Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Imádom a szülinapozást, bármilyen körben és bárkié is legyen. Pláne ha nem azon nyafog az illető, hogy milyen sok éves is. Ma meg az én szülinapom van, csajbulit tartunk, a pasikkal majd holnap. Egy klassz meglepitortát hurcolnak be az étterembe és nocsak-nocsak két jóvágású izmoska kerül elő belőle és megkezdi izgató táncát a hölgykoszorúnak

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meglepetés partikra szoktak hívni bennünket a barátommal. Általában egy kis tánc máris lenyűgözi őket, főleg, hogy csak egy kis nadrágban lejtünk előttük.

Ismét egy szülinap, és már jövünk is ki a tortából. Az ünnepelt elég meglepett, de tetszik neki, ahogyan együtt járjuk a tortából a táncot... De ideje kilépni, hiszen az ünnepeltet is megtáncoltatom, mert szegény a meglepetéstől először alig tért magához, de utána kifejezetten tetszett neki a dolog. Hát ismerjen csak meg közelebbről.

Odalépek hozzá a zene közben és felkérem. Nem is tiltakozik.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Táncolni hív? Hmm, táncoljunk, végülis egyszer élünk. Táncolni pedig jóóó. A pasinak meg szép formája van, izmos, jólesik hozzáérni. Kézen fog és táncolni hurcol. Megérintem a vállát, játékosan végigsimítom az ujjam hegyével a vállát, hamiskás félmosollyal, aztán megindulunk a zene ritmusára.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom nagyon élvezi a táncot az ünnepelt, nézem a csillogó szemét, és hogy mennyire tetszik neki amit csinálok. Bár ügyfelekkel sosem szabad kikezdeni, ez a lány nagyon bejön nekem. És táncolni is nagyon tud, ahogy veszem észre. Az sincs ellenére, ha kicsit szorosabban fogom. Bár közben fényképeznek és a többi lány csak befütyül és visítozik, nem érdekelnek. Teljesen átveszem a ritmusodat és a tested is egyre jobban izgalomba hoz...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Finom a teste, jó hozzáérni, jó vele mozogni. Neki nyilván rutin egy ilyen party, de én élvezem. Profi a srác, nem látszik rajta, hogy csak "munkát végez" Sőőőt, mintha...á, csak hallucinálok, az nem lehet hogy egy jóízű tánctól mocorogni kezd odalent...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tetszik nekem ez a lány, és ahogy fogom a kezét... Milyen lenne, ha ezzel végigsimítana odalent? Ahogy ezt végiggondolom, máris kezdek merevedni, már pedig az nem lenne jó, ha itt mindenki előtt látszódna, úgyhogy szorosabbra foglak. Bár ne tettem volna... Ahogyan szorosabban ölellek, a lábad állandóan neki dörzsölődik, és bármerre is próbálok kitérni, mindig dörzsölődik. Rendesen kezdek már keményedni, és azon gondolkodom hogyan mászok ki ebből... Valahová, valami mögé el kéne rejteni a dudorodó farkam. Ez kissé megzavart, ezért igyekszem koncentrálni rád, meg valami másra próbálok gondolni, hátha lelohad, de még mindig dörzsölődik... és a számnak lassan vége...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egek, te tényleg növögetsz. Ez mókás, nem bírom ki, muszáj nevetnem. Hátradőlök a karodban és hangosan nevetek kínodon. Hogy egy hivatásos ilyen slamasztikába kerüljön...meglepő, mitőbb mulatságos, de kicsit izgalmas is. No lássuk a táncot. Felemelem a karjaimat, lágyan ringok kezeid fogságában, időnként végigsimítva a nyakadat. Csak úgy épphogy érintve, nehogy még tolakodásnak véld. Ujjatlan topom rojtjai a mellkasodat csiklandozzák, azt hiszem ezt galádul ki kell használjam. Úgy mozdul a mellkasom, hogy minden ritmusnál hozzáérjenek...hmm a combjaim is jófelé járnak, direkt úgy ölelsz, úgy vezetsz, hogy bármerre lépek, csak közel legyek hozzád, nagyon közel...velem takargatod a takargatnivalót? Izgalmas játék. Nevetek rád, nagyon nevetek. Igazán jó szülinapi ajándék vagy.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom élvezed a szituációt, és még rá is játszol. Legalábbis azt látom, hogy nevetsz, és hogy csillogó szemeddel az enyémbe nézel és újra kacagsz. Na jó, ha kinevetsz, akkor majd meglátjuk mit szólsz ahhoz, ha közelebb húzlak és egy kis forró táncot járunk. A többiek már tapsolnak is, élvezik a játékunkat, be is tettek egy lassabb latinos zenét, hogy forróbb legyen a hangulat. Közelebb húzlak, hogy érezd miként dudorodik a nadrágom elől, és kezem egyre lejjebb csúszik a derekadon, és egy pillanatra lesiklik a popsidhoz és vissza. Hmmm... kemény popsi... milyen is lehet az ágyban? - fut át az agyamon... A melle is finoman kemény, ahogyan néha hozzám ér, a bimbómat pedig állandóan ingerli valami... a toppod! Kis ravasz!

Máris felmérem a helyzetet, és nem érzem már kínosan magam... Neked lesz mindjárt forró a kedved...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hihi, szivat a pasi, na jó, csak rajta. Lesz neked nemulass...A fenekemre vagy kíváncsi, legyen. Kibontakozom a karjaidból, táncolni kezdek előtted forogva. Csak hogy láss mindenhol. A kezeid végigkísérik minden mozdulatomat, simítva a nyakamat, mellemet futólag, hasamat. Elkapod a derekamat és most hátulról húzol magadhoz. Most megízlelgetheted közelebbről is a fenekemet...én meg a farkadat, mert az továbbra is ágaskodik...gyanítom ezt más is látja.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kibontakozol és előttem táncolsz. Szerencsére inkább rád figyelnek kettőnkből, bár mintha pár sóhajt hallanék oldalról, és tekinteteket, de már nem érdekel, hiszen ha te így felhúztál, viseld is a követekezményeit. Amikor háttal pördülsz vissza hozzám és a popsid közé dudorodik a farkam, el is kaplak, hogy odaszorítsalak. Érezd csak mennyire felhúztál. A popsid finoman masszírozza mindkét oldalon a farkamat, amit már csak a kisnadrág tart vissza, olyan kemény... Aztán megint kipördöülsz elém táncolni. A barátom közben más lányokkal táncol, őket is azért nézik páran. Még ha el is tűnnénk ketten, nem lenne egyszerű, hiszen azért figyelnek is minket. Ráadásul a merev farkam mind több lány nézi és valaki kuncog, más pedig már pofátlanul azt nézi és nyalogatja a szája szélét. Mindössze pár pillanat volt ez csupán, és már vissza is pördültél megint a popsiddal nekidörzsölve a farkamnak... Még kicsit meg is mozgatom a csípőd, hogy érezd: csak a ruha tart visza minket egy kiadós nyilvános dugástól.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

De a ruha visszatart. Ugyan rövidke a szoknyám, de szűk, úgyhogy nem lehet feltűnésmentesen alányúlkálni, sem felhúzni. Igyekszel, de nem férsz hozzám jobban. Ezt kínként éled meg, node, így jártál. Különben is, milyen dolog munka közben mulatnod? Meg is kérdezem tőled kissé gunyorosan. Azért táncolunk tovább, élvezem a hatalmamat feletted. Hogy néhány mozdulattal izgalomba hozlak. Végigsimítlak a fejed búbjától egészen a kisnadrágodig. A dudor hegyénél elidőzöm egy kicsit az ujjammal. Vajh mi lenne ha leszedném ezt a nacit? Apró pántok tartják...megpengetem az egyiket. Kerekedik a szemed rendesen.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beszól az ünnepelt, hogy milyen dolog munka közben mulatni... Ez kissé kihoz a sodromból, hogy milyen egy szemtelen ez a nő... Na kapjalak csak a kezem közé, ízekre szedlek, ha ilyen szemtelen vagy! Aztán meg elindul a keze csábosan és megáll a makkomon.. és élvezi, hogy lüktet a nadrágon át... Élvezd csak, élvezd, mindjárt benned lesz, ne aggódj - cukkolom magam, mert ez a szemtelenség már komolyan felhúz. Mire a nadrág egyik pántját húzogatni kezdi. Nana... Mindenki előtt? Kínos lenne, úgyhogy oda is szólok neked:

- Hogyan is volt az, hogy munka közben nincs mulatság? - mosolygok és remélem ezzel máris elveszem a kedved a nadrágom lehúzásától. Na meg mit is szólnának a barátnőid... Tényleg mit is? Ahogy elnézem, nekik tetszene, ha lehúznád, de hogy ezután nem az ünnepelté lennék, ezt hagynád-e?

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hogy mit szólnának? Hmm, lássuk. Mi is a dolgod? Hogy szórakoztass minket. Szórakoztatna engem ha levenném a nadrágodat? Rettentően....az a trükkösen megvilágított, selyemmel leplezett ágyikó ott a színpad közepén vajh mire való?....csak tán nem oda kéne bevinnem téged? Hmmm, de csakis nadrág nélkül...pengetem tovább a pántodat....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem hagyja békén a nadrágomat, még a végén tényleg leveszi ennyi ember előtt... Eddig sok helyen próbálkoztak, de szerencsére időben leállítottam őket, mert a meztelenkedés mégsem tartozik a műsorhoz... De ez a nő... pimaszul ártatlan, és szemtelenül kihívó... Ha nem lenne itt ennyi ember, már régen nem állna meg a lábán... A latinos ritmusnak ugyan vége, de egy lassút tettek be nekünk, és hozzám simulsz. Bele is súgom a füledbe:

- Ugye nem akarod levenni rólam ennyi ember előtt?

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kellemesen bizserget a súgásod, de mókásan hangzik. Hogy nem gondolom-e komolyan? Dehogynem. Nagyon is komolyan...Az a leplekkel borított ágy nyilván azért van ott, hogy szeretkezzenek rajta nem? súgom vissza...nos ennek feltételei vannak...addig is...maradjon mindkét kezem a pántokon és táncoljunk.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Odanézek az ágyra és kissé meglepődöm, mert erről eddig nem volt szó... Most látom mibe kevedredtem, tehát tényleg képes lennél lehúzni rólam ezt a nadrágot... Máris beadom a derekam, pedig az az ágy nagyon csábító.. már el is képzeltelek rajta, amint alattam vagy és lábad a nyakamban... de az ujjaid a nadrágom pántjára kulcsolódtak és ahogy elnézem muszáj leszek neked behódolni, ha nem akarom, hogy nyilvánosan mutogassam a farkam....

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bizony-bizony be fogsz szépen hódolni. De még nem. Legyél csak frászban. Tovább táncolunk még, de mintha néha tévesztenéd a ritmust drága táncosom...súgom a füledbe mindezt és ha már arra járok, megízlelem a fülcimpádat finoman megharapva. A kezed rákulcsolódik a nyakamra, szíved szerint gyanítom megfojtanál...vagy valami mást tennél? Hmmm, egyre jobban kacsintgatsz az ágy felé...mehetünk, de ennek ára van. nem kicsi.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beleharapsz a fülembe... ez már felhívás.. Jól van, nézzük csak azt az ágyat... nagyon elő van, de máris jár az agyam, hogy miként vihetnélek oda és miket csinálnék ott veled. Biztosan sikoltoznál, mert azt érdemled ezek után. A többi lány irigykedve néz minket, és forró táncunkat, és alig várják, hogy lekerüljön rólam a nadrág, de amíg te vezetsz, nem fog. Legalábbis remélem...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azt hiszem el kell áruljam neked mi a feltétele annak, hogy felmenjek veled arra az ágyra és szeretkezzünk....mindenki lát majd minket, vagyis a körvonalainkat, hiszen úgy van megvilágítva, hogy a selyemfüggönyön teljesen átlátszik minden...a feltételem a következő...itt a nyilvánosság előtt veszem le a nadrágodat és a farkadnál fogva vezetlek oda édes...vállalod? Kérdezem csókot lehelve az ajkadra

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Hmmm... érdekes egy ajánlat... elgondolkodtató... Rendben, a többiek tuti nem tiltakoznának, de mi a biztosíték, hogy nem néznek a függöny mögé? - kérdezem, bár az ötlet tetszik. Érdekes és izgató... Ha már szülinap és hajlandó vagy velem oda feljönni, miért is ne?

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A függöny mögé nem tudnak nézni, a színpadra csak nem jönnek fel. A lényeget úgyis látják, miért is kéne nekik más. Szóval? Mi is legyen? És főleg hogyan...azt hiszem ideje jobban megkóstolnom. Az ujjaim után az ajkam is megkóstolja a mellbimbódat. Finom, nagyon ízletes. Morzsolgatom az ajkaim között, néha kicsit megharapva, felállva és rád nevetve. Ahhoz képest hogy ezt csinálod nap mint nap, mintha zavarban lennél....nem is értelek. Jajj te, ne szoríts így, ez már fáj. Tűrtöztesd magad kérlek, különben magadra hagylak.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elkezded a bimbómat is harapdálni és csókolgatni, az pedig nálam már egy nagyon érzékeny pont... Aztán meg rám nevetsz...

Tudod mit? Most azonnal velem jössz! - határozom el magamban és már vinnélek is, de abban a pillanatban ahogy belekapaszkodsz a nadrágomba, leszakítod rólam... Mindenki néz nagy szemekkel, döbbent csend, de aztán kivágjuk magunkat:

- Hiába, a szülinapos már azt az egy gyertyát is el akarja fújni... - mondom a többieknek, mire kapcsolsz:

- És ha elfújhatom, miért ne tegyem? - és megfogod a farkam mindenki előtt. - De ti csak kintről nézhetitek, ha akarjátok.

Akik ott voltak, tudták, hogy bevállalós csaj vagy, de ezt nem gondolták volna még ők sem, de nagyon izgatottak lettek. Odasétálunk az ágyhoz, miközben a farkamnál fogva vezetsz. Elmegyünk a barátom előtt, aki jóindulatúan megpaskolja a hátam és odaszól, hogy "Hajrá haver, ne vallj szégyent!", és már csak azt veszem észre, hogy az ágy körüli függönyt teljesen körbehúzod...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre valahára a farkadat a kezemben tudhatom. Már egy ideje nagyon akarom.....szép gondosan elvezetlek, közben ugyan gondolkodom rajta, hogy nem kéne-e a barátodat is magammal vinni, de végülis...életem első nyilvános szeretkezésére készülök, tán elég lesz egy "első" élmény egy napra....

Gondosan behúzom a függönyt, ami ugyan csak leheletnyi, de mégis olyan, mintha kizártuk volna a külvilágot. Halljuk őket, de nem igazán érzékeljük. Mintha beléptünk volna az ezeregyéjszaka meséinek lapjai közé. Bordó selyemágynemű, végignyúlok rajta, magammal húzva téged. Kicsit megszeppenek, olyan nagy, olyan valós vagy. De ezt a világért sem láthatod rajtam....négykézlábra nyújtózom és megkérlek, segítsd le a szoknyámat...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon csábos látvány vagy az ágyon... Ahogy behúzod a függönyt, mintha a többiek ott sem lennének... Végignézlek, milyen csábosan domborodik a tested, a melled... Aztán amikor odahúzol, megkérsz, hogy vegyem le a szoknyád. Örömmel lehúzom, hiszen erre vártam egész este... Most végre kiderül mi is van alatta...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alatte icipici fehér selyemtanga van, áttetsző fajta, a top alatt...nos azalatt pedig semmi, de ezt még nem is sejtheted, mert épp a fenekem formájával ismerkedsz, végigsimítod a tenyereddel, szinte éget ahol hozzám érsz. Azt hiszem gonoszkodnom kéne még kicsit veled...nemsokára. Egyenlőre ismerkedj a testemmel, tudd, melyik porcikámat milyen megérinteni.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lehúzom a szoknyácskád, és megnézhetem pici kis tangácskádat. Ujjhegyemmel végigsimítalak az orrhegyedtől a hasadig, majd a cicid alatt is végigsimítalak... Finom tested van és látom, amint a toppod alatt megkeményedik a bimbód, szinte átszúrja. Huncutul nézel rám, és várod mit teszek, de egyelőre még gyönyörködöm benned, mert csodás látvány vagy. Végigsimítok a füled mögött, aztán a szádon, és az ujjam után kapsz... a nakadon, a tarkódon, majd a válladon, le a karodon. Szinte beleborzongsz. De hagyod magad kényeztetni, hiszen te vagy az ünnepelt.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Imádom ahogy kényeztetsz, imádom minden pillanatát. Ezek a leheletfinom érintések megőrítenek...viszonzom is a simítást, a farkad végén befejezve, ott kicsit elidőzök, azt hiszem tetszeni fog nekem ez a mai játék....sőőőőt, nagyon fog tetszeni. A nyelvemmel is bejárom az ujjaim útját és végre megízlelhetlek. Forró vagy és lüktetsz. Hatalmasra nőttél, mohón vágysz. De egyenlőre csak a nyelvem hegye kóstolja a farkad hegyét. Játszik az apró mélyedéssel, megízlelve ízeit. Vajon ebből kívülről mennyit látnak? Mindegy, finom vagy....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tetszik a bőröd, olyan lágy, puha és selymes. Szeretek játszani vele, hja már kettesben vagyunk. Odakint bár még hallatszódnak bekiabálások, de csitulnak... Hátamra fekszem, hagyom, hogy a nyelved is megismerje minden porcikámat, egészen a farkam hegyéig. Jó lenne, ha bekapnád, kicsit megemelem a csípőm, de nem teszed, és nem erőszakoskodom veled, hiszen ez a te napod. Én vagyok az ajándékod. Marokra fogod, majd elengeded, és újra.. félre simítom a hajad és a füled tövénél kúszik le kezem, játszom a hajaddal, élvezem, ahogyan tetszik neked a látvány...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Jobb ötletem van...nem is a számmal játszom veled. Föléd telepszem és a puncimmal becézgetlek tovább. Nyúlnál, húznál magadra, de lefoglak, nem teheted...csak amennyire engedem. Közben leveszem a topomat, legeltetheted a szemedet..ha jó fiú leszel és nem ficánkolsz, a kezed is szabad lesz.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Abbahagyod a kényeztetést és fölém terpesztesz és lasan ráereszkedsz a farkamra.. pontosabban csak amíg el nem érem az ajkaidat.. Miért nem ülsz bele? Mire vársz? Tedd már meg!megfogom a csípőd, hogy magamra húzzalak, de léábad befeszíted, és nem engeded. Játszol az ajkaiddal a farkamon: hol kinyitod őket, hol köztük simogat a makkom... óóó, édes kínzás, de meddig vársz???

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Sokáig várok, élvezem a játékunkat, izgat nagyon. Föléd hajolok, hogy a melleimet kedvedre szemügyre vehesd. Egy üvegszív medál az egyetlen "öltözetem" mindössze. Kóstolj kedves, kóstold meg őket. Látod milyen hívogatóan csúcsosodnak az ajkaid fölé? Csak feléjük kell fordítani a fejedet és máris megkapod őket....nyílik az ajkad, megízleled az egyik bimbót...remegés fut végig rajtam egyetlen érintésedtől. Te azt nem is tudhatod, hogy a melleim mennyire érzékenyek. De lassan megfejted ezt a titkomat....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan játszol a farkammal egyre nehezebben bírom, hogy nem ülsz rá, de fölém hajolsz és a számhoz érinted a bimbódat. Meg iy nyalom, majd egy puszit adok rá. Aztán újabb nyalás és újabb puszi következik. A másik melledhez átfordulva az üvegszív kissé megbabonáz és felizgat, de a varázs után máris hajolok a másik bimbódhoz. Mmmmm... ahogyan hegyes és kemény... kicsit beszívom a számba, te nem is húzod el, mintha csak azt akarnád, hogy mélyebben szopogassam. Kezemmel alá is nyúlok, és tenyeremben masszírozni kezdem, és élvezem, ahogyan nyelvemen táncoltathatom a bimbód...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

De finom a szád, nagyon finom. Ez a mellkényeztetés egyre inkább arra ösztönöz, hogy minél közelebb kerüljek hozzád minden porcikámmal. Játszanék én még egy kis csiki-csukit a farkaddal, node most már nagyon jó lenne magamban érezni téged. Vagy először a szádat mégis? Látom, hogy számítasz arra, hogy végre rád ereszkedem teljesen, de neeeeeem...azért sem, inkább megfordulok fölötted és a számmal kényeztetlek tovább. Mélyen beszívlak a számba, ízlelgetve hogyan keveredik az ízed az enyémmel...kényeztet a nyelvem, kényezteti azt a csodás farkadat...hoppá, de a te nyelved sem marad tétlenül....belekezdtél valami lábremegtető nyalakodásba...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Finom cicik, nagyon finomak...mmmm morzsolgatom a tenyeremmel és a nyelvemmel kényeztetem őket, de egyszer csak felállsz és megfordulsz... Hmmm.. ez is finom: cicik helyett a puncidat kényeztethetem... Már illatos és forró, alig várom, hogy a számba vehessem az ajkaid és morzsolgassam... Két kezemmel szétnyitom a popsid, és a számra húzlak... Amikor bekapod a farkam, akkor egy mély sóhaj hagyja el a számat olyan jól esik... És ahogy mélyebben nyeled be... óóóóó... Na de nem veszed el a figyelmem a puncidról: számra húzlak és a nyelvemmel be-benyitogatok a bejáratodon, majd kicsúszva a csiklódon kezdek körözni. Nyammm.. nagyon finom, még a számba is beszívom, miközben orrommal be-benyitok hozzád... iszom minden csepped, számmal masszírozom a dombod és az ajkaid...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azt hiszem ideje megadnom magamat neked, nagyon ügyesek az ajkaid. Egyszerűen imádom. Muszáj oldalra fordulnom, különben rogynak a térdeim, de gyere csak velem szépen. A farkadat is viszem, mert az meg finom nagyon....most már úgy, de úgy szeretném magamban érezni. De majd ha úgy látod jónak.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Oldalra fordulunk és a combjaid közé bújok a fejemmel... Ahogyan szopod a farkam, úgy érzem mennyire tetszik neked az, amit csinálok. Be is kapom mélyen a csiklód, rendesen szopni kezdem, egyre mélyebben és mélyebben szívom be, a nyelvemmel odabent pedig megállíthatatlan körözök rajta. Már alig bírsz szopni, és egyre hangosabban nyögsz, amit a kinti zene kicsit elnyom.. Kihasználom az alkalmat és két ujjamat be is dugom a puncidba, hogy megtaláljam azt a finom pontot... Máris felnyögsz egy nagyot, ahogy rátapintok, és ha még egy kicsit masszírozom is szopás közben...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a minden irányú támadás megőrjít teljesen. Ahogy bennem vannak az ujjaid miközben majszolgatsz...azt hiszem kicsit rá kell erősítenem nálad is...mélyen beszippantalak, szoplak, szoplak erősen....de azt hiszem egy röpke időre félbeszakítom a dolgot, mert...nem bírom tovább a kényeztetést. Mélyről, forrón előtör az orgazmusom, nem bírom már visszatartani. Ívben ráfeszülök a szádra, kiélvezve a nyelvednek minden egyes mozdulatát...közben szorosan ölellek, minél több felületedhez simulva...végül elernyedek és lebegek az ágy felett...eltűnik a külvilág, csak az élmény van velünk

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor eléred a csúcsot, megfeszülsz, minden izmod keménnyé válik, majd összeesel, és mélyre hullasz... Nyelvem még finoman pedzegeti a csiklód, de minden apró mozdulatra összerándulsz...

Kibújok a puncidból és mosolygok rád huncutul, hogy remélem kellően megünnepeljük a szülinapod... Rám nézel és valami fény csillan a szemedben, rászorítasz a farkamra és masszírozni kezded... De finom a kezed...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csak nem gondoltad hogy majd te így maradsz...pont kézre áll a farkad, finoman megmasszírozom Lenyúlok és a nedveimből kap a farkad is, ha már olaj nincs kéznél. Milliméterről milliméterre haladok a masszírral, nem maradhat ki egy kis rész sem. Közben a másik kezemmel a golyóiddal kezdek játszani, óvatosan, finoman....a farkad lüktet, majd kiugrik a kezemből, főként hogy néha lenyalom az előtörő cseppecskéket róla...persze úgy, hogy forrón rálehelek...néha megtöröm a ritmust, hogy a kínzó vágyad tényleg kínozzon és soha nem tudhatod, hoyg mikor simulhat vissza a farkad a tenyerembe és mikor érek újra a nyelvemmel hozzád...mintha kicsit frusztrálna téged ez a dolog...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban húzogatod a farkam és még a golyóimat is masszírozod... nagyon jóóó... aztán megszakítod a ritmust és kicsit vársz... Csak nem ráülsz? Nem... csak vártál kicsit és újra a régi ritmust veszed fel... Majd megint megállsz és ismét újra kezded.. Kezdesz nagyon felhúzni, hogy most akkor csinálod vagy nem, mert mindjárt megfoglak és beleültetlek, ha így folytatod... Most már biztos nem olyan érzékeny a csiklód, mindjárt megnézem az ujjammal... Aha... már nem utasítod el a masszírozásomat, ami finoman kényezteti a dombod és pöcköd is... Mindjárt be e is ültetlek, mielőtt még túlzásba esnél a húzogatással...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hmm, kicsit türelmetlenedsz...látom, hogy szíved szerint felfalnál és robbannál már, no azt méég nem...úgyhogy újra megállok, főleg hogy megint matatni kezdtél a puncimon. jajj de izgató már megint. Na jó, hát legyen, ideje volna tényleg magamban érezni...elengedlek és várakozóan, mi több, kihívóan végigsimítom a testedet, a farkad végén dobolva kicsit az ujjammal...mi a vágyad kedves? - kérdezem.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom sejted mire gondolok, de rám hagyod a kezdeményezést. Nem is foglak megváratni: felültetlek és én is felülök az ágy szélére, majd megfogom a csípőd ér ráemellek a farkamra, velem szemben. Így tovább szopogathatom a bimbódat, míg a farkam benned táncol... Te pedig a farkamon, mert a csípőddel körözöl rajta... Dombod és a csiklód nekidörzsölődik az ölemnek, a popsid pedig keményen fogom, hogy még mélyebben benned lehessek.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre valahára belém jöttél, már kezdtem megőrülni ettől az ürességtől....élvezem ahogy kitöltesz, egy picit nem mozdulok, de aztán...aztán élvezettel körözni kezdek rajtad, hogy minden irányból érezz te is jól. Egyre jobban felizgulok újra, az a hatalmas formás farkad teljesen kitölt és ingerkedik velem. A csiklómat önkéntelenül az öledhez dörzsölöm, érzem, ahogy nekifeszül minden mozdulatnál.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban táncolsz a farkamon, mintha a kinti forró zenére tennéd, de ennek az lesz a vége, hogy benned fogok robbanni... Érzem, hogy minden körözés egyre erősebb és határozottabb, és egyik kezemmel be is nyúlok a puncidhoz, hogy a csiklódat az ujjaimon táncoltasd meg, hadd dörzsölődjön még jobban és ugráljon át az ujjaimon. Másik kezemmel rá is húzlak, hogy ne menekülj, és benned megfeszítem a farkad... Szám eközben a bimbódat tartja finoman, már olyan érzékenyre szoptam, hogy ennek a kényeztetésnek nehéz ellenállni...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem is akarok ellenállni, egyszerűen azt szeretném hogy végre elérjen az újabb élvezet...a testem teljesen önálló életet él, önkéntelenül rászorítom a hüvelyemet a farkadra, hogy még szorosabban érezzelek. Érezlek és élvezlek, azt hiszem megint el fogok reppenni...tán veled végre. Ne tartsd vissza kedves, még véletlenül se...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tartom vissza magam, ahogy rászorítasz a punciddal a farkamra, egyszerűen olyan masszírozást kap a makkom, hogy érzem nem bíropm már tovább... és amikor elérem a végső határt, az ujjam kihúzom a csiklódtól, hátul megtámaszkodom, és ettől olyan mélyen ülsz bele, hogy felordítok... és farkamra úgy rászorítasz és olyan mélyen, hogy benned robbanok. nem tudom visszatartani már, egyszerűen nem megy és.. te is megfeszülsz, minden izmod.. odabent is... óóóóóóóóóóóó..... és újra és újra töltöm beléd, amitől megint megfeszülsz... sikítasz, de nem tehetek semmit, egyszerűen magatehetetlenül lövök beléd újra...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Összeforrva, lebegve bújunk egymáshoz, végképp kizárva a külvilágot, úgy igazán nagyon kielégülve. Ez a világ legfurább szülinapja azt hiszem, de nagyon élvezem. Kár hogy nem látlak soha többé...gondolom, miközben lassan éledünk és igyekszem összevadászni a ruháimat. Hú de ciki lesz kimenni a függöny leple alól...brrr. Bátorítóan átölelsz, kapok még egy utolsó forró csókot, aztán kibújunk. Sok szem szegeződik ránk, de szerencsére a legtöbben magukkal, vagy a partnerükkel vannak elfoglalva...szépen visszamegyünk a táncparkettre, mintegy levezetésképp ellejteni még egy lassú, bújós táncot....

Tartalomjegyzék