Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hosszú estének nézünk elébe. A hossteszügynökség hívott, valami üzletemberféle kért két kísérőt tömeges üzleti vacsorához, de szemtelenül sokat szeretne költeni ma, így kölcsönös szimpátia esetén...még bármi megeshet...szerencsére a pasi jóképű, láttuk a fényképét, úgyhogy majd meglátjuk mi lesz az éjszakából. Élettel dolgozom ma, ami jó. Általában jól megvagyunk és akkor is jól elszórakozunk, ha a szórakoztatandó lény dögunalom. És nem utolsó sorban azon nagyon kevés nő közé tartozik, akivel ágyba is szívesen bújok. Van néhány visszatérő vendégünk, aki újra és újra velünk tölti az estéit.

Minden esetre gondosan készülök. Fekete fényes combfixet veszek, harisnyatartóval, apró fekete necctangát és felülre egy hirtelen ötlettől vezérelve egy hímzett fekete fűzőt. Szívem szerint mást fel se vennék, de azért egy enyhén áttetsző, lágyan simuló fekete rövid ruha is felkerül. Enyhe smink és már kész is. Szőke hajamat kibontva hagyom, kell még egy kis édesen fanyar parfüm és indulás. Élettel úgy beszéltük meg, hogy az étteremben találkozunk, picit előbb mint amikor az esti partnerünkkel. Jó korán odaérek, szombat estéhez képest egész enyhe a forgalom. Bezsebelem a taxis elismerő pillantását és belépek az ajtón...A pincér az asztalhoz vezet, várakozáshoz egy pohár vörösbort rendelek.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Újabb este, újabb munka. Nem, mintha nem szeretném csinálni ezt a hosszteszkedést, de néha az indulás előtt inkább tévézni, vagy olvasni volna kedvem... és ez ilyenkor nehezíti az indulást, főleg, ha amúgy is fáradt vagyok.

De, veszek egy nagy levegőt, és végiggondolom a dolgokat. A hajam rendben, szépen kiengedve, lágyan omlik a vállamra, egy pár csepp finom, lágy illatú parfüm, egy mély dekoltázsú felső, és egy új darab a ruhatáramban... egy bokáig érő, de jobb oldalt majdnem derékig felsliccelt szoknya. Nagyon kis rafinált darab, mert csak akkor nyílik szét, ha egy picit nagyobbat lépek, mint amekkorát szoktam. A szoknya mélybordú színű, mint a felső is, szinte teljesen színazonosak, pedig nem is egy kollekció részei. Ehhez mérten választottam egy hasonló bordó francia bugyit, ami még éppen nem látszik ki a szoknya oldalánál.... mert azért nem teljesen derékig ér az a slicc. Szintén bordó melltartó, és bordó combfixel egészítem még ki a dolgot.


Ahogy megyek le az emeletről, végig gondolom az estét. Találkozom Viával, édes kolléganőmmel az étteremben, korábban, mint ahogy az üzletember megjön. Vele már sokszor dolgoztunk együtt, kérnek is már minket, hogy közösen vállaljunk munkát. Nem mondom, néha szexbe torkollik egy-egy este... de mivel Viától sem áll messze a nők kényeztetése, és tőlem sem... Ha nem volt olyan a társaság, akkor egymást szórakoztattuk el.


Belépek az étterembe. Szépen kivilágított, mégis hangulatos helyet választottak nekünk. Egy fess fiatal ember kísér az asztalunkhoz, és nem állja meg, hogy ne nézzen időnként a dekoltázsomba, vagy legalábbis abba az irányba. Megnyugodva állapítom meg, hogy jó választás volt ez a ruha.


Végre odaérünk az asztalunkhoz. Amint meglát, Via felemelkedik ültéből. Meg kell állapítanom, igen szexis ma este. Kísérőm elköszön, és kettesben maradunk. Két puszival köszönünk, és mielőtt fejünk eltávolodna, Via fülébe súgom.

- Veszett szexis vagy ma...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már megint egy üzleti vacsora. Egyedül csak a csinos kísérők szokták feldobni a hangulatomat, mert az üzleti partnerek ritka unalmasak és néha még értetlenek is. Ráadásul a mostaniak is valami messziről jött cégtől vannak, akik viszont adnak a minőségre. Legalábbi s a cégbemutató szerint. Szóval ma ki kell tegyek magamért, így nem egy, hanem két kísérőt is hívtam, akik jól mutatnak majd mellettem ezen az unalmas vacsorán. Legalább elvonják a partnereim figyelmét.

Mikor az étterembe érek, már ott vannak mindketten. Kifejezetten csinosak, sőt mi több, nagyon szexisek és vadítóak. Külön-külön is. Még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg még lehetne is valami. Eddig bár volt pár kísérőm, a finom közeledést visszautasították. De ki tudja, hátha éppen ők...

Akkor vissza a munkához, mert álló zászlóval mégsem fogadhatjuk a vendégeket. Bemutatkozom a hölgyeknek gyorsan és eligazítom őket:

- Itt ülünk ennél a nagy asztalnál, jönnek vagy hatan-heten. Ők a túloldalra ülnek, mi hárman velük szemben. Felvázolom nekik a cégünk működését, hátha befektetnek - mondom, bár én fektetnélek be titeket lányok -, igyatok-egyetek, a cégem fizeti a számlát. Hoztam anyagot, amit majd esetleg meg kell mutatni nekik, ebben kérem a segítségeteket.

A lányok okosaknak tűnnek, és kissé mintha szemtelenek is lennének, de úgyis segítik csak a dolgomat, más nem lesz, bár nagyon is szimpatikusak. És a csipke itt-ott kivillant a szoknya alól... Türtőztessem már magam, most más dologra kell koncentrálni.

Már jönnek is a vendégek, egymás után mutatkozunk be egymásnak, majd helyet foglalnak velünk szemben. A terítőt az ölembe hajtom, kicsit hosszú lett, és ahogy a lányok leültek a kétoldalamra, a felcsúszó szoknyájuk a combfixcsipkéket szépen láttatni engedi. Na de akkor ez a pillanat is elmúlt, koncentráljunk a munkánkra.

A pincérek kihozzák az előételt, és nekiállunk enni. Igaz, teliszájjal nem illik beszélni, de kedélyesen telik az idő. A partnerek is nyitottak.Egyszer csak azt érzem, hogy a jobbomon ülő lány tenyere a combomat éri és meg is simítja. Meglep, hogy ismeretlenül ilyen szemtelen, de hagyom, mert nem ér kellemetlenül, csak épp a beszédet kell folytatnom.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hamar megjön Élet is, puszival üdvözöljük egymást. Gyönyörűen néz ki, mint mindig, ez a bordó szín, különösen jól áll neki. Egy kósza pillanatra átsuhan az agyamon, hogy vajon alatta mit is viselhet...

De alig ülünk le, megjön a kuncsaft. Jóképű, ám meglehetősen háklis, hisztis pasinak tűnik...fontoskodva magyaráz evidens dolgokat, de mi mást tudnánk tenni, hallgatjuk az instrukcióit. Mintha fixa ideája lenne, hogy nem vagyunk képesek szórakoztatni a halál unalmas üzleti társaságot...szállingóznak a vendégek, kezdődik a "business" Repkednek a csudaminőségi dolgok, papírok, számok, prospektusok, és közben ideér az előétel is. Emberünk mi mást is tenne legelőször...a fekete nadrágját összelisztezi a péksütivel. Ezt valahogy el kéne tüntetnem, mielőtt feláll a pohárköszöntőhöz. Lehetőleg diszkréten, hogy senki se lássa. Egyik kezemmel az asztal alá nyúlok és végigsimítok a combján, hadd legyen újra tiszta a nadrágja. Lopva ránézek, hogy konstatálja-e a jócselekedetet, de....naná...pasiból van...azt hiszi ki akarok kezdeni vele itt az asztal alatt...picit meghökken, majd a kezemre simítja a tenyerét, tehát nem bánná ha így lenne.... hmmm, még a végén lesz valami izgalmas is ebben az éjszakában...Jóízűt mosolygok, aztán elhúzom onnan a kezem, folytatom az evést, mintha mi sem történt volna.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elkezdődik a naaagy megbeszélés. Mindenki nagyon fontosnak érzi magát, szinte egymás szavába vágva tárgyalnak. Mi, Viával, kedvesen mosolygunk, és válaszolunk, ha esetleg néha hozzánk is intéznek egy - egy kérdést. Látom, Via lopva a pasi combját simítja le... no igen, a fene nagy komolyságban a pasi elfelejt normálisan enni. Pohárköszöntő, mindenki felemelkedik, így mi is. Alighogy leülünk, hozzám lép egy pincér és a fülembe súgja:

- Elnézést a zavarásért, de telefonon keresik a főnökét. - Hm. ezek szerint, titkárnőnek vagyok nézve. Hát legyen, belemegyek. Bólintok, és egy elnézéssel távozom az asztaltól. Minden szem rám szegeződik, megáll egy pillanatra a beszélgetés. Kedvenc ügyfelünk is engem bámul, majd vissza is fordul az asztal felé.

Átveszem a telefonon jött üzentet, a holnapi délelőtt tíz órás megbeszélést átették délután kettőre. Kezemben a cetlivel, visszasétálok az asztalunkhoz. Finoman leülök, és munkaadom elé csúsztatom a cetlit. Ő végigmér, szeme elidőzik a dekoltázsomon, majd koncentrál és elolvassa a papírt.


Hamar túljutunk a főfogáson és a desszerten is. Viával egész vacsora alatt szemezünk, és méregetjük egymást, ahogy máskor is szoktuk. Mintha, ő már eldöntötte volna, hogy legyen, illetve, hogy lesz folytatása az estének...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A vacsorán már túl is vagyunk, és az üzlet is jól sikerült. A lányok is jól viselték az eseményt. Felajánlom nekik, hogy elviszem őket hazáig, ha már ilyen kitartóak voltak. A kocsihoz kísérem őket, és beszállnak hátulra, sofőrködöm nekik egy kicsit.

- Már engedjétek el magatokat lányok! - szólok hátra nekik. - Vége a hivatalos résznek. Az este jól sikerült, igazán hálás vagyok nektek. Helyezzétek kényelembe magatokat ott hátul, és szóljatok, hogy merre kell menni.

Most ráérek furikáztatni a lányokat, hiszen holnap csak délután kellek, végre kicsit kipihenhetem magam. Hátul a lányok vidáman cseverészni kezdtek, nem hiába: régi kollégák lehetnek. Aztán azt veszem észre, hogy a kezük egyre többször téved egymásra, sőt... mintha kifejezetten egymást simogatnák... Jól látom a tükörben? De ezt már biztosan jól látom, hogy az egyik megcsókolja a másikat!!!! Még jó, hogy nem jött szembe senki, mert kicsit elkalandozott a tekintetem.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre vége a hivatalos résznek, kuncsaftunk is oldódik kicsit. Megitat velünk még egy pohár bort, majd felajánlja, hogy hazafuvaroz minket. Haza???Gondolom magamban, s Életre sandítok, aki pajkosan visszakacsint...

Betelepszünk a hátsó ülésre, és úgy döntünk, ideje hogy sorőrünk, no meg mi is szórakozzunk végre. Fáradtnak látszik, de felszabadultan mosolyog, hisz jól sikeredett az üzlet. No majd hazáig kiderül, hogy valóban hazamegyünk-e...

Élet arcát végigsimítom, miközben lelkesen cseverészünk, hogy azért mégse legyen nyilvánvaló csend hátul. Belecsókol a tenyerembe, amitől borzongás fut végig a testemen. Az ő keze a combomra téved, menthetetlenül felcsúsztatva az amúgy is szemtelenül rövid ruhámat...egy hirtelen ötlettől vezérelve kibújok a bugyimból és a táskámba teszem...aztán Élethez hajolok és finoman megcsókolom az ajkát. Finom, puha és izgató mint mindig...ha a pasi nem akar minket, felcsalom magamhoz...de sokkal jobb volna, ha irányt váltana és inkább a hotelszobájában kötnénk ki...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy kiérünk az étteremből a pasi előre ül a volánhoz, mi pedig a hátsó ülésen foglalunk helyet. Tér van bőven, nem kell szorongnunk. Nevetgélünk, szórakozunk, de már Via szemében is látom azt a bizonyos tüzet, ami engem is mindig felkorbácsol. Simogatjuk finoman egymást, ő végigsimítja az arcom én pedig belecsókolok a tenyerébe. Ösztönös ez a mozdulat, nem is gondolkodtam rajta. Kezem közben elindul Via formás combján, feltolva ezzel a ruháját. Ő meg váratlanul megszabadul a parányi bugyitól, ami rajta volt. Hmm... ettől a mozdulattól valahogy rögtön bizseregni kezd az ölem.


Mintha kitalálná a gondolataim, megcsókol. Ajka finom, puha, és izgató. Kezem felsiklik a testén, megcirógatom formás melleit, majd a nyakán felcsúszva a tarkójára csusszan a kezem. Simogatom picit, majd amilyen úton jött, olyan úton csúszik is vissza a kezem, újra végigsimítva Via gyönyörű testén. A másik combját is megsimogatom, a térdétől kezdve egészen a combja tövéig, és nem tudom kihagyni a mozdulatot, végigsimítok a vágatán is....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ezek a lányok hátul nyalják-falják egymást. Azt sem tudom hová megyünk, hová vigyem őket... Na jó, ha ők nem mondják meg, akkor majd én kitalálom, hogy hová is megyünk. Otthon most nem biztos, hogy rend van, szóval akkor talán jobb lenne valami szálloda. Oda elviszem őket és akkor holnapig ott el lesznek. Vagy elleszünk... Nem is rossz ötlet! Ha már így bemelegedtek, biztosan engem is szívesen bevesznek. Hátranézek a tükörben. Ezek már lassan levetkőztetik egymást! Ott szopogatja az egyik a másik mellét! És hová nyúl! Hopp, az utat is figyelni kéne... Melyik szálló legyen. Hmmm... Megvan! És a portást is ismerem. Jó lesz.

- Khm... hölgyeim! - szólok hátra. - Szállodában fogunk lepihenni ma estére, ha nem baj. Remélem nem ígérkeztek el máshová.

- Nem, nem, mehetünk! - szólnak oda két csók és szopogatás között.

- Remek. Viszont akkor szedjétek kicsit rendbe magatokat, mert mindjárt megérkezünk!

Alig öt perc múlva már fékezek is a szálló előtt, kiszállok és nyitom is az ajtót a hölgyeknek. Az egyikük úgy szállt ki, hogy a kopasz punciját teljesen megmutatta. Huh... már látom, hogy kemény este lesz a mai. Az autót leparkíroztatom és már megyünk is befelé. Az ismerős portás fogad minket:

- Jó estét! Milyen szobát parancsolnak?

- Jó estét! Szerintem valami elegáns és kényelmes szobát kérnénk. - kacsintok is a srácra, na meg némi javadalmazást is nyújtok neki.

- Parancsoljon, ez jó választás lesz! - nyújtja a kulcsot.

- Köszönöm! - búcsúzom el. A lányok már a lift előtt nevetgélnek, alig bírnak magukkal.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Élettel kicsit megfeledkezünk az udvariassági szabályokról, annyira egymás kóstolgatásába feledkezünk. Ízlik a teste no, mit csináljak, mindig lázba hoz. Élet keze végigfut a testemen, gondosan megnézve tényleg kellően izgalmi állapotba hozott-e...nem kevés árulkodó jelet talál...kiszabadítom a mellét a nagy dekoltázsból, nyelvemmel körberajzolom a bimbót. Halk sóhajjal dől hátra, élvezi a kényeztetést. Amikor picit erősebben szívom, a fogammal összecsippentve, csípője önkéntelenül megrándul, ölemen lévő keze pedig revansot vesz nedves puncimon...

Amikor kedves sofőrünk tudatja velünk, hogy szállodázna....egymáshoz bújva nézünk fel, meg sem próbálva leplezni mit is csináltunk éppen.

A kis irigy, követeli, hogy szedjük rendbe magunkat, pedig épp most kezdtünk belejönni. Ezért lehet hogy büntit érdemel....udvariasan kinyitja a kocsi ajtaját, egyikünk, majd másikunk előtt, gondoltam, hadd kapjon némi ízelítőt, úgy szállok ki a kocsiból, hogy kétsége se maradjon azzal kapcsolatban, hogy a ruhám alatt egy kopasz punci várja epedve...

Villámgyorsan elintézi a szobafoglalást, a portás jó ismerőse, mintha minden nap ide járna, és már állunk is a lift előtt...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon hatott Viára az érintésem, meg is hálálja azonnal, finom ajkaival mellemet kényezteti, majd a ruhából kiszabadítva, a bimbómbat veszi kezelésbe. Hátra dőlök, és hangot is adok a kéjnek, amit okoz nekem. Ez már a sofőrünk figyelmét sem kerüli el. Viszonzom én is a kényeztetést, Via nedves punciját simogatom.


Épp kezdtünk volna belemelegedni a dolgokba, amikor az üzletember közli velünk, hogy mindjárt megérkezünk a hotelhez, és szinte ezután már fékez is. Kiszállunk és ő profi módjára azonnal intéz nekünk szobát is. Nem semmi a pasi. Formás teste van, magas termete, széles, izmos válla... Hm... Máris elképzelem ruha nélkül. Aztán Viára téved a tekintetem, ahogy mellette áll, és őt is levetkőztetem a szememmel.


Két oldalról karolunk udvarlónkba, és a lifthez sétálunk. A késői órára tekintettel, már szinte üres a szálloda hallja, így a lift is üresen érkezik. Liftkezelő hál istennek nincs, így miénk a tükrös és igen tágas fülke. Amint becsukódik az ajtó, az üzletember elé lépek, és a kezembe veszem a farkát a ruhán keresztül, és ezzel egy időben forrón szájon csókolom szexi barátnőmet... ettől a pasinak eláll a szava egy pillanatra, de aztán gyorsan feltalálja magát...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy belépünk a liftbe és becsukódik az ajtó mögöttünk, a kis barna egyből alám nyúl, és a nadrágon át masszírozza a farkam. Nagyon jól csinálja, hamar újra keménnyé válik a kezében. És ahogy csókolja a barátnőjét... A tükörben pedig látok mindent körbe. A szőkeség alá nyúlok, mert érezni akarom a kopasz punciját, amit láttam az autóból történő kiszálláskor. Nem tiltakozik és máris az ujjaim között érzem a nedves ajkai közül szivárgó nedves vágyat.

A lift lassít, mindjárt nyílik az ajtó. Elengedem a szöszkét, de a másik még mindig fogja a farkam. Még jó, hogy háttal állok az ajtónak. Nyílik a lift, szerencsénkre sehol senki az emeleten.

- Hányas szoba? - kérdi a barna, és meglógatom előtte a kulcsot. - Aha...

És a farkamnál fogva húz ki a liftből. Na ez ám a határozott nő! Egészen a szobáig a nadrágomon át fog és vezet, még jó, hogy sneki nem látott meg így. De amint becsukódik mögöttünk az ajtó...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A liftben Élet úgy ítéli, ideje a pasit is bevenni a buliba, egy határozott mozdulattal az öléhez nyúl, gyorsan feltérképezve mit is rejt a pöpec kis öltönynaci, ami azért...nem sokáig marad már rajta...de engem sem hagy parlagon heverni, folytatjuk a csókot, ahol az autóban abbahagytuk. Ejnye, mohó ez a pasi, amint felocsudott első megdöbbenéséből, amit a direkt támadás okozott neki, máris a szoknyám alá nyúl, hogy közelebbről vizsgálhassa, mit is látott az imént, kiszállás közben.

Végre felérünk, nem kicsit összegabalyodva, de meglehetősen gyorsan jutunk a szobánkig. Végeláthatatlan időnek tűnik, míg végre becsukódik az ajtó mögöttünk....Élettel kétoldalról közrefogjuk a pasit, egyik kezünkkel az ágyékát, a másikkal a vállát markolva és egész egyszerűen lenyomjuk őt az ágyra. Meglepi a heves fordulat, tiltakozni próbál, de két nő karmai közül nem menekülhet. Hevesen csókolni kezdem, miközben az ingéről tépem a gombokat, Élet pedig boszorkányos ügyességgel szabadítja meg őt alsó ruhadarabjaitól...Nagyjából fél perc alatt ott fekszik előttünk...vagyis inkább alattunk anyaszült meztelenül, mi pedig nézegetjük áldozatunkat...Élet a combjain ülve tartja őt fogságban, én pedig a két karján ülök. Nézünk egymásra, pajkos kedvemben lévén, nevetve kérdezem őt:

-Mit kezdjünk a zsákmánnyal Élet?-már látom is azt a buja, gonosz tekintetet a szemedben...izgalmas éjszakánk lesz...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte behúzzuk a pasit a szobába... és miután becsukódott az ajtó, Viával neki esünk. Lenyomjuk az ágyra, Via ráhajol a férfi szájára, közben picit félre is csúszik a ruhája, így szabad belátást enged nekem formás melleire. Még jobban tűzbe hoz a látvány, és seperc alatt megszabadítom a pasit a nadrágjától, alsójától. Via ugyan ezt teszi a férfi ingével. Pillanatok alatt meztelenül fekszik előttünk a pasi, álló farokkal. Kicsit játszadozni kezdek a meredező hímtaggal, és a golyókkal, amitől halk sóhajt hallat a férfi, de Via csókja elnyomja. Elválik ajkuk, és mindketten végignézünk a kiterített férfin, majd összenézünk Viával. Mintha szavak nélkül kommunikálnánk, és mintha ugyanarra is gondolnánk.


Egymás felé fordulunk, és lassan vetkőztetni, csókolgatni kezdjük a másikat. Via mögé lépek, a nyakára teszem a kezem, és bársonyosan sima bőr érintését élvezve, lecsúsztatom ruhája pántját a karjára. Majd a melltartója pántját és kiszabadítom formás melleit is. Két kezembe veszem azokat a gyönyörű, izgató melleit, és a mellbimbókat kezdem el finoman izgatni, közben ráhajolok a nyakára. Megérzem parfümje illatát, ami mintegy afrodiziákum úgy hat rám, végigfut testemen a bizsergés. Harapadálom, csókolgatom a nyakát, és közben kezem lejebb vándorol a testén, félrehúzom a szoknyát, és mindkét kezemmel végigsimítok az édes, kopasz punciját...


A pasi ezt megbabonázva nézi, és már emelkedne is fel, hogy odajöjjön, de Via fenséges kézmozdulattal jelzi neki, hogy nem csatlakozhat most még hozzánk...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy becsukódik az ajtó, hirtelen kicsúszik az irányítás a kezem közül. Egyszerűen megfognak és az ágyra húznak. Még fel sem ocsúdhatok, máris meztelenül vagyok az ágyon. Tiltakozni sem lenne időm, de ki akar itt ellenkezni két ilyen kemény lánnyal? Akkor most biztos az jön, hogy egyikük engem kényeztet, én meg a másik lányt... Erre azt látom, hogy a lányok egymással kezdenek foglalkozni. Simogatják egymás mellét, csókolják a nyakukat, be-bekúsznak a másik ajkai közé... Csodás látvány... Állok is keményen, de már én sem akarok kimaradni a jóból, épp felülnék, amikor az egyikük int. Maradjak? Hát jó, csak... Na jó, addig kicsit rámasszírozok a farkamra, hogy még keményebb legyen. Látom, ahogy az egyik lehajol a másik mellére és édesen, finoman szopni kezdi, miközben a szemembe néz. Mintha csak azt mondaná: csináljam én. Meg is mozdulok, de a másik lány megint leint. Eh... ne ingereljetek, mert elkapom az egyiket és magamra húzom... És a ciciszopogatós keze bekúszik a másik combjai közé és ki-be húzogatja az ajkai között... Már ott akarok lenni...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rakoncátlan a pasi, mindenáron be akar szállni. De azért sem. Még nem...majd he egymást kicsit kiélveztük. Úgy látszik azért tetszik neki ez a játék, engedelmesen az ágyon marad, miközben mi kényeztetjük egymást. Élet a hátam mögé állva leszedte minden ruhámat, olvadok a karjaiba...de én is akarom őt kényeztetni. Megfordulok, áthúzom a blúzát a fején, csodálom a lágyan leomló haját szép formájú vállán. Lecsókolom róla a melltartót és újra megízlelem édes melleit, közben kihívóan a tűkön ülő, álló farkú áldozatra nézek...te is szeretnéd már igaz? Kérdi némán a szemem. Letérdelek eléje, hogy szoknyája se maradjon sokáig fent. Hoppá, az ő bugyija is elrepült valahová útközben. Ez a meglepetés teljesen feltüzelte a vágyamat, szembefordítom az ággyal a fotelt, oda ültetem le Életet. Szenvedélyesen megcsókolom őt, majd egy hirtelen mozdulattal a két lábát szétfeszítve felteszem a két karfára. Mielőtt lehajolnék, hogy megízleljem combja tövének nektárját, félreállok, széthúzom a punciját, hogy pontosan lássa a pasi, hogy mi az, amivel most én játszhatok, ő meg még nem....

-Szép ugye?-kérdezem tőle-És hidd el finom is, már kóstoltam és alig várom, hogy újra megtehessem...-eztán hátat fordítok neki, térdelésből előrehajolva végignyalom a teljesen kitárulkozott puncit...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte felfaljuk egymást Viával. A pasi csak nem marad nyugton, és Viának többször kell őt maradásra utasítania. Meglepetéssel készülök Viának, mert útközben én is levettem magamról a bugyit, és, amikor ő kezd el kényeztetni engem, váratlanul éri ez a meglepetés. De, hamar úrrá lesz meglepetésén, és váratlan, heves akcióba kezd. A fotelt az ágy felé fordítja, és miután leültem, a lábaimat gyengéd, de határozott mozdulattal szétfeszíti. Lehunyom a szemem, és már várom játékos nyelve érintését, ehelyett hangjára eszmélek. Ujjaival szétnyitja nedves ajkaimat, és a férfira nézve kérdezi:

- Szép ugye? És hidd el finom is, már kóstoltam és alig várom, hogy újra megtehessem...- mondja a férfinak, és engem már a szavai is tüzelnek. Térden állva temeti arcát a puncimba, és még látom egy pillanatra a férfi arcát... minden rá van írva... látom, hogy Via felárulkozó testhelyzete szinte az őrületbe kergeti. Tudom, hogy mit érez, én is éreztem már, hogy mennyire kívánatos tud lenni, ahogy Via ajkai kissé elválnak egymástól, és az izgalom nedvétől csillognak. Meg is nyalom a számat, annyira kívánom érezni őt...


De, nyelve szorgosan jár a csiklómon, és én nem fogom vissza magam, hangosan nyögök, és még jobban szétfeszítem a lábam, hogy még több helyen kényeztethessen....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kényeztetést a fotelben folytatják tovább. A barna felül és a szőke szétnyitja a lány lábait a karfára. Majd kinyitja az ajkakat, és odaszól:

- Szép ugye? És hidd el finom is, már kóstoltam és alig várom, hogy újra megtehessem... - Na én is megtenném, ha engednétek, de lássuk, milyen élvezettel nyalod ki a punciját. Kezem már erősen maszírozza a makkomat, úgyhogy most már valamit tenni kell. A szőke ahogy hajol és a popsiját felém nyomja, ajkai nyílnak szinte hívogatóan. Na ott az én helyem! Már ülök is fel, de ahogy elindulnék, a barna rámszól csúnya szemekkel:

- Maradj csak ott! Különben vége a játéknak! - erre a szőke is rám néz. Kissé bosszúsan megyek vissza az ágyra, mert nem egész este maszturbálni akarok, és már ha ott vagytok, érezni akarlak titeket. Na jó, még visszamegyek most utoljára, de nem lesz még egy ilyen alkalom. A szőke visszahajol puncit nyalni, miközben a barna hangosan nyög... Már egyre gyorsabban jár a kezem és lehet, hogy nem is érdekel majd, én elreptetem magam...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyughatatlan a pasi...nem marad nyugton, hogy hátradőlve élvezze az előadást...Életnek újra rá kellett szólnia, ahelyett hogy teljesen belemerülne az élvezetekbe....ráadásul masztizik is...no neee, az a farok kell nekem, nem hagyom hogy magával játszadozzon... Rásandítok Életre, egyre gondolunk. Nehogymár elrontsa a játékot....egy utolsót nyalok csodálatosan csurgó puncijába, majd felállunk...közrevesszük az ágy szélén ülő és masztizó pasit és a kezeinél fogva hanyatt döntjük az ágyon.

-Rosszfiú, ez a farok a miénk...-suttogom a szájába, majd míg Élet megízleli a hatalmas farkot, gondoskodom róla, hogy a hímnemű egyed pontosan addig maradjon nyugton, amíg mi jónak látjuk.

Saját nyakkendőjével kötöm az ágy végéhez mire észbe kap...

Ha már ott vagyunk az ágyon, nem megyünk újra a fotelba, Életet a pasi két combja közé fektetem, ellentétes irányban, a puncija és a nagyra nőtt farok szinte összeér...de csak szinte...a nyelvem visszatér a nyalakodáshoz, a pasi golyóit az állam érinti, cirógatja időnként, fölötte térdelve, teljes belátást kaphat, ám egyenlőre be kell érje a "véletlen". Előbb Élet fog élvezni egy hatalmasat. Utána jöhet minden más...Előveszem a táskám rejtett tartalékait, egy kisebb vibrit és egy gésagolyóként árult ügyes kis rezgő szerkezetet. Ez utóbbi nem más, mint két madzagon lógó két golyócska...kérdőn nézek Életre, melyiket választja.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már igen közel járok az elélvezéshez, mikor a pasi újra jönni akar. Rászólok, és nem jön közelebb. Viával egymásra nézünk, és eldöntjük, kényeztessük a pasit. Elfektetjük az ágyon, és Via annyira lefoglalja, hogy a pasi észre sem veszi, hogy megkötöztük. Én rábukom a kőkeményen meredező farokra, és szívni, szopogatni kezdem... az férfi csípője is ütemes ringásba kezd, mintha nem is a szám fogná körbe, hanem egy másik szűk és nedves résem...

Via a férfi farkához fektet, és elővesz a táskájából egy pár gésagolyót, szeme kérdőn néz rám, mit választok.

- Előbb a rezgőset kérem... addig te meg lovagolhatsz kicsit, ha kívánod.... izgatna, ha benned látnám, ezt a kő kemény pasit.... - mondom neki elfúló hangon, mert még végig sem értem a mondaton, ő már a csiklómnak nyomja a rezgő golyók egyikét....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Épp pár húzás kellett volna már csak, amikor odajönnek a lányok és egyik egyik oldalról, a másik a másikról elkapja a kezem és kikötnek az ágyhoz. Na ez most váratlanul jött, de tetszik. Határozottan tetszik! Aztán a barna lehajol a farkamhoz és bekapja. Mmmmmm... végre.. micsoda kéj. Csak nyögni tudok, ahogy egyre jobban csinálja, és már megint alig kevés kellett volna, amikor abbahagyja. Éppen durranni akartam volna! Demost meg így olyan keményen áll a farkam, hogy legszívesebben valamelyiküket ráhúztam volna. Ehelyett megfordul a barna és a punciját nyomja oda. Majdnem elérem a farkammal, még egy kicsit a csípőmmel is rásegítenék, de pont nem. Pont nem érzem a nedves ajkakat, a forróságot. A másik lány kutakodik a táskájában, majd játékokat vesz elő. Őrület ez a nő... ilyenek vannak a táskájában? Mit csinálhat ez napközben? Előveszi és... Bele sem merek gondolni! Ráadásul felkínálja a barnának! Őrület...

A gésagolyóval kezdenek játszani, és a szőke egyszer csak átlendíti a lábát, és egy határozott mozdulattal tövig ráül a farkamra.

- Óóóóooooohhhhh... - szakad fel belőlem, ahogyan egy húzásra tövig benne vagyok. Így nem annyira látom a barnát, de isteni ebben a punciban lenni!

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A választás a golyókra esik, így az egyik golyócskát bedugom Élet hüvelyébe, a másikat a kezemben tartom és a csiklójával kezdek játszani vele, miután bekapcsolom a rezgését...Élet arcán gyönyört látok, nagyon tetszik neki hogy minden érzékszervét ingerlem....Kér, lovagoljak...legyen, úgyis alig bírom visszatartani magam...egyetlen határozott mozdulattal beleülök kedvenc játékszerünk farkába, jóízűen felsóhajtva a kéjtől....miközben lovagolok, gondoskodom Élet tökéletes izgatásáról, egyetlen pillanatra sem veszem el csiklójától a golyócskát...a másikat meg időnként picit kihúzom, de csak azért, hogy utána mélyen hüvelyébe nyúlva újra betolhassam...szemét nem veszi le a látványról...úgy látom valóban izgatja, ahogy föl-le csúszkálok szétvetett lábakkal, kitárulkozó puncival...pont benne van az ujjam, amikor érzem a semmivel össze nem téveszthető rándulását hüvelyének...mindjárt élvez a drága....úgyhogy picit erősebben nyomom rá a kívül lévő golyócskát....de a pasi is mintha....de imádom azt a lüktető farkát...finoman masszíroz belülről...milyen kár hogy le van kötve. Imádnám az erős karjait is a csípőmön.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy Via beleül az ágaskodó hímtagba, a pasi mélyről jövő, kéjes hangokat hallat. Ez még inkább fokozza vágyam, de az is, ahogy látom el-eltűnni Viában a faszt. Egyszerűen megőrít a látvány. Közben barátném megjáratja bennem a csoda játékszert, és még véletlenül sem hagyja ki a csiklómat... ezzel azt az érzést keltve bennem, hogy minden érzékszervem izgatva van. Felülök és gyönyörködöm az ő látványában, miközben alig-alig tudom nyitva tartani a szemem, olyan élvezetes, ahogy Via izgat. Még jobban széttárom lábaimat, ezzel is jelezve neki, hogy elmondhatatlanul jó, amit csinál...

Kezemet előre nyújtom, megfogom formás melleit, egyiket a másik után. Viszonozni szeretném azt a kéjt, amit ő okoz nekem. Gyors mosoly fut át az arcán, látom tetszik neki. Majd kezemmel a puncijához nyúlok, és a csiklóját kezdem picit izgatni. De, az ő izgatása nem hagy másra koncentrálni, és ezt ő is megérzi. Még erősebb ütemre kapcsol, és én már érzem is, hogy szétárad bennem az orgazmus... izmaim megfeszülnek, hátam ívben kifeszül, mint egy íj... és hangos nyögéseim töltik be a szobát...


Közben a férfi is a menet végéhez közeledik....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A csontomig hatol, ahogyan a barna felnyög és sikolt, és átéli az orgazmus összes pillanatát. Ezt már nehezen bírom én is, és amikor egy erős csípőkörzést tesz a szőke rajtam, már nem bírom visszafogni magam. Felordítok én is, és már érzem, ahogy a következő mozdulatnál megfeszül a makkom odabent és csak löki ki magából a forróságot. Ekkor a szőke is felnyög rajtam, és összeszorítja a combját, amitől odabent a farkam még szűkebb helyet kap és mintha kifacsarnák, olyan érzést kelt. Ettől még jobban megfeszülök odabent és csak jön és jön szakadatlanul, a szőke pedig minden remegésemnél újra felnyög, már-már sikolt. Megáll a mozgással, de a szorítás nem enged odabent, és le sem tudom húzni rólam, mert oda vagyok kötve az ágyhoz. Így tehetetlenül még csak szívja a punci és már az utolsó cseppek is kicsordultak az ajkai között.

Ekor leszáll rólam és mellém fekszik, miközben a barna az ajkai közé bújik és nyalni kezdi a punciból kicsordogáló levet. A szőke simogatja a mellkasomat, majd odahajol a farkamhoz és azt mondja:

- Akkor ezt most szépen letisztogatjuk. - és gyengéden bekapja és szopni kezdi. A barna is nyalakodik tovább és gyönyörű látvány így együtt a két nyalakodó lány.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kettőjük gyönyöre végigsöpör rajtam is...egy utolsó emelkedés, egy utolsó beleülés és hüvelyem összezárul miközben élvezek...látom Élet remegését, sikolyát, érzem a pasi forró lövelését, torkából felszakadó hördülését, közben pedig a saját gyönyöröm villámjai cikáznak végig minden porcikámon...

Lekecmergek és bújok kicsit, lustán pihegünk mindhárman. Node nem sokáig...Élet éled először, még alig elpihent puncimra cuppan, lágyan, alig érezve nyalakodni kezd. Az érzékeny hús újra forrósodni kezd...node pasikánk se maradjon parlagon, ideje őt letisztogatni. Ráadásul most kicsi a farka...imádom, amikor a számban nő meg....Mielőtt lecsúszom hozzá, eloldozom, hisz most félig alszik az oroszlán, majd gondosan nyalogatni kezdem kettőnk nedveit róla. Ez tán eltereli a figyelmemet kicsit Élet ténykedéséről. Mégis hogy nézne ki ha máris újra élveznék....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Édes barátnőm és a pasink is elélveznek, szinte egyszerre.... remeg minden porcikájuk, élvezet nézni is.

Via a pasi mellé fekszik, piheg még kissé, de közben eloldozza az ernyedt pasit. Én lassan odamászom Viához és finoman, lágyan nyalogatni kezdem a frissen elélvezett puncikáját. Bőven van nedvesség ott, és olyan finom betelni sem tudok vele. Érzem, hogy csípőjét finoman kezdi mozgatni, jelezvén, hogy nagyon is tetszik neki a kényeztetés. Ő közben ráhajol a férfi ölére és szívni, nyalogatni kezdi a pasi ernyedt farkát.


Egyik kezemen megtámaszkodom, a másikkal meg megsimogatom Via hosszú formás lábát. Majd a mellére téved a kezem, addig csavargatom, izgatom a bimbóit, mígy azok keményen állni nem kezdenek. Kezem lesiklik lapos hasán és nedves puncijánál áll meg. Egyik, majd másik ujjam is belé tolom... hangosan felnyög ettől...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Játszik a farkammal az édes, és addig veszi ki a szájából és rakja vissza, hogy akaratlanul is megkeményedik ettől a szopizástól. Végül már olyan keménnyé szívogatta, mintha az előbb nem is történt volna semmilyen repülés. Azon kapom magam, hgy a kezeim szabadok. Ki is használom az alkalmat és a szőke fejét megfogva próbálom diktálni a tempót, de nem nagyon engedi. Aztán egyszer csak abbahagyja és ezt mondja:

- Na ez szép tiszta lett. Viszont mi is elmennénk tisztálkodni. Merre van a fürdő? - ez annyira meglepő fordulat volt, hogy kicsit meg is zavarodtam. Mindkét lány rámnéz, aztán hamar rájönnek merre a fürdő: éppen az ággyal szemben. Viszont az ajtót nyitvahagyták.

- Aztán nem ám leselkedni! - szól ki a barna huncutul, de az ajtóval szemben vagy egy nagy tükör és abból belátni az egész fürdőt.

- Dehogy! Dehogy leselkedem! - miközben pontosan látom mi is történik a fürdőben.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Jó játék egy finom puha farkincát kőkeménnyé szopogatni. Lássuk mit bír a pasi...azért ha kettőnket le akar fárasztani, azzal sok dolga lesz, ismerve étvágyunkat....miután szépen, bánatomra túl hamar újra felkeményedett a farka, gondoltam otthagyom kicsit főni a levében és adunk egy kicsit még egymás kényeztetésének.

Élettel fürödni indulunk, és a rend kedvéért közöljük a pasival, hogy nem, nem leselkedhet, persze azért ezt magunk sem gondoljuk komolyan...beállunk a zuhany alá, kényeztetve tetőtől talpig megfürdetjük egymást. Találok egy üveg olajat a fürdőben és egy hirtelen ötlettől vezérelve, azzal is bekenegetjük egymást jó alaposan...különös gondot fordítunk a mellekre, és minden egyéb domborulatra...a fürdőben áll egy masszázs ágy is, ami középtájon nyitható....azt a célt szolgálja, hogy a masszőr a páciens széttett lábai közé is állhasson munka közben....hmm, ez jó kis játékszernek ígérkezik...fel is telepszem rá, Élet elém áll, ajkait csókolni kezdem.. Felsőtestünk egymásnak símul, könnyen mozog a síkos olajtól és pillanatokon belül megfeledkezünk szegény pasiról odakint, aki már a nyálát csorgatja...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A fürdőbe vonulunk Viával, és zuhanyozni kezdünk. Ezzel el is feledkezünk a kint ránk váró pasiról. Simogatjuk, csókolgatjuk, izgatjuk egymást... majd Via váratlanul eltávolodik, de csak egy pillanatra. Látom, kezében finom olajat tart. Rögtön nyom a kezébe egy szép adagot és a mellemre keni. Én felnyögök, kezére teszem a kezem és még jobban magamra nyomom a kezét, hogy csinálja erősebben. Én is szerzek egy adagot az olajból, és viszonzom finom érintését. Kenek egy keveset a hátára, és a formás fenekére is jut egy kevés olaj.


A fürdőben helyet kap egy masszázs ágy is, érdekessége, hogy középen nyitható. Via fel is fekszik rá. Én a lábai közé állok és forrón megcsókolom. Testemmel hozzá bújok és finoman csúszkáluk egymáson... közben kezemmel simogatom mellét, formás lábait. Majd kinyújtott lábakkal lehajolok, de csak addig, hogy Via édes, nedves punciját elérjem. Hamar belefeldkezem a kényeztetésébe, bele sem gondolok, hogy az udvarlónk mindent látott, ami eddig történt...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy belépnek a lányok a fürdőbe, és simogatni kezdik egymást, a kezem reflexszerűen a farkamra téved és masszírozom a makkom. Nézem, ahogyan egyikőjük odamegy a másikhoz és olajjal kenegetik egymást. Szép fényes a bőrük így csillogóan és felettébb izgató. Milyen gyengédek egymással és mégis szenvedélyesek. Nagyon szépek így együtt.

Aztán a szőke felfekszik az ágyra, és a másik lehajol hozzá. Ráadásul ahogy nyal... Na jó, én nem fekszem itt tovább, úgysem látják, hol vagyok, így besettenkedem hozzájuk. A szőke ott fekszik behunyt szemmel, a másik pedig élvezettel nyalja. Na lássuk csak melyikkel is kezdjem... Na jó, a barnát hagyom nyalni, viszont a szőke fejéhez lépek és pont, hogy oldalra van hajtva a feje, a makkommal simogatni kezdem a száját. De nem sokáig, mert egyből be is kapja és szopogatni kezdi.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen belefeledkezem Élet szájának élvezetébe, beletúrok a hajába, élvezem amit művel...aztán valahonnan a semmiből pasikánk is előkerül, hatalmasra duzzadt farkát az arcom fölé csempészve. Hmm, no ide ezzel a finom hatalmas farokkal, számba veszem, teljes hosszába magamba szippantom. Finoman lüktet a számban. Oldalra fordulok picit, így kényelmesebben hozzáférek, olajos ujjaimmal alulról megmarkolom lágyan a golyóit, azokat is masszírozom, miközben farka teljesen kitölti a számat...ösztönösen magára húzza a fejemet, mintha nem pont ugyanazt akarnám, amit ő....egek, de jóízű ez az ember....a puncim meg lágyan csordogál közben Élet határozott mozdulataira...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Via élvezettel kezdi szopogatni pasink meredező farkát. Én még élvezkedem Via ölénél, de szemem már őket nézi. Izgató a látvány, ahogy a pasi megfogja Via fejét, és magára húzza. A pasi rám néz, egyenesen a szemembe. Nyelvem helyét átadom egy rövid időre az ujjaimnak. Közben le sem veszem a szemem a pasiról, látom, hogy minden mozdulatom árgus szemekkel figyeli.


Felteszem a kád szélére a lábam, és a szabad kezemmel szétnyitom a puncim és picit hátra dőlők, de csak annyira, hogy jól láthassa. Tekintetét újra a szemembe fúrja... felhúzom a szemöldököm, kérdőn nézek rá, hogy ezt nem akarja meghódítani? Ha már újra acélosan áll a farka, hála Via kényeztetésének...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csak kóstolgatja a makkom, de én teljesen a szájában akarom érezni. Megfogom a fejét és rá is húzom, hogy mélyebben. Ez az! Milyen istenien tud ez a nő szopni! A golyóimat olazozza.... Nagyon finom!

Közben a barna a nyalakodásnál figyel minket, majd ujjazni kezdi a szőkét és néz minket tovább. Aztán felteszi a lábát a kádra, és így teljesen szétnyílik a puncija, az ajkai éhesen... Látom azt akarja, hogy bedugjam neki.

A szőke közben olyna érzékenyre szopta a farkam, hogy ha most nem venném ki, később már késő lenne... Kihúzom a szájából a farkam és odaülök a kád szélére és egyszerűen nekem háttal magamra húzom a barnát. Ő közben a szabaddá vált kezével a szőke csiklójának masszírozásába kezd, míg a másik keze rendületlenül ujjazza. Megfogom a lány csípőjét és keményen húzkodom a farkamon, az ölemnek csapva, hogy olajos golyóim a popsijához csapódjanak. Egyre keményebb tempót diktálok, és ha így folytatjuk szerintem a barnát is teljesen megtöltöm...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy határozott mozdulattal kihúzza a számból a farkát, legnagyobb sajnálatomra...tartanám vissza, így szívom, de ennek csak egy cuppanás a következménye. Ránézek és megnyalom a szám szélét...gyanítom közel jártunk az újabb véghez...nézem barátném gondos, figyelmes ténykedését, egek, de jó ez a látvány, találkozik tekintetünk és amikor a pasi mögé lép, leül és magára húzza őt, látom elhomályosuló, mohón élvező tekintetét....ez is izgalmas látvány nagyon. Hátulról dugja kőkeményen, így az én kényeztetésemben is ezt a ritmust veszi fel...ugyanerre az ütemre jár az ujja bennem, ugyanerre az ütemre jár a keze a csiklómon....én bírom rövidebb ideig...megállíthatatlanul elélvezek hatalmas sikoly kíséretében...Élet ujja megáll ugyan bennem, de ahogy dugják őt, picit rázkódik, így gyönyöröm újraéled, újabb hullámokban ránt engem görcsbe. Végül könyörül rajtam és kihúzza ujjait....felülök, nézem őket, gyönyörködöm bennük. Élvezet nézni az ilyent...Megcsókolom Életet, majd újra hozom az golyócskákat...Csak a pasi látja, miért mentem ki, kicsit meghökken, de hamar veszi a lapot. Egy pillanatra megáll, de csak annyi időre, hogy a beolajozott golyót eltűntethessem Élet fenekében, és már folytatja is. Bekapcsolom a szerkezetet, majd visszatérek Élet ajkaihoz.

-Drága, jó, ugye?-suttogom a szájába.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A pasi veszi a lapot, és odajön hozzám. Leül a kád szélére és egyszerűen az ölébe ültet. Keményen kezd el dugni, érzem, hogy már ő is vágyott erre. Tudtam, hogy mindkettőnket meg akar kefélni rendesen. Közben én Via kényeztetését sem hagyom abba, ujjaim továbbra is az ő édesen nedves puncijában járnak. Arra a ritmusra járatom az ujjam benne, ahogy engem kefél a pasi... és ettől Via hamar eléri a csúcsot, és hatalmas sikolytól kísérve a kezemre élvez. Gyönyör így látni őt újra, és ez még inkább izgat. Picit még ott tartom a kezem, aztán megkönyörülök rajta és kihúzom az ujjam belőle. A pasi közben egy pillanatra sem hagyja abba, és időnként a keze a derekamról a mellemre vándorol és azt is kényezteti.


Én észre sem veszem, hogy Via eltűnik egy kis időre, de mikor visszaér, se szó, se beszéd, a fenekembe dugja a már jól ismert kis játékszert, és be is kapcsolja... Ez új élvezetet jelent, és bele is remeg a testem. A számra hajol és megkérdi, hogy: - Drága, jó, ugye? - Én meg válasz helyett forrón megcsókolom és még vadabbul kezdek lovagolni a pasi ölén.

Via mindig is tudta, hogy mivel fokozza a végletekig a vágyam, ezért voltam határtalanul boldog és izgatott, ha vele lehettem.


Most sincs ez másként, megtalálta azt a módot, amivel már amúgy is túlfokozott kéjes érzésem még tovább tudja fokozni. Kezem a mellére téved, és a bimbóját kezdem morzsolgatni közben....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A szőke ott élvez el előttünk, de aztán el is tűnik a szobában, és aztán golyókkal tér vissza. Lehajol és egy határozott mozdulattal alánk nyúl és bedugja a barna lyukába. Bekapcsolja és rezegteti.

- Drága, jó, ugye? - súgja neki oda és csókolni kezdi. Közben nem állok meg, mert lassan nálam is közeledik a vég, főleg, hogy kicsit én is kapok a rezgésből a testén át, aztán egyszer csak előről is érzem a rezgést és ujjakat. A szőke a másik golyót odanyomja a barna puncijához és a csiklójához, ami néha lecsúszik a farkamhoz is. Ááááá.... ezt már nem fogom így bírni!

Megkapaszkodom erősen a lányban, és már nem is én mozgatom fel-le, hanem magától csinálja egyre vadabbul, hevesebben, szinte pumpálja a farkam a puncijával, miközben előről és hátulról is már rezeg... kész. Ezt már nem bírom tovább...

- Óóóóóóóóóóóhhhhhhhh.... Áááááááááhhh... - ordítok fel, ahogyan a forró levem lövöm a csaj puncijába, de még folytatja, amitől csak ordítok tovább, de már ő is sikít hátravetett fejjel, de csak nem hagyja abba... Minden cseppet kipumpál belőlem, miközben a puncijával minden húzásnál összerándul és megremeg. Benne vergődik a farkam tehetetlenül és már olyan érzékeny, hogy nem is érzem szinte, mire abbahagyja és mély beleüléssel és pár csípőkörzéssel megnyugszik.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon klassz nézni, ahogy ők ketten együtt élveznek. A pasi egy pillanattal előbb jut a csúcsra, ám így barátnőm utolsó mozgásai hosszabítják gyönyörét. Életet a karjaimban tartom, amikor elélvez, elernyed.

Valahogy visszakeveredünk a nagy ágyra, kábultan pihenünk félálomban, ki-ki élvezve saját testének utórezgéseit. A pasit kétoldalról közrefogjuk, vállain pihenünk, kezünk mellkasán összeér. Jó hosszú idő telik el csendben, mozdulatlan. Egyszercsak mintha valahonnan távolról szólna:

-Lányok, egy kis pezsgőhöz mit szólnátok?

Választ sem várva egyszál semmiben...vagyis KICSI farokban a telefonhoz slattyog és pezsgőt, epret, tejszínhabot és némi sajtot rendel magunknak.

A szobapincér érkezését törölközőben a derekán várja, ám mi még csak arra sem vesszük a fáradtságot, hogy megmoccanjunk az ágyon.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hatalmasat élvezek, és a pasink előttem megy el, a farkán még szorítok egy párat a puncimmal... és utána is többször fut át rajtam remegés. Nem engem még szabadulni a farkát.


Visszaszédelgünk mind a hárman az ágyra. Udvarlónk fekszik középen, mi két oldalról öleljük körül. Hosszú ideig pihegünk így, majd a pasi megszólal:

- Lányok, egy kis pezsgőhöz mit szólnátok? - mi egymásra nézünk Viával, szemünk összevillan és bólintunk, hogy jöhet. Megrendeli az italt, és, amikor felhozzák, ő egy szál törölközőt teker maga köré, úgy nyit ajtót.


Mi az ágyon fekszünk egymás mellett és simogatjuk egymás testét, mikor kinyitja az ajtót. A szobapincérbe belefagy a szó, mikor meglát minket. Én fekszem az ajtó felé, Via annak háttal. Az ajtó nyitásra odafordul kissé, így láthatóak lesznek a pincér számára mindkettőnk melle, Via formás teste, és a szituáció, hogy mi itt nagyon is vad dolgokat csináltunk...


Szinte süt a pasiból, hogy szíve szerint csatlakozna, de a pasinknak is eszébe jut ez, és gyorsan elköszön a pincértől, az nehogy be akarjon jönni....


Kérek egy szem epret a pasitól, és Via szájához illesztve játszadozni kezdek vele....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben elégedetten szuszogunk egymás mellett, gondolkodom mivel is lehetne még feldobni ezt a fantasztikus estét... Megvan! Igaz, kicsit sablonos, de biztos tetszeni fog nekik.

- Lányok, egy kis pezsgőhöz mit szólnátok? - teszem fel a kérdést, és nem tiltakoznak, úgyhogy odamegyek a telefonhoz és rendelek egy pezsgőt, na meg némi epret és tejszínhabot. Ezzel biztosan eljátszunk egy darabig.

Meg is jön a pincér, de pucéran mégsem fogadhatom, így egy törülközőt csavarok magam köré. Az ajtó kinyílik és mivel egyik kezemmel a törülközőt fogom, az ajtó melletti kis komódra tetetem le a felhozott dolgokat. Ekkor látom, hogy a pincér észreveszi a lányokat az ágyon. Na ennyi elég a jóból, ne ácsingózzon itt, majd én helyette is elintézem a lányokat.

- Köszönjük - adok neki némi borravalót és már engedem is útjára. Miután becsukódik az ajtó, elengedem a törülközőt, az a földre hullik és megfogom a pezsgőt, a habot és az epres tányért. Alig pár szemet hoztak rajta, de szerintem játékhoz elég is lesz.

A barna már el is vesz egy epret és a barátnője szájába dugja... Csodás, ahogy szopja.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hmm, pincérünknek is okozunk néhány kellemes percet. Látszik rajta, hogy szívesen csatlakozna triónkhoz. Nyilván látott már ezt-azt ebben a szállodában, de ilyent talán nem túl gyakran. Irigy pasink irtó hamar kitessékeli, pedig nem csúnya a pincérke...

Élet máris lecsap az eperre, belenyomja a tejszínhabba, majd a szám fölé teszi. Jóízűen lenyalogatom a habot, majd eltűntetem az epret. Viszonzom a gesztust, ő is kap egy ilyent. Miközben fölé tartom, mélyen a szemébe nézek.

Egyre gondolunk....pasikánkat hanyatt nyomjuk és a tejszínhabból szép formákat írunk rá. Tiltakozik, de ugye mégsem szeretné összekenni az ágyat, így megadóan tűri, hogy fehér habocska kerüljön a mellkasára és...nini, a már megint álló farkára...nyami de jó lesz azt onnan lenyalogatni.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az epres játék nagyon bejön Viának és a féltékeny pasinknak is. Via, miután eltűntette a neki felkínált epret, szerez még egyet, és én is kapok olyat, mint ő. Pasinknak ettől már komolyan áll a farka. Lefektetjük hát az ágyra, és tejszínhabból mindenfélét rajzolunk rá, amit aztán gondosan le is nyalogatunk róla. Ő tiltakozna, de mi nem hagyjuk lebeszélni magunkat.


Jó nagy adag habot kenek a már álló farkára és felhívom Via figyelmét, hogy milyen édes finomságot alkottam neki... Ő örömmel veti rá magát a habos farokra, térden állva kezdi lenyalogatni a habot, és közben a pasi szemébe néz, hogy ezzel még jobban felizgassa őt. A hatás nem is marad el, hangos nyögések kísérik Via minden mozdulatát.


Én közben Via lába közé fekszem, és nyalogatni kezdem a punciját, ami hamar benedvesedik a kényeztetésemre. Majd, meggondolom magam és kimegyek a fürdőbe a golyókért.... alaposan letisztogatom őket, és azzal térek vissza az ágyon hagyott kéjes társasághoz...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A lányok először egymást megetetik tejszínhabos eperrel, ami nagyon izgató látvány. Ahogyan eltűnik a szájukban és megnyalják az ajkukat... Nem hagy hidegen a dolog és érzem, hogy ismét keményedek. Ekkor közrefognak és lenyomnak az ágyra. Nana, nem akarok újabb kötözést! Próbálnék felülni, de amíg az egyik lány folyamatosan az ágyhoz nyom, a másik elkezd tejszínhabozni. A hideg hab csiklandoz is, de nagyon izgatóan hat. Aztán a farkamra is nyomnak, nem is keveset. Rendben, akkor engedek a szelíd erőszaknak, mégsem kéne összekenni a szobát, hát lássuk.

A szőke elkezdi nyalogatni a habot a farkamról. Először a felső réteget, majd egyre beljebb halad, amíg el nem éri a makkom. Aztán Egyszer csak bekapja jó mélyen, miközben nézi a szemem. Teljesen megbabonáz, ahogy a farkam egyre beljebb tűnik el a szájában.

Eközben a másik lány a fürdőből kihozza a golyókat és a szőke alá fekszik és bedugja a puncijába, majd bekapcsolja a vibrálást, mire felnyög némán, a farkammal a szájában. Ez a nyögés úgy megfeszítete odabent, hogy én is felordítok az élvezettől, aztán érzem, hogy igencsak rákapcsolt és mohón szopja tovább a letisztult makkom.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Galád barátném visszaadja a golyócskás játékot. Gyorsan hozza, benyomja a hüvelyembe, és folytatja a nyalakodást. A bizsergést érzi pasink is, a sóhajtást az ő farkába folytom. Nem tudom meddig bírom még ezt a fajta izgatást, ha Élet így csinálja tovább, menten elélvezek...picit elterelem erről a figyelmemet, és a pasi farkára kezdek koncentrálni....

-Élet drága, gyere, segíts nekem ebben a farokban-nyögöm...

Bújik is a másik oldalra, és immáron két pár ajak kényezteti a tejszínhabmentesre tisztogatott szerszámot...a golyó persze bennem maradt, folyamatosan izgatva, úgyhogy átnyúlok barátném öléhez, és csiklóját kezdem becézni.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Via kényeztetni hív, így mellé térdelek, és ketten szopogatjuk a pasink farkát. Ő felül és mindkettőnk hajába túrva irányítja minket. Kicsit hagyjuk, hogy érezze, ő irányít, majd együttes erővel visszanyomjuk fekvő helyzetébe. Nem is tiltakozik nagyon, csak elmosolyodik... mire mi még erősebben kezdjük őt szopni. Mindkettőnk keze játszik a golyóival is, ami csak fokozza a pasi vágyát.

Édes barátnémból nem vettem ki a golyót, had izgassa az még tovább őt... viszonzásul, ő a lábam közé teszi a kezét és két ujjával belém hatol. Ettől a mozdulattól picit abba hagyom a nyalakodást, felemelem a fejem és nekinyomom a kezének magam, hogy mehet még beljebb is, és mikor megteszi, hangosan felnyögök...


Erre felfigyel a pasink is, és érdeklődve nézi, hogy mit bujálkodunk mi ketten, miből hagyjuk ki őt....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Eddig csak a szőke szopogatott, de most a barna is odabújik és felváltva nyalogatják két oldalról a makkom, néha erőseket szopva rajta. Nagyon finom, és fel is ülök, hogy jobban érezzem és lássam. MInkettőjük hajába túrok, hogy érezk, milyen jól is esik nekem. Aztán visszanyomnak az ágyra, és jót mosolygok ezen a szemtelenségen. Majd azt hallom, hogy a barna hangosan felnyög. De mitől? Mert a szőke nagyon nehezen nyalogat már, gondolom a golyó megteszi a hatását odabent. Viszont a barnával akkor mi történt?

Felkönyökölök, és akkor látom, hogy a szőke az ujjait járatja benne, és ezt a másik lány behunyt szemmel élvezi. Na és a farkam meg szárazon marad? Visszahúzom a fejét a nyögések közepette, hogy nyalakodjon, de egyre nehezebben csinálja, mert a barátnője nem hagyja egy percre sem szárazon.

Nagyon izgat a látvány, ahogyan a két lány a farkam felett nyögnek: egyik a golyótól, a másik az ujjaktól. Már nyalakodni sem bírnak, és azon gondolkodom, hogy mi lenne, ha lefröcskölném mindkettőt, ha már úgyis ott az arcuk... húzogatni is kezdem a farkam, úgysincs már sok hátra ismét....

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre nehezebben megy a nyalakodás a golyónak köszönhetően, ami egyenletesen bizsereg, mérhetetlenül izgatva...ebből mindjárt elélvezés lesz, ha azonnan nem húzom ki...Élet is a végét járja, szegény pasi farka majdhogynem parlagon hever.

Hmmm, mit látok, a pasi a farkát veri??? No azt már nem, hogy magát reptesse, szó sem lehet róla. Vasmarokkal lefogom a csuklóját, nem kis elképedésére és parancsolóan mondom neki:

-Dugd őt meg most azonnal - és közben Életre mutatok, aki kétségbeejtőn néz puncijából kihúzott ujjaimra. - Hátulról, vagy ahogy ő akarja. Keményen és hosszan...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Via hamar megelégeli, hogy a pasi a saját farkát veri, és ráparancsol:

- Dugd őt meg most azonnal! - a pasinak egy pillanatra felszalad a szemöldöke, de úgy látszik, győzött benne a kéjsóvár pasi. A pasi kérdőn néz rám, én meg szó nélkül mellé fekszem a hátamra és széttárom a lábaimat.

- Hát így akarod? - teszi fel a költői kérdést, és már a lábaim közé is fekszik. Minden teketória nélkül belém döfi keményre szopott farkát és kefélni kezd szenvedélyesen. Mindketten hangosan nyögünk...


Viára nézek és intek neki:

- Te meg édesem, gyere ide, ülj a számra.. érezni akarlak közben téged is....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lefogják a kezem, hogy ne csináljam... Hát jó... Szóval a barna dönti el mi legyen? Kíváncsian várom!

Hátára fekszik, felhúzza a lábait.

- Hát így akarod? - kérdem tőle. Nagyon is finom póz, és már mártom is bele a farkam tövig... Mennyeien forró pinája van... És hogy cuppog, ahogy mártogatom benne újra és újra... Nem hiszem, hogy ezt már bírom tovább a mai este után. Olyan érzékeny a farkam, hogy lassan minden húzás ezerrel ér fel. Ahogy felnézek, látom, hogy a szőke pedig a szájára ült... Ez a látvány... áááá, nem.. nem.. ezt már nem...

- ÓÓóóóóóóóóhhhhhh... - hörgöm mélyen, amikor tövig tolom a punci mélyére. - áááááóóóóóóhhhhh...

Betolom tövig és nem is mozdulok, mert ahogy odabent lüktet az érzékeny farkam inkább jobb nem mozdulni. Egyszerűen már nem. A farkam odabent vergődik és csak lő és lő, keményedi, elernyed, nem tudom már megállítani... Remegnek a lábaim, és fáradtan ernyedek az ágyra. Homályosan még arra emlékszem, hogy a lányok is befordulnak mellém... Még bevillan a pezsgő, és talán nyögöm is, hogy "Pezsgő...", de aztán már nem emlékszem semmire. Teljesen kimerültem.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kedvtelve nézegetem az őrülten szeretkező párt, izgamam ezerrel nő újra...a golyók még mindig bennem, Élet arca fölé térdelek, hadd lássa, ahogy élvezek...már durranok is, amint kezével a csiklómhoz ér, ez az egyetlen mozdulat kellett hozzá, nem több...egyszerre élvezek a pasival, látom, ő is pont akkor hördül, élvez....Élet sem marad el, puncimban érzem sikolyát, és combjaimba mélyesztett ujjait...kapaszkodik, mintha tökéletesen sodorná őt a gyönyör...ernyedten dőlünk el, pasikánk magyarázgat valami pezsgő témát, de momentán nem érdekel....pillanatokon belül mély álomba merülök két forró, kielégült test társaságában, félig lebegve...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A pasink eszeveszett kefélése és Via nedves puncijának látványa és érintése hamar a csúcs közelébe juttat... de, amikor a pasi még jobban rákapcsol, mielőtt elélvez az engem is robbanásig izgat. Alig érek Viához, ő is elélvez... és már nekem sem kell sok a csúcshoz...


Ekkor érzem magamban ahogy megfeszül, és ez rám is kihat. Mintha szét akarna feszíteni, úgy robban bennem. Remeg a testem az átélt gyönyörtől és Via puncijába veszik az orgazmus okozta sóhajom. Érzem még, ahogyan forró leve hűsítően csordogál ki belőlem. A pasi még húz párat bennem, de aztán mellénk fekszik ő is pihegve.


Kimerültem én is, mozdulni alig bírok már. Marad még annyi időm, hogy magunkra húzzam a takarót.... Félálomban hallom még, hogy a pasink a pezsgőt emlegeti, de már nem tudok rá figyelni... Hamar elalszunk mindannyian.

Tartalomjegyzék