Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ma jön először az új tanítványom. Az egyik klubbtársam kért meg rá, hogy tanítsam kicsit az új pasiját, hogy ne bénázzon vele két hónap múlva a bálon. Kérdeztem is miért nem ő tanítja, de úgy döntött, sokkal jobb az neki, ha inkább hozzám jár, és ő majd csak készen kapja meg.

Főként latin táncokat fogunk tanulni, meglátjuk mennyire reménytelen az eset. Beteszek egy játékos cha-cha zenét, jó lesz bemelegítésnek. Ma rumbával kezdjük a tanulást.

Érkezel is. Nem késel, hmm, királyi erény. Szép magas vagy, vékony, és jóképű. Remélem a mozgásod is jó. Jól áll neked ez a fekete szerelés, látom tánccipővel is elláttak már.

Kezet nyújtok, bemutatkozom, forró, száraz kezed van, kellemes az érintése.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beirattak tánc órára, most kaptam az sms-t...

Azt írja nekem a cica, már mindent lenrendezett, otthon az ágyon vár a ruhám és egy új tánc cipő, jót fog nekem tenni egy kis mozgás..


Valóban lehet igaza van, bár van ritmus érzékem sose tanultam táncolni...

Ma már mehetek is ez első órára 18 tól..

Még 2 óra a meló végéig de már azon jár az agyam milyen lesz a tánc..

Kíváncsi vagyok ki fog oktatni. Milyenek leszenk az órák.. Hogy haladok a lépések elsajátításával...

Aztán jön egy nagyobb adag meló el is feljetem az egészet...

Nap végén fáradtan hajtok haza, ledobom a cipőm...

Hanyatt bedőlök az ágyba akkor veszem észre a ruhákat. Rögtön eszembe jut ma nekem tánc lesz, gyorsan az órára nézek.. óó sietnem kell. Egy gyors zuhany, kis golyós Old spices nehogy leizzadjak..

Aztán bevágom magam a kocsiba és megyek is.. Sietek, de megéri időben érkezem...

Bekopogok. Egy csinos nő nyitja ki az ajtót, feszes ruha van rajta jól kiemeli a formáit. Végig is mérem gyorsan, majd köszönök. Kezét nyújtja , kellemesen puha finom bőre van.

Bekísér a lakásába, majd felvezet a padlás térbe egy lépcsőn.

Nagy tetőtérben van kialakítva a tánc terem.. Egyik falon végig tükrök. Tetőtéri ablakokon árad be a nyapfény...


Én csak állok kicsit félszegen, olyan furán érzem magam... De ő rám mosolyog


-Gyere nyugodtan utánam, nézz először körül...


Berak egy kellemes zenét. Nekem fogalmam sincs mi az... Majd megfordul pár táncos lépéssel mellém sétál...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit mintha zavarban lennél a szép nagy táncteremben árválkodva, de remélem hamar elmúlik majd. Megmutatom neked a birodalmamat, csupatükör, szép tágas, rengeteg jobbnál jobb zenével.

-Gyere, kicsit melegítsünk be, no meg lássuk hogy mozogsz.-mondom, és szembe állok a tükörrel. Kissé rézsútosan mögém állsz, hogy engem is láss és persze magadat is. Kezdjük a lábak bemelegígésével, néhány ritmusgyakorlattal...ügyes, tegyünk hozzá egy kis kargyakorlatot is. Végül a csípőt is melegítsük be. Nagyszerű. Megy ez neked. Szép a mozgásod, kicsit suta, de egészen bíztató...kezdem élvezni a mozgást, ahogy az izmaimat átmozgattam...lassan kezdhetjük is a rumbát...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit zavarban áldogálok. de te kezded is az órát.


-Gyere, kicsit melegítsünk be, no meg lássuk hogy mozogsz.-mondod, és szembe állsz a tükörrel.


Mögéd állok ahova mondod.. csinálod a bemelegítő mozdulatokat.. Én próbálom utánozni, úgy ahogy sikerül, aztán lassan belejövök.. feszültségem oldódik. A tánclépések közben alaposan végigmárlek, hogyan feszül fenkeden a ruha igen tetszetős, enyhe mosoly bújkál a szám sarkában, el is rontom a következő mozdulatot :) MAjd újra oda koncentrálok megy ez :)

Lassan végzünk is a bemelegítésel.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Kezdjük a rumba alaplépésével-mondom és mutatom is egyben. lassú-gyors-gyors, lassú-gyors-gyors. Kicsit mosolygok magamban, mert mintha kicsit kavarodnának a lábaid...de aztán megtalálod melyiknek éppen hol a helye. Nagyon nézed a lábadat, de időnként felsandítasz. A csuda tudja hogy épp a lábamat nézed, vagy inkább a fenekemet...néha az az érzésem, hogy inkább az utóbbit...no...a csípőmozgás még nem az igazi. Megkérlek állj a tükör elé és fogd meg a rudat. Mögéd állok, és ahogy csináljuk az alaplépést, a kezemet a csípődre teszem és irányítom a mozgásodat. A ritmus már majdnem jó, de a csípőd rakoncátlan, soha nem arra áll, amerre kellene...de azért a kezeimnek lassacskán engedelmeskedik.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Kezdjük a rumba alaplépésével-mondod és mutatod is egyben.


Tánc parkettre mész majd mutatod hogyan lépjek: lassú-gyors-gyors, lassú-gyors-gyors.

Próbállak követni, hmm megy ez egész jóó közben rád-rád sandítok. Majd inkább a lábaim nézem mert úgy talán könnyebben megy.


-Ez nem az igazi még, bár elsőre nem rossz , mondod...


Majd a tükörhöz vezetsz. Megfogod a csípőm és mozgatod amerre kell.

Tested közelségétől érintésedtől torkomban dobog a szívem... De leküzdöm feltámadó vágyaim, és a táncra koncentrálok. Pár finom mozdulattal írányítassz, igen így sokkal könnyebb ha segítessz közben...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még mindig túl merev vagy, valahogy nehezen leled meg a harmónikus mozgást. Gyakoroljunk még...most egymással szemben. Megmutatom a szabályos tánctartást...Fontos, hogy a két test között kontaktus legyen. Kell hogy érezzem, hogy irányítasz. Ezt nemcsak karral teszed, hanem egész testtel-magyarázom, miközben a szemedben nézem. Végre megvan a tartása a testednek, nem nyeklik a kezed...úgyhogy kezdhetjük is így tánctartásban azt az alaplépést. Beszámolok...és persze hogy másik lábbal és másik irányba kezdesz....szépen egymásnak ütközünk máris...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hát nem megy minden elsőre de igyekszem... Majd szembe fordítasz magaddal.

Magyarázod, mit hogyan csináljak, mutatod is...


Közben a szemembe nézel, így nem merem a mellid megbámulni. Majd szerinted kezdhetünk táncolni... Be is számolsz, egy-két-há... Persze rossz irányba lépek rosszul, egymásnak ütközünk. Egy pillanatra szorosan össza tapad a testünk ahogy tartjuk egymást. Majd a pillant varázs elmmúlik.


-Újra, fog ez menni, egész ügyes vagy. Bíztatsz.


Egy-két-há most jól lépek igen végre siker, mosolygok rád boldogan első lépéseim sikere miatt...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az összeütközés után pár pillanatig a karjaidban tartasz. Valahogy nem akaródzik mozdulni, jól esik a testedhez érni. No ilyen sem történt még velem, hogy a tanítványom ilyen érzést váltott ki belőlem. A partnerem igen...hiszen a tánc tulajdonképpen szex, méghozzá a legerotikusabb fajtája....de hogy egy első órás tanítványt megkívángassak...

-no, kezdjük csak újra ezt a táncot, menni fog az.

Beszámolok újra, most már stimmel a dolog...végre mosolyogsz...persze utána visszatérsz a lábad mustrájához. Bal kezemet elveszem a válladról és megemelem kicsit az álladat...

-A szememet nem jobb nézni mint a saját lábadat?-kérdezem kicsit kaján mosollyal...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egymáshoz simulunk és táncolunk. Persze én néha a lábam figyelm, kell még ha tartani akarom a lépést. Persze remélem hamar megtanulom és akkor téged nézhetlek. Táncolunk egy kicsit egyre jobban megy.

Majd te megemeled az álam...


-A szememet nem jobb nézni mint a saját lábadat?-kérdezed kicsit kaján mosollyal...


Én először elpirulok kicsit majd végig bizsereg a testem... Nem tehetek róla egyre jobban kívánlak. Vágyami ki is zökkentenek a ritmusból. Elrontom a lépést... Te megálsz egy pillanatra elneveted magad. Gyöngyöző a kacajod nagyon tetszik. Majd mgadhoz húzol először csak tertasz, és öleljük egymást pár pillnatig.


-Rajta tovább egy-két-há. Mondod


És most sikerül jól indítani újra táncolunk egymás karjában...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Zavarban vagy a szememtől, pirulsz mint egy kisiskolás. De nem engedem, hogy lesüsd a szemed, fogva tart a pillantásom. Rontasz is, kicsit kinevetlek, de nem nagyon...újra kezdjük szó nélkül, most már jól megy. Nem rontod a lépést, kezded élvezni a mozgást. Érzem hogy lüktet a tested, ám ez biztosan nem a tánctól van....tán csak nem valami mást kívánsz...mert nekem tetszik a közelség, élvezem azt a vibrálást, ami köztünk van. Szinte éget a kezed, ahol hozzám ér. Ajkad közel van, súrol a leheleted....

-Mutatok egy oldalra kivezetést-mondom megszakítva a táncot-úgy fordítasz ki oldalra, hogy közben a derekamon körbesimítod a jobb kezedet- magyarázom és mutatom is egyben...kössük össze az alaplépéssel.

Borzongató, ahogy a vékony anyagon simogatod a derekamat, finoman erotikus. Nem gondoltam volna, hogy a mai tánclecke ilyen fordulatot vesz.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szemed fogva tartja az enyém, mosolyogsz rám, én eléggé zavarban vagyok, szokatlan a helyzet, el is rontom a lépést. Kicsit nevetsz ,de nem érzem hogy kinevetnél, inkább a kialakult helyzet mulattat... Folytatjuk is a lépéseket, egyre jobban oldódom, tested közelsége izgat érintésed megmozgatja a fantázám...

Azon veszem észre magam egyre jobban élvezem tesünk táncos játékát. Néha már szinte az jakaink is összeérnek, és érzem téged se zavar a dolog, sőt élvezed a táncot.

-Mutatsz egy új lépés kombinációt kifordulásost... Nagyon jó érzés ahogy végigsiklik a kezem a derekadon közben, már majdnem a fenekedre helyezném a kezem aztán mégsem teszem...


Majd a fali órára siklik a tekintetem... Ó hogy rohan az idő, milyen kár mindjárt vége az órának... Ezek a gondolatok meg is törik a kis kezdő ritmusumot el is rontom a lépést megin...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan vége az órának, még egy utolsó zenét beteszek. Gondosan úgy hajolok a magnóhoz, hogy szemügyre vehesd a fenekemet. Nem túl rövid a szoknyám hátul, úgyhogy azért be nem látsz, de kellően simul a ruha rám...aztán visszamegyek, felveszed gondosan a tánctartást, megigazítom a válladat-álladat, aztán hajrá. Táncolunk, egészen jól megy, bár a kezed a derekamról le-lecsúszkál, és a tánctartáson is lazítasz időnként, hogy az arcunk közelebb legyen egymáshoz...én meg hagyom hogy lazíts, bár ez így nem helyes...de ha egyszer élvezem! Vége a zenének, nem engedsz el...mindkét karoddal átöleled a derekamat és magadhoz húzol. Most rajtam a sor, hogy a földet vizslassam kicsit és te emeled fel az államat, magad felé fordítva....habkönnyűn összeérnek az ajkaink...elgyengül a lábam, olyan jólesik. Villámcsapásként fut végig a testemen a borzongás a csókodtól, ami a kissé bizonytalan incselkedésből magabiztos érintéssé erősödik...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicseréled a zenét a mini hi-fi ben. Ahogy lehajolsz a feneked szépen kirajzolódik a szűk rövid szoknyádban... Alposan szemügyre veszem, szép formás feneked van. Nem hiába a tánc miatt lett ilyen formás feszes, most jobban belegondolva bizony kedvem lenne megtapogatni milyen...

Vissza sétálsz hozzám, nyujtod a kezed, és elkezdünk táncolni. Suhanunk a parketten.. Én szerintem már egész jól megy. Persze te közben ki-ki igazítod ami nem tökéletes a szemedben, mondod hogyan mozogjak, kezem, derekam, fejem, tartás, mindenre ügyelsz... Majd lazítasz te is kicsit, csak a tánc kedvért ér össze a testünk, nem szólsz semmit most nem tanár vagy hanem tánc partner...

Majd végetér a zene csak állunk egymás karjában egész közel egymáshoz. Átkarollak, felemelem gyengéden a kezemmel az állad. Majd egy finom csókot lehhelek az ajkaidra. Érzem te is vissza csókolsz. A pici csókból, hosszú tüzes csók lesz. A nyelvünk is táncba kezd, hosszan csókoljuk egymást....

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mennyei a csókod, teljesen tűzbe hoz. Ölelsz szorosan, mintha oltalmazni akarnál...közben pedig a derekamról lecsúszik a fenekemre az egyik kezed. Keményen belemarkolsz és magadhoz húzol...érzem, nem közömbös az érzés, keményen ágaskodsz a nadrágod alatt...ez tovább fokozza a vágyamat...de valami azt súgja, most ezt itt abba kell hagynunk...legalábbis mára...nehezemre esik elszakadni a szádtól, de mégis megteszem...eltollak magamtól, megköszönöm a figyelmedet és igazítok egyet a ruhámon.

-Holnap találkozunk a következő órán-mondom...ebben a pillanatban beront a barátnőd és kérdezi:

-Na hogy ment a tánc az én drágámnak? Remélem nem túl botlábú.

-Neem, egészen jól ment-felelem, miközben te valami fura tartásban szorongatod a táskádat magad előtt, miközben üdvözlöd kedvesed...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vissza csókolsz te is hevesen. Hajamba túrsz majd a hátam simogatod.

Közben a hátad simogatom , majd a fenekedre csúsztatom a kezem, bele markolok, magamhoz húzlak. Elönt a vágy teljesen szerszámom is keményen meredezik, ezt biztos érzed te is, de nem zavar sőt még tüzeseb leszel tőle..

Csókolózunk még még és még, egészen elveszetem az idő érzékem...


Majd te lassan eltolsz magadtól. Vonakodva érzem te is szeretnéd de talán nem most nem ma..


-Holnap találkozunk a következő órán-mondod...ebben a pillanatban beront a barátnőm és kérdezi:

-Na hogy ment a tánc az én drágámnak? Remélem nem túl botlábú.

-Nem, egészen jól ment-feleled.


-Hát igyekeztem és nagyon jó a tanárom: mondom.


Felveszem az aktatáskám és a mekfelelő helyre tartom kicsit eltakrva magam...

Az ajtóból még vissza nézek. Majd a kedvesem belém karol és elindulunk...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elgondolkodva ücsörgök még egy kicsit a teremben, aztán beteszek némi zenét, csak hogy mozogjak kicsit szabadon, ahogy éppen jólesik. A tánc mindig megnyugtat, felszabadít. Ez most rám is fér...teljesen felkavartál, pedig ugye nem túl helyes egy ilyen érzés egy vadidegentől, aki ugye foglalt, ráadásul a tanítványom....mindegy, ezen most nem agyalok, élvezem a táncot, minden izmomnak ura vagyok, szépen, összhangban mozognak egymással. Nincs már más, csak a zene és én. Ez a fajta önfeledt tánc felér egy kisebb orgazmussal. Tulajdonképpen nem bánnám ha látnál most, ez jár a fejemben...De már biztos elmentetek, úgyhogy teljesen magam vagyok.


Másnap vegyes érzelmekkel várom hogy gyere, no meg elég fáradtan, mert előtted már volt két csoportom, akiket tanítottam és egy pár, akiket versenyre készítettem. Kész felüdülés leszel nekem. Vajon hogy fogsz viselkedni a tegnap után? Mintha mi sem történt volna? Vagy ott folytatod, ahol tegnap abbahagytuk?

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Másnap nem is megy jól a munka... Egész nap a táncórán agyalok, olyan felkavaró érzés... Vajon szabad ezt, engedhetünk vágyainknak?

De nagyon jólesett, mind a tánc mind a tüzes forró csókok. Lassan vége a munka időnek és csak tologattam erre arra az aktákat semmit se csináltam...


El is megyek kicsit előbb, semmi értelme tovább maradni. Beülök a kocsiba hazamegyek. Most sokkal több időm van készülődni, gondosan borotválkozok és lefeürdök.. Magam se gondolok bele , de teljesen olyan mintha randira készülnék...

Felöltöm a tánc ruhám. Aztán be a kocsiba és indulok is...


Kicsit előbb érkezem 10 percel.. Becsöngetek, közben a torkomban dobog a szívem, valyon hogyan fogadsz majd a tegnapi csókok után...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Előbb érkezel, még vizes a hajam, az előbb zuhanyoztam. Lenge, laza ruha van rajtam, olyan meleg van ma. Ajtót nyitok, és kíváncsian várom hogy mi is lesz.

-Korábban jöttem, remélem nem baj.-mondod

-Nem, éppen elkészültem. Ma cha-cha-cha lesz a soron. Az a csábítás tánca. Játékos, pajzán és őrjítő is egyben. Amikor azt gondolod hogy megvan a nő, kitáncol a karjaidból...irány a bemelegítés, kacsintom és mélyen lehajolok a lejátszóhoz. Hosszasan kutatok a CD-k között, hátha odatévedsz hozzám...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyitod az ajtót. Bengedsz, közben törölgeted a hajyad még mindig vizes. Lenge ruha veszi körüla testedet, érzem egyből elönt a vágy ahogy előttem mész fel a táncterembe a lépcsőn... Közben a cha-cha-cha-ról mesélsz. Milyen csábító és huncut tánc...

-Irány a bemelegítés, mondod és kacsintasz.

Majd elindulsz a lejátszóhoz, én követle, jó mélyen lehajolsz és a földre rakott cd-k között kotorászol. A rövid ruhád közben felcsúszik kicsit a feneked is kivillan. Nem tudom megálni odalépek hozzád és végig símítok a fenekeden, bele is markolok.

-Bemelgítésnek jó, mondom és remélem nem veszed tolakodónak a célzásom..

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

húú, ott folytatod, ahol tegnap abbahagytuk. De jó....amint hozzám ér a kezed, beleborzongok az érintésedbe...megtámaszkodom az alacsony állványon, ahol a lejátszó van, de ott maradok a kezedben. Lágyan cirógatod a fenekemet miután látod, hogy nem futok el, el-eltolva a tangabugyim apró pántját. A másik kezed a nyakamat cirógatja, végigsiklik a gerincemen, útját finom borzongás követi. Ágyékod hozzám simul, érzem, tetszik amit csinálsz, élvezed a látványt is...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy végig siklik a kezem a fenekeden, te nem tiltakozol, megtámasztod a kezed a széken és úgy maradsz előrre hajolva. Hajad megsimítom ami már majdnem száraz olyan meleg van... Majd a nyagakd vállad simogatja akezem... Végigsiklik a gerinced mentén lefelé. Majd mindkét kezem a fenked simogatja, körbe körbe csodás feneked van izmos feszes, meglátszik rajta tánc, jó kézbe fogni is nézni is gyögyörű. Fel is húzom ról a ruhád lassan.Most a combodon húzom végig a kezem. A végén végig siklik a kezem a tangádon. Körbe körbe simogatom kicsit majd le fel.. Te közen aprókat sóhajtozol, és a csípőd mozgatod finoman...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyami de finom az érintésed. Élvezem nagyon....teljesen benedvesedem tőled...oldalról benyúlsz a nyakbakötős ruhám alá, kicsit rám borulva és a mellemet kezded becézni...érzem a farkad lüktetését a nadrágodban, azt hiszem segítenem kellene rajtad...hátranyúlok az egyik kezemmel és kilazítom a nadrágodat. Úgy csusszan le rólad, mintha már erre várt volna...felegyenesedem, és még mindig háttal neked, simogatni kezdelek, miközben hozzám simulsz...becézem a nyakadat, aztán átnyúlok a csípődre, a vékony alsód alatt tüzel a bőröd...játszom veled, nem veszem még le az alsódat, csak a körvonalát rajzolgatom...te pedig időnként alaposan megszorítod a ciciimet...auu, és beleharapsz a nyakamba...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem milyen forró vagy és nedves már a bugyid is. most előre rád hajolok, a nyakadba csókolok. kezzemel előre nyúlok be a ruha alá melledet cirógatom meg, simogatom... Meghúzom a bimbód kicsit.


Közen te e ruhám varázsolod le róla gyorsan észre se veszem színte. Majd felegyenesedsz nekem háttal. Simogatod a szerszámom az alsómon át.

Nyakdba váladba harapok. majd megfogom alúl a ruhád szagélyét és felfelé lehúzom rólad...


Utána megfordítlak. Közel húzlak magamhoz. Szánk mohón kap egymás után csókoljuk egymást elősször vadul hevesen... Majd lágyan játékosan folytatjuk. hátad simogatom közben. Melletertód kikapcsolom, lehúzom rólad és eldobom oldalra a székre.. most csak nézem 1-2 pliianatag a melled gyögyörködöm a tested összes vonalában ...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megfordulok szelíd fordításodra, most előről simulunk egymáshoz. Csókolsz forrón, hevesen....finom forró a szád, szinte éget...leolvasztod rólam a ruhát, nézel szótlanul, mintha a szemeddel akarnál végigpásztázni minden porcikámat...úgy, hogy örökre az agyadba vésődjön...aztán a két mellem közé hajolsz és lágyan belecsókolsz. Érzem a leheletedet, ahogy szívod be az illatomat, beletúrok a hajadba, arra ösztökélve, hogy gyere közelebb, közelebb a testemhez... de jóóó, a nyelved feltérképezi mindkét domborulatot...a kezed pedig a nyomába jár...én sem maradok tétlen, a hátadat cirógatom, karmolom, érintem egyre sürgetőbben...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

MEgcsókollak amelleid között. Bszívom a bőröd finom illatát. Te a hajamba túrsz, simogatod. A melled kezedem csókolgatni, körbe nyalogatom a bimbód majd rácsókolok. CSókolom szívogatom, a bimbód keményedik, cuppanva válnek el tőle az ajkaim, te ekkor a hátamba markolsz végig is karmolod finoman...

Érzem heves vágyaid lfelé haladok a csókokkal. A köldöködnél elidőzök kicsit, bele nyal a nyalvem, játékosan nyalom izgatva tudod hogy lassan lejjeb is haladok...

Te szalíden nyomod lefelé fejem, teljesen eléd gugulok a comdod nyalom végig egyre följebb följebb. Felteszed az egyik lábad a székre jobban odaférjek hozzád. Először csak köreb nyalom a dombocskád, ami már ki van tárulkozva nedvesen vár a nyelvemre. Majd Egészen oda nyomom a fejem és hosszan lassan végignyallak. Te hangosn felnyögsz erre. Nyelvem lassan jár benned fel le. Kezzeddel egészen magadhoz húzol... Minnél szorosaban tapadjak hozád. Én engedelmesen egész hozzád nyomom magam, nyelvem fel le jár benned erősen hosszan nyallak. Nyelvem kicsit oldalra is mozgatva...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az ajkaid szép lassan a combjaim közé vándorolnak, mohón kutatsz. Felfedezed, hogy nagyon nedves vagyok már tőled, ahogy a dombomat szopogatod, bele is kortyolsz az ajkak közé...belerezdülök, annyira jó...

Aztán a gondolataim legmélyén elkezd motoszkálni, hogy nekünk táncolnunk kéne inkább...de ezt most már nem hagyjuk abba...

Elhúzom a fejedet és lefejtem rólad az alsót. Végigsimítom keményen meredező férfiasságodat és a szemedbe nézve kérlek.

-Dugj meg drága keményen, most rögtön...-és ezzel hátat fordítok neked, újra megtámaszkodom a polcon, feltálalva magamat neked...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elkezdtelek nyalogatni, érzem milyen nedves vagy, nyalvam kalandozik kicsit benned, ujjaim még be se dugtam. Te eltolod a fejem felálítsz, először nem tudo mi van, de te szinte letéped rólam az alsóm.


-Dugj meg drága keményen, most rögtön...mondod -és ezzel hátat fordítassz nekem, újra megtámaszkodol a polcon, feltálalva magadat nekem...

-Máris megduglak alaposan, mondom...


Mögéd állok, megmarkolom a derekad, farkam nedves lukadhoz illesztem, és betolom lassan. Helyzkedek mögötted kicsit és tövig belehúzlak a farkamba...

Majd elkezdelek mozgatni a farkamon fel le. Nézem hogyan siklik ki be a pinádban, nedvesen bukkan elő minden húzásnál. Majd eszembe jut hogy azt mondtad keményen, így is nagyon élvezem szép lassan, na de most...


Elkezdek én is mozogni benned, minden egyes mozdulatnál amikor magamra húzom a dereakd meglendítem a csípőm, először csak kcsit majd egyre jobban... A testünk hangosan csattog ahogy egymásnak ütődik...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre belém hatolsz...finoman, lassan tolod belém a farkadat...teljesen kitölt...élvezem ezt a lassan feltörő érzést, de mohón többet, jobban akarom. A csípőmet fogva tartják vasmarkaid, úgyhogy nem nagyon hagysz mozogni, de végre gyorsítani kezdesz. Gyorsabban mozogsz, és közben tolod-húzod a csípőmet is...a lélegzetem is eláll tőled...de isteni....hüvelyem önkéntelenül rászorít a farkadra, amikor éppen legmélyebben bennem vagy, ami tán fokozza a vágyat mindkettőnkben...

-Nagyon jól dugsz drága, csináld még, nehogy abbahagyd!

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem mennyire élvezed te is. Lihagsz és nyögsz egyre jobban. De ezt a tempót nem bírom túl sokáig.

-Nagyon jól dugsz drága, csináld még, nehogy abbahagyd! Mondod...

-Dehogy, hagyom, abba... lihegem...


Minden szó között egyet-egyet lihegek annyira jóó vagy így hátulról. De most lassítok kicsit, cserébe erősen lökök meg monden mozdulatot. Élvezem hogyan cuppog a testünk... Majd elengedem a derekad, rád hajolok gerinced megnyalom, közben egész lassan kezdek el benned mozogni. majd a válladat csókolom és bele is harpok finoman. Erős kezeim szorításából szabadulva csípődet egyből mozgatni kezde, körözöl vele egy kicsit, riszálod a hátsód mintha táncolnánk...

-Óóóh igen az nagyon jóó, lihegem a füledbe, és bele is nyalok finoman...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Küzdesz keményen, de egy idő után csak lassítasz...tán még egy picit vissza bírod tartani...rám borulsz és a gerincemet kényezteted...azt nagyon szeretem, erősíti azt a kéjt, ami a puncimból indult és tulajdonképpen minden porcikámra átragadt már...mozdul a csípőm, magamba akarlak szippantani mindenestől...szorít a hüvelyem, hogy jobban érezze a lüktetésedet...

Érzem hogy nem tudod tovább tartani, úgyhogy én is elengedem magamat...indul az orgazmusom...megfeszül a testem, hozzád nyomódik és hatalmasat élvezek...még jó hogy itthon vagyok, nem hall minket senki, kiengedhetem a hangomat kicsit...hatalmas sóhajjal díjazom az érzést, amikor belém lövelsz és élvezem a lebegést, amikor rám borulsz...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csípőd mozgása fantasztikus hatással van rám, kicsit erősebben bele is harapok a váladba. Felnyögsz, ez egy kicsit fájt neked biztos. Kicsit gyorsítok, hüvelyed szorításai megőrítenek, nem is bírom tovább... Hatalmasat lövell a farkam, válladba markolok, teljesen ráhúzlak közben lüktető szerszámomra. Forró spermám megtölti a puncid teljesen... Közben te is élvezel hallom, kicsit se fogod vissza magad, a nagy táncteremben különösen izgatóan hat... Ettől még rándul egyet kettőt az én testem is, lüktetve még benned...

Benned tartom a farkam, hátadra borulva lihegek, és csókolgatom a vállad nyakad...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Pihegünk elégedetten lebegve, egymáshoz simulva, közben szól a zene latin módra, incselkedően...kell ennél jobb? Dehogy....Nagy nehezen nyújtózva felállunk, visszatérünk a tánc világába, mutatom neked a mai lépéseket...valahogy mintha egészen könnyen menne...simulok a karjaidba, megy a tánc, mintha mindig együtt csináltuk volna...sokkal jobban mint tegnap...orromban ott a szeretkezés íze, illata, így a legjobb táncolni azt hiszem...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Táncolunk utána, felszabadultan fesztelenül, el is repül hamar a megmaradt idő az órából...

Mielőtt még vége lenne az órának. Meg kérdezem:


-Lenne kedbved eljönni este bulizni?

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután kiengedtük a gőzt, már a tánc is egészen jól megy. Mielőtt elmégy, meginvitálsz estére bulizni. Persze, nem is sejtheted, hogy azt a bulit én szerveztem.

-persze, ott leszek-felelem talányos félmosollyal és átadlak a nagyokat nevető barátnődnek.

Az esti bulira gondosan készülök. Apró bordó ruha, hátul nagy kivágással. Kényelmes, mintha nem is volna rajtam semmi. No ezen kívül nincs is....a színben hozzá illő tangát melegnek találom, úgyhogy otthon marad...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Örülök hogy igent mondtál, izgatottan várom az estét...

Megborotválkozok gondosan (mindenhol) kis arcszesz.

Majd felveszek egy kényelmes vékony fehér nadrágot, és inget hozzá.

Kényelmes de elegáns cipőt veszek fel , gondolom meg akarsz majd táncoltatni rendesen. De Én is téged...

Barátnőm is szépen kicsinosítja magát. Fehér feszülős gatyát vesz fel csipkés fehér tangával. Hozzá szépen kivágott blúzt. Rá nézni is jó.


Este érted megyünk a kocsival. Csengetek... Az egyik kezem az ajtófélfán a másikba a barátnőm karol...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ajtót nyitok, ott álltok csinosan, illatosan, puszi nektek, aztán már indulhatunk is. Barátnéddal beülök hátra, elvihorászunk jóízűen, pikáns tréfákat ütünk el, persze a te károdra. Néha előrehajol, belecsókol a nyakadba, én meg szolídan simizem a karodat csak úgy titokban, az ülés szélénél...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már hónapok óta várok erre a pillanatra...végre ilyen közel ülhetek hozzád.Combunk összeér-miért nem szoknyában jöttem?-nevetgélünk.

Mióta egy klubban táncolunk, valami őrület történik velem.Megbabonáztál a testeddel,mozgásoddal, csilingelő kacagásoddal...nem tudtam,hogy ilyen vágyaim vannak amíg nem ismertelek.

Tiltakoztam ellene,küzdöttem...de hiába.

Nap mint nap látlak, kezedet fogom, összesimulunk a táncórákon...meg kell őrülni tőle!

Hogy kaptam az alkalmon mikor tánctanárra volt szüksége a kétballábas pasimnak! Így este is láthatlak néhány percig...

...és most buliba indulunk hármasban.Végre valami jó ötlete is volt barátomnak-hogy téged is elhívott-de várjunk! Nem a karját simogatod ott titkon? Mi történik itt? Csak nem...? Szemedbe nézek és rájösz azonnal,hogy TUDOM! Zavartan felnevetsz, elhúzódsz,de én megfogom a kezed és némán nemet intve a tudtodra adom,hogy semmi gond...tiéd lehet a pasi,vagy inkább:a miénk.Szótlanul bólintasz.

Néma szövetségünkről mit sem tudva barátom kedvesen ajtót nyit, kisegít minket az autóból, majd közrefogva őt elindulunk egy zajos társaság felé...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hajtok a kocsival. A csajok elnevetgélnek hátul.

Eldumálnak , én csak néha néha szólok hozzá...

Megérkezünk a klubbhoz. Kinyitm nekik az ajtót... Bemegyünk, látunk is egy ismerős társaságot feléjük vesszük az irányt. mindenkinek köszönünk, majd megkérdezem mit isztok és elmegyek a bárpulthoz 3 italt rendelni...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bakker, máris lebuktunk...észrevette Boszi hogy megsimiztelek...de legnagyobb meglepetésemre nem bánja, sőt, mintha tetszene is neki a dolgok ilyen alakulása...hozzáér a kezemhez, forró az érintése és úgy néz rám, hogy...ajaj, no ezzel nem tudok mit kezdeni hirtelen. Sosem akart tőlem nő a világon semmi intimet, de most mintha ő...tálcán nyújtaná a pasit, no persze úgy hogy ő lesz a köret...milyen buli lesz ebből, azt még meglátjuk...mindenesetre a pasi sürög-forog körülöttünk, éppen elhúzott a gin tonicunkért...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

-Gin tonikot!-válaszoljuk egyszerre barátom kérdésére,hogy mit iszunk.Összenevetünk újra, úgy látszik mindenben egyezik az ízlésünk...Rezsi elhúz az italokért.

Aztán csak állunk némán kettesben, egymás szemében kutakodva.

-Nem tudom,hogy történhetett...-kezded,de ajkadra szorítom az ujjam.

-Nem érdekel-rázom a fejem-csak te érdekelsz...-kétségbeesve nézek rád.Még én sem tudom igazán mit érzek,mit mondhatnék.Honnan tudhatnád,hogy mit felelj a feltehetetlen kérdésre?

Körülnézek és látom mindenki mással van elfoglalva,javarészt a sok alkoholnak köszönhetően senki nem törődik velünk. Váratlan ötlettel egy lapra teszek fel mindent,félrehúzlak egy árnyékos részre és hevesen megcsókollak...Ajkad azonnal megnyílik, nyelvünk vad táncba kezd.Beletúrok leomló hajadba majd a nyakadat kezdem finoman harapdálni...ekkor vállad felett észreveszem az italokkal közeledő Rezsit...

Eltollak magamtól,szemedben kérdő csodálkozást látok.A pasi felé intek és a következő pillanatban mosolyogva lépünk ki az árnyékból...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hozom az italokat 2 db Gin tonik, én is szeretem, de magamnak most egy dupla Vodka redbullt hozok, jót tesz majd felpörget így a buli kezdetén...


Bár ha a csjokra nézek mind a kettőtől hevesebben ver a szívem... Keresem is merre vannak... Egy picit dumálok a haverokkal. Majd látom jöttök.


Hölgyeim az italok. És nyújtom felétek a tálcát. Majd leteszem 1 asztalra én fogom a poharam és koccintunk, egészség. Átölelem az én Boszikámat és hevesen megcsókolom.

Majd a táncparkett felé intek rázunk 1 et csajok? Kérdezem...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még zavarodott vagyok a csókodtól, égeti a számat nagyon...Rezsi persze a világon semmit nem vesz észre az egészből, csak annyit, hogy jól megvagyunk. De ez ugye nem újdonság, hisz barátnők vagyunk egy ideje.

Elmentek táncolni, végülis itt az ideje hogy debütáljon a fiú. Nézlek benneteket ahogy ringtok a parketten, egészen más nézni, mint táncolni veled....régi kedvenc partneremmel lüktető szambába kezdünk...megkívánom, nem is a pasit, magát a szexet, az aktust...felforrt a vérem ma estére, éjszakára...a partnerem is észreveszi, furán néz rám, valahogy....mintha megérezné rajtam....kimelegedve ülök vissza hozzátok, már vártok...mindketten felfaltok a szemetekkel...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rezsivel táncolunk,egész ügyes...köszönet Vianne!-gondolom,és felszabadultan nevetek partneremre. Nincs már mitől félnem,Ő is akar engem!

A tánc után keresünk egy szabad asztalt. Leülünk, nemsokára Vianne is megérkezik. Helyet foglal velünk szemben.

Nézem kipirult arcát,mély dekoltázsát...azonnal akarom Őt! Türelmetlenségem Rezsire is átragad,fészkelődni kezd.

-Drágám meddig szeretnél maradni?-suttog a fülembe,közben keze az asztal alatt félreérthetetlenül a puncimra siklik-kívánlak...

-Tőlem indulhatunk-suttogom vissza,viszonozva az érintést az asztal rejtekében-de hívjuk meg hozzánk Viannet egy italra,ha már ilyen korán elmegyünk...


Rövidesen már újra a kocsiban ülünk,Rezsi talán kicsit gyorsan hajt hazafelé-somolygok magamban-én is alig várom már,hogy a külvilágtól elzárt helyen legyünk...mit lép majd ha ketten letámadjuk őt a lakásban?-tűnödöm a pasit figyelve...közben kezem a ruhád aljánál kóborol...hoppá a bugyit otthonfelejtetted édes...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Jól átmozgatott a tánc, jókedvűen ülök vissza hozzátok. Rezsi valamiért tűkön ül, mehetnékje támad, a jó ég tudja miért...Izgatja Boszit, ezzel is ösztökélve őt az indulásra...Indulunk, azzal a feltétellel, hogy én is megyek hozzátok egy italra...na persze. Italra...miért van az az érzésem hogy ennek az estének nem italozás lesz a vége.

Kényelmesen elterpeszkedünk hátul, miközben Rezsi száguld. Álmodozom, kavarognak a gondolataim. Egyszercsak egy kíváncsi kéz riaszt az édes zsibbadásból. Egy combra tévedt kéz, ami gyengéden, ám határozottan kúszik a combomon, egészen addig, amíg fel nem fedezi, az intim ruhadarab hiányát. Egy pillanatig az a reflex, hogy leállítsam, de jobbat találok ki...mintha aludnék, oldalt dőlök Boszi vállára, bevackolva magamat az ölébe. Hmm, de jó az illata. És milyen jó a keze. Már teljesen felcsúszott a szoknyám, kissé szétnyíltak a combjaim a szelíd erőszak hatására, érzem, ahogy vér tódul a tagjaimba és odalent is nedvesedni kezdek...Rezsi azt hiszem mit sem lát ebből, úgyhogy oldalra fordítom a fejemet és belecsókolok a nyakadba.

-jó amit csinálsz édes-súgom a füledbe, majd csókollak tovább.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tiltakozol mikor kezem a kopasz puncidra téved,sőt a vállamra dőlsz és belecsókolsz a nyakamba.

-Jó amit csinálsz édes-suttogod és puncid nem hazudtolja meg szavaid,szinte csorog már.Simogatom gyengéden,az egyik oldalon fel a másikon le...szándékosan lassan és kerülve a csiklód,hogy megőrülj a vágytól mikor érek már hozzá-vártam én is rád hosszú hónapokat,most te jösz-gondolom gonoszan.Közben szemmel tartom Rezsit és néha rámosolygok a tükörben,nem sejt semmit vagy nagy az önfegyelme.

Halkan nyögdécselsz a fülembe és mozgatod a csípőd-persze csak feltűnésmentesen-megkegyelmezek és morzsolgatni kezdem gyengéden a csiklód.Sóhajod száll a nyakamba,erre válaszul végigsiklik kezem a puncidon és két ujjam mélyen beléd hatol.

-Ha ilyen hangosan nyögdécselsz,le fogunk bukni-susogom a füledbe,mert Rezsi kissé hosszan nézett hátra a tükörben.Csak nem észrevett valamit?

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A buli nagyon jó a tánc kimelegít felhevít..


Ösztönzöm is a kis édesemet, menjünk mi hamarabb haza... Tánc közben is simogatom. Csókolom, és magamhoz szorítom amikor lehet...


Majd egy aztalhoz ülünk újra picit iszogatni, de eléggé türelmetlen vagyok, fel vagyok húzva nagyon. Asztal alatt el is téved a kezem megsimizem, és a fülébe súgom induljunk mi hamarabb haza...

Te feltételnek szabod Vianne is jöjjön velünk. Nekem vigyorra nyílik a szám, benne lennék egy hármasban de csak a szemem lángol nem mondok semmit...


Beszálunk akocsiba, ez a 2 pohár vodka narancs meg se ártott, mégis elég gyorsan hajtok hazafele, fűt a vérem már otthon lennék a legszívesebben...

Először nem is figyelek hátra, csak vezetésere koncentrálok... Majd nyöszörgést hallok hátulról, és a tükörbe sandítok, csak nem huncutkodnak a lányok?

Az a baj a lámpák nem nagyon sütnek be félhomályban vannak, pedig biztos izgi lenne a látvány. De nem bámulok túl feltűnően, nehogy megzavarjam a csajokat.. Úgy is 2 perc és othon vagyunk...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy pillanatra mintha összeakadna tekinttem Rezsiével, aki igyekszik diszkréten kifürkészni mi is történik hátul...gyanítom meghallotta az elégedettség-éhség-kívánósság hangjait...rendes, nem zavar be. De gyanítom lesz nekünk nemulass otthon...De megállj csak Boszi, nem lehet hogy csak te kényeztess és ilyen eszementen felhúzz mire hozzátok érünk...szó sem lehet róla...Lecsúszik a fejem az öledbe, mintha csak szenderegnék tovább, így aztán ott találom az arcomat a combjaid közé fúrva. Érzem az izgalom illatát rajtad, ez még jobban lázba hoz. Egyik kezem szabad, és éppen irányban áll....a csudába ezt a nadrágot, még jó hogy elől van a cipzár, lehúzom és befúrom a kezemet. Keményen megfoglak, hisz nem a gyengédségre vágysz ahogy érzem. Tenyérrel masszírozom dombodat, nem szétnyitva még...közben ajkam a hasadat nyalogatja. Hátamat karmolod és igyekszel csendben maradni...neked sem megy könnyen...ujjaimmal szétnyitom a puncidat a középső ujjam felfedezni indul. Fentről lefelé símogatja kisajkaid, gondosan el-elidőzve a csiklódon....Mindjárt hazaérünk, azért sem engedem hogy elélvezz előtte...de a végsőkig kínozlak, ujjakkal becézve, forró lehelettel fűszerezve.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem hagyod,hogy sokáig kényeztesselek.Ölembe hajtod a fejed és lehúzod nadrágom cipzárját.Befurakodsz,simogatni kezded puncimat,közben érzem forró leheleted is...Hátrahajtom a fejem és kissé hangosabban nyögdécselhettem

a kelleténél,mert mikor újra előre nézek a tükörbe,Rezsi mohó pillantásával találkozom.Totális bukta,ráadásul bámészkodás közben átvezet a szembejövő sávba és majdnem letarolunk egy taxit.Visszarántja a kormányt,morogva elnézést kér és hazáig csak az útra figyel.


Végre hazaérünk.Amíg leparkol és ajtót nyit,összeszedjük magunkat amennyire lehet.Kipirult arccal szállunk ki a kocsiból,azonnal odabújok hozzá.

-Ugye nem bánod már,hogy Viannet is elhívtuk?

-Nem...-feleli furcsán rekedten.Kicsit zörög a kulcsokkal,mintha remegne a keze,majd szélesre tárja az ajtót,szinpadiasan meg is hajol:-Hölgyeim...!

Nevetve egymásba karolunk és bevonulunk a nappaliba.Helyet foglalunk a kényelmes bőrgarnitúrán,de én nem érzem jól magam a szoros nadrágban,ezért hamarosan felugrom és egy könnyű nyári ruhában térek vissza.A bugyit a hálóban felejtem...

Cseppet sem lepődöm meg rajta,hogy Vianne és Rezsi már vadul csókolózik.Leülök szemben egy fotelbe és élvezettel figyelem ahogy egymást simogatják.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyszer végre hazaérünk, szegény Rezsin a megkönnyebbülés jeleit látom. Mintha nehezen ment volna a koncentrálás..mármint a vezetésre...

Boszi eltűnik a szobában holmi átöltözés ürügyén, felelőtlenül kettesben hagyva Rezsivel.

-Láttalak benneteket boszorkák-mondja-most megkapjátok ami jár nektek. Tetszik nektek a leszbi show? Majd megmutatom ki az úr a háznál.

És ezzel gyakorlatilag satuba tesz és úgy csókol, mintha egy hete éhezne, holott kora délután fogyasztott el ebéd gyanánt. Továbbra is finom a csókja, de most sürgetőbb mint valaha. Az egyik kezével a mellemet markolja, a másikkal máris a ruhám alá nyúl, mindenféle finomkodás nélkül belém vájja ujjait.

Felnyögök, de a gyönyörtől, hisz Boszi úgy felizgatott az autóban, hogy duzzadt és csúszós a puncim.

Közben megérkezik Boszi, egy pillanatra megdermedek, hogy mégis...mégsem baj amit művelünk...és nem. Boszi leül velünk szemben és érdeklődéssel néz minket. Nem szól, néz. Néha hátrasandítok és egyszercsak látom, hogy simogatja magát....elégedettnek látszik a fejleményekkel.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rezsi úgy csókolja Vianne száját mint egy fuldokló levegő után kapkodva.Ruháját felhúzta már a derekáig,vadul ujjazza és maszírozza csillogó punciját.

Érzem ahogy újra felkúszik bennem a vágyakozás Vianne iránt,most én kapkodok levegő után.Bizsereg az egész altestem,nedvem már a fotelt áztatja.

Nem akarom szétválasztani őket.Olyan gyönyörű ez a lány ahogy pasim kezében formálódik testetlen,színtiszta gyönyörré.Nincs már Vianne,nincs arc,kéz és láb csak az élvezet süt minden porcikájából.

Öntudatlanul kezdem simogatni magam.Tenyérrel fedem be csordogáló puncimat és lassan csúsztatom ujjaim az ajkak közé.Borzongok ahogy csiklómhoz érek.A csúcspont itt lehetne egy perc alatt,de elveszem a kezem...neki akarom adni azt a pillanatot.

Vianne közben már Rezsi farkára hajolt és kényezteti őt.Felhúzott ruhája alól kilátszik kerek popsija.Ezt már nem bírom tovább,szinte felkínálja magát nekem.

Átülök mögé,gyengéden szétválasztom combjait és ő azonnal enged.Hátulról nyúlok dombjához amire nagy sóhajjal reagál.

Összenézünk Rezsivel Vianne feje fölött-egyre gondolunk?

-Térdelj fel a kanapéra,de ne hagyd abba-nyögi Rezsi és Vianne így tesz.Befekszem combjai közé és nyelvemmel birtokba veszem végre...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hátamban érzem Boszi szemeit, szinte perzsel. De csak úgy az agyam hátterében lévő érzékelők fogják a jelet, hisz Rezsi valami hihetetlen mennyiségű gyönyört zúdít rám. Úgy ölel, hogy szinte összeroppant, a szája agresszíven szívja ajkaimat, de élvezem, ahogy a fájdalom és a gyönyör határán vergődök...kiszabadítom magam a karjaiból, és belehajolok az ölébe. Szívni kezdem erősen, nyelvemmel szinte felfalva forrón lüktető farkát....

Egyszercsak azt hallom fél füllel, hogy irányba igazítana a kanapéra térdelve, legyen. Önkéntelenül fordulok, anélkül, hogy egyetlen pillanatra is levenném a nyelvemet róla...szeretem az ízét, nagyon ízlik.

Megakad a mozdulatom, de a lélegzetem is tán, amikor két női kezet érzek a combjaim belsején...és egy finom, puha női nyelvet a puncimon...nem finomkodik, nem játszik, nem húzza az időt Boszi, rácuppan a csiklómra, mintha egy cumit szopogatna...te jó ég, kis híján félrenyelem Rezsi farkát, de szép lassan visszatalálok a ritmusra, vagy inkább felveszem azt a ritmust, amit Boszi diktál a lábaim között. Széthúzza az ajkakat, hogy teljes zavartalansággal ténykedhessen...Időnként hüvelyembe mártja nyelvét, de csak hogy utána visszatérjen egyre érzékenyebb csiklóm gyötrésére...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem teketóriázok Vianne-el, azonnal a csiklóját veszem kezelésbe. Olyan rég vártam erre a percre- és azt hittem sosem jön el- hogy nem tudom türtőztetni magam. Kíváncsiságom és vérem hajt, hogy befúrjam arcom nedves puncijába és csak kényeztessem Őt vég nélkül...Bekapom csiklóját, nyalogatom, szopogatom élvezettel, majd puha nyelvvel végigsimítok az egész puncin. Meglátogatom barlangját is, majd újra a csiklót nyalom körbe-körbe és ezt a játékot hosszú percekig űzöm vele. Egészen addig míg érzem reszketni és nyögdécselni kezd felettem. Ujjamat csúsztatom ekkor lukába közben nem hagyom abba nyelvemmel sem a simogatást. Nem tudja már tovább szopni Rezsi farkát, sikítania kell a gyönyörtől. Teste összerándul görcsösen mikor magamhoz húzom fenekénél fogva és újra eljuttatom a csúcsra.

Lecsúszik, az ölembe ül és lecsókolja rólam nedvét.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kocsiban ülök, nem bírok magammal. Elkalandoznak a gondolataim, amit a lányok hátul müvelnek eszméletlenül felizgat. Egyszer e tükörben bámészkodva, majdnem át is gázolok egy szembe jövő taxison szerencsére dudál, és visszakapom a kormányt..

Haza is érünk hamar.

Remeg a vágytól a kezem is ahogy ajtót nyitok, Betessékelem a hölgyeket...

Gondolom magamban na majd most megmutatom nektek, mindekettőtöket elkaplak egyszerre és egymás után is...

Boszi felszalad átöltözni nem bírja a nadrág szorítássát :)


Oda lépek Vianne mellé.

-Láttalak benneteket boszorkák-mondom-most megkapjátok ami jár nektek. Tetszik nektek a leszbi show? Majd megmutatom ki az úr a háznál.


ezzel hevesen megcsókolom, egyik kezzemel a mellét maszírozom, másikkal a combjába markolok.. majd nem sokat teketóriázva felhúzom a kezem és egyből beledugom az ujjam.. Puncija még nedves, és tüzes amit hátul műveltek nem is csoda... Csókja szenvedélyes, és nis viszont csókolom.

Boszikám is megérkezett közben leül egy székbe és nézni kezd minket.. Majd a lába közé nyúl és simizi magát.

Aztán ahogy Vianne a ferkam előszedi a nadrágból, majd nem sokat teketóriázva rábukik és szopni kezdi keményen, közben a fenekét feltolja látom Boszira ez nagyon izgatóan hat ide is jön. És alaposan nyalni kezdi...

Vinne nem is bírja túl sokáig még cumi egy keveset aztán sikoltva élvez el a forró nyalástól...


Leveszem az összes ruhámat. Majd végig fekszek a vastag szőnyegen..

Megmarkolom a farkam és mondom gyere Vianne lovagolj meg. Boszi te meg ülj az arcomra had kényeztesselek a nyelvemmel.


Vianne forró puncijával lassan helyezkedik majd belül a farkambam, közben Boszi a számon fészkelődik, kezemmel igazgatom hogy üljön, majd lassan nyalni kezdem. Érzem édes ízét a nyelvemen majd ahogy teljesen rámül és mocorog egész arcomon szétkenődik forró nedve, én továbbra is lassan őritően nyalom, majd rácuppanok a csiklójára és szoni kezdem..

Közben érzem ahogy Vianne forró puncija körül ölelei a farkam. Először csak élvezi hogy dagad benne a dupla élvezettől. majd lassan körözni kezd a csípőjével. Lihegnem kell tőle, forró lehelletem Boszi punciját égeti majd újra nyalni kezdek.. Közben Vianne lassú ringatózásba vált fel s le. Gondolom közben megeszik egymást felettem, de a gondolat csak még jobban felizgat...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rezsi beindul és szó nélkül az ölébe ültet. Felkészülten fogadom a farkát, imádom ahogy belém feszül. Nyugton maradok amíg Boszi elhelyezkedik a szája fölött, majd csípőm lassú táncba kezd. Boszi mellét becézem, morzsolom bimbóit...minél keményebbek, annál keményebben. Élvezi, látszik. A csuda tudja mit jobban....Kétfelől kényeztetjük, nem teljesen van már eszénél. Lehunyt szemmel élvezi a test gyönyörét. Megmarkolja a melleimet, mintha abban kapaszkodna...

Újra kontrol nélkül tör rám a gyönyör, Rezsi még nem követ...Úgy tűnik lassította élményét a sok elfoglaltság. Szorítom őt ölemmel, szorítom erősen. Lassan kicsúszom belőle, kezemmel percig sem hanyagolva. Szememmel intek Boszinak, aki előrecsúszik és átveszi a helyemet. Ráengedi magát és szilaj lovaglásba kezd...kezem csiklóját ingerli, nem finomkodva, erősen. Csípem, szorongatom, hogy végre ő is elérje a csúcsot...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rezsi leheveredik a szőnyegen és az ölébe hívja Vianne-t, engem a nyelvével szeretne kényeztetni.

Szemben helyezkedem el Vianne-al és mohón csókolózni kezdünk. Hármunk íze keveredik már nyelvünkön, ez nagyon izgató...

A pasim őrjítően nyal, lassan és finoman...teljesen kikészít vele. Néha csak forró leheletét érzem puncimon ahogy felsóhajt az élvezettől amit Vianne okoz a farkán lovagolva. Vianne újra élvez, megtartom őt a derekánál fogva mert háta ívbe feszül a gyönyörtől. Mikor csillapodik, lecsúszik Rezsi farkáról és átengedi helyét. Beleülök és lovagolni kezdek rajta vadul, derekamon érzem Rezsi kezét, ahogy egyre gyorsabb ütemre kényszerít. Vianne a csiklómat izgatja követve ritmusunk és hamar érzem szétárad testemben a vulkán és égeti minden porcikám...fáj szinte a gyönyör és közben Rezsi is élvez puncim szorításától, újabb tűzzel elöntve engem.

Elhúzódom Rezsitől pihenni kicsit. Vianne mellé ülök a kanapéra, átölelve őt. Rezsi felül a szőnyegen és látszik rajta nem tudja eldönteni melyikünket vegye újra kezelésbe. Szerszáma újra készenáll...

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vianne Mozgatja a csípőjét, majd lassú lovaglásba kezd rajtam, puncija forró és tüzes. Majd ütemesen lassan lovagolni kezd. Közben édes forró puncit nyalok...


Mindig is titkos vágyaim között szerepelt a két nővel egyszerre. És most végre beteljesül, annyira élvezem dupla gyögyör...


Vianne gyorsít az iramon, majd hangosan élvez el a farkamon, kicsit még ül benn majd átadja Boszinak.

Boszi élvezettel lassan ül bele, majd hamar vad vágtába kezd, már nagyon fel van húzva gyorsan hamar akarja. megmarkolom a derekát és segítek neki, Vianne közben a csiklóját veszi kezelésbe. A gyögyör nem is várat magára, remegve élvez el a kemény farkamon, én se bírom tovább és forró puncijába lövellem forró spermámat...

Lihegek mint egy fújtató eléggé kimerültem a csajok az ágyra mennek, én a szőnyegen pihegek még egy kicsit. Hamarosan érzem a két csaj látvágyától újra tűzbe jövök és készen állok.


Oda mászok a kanapé elé térden, végig nyalom mindkettőtök combját egészen fel a puncitokig. Majd felállok megfogom a kezeteket átkarolom mind akettőtöket. Tüzes csókot adok nektek egymás után.


-Mit szólnátok, ha birtokba vennénk a hatalmas francia ágyunkat? Kérdezem.


Persze tetszik nektek az ötlet, el is vonolunk a hálóba... Lefekszem az ágyra, a farkam keményen hívogatóna áll, ti össze néztek majd mind a ketten odahajoltok és lekezditek nyalogatni. Majd szétok összekulcsolódik a makkom körül és csókoloóztok rajta. Én úgy érzem ennél már jobb nem lehet, hangosan lihegek és nyögök. Majd felváltva kezdtek el cumizni, keményen és erősen nem kímélitek a farkam kicsit se....

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Boszival tökéletes összhangban ténykedünk Rezsi farkán, szopogatjuk, nyaljuk...őt, no és időnként egymás ajkát. Egy-egy kezünkkel golyóit símogatjuk, játékosan morzsolva őket. Gyanítjuk, kedvenc kéjencünk lassan a mennyben érzi magát...ez a gondolat egyszerre jutott eszünkbe, felnézünk, szünetet tartva egy pillanatra...erre Rezsi válaszként gyengéden visszanyomja a fejünket. Így nincs megállás...keményen szopjuk őt, testvériesen osztozva, míg egyszercsak kitör újra...Persze ettől még nem állunk meg, lágyabban bár, de nyalogatjuk nedveit. Miután a farka már tiszta, rátérek Boszi arcára is, hisz ott is maradt még...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rezsi kinyújtózik a hatalmas franciaágyon, farka megint kívánatosan áll. Egymásra nézünk Vianne-al és egyszerre hajolunk rá. Nyalogatjuk szerszámát és egymás szájából engedjük át a másikéba, egy pillanat szünetet sem adva neki. Csak egyszer engedjük el őt néhány másodpercre, de akkor gyengéden visszanyomja a fejünket és mi erre keményebben kezdjük szopni. Felváltva kényeztetjük őt, kezünk a golyókat maszírozza és szívjuk a makkját erősen. Nyelvünk néha egymásra talál farka körül, olyankor egymást is megsímogatjuk.

Rezsi nem sokáig bírja már a kínzást, nyögve élvez és arcunkra lövi spermáját. Gyengéden letisztogatjuk őt, majd egymásról is lecsókoljuk nedveit.

Melléheveredünk kétoldalról, ő átölel minket.

- Nagyon finomak vagytok lányok- suttogja. Cinkosan összemosolygunk mellkasa felett és hagyjuk őt végre pihenni.

Tartalomjegyzék