagyta. Hamarosan már a széles franciaágyon találtuk magunkat, amint mohón kerestük egymás testén a pontokat, amiket még nem csókoltunk meg. Aztán bebújtam a lábai közé, és belemélyesztettem a nyelvem a puncijába. Az első orgazmusig nyaltam, majd hanyatt fektetett, és kiszívta belőlem az anyagomat.

A spermám egy törölközőben landolt, majd folytattuk egymás kényeztetését.

Frenetikus órákat töltöttünk akkor el, és a megkoronázása a dolognak egy ismételt zuhanyzós jelenet volt, ahol olyan erővel keféltem meg őt hátulról, hogy nem győzött élvezni.

Na ez volt az a pillanat, ami folyton lejátszódik bennem, és ami elindított bennem valami őrült, csodálatos gondolatsort…..

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tudtam, hogy ő jött, már megismerem a csengetését. Egy rövid, egy hosszú és ismét egy rövid. Mindig így nyomja meg, hogy tudjam, nem más, hanem ő jön!


Bodogan mentem az ajtóhoz, de mielőtt még a kezem a kilicsre tettem volna, egy pillanatra a tükör felé fordultam az előszobában, és egy utolsó pillantást vetettem magamra, hogy rendben van-e minden rajtam. Hát, ahogy belenéztem a tükörbe, tudtam, hogy nem lesz nehéz elvarázsolnom, ma igen jó napom van!

Remélem, nem rossz hírrel jön! Bár, a vígasztalás minden helyzetben jól jön. És én nagyon fel vagyok készülve egy jó kis vígasztalásra. De nem habozok tovább, máris a kilincsen a kezem, és egy határozott mozdulattal nyitom is ki az ajtót, és ott állt életnagyságban előttem Dénes!


Ahogy kitártam az ajtót, parfümjének illata azonnal beszüremkedett az orromba. Az az ismerős, izgató, ám igen diszkrét illat … Te jó ég! Máris beleborzongok. De nagyon nem is tértem magamhoz, máris belépett, és magához szorított, alig akart elengedni. Majd kaptam egy forró puszit a számra, és indult a szoba felé.


Miközben lépdelt előttem, eszembe jutott, mennyit változott az elmúlt egy évben amióta elvált a feleségétől. Érettebb, bölcsebb és még férfiasabb lett, ha ezt egyáltalán lehet fokozni.

A beáramló nap fényében meg-megcsillan egy két ősz hajszál a halántékánál, és ez , annyira izgató egy pasiban számomra.

Határozott egyenes tartása mindig elbűvölt. És ahogy hátulról elnézem, gyönyörű kerek, sziklakemény feneke karnyújtásnyira volt tőlem. Most nagyon beleharapnék. De nem tehetem, meg kell várnom, mit is fog mondani nekem.


Közben kényelmesen elhelyezkedik a fotelban, én pedig megállok mellette és megkérdezem, hogy hozhatom-e már a teát, vagy inkább kicsit később kéri.

Lágyan megfogja a kezem, mélyen a szemembe néz miközben ajkaihoz emeli a kezem, és lágy csókot lehel rá, majd azt kéri, hogy jobban szeretné, ha most azonnal behoznám, mert mondandója közben nem szeretné, ha kimennék a konyhába érte.


Így, óvatosan elhúzom a kezem, mosolygok, mert már látom a szemében a csillogást de ezt nem árulom el a világért sem. Majd gyors léptekkel kisietek a konyhába és a már előre elkészített tálcát, rajta a teás csészékkel, a cukorral, mézzel, tejszínnel és a teás kancsóval valamint a teákkal behozom a szobába, és leteszem elénk.

Kérem, válasszon, milyen teát inna legszívesebben, és míg ő válogat, én meggyújtok néhány gyertyát majd a szoba sarkában egy füstölőt, és egy lágy meditációs zenét teszek a CD lejátszóba, amit alig hallhatóan fogunk érzékelni, de arra feltétlenül jó lesz, hogy a koncentrációját segítse.

Majd lazán, elhelyezkedem a másik, szabadon lévő fotelban, és tágra nyílt tekintettel várom, hogy elkezdje, ami annyira fontos számára.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A közös fürdőszobai jelenet többször is lejátszódott előttem mire hozzá értem, ezért nem csoda, hogy alaposan felizgulva szálltam ki a kocsimból. Igaz, hogy nyár volt, azért egy pulóvert vittem magammal minden eshetőségre készen. Szerencsére. Most ezt a pulóvert magam elé tettem, takarva ágaskodó férfiasságomat, ami igencsak domborította a nadrágomat. Előtte ugyan azt sem szégyelltem volna, ha meztelenül csengetek be, de azért a parkolóból felmenni hozzá nem kis út, nem mutogattam volna magam senkinek.

Mikor ajtót nyitott a lélegzetem egy pillanatra elállt. Dekoltázsa mély volt, de éppen csak annyira, hogy a szemeim kiessenek tőle. Mellei szerettek volna kiszabadulni a tartójukból, térd fölé érő szoknyája meg börtönbe zárta csodás fenekét. Harisnyát, zoknit nem viselt, fantasztikus lábait vörös körömlakk díszítette. Parfümje kellemesen lágy volt, imádtam az illatát. Egyetlen pillantással felmértem őt, és bár közel három hónapja nem találkoztunk, olyan érzésem volt, hogy csak tegnap mentem el tőle. Egyébként valahányszor találkoztunk, mindig az volt az érzésem, hogy el sem mentem tőle.

Egyenesen a szobába mentem, és mikor megkérdezte tőlem, hogy most akarok-e teázni, vagy később, megfogtam a kezét és megcsókoltam. De jó, ismerős, régen várt érzés volt! Aztán csak lestem utána, ahogy kiment a konyhába. Feneke ingerlőn kacsingatott rám a szoknyáján keresztül.

Aztán már szemben ültünk egymással, kortyolgattuk a forró nedűt, beszélgettünk, érdeklődtünk egymás dolgairól. Lábát keresztbe tette a másikon, papucsa a lábujjain lógott. Alig vártam már, hogy előrukkoljak a tervemmel, vagy inkább vágyammal. Aztán végre rákérdezett:

- Elmondod, hogy mi az a fontos dolog, amit meg akarsz velem beszélni? Csak nincs valami baj?

- Baj? Az nincs. Hacsak az nem baj, hogy őrülten kívánlak.

A szemeiben kerestem a választ. Reméltem, hogy nem utasít el, reméltem, hogy a legutóbbi találkozásunk óta nem ismerkedett meg valakivel. De, őt ismerve ezt legalább a telefonba elmondta volna.

- Nem baj, miért lenne baj? – kérdezett vissza, és úgy nézett rám, mint aki minden pillanatban várja, hogy lerohanjam. Mozdultam. Elé térdeltem, és mivel már nem bírtam magammal, leemeltem lábujjairól a papucsát, és a vörös körmök fölé hajoltam. Egyenként megcsókoltam őket. Lába még mindig keresztben volt a másikon. Csókjaim lassan haladtak felfelé, a térde fölött jártam, mikor leemelte a lábát, és a másik mellé tette. A combjait vettem célba, ehhez azonban kissé feljebb kellett csúsztatnom a szoknyáját. Mikor ez megtörtént, kissé szétnyitotta a combjait, és mikor odahajoltam, hogy csókolgassam őket, a résnyire nyitott combok között beláttam a puncijához. Az imádott, borotvált barlang bejárata hívogatóan nézett velem farkasszemet. Szinte beleszédültem a felismerésbe: nincs rajta bugyi! Ekkor elöntötte az agyamat az adrenalin: szinte felrántottam őt a fotelből, szoknyáját a derekig húztam, vagy inkább téptem, és lerogytam elé. Lábait ekkor szétnyitotta, én meg habozás nélkül belenyaltam az illatos résébe. Azonnal belemarkolt a hajamba, ez telitalálat volt. Alig bírtam magammal. Őrült módon nyaltam, hiszen hónapok óta erre vártam. Két karommal átnyúltam a combjai között, belerántottam magam az ölébe, és úgy nyaltam a punciját, hogy tudtam, rögtön megfordítom őt. Ez a tudat megsokszorozta a vágyamat iránta. Olyan erővel nyaltam, hogy előre hajolt édes kínjában.

Aztán, egy idő múlva ellépett előlem, levette a szoknyáját, és megfordult, előrehajolt, fenekét nekinyomta az arcomnak. A néma, kimondatlan „nyalj!” elvette az eszemet. A következő pillanatban már a fenekében voltam. Tudta, hogy ezt is imádom, és ő is élvezte. Szinte feldöntöttem, úgy nyaltam.

Aztán felálltam, letéptem róla a blúzát, majd a kibuggyanó melleit össze-vissza csókolgattam. Pokolian kívántam őt, és csak remélni tudtam, hogy nem veszi tolakodásnak, hogy letámadtam.

Kellettem neki. Mikor már ő is csinálni akart valamit, kigombolta a nadrágomat, kirántotta a dákómat, mely olyan volt, mint egy karó, és rábukott.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban, és vártam, hogy elkezdje mondókáját, mélyen egymás szemébe néztünk. Vágyakozást, csillogást, a régi emlékeim újraélését láttam, de biztos voltam benne, hogy ő is pont ezt érzékeli ahogyan az én szemembe tekint.

Mély levegőt vettem, lábaimat lazán keresztbe tettem egymáson, és megkérdeztem:

- Elmondod, hogy mi az a fontos dolog, amit meg akarsz velem beszélni? Csak nincs valami baj?

- Baj? Az nincs. Hacsak az nem baj, hogy őrülten kívánlak.

Ó, ha tudná, hogy már napok óta pont erre az egy mondatára vágyom! Mostanában elég sokszor eszembe jutottak a közös élményeink, hisz életemben még ilyen gyengéd, odafigyelő, kitartó, férfivel nem volt dolgom. Pont azt nyújtja számomra, mint amit szeretek, és az a néhány férfi, akivel eddig dolgom volt, a nyomába sem léphet.

Zavaromban, hogy pont arra vágyik, amire én is, alig hallhatóan tudtam kinyögni válaszom:

- Nem baj, miért lenne baj? és még mélyebbre mélyesztettem tekintetem az övében.

Azonnal láttam, hogy mozdul, és lábaim elé térdel. Gyengéden kezeibe vette a keresztbe tett lábam, levette a papucsomat, és forró ajkaival minden ujjam végigcsókolta.

Ahogy hozzámért, villámcsapásként értek az érintései, és vágyam, egyre fokozódott. Nem is időzött sokáig lábaimnál, csókjaival elhalmozta a lábszáram, a combom, és észrevettem azt a pillanatot, amikor combjaimat széttárva, hogy jobban hozzámférjen, világossá vált számára, hogy nincs rajtam bugyi.

Ekkor hirtelen mozdulattal felállított a fotelből, a szoknyámat majd elszakította, úgy húzta fel a derekamig, az egyik lábam átvetette a vállán, kezeivel szorosan magába húzott, és bársonyos nyelvével izgatottan kutatta puncim, csiklóm, hüvelyem bejáratát. Olyan hirtelen történtek az események, hogy a mámortól megtántorodtam. Még szerencse, hogy stabilan fogott, mert különben elvágódom a szoba közepén.

Kis időbe telt, míg felocsúdtam, csatakos puncimmal elléptem picit mellőle, és levettem a derekamról a szoknyámat, és hátat fordítottam neki, hisz tudom, ezzel lehet az őrületbe kergetni, ha felkínálom számára kerek domború popsimat, hogy nyalhassa.

Így is történt, szinte még be sem hajoltam, hogy kínáljam a finom falatot, máris belefúrta arcát és olyan hévvel nyalt, hogy ismét megszédültem. Eddig még senki más nem csinálta ezt velem, és nem tudtam, milyen érzés, de Dénessel valami fergeteges, ezt állíthatom!

De mohóságát nem lehetett leállítani, mert egy idő után felállt, letépte rólam a blúzom, és olyan gyengéden, mint még soha senki, becézgetni kezdte forró ajkaival melleimet. Bimbóim úgy ágaskodta, hogy szinte lyukat szúrtak a levegőbe, és ahogyan testéhez értem, szinte végigkaristolta mellkasát.

Olyan vágy, és hév volt bennem, hogy nem bírtam már én sem magammal, kezeimmel kutattam nadrágját, és amilyen gyorsan csak tudtam, letéptem róla alsónadrágjával együtt.

Ekkor került szemem elé a rég vágyott hatalmas hímtagja, amit annyira imádok minden érzékszervemmel kényeztetni.

Nem is gondolkodtam sokáig, leguggoltam elé, és finoman, gyengéden előbb a kezemmel símogattam becézgettem, és figyeltem, milyen egyenesen tekint fel a plafonra, majd nyelvemmel kőrbe nyaltam a makkját.

Ekkor egy hatalmas sóhaj szökött ki belőle. Ekkor már nem bírtam tovább, mélyen amennyire csak tudtam, benyeltem, és lassan, óvatosan húztam ki a számból, hogy minél tovább élvezze kényeztetésem.

Imádom, finom ízét, ahogy ki-be jár a számban, és élvezem, ahogy a kiduzzadt erek táncolnak az oldalán, miközben kéjesen körbesímítom ajkaimat vesszője hegyével.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyelvének játéka egy pillanat alatt feledtette velem az elmúlt egy év borzalmait. A válásom körüli cécó miatt lelkileg is és fizikailag is a padlóra kerültem, de ő igyekezett tartani bennem a lelket. És ez sikerült is neki.

Egyre jobban beleélte magát a szopásba. Tempója gyorsult, ajkai szorosabbra fonták a farkam körüli gyűrűt. Nagyon hamar elérkeztem arra a bizonyos nagyon vékony határvonalra. Tudtam, ha most nem állítom le, úgy szájba lövöm, hogy a fülén folyik ki. Finoman felállítottam, és kézen fogva elindultam vele a széles franciaágya felé. Hanyatt feküdt, én már hajoltam volna fölé, de ekkor megszólalt:

- Hátulról tedd be kérlek.

Szívemből beszélt. Imádtam hátulról kefélni, és azt is tudtam, hogy ezt ő is szereti. Máris hasra fordult, de a térdeit maga alá húzta. Ott domborodott előttem a gyönyörű feneke, és én már a combjai között térdeltem. Beigazítottam, és lassan, de viszonylag erősen betoltam neki. Sziszegett. Alig, hogy bent voltam, már nyögdécselt. „Ennyire kíván engem?”- csodálkoztam magamban. De, mivel én is pokolian kívántam őt, ez csak megédesítette a gondolatot, hogy most sokat fogunk foglalkozni egymással.

Egyre vadabbul keféltem őt. Közben simogattam a fenekét, előre hajolva a melleit markolásztam. Aztán hasra feküdt, és lassan átadta magát a gyönyörnek. Tudtam, hogy elment, de nem lassítottam. Én akkor már túlestem a holtpontomon, bátran végeztem a dolgomat. Aztán hamarosan jött a következő orgazmusa. Mikor megtörtént, lihegett, és mozgolódni kezdett alattam, majd megfordult. Immár szemből ismét behatoltam, és nézhettem, amint a lökéseimtől hullámzanak gyönyörű keblei. Egyre inkább begerjedtem, és szinte már állatias módon keféltem. Láttam rajta, hogy ez az állatiasságom tetszik neki. Egyszerűen annyira kívántam, hogy nem volt erőm becézgetni, finomkodni, apró, érzéki csókokkal elhalmozni. Most mást akartam. Így is elment. Ekkor alig kapva levegőt lefordultam róla. Mindkettőnkről szakadt a víz. Hanyatt feküdtem, hátamat megvetettem az ágy támlájának, lábaimat szétvetettem, és felkínáltam magam neki. Rögtön látta, mire vágyom. A lábaim közé feküdt, és ismét szopni kezdett. Ezúttal már nem akartam félbeszakítani. Hagytam, hogy elvigyen a csúcsra. És azon túlra. Kiszopta belőlem a fehér nedűmet. Nem is akárhogyan. Ekkorát életemben nem élveztem még. A szájába engedtem az anyagomat, és ő csak szopta és szopta, én meg már csillagokat láttam a szemeim előtt. Szó szerint ordítottam, szinte dobáltam magam a kezei és szája alatt. Kicsinált. A mellettem lévő törölközőbe köpte a spermámat, és lefeküdt mellém. Mindketten alig kaptunk levegőt.

Pár pillanatnyi lihegés, szuszogás után megkérdezte:

- Na, elmondod, mi az a fontos dolog?

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon belefeledkeztem a kényeztetésébe, így fogalmam sem volt, meddig játszadozhattam finom, sziklakemény farkával, csak azt vettem észre, hogy egyszercsak a hónom alá nyúlt és felemelt magasba, és szájon csókolt. Csókunk közben átkarolt, forró és vad volt minden érintése. Teljesen megőrít ez a pasi, majd kézenfogva az ágyhoz kísért a hálószobába.


Puncim lüktet, várja, hogy minél hamarabb belé hatoljon ez a hatlamas, nyálamtól csillogó farok. Ezért négykézláb ereszkedtem, hogy kerek popsim épp megfelelő magasságba kerüljön és vártam, kéjes nyögések közepette, hogy megkeféljen! Igen, erre vártam, hogy vad, hogy kemény legyen velem, ne kíméljen egy kicsit sem, mert annyira kívánom, hogy ebbe bele lehet bolondulni.

Nem is késlekedett, szinte szétfeszített mérete, de nem érdekelt, vágytam, hogy minél mélyebbre nyomja, és játszon ameddig csak akar bennem.

Bársonyos kezeit éreztem, hogy a melleimmel játszik, és forró ajkaival a gerincem puszilgatta végig. Minden idegszálam, minden sejtem csak őt kívánta!

Aztán olyan hullámokban tört rám a gyönyör, amit leírni sem lehet. Egész testemben remegtem, szinte sikítottam, hörögtem, a szám teljesen kiszáradt, és lábaim elgyengültek, így hasra feküdtem, míg ő bennem táncolt tovább.


A testem csurom víz volt a verejtéktől. Pici pihenés után megfordultam, és Dénest hanyatt fektettem, és végigcsókoltam a testét, mellbimbóit picit megharapdáltam, tudom, ez irtóra izgatja, majd ismét számba vettem, nedvemtől csatakos farkát.

Közben forró ujjaimmal a combját símogattam a belső oldalon, és ahogy kúszott feljebb feljebb az ujjam, a gáton masszíroztam egy kicsit.

Számban pedig ott lüktetett tüzes férfiassága, amit néha leengedtem a torkomig. Ilyenkkor hatalmas nyögéseket hallottam felőle. Tudtam, már csak pillanatok választanak el attól, hogy azonnal spriccel a számba, de most végig akartam csinálni, mert nagyn szeretem, ha a számba élvez.

Nem is maradt el a várva várt csoda! Ilyen hatalmasat, még velem soha nem sikerült élveznie. Remegett, nyögött, ordított.... én meg csak néztem, mint egy félistent, olyan nagyon jó érzés volt, hogy ezt én értem el vele....

Amíg lüktetett számba, torkomba nedve, felét visszaengedtem, a másik felét pedig hagytam, hogy csorogjon hátra a torkomon. Élveztem, a pillanatot, és kívántam, hogy most álljon meg az idő.

Amikor már csak az utórángások remegtették testét, mellé feküdtem, átöleltem, és megkérdeztem:

- Elmondod, mi is az a fontos dolog?.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy percig haboztam, mert amit ábrándoztam vele, miatta, az nem egy hétköznapi dolog. Az első ittlétemkor történt zuhanyzós szex annyira mély nyomot hagyott bennem, hogy azóta is, és egyre gyakrabban erről ábrándoztam. Közben ő cirógatott, csókolgatta a mellkasomat, és aztán ismét rátalált a frissen kifacsart farkamra. Finoman a tenyerébe vette, éppen hogy csak megmarkolta, és lassan, nagyon óvatosan húzogatta a bőrt rajta. Néztem közben az oldalára fordult nőt, a hihetetlenül nőies testét, a lábait, amint mellettem kinyújtva pihentek. Ismét megkívántam őt. Hanyatt löktem, szinte rávetettem magam, és a melleit csókoltam. Nem szólt semmit, nem türelmetlenkedett, hogy miért nem mondom már a nyűgömet. Lecsókoltam őt egészen a hasa aljáig. És, mikor visszafelé jöttem, minden csókom után egy szótaggal lassan elnyögtem, hogy mit akarok.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk különböző fürdőkbe, ahol szeretkezhetnénk. Tudod, amit a múltkor csináltunk a zuhany alatt, az azóta is bennem van. Gondoltam, megismételhetnénk, csak izgalmasabb helyeken.

- Mire gondolsz pontosabban? – kérdezte. Legnagyobb meglepetésemre nem éreztem a hangjából a meglepettséget, vagy a csípőből történő elutasítást.

- Kimennénk egy strandra, és az egyik kabinban többször is elkapnánk egymást, a közös zuhanyzóban dugnánk egy hatalmasat, miközben bárki bejöhet, aztán meg egy tó partján, félig a vízben feküdve, jakuzziban, ilyenekre gondoltam. Mit szólsz?

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem válaszolt azonnal... már azt hittem, visszatáncol, és nem akarja megosztani velem a titkait. Pedig azt gondoltam, hogy a kapcsolatunk mindent elbír, mármint ami az őszinteséget illeti. Stabil, és mély igazi barátság van köztünk, ami időnként fantasztikus erotikus, kilengésekkel is tarkított.


Szóval, épp átöleltem, és megkérdeztem, hogy vajon mi is lehet az a fontos amit meg akar velem osztani, de csak nézett, azzal a nagy barna szemeivel, szinte felfalt a tekintete, amikor egy határozott mozdulattal fölém kerekedett, és hatalmas lendülettel csókolni kezdett mindenhol. Mint egy polip úgy karolt kőrbe, és a fejem búbjától a talpamig centiméterenként csókolgatott. Közben, szinte szótagonként lassan egy egy csók közben kaptam választ a kérdésemre:


- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk különböző fürdőkbe, ahol szeretkezhetnénk. Tudod, amit a múltkor csináltunk a zuhany alatt, az azóta is bennem van. Gondoltam, megismételhetnénk, csak izgalmasabb helyeken.....

- Mire gondolsz pontosabban? kérdeztem vissza, miközben símogattam bozontos tüsi haját, és élveztem minden forró érintését a testemen.

- Kimennénk egy strandra, és az egyik kabinban többször is elkapnánk egymást, a közös zuhanyzóban dugnánk egy hatalmasat, miközben bárki bejöhet, aztán meg egy tó partján, félig a vízben feküdve, jakuzziban, ilyenekre gondoltam. Mit szólsz?


Szinte elakadt a lélegzetem, mert ezeket már én is végigpörgettem a gondolataimban, csak nem volt merszem, előhozakodni vele, mert nem akartam tolakodó lenni, hisz a válása miatt mostanában nagyon zárkózott volt Dénes.


Így mosolyogva belemarkoltam a hajába, felemeltem a fejét, hogy a tekintetünk találkozzon, és csak ennyit válaszoltam, miközben húztam a fejét egyre közelebb az arcomhoz:

- Minden vágyam, hogy ezeket átélhessem veled minél több, izgalmas helyszínen. - Mikor, és melyik helyen fogjuk kezdeni? kérdeztem, és már olyan közel voltak ajkai, hogy éreztem forró leheletét......

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem kis szikla esett le a szívemről szavai hallatán. Teljesen feldobódtam. Szákon csókoltam, majd ismét vad csókokkal halmoztam el, közben lelki szemeim előtt már le is játszódott az egyik jelenet egy zuhanyzóban…

- Mondjuk egy strandon, ha kezdenénk?

- Remek! – lelkendezett. Kicsit úgy nézett most ki, mint egy tini lány, mikor a titkon megbámult szerelme elhívja őt moziba.

Hamar meg is állapodtunk a helyben és az időben is. Szerencsére pár napon belül esedékes volt egy szabadnapja, én meg tudtam, hogy szabaddá tudom majd tenni magam arra a napra. Naná, ki nem hagytam volna!

Talán a gondolattól is, talán csak azért, mert ha a közelemben volt mindig pokolian kívántam, de a farkam kezdett ismét vérrel megtelni. Oldalt feküdtünk egymással szemben, és az eddig az ágy felé lógó szerszámom kezdett lassan emelkedni, és szemmel láthatóan lüktetni. Ez Zsófi figyelmét sem kerülte el, mert lenézett rá, megmarkolta, majd rám nézve nevetve így szólt:

- Na, látom, beindult a fantáziád!

- De be ám!

- És? Elmondod mire is gondoltál most?

- Á, semmi különösre, csak erre – és ismét hanyatt löktem, és szó szerint nekiestem. Vad vággyal teli szétlöktem a combjait vadul belenyaltam a puncijába, erősen, kíméletlenül, amitől megremegett. Ismét nem udvarias nyallintásokat akartam elhelyezni a csiklóján. Vad, szenvedélyes, ellenállhatatlan akartam lenni. Nem akartam az élvezésig nyalni, viszonylag hamar már a hasára fordítottam, és, mert tudtam, hogy hátulról jobban szereti, pár pillanat múlva már tomboltam benne. Kinyújtott karjaimra támaszkodva csípőm sebesen mozgott. Puncija olyan forró volt, mint egy katlan, és hol apró, de erős lökésekkel, hol meg majdnem kihúzva belőle a farkamat vezényeltem őt a csúcs felé. Hamarosan sikított. Aztán még egyet, majd ismét. Szinte lerogytam róla. Fantasztikus volt.

Úgy jöttem el tőle, hogy vonszoltam magam a kocsihoz, de jóleső érzéssel, mivel tudtam, hogy pár napon belül eddig általam sosem tapasztalt élményben lesz részem.

Részünk.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már a gondolatára is beleborzongtam, forróság öntötte el a testem, amikor Dénes vázolta az elkövetkező hetek hónapok programját. Fejemben cikáztak a képek, ahogy megjelent előttem egy-egy helyszín, ahol egymáséi lehetünk, ahol játszadozhatunk kedvünkre.

Még itt van mellettem, teste hozzám símul, és én már azon filózok, hogy mi minden fog még kettőnk között történni.... mi van velem? Soha nem szoktam előre "forgatókönyvet" írni, jobban szeretem, ha spontán, adott pillanatban alakulnak ki a dolgok. De ez a felvetés, kicsit beindította az én fantáziám is. Szinte úgy reagáltam, mint annakidején gimnazista koromban, ha valami nagy ajándékot kaptam, vagy amikor olyan dolgot helyeztek kiátásba, amire már nagyon vágytam.


Két nap múlva, épp szabadnapos leszek, így az első vizi kalandunknak ezt a napot határoztuk meg. Megbeszéltük, hogy a Széchenyi strandra megyünk, ott mindig nagy a tömeg, észre sem fogják venni, mit vadulunk majd a vízben.


Dénes mellettem feküdt az ágyon, miközben ezeket megbeszéltük, de a fantáziálások, máris olyan hatással voltak mindkettőnkre, hogy egymásnak estünk, és olyan hatalmasat szeretkeztünk ismét, amire még nem volt példa.

Nem is értem, minél több alkalommal vagyunk együtt, annál csodálatosabb élményeket tudunk egymás számára adni. Úgy tűnik, hogy az élvezetek határa a csillagos ég! Mert egyre csak jobb és jobb lesz vele.


Amikor hulla fáradtan egymást kicsavarva, mosolygós szemekkel kísértem ki Dénest az ajtómon, már tudtuk, hogy legközelebb egy nagyon izgalmas helysznen fogunk találkozni.


Nagyon lassan telt el az a két nap. Folyamatosan eszemben volt, minden eddigi megtörtént gabalyodásunk, és a leendő izgalmak vágya egyre csak fokozta várakozásom.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Majdnem a nyitásra mentünk. Szándékosan időzítettük így a dolgot, mert tudtuk, hogy igen népszerű ez a strand, és azt a kevés időd is ki akartuk élvezni, amit a kevés ember jelentett. Ahogy elhagytuk a bejáratot, egy kisebb téren találtuk magunkat. Két oldalt öltözők, meg bérelhető szekrények, kabinok voltak. A tér túlsó felén volt az egyik medence. Ez egy olyan medence volt, melynek volt egy kisebb, nekünk kb mellig érő része, és egy kötéllel elválasztva az úszóknak fenntartott rész. A medence mellett egy hatalmas, fedett, két sorban elhelyezett, egymástól fallal elválasztott, de ajtó nélküli zuhanyfülkék voltak Összesen csak tíz-tíz zuhany volt, de itt csak tusolni kellett a medencékbe lépés előtt.

Az öltözők előtti kis téren vártam Zsófira, és amint kilépett az öltözőből, nyomban a zuhanysorba invitáltam. Annak is a legutolsó fülkéjébe tereltem, és amint mindketten bent voltunk, rögtön nekiestem, és szinte letéptem róla a bikini felsőjét. Két előbuggyanó mellére rácsaptam, szoptam a bimbóit, körbecsókoltam és nyaltam. Kinyitottam a vizet, és beszippantottam a bimbóiról lecsepegő cseppeket. Aztán kivettem a farkam a gatyámból, ő mosolyogva rám nézett, de azzal a lendülettel már guggolt is le. Szopott egy kicsit, majd felállítottam, és a fal felé fordítottam. Leguggoltam, és már le is rántottam róla az alsóját. Nyomban benyaltam a gömbölyű fenekébe, szinte a falra kentem. Őrült vágy kergetett a lyukába, de nem bántam. Helyben szétnyaltam volna, ám ekkor csoszogva közeledett valaki. Kicsit kiléptem, nehogy éppen oda akarjon jönni, ahol mi vagyunk. Nem tudom milyen képet vágott volna, ha meglát egy meztelen nőt, és egy álló faszú pasit….

Egy fickó közeledett egyenesen felénk. Meglátott, de persze csak a fejem, és a vállaimat láthatta. Gyorsan nyúltam a tusfürdőmért, Zsófi már velem szemben állt, és várta, hogy mi történik. Mielőtt egészen hozzánk ért volna, még egyszer megmutattam magam, nehogy ne emlékezzen rá, hogy ez a fülke már foglalt. A tag a mellettünk lévő zuhanyba lépett be, én vadul kentem magamra a tusfürdőt.

- Jó reggelt – köszönt a mókus, majd gyorsan beállt tusolni.

- Jó reggelt – válaszoltam.

- Hát, ha ma is olyan idő lesz, mint tegnap volt, meg fogunk sülni – kezdte a beszélgetést.

Bunkóság lett volna nem felelnem. Zsófi meg hitetlenkedve nézett rám, majd, mikor éppen megszólaltam volna megrándította a vállait, leguggolt, és ismét szopni kezdett.

- Igen – feleltem felszisszenve, mivel Zsófi pajkosan megharapta kissé a makkomat – tegnap nagyon jó időnk volt.

- Nem láttam még, most van itt először? – folytatta a tag.

Azt hittem, nem akar elmenni. Csak le kellett volna tusolni magát hideg vízzel, és be a medencébe, erre tessék, itt kedélyeskedett nekem. Zsófi ismét ráharapott, majd nyomban fülig érő szájjal fel is nézett rám. Nem kicsit élvezte a helyzetet. Tagadhatatlan, hogy engem is bizsergetett a lebukás veszélye. Megfenyegettem az ujjammal, hogy ennek következményi lesznek.

- Nem, már voltam itt – feleltem vigyázva, hogy a hangomon ne érződjön Zsófi pajkossága.

Aztán, egy-két perc múlva a faszi elköszönt, és kiment. Zsófit szó szerint felrántottam, nekifordítottam az oldalfalnak, és úgy elkezdtem nyalni a fenekét, mintha ettől függött volna az életem. Nem is ő lett volna, ha nem nyomja annyira felém a popsiját, hogy a tarkóm koppant a falnak. Beszorultam, de mennyei érzés volt!

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megbeszélésünk szerint, korán keltünk, és már nyitáskor a fürdő kapujában találkoztunk. Lázban égve tettem meg a lakásomtól az utat a fürdőig. Libabőrös volt a bőröm, ha belegondoltam, mi finomságokat fogok átélni Dénessel. És egyben az is izgatott, hogy olyan helyen leszünk, ahol bármikor mások észrevehetnek, ahol óvatlan szemek láthatnak majd minket. Ez a tény, még jobban fokozta vágyam, így, mire odaértem, már nedves tangámat legszívesebben ledobtam volna a kapuban.


Mindketten siettünk az öltözőbe, és a lehető leggyorsabban szabadultunk meg a ruháinktól, és találkoztunk az öltözők előtti szabad téren. Dénes, egy pillanatig sem gondolkodott, kézen ragadott, és máris viharzott velem a zuhanyfülkék irányába. A sarokban lévő zuhanyt választotta, a legbelsőt, és ahogy elértük a célunkat, máris kézbe vette a fürdőruhám felső részét, és kicsomagolta melleimet. Először gyengéden, de nagyon határozottan csókolgatta bimbóimat, közben a vizet is megengedte, így testünkről gyöngyözött a finom meleg vízáradat. Majd egy váratlan pillanatban, letolta kissé a fürdőnadrágját, és elővette, a már meredező kemény farkát. Nem bírtam ellenállni! Oda kellett közel hajolnom hozzá, és a számba kellett vegyem, úgy hívott, csalogatott.

De nem hagyott sokáig ebben a helyzetben, mert hónom alá nyúlt, és erős kezeivel felállított, megfordított, hogy arccal a fal felé legyek, és máris mögöttem guggolt, letolta a fürdőruha alsó részét, kerek fekekemet símogatta, kicsit szét húzta, és nyalni kezdte vadul a popsimat. Ettől teljesen beindultam...

Ekkor viszont léptek közeledtét hallottuk. Nagyon közel járhatott, közelről jöttek a hangok. Dénes még ki is kukkantott, nehogy a mi fülkénkre fájjon a foga.

Aztán, édes beszélgetésbe kezdett a két férfi, Dénes és az idegen egyikük az egyik fülkében, a másik pedig a másikban..... Na ebből elegem lett, jobbnak láttam, ha ismét visszatérek az előbbi játékomhoz, leguggoltam, és forró ajkaim közé vettem Dénesem dákóját.

Fel is nyögött abban a szempillantásban, és ahogy felnéztem, még fenyegetni is próbált viccesen a mutató ujjával, de ez, engem már igazán nem érdekelt, hisz a számban volt legkedvesebb játékszerem....

De az idegen, nem maradt hála az égnek sokáig, csak lezuhanyozott, és indult is a medencébe. Amikor a fiúk beszélgetése abba maradt, Dénes ismét a hónom alá nyúlt, és magához húzott, csókot nyomott a számra, majd nekitámasztott a hideg csempének, és hátulról ismét a popsimat kezdte nyalni.

Nem bírtam már magammal, egyre hangosabban kezdtem nyögdécselni....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kis intermezzó a szomszéd fülkében zuhanyzó faszival, na meg a rajtam a fogait élező Zsófival kellőképpen megalapozták a hangulatomat. Nagy kedvem lett volna ott helyben szanaszét kúrni őt, nem is sok kellett hozzá, az agyamon már lila köd volt. Ám azzal is tisztában voltam, hogy percről percre egyre több ember fog jönni zuhanyozni, és nagy lesz a kockázat. Más nem is hiányzott volna, mint egy jó kis közszeméremsértés….Így aztán nekiestem Zsófinak, és előbb a popsiját, majd a punciját nyaltam teljes erővel. A hatás nem is maradt el. Alig pár perc múlva Zsófi átélte az aznapi első orgazmusát. Róla tudtam, hogy a kiélezett helyzetek rá doppingként hatnak. Azt viszont nem hagytam, hogy engem kivégezzen. Ez még ráért.

Pár perc múlva, ő kielégülten, én álló szerszámmal mentünk ki a zuhanyzóból. Az egyik, viszonylag hideg vizes medencéhez invitáltam. A medence fala mentén belül, a sekély részen körben egy perem volt, amire rá lehetett ülni. Ilyenkor a víz a felnőtteknek majdnem a nyakukig ért. Ám, a víz kristálytiszta, éppen ezért teljesen átlátszó is volt. Amint beléptünk az egyébként valamivel a derekunk fölé érő vízbe, nyomban a medence belső felére, egy kis öbölszerű mélyedésbe vonszoltam, ahol kevesebben láthattak, mint bárhol máshol. Leültem, Zsófi játékosan velem szemben helyezkedett, és fellépett a peremre, de úgy, hogy az egyik lába a combjaim között volt, a másik meg mellettem. Lenéztem. Vörös körmű lábujjai centiméterekre voltak a fütyimtől, de a következő pillanatban már rajta. A hideg ellenére az rögvest vastagodni kezdett. A szemeiben kíváncsiság villant: na erre mit lépsz nagyfiú? Aztán, két kezével átölelte a vállamat, és a lábával elkezdte taposni a farkamat. Hol erősen lépett rá, hol meg majdnem lágyan masszírozta. Ha valaki mögöttünk, az egyébként napozásra használt részem sétálgatott, úgy hozzám simult, mintha egy szerelmes pár lennénk. Így aztán takarta a farkamat taposó lábát. Szerencsére, csak egy-két strandoló lépegetett arra, de ők sem ránk figyeltek.

Mivel még aránylag kevesen voltak, a többség a mély vízbe ment, elkezdtem az egyik játékot, mely megragadt a fejemben, mikor tervezgettem az egész napunkat. Egészen a perem szélére csúsztam, Zsófit – nekem háttal – a peremre ültettem, lábaimat teljesen szétnyitottam. Kívülről azt lehetett látni, hogy ő a lábaim között a peremen ül. Ám, az egyik kezemmel lenyúltam, kibuktattam a dákómat, Zsófit finoman megemelten, és magamra húztam. Amint megérezte a farkamat, na meg a szándékomat, csak félrehúzta a bikini alsóját, és a következő pillanatban már benne is ült a farkamban. Lábai a medence alján voltak, így alig észrevehetően emelgette a csípőjét…. Alig fodrozódott a víz körülöttünk. Zsófi közben úgy nézegetett körbe, mint aki életében először van itt, és ismerkedik a környezettel. Időnként félig felém fordult, és mint aki kérdez, vagy magyaráz, játszotta az ártatlant. Úgy tettünk, mintha beszélgetnénk. Engem meg megvadított a tudat, hogy itt kúrunk a hideg vízben, körülöttünk emberek, akik mit sem sejtenek a történtekről.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Dénesem forró játékos nyelve pillanatok alatt olyan magasságokba repített, amit szerintem többen meghallhattak, ha voltak egyáltalán a közelünkben. Remegni kezdtem, minden porcikám, minden sejtem csak őt kívánta, őt akarta. Arra vágytam, hogy ez most itt sose érjen véget. Próbáltam minél halkabb lenni, nem szerettem volna lebuktatni magunkat, ezért inkább a számat harapdáltam, mély sóhajaim közepette.

Majd, amikor kicsit csillapodott testem az orgazmus után, kézen fogott, és az egyik medence felé húzott. Nem szeretett volna sokat időzni kint a szabadban, hisz fürdőnadrágjában alig fért el, úgy dudorodott sziklakemény hatalmas dákója, minha egy hajlakkos flakont rejtett volna el benne. Szerencsére, út közben senkivel nem találkoztunk.


A legközelebbi medencét választotta, ahová gyorsan be is húzott maga után. Jól esett a nem túl hideg, mellig érő víz, ahogy símogatni kezdte a testem amint lépdeltünk a medence túl végén lévő kis öböl felé.

Ahogy lenéztem Dénes fürdőnadrágjára, mosoly ült ki az arcomra. Így, a víz nagyításában, még hatalmasabbnak és vastagabbnak tűnt még mindig álló szerszáma.

Amint a kis öbölhöz értünk, akkor vettem csak észre, hogy itt a medence szélén kőrben a vízben, padot alakítottak ki, így kényelmesen lehet ücsörögni, beszélgetni, míg az ember teste szinte a víz alatt van. Na igaz, a víz viszont olyan tiszta, hogy mindent lehet látni, ami alul történik.

Dénes, az egyik legeldugottabb zugban le is ült erre a víz alatti kőpadra, én pedig alig vártam, hogy lábujjaimmal kicsit játszadozzak azon a fürdőnadrágon. Tudom, hogy élvezi, ha a talpammal, vagy a lábujjaimmal bíbelődöm a farkával, így azonnal be is vetettem ezt a kis játékot. Közben, átkaroltam a nyakát, forró puszikkal kísértem a víz alatti tevékenységem.

Szemén és mosolyán, láttam, mennyire élvezi, de aztán egy hirtelen mozdulattal megfordított, és ő hátrébb csúszott az ülőkén, engem pedig szorosan maga elé ültetett a vízben. Átfogta a derekam, a nyakamba csókolt, aztán csak arra lettem figyelmes, hogy egy óvatlan pillanatban, emel rajtam egyet, és máris alattam meredezik hímtagja, fürdőruhám alsó részét oldalra rántja, és szép lassan beilleszti dákóját a puncimba. Még alig volt időm, hogy magamhoz térjek az előbbi zuhanyzós kielégülésemből, máris jött a következő támadás, aminek nagyon örültem. Igaz, folyamatosan azt kémleltem tekintetemmel, hogy mikor jönnek közel hozzánk, mert nem szerettem volna lebukni.

Igyekeztem úgy tenni, mintha csak az ölében ülnék, és vidáman csacsognánk az élet dolgairól, ám ez egyre nehezebben ment. Ahogy mozogtunk a vízben, koncentrikus körökben hullámozni kezdett a víz körülöttünk, én pedig ismét közeledtem egy újabb kielégülés felé. Nem sok lehetett hátra Dénesnek sem, ahogy a légzéséből és a bennem feszüléséből ítéltem. Már épp azon gondolkodtam, miként folytassuk, amikor hirtelen az ülőkékből hatalmas buborékok törtek fel, és alulról ezek a buborékok masszírozni kezdték a rajta ülőket.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Igazán jól éreztem magam, már kezdtem én is Zsófihoz hasonló módon a csúcs felé közeledni. Ám egyszer csak megremegett alattunk a padozat, és pár pillanat múlva buborékok százai törtek fel alólunk. Azt nem vettem észre, mikor ide ültünk, hogy ebben az ülőkében kisebb lyukak vannak, azt meg végképp nem sejtettem, hogy onnan majd levegő fog feltörni.

Nem is akármekkora erővel. Testem majdnem megemelte feltörő erős levegő. A váratlan masszírozása a golyóimnak, fenekemnek megtette hatását. Első percben alig, de aztán egyre erősebben izgatott a dolog. Zsófit elkezdtem vadabbul mozgatni magamon, mivel a buborékok keltette pezsgésben elveszett az általunk keltett hullámzás. Én egyik kezemmel előre nyúltam, és megcéloztam Zsófi punciját. Amint hozzáértem, teste megrándult. Amúgy is robbanáshoz közeli állapotban volt ismét, csiklójának érintése áramütésként érte őt.

A buborékok keltette kavalkádban kezdtem elszállni én is. Egészen eddig nem tudtam, hogy mi lesz a dugásunk vége, de, amint elkezdődött a pezsgés, már tisztában voltam a sorsommal. Már minél előbb bele akartam élvezni a forró punciba. Ezért viszont Zsófi is megtett mindent. Egyre gyakrabban tekerte ki magát valamelyik oldalra, ezzel alaposan megdolgozva a farkamat. Aztán, talán megérezte, hogy robbanni készülök, teljesen belém ült, de annyira, hogy azt hittem, a makkom felcsúszik neki fogkoronának. Majd erősen mozgatta a csípőjét előre hátra, majd csavargatta.

Rettenetesen megfejt. Olyan mennyiséget pumpáltam bele, hogy attól féltem, nyoma marad a vízben. Nagyon nem szerettem volna magunk után, a vízen lebegő nyomokat hagyni….

Amint lecsendesedtem, nyomban leemeltem magamról Zsófit, és eldugtam a farkam vissza a gatyámba. Tudtam, hogy mennünk kell kifelé, lehetőleg gyorsan a zuhanyzóba.

Éppen abbamaradt a pezsgés, mikor felálltunk, és elindultunk kifelé a medencéből. Menet közben hátra néztem, és láttam, hogy a víz éppen olyan tiszta, mint mikor bejöttünk.

- Épp jókor élveztél – súgta a fülembe nőm, mikor már kint voltunk.

- Mert?

- Mert pont akkor, amikor én is.

- Neked is sikerült? Ezt most a pezsgés miatt nem vettem észre – mondtam, de már be is fordultunk a zuhanysorra oda, ahol kezdtük a strandélményeinket…...

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azt hiszem, ez a pezsgőfürdő mentett meg minket a lebukástól. Ahogy egymásba gabalyodva ültünk a medencében, és pillanatok választottak el mindkettőnket a hatalmas orgazmustól, akkor tört ránk váratlanul alulról a nagy buborékáradat, így takarásban voltunk, senki nem láthatta mi történik a víz alatt.

Ahogy a buborékok táncolni kezdtek körülöttünk, alattunk, mi is egyre vadabbul feszültünk egymásba. Éreztem, ahogy Dénes egyre jobban magára húz, férfiassága forrón töltötte ki hüvelyem.

A kéjt egyre csak fokozta, a bőrünket símogató, lávaként feltörő buborékhalmaz. Mint egy vibrátor, úgy remegtette testünket. Elképesztő élményt nyújtot! Lábaimmal körülöleltem Dénes derekát, és hátul, a medence szélében kitámasztottam magam. Így remek alkalmam nyílt, táncolni, körözni, hullámozni Dénes ölében.

Szemeiből láttam, nagyon a határon táncol, azonnal neki is tökéletes lesz ez a vízijáték. Ekkor éreztem csak meg, hogy egyik kezével máris a csiklómon táncol....

Végem volt!

Uralkodnom kellett magamon, nehogy felsikoltsak, úgy tört rám forró hullámban a gyönyör. Nem tudtam már arra sem figyelni, lát-e valaki bennünket, tér és idő megszűnt létezni körülöttem. Csak Dénes szemeit láttam, hogy ő is épp ugyanezt éli át, amit én.

Éreztem, amint robban bennem hímtagja, lüktet, és elönt a forró nedve belül. Azt hiszem, ő tért magához előbb, mint én, pont akkor, amikor a pezsgés is lassan abbamaradt a medencében.

Csókot nyomott kiszáradt számra, jelezvén, hogy most be kell fejeznünk, és távoznunk kell, nehogy a víz tetején úszkáló nyomokat hagyjunk magunk után.

Eligazítottuk a fürdőruháinkat, és máris kézenfogva elindultunk a zuhanyfülkék irányába.


- Épp jókor élveztél – súgtam a fülébe.

- Mert? - kérdezte, tágra nyílt szemekkel

- Mert pont akkor, amikor én is.... -mondtam-

- Neked is sikerült? Ezt most a pezsgés miatt nem vettem észre -hunyorgott rám vidáman élcelődve.

Aztán máris ott voltunk ahol kezdtük a napot, a zuhany alatt.


Természetesen megint a legbelső fülkét választottuk, és máris álltunk a langyos vízsugár alá. Benyúltam Dénes nadrágjába, és elővettem dákóját, hogy megmossam. Igaz, szappant, tusfürdőt nem hoztunk ide magunkkal, így gyors döntést hoztam, elzártam a csapot, leguggoltam elé, és nyelvemmel kezdtem tisztogatni. Felpillantva, láttam szemeiből, nincs ellenére a dolog.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint a zuhanysorba értünk, nyomban a legbelsőt céloztam meg, Zsófi meg szótlanul lépkedett utánam. Most sem volt sokkal nagyobb a forgalom, mint közvetlenül a nyitás után. Amint beértünk a fülkébe, megnyitottam a vizet, Zsófi meg máris a gatyámba nyúlt. Megmarkolta a farkamat, elővette, mosni kezdte, de pár pillanat múlva már előttem guggolt. Szopni nagyon szeretett, és még jobban tudott. Most is bekapta, ajkaival többször rászorított, verte is, játszott velem. Nagyon jól esett. Felállítottam, a fal felé fordítottam, és félrehúztam a fenekénél a bikinijét. Ekkor megfordult, és úgy helyezkedett, hogy arccal a fülke bejárata felé legyen. A félig megmerevedett farkamat máris nyomtam a puncijába. Egyik lábát felemelte, térdével az oldalsó falnak támaszkodva adott helyet a kezdeményezésemnek. Lassan benyomtam neki, mire harmadszor toltam tövig, a farkam már ismét keményen állt. Időnként ki-kinézett, nehogy meglepjen minket valaki, de szerencsénkre ezen a hétköznapi reggelen inkább dolgozni mentek az emberek, mint strandra.

Kemény farkammal gyorsan keféltem őt. Nem kicsit izgatott fel, amint láttam a lökdösésemtől rezgő fenekét. Eldöntöttem, hogy addig dugom, amíg el nem élvez, vagy valaki nem jön. Az előbbi sikerült. Néhány perc kemény menet után hangosan szuszogva elment.

Amint lecsillapodott már térdelt is elém, de most nem engedtem, hogy szopjon. Elkezdtem verni a farkam az arca előtt.

- Kivered? – kérdezte.

- Szeretném rád verni. Hová tegyem?

- Ide – állt fel, és nyújtotta felém a lespiccelt lábfejét. Tudta, hogy imádom a lábait is, már vertem a lábujjaira a farkam, most is ezt szerette volna. Nem kellett sokáig „kínoznom” magam. Csak néztem a vörös körmeit, amint hozzá-hozzá ér a zacskómhoz, türelmetlenül követelve a spermámat, és már repültem is. Fehér anyagom ott landolt a lábujjai között. Alaposan kifacsartam, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve felé fordultam.

- Mit szólnál, ha most elmennénk innen?

- Elmenni? Hová? – kérdezte meglepetten.

- Tudok egy eldugott, jó kis helyet.

- Hol?

- A Duna-parton.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Imádom Dénes farkának az ízét! Már a bőre illata is teljesen lázba hoz, arról már nem is beszélve, hogy a vastag, merev, erektől lüktető, forró dákójáért élek-halok.

Mivel nem dohányzik, így spermájának is valami különlegesen finom íze van. Nem is gondolkodtam egy percig sem, leguggoltam elé a zuhanyfülkébe és ízlelgetni kezdtem a félig hervadt virágot.

Tudtam, hogy nem kell sokat "dolgoznom" nagyon gyorsan regenerálódik. Elképzelésem be is igazolódott, néhányszor betoltam a torkomig, és máris szikla keményen meredezett előttem.

De nem hagyta, hogy végigcsináljam, felállított, és megfordított, hogy hozzáférjen kerek kívánatos popsimhoz.

Nem ellenkeztem, élvezem, ha nyalja, puszilja, becézgeti minden testrészem. De most nem ez következett, hanem, hátulról félre húzta a bikinim alsó részét, és egyik kezével szorosan megragadta a csípőmet, a másikkal pedig belém helyezte vágyakozó kígyóját.

Ahogy belém hatolt, elöntött a forróság. Nem is figyeltem, hogy egy nyilvános helyen vagyunk, a félhomály, Dénes testének közelsége, és forró lehelete a nyakamban, teljesen kikapcsolt bennem mindent. Csak az itt és mostban éltem.

Éreztem, ahogy kitölti hüvelyem, én pedig úgy helyezkedtem, hogy minél jobban hozzám férjen. Egyik lábam neki támasztottam a fülke oldalának, így még mozogni is tudtam. Az előző medencei orgazmusom emléke még nagyon közel volt, és így a második sokkal könnyebben, gyorsabban közeledett, mint ahogy gondoltam.

Szapora légvételek közepette feszült meg testem, és remegtem, mint a nyárfalevél Dénes karjaiban. Elképesztő, hogy mit tud kihozni belőlem ez a férfi! De ő, még mindig állta a sarat, így ismét elé guggoltam, hogy befejezzem az előbb elkezdett nyalakodásomat, de Dénesem mást talált ki.

Magának kezdte símogatni a farkát, és mint egy slagot tartotta felém, kérdezve, hogy hova szeretném, melyik testrészemre érjen éltető magja.

Némi gondolkodást színlelve, felálltam, és vörösre festett lábkörmeimre mutattam, hogy szerintem ez lesz a legjobb hely, ahová spriccelhet. Nyomatékul, lábujjaimmal heréihez értem, és kicsit játszani kezdtem zacsijával.

Ezt már igazán nem bírta tovább, és hatalmas lövellésekkel árasztotta el nedves lábfejemet. Még magamhoz sem tértem, néztem, az arcát, majd a kezét, ahogyan facsarja dákójából az anyagot, máris megszólalt:

- Mit szólnál, ha most elmennénk innen?

- Elmenni? Hova? - kérdeztem

- Tudok egy eldugott jó kis helyet.

- Hol?

- A Duna parton.

Azzal, ismét megengedte a zuhanyt, lecsutakoltuk egymást, aztán sietve az öltözőben magunkra kaptuk a ruháinkat, és ültünk be az autóba, hogy minél hamarabb oda érjünk arra az eldugott helyre.......

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még korábbról emlékeztem egy helyre a parton, ahol, ha nem változott semmi, zavartalanul lehetünk. A vasúti híd alá igyekeztem vele. A híd lába nagyon széles, előtte teljesen sima, homokos part volt, de úgy, hogy két oldalt természetes bokrok, és fák fogták közre ezt a kis tisztást. Felülről nem láthattak minket a híd miatt, oldalakról a bokrok, fák védtek minket, hátulról meg maga a híd lába védett. Egyedül szemből, a víz felől volt szabad a kilátás, illetve a belátás hozzánk. Szerencsére ez a hely semmit nem változott azóta, hogy legutóbb itt jártam. Talán, a hétköznapi időpontnak is volt köszönhető, hogy senki nem volt ott, csak mi.

Szemben nem a Duna másik partja volt, hanem egy sziget. Ez a sziget teljes egészében egy hatalmas hajógyár szigete volt, lényegében majdnem velünk szemben kezdődött, és húzódott tőlünk balra, de a velünk szemben lévő rész egy jó hosszanti darabon csak bokros, fás rész volt.

Alaposan körülnéztem, de a szigeten, mely tőlünk úgy 30-40 méterre lehetett, senki nem volt látható. Így nyomban neki is estem Zsófinak. Szinte letéptem róla a ruhát, Minden porcikámban kívántam a nőt. Amint meztelenül állt előttem, nyomban le is térdeltem elé, és igyekeztem nyelvem a puncijába mélyeszteni. A lábait szétvetettem csípőjét előre nyomva segített, hogy mindezt meg is valósíthassam. Időnként alaposan rá is segített, még jobban nyomta az arcomba a punciját. Vad elszántsággal nyaltam, de most nem vártam az orgazmusáig, sebesen mögé kerültem, és előre hajlítottam. Azonnal nyúlt a lábai között hátra, megfogta a dákómat és már húzott is magába. Nem kellett erőlködnie, mentem én magamtól is. A következő pillanatban már benne voltam, és cseppet sem kímélve elkezdtem kefélni. Két kézzel a derekába kapaszkodva rángattam magamba, ágyékom hangosan csattant a fenekén. Időnként elhúzott felettünk a hídon egy-egy vonat, hangos dübörgést okozva a környéken. Nekünk ez jól jött, mert ilyenkor jó hangosan tudtunk kiabálni, nyögni, obszcén szavakat mondani.

Nagyon sokáig nem kellett kefélnem, mire Zsófi élvezett egyet. Utána még dugtam, jó erősen, de nem várta meg a következőt. Lefordult rólam, elém térdelt, és elszántan verni kezdte a farkamat a szájába. Szinte áhítattal várta a kifröccsenő nedűmet.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hát itt volnánk a Duna parton....

Tényleg nagyon rafinált helyet talált ez a fickó, érti a módját, hova vigye az ember lányát, hogyan kényeztesse különféle módon, hogy az ne legyen unalmas.

Egy vasúti híd alatt volt ez a hely, finom, szürke homokos part, felül a híd, jobbra- balra bokrok, csak előttünk volt nyitott a tér, és ott is a víz volt látható.

A homokos parton, néhány nagyobb szikla volt látható, ezek egyikére akár le is ülhettünk volna, de Dénes nagyon nem akart ülni most. Teljesen beindult, ahogy megérkeztünk. Átölelte a nyakam, és vadul csókolni kezdte nedves, duzzadó ajkaimat, és közben, mintha száz keze lenne, fejtette le rólam a ruhát. Egy szempillantás alatt ott álltam a forró nyári melegben, ruha nélkül fényes nappal a Duna parton. Még időm sem volt igazából feltérképezni a helyszínt, mert Dénes elém térdelt, combjaimat szétnyitotta, és izgató forró nyelve máris ajkaim között kereste duzzadt csiklóm. Ahogy hozzám ért, beleremegtem és csípőmet kicsit előre toltam, hogy még kényelmesebben hozzám férhessen.

Vadul nylat, én pedig élveztem, nagyokat nyögdécseltem és még a hangom is kiengedhettem, hisz a környéken teremtett lélek nem sok, annyit nem láttunk.

Aztán, egy váratlan pillanatban megfordult, jobb tenyerével a gerincem mentén előre tolt, másik kezével pedig kerek popsimat húzta szét, hogy ott is kinylahasson tisztességesen. Nem bántam egy percig sem. Nagyon finoman tette. Már már robbanni készültem, de ő mohón ezt is befejezte, és csak azt éreztem, hogy kemény férfiasságával hatol belém, nem is kíméletesen, hanem vad hím módjára.

Ahogy belém döfe dákóját, felsikítottam a gyönyörtől. Ebben a pillanatban egy gyorsvonat száguldott el felettünk, így nyugodtan kiengedhettem a hangom, senki nem hallhatta vinnyogásom, nyögésem. A vonat kattogásai között hallottam, hogy Dénes nem kímélt, szavakkal is vad, határozott, onbszcén volt. Azt hittem, hogy ha ilyet fogok hallani, otthagyom a partnerem, és soha töbé nem állok vele szóba. Ez azonban nem történt meg. Sőt! Rá kellett jönnöm, hogy határozottan izgattak ezek a szavak, és én is még jobban át tudtam magam adni annak a hatalmas élvezetnek, amit ott a száguldozó vonat alatt kaptam. Nagyon gyorsan öntött el a forróság, a gyönyör remegése. Amennyire tudtam, előre hajoltam, és a lábaim között hátra nyúltam, és Dénes zacskójával kezdtem játszani, miközben közeledett távolodott testemhez. Ezt már nem bírta, éreztem, azonnal vége van neki is. Ezért megfordított, kihúzta farkát tocsogó puncimból, és mozdulatából láttam, hogy nagyon szeretné, ha most bekapnám, és megadnám neki a kegyelemdöfést.

Örömmel tettem, hisz imádom, ha a számban érezhetem hímtagját lüktetni.

Kicsit rásegítettem még a kezemmel is, a hatás valóban nem maradt el. Hangos hörgések közepette spriccelt a számba, az arcomra, a melleimre.......

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lehunyt szemekkel élveztem hatalmasat, de akkorát, hogy mikor kinyitottam a szemeimet, előttem millió lila karika táncolt. Még bele is szédültem kissé a dologba. Zsófi meg közben fejt rendesen. Vonaglottam, mintha legalábbis tucatnyi hegyes nyílvesszőt lőttek volna testem különböző pontjaiba.

Lenéztem a gyönyörű nőre, akinek az arcát szinte beborítottam a spermámmal, még a szája szélein is lökdöste kifelé az anyagomat. Biztos vagyok benne, hogy a helyzet különlegessége, szinte szürrealista mivolta is rátett egy lapáttal az élvezetemre. Miközben keféltünk, nyaltam, majd szopott, a külvilág nagyon is ismerős hangjai hallatszottak: autók zúgása, dudálások, sziréna, vonat zakatolása, és miközben ez élet folyt a rendes, hétköznapi kerékvágásában, egy pár iszonyatosat élvezett mindeme világtól pár méterre…..

Lassan szétkentem az arcán a lét, amit becsukott szemekkel tűrt. Aztán odamentünk a vízhez, és a tiszta, parti résznél lemosakodtunk. Zsófi megmosta a dákómat, ami a hideg vízre különös érzékenységgel reagált: vadul lüktetni kezdett, amit ő észre is vett. Még ott a víz mellet be is kapta ismét egy kicsit. Azonban ismét elöntött a vad vágy, visszacibáltam beljebb, lefeküdtünk az oldalunkra egymással szemben, és nyomban hajoltam is a puncijához. Ő meg szopni kezdett. Zsófi a víznek háttal feküdt. A hideg víz az ő puncijának is jót tett, mert amint hozzá értem, érzékenyen megrándult a teste. Nyomban igyekeztem kisajtolni belőle, vagyis inkább kinyalni belőle mindent.

Teljesen bele voltam temetkezve a lábai közébe. Csak arra tudtam figyelni, hogy a lehető legalaposabban kinyaljam. Csapkodtam a nyelvemmel a puncija minden szegletébe, de még a fenekére is átcsaptam. Játszottam vele. Mikor éreztem, hogy ismét remegni kezd, elkezdtem csókolgatni a combjait belülről, majd, mikor kissé lecsillapodott, ismét nyaltam. A második ilyen majdnem orgazmus után lejött a farkamról, az amúgy is hátrahúzott bőrt erősen még hátrébb rántotta, és szinte unott hangon kérdezte:

- Most szívatsz engem?

Imádtam a humorát is.

- Mert nem érzed? Ennyire kicsi lenne?

Erre ismét húzott rajta egyet, majd bekapta. Én meg elégedetten hajoltam ismét be a lábai közé, mikor a tekintetem a túlpartra vetődött. Ebben a pillanatban Zsófi ismét rántott egyet a dákómon, de ez most nem érdekelt. A túlparton ugyanis egy meztelen férfi állt, és távcsővel nézett minket.

- Baszd meg! – szaladt ki önkéntelenül a számon a döbbenet hangja.

- Ennyire azért nem lehet rossz – hallottam Zsófi kissé sértődött hangját.

- Nem vagyunk egyedül – feleltem.

Eltelt pár másodperc, mire Zsófi reagált.

- Mi van? – ült fel, és akkor ő is meglátta a férfit.

- Baszd meg…- szaladt ki a száján neki is.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyi nedű jött ki Dénesből, hogy csodálkoztam is, a délelőtti uszodai játszadozás után, még ennyi energia szorult belé... szinte hihetetlen!

Csúszós ragacsos nedve beterítette a testem nagyrészét. Folyt mindenemen, az arcomon, vállamon, melleimen. Dénes meg olyan hangon morgott, hörgött, mint egy vad medve aki épp támadni készül. Frenetikus volt látni rajta, hogy mennyire felszabadultan élvezte kényeztetésem. Amikor remegése kicsit csillapodott, és kezdett visszajönni a valóságba, bársonyos kezeivel megcirógatta az arcom, majd melleimen kente szét saját anyagát aztán kézenfogott, és a vízhez mentünk, lemosakodni. Kellemesen hideg volt, frissítő a Duna vize. Előbb saját magam mostam le, majd segítettem Dénesnek dákójáról lemosni a maradékot. Ahogyan a kezembe vettem, nem bírtam magammal, ismét számba kellett vennem, mert olyan kívánatosan kérette magát, hogy vétek lett volna parlagon hagyni. Ott guggolva a vízparton felnézve a szemébe, hát láttam, hogy ismét elönti a forróság egész testét.

Szinte érthetetlen, hogy pillanatok alatt regenerálódik, harcra kész tud lenni ez a pasi.

Nem is várt egy pillanatig sem, heves mozdulatokkal bejjebb húzott a híd alá, távolabb a víztől és a levetett ruháinkra fektetett ő pedig velem szembe feküdt, majd combjaim közé fúrta arcát és mohón keresni kezdte nyelvével a víztől még kicsit hideg, bár nedves puncimat.

Én is úgy helyezkedtem, hogy ne maradjak tétlen, és ismét ajkaim közé kaptam már ismét keményedő férfiasságát, és kölcsönös kényeztetésbe kezdtünk. Nekem nem kellett sok, forró nyelve érintésétől gyorsan eljutottam a gyönyörig, és már épp sikongatni készültem, amikor a combomra tért át, Dénes. Picit csillapodott a hév bennem, ekkor egy újabb rohamot indított duzzadt meredező csiklóm ellen.

Ekkor abbahagytam kényeztetését, és megkérdeztem:

- Most szívatsz engem? - miért nem csinálja végig? ezt nem szeretem..... gondoltam magamban....

- Mert nem érzed? Ennyire kicsi lenne? válaszolta.

Nah nekem sem kellett több, bekaptam, és a kezemmel jól hátra rántottam a bőrt hímtagján.

Ő megint ostromra indult a combjaim között, aztán mégiscsak abbahagyta és már épp kérdezni akartam, mi a baj, amikro hallom a hangját:

- Baszd meg!!!!

- Ennyire azért nem lehet rossz kérdeztem már már dühösen, fogalmam sem volt, mi lehet a baj, tán valamit rosszul csinálok???

- Nem vagyunk egyedül! - hallom Dénes válaszát

Nem is értettem, miről beszél, el kellett telni néhány másodpercnek, mire eljutott a tudatomig miről is beszél. Felültem és arra fordítottam a tekintetem, amerre ő nézett. És valóban, ott a túlparton megláttam egy ruha nélküli férfit a fúben, állva, távcsővel a szemén.... és belőlem is kiszakadt :

- Baszd meg!!

Egy pillanatig mozdulatlanu kizökkenve néztük mindketten a férfit, aztán gondoltam egyet, ha lúd legyen kövér... látott már épp eleget.

- Dénes drága! csak nem fog bennünket megakadályozni egy meztelen férfi, aki szeret kukkolni?

- Gyere, folytassuk úgy, hogy még többet láthasson.

Erre kézen fogtam, és ahhoz a nagy szikla nagyságú kőhöz húztam. Ráültem a kőre úgy, hogy száttárt combjaim közé beláthasson az idegen, majd kértem Dénest, hogy térdeljen le elém és most kezdje előről látványosan puncim nyalását.

Én pedig gyönyörrel kéjes arcomat az idegen látcsöve felé fordítottam.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Zsófi reakciója meglepett. Azt tudtam, hogy egy vagány nő, de arra nem számítottam, hogy szinte csak át nem kiabált a tagnak: látni akarsz minket és mindent, akkor most jól figyelj! Naná, hogy tettem a tagra, és máris ott térdeltem Zsófi előtt és nyaltam. A fickó nyilván kukkolt továbbra is, talán még verte is a farkát közben. Egy idő után felálltam, és hogy ismét valami jót mutassunk neki, a faszinak oldalvást, előre hajlítottam Zsófit, nekitámaszkodott a kőnek, én meg szépen hátulról kefélni kezdtem. Odalestem a fickóra, valóban kukkolt. Zsófi is először a fickót figyelte, de aztán nyilván a dugásom hatására leeresztette a fejét, és átadta magát nekem. Aztán már én is csak rá figyeltem, a szigeti fickót elfelejtettük. Alaposan megjárattam ismét a farkamat a nőben, hol vadabbul, hol finomabban dugtam.

Aztán ismét a fickóra néztem, mire az vadul elkezdett integetni a jobb kezével, miközben a baljával még mindig a szemei előtt tartotta a távcsövet. Először csak integetett, mint aki fel akarja hívni magára a figyelmet, de mikor látta, hogy rá nézek, maga felé intett. Mint aki hív magához. Nem akartam venni az adást, annyira el voltam képedve az ötletétől. Menjünk át hozzá? „Dehogy megyünk” – gondoltam. De a tag csak nem tett le a szándékáról, továbbra is csalt át magához. Zsófi az egészből semmit nem látott, mert kezdett lebegni, és csak maga elé nézett. Én, miközben egyre vadabbul keféltem a nőmet, intettem udvariasan, hogy köszönjük, nem. Aztán én is előre néztem, és adtam egy orgazmust Zsófinak. Mikor nőm kezdett élvezni, ismét a tagra néztem, hogy „látod, mit tudok én?” De ő csak kitartóan hívogatott. Ismét intettem, hogy nem, mire oldalt fordult, rámutatott a farkára, amiből túl sokat nem lehetett látni ebből a távolságból, majd pár másodpercre a mögötte lévő bokros rész felé fordította a fejét. Aztán szinte gyökeret eresztettem: egy meztelen nő lépett ki a bokrok közül, és amíg közeledett a faszihoz, két kézzel integetett nekem. Aztán, mikor odaért, letérdelt, és elkezdte szopni a fickót. A tag felénk fordult, és ismét integetett: gyertek! Ekkor már nem gondoltam, hogy ne mennék….

Zsófi mocorogni kezdett alattam. Nyilván feltűnt neki a mozdulatlanságom.

- Nézd már! A fickó nincs egyedül – mondtam neki.

Feléjük nézett, majd felegyenesedett.

- Te – mondta csodálkozva – ezek pont úgy kefélnek, mint mi.

- Átmenjünk hozzájuk? – kérdeztem, mivel a fickó még mindig integetett.

Zsófi rám nézett.

Szemeimmel különös üzenetet küldtem felé.....

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mérhetetlenül kéjes és izgalmas érzés volt, ahogy egyszerre több érzékemre hatott szexuáis vágyam. Dénes fantasztikusan tudta, mikor hogyan kell kényeztetni engem, értette a módját nagyon, és most ehhez párosult, az az izgalom, az a tudat, hogy néhány méterrel odébb egy idegen figyeli az arcomat, és mit tudom én, hogy mimet, és valószínű neki is erekciója van.

Hatványozottan és még gyorsabban tört rám hullámokban a gyönyör. Nem fogtam magam vissza, hagytam, hogy torkomon olyan hangok távozzanak, amilyet épp érzek. Vonaglásom közepette már nem tudtam semmire sem gondolni, mígnem éreztem, hogy Dénes csípőn ragad, és megfordít. Szinte koreográfusi pontossággal fordított rajtam egy picit, -hogy láthatóak legyünk a "közönség" számára is- és előre döntött a kőre, miközben ő hátulról helyezte be dákóját. Azonnal tudtam, hogy itt egy "előadás" következik, hisz azzal tisztában voltam, hogy Dénes is nagyon szeretei, ha néhzeti valaki izmos, formás testét.

Ahogy hátulról kefélni kezdett, én is oldalra pillantottam, és érzékeltem, hogy a hatás nem maradt el! A fickó magához nyúlt. Aztán úgy tűnt, mintha beszélne valakihez, de most nagyon nem tudtam figyelni, mert ismét közeledtem egy gyönyörhöz, ma már ki tudja, hányadikhoz.

Majd azt vettem észre, hgy Dénes mintha leállt volna, de mire ezt kigondoltam, máris megszólalt:

- Nézd már! A fickó nincs egyedül

Ezt már én is látni akartam, így odanéztem, és tényleg! A pasi előtt ott térdelt egy szőke hosszúhajú nő a fűben és vadul szopta a pasi farkát.

- Te! Ezek pont úgy kefélnek, mint mi. -szaladt ki a számon-

- Átmenjünk hozzájuk? nézett rám kérdő szemekkel Dénes.

- Háát látom, nagyon szeretnéd. Bár én inkább maradnék kettesben veled, de azt sem bánom, ha megismerkedünk velük. -mondtam mélyen a szemébe nézve.

Láttam, Dénes arcán a megkönnyebbülést, nagyon vágyott arra, hogy megismerhesse azokat ott odaát.

Közben ahogy jobban megfigyeltem őket, láttam, hogy a férfi integet a kezével, mintha hívna bennünket.

Erre már Dénes is visszaintett, hogy mindjárt összeszedjük magunkat és indulunk.


Nem is telt bele néhány perc, máris a kocsiban ültünk, és megkerestük a révészt, aki átvisz majd minket a kis szigetre.Épp szerencsénk volt, mert óránként indította kis motoros hajóját, és volt tíz perc az indulásig.

Elhelyezkedtünk a szűk kis csónakban, és szinte pár perc múlva már indultunk is. Összesen csak nyolc-tíz férőhelyes volt csak ez a kis "ladik". Ahogy elindultunk, lágy szellő símogatta az arcunkat és a perzselő nap sugarai is szinte égették az amúgy is kipirult bőrünket. Most tudtam csak igazán szétnézni, és fel is fedeztem, hogy nem messze tőlünk kenusok eveznek, és néhány nagyobbacska csónakot is láttam a part mentén, akik lehorgonyozva pecáztak a vízen.

Amikor a híd alatt élvezkedtünk, fogalmam sem volt arról, hogy milyen nagy élet van itt távol a várostól a vízen.

Ahogy gondolataimba merültem, csak azt éreztem, hogy Dénes a vállam átkarolja, és mocskos szavakat suttog a fülembe, mintegy hangolva arra a találkozásra, ami most ránk fog várni és közben a nyakam, a vállam csókolgatja.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kis csónakban ülve nem éppen lírikus szavakkal ecseteltem Zsófinak, hogy milyen jó dolgok várhatnak ott ránk. Mivel rá is izgatóan hatottak a vulgáris szavak, persze mégiscsak a jó ízlés határain belül, reméltem, hogy sikerült előre felizgatnom őt.

A szigeten, ahol kitett minket a csónakos, senki nem várt, ezért elindultunk a széles, kitaposott úton a sziget belseje felé. Elmehettünk úgy 20 lépést, mikor az út jobbra kanyarodott, de itt volt egy alig látható másik ösvény balra, a víz felé. Itt viszont már várt minket egy pasas. Egy póló és egy rövidnadrág volt rajta. Az rögtön látszott, hogy a nadrág alatt nincs más, csak az ágaskodó farka. Széles mosollyal üdvözölt minket, bemutatkoztunk egymásnak, majd nyomban elindult előttünk. Közben magyarázta, hogy mennyire örül a feleségével, hogy megláttak minket, mert még sosem próbálták az egymás előtti szexet más párral. Jó néhány métert gyalogoltunk a kanyargós, keskeny ösvényen, mikor egy kis öbölhöz értünk. Itt aztán ámulatba estünk Zsófival. A kis öböl teljesen körbe volt zárva bokrokkal és a víz fölé hajló faágakkal. A partja kavicsos, és olyan tiszta volt, hogy pár méterrel beljebb is lehetett látni az alját. Egyszerűen gyönyörű volt. És mindez egy olyan helyen, és olyan folyóban, amely messze nem a tisztaságáról volt híres.

- Mit szóltok? Ugye milyen jó kis helyet találtunk? – kérdezte ámulatunk láttán a fickó, aki egyébként Ferenc néven mutatkozott be nekünk. Ebben a pillanatban előlépett a bokrok közül a szőke nő is. Rajta is egy fehér póló és egy szintén fehér sort volt. Hihetetlen eleganciával a mozdulataiban, barátsággal a hangjában odalépett előbb Zsófihoz.

- Sziasztok, Bea vagyok – puszilta meg nőmet.

Ám eleganciának és barátságnak Zsófi sem volt híján, ami különösen jól esett Beának. Aztán engem is megpuszilt, én is bemutatkoztam neki. Majd a férjére pillantott, aki kibújt a pólójából, aztán pár pillanat múlva a nadrágjából is.

- Arra gondoltunk, hogy itt, senkitől sem zavartatva szexelhetnénk egymás előtt. Ha benne vagytok, ne húzzuk az időt, menet közben majd megismerjük jobban egymást.

Zsófi belevaló nő lévén, szinte nyomban vetkőzni kezdett, mire én is mozdultam. Pár pillanat múlva már mindannyian meztelenül álltunk egymással szemben.

Ferenc kb. velem egykorú lehetett, átlagos, teljesen szőrtelen testtel. Még a farka is borotvált volt, ami nem állt rosszul neki. A farka sem. Teljesen merev volt, állt neki, mint a fagyott kutya lába. Mérete hasonló volt az enyémhez. Bea szintén teljesen szőrtelen volt, kéz és lábkörmei lakkozatlanok, de nagyon ápoltak voltak Ő fiatalabb volt tőlünk.

Amazok ketten egymásnak simultak, ölelkeztek, csókolóztak, miközben Bea egyik keze már ura farkát verte. Mozdulatai lágyak, szeretetteljesek voltak. Én odahajoltam Zsófihoz, kezet csókoltam neki (ezt különösen szerette), majd a melleit kezdtem csókolni. Az ő egyik keze is a farkamon landolt. Néhány pillanat múlva már szinte el is feledkeztem a másik párról, csak Zsófival foglalkoztam. Kicsivel később odapillantva láttam, hogy Bea térdel és szopja a férje faszát, aki egyik kezét csípőre, a másikat a szopó nő fejére tette. Bea lassan, nyugodtan szopott, nem vadult, nem rángatta a dákót, mégis leolvastam Feri arcáról, hogy bitangul élvezi a dolgot.

Én viszont tökéletesen elégedett voltam Zsófi gyönyörű nagy melleivel. Tovább csókolgattam, szopogattam a bimbóit, majd lassan a csókjaim egyre lejjebb landoltak a testén, míg végül megálltam a puncijánál.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úgy belefeledkeztem Dénes csókjaiba a nyakamon, és a víz hullámzásába a kis hajón, hogy észre sem vettem máris a túl parton voltunk.

Így közelebbről egész más volt a sziget, mint ahonnan a híd alól mi láttuk. Sokkal tisztább, frissebb zöldebb, kitaposott ösvények kanyarogtak előttünk, és fogalmunk sem volt, merre induljunk.

Aztán felmértük a helyzetünket, és a hídhoz képest nagyjából belőttük, hol is lehet az a fickó a szőke nővel, akik áthívtak minket. Így az egyik ösvényen a hatalmas egészséges fák árnyékában elindultunk.

Sznte harapni lehetett a levegőt olyan tiszta és harsogó zöld volt a víz közelségétől és a fák kipárolgásaitől.

Ahogy haladtunk az ösvényen, egy egy zöld levél megsímogatta arcomat, vagy a szabadon lévő vállam. Szinte szótlanul baktattunk egymás mellett, mindketten belefeledkezve ebbe a nyugalomba, érintetlen természetbe. Nem kellett sokat menni, néhány méter volt szinte csak, de elvarázsolt minket, ezt láttam Dénes szemében is.

Aztán egyszercsak az egyik útelágazásnál ott termett egy férfi.

Széles mosollyal az arcán közeledett felén, és bemutatkozott mindkettőnknek, aztán vezetett bennünket tovább egy kis tisztás felé.

Hát itt aztán teljesen földbe gyökerezett a lábunk, mert a Duna partja egy kis öbölt képezett, hatalmas fákkal körülvéve, és valami hihetetlen tisztaságú víz volt ebben az öbölben.

Nem is vettem észre, hogy honnan bukkant elő a szőke nő, akit a túlpartról láttunk, de már ott állt előttem és bemutatkozása után kedvesen megpuszilt, amit szívesen viszonoztam. Kedves és meleg tekintete volt neki is, mint férjének, akivel már az útelágazásnál találkoztunk.

Olyan hirtelen történtek az események, hogy nem is nagyon tudtam felfogni, csak azt láttam, ohgy mindketten ledobták magukról a ruhát, így követtem példájukat, hisz itt sokkal kellemesebb volt, mint a híd alatt, pedig ott is igazán jól éreztem magam Dénessel.

Ferenc,azonnal a lényegre tért:

- Arra gondoltunk, hogy itt, senkitől sem zavartatva szexelhetnénk egymás előtt. Ha benne vagytok, ne húzzuk az időt, menet közben majd megismerjük jobban egymást.

Ez a kőrnyezet nagyon inspirálóan hatott rám, és aztán, ahogy Dénes hozzám ért, és előbb a kezeimet, majd a melleimet kezdte kényeztetni... azonnal bizseregni kezdett minden porcikám. Arról már nem is beszélve, hogy Ferencéket figyelve, nagyokat nyeltem, mert Bea nagy gondossággal kezdte kényeztetni férje hímtagját.

Én is, miközben Dénes meredező bimbóimmal foglalatoskodott, fürge ujjaimmal varázsoltam el vesszőjét.

Aztán lassan megszűnt a körülöttem lévő világ, csak mi ketten léteztünk megint és nem törődtem azzal, hogy Beáék is itt vannak a közelünkben.

Átadtam magam ennek a csodás férfinek, aki annyira tudja testem húrjait pengetni, mint eddig még senki a világon. Azt éreztem, hogy már ismét hüvelyem környékén szorgoskodik, és én lassan meglátom a föld és menny határát, és megsemmisülök a gyönyörben.

Füleim csak az érzékelték, hogy a másik pár is hasonlóan közel lehet a gyönyörök kertjéhez, mert Ferenc is igen hangos nyögéseket hallatott, akárcsak én.

Ekkor már nem bírtam magammal, én is Dénes elé térdeltem, akárcsak Bea, és kezeimmel ajkaimmal birtokba vettem hatalmasan lüktető hímtagját......

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyalásom hatására Zsófi a mennybe jutott, és bár Feri is közel járt ehhez, Bea őt nem végezte ki. Szinte azzal egy időben, hogy Zsófi szopni kezdett, ő felállt, felénk fordulva és ránk mosolyogva előre hajolt, Feri meg szépen elkezdte hátulról dugni őt. Így, előre hajolva a nő mellei lelógtak, de még így is megtartották a gyönyörű, gömbölyű formáit.

Most, hogy a másik pár mellettünk volt, sokkal izgatóbb volt Zsófi ténykedése, mint mikor egyedül voltunk. Az is igaz persze, hogy akkor viszont néhány olyan dolgot is megengedtünk magunknak, amiket most lehet, hogy nem. Viszont az a tény, hogy néznek minket, rám doppingként hatott. Bea le nem vette a szemét rólunk, Ferin láttam, hogy ő inkább lehunyt szemekkel élvezi neje kefélését. Az egyre erősebben történt baszás hatására Bea mellei egyre inkább ugráltak, ami pokolian felizgatott engem. Lassan éreztem, hogy elérkezem az aznapi harmadik, vagy tán már negyedik élvezésemhez. Zsófin láttam, hogy ő most nem fog kímélni, és elélveztet. Ennek megfelelően lendületesen szopott tovább. Ismerte már testem minden rezdülését, és mikor már csak centikre voltam a csúcstól, egyszerűen felállt előlem. Szája szegletében valami mosolyféle húzódott meg. Amolyan „nehogy azt gondold, hogy tiéd a világ!” - féle kibaszós mosoly. Szerintem a másik nő is levette, hogy hoppon maradtam, mert egy cinkos mosolyt küldött nőm felé. Aztán csak állt előttem, mint aki némán kérdezi: na mi lesz? Mi lett volna? Villám gyorsan megfordítottam, és előre döntöttem. A két nő feje nem volt messze egymástól. A következő pillanatban már benne is voltam a lucskos punciban. De sokszor keféltünk így! Imádta, ha hátulról dugom, ez nekem nem kisebb élmény volt, mint neki.

Feri egyre gyakrabban pislogott nőm felé. Nyilván neki is bejött az előre hajolt nő rezgő mellei, és a remegő feneke, ami a kefélésem erejétől igencsak mozgott. Zsófi mellei nagyobbak, teltebbek, gömbölyűbbek voltak, mint Beáé, így aztán nagyobb élményt nyújtottak már csak nézve őket is.

Feri elszállt. Nem túl hangosan, de hosszan élvezve nyomta tele a neje punciját. Annak hatására, hogy az előbb én is majdnem erre a sorsra jutottam, én is elmentem.. Zsófi most messze volta a következő orgazmusától, de már képtelen voltam várni. Kitörtem. Úgy élveztem tele a punciját, mintha aznap először tettem volna. Nem is értettem, honnan jön még belőlem egyáltalán anyag.

Feri tovább dugta így Beát, engem meg nőm a földre parancsolt, és a következő pillanatban már lovagolt rajtam.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen felturbózott mindkettőnket az a tény, hogy itt a szabadban vagyunk, nem lát illetéktelen, de egy másik pár is áldoz velünk együtt a szerelem oltárán.

Egymást látva, egymás hangját hallva, igazi csemegének számított ez a délután.

Már már gondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha párcserét is csinálnánk, de aztán elhessegettem a gondolatot, nem vágytam más férfire, csak Dénesre.

Pedig, csak egy fél szóval kellene megemlítenem, tudom, hogy ő abban a pillanatban benne lenne a többesben.

De ezt egy másik alkalomra halasztottam, most inkább élveztem a hely, és Dénesem adta örömöket.

Épp egy orgazmus közepén jártam, amikor kiynitottam a szemem, és a másik pár szerelmeskedése mellett a vízen és a vízbe lógó lombokon gyönyörű fényjátékot pillantottam meg, ami magával ragadott. Mintha a túlvilágon lennék, nem is ezen a földön. A nap sugarai igazán varázslatos fényekkel ajándékoztak meg minket. Mintha ő is örülne a gyönyörünknek, és még fokozni akarná az élményt ez által.


Nehezen tudtam elszakadni ettől az élménytől, gyönyörömet nem csak fokozta, de időben is húzta a látvány. Nem tudom, hogy a töbiek felfigyeltek-e erre, de nagyon nem is érdekelt. Ezt az ajándékot most megtartom magamnak, az én bensőm gazdagodott vele.


Picit még tartottam a képet magamban, aztán, amikor csillapodott testem remegése, megfordultam, és Dénes kényeztetését kezdtem. Nem kellett túl sokáig foglalatoskodni vele, mert éreztem, mindjárt közeledig a kivégzése pillanata, de ezt nem akartam megvárni, inkább abba hagytam, és rámosolyogtam, mintha várnék valamit tőle... hát persze, azt vártam, hogy hatoljon belém.

Hogy feszítse szét hüvelyem vastag hímtagja, hogy lüktesen bennem, hogy járjon ki-be bennem az a vastag durung.

Igen, ezt akartam!

Dénes azonnal értette mire vágyom, gyorsan megfordított, és pont azt tette velem, amit szerettem volna.

Én mélyen előre dőltem, és élveztem, ahogyan csípőmbe kapaszkodva határozott kemény mozdulatokkal döfköd hátulról. Nem kellett sokat várni, tudtam, hogy nagyon gyorsan el fog szállni. Hangos hörgések közepette pumbpálta teli hüvelyem, édes, forró anyagával.

Az előbbi kép, az a földöntúli ragyogás, a nap lemenő sugaraiban, nagyon megragadott. Még mindig látható volt a kis tisztásunkon. Fürdeni szerettem volna abban az aranysárga ragyogásban, így Dénest kicsit odébb húztam, lefektettem a földre, pont oda, ahol ezt a csillámfényű tüneményt tapasztaltam, és a még álló dákójába beleültem.

Mint egy fény burokban ott lettünk egymáséi, az örökkévalóság élményét élve át.....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben Zsófi lovagolt rajtam, hallottam, hogy Feriék is hangosan élvezik egymást. Már jó ideje szexeltünk a szigeten, a nap is lemenőben volt már, és csak ekkor jutott el a tudatomig, hogy szinte nem is szóltunk egymáshoz a másik párral. Csak tettük a dolgunkat, örömet okoztunk a párunknak, és ők is ezt tették velünk. Olyan sokszor dugtam már meg Zsófit minden elképzelhető pózban, de sosem sikerült egyformára két dugásunk, melyek sokszor inkább szeretkezésbe csaptak át, mint szimpla dugásba. És most is. Eddig sosem láttam őt ilyen bujának, ilyen pokolian vonzónak. Lehet, hogy a lemenő nap sugarai aranyozták be a testét, de tény, hogy a mozdulataitól rázkódó mellei, remegő hasa, feneke csattogása a combjaimon hihetetlenül kívánatossá tették őt számomra, pedig ez a kívánalom sosem hiányzott belőlem.

Az imént élte át aznapi sokadik orgazmusát, de máris éreztem, hogy már nincs köztünk, valahol felettünk lebeg. A tőlem telhető legnagyobb igyekezettel próbáltam a lefelé zuhanó testét alulról erős döfésekkel fékezni, ezzel olyan mélyre hatolva belé, mint eddig soha. E ténykedésemet hamarosan egy ismételt orgazmussal jutalmazta, de ez most más volt, mint a többi. Éreztem rajta, hogy ez nagyon mélyről jött, minden eddiginél elsöprőbbre sikerült. A végén szinte ájultan zuhant a mellkasomra. De belőlem is kiszaladt az erő. Csak lihegtünk egymás nyakába, szemeim előtt karikák ugráltak. Ennyire ritkán facsartak ki, de legbelül öröm töltött el, mert végre sikerült olyat, és annyit adnom neki, amennyit megérdemelt.

Fáradtsága egy újabb ötlettel ajándékozott meg engem. Nem mondtam neki, hogy ha hazamegyünk hozzá, egy kényeztető masszásban akarom részesíteni őt, persze, miután aprólékosan, és nagyon odaadóan megfürdettem.

De volt még egy ajándéka ennek az estének. Feriékkel megbeszéltük, hogy lesz folytatása a mai napnak, de nem itt, hanem egy lakásban, ahol kihasználhatjuk a fürdőszoba előnyeit is. Egyelőre csak telefonszámokat cseréltünk, mondván, pár napon belül visszatérünk a dologra, és a két nő majd egyeztet, mi pasik meg ismét tesszük majd a dolgunkat.

Lassan szedelőzködtünk, ők is felöltöztek, és együtt indultunk a szárazföldre, hogy ismét a zajos, büdös pesti levegőből szippanthassunk. A túlparton mászkáló embertömegnek fogalma sem volt róla, hogy mi négyen végigkeféltük az egész napot, hogy olyan sokszor élveztünk el, mint már ember talán egy egész hét alatt.

Hazafelé Zsófival alig beszéltünk. Mindketten hulla fáradtak voltunk, ám, ha lepergettem magam előtt a leendő eseményeket, a farkam máris alig érezhetően, de vastagodni kezdett. Tudtam, hogy még alaposan meg fogom mártogatni Zsófi puncijában.

Zsófi ezt még nem tudta.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tudom, hogy a fáradtságtól vagy az élmények mélységétől, de igencsak átzökkentem egy álomvilágba. Ettől a pillanattól már nem is nagyon voltam jelen a történésekben, csak automatikusan cselekedtem.

Arra emlékszem, hogy mérhetetlen orgazmus sorozatot éltem át, hogy Feriék is ott szeretkeztek mellettünk, és buja vágyaik összhangban voltak a mi vágyainkkal. ez a kis erotikus tisztás a szigeten, a csodával volt határos számomra.

Megbeszéltük, hogy fogjuk még egymást keresni, és telefonszámokat cseréltünk.

Nehezen tudtunk megválni ettől a védett, szinte már anyaméhre emlékeztető helytől.

Szinte biztos vagyok benne, hogy ide még egy párszor a nyár folyamán ki fogunk jönni, akár velük, akár csak kettesben.


A vissza úton még mindig álomkórosan gondoltam a nap történéseire. Bizseregtek a sejtjeim, altestem égett az átélt vágyaktól. Aztán egyszercsak ott találtam magunkat a lakásom ajtaja előtt. Révetegen szálltam ki a kocsiból, amolyan bamba mosoly ülhetett ki az arcomra, mikor Dénes megkérdezte, hogy jól vagyok-e.

Erre még jobban elmosolyodtam, és csak annyit válaszoltam, hogy ha feljösz hozzám, azonnal megtudod, milyen állapotban vagyok.

Nem kellett többször hívni, boldogan lépdelt mögöttem a lépcsőn, néha meg megsímogatva hátsómat.

Mire beértünk az előszobába, kezdett kitisztulni a fejem. Minden esetre, egy kávét tettem fel, hogy ébredjek fel mihamarabb az álomvilágomból.

Már a kávé illatától tisztulni kezdett az agyam. Én a konyhában készítettem a csészéket, és a kávéhoz szükséges dolgokat egy tálcára, és épp indultam volna be a szobába vele, amikor Dénes vigyorogva jelent meg a szoba ajtajában.

- Meglepetést készítettem elő neked. Itt igyuk meg a kávét a konyhában, és csak utána engedlek be a szobába.

Kicsit megdöbbentett ez a kijelentés, de ráálltam, hisz eddig még soha nem voltak rossz ötletei ennek a drága férfinak.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit meglepve ugyan, de szó nélkül ráállt a dologra. A szemeiben - melyekből egycsapásra eltűnt a fáradtság - rögtön felcsillant a kíváncsiság fénye. Bár én is nagyon fáradt voltam, az előttünk álló pár órában még szerettem volna alaposan kitenni magamért. Persze, már nagyon sokszor voltunk együtt, de sosem volt két egyforma szeretkezésünk. Ilyen meg aztán végképp nem...

Míg ő a konyhában foglalatoskodott, és a szobában előkerestem egy gyertyát, és egy füstölőt. Az utóbbit meggyújtottam, hamarosan kellemes, nyugtató illat kezdte betölteni a levegőt. A gyertyával még vártam.

A fotelt a szoba közepére toltam, egy puffot meg elé tettem, az egyik heverőre meg egy tiszta, fehér lepedőt terítettem. Kikerestem a néhány tucatnyi lemez közül az egyik jazz lemezt, és betettem a lejátszóba, a hangerőt halkra vettem.

Aztán már a konyha asztalnál ültünk, és kortyolgattuk a kávénkat. Jól esett. Közben Feriékről beszéltünk, megállapodtunk abban,. hogy azért alkalmasint felhívjuk őket, és egy ismétel összejövetelt kezdeményezünk velük.

Miután megittuk a feketénket, Zsófit a fürdőbe invitáltam. Ott hamar megszabadultunk a ruháinktól, és már a kellemesen meleg víz alatt álltunk. Rögtön magamhoz húztam, de most nem a vad vágy vezérelt erővel, hanem az istennőnek kijáró gyengédséggel. Mellei a mellkasomnak nyomultak, és ettől az érintéstől farkam rögtön megtelt vérrel. Ő ezt persze érezte, csípője finom előre nyomásával jelezte, hogy veszi az adást. De most azt is vette, hogy érinteni akarom őt, érezni, de az igazi vadság most nem következik be. Később....

Amint magamhoz húztam, megcsókoltam, karjaim a dereka körül, az övei a nyakam körül. Aztán finoman a fenekét simogattam, annak puhasága hamar kezdte elvenni a józan eszemet, de most uralkodni akartam magamon.

Ezt megérezte, mert kissé elhajolt tőlem, a szemeimbe nézett, de nem szólt semmit. Az egyik kezével lassan lenyúlt, megfogta a farkamat, de nem kezdte el verni, csak finoman rajta tartotta a tenyerét. Még így, ilyen puhán érintve is iszonyúan izgató volt, ahogy hozzám ért.

Aztán letusoltuk egymást, most igazi érintkezés nem nagyon történt, leszámítva azt, hogy egy pár percig a fenekét nyaltam, aztán ő szopott egy kicsit, de mindkettőnk mozdulatai finomak, puhák, voltak.

Aztán megtörölköztünk, és egy nagy, tiszta törölközőbe csavartam a testét, majd bementünk a szobába.

Én meztelen maradtam.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Olyan titokzatos volt Dénes, ahogy kijött a szobából, de hagytam magam átadni a meglepetésnek, és elfogadtam kérését, hogy a konyhában kávézzunk. Beszélgetésünk közben nem kerülte el figyelmem, még az erős fekete illata sem tudta elnyomni, hogy a szobában keleti füstölőt gyújtott az én drágám.

Ennek igazán örültem, mert ha már így készül, füstölővel, akkor nagyon finom érzéki meglepetés várhat a szobában.

Kávézás után a tusolóba hívott, és gyengéd vízsugár alatt símogatta végig a testem. Az egész napi szerelmeskedésünk nem múlt el nyomtalanul, fáradt voltam, és igazán jól esett, hogy most szinte erőt tölt belém ezzel a símogatással, gondoskodással. Figyelt minden mozdulatomra, rezdülésemre.

Olyan energiákat mozgatott meg bennem, amikről még nekem sem volt valójában fogalmam. Néhány perc tisztálkodás, símogatás után ismét kívánni kezdtem a már jól ismert testét. Ahogy közelebb húzott magához, éreztem ölemmel, hogy ismét áll a zászló. Nyaka köré fontam a karom, és gyengéden puszilgatni kezdtem először a nyakát, majd a füle tövét, itt egy picit megrágogattam, majd az egyik kezem lecsúsztattam a nyakáról hímtagjára, és lazán a tenyerembe helyeztem a forró kemény testrészét.

Jó volt így gyengéden símogatni egymást, minden hév nélkül, csak teli szeretettel.

Aztán elzárta a langyos vízsugarat, és megfordított, hogy picit belepusziljon a fenekembe, majd egy puha fürdőlepedővel tekerte be a testem. Én is megszárítottam az ő testét egy nagy törölközővel, és miközben törölgettem izmos barna bőrét, egy lágy csókot nyomtam kemény dákójára.

Aztán bevezetett a szobába.

Itt már bódítóan terjengett a keleti füstölő illata. Erotikus, buja illat volt.

A redőnyt is leeresztette, csak félhomály volt a szobában, így gyertyát is gyújtott, ahogy beértünk.

Szinte vendég voltam a saját lakásomban, de élveztem nagyon, ahogyan készülődik. Aztán az ágyra esett a pillantásom, és észrevettem, hogy egy lepedővel letakarta. Majd gyengéden átölelve lefektetett hasra az ágyra, és kérte, hogy ne mozduljak.

Mellém ült, és éreztem, hogy apró hideg cseppek hullanak a gerincem tájékán a hátamra, majd forró kezével masszírozni kezdett.

Minden sejtem beleborzongott érintésébe. Nem tanulta, de mégis profibb volt a profinál, ahogy mindenhol megmasszírozott. A hátamnál kezdte, aztán a lábaimnál folytatta, a talpam sem hagyta ki, és végül tomporomnál időzött. Nem feledkezve el arról, hogy mennyire szeretem, ha hátulról símogatja erogén pontjaimat.

Combom kicsit szétnyitotta, és bársonyos ujjaival máris a legérzékenyebb helyeket is megtalálta.....

Amikor már érzékelte, hogy nagyon közel vagyok a gyönyörhöz, megfordította testem, és előről kezdett símogatni, masszírozni. Mellbimbóim keményen ágaskodtak, kívánván, hogy megérintse, szopogassa, nyalogassa. Nem is maradt el egy pillanat múlva már polip módjára kezei és nyelve úgy játszottak rajtam, mintha legalább hárman lettek volna körülöttem....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alig vártam már, hogy a szobába érjünk. Minden sejtemben kívántam őt, szinte remegtem a visszafojtott izgalomtól. Nem akartam letépni róla a lepedőt, de tudtam, ha megteszem sem lepődik meg. Nagyon is tisztában volt vele, hogy kívánom.

Letekertem róla a lepedőt, lefektettem az ágyra hasra, mellé ültem, és elkezdtem masszírozni, vagy inkább simogatni. Bársonyos bőrének érintése, de még inkább a hason fekvő nő látványa fokozta az izgalmamat.

Alaposan végig simítottam mindenhol, nem akartam kihagyni egyetlen centit sem rajta. Időnként meg-megrándult a teste, mikor a különösen érzékeny pontjaira tapintottam. Kissé szétnyitva combjait, ujjaimmal behatoltam a résbe, kitapintva punciját, és annak bejáratát. Kicsit izgattam így, aztán hanyatt fektettem. Mellei megremegtek, mikor tovább fojtatva ujjazásomat – kiegészítve a csókjaimmal – fokozódtak izgalmai. Mivel még mindig mellette voltam fölé hajolva, bal keze rátalált a farkamra. Finoman megszorította, de éreztem rajta, hogy kezd elszállni, és most nem rám figyel. Egyáltalán nem bántam, sőt. Nagyon szerettem volna az aznapi sokadik orgazmusát is megadni neki. Aztán odahajoltam a puncija fölé. Mivel már teljesen lucskos volt, belenyaltam, majd ismét, és ismét. Minden érintésemre hangos nyögéssel válaszolt. Aztán már ki sem jöttem belőle. Nyaltam, egészen addig, amíg nem élvezett. Nem kellett túl sokáig nyalnom, mivel nagyon ki volt hegyezve rám, és a nyelvem is eszement sebességgel csapkodott az odvában.

Miután élvezett, mellé feküdtem fejjel a puncijánál maradva, és folytattam tovább a nyalást. Ő persze azonnal rábukott a farkamra, és hevesen szopni kezdett, de időnként abbahagyta, hogy hangosan felnyöghessen. Nem kellett sok idő, és ismét orgazmusa volt. Ez amilyen gyorsan jött, olyan rövid is volt. Jött, vonaglott, huhogott, és szopott tovább. Isteni volt.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ujjai játékától már megint teljesen beindultam. Hihetetlen, miket tud művelni velem ez a pasi. Na és a nyelve?! Már megint a csiklómon köröz vele...

Én az ágyon hanyatt fekszem, és ő egyre csak fészkelődik, keresi a legkényelmesebb helyet magának, miközben szüntelenül kényeztet.

Igen, már tudom, hogy mit szeretne! Hogy én is símogassam, dédelgessem. De, hiszen imádom minden porcikáját, hogyne tenném meg!

Bársonyos bőrét símogatom, először a derekánál, és ahogy közeledik hozzám a teste, megérintem azt a nagy, álló szerszámát. Most még csak végigsímítok az ujjaimmal rajta, és egy picit megmarkolom, majd a combja belső oldalát célzom meg. Tudom, hogy ott, nagyon érzékeny területekre találok. Aztán végigcirógatom az izmos combját, és a még izmosabb vádliját.

Már egészen mellettem fekszik, csak a feje ellenkező irányba néz, mint az enyém.

Nem tudok rá figyelni, mert máris repülök, szállok a nyelvétől és kezének játékától a magaslatokba.

Apró sikolyok hagyják el torkom, és remegni kezdek a karjaiban.

Ebben az euforikus állapotban megmarkoltam hímtagját, és mohón szopni kezdtem. Édes Istenem, hogy én ezt sosem tudom megunni! Úgy szeretem, ahogy szétfeszíti a számat, és mélyen lecsúszik a torkomig. Ajkaimmal pedig szorosan fogom, nehogy kicsússzon belőlem.

Éreztem, amikor a számba vettem, hogy hatalmasat sóhajtott és egy picit bele is remegett érintésembe. Tudom, hogy ezt imádja a legjobban, amikor kényeztetem, hosszú percekig a számmal.

Nem akartam azonnal kivégezni, hagytam, hogy még húzzuk egy kicsit az időt.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint bekapta a farkamat, ismét összerándultam egy kicsit. Pedig olyan sokszor szopott már, és mégis, minden alkalommal, mikor bekapta, testemet átjárta az őrjítő vágy a nő iránt. Ő szopott, torokra is engedte párszor, én meg nyaltam. Már élvezett ismét, és éreztem rajta, hogy még nem akar kicsinálni engem. Ennek csak örültem, mert miközben nyaltam, pozitúrák tucatjai villantak át az agyamon.

Aztán már álltam is fel, mert kitaláltam neki valamit.

Felállítottam, és az ágy felé fordítottam. Előre hajlítottam, ő a tenyerén megtámaszkodott, és én már térdeltem is mögötte. Gyors mozdulattal szétrántottam a kép popóját, és úgy benyaltam, hogy majdnem le is döntöttem az ágyra. Bele remegett a nyalásba, és én meg csak nyaltam tovább, mintha most először tenném vele. Ugyan már számtalanszor megtettem, de mégis, most is olyan vágyat éreztem iránta, hogy szinte eszemet veszítve rontottam a fenekére. Sűrű, erős nyelvcsapásokkal fúrtam bele a nyelvem a lyukába. Hangosan nyögött az élménytől. Hogy fokozzam az élményét, elkezdtem ujjazni, miközben változatlan erővel és sebességgel nyaltam tovább. Annyira izgalomban volt, hogy nedve végigfolyt az ujjaimon. Már hangosan sziszegett, huhogott, nyögött, a fenekét időnként megriszálta, hogy jobban, erősebben nyaljam. Megtettem neki. Aztán még egy ujjamat betoltam a punciba. Testén remegések futottak végig. Finoman, lassan megjárattam benne őket, meg is forgattam kicsit. Éreztem, hogy nem sok van neki hátra. Addig nyaltam, ujjaztam, amíg ismét el nem élvezett. Térdei rogyadoztak, már az alkarjaira támaszkodott, kezdett teljesen elkészülni az erejével.

Ahogy én is. Alig kaptam levegőt, annyira belefeledkeztem a nyalásba, hogy én is csak zihálni tudtam.

Amint elment, felálltam, és bedugtam a farkam a puncijába. Az olyan simán siklott be, mint kés a vajba. A forró punci beszippantotta a dákót, és amint benyomtam, erősen kefélni is kezdtem. A homlokát az ágyhoz szorította, ágyékom csattant a fenekén, mindkettőnkről szakadni kezdett az izzadtság.

Alaposan megkeféltem. A csípőjébe kapaszkodva nyomtam be neki tövig, még hidaltam is kissé, hogy még beljebb menjen. Aztán már nem bírta tovább, felmászott az ágyra, de így is a fenekét tartotta felém, mert imádta, ha hátulról dugom.

Ismét a forró punciban voltam, és addig nem is álltam le, amíg el nem élveztünk- mindketten, egyszerre.

Vad ordításként szakadt ki belőlem az ondóáradat. Több hullámban is spriccelt belőlem az anyagom, telenyomva a punciját. Vonaglottam benne, mint egy sebzett vadkan, miközben minden egyes lövésnél megrándult a testem. Szinte beleszédültem az élvezésbe.

Egy rövid ideig így voltunk összeragadva. Aztán lassan eldőltünk, egymás mellé feküdtünk, és percekig csak kapkodtuk a levegőt. Mindketten készen voltunk.

Alaposan az éjszakában járt már az idő, mikor lezuhanyoztam, és elbúcsúztam az isteni nőtől. Hazafelé menet éreztem csak, milyen pokolian fáradt vagyok. Az volt az egyetlen jó a dologban, és ez csalt vigyort a fáradt képemre, hogy Zsófi legalább annyira kikészült, mint én…

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az egésznapos erotikus játékoktól szinte már zsibbadt a szám és pezsgett az altestem a hosszú kényeztetések sorozatától. Testemben izomláz kezdett kialakulni, olyan helyeken, amit nap mint nap nem is érzek.

Szemeim csukva, csak az orrom érzékeli a tömény erotika illatát és sejtjeimbe szinte már bele ivódott Dénes minden porcikája. A füstölő, ami már biztosan rég elhamvadt, csak felerősíti érzékszerveim működést, pattanásig feszül minden sejtem, majd a másik pillanatban pedig azt sem tudom, hogy hol vagyok, és ki fekszik mellettem. Amikor már mindketten eggyé olvadunk, sem tér, sem idő nem jelent semmit.

Egyszercsak Dénes megmozdul, számból kiveszi azt az édes falatot, és emel magával. Felállít az ágy mellé úgy, hogy én szemben vasgyok az ággyal, ő pedig mögöttem, gyengéden símogatva a hátam előre nyom, hogy két kezemmel támaszkodjak meg a nagy franciaágyon, majd a combjaimat széjjelebb nyitja, és már csak azt érzem, hogy forró nyelvével a hátsómba furakodott. Majd egy óvatlan pillanatban már az ujjait is érzem hüvelyemben, ahogy gyöngéden játszadozik. Aztán ez a játék egyre hevesebb, vadabb kezd lenni.

Ismételten kezdem elveszíteni a talajt a lábam alól, remegni kezd a térdem, és sikolyok hagyják el a számat. Már nem is tudok a tenyeremen támaszkodni, könyékre rogytam, és a homlokommal támasztom meg elgyengült testem.

Érzem, hogy ő is fárad.

Aztán egy utolsó vágtába csap.

Forró sziklakemény dákóját érzem, ahogy odvamba helyezi, és először csak finoman, lágyan, majd egyre gyorsítva vadul jár bennem.

Most már egyáltalán nem vagyok ura sem magamnak, sem a helyzetnek, hagyom, hogy kivégezzen, hogy ma utoljára sikítsunk együtt egy hatalmasat az éjszakába. És igen, valóban egyszerre tör ki mindkettőnkből a gyönyör nedűje, együtt feszülünk, együtt rogyunk az ágyra fáradtan, kimerülten. Fürdünk egymás izzadtságában, úgy öleljük a másikat szorosan amíg lélegzetünk egyszerre csillapodik, és szívünk dobbanása is mintha egyé válna.

Ebben a pihegésben, ölelésben benne van a mai nap és az eddigi összes szeretkezésünk minden pillanata, érzése, gyönyöre.

A szobára már rég teljes sötétség szállt csak a gyertyák világítottak amit Dénes még akkor gyújtott meg, amikor a masszázst elkezdte.

Sejtelmes, keleti buja hangulat uralkodott így a szobán. Jó érzés volt így a karjaiban heverészni az idők végezetéig el tudtam volna viselni, de láttam a szemén, hogy indulni készül.

Gyorsan lezuhanyozott, magára kapta a ruháit és forrón átölelt ahogy kikisértem a bejárati ajtóig.

Hosszan néztünk egymás szemébe, amiből tudtam, hogy ugyanolyan jól érezte magát velem, mint ahogy én vele. Tudtam, hogy néhány napon belül ismét érezni fogom, bár akkor lehet, hogy nem egy egész napot fogunk együtt eltölteni.

Amikor becsuktam mögötte az ajtót, abban a pillanatban éreztem, hogy jártányi erőm sincs. Én is gyorsan lezuhanyoztam, és bebújtam a takaró alá, ahol szinte azonnal álomba szenderültem. ....

Tartalomjegyzék