Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meleg nyári nap van. Már jó ideje nem voltam pasival. Érzem, hogy kezd már nagyon hiányozni az élvezet, a szex.


Gyorsan letusolok. Ahogy bekenem magam tusfürdővel, azt veszem észre, hogy kéjesen simogatom magam.

Kimászom az kádból, megtörölközöm.


Kimegyek a szobába, és elnyúlok meztelenül az ágyon. Simogatom tovább magam, és kezem lassan leér a puncimhoz. Szétnyitom kényelmesen a lábam és elkezdem izgatni a csiklómat... halkan nyögdécselek.


Váratlanul nyílik az ajtó és belép a szobatársam...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan elgondolkodva sétálok a folyosón a koleszba késő délután van. Éppen most váltam el a barátomtól és a csókjai annyira felizgattak, hogy érzem bugyim mennyire lucskos, de annyira nem ért hozzám még soha pedig én annyira kívánom már egy férfi ölelését.. Benyitok a szobába és hirtelen meglepődöm szoba társam, meztelen fekve az ágyon éppen magát simogatja. Nem tudom mi lep meg jobban a látvány, vagy inkább az mennyire izgatónak találom.De rám pillantva mosolyog és tovább folytatja, lassan közelitek az ágy felé miközben testem máris bizsereg....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy belép a szobatársam, látom, meglepődik. Én is kissé. Zavaromat leplezendő, elmosolyodom. Valahogy, még izgatóbb így a helyzet. Még sosem nyitott rám, mikor magammal játszottam.

Halkan becsukja maga mögött az ajtót, és be is zárja egy gyors mozdulattal.


Lassan közeledik felém. Még egy ideig simogatom magam kéjesen. Figyelem a tekintetét, ami követi a kezem minden mozdulatát.

Amikor az ágyhoz ér, felkelek. Közelebb lépek hozzá. Sosem került szóba köztünk az, hogy csináljunk egymással valamit, de most valahogy ez nem is számít. Elveszem tőle a táskáját, és lerakom a földre.


Lassan vetkőztetni kezdem. Ő nem áll ellen, sőt... mintha mosolyogna is... csak nem tetszik neki, a látvány, és amit csinálok?...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen megbabonázva nézem amint ujjai izgatják saját punciját szinte megbabonáz. Szemébe pillantva a meglepetést a vágy váltja fel. Nem szólunk semmit, hisz ez most nem is kell...Mikor odaérek az ágyhoz feltérdel és így egy magasságba kerül arcunk, ujjai elindulnak karomon, annyira jó érzés érintése... felérve vállamhoz az apró top pántját lefelé húzva elő villannak feszes formás melleim. Kezem önkéntelenül elindulnak az ő meredező melleihez és remegő ujjakkal simogatom őket. Még felvillan valami a szemében, de érzem elvesztem...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan kezdem vetkőztetni, hisz ismeretlen talajon járunk mind a ketten. Ösztönösen reagálsz az érintésemre. Picit remeg a kezed, mikor hozzá érsz a mellemhez. Bimbóm azonnal megmered, ahogy kezed hozzá ér, és remegés fut rajtam is végig. Ismeretlen ez a vágy, amit rámtört. Végig a szemedet nézem, majd tekintetem lejjebb kalandozik. Nézem a szétnyílt ajkaidat... ösztönösen mozdulok.


Mielőtt megcsókolnálak, még megállok egy pillanatra és a szemedet nézem. Semmi tiltakozás, csak a vágy táncol benne. Finoman megcsókollak, s közben az egyik kezemmel a melled cirógatom, a másikkal meg a derekadig tolom a felsőd...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Pillantásod ajkamra téved, és érzem ennyire kívánom, hogy ajkaid érezzem, nem is vársz vele sokáig, ajkaid csak leheletnyit érintik az enyémet és ez mindennél izgatóbban hat rám.

Ujjaim közé veszem keményre duzzadt bimbódat, . Közben tenyered végig cirógatja hátam végig a gerincemen.. szinte magamon kívül vagyok máris

Nyelvem hegye kutatva bujik ajkaid közé ízleli ajkaid finom izgató izét.Egyik kezem lejjebb csúszik feszes fenekedre miközben cirógatnak ujjaim, másik kezemben duzzadt bimbóid morzsolgatom....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kezed vándor útra tér, ahogy finoman megcsókollak, minhta felbátorodnál. Kezed a fenekemre téved, és a nyelved is kíváncsian játszadozni kezd az enyémmel. Bizsergés fut végig a testemen, ahogy az nyelvedet érzem. Feltör bennem a vagy, hogy mindenhol ajkad érezzem.


Kezem a nadrágodra téved, és könnyedén megszabadítalak tőle. Leteszem lábam a földre, most egymással szemben állunk. Én lassan letérdelek, és segítek, hogy kilépj a nadrágodból. Finom csipkés bugyi van rajtad. Már többször láttam, mikor ezt vetted fel, de sosem néztem meg közelebbről.


Kezem végigsímit izmos vádlidon, aztán formás combjaidon. A belső combodat cirógatom, de még nem érek a legérzékenyebb részedhez....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben édes csókod izét ízlelem, kezed nadrágomra tévedve lassan szinte simogatva, csúszik le lábamon. Kezeddel kíséred minden mozdulatod, de mikor érzem, hogy ajkaimat otthagyva elindulsz lefelé, szinte remegek.


Hajadba túrva, ujjaimmal simogatom tarkódat, szinte csak leheleted érzem a melleimen és hasamon. Ujjaid végig kísérik nadrágom egészen a bokámig, érzem cirógatásod amely egyre feljebb korbácsolja vágyaimat.Kezem feltéved melleimhez és duzzadó bimbóm kezdik el masszírozni.Mikor combom simogatod, szinte hangosan felnyögök annyira kívánlak már.


Csipkés bugyimon máris a vágy jelei láthatóak.....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csipkés bugyidon máris a vágy jelei láthatóak. Gyönyörködve nézem. Kezemmel végigsimítom a lábad oldalt, a bokádtól egészen a csípődig. Ahogy elérem a bugyid felső részét, az ujjammal finoman az anyag alá nyúlok, és két újjal lefelé kezdem húzni, közben egészen közel hajolok hozzád, mintha csókot akarnék lehelni édes dombodra.


Te a melled kezded simogatni, és vággyal teli tekintettel nézel le rám.

Mikor már félig lehúztam a bugyid, már látható a vénuszdomod nagy része, és a csiklód is. Nem húzom egyenlőre tovább a finom ruhadarabot, hanem nyelvemmel kezdelek simogatni. Először lapos hasad, aztán lejjebb haladva a sima dombod, és meg-megnyalom a csiklód is, aminek hatására hangosan felnyögsz...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Testem egyre jobban remeg, amint megérzem forró csókjaidat feszes lapos hasamon.Vággyal teli tekintettel nézek szemedben, majd lecsukom pilláim, fejem kicsit hátra hajtva élvezem amint leheleted, majd ajkad elérik szeméremdombom.

Kezem hajadba túrva simogatnak,lábam felemelem az ágyra, hogy minél jobban elérd nagyra duzzadt csiklómat.Ujjaiddal simogatva segítesz ajkadnak....

Egyre nehezebben viselem az állást, amint érzem nyelved simogató érintését hangosan felnyögök a gyönyörtöl. Ujjam közben morzsolgatják egyre duzzadtabb bimbóm....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom, hogy nagyon élvezed, amit csinálok. Felteszed az egyik lábad az ágyra, hogy még jobban hozzád férjek, de én előtte végképp megszabadítalak attól a csipkés csodától. És nem is váratlak soká, kezem és ujjam is simogat, becézget téged.

Egyre inkább remegsz az élvezettől, és a vágytól. Rövid időre abba hagyom a puncid kényeztetését. Felülök az ágyra, és gyengéden, de határozottan az ágyra húzlak. Alighogy leültél mellém, finoman a hátadra döntelek, ami ellen nem is tiltakozol. Föléd hajolok, és megcsókollak. Aztán a melledet érintem ajkammal, picit meg is szívom a bimbód, amitől te újra felnyögsz... majd kezemmel cirógatva, az ágy mellé, és eléd térdelek...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor már elviselhetetlen izgatásod és remeg minden sejtem, leültetsz magad mellé, miközben te is mellém ülsz. Egy határozott mozdulattal a hátamra fektetsz , és kéjesen megcsókolsz, nyelved érintése ahogy óvatosan, mégis követelőzve kutatja a számat, nagyon izgató. Kezem simogat először karodon majd lekúszik feszes popsidra.


Elindulsz csókjaidal ajkamtól és máris mellem kényezteted és mikor már hangosan felnyögök a vágytól, bekapod nagyra duzzadt bimbóm és nyelveddel morzsolgatod simogatod. Egyre mohóbban szívod bimbóm, miközben testem ívben feszül, evvel még közelebb nyújtva neked érzékeny mellem...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Minden mozdulatod kéjes és izgatóan hat rám. Ahogy térdelek előtted, te felkönyökölsz, és ettől a mozdulattól a melleid is megmozdulnak kissé. Kezem már a nedves puncidat simogatta, mikor megláttam a melled és a mozdulatod. Fél lábbal az ágyra térdelve, és a kezeimen megtámaszkodva föléd mászom. A bimbódat a számba veszem, és játszani kezdek vele. Szivogatom, nyalogatom, csókolgatom, és élvezem, hogy te fejedet hátra hajtva élvezed a kényeztetést. A másik melledet is megszeretgetem, aztán visszatérek a lábaid közé.


Ujjaimmal szétnyitom az ajkaidat, és a nyelvemmel hosszábban végignyalom a puncid. Te összerándulsz, ahogy végigfut rajtad a kéjes érzés.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor már azt hiszem nem bírom tovább mellem kényeztetését, ajkad hasam kezdi el simogatni, miközben kezeddel megtalálod forró puncim.Már az érintéstől is remegek a kéj hullámaitól, de nem hagyod abba ujjaiddal segítve szétnyitod és végig nyalod vágytól duzzadó csiklómat.

Kezemmel folytatom mellem masszírozását , miközben a másikkal, óvatosan még közelebb húzlak magamhoz. Rám pillantasz és látom ködös tekintetemen keresztül mennyire élvezed, hogy mit váltottál ki belőlem.

Nyelved becéző simogatása mellé érzem ujjaid finom játékát, ami néha néha becsúszik forró lucskos bensőmbe, megízlelve minden kis apró részemet...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy nyelvemmel izgatlak, látom rajtad, hogy milyen hatást váltok ki belőled, és ez nagyon felizgat. Ujjammal is játszom veled, időnkét be -bedugom forró és lüktető puncidba. Ennek hatására te újra és újra hangosan felnyögsz. Nem is gondoltam, hogy ez ennyire élvezetes lesz a számodra. Közben a nyelvem az érzékeny csiklódon táncol, még nagyobb gyönyörhöz juttattva téged.


Egyre jobban nedvesedsz, már a kezemen is folyik a leved. Érzem a puncid finom illatát, és ez még inkább felizgat.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre hevesebbe dugod ujjad forró puncimba, nyelved csiklómmal játszik, és lassan nem is tudok magamon uralkodni.Testemen soha nem érzet remegés, majd orgazmus járja át, Testem ívben feszül miközben csípőm csillapodik, és lassan megnyugszik.


Rád pillantok ködös tekintetemen keresztül és még jobban kiválnak, lassan mellém fekszel miközben kezed és ujjaid egy pillanatra sem hagyják ki érintésem. Kezeim nekem is megindulnak feszes combod simogatják...miközben nyelved máris mélyen számban forró édes puncim levével csókolsz.

Szívod és szopod nyelvem mint előbb csiklómmal tetted, teljesen tűzbe hozol erőt veszek magamon és egy hirtelen mozdulattal otthagyva ajkadat számba veszem érzékeny meredező bimbód, majd elkezdem szívogatni annyira hevesen,mint az előbb te tetted nyelvemmel...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Gyönyörrel tölt el, mikor látom és érzem, ahogy megfeszül a tested, remegsz a vágytól, és tudom, hogy bizsereg a tested az átélt orgazmustól. Csak lassan nyugszol meg, lélegzeted még mindig szapora.


Ahogy lassan melléd fekszem, a szádat félig kinyitod, mintha hívogatna, hogy csókoljam meg. Nem is késlekedem, a szádat is birtokba veszem. Nyelvünk szenvedélyes játékba kezd. Mélyen a számba furakszik a nyelved, és én megszívom, mint ahogy az előbb a csiklóddal tettem. Ahogy kezem simogat közben, érzem, hogy nagy hatással van rád ez a mozdulat.


Kibontakozol a csókból, és végigcsókolod a nyakam, a mellkasom, és végül a meredező bimbóm veszed az ajkaid közé, és úgy játszol velük, mint az előbb én a nyelveddel.


Beletúrok a hajadba, és hangosan felnyögök, ahogy a száddal kényeztetsz, és a látvány is izgató, ahogy a mellemmel játszol.


Kezed közben simogat, és érzékeny pontokat keresve elindul a testemen...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elveszem melled kényeztetésében, érzem egyre jobban duzzad nyelvem játékára. Érzem édes illatát bőrödnek, ami teljesen elveszi az eszem, hajamba túrva szemembe nézel és hangosan felnyögsz, miközben tested ívben megfeszül.


Kezem lapos hasad cirógatja, majd csípődön időzik, tested meg megfeszül, még közelebb tolva nekem tested. Ujjaim finoman érintik combod belső részét, egyre jobban vágynak, beljebb... Érinteni szeretném forró édes puncid.Nem is tétovázom sokáig megérintem selymes érzéki lucskos puncid, és szinte egyszerre nyögünk fel a vágytól...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kezed bátran kalandozik rajtam, s mikor eléri a már nagyon lucskos puncim, felnyögök, és ugyanekkor te is felsóhajtasz.

- Csak.. nem tetszik...? - kérdezem elfúló hangon. Rekedt a hangom, és szakadozva tudok csak beszélni, mert teljesen elborít az általad okozott vágy.

Te nem válaszolsz azonnal, mert szemed a nedves puncimra tapad. Nézed, ahogy meg-megcsillan rajta a nedvem, és látom a vágyat a szemedben, hogy még közelebbről akarod látni, érezni.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ujjaim megtalálják csiklód ami egyre duzzadtabb a vágytól. Nem állok meg ajkam elindul tüzes leheletem simogat hasadon amint közelítek puncidhoz. Érzem mennyire tüzel és várja kényeztetésem, ujjaim kissé megnyitják ajkam előtt az utat, miközben simogatják közben csiklód, mélyen beszívva illatát, belecsókolok édes nedvedtől lucskodba. Nyelvem máris megtalálja duzzadt csiklód és játszani kezd vele.


Mindketten nagyon élvezzük ezt a játékot kezeddel egyre jobban magadra húzod fejem....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kéjesen, lassan haladsz lefelé a testemen. Újra és újra végigfut rajtam a borzongás, ahogy forró lehelleted érzem bőrömön. Mikor belecsókolsz a nedves puncimba, hangosan felnyögök. Ez, mintha még inkább felhúzna téged is, a csiklómmal kezdesz el játszani. Beletúrok a hajadba, és még jobban magamra húzlak.

- Ne hagyd abba... - lehelem halkan. Felhúzom a lábam, hogy még jobban hozzám férj, és nyelved tovább játszhasson rajtam, bennem. Te ujjaiddal szétnyitod a nedves ajkaimat, és a nyelveddel nyalogatod a dombom, az ajkakat, és újra meg újra visszatérsz a csiklómra...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban nyöszörögsz a kéjtől, hallom fátyolos hangod amint kérlel és ez teljesen felizgat, és boldoggá tesz.

Nyelvem egyre követelőzőbben kutatja fel minden apró kis érzékeny pontodat, ujjaim be, be bújnak hüvelyedbe óvatosan masszírozva, még csak egészen kint.Nyelvem is beletéved néha egészen mélyre.


Lábodat felhúzva egyre mélyebben szeretnéd érezni ujjaimat bensődben.Ujjaim egyre mélyebben fedezik fel puncid, amint érzem mennyire szívod beljebb...Közben ajkaimmal egyre hevesebben szívogatom hatalmasra duzzadt csiklód, és már az arcom teli van édes nedveddel és én még többet szeretnék belőle, ahogy érzem tested remegését...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bedugod az ujjaidat is a nedves puncimba. Könnyedén hatolsz belém, és én rögtön reagálok is. Ahogy mozgatod az ujjad bennem, a csípőm is az általad diktált ütemre emelkedik... Úgy, mintha nem is az ujjaid lennének ott...


Elhúzlak a puncimtól, és forrón megcsókollak. Érzem, hogy ez váratlan volt neked, de nagyon élvezed.

- Gyere drága... 69-ezni... - súgom halkan, és a hátamra fekszem. Te rám hasalsz, és folytatod a játékod a szélesre tárt lábaim között.


Én az ujjammal szétnyitom édes ajkaidat, és mélyen bele is nyalok...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy mozgatod csípőd ujjaim és szám alatt egyszerűen teljesen feltüzel.

Hirtelen kibontakozol nyelvem öleléséből és forrón megcsókolsz, a meglepetés erejével csókollak vissza. Fel sem fogom suttógó kéjes szavaid... de nem is kell mire feleszmélek lucskos lüktető puncid illata megint megtölt és mohon kapok csiklód után....

De te sem tétlenkedsz ajkaid máris puncimnál követelik a kéjt, szinte egyszerre mozog ajkunk, nyelvünk és élvezzük egymás egyre mélyebben ható vágyát...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy nyelvem játszik a punciddal, a kezem sem tétlenkedik. Simogatom a formás feneked, a bársonyosan sima hátad, és az oldaladat is, néha hozzá-hozzá érve a melleidhez oldalról.

Miközben simogatlak, a nyelvem mekeményítem, és így hatolok a puncidba. Erre te mélyen felsóhajtasz, és még szenvedélyesebben kényeztetsz tovább. Ez rám is hat, és szinte eszem vesztem a kéjtől, amit okozol nekem.


Kezemmel is simogatni kezdem a puncidat, és az ujjammal beléd is hatolok, közben nyelvem a csiklódon játszik, ezzel neked is hatalmas élvezetet okozva...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hátamon és popsimon érzem ujjaid cirógatását, miközben egyre követelőzőbben húzol magadhoz még közelebb.Egyre szenvedélyesebb sóhajok hagyják el ajkaim miközben már keményre szoptam csiklódat, és nyelvem egyre mélyebben hatol puncidba, szinte remeg testünk a közelgő kéj hullámaitól.

Érzem amint nyelved után ujjaid hatolnak egyre mélyebben testem megfeszül rajtad, és még mélyebben hatolok a csúcs pillanatában beléd...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre hevesebben kényeztetsz engem, és a testem azonnal válaszol is a kényeztetésre. Szinte eszem vesztem az izgatásodtól... és ahogy érzem, hogy remegni kezd tested, ahogy az orgazmushoz közeledsz... még jobban izgatni kezdelek, még szenvedélyesebben nyalom a puncidat és ujjazlak egyszerre.


Ahogy megfeszül tested az élvezéstől, még gyorsabban izgatsz engem is, és már én sem bírom, remegnek az izmaim, és a kéj többször végighullámzik rajtam is.


Mellém fekszel. Mindketten próbáljuk rendezni a légvételünket, több - kevesebb sikerrel. Az oldaladra fordulsz, a könyöködön megtámaszkodsz, én követem a példád.


Nem szólalsz meg, de látom a szemedben, hogy még mindig ég a vágy benne. Megismogatom az arcod, kezem a nyakadra, majd a tartkódra csúszik, közelebb húzlak magamhoz és finoman, de forrón megcsókollak...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem amint te is robogsz a csúcsféle és szinte magamon kívül a kéj hullámai közben feszülsz te is ujjaimra, soha nem tapasztalt érzés...

Pihegve fekszünk egymás mellett hallom szuszogásod mennyire zilált, felkönyökölve nézem kipirult arcod. A szavak nem kellenek amint nézzük egymást egyre nagyobb a vágy bennünk megint, kicsit közelebb hajolsz kezed tarkómra siklik, miközben a kellemes bizsergés sem marad el.Ajkaink ismét tüzesen forrnak össze....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szenvedélyesen csókolózunk, szinte izzik a levegő. Nem tudom, mennyi idő teltik el így, de nem is érdekel. Az idilli pillanatot a te gonosz telefonod csörgése zavarja meg. Egy-két pillanatig fel sem fogjuk, hogy van külvilág is, és ez a külvilág most bebocsátást nyert hozzánk.


Rád nézek, látom, hogy nem akarod felvenni. De, hátha fontos, villan át az agyamon a gondolat, és még egy... egy gonosz gondolat is. Biztatlak.

- Vedd csak fel, nem fogok elszaladni. - mondom mosolyogva. Te még picit bizonytalanul bár, de felkelsz, megkeresed a táskád, felveszed a kitartóan csörgő mobilt. A beszédfoszlányokból kiderül, hogy egy ismerősöd akarja kölcsön kérni egy könyved a hétvégén, te beleegyezel, és próbálod lerázni őt.


Én közben eléd állok, és térde ereszkedem. Lábaidat pici terpeszbe rakom, és lábaid közé térdelek, és szenvedélyesen nyalni kezdem a nedves puncid. Te meg is akadsz a mondatban, de aztán tudod folytatni....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Testem szinte olvad érintésed alatt annyira vágyom rád, mindent szeretnék belőled. Egyre hevesebben ajkaink követelőző játéka, mikor is valahonnan a telefon dallamát hallom.

Fel sem fogom elődszőr, de kitartóan zenél...megállsz te is, szemed sugallja vedd fel...

-Vedd csak fel nem fogok elszaladni...mondod elfúló hangon miközben csillog szemed a vágytól.

Beleszólni is alig tudok, és csak reménykedem, hogy eléggé összeszedett vagyok. Az egyik fiú ismerősöm, valami könyvet szeretne kölcsönkérni, de nem tudok figyelni, mert megmozdulsz és kutatva nézem mit fogsz tenni.

Közben e vonal másik végén már nem is könyvről van szó, éppen szerelmi vallomást hallgatok...Hangom fátyolos, amitől a vonal másik végén felbátorodnak.

Eközben lassan elém térdelsz, nem is gondolkodsz sokáig, mélyen belenyalsz még mindig lüktető puncimba.A feltörő sóhajt próbálom elnyomni, de nem sikerül...

Miközben azt halhatom mennyire érzéki a hangom....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy elkezdelek kényeztetni, te nem bírod visszafogni magad, és sóhajtozni kezdesz. Kezeim is elkalandoznak ratad... simogatom formás lábad, feszes feneked.... majd a hátadon, oldaladon végigsimítva, felkúsznak kezeim a melledig. Finoman játszom a bimbókkal, aztán egyre szenvedélyesebben kényeztetem őket a kezemmel.


Te szélesebb terpeszbe állsz, picit meg is rogyasztod a térded, hogy jobban elérjelek, megfogod a fejem és beletúrsz a hajamba. Most már hangosan sóhajtozol. Picit eltartod a füledtől a telefont, így én is hallom, hogy a vonal másik végén folyamatosan beszél hozzád valaki.


Felnézek rád, te homályos tekintettel nézel vissza rám. Picit abba hagyom a lüktető puncid kényeztetését, és halkan kérdezem:

- Abba hagyjam picit? - utalok arra, hogy befejezed-e hamar a beszélgetést. De, te válasz helyett csak nyögsz egyet és nemet intesz a fejeddel.... Én újra a puncidba temetkezem....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A telefonra nem is tudok figyelni, mert a vágy hullámai egyre erősebben lepnek el ahogy nyelved egyre bátrabb és követelőzőbb. Ujjaid közben cirógatnak mindenhol.. annyira tudod hol kell hozzámérned, mintha nagyon régen ismernél már. Eléred mellem, majd bimbóim ujjaid közé véve egyre kéjesebben csavargatod..Miközben nyelved egyre izgalmasabb játékot játszik csiklómmal.

Felnézel majd kérdezel...

-Abba hagyjam picit? - De hajadba túrva nagyot sóhajtva húzlak egyre közelebb magamhoz. Gyorsan elköszönök a meglepett baráttól aki eléggé kíváncsian kérdezte, mi ez a nagy sóhajtozás, de leteszem és kikapcsolom a telcsit miközben lábam már remeg szinte állni sem tudok.Megint abbahagyod kényeztetésem, és enyhén erőszakosan visszafektetsz az ágyra, miközben kihúzod a fiókodat és keresel valamit...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom, egy idő után már egyáltalán nem tudsz figyelni a telefonra, gyorsan lerakod és ki is kapcsolod. Alig állsz már a lábadon, de én nagyon gonosz terven töröm a fejem.

Picit erőszakosan, de lefektetlek az ágyra. Felhúzod az egyik lábad, és a kezem a puncidon játszik, majd két ujjam beléd is hatol. Te, érzékeled, bár csak homályosan, hogy valamit keresgélek az ágy melletti kis szekrényben.


Hamar rá is lelek a keresett dologra. Felnézel, de csak azt látod, hogy valamit a számba vettem. Picit ki is zökkent ez a meglepő fordulat. Amint melléd fekszem, meglátod, hogy egy vibrátor van a kezemben. Látom rajtad, hogy izgalomba jöttél... Halk, rekedtes hangon súgom a füledbe...

- Most ezzel fogok beléd hatolni, édes..... - és elindulok lefelé feszes testeden, csókolgatom, nyalogatom, simogatom, ahogy haladok lefelé.


Eléd térdelek, teljesen szétnyitom a lábad, és odaillesztem a nedves puncidhoz a játékszert...

Majd lassan teljesen beléd tolom, tövig... majd kihúzom.... teljesen kitölti szűk lukadat...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mellém könyökölsz de a vágy homályától nem is látom mit is szopogatsz édes ajkaiddal..Lassan térek magamhoz, és döbbenek rá mit is látok, halkan megszólalsz

-Most ezzel fogok beléd hatolni... - de mire felfogom ajkaid megint testemet csókolgatják, miközben érzem melleim közt a vibrátort amint nyelveddel követed lapos hasamon keresztül egészen le puncimig.

Kezeiddel irányítod lábam miközben máris érzem, hogy lassan belém nyomod a vibrátort, testem egészen ráfeszül és szinte máris elélvezem, de mielőtt elélveznék kihúzod, majd lassan körözve vissza...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem, látom, hogy tested remeg a vibrátor hatására... Játszadozom veled. Lassan húzom ki és tolom beléd, majd gyorsabban, körzök vele benned, minek hatására te még jobban széttárod a lábaidat, simogatni kezded formás melleidet. Eddig ismeretlen kéj önti el tested.

Rád hajolok, és ütemesen dugni kezdelek a vibrátorral, közben a nyelvem érzékeny csiklódon táncol, és a szabadon lévő kezemmel finoman simogatlak.... lapos hasad, a melleiden és végigjáratom a kezem, majd formás fenekedre tévedek, és azt is megszeretgetem a kezemmel...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre ütemesebben dugod a vibrátorral puncim csak úgy lucsog már édes nedvemtől. De te nem hagyod veszni , ráhajolsz puncimra és nyelveddel nyalogatod ajkaiddal szívod szopod minden cseppem. Testem vad hullámai egyre erősebbek és soha nem érzett érzés kerít hatalmába, amint elérek az orgazmushoz. De mintha erre vártál volna egyre erősebben dugsz és szívod csiklóm, minden sejtem remeg testemben a kitört ismeretlen örömtől....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A végletekig fokozom izgalmad, élvezeted. Egyre jobban remgesz, közeledsz az orgazmus felé. Nézem, ahogy gyönyörű tested egyre joban remeg, ezért gyorsítok, és szenvedélyesebben dugom a puncid, és még jobban szívom édes csiklód. Szinte robbanás szerű az orgazmusod, tested megfeszül, dobálod magad, ahogy elélvezel.

Tested csak lassan nyugszik meg, és én közben sem hagyom abba az izgatásod, de jelentősen lassítok a tempón. Szépen, fokozatosan húzom ki belőled a vibrátort, és közben csókokkal halmozom el - még mindig - lüktető puncid....

- Csak nem tetszett a játékszer? - kérdezem halkan...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Testem lassan nyugszik a perzselő orgazmus után, próbálod nyugtatni testem...Csókokkal cirógatsz miközben lassan vissza térsz ajkaiddal ajkamhoz és egy forró csókkal zárod el. kezed egyre feljebb kúszik a vibrátorral testemen valahol a mellemnél rá kulcsolódik tenyeredre enyém.Majd egyre feljebb húzva ajkaink szét válva mindketten édes finom nedvem nyalogatjuk.

Látom tekinteted egyre fátyolosabb, átveszem a vibrátor irányítását. Óvatosan szádba nyomom miközben ajkaim lekúsznak kemény bimbódhoz és erősen beszívom ajkaim közt....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Forró csókban egyesül ajkunk, megízleled édes nedved. Kezem a vibrátorral testeden halad felfelé... majd ahogy a melledhez érek, már te irányítod a kezem. Ajkunk elválik, és te a számhoz teszed a még mindig nedves vibrátort. Én nyalogatni kezdem azt, s te közben a hátamra döntesz. Ajkad vándorútra kél rajtam, és formás melleimhez érve, a bimbóimat kezded csókolgatni. Majd ajkaid közé veszed őket, meg is megszívod... ezt már én nem bírom ki hangtalanul és hangosan felnyögök. Nézem, ahogy kezeddel körbe fogod a mellem, és minta baba lennél, szopni kezded a kemény bimbóm. Közben a szemembe nézel, és látom a tűzt a szemedben...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szemedben a vágy tükröződik ami szinte meg őrjit. A vibrátort egyre lejjebb húzom és miközben meg, meg szívom bimbódat, megnyalogatom a vibrátor hegyét. Majd feszes hasadon húzom végig és érzem mennyire emeled csípőd, a vágytól. Ajkaim lejjebb siklanak követik a vibrátort, nyelvem szét nyitja ajkaidat és utat tör a vibrátornak.Másik kezem folytatja melled kényeztetését, óvatosan morzsolgatom duzzadt bimbódat. Amikor besiklik lucskos puncidba a vibrátor lesiklik kezem feszes fenekedhez belemarkol majd combodon simogat. Óvatosan összébb zárom combod, nem duglak csak tartom benned a vibrátort amint kicsit az oldaladra fordulsz.Így tárod szét újra lábad, combodon átnyúlva csiklód izgatja ujjam miközben a vibrátort megmozdítva újra dugni kezdelek vele. Ajkam fenekedet harapdálják kéjesen, miközben bele nyalok egyre forróbb lüktetésedbe...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tovább cirógatsz, közben a vibrátorral egyre lejjebb haladsz, és édes nyelved követi útján. Nyelveddel széthajtod nedves ajkaimat, és belém hatolsz a játékszerrel. Bennem tartod, miközben én oldalra fordulok. Te a hátam mögött maradsz, és ahogy elhelyezkedem, dugni kezdesz a vibrátorral. Hangosan felnyögök, teljesen bizsereg a testem, ahogy jár bennem a műpénisz. Kezed markolja a fenekem, és nyelved is játszik a puncimmal. Fejedre teszem a kezem, beletúrok selymes hajadba. Csak halkan mondom, szinte suttogom:

- Csináld még édes....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hallom mennyire élvezed, kérlelsz remegő hangodon...

-Csináld még édes... - érzem amint kezed még közelebb húz magadhoz.

Nyalom édes lüktető puncid, ujjaim tenyeremmel vissza térnek fenekedhez és nyelvem után kúszva megtalálják apró kis lyukadat ..Nyelvem nyalogatva izgatja, miközben egyre nagyobb ütemet diktálsz a vibrátoron, csak duglak vele egyre erősebben. Ujjaim óvatosan benyomom lyukadba miközben egyre hevesebben izgatnak. Tested teljesen ráfeszül ujjamra és szinte sikítasz az élvezettől, nyelvemmel egyre több nedvet nyalogat arra egészen addig míg ujjammal teljesen be nem tudok hatolni....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már nem is tudom, melyikünk diktálja a kemény ütemet... de nem is érdekel, teljesen elveszek az élvezetben, amit okozol nekem. Nyelved a puncimról hátra téved, és izgatni kezdi a lukam, ami még inkább felkorbácsolja amúgy is forrongó vérem. Hangosan felnyögök, már az sem érdekel, ha a földszinten is hallják a hangom. Ujjaid is követik játékos nyelved, és fenekem minden részét izgatni kezdik.

Egyre több nedvességet halmozol fel hátul is, és hamar befér így az ujjad, és tövig dugod belém azt is....

Ettől újra hangosan felnyögök, már teljesen eszem veszem. Ahogy dugod minkét lukam... egyre inkább közeledik az orgazmusom....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ha lehet feneked egyre jobban kínálja magát, élvezettel veszem birtokban minden részét élvezem ahogy vonaglasz nyelvemen és az ujjaimon. Teljesen összhangba dugom puncid és lyukad, nyelvem izgat és hangod hallva érzékelem, nem messze vagy a csúcstól.Mikor is remegni kezdesz és érzem amint az orgazmus hullámai szorítják ujjaim.Nyelvem még hevesebben nyalja minden kis zónád amitől egyre erősebb remegésed, és szinte sikítva élvezel. Alig csitul remegésed hosszan élvezel.

Mikor kicsit lassul levegővételed, lassítok én is kihúzom ujjaim és forrón megnyalva a vibrátort is kihúzom lassan nyugvó puncidból.

Visszatalálok ajkaidhoz együtt lenyalogatjuk édes nedved és vibrátort ott hagyva melleink közt édesen kifulladva álomba zuhanunk....

Tartalomjegyzék