Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Erre a hétvégére egy baráti hétvégét beszéltünk meg nálatok. Már régóta izgatod a fantáziámat és most először hívtatok meg (a párod és te) minket a párommal hozzátok hosszú hétvégére. Mikor belépünk az ajtón, egy laza, térdig sem érő, ujjatlan ruhában vagy, ami kifejezetten vonzotta a szememet. De aztán ledobjuk a cuccokat, hoztunk mindenfélét, hiszen ha már ott alszunk, mégsem lehetünk ugyanabban a ruhában.

Körbevezetsz a házban minket, mert még nem jártunk nálatok. Nagyon tetszik a házatok, igazán impozánsan rendeztétek be. Aztán leülünk egy kicsit beszélgetni a nappaliban, párom oldalt, nekem merőlegesen, te pedig velem szemben.

- Meséljetek, mi történt veletek? - kezdődik a szokásos társalgás és néha ahogyan elkalandozik a szemem, azon gondolkodom, hogyan lehetett így beülni velem szembe, ráadásul keresztbe tett lábbal... Hmmm... meg kéne nézzem mi is van a ruhád alatt... csak majd ki kell várjam a megfelelő pillanatot...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kellemes baráti hétvégének ígérkezik a mostani. Még egy társasjátékőrült pár. Végre van kivel játszani. Bemelegítésképpen leülünk, kicsit beszélgetünk a nappaliban. Látom a szemeden, hogy tetszik a mai öltözetem. Meleg van, miért is vennék fel egy apró vállpántos ruhánál többet. Illedelmesen keresztbetett lábbal ülök veled szemben, nehogy véletlenül kihívónak tartson bárki is, majd úgy látom, ideje szervírozni az italokat....kis hideg üdítő, egy pohár borocska mindenkinek. Kezetekbe adom, picit lehajolva hozzád...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor felszolgálod az italokat, kicsit behajolsz elém és egy pillanatra beláthatok a ruhád alá... mmmmmm.. melltartót meg látom elfelejtettél felvenni.. nagyon helyes! - állapítom meg magamban, de mivel a bimbód látványa nem hagy hidegen, így kicsit fészkelődni kezdek az ülésben. Kortyolok is egyet az italból, mert hirtelen melegem lett. Mikor visszaülsz, hamiskásan nézel rám, de nem tudom miért... Aztán a párod egyszer csak megszólal:

- Láttátok már a képeket, amiket a falra kitettünk?

- Még nem... - bizonytalanom el, aztán ez nem is rossz alkalom -, de megnézhetjük!

És már állunk is fel a székből és elindul a "tárlatvezetés" a számítógépen: hol készült a kép, hogyan, és mindegyiknél van egy kis történet. Előttem állsz és hmmm.. épp mindenki a képet nézi. Na hol is ez a telefon? Megvan. Átállítom kamerára, mert a fényképezés lassú ezen a készüléken. Szuper. Lámpa is megvan...

Mindenki a képet nézi, most egy óvatlan pillanat.... Kamera indul... és már bent is van a ruhád alatt. Szuper. Na most kiderül mit látok majd. Érdeklődő arcot vágva hallgatom a sztorit, miközben a lábaid között veszem, hogy mi van a ruhád alatt. Talán ennyi elég is lesz... Épp húznám ki a kamerát, amikor a lábadnak ütközik.

- Hopp.. bocsi. - szólok oda, és te amikor hátrafordulsz, nem voltam elég gyors és észrevetted a kezemben a telefont... lencsével felfelé.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Párocskám lelkes kalandmesélésbe kezd, persze számtalan fotó megmutatásával legutóbbi üzleti útjáról. Álldogálunk a gép mögött, te mögöttem állsz. Amikor vége, lépnék hátra, beléd ütközöm...véletlenül...hoppá...telefon a kézben, kamerája épp kapcsolódik lefelé....egek, te benéztél a szoknyám alá...nos, nyilván láttál már csupasz puncit bugyi nélkül, node mégis milyen dolog ez??? No megállj, ezt nagyon keservesen megkeserülöd...gondolom...és mondom a szememmel...

-Mykee, leteszem a telefonodat, ne szorongasd már, ezzel egész egyszerűen kiveszem a kezedből a telefont és magammal hurcolom. Hopp, látom tölteni is kell....máris keresek egy töltőt, és feldugom....keresés közben a másik szobában visszanézem, amit te még nem láthattál...és készítek egy újabb felvételt...ujjaim símogatják dombomat, lágyan, éppcsak érintve...no és amit eddig nem láthattál...kicsit szétnyitom az ajkakat, hogy lásd, mit símogatok odabent...majd mint aki jól végezte dolgát, töltőre teszem a telefont, amihez semmi okod nem lesz néhány órácskát hozzányúlni....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A fenébe, lebuktam... - morgolódok magamban, de még épp felocsúdnék, amikor egyszerűen kikapod a kezemből a telefont, hogy elviszed tölteni. A francba, pedig megnéztem volna mi is van rajtad. De mivel párom is rám nézett, hogy minek szorongattam a telefont a kezemben, hát legyen. Nem tiltakozom. Miután a másik szobából visszaértél, ismét elém állsz. Mégsem bújhatok a szoknyád alá... eh... ha megemelném... á, ez sem jó... A képek azt sem tudom hol készültek és mi volt, most az érdekel, hogy itt állsz és nem tudom meg mi is van ott... bugyivonalat nem látok... Párom kissé előrébb állt, na lássuk csak... Megsimítom a csípődet oldalról, és mintha kicsit el akarnék esni, meg is kapaszkodom kissé.

- Hopp... - alig hallhatóan mondom, de ez elég is volt... Nem éreztem bugyit. És a telefon meg a túlsó szobában van. Ehh... valahogy meg kéne nézni.

- Van kedvetek társasozni? - kérdezed hirtelen, én meg alig térek magamhoz ettől a fordulattól.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mérhetetlenül élvezem kínod látványát. Majd megőrülsz, hogy nem láthattad milyen képet csináltál, no meg hogy mit műveltem én a telefonoddal. Ó ha tudnád. Egyszercsak a derekamon érzem a kezedet, mintha csak belém kapaszkodnál. Precíz pásztázás végig a csípőn, én pedig gondosan kisasszézok előled, nehogy a szoknyám alá nyúlhass...gyanítom úgyis sejted a végeredményt, így aztán...így aztán tán méginkább szeretnéd azt a telefont. Játékhoz telepedünk, szépen letelepedsz az asztalfőre, te akarsz lenni az osztó. Melléd ülök, játszani kezdünk. Ó a csudába, elgurul egy kocka. Lelkesen bemászol az asztal alá érte, én pedig készségesen széttárom a lábamat, hogy végre bizonyosságot szerezz...elképzelem, ahogy fejed egyvonalban van a puncimmal, tán még az illatát is érzed, hisz ott matatsz épp a székem lábánál, végigsimítva a lábszáramat, de nem maradhatsz tovább odalent, fel kell jönnöd, nehogy gyanút fogjon bárki....beleborzongok ebbe a gondolatba...valahogy felizgat, hogy elérhetetlen vagyok számodra...egyenlőre...holott egyetlen karnyújtásra vagyunk csak egymástól...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Leülünk az asztalhoz, és a fejeben csak az jár, hogy nincs rajtad, nincs rajtad... De biztos? Hogy az a telefon odaát van. Meg kéne nézni, na de mindegy. Leülünk az asztalhoz, kipakoljuk a táblát. Te tőlem balra, párom jobbra 90 fokban leül. Párod meg melléd, az asztal kicsit hosszú. Na jó, kezdjünk. Gurítok. Hát nem jött össze. Aztán szépen mindenki sorban. Végül veled zárul a kör, de az egyik kocka kiesik a kezedből.

- Már látom! - nézek be az asztal alá, és lemászok. A kocka egy nyújtással megvan, de most végre megnézhetem! Ahogy odafordulok, széttárt lábaid között ott mosolyog a kopasz puncid és az ajkaid. Óóóó.. - sóhajtok fel magamban - most hogy kinyalnálak. Meg is simítalak, de már jövök is fel, hiszen mit keresek én ott annyi ideig. Kicsit remegő kezekkel adom át a kockát neked, elveszed és ezt mondod:

- Na próbáljuk ki akkor bal kézzel hátha... - és dobsz. És bejött. - Akkor látom ma bal kézzel játszom. - nevetsz és a jobbat már le is teszed a térdedre, én pedig visszahúzódom az asztalhoz egészen be, nehogy valaki meglássa, hogyan is áll a farkam...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Enyhén furcsa ábrázattal kerülsz elő az asztal alól és folytatódik a játék. Hmm, hogy te milyen gondosan behúzódsz az asztal mellé....csak nem talán...nem, az nem lehet....az, hogy én beleborzongtam a simításodba az asztal alatt, az egy dolog....de vajon mitől vagy izgalomban? Tán a látványtól? Leengedem a kezemet, ami nemsokára a combodra vándorol...ha már arra járok, egy érintés erejéig ellenőrzöm gyanumat. És igen...keményen ágaskodó farkat kaparintok a kezembe. gondosan megsímogatom, kiveszem a formáját csak úgy, a nadrág alatt...hmm, impozáns darab, tetszik. És miután újra én jövök, a játékra koncentrálok...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Na így kényelmes lesz. Nem látja senki, hogy látszanak a gondolataim, és így nem tűnik fel a játék közben. Aztán egyszer csak érzem, hogy a kezed a lábamra teszed. A párodra és az enyémre néézek, de ők a játékkal vannak elfoglalva. Mire le is ellenőrzöm őket, a kezed hirtelen a farkamon pihen és alaposan végighúzod rajta az ujjaidat. Ez meglepett, hogy ilyen merész vagy, mert elég egy óvatlan mozdulat... De rádnézek és mintha csak a játékon járna az eszed, olyan arcot vágsz. Az ujjaid még kicsit játszanak a makkommal a nadrágon át, és utána elveszed a kezed és felteszed az asztalra. Na ez most mi volt? Leellenőrizted, hogy mennyire húztál fel? Hmmm... na akkor megleplek a következő ilyen kis akciódra!

Lenyúlok a bal kezemmel, félrehúzom a nadrágszáram és előveszem a farkamat. Az asztal alatt úgysem látja senki, és ha valami váratlan dolog lenne, csak egy mozdulat a nadrágszárat visszahúzni. Alsó meg úgysincs rajtam, mert ez alá a nadrág alá nem kell. Olyan jó így szabadon...

És ahogyan elhúzom a kezem, megsimítom a térdedet, de már veszem is fel a kezem, hiszen én jövök a játékban.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy idő után nem feltűnően az asztal alá kerül a kezed. Mintha igazgatnád a nadrágodat. Nem létezik hogy szűk legyen, kényelmes bő ruhadarabnak tűnik. És lám, kölcsönkenyér visszajár, finoman, alig érintve végighúzod a térdemtől indulva a kezed, éppcsak libbentve az alig combközépig érő ruhám szegélyét. Nyami, ez jólesett, gondolom magamban. Persze ezt a világért sem árulom el neked. Rosszalló pillantás kísérletében olyant dobok, hogy lapot húzhassak tőled. Megfelelő kárörömmel szedem el az egyik lapodat, szemmel láthatóan nehezen válsz meg tőle.

Kihasználva amíg nem én jövök, hozok magamnak egy könnyű pulcsit, mondván nemsokára hideg lesz. Hmm, de hogy mit is rejt a pulóver...no azt rajtam kívül senki nem tudja....úgy gondoltam, kíváncsi vagyok az asztal alatti világra, így veled szemben szépen bekapcsolva betettem egy kamerát. Hisz mint tudjuk...kölcsönkenyér visszajár.

Visszaülök a játékhoz, de úgy gondolom, újra itt a lehetőség, hogy a farkad állapotával foglalkozzak egy keveset, nehogy túlságosan a játékra koncentrálj...Lenyúlok, mint az előbb és ahogy a térdedtől simítok felfelé....hoppá...hát nem kivetted a nadrágodból...a meglepetéstől kicsit torpanok, de ha már így alakult...hadd lásson az a kamera....felhúzom a nadrágodat és teljes hosszában végigsimítom a farkadat...tenyerembe fektetem, majd az ujjaim végével szorosan megfogva végighúzom az ujjaimat...de már jövök is kifelé, hisz újra én jövök...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alig hogy végeztem és te jössz, elhúzod egy jó lapomat. Na ez nem volt szép. Bosszankodom magamban egy kicsit, hogy azért a játékban ez mégsem volt fair. Aztán ahogy befejezted, felállsz az asztal mellől, valami pulóverért mész ki, úgyhogy addig gyorsan elteszem a farkam, nehogy meglássa valaki. leteszed a szemközti székre, kicsit matatsz, aztán visszaülsz. Pont jól, hiszen ismét takarod az asztal alatti részt, így újra elővehetem a farkam. Már úgyis szorított. Éppen én vagyok soron (utánam jössz majd te), úgy gondolom, most visszakapod, hogy elhúztad a lapot tőlem. De ahogy dobok, a kezedet a combomon érzem. Hehe, ha tudnád, hogy elő van a farkam... De ahogy ezt átgondoltam, már oda is nyúlsz, aztán elkezdesz játszani vele. A fenébe. Akkor mégsem húzhatok lapot tőled, mert akkor abbahagyod. Húzom a szám szélét, mert visszakaptad volna, de jó. Akkor a párodtól húzok. Kicsit előre dőlök, aztán visszaülök a helyemre. Még jó, hogy az asztal alatt úgysem látja senki mi történik, mert épp meghúztad az ujjaid a makkomon.

Aztán én befejeztem, te jössz! Kezeidet felteszed az asztalra, de most én használom ki a helyzetet. Lenyúlok és a combod közepéig simogatni kezdelek. Szét is nyitod a lábaidat, hogy könnyebben hozzád férjek, de sajnos feltűnés nélkül ez nem menne. Közben párom rám mosolyog és megcsókol. Mmmmm.. finom volt. Aztán ahogy a párod, majd az enyém jön, egyre bátrabban próbállak felfelé simogatni, de sajnos nem ülsz közelebb a székeddel. Pedig el akarom érni azt a puncit és már csak pár centi kéne, de nem érem el...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Visszanyúlok az asztal alá kicsit, morzsolgatni kezdem a makkodat, ha már így elől van...húúú te pasi, hogy te mit kapsz ma este....vajon meddig bírod?

Vonakodva bár, de játszom tovább, erre válaszként a te kezed van újra a combomon. Gondosan ülök a széken, tudva, így te nem érhetsz el a puncimig. Nem bizony....még véletlenül sem...de jólesne előre csúszni...szinte égetnek az ujjaid azon a két centin keresztül is, ami elválasztja a dombomtól....Azért sem, még nem adom meg neked azt az élményt, hogy belekóstolhass oda...

Csörög a telefonod, pattansz érte máris...vajon miért rohansz úgy....tán hogy ne legyen feltűnő a dudor a nadrágodon? Vagy tán mert végre hozzájutsz az elkobzott felvételekhez? hmm, nem is tudod milyen meglepetés fog érni...hogy egy helyett kettőt lelsz rajta...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Éppen elérném már a puncid közelségét, amikor csörög a telefonom. A francba - puffogok magamban, aztán gyorsan a nadrágom szárát a helyére húzom, zsebbe a kezem, hogy a farkam lefogjam és ne legyen feltűnő, amikor felállok, és már megyek is a telefonomhoz.

Az ám! A telefon! Az asztal alatti játszadozásban már el is felejtettem, hogy mit vettem fel rá. De előbb fel kell vennem. A haverom az, valami telepítési baja van. Igyekszem közben a farkamat nyugtatni, hogy mire visszamegyek, már ne álljon. A problémát szerencsére sikerül orvosolni, le is teszem. Viszont tovább hümmögök, mintha beszélnék, hogy közben megnézhessem mit is vettem fel a képnézés közben... Óóóóóó... nagyon jó! Mindent látok! Még úgysem láttalak ezelőtt alulról, és ráadásul egyből kopasz punciban... Az asztal alatt rövid pillantás volt sajnos, de most... Nagyon szép... Csak így a farkam meg nemhogy összemenne, ismét keményen áll. De mi ez a másik videó itt? Nem emlékszem, hogy vettem volna fel.

Majdnem meg kell kapaszkodjak, amikor azt látom, hogy te vagy a felvételen, éppen megfordítod a kamerát a puncid felé és ott simogatod magad, dörzsölöd a csiklód!!! Hát mindjárt eldurranok!

- Mi van már? Jössz már? Rád várunk! - hallom a másik szobából. Kissé még kábultan mondom:

- Jövök, jövök már! - és a telefont gyorsan zsebreteszem, és a másik kezem is becsúsztatom, hogy fogjam a farkam. - Itt vagyok! - és leülök a helyemre. Még a farkam is elfelejtem elővenni, most úgy dübörögnek a fejemben az előbb látott jelenetek.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kellően feldúlva kerülsz elő a telefonodtól, ezek szerint láttad...picit lecsúszok a székben, mintha csak kényelmesebben elhelyezkednék, egyúttal ki is nyújtózom jóízűen...most már hozzám férsz ha úgy akarod. És akarod! Máris indul a kezed felfedezőútra, célirányosan, rásimul a dombomra...nem időzik sokáig egy helyben, csak amíg áthevít, máris nyitogatja a szirmokat...a csínytevések kellően hangulatba hoztak, így érezheted, akadály és súrlódás nélkül jutsz előre...vagyis...befelé...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit még zavart vagyok, de összeszedem magamat kissé. Akkor látom, hogy lejjebb csúsztál egy kicsit. Na lássuk csak, mennyire is? Kezem elindul az asztal alatt, újra bekúszik a ruhád alá, és már érzem is a kopasz dombodat. Mmmmmmm... Végre a kezemben van, amit láttam. És milyen forró. Úgyis épp a párod van soron, így ráérek most simogatni téged, és nyissuk csak ki az ajkaidat... milyen nedvesek már... Farkam már keményen áll, de mintha most szoros lenne... persze, mert nem vettem ki a nadrágomból! De most még nem veszem ki, kiélvezem, hogy a nedves puncidban simogathatlak. És ez a bejárat... A párom dob, úgyhogy minden perc drága... Bedugom két ujjamat, és megmártom benned. Odabent kicsit körbemasszírozlak, de sajnos ki kell jöjjek, mert én következem. Az ujjaim, hogy ne csillogjanak, gyorsan a lábamba törlöm és úgy nyúlok a kártyákhoz.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyami de finomak az incselkedő ujjaid...imádom őket. Kár hogy mindig el kell vinned. Amíg dobsz és csinálod a dolgodat, én is teszem a magamét. Gondosan kihámozom a nacidból a farkadat, enyhén megpöccintem a meredező makkot, csak hogy tudd, itt vagyok...de máris én jövök, így helyet cserélünk. Én kezem fent, a tiéd lent és éppen ott folytatod ahol abbahagytad...aprókat mozogva, ujjad végét erőteljesen használva izgatsz, mintha itt akarnál reptetni....nanee, ilyent nem csinálsz velem..úgyhogy egy elegáns mozdulattal keresztbe teszem a lábamat, így gyakorlatilag ráülök a kezedre....ha innen kiveszed, márpedig mindjárt meg kell tedd, ide vissza nem jösz...Viszont a farkadra keményen rámarkolok. Néhány cseppecske kicsordult belőled, azt szépen elmasszírozom a makkodon, mintha csak egy citromot csavargatnék...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor én jövök, érzem, hogy amíg fent el van foglalva a két kezem, addig lent ezt te kihasználod és előveszed a farkam. Micsoda megkönnyebbülés! Igyekszem lazán viselkedni, mintha mi sem történne, pedig amikor megpöccinted a makkom, az majdnem kizökkentett a látszólagos hangulatból. Gyorsan át is adom a kockát, így most cserélünk... Amikor dobsz, a kezem máris az ajkaid között, megfogom két ujjal a csiklód és igencsak rendesen masszírozni kezdem. Repülj csak el itt a társaság előtt édes, lássuk, milyen az arcod, amikor élvezel... Erre keresztbe teszed a lábaidat és a kezem fogságba került. De még a csiklód az ujjaim közt vannak és még éppen tudom mozgatni is... Mindjárt én jövök.. ehh.. ki kell húzzam a kezem.

Ekkor érzem, hogy határozottan megfogod a farkam. Pillanatra rád nézek és elkezded facsargatni. Pont, amikor én vagyok soron. Na ez nem szép! De most nincs mit tenni, dobok, és amíg figyelnek, te kíméletlenül játszani kezdesz a farkammal az asztal alatt. Hol csuklóból húzogatod erősen, hol facsarod. Tenném keresztbe a lábam, de nem engeded. Érzem, hogy így bajban leszek...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bajban bizony, de még milyen bajban...tudod...de honnan is tudnád....a szorosan összezárt női lábak, nem pici élvezetet tudnak okozni, pláne ha közben egy kőkemény farkat masszíroznak...egyik kezem ezt teszi, másikkal mélázva az asztalra könyökölök, és ici-pici hintázásba kezdek....egek, a puncim még mindig emlékszik az ujjaidra, eszméletlenül rád vagyok izgulva...elhúzom tőled a kezemet, ráülök, hogy egy picit segítsek magamnak...végignézheted, ahogy kielégítem magamat...vagy mégsem? Kérő tekintetet meresztesz rám, miközben szelíden megfogod a csuklómat. Nem is tudom ellen tudok-e állni. Visszaengedjem a kezedet a barlangomba? Vagy inkább magamnak tegyek jót és tiéd a látvány?...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem kíméled a farkamat, főleg, hogy most ráérünk, mert a párod következik. De én is akarlak masszírozni, de hiába nézek rád kérlelőn, nem engeded. Sőt, elengeded a farkamat és a keresztbe tett lábad alá teszed, tenyérrel felfelé. Mit csinálsz te ott? Az ujjaid is mintha.. ha jól számolom... pont oda esnek... és most a párod jön, te meg... Próbálok nem oda nézni, és fürkészem néha az arcodat, te aztán nagyon jól palástolod, amit éppen csinálsz... Nyelek egyet, és szabad farkam az asztal alatt duzzadtan várja mi is lesz ebből. Épp a párom van soron, amikor rádnézek, te mélyen a szemembe, majd behunyod a szemed, és pár másodperc múlva újra a szemembe... Szóval most volt... itt előttem...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem engedem, hogy te csináld...azt akarom, hogy lásd, élvezek...ujjaim masszírozgatják a csiklómat, minden apró hintázásnál erősebben hozzányomódik. Kellően felhúzva, hamar a végére érek, fűt, izzít, hogy látsz élvezet közben...aprót sóhajtok, lehúnyom a szemem, majd kényelmesen hátradőlök. Elégedetten. Jóllakottan...a gyönyör utolsó rezzenéseit maradéktalanul kiélvezve.

No lássuk mit is okozott kedves játékostársamnak ez a kis magánakció...nedves ujjaimat átteszem a farkára, ami továbbra is mohón ágaskodik. Húú, kedvem lenne beleharapni, de legalábbis beszippantani. A páromra nézve megnyalom a szám szélét, persze úgy hogy te is lásd...mintegy ígérve neki egy buja éjszakát.

Közben szétkenem a nedvemet rajtad, nem kímélve farkadat. Élvezem ahogy lüktet a kezem alatt, szerintem te sem jársz közel a repüléstől...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom, te nagyon megelégedtél az eredménnyel, na de most én jövök a dobásban és most, hogy te repültél, békén leszek hagyva. Legalábbis erre gondoltam, de ahogy ismét a kezemben a kocka, egy erős markolás a farkamon... egy hamiskás mosoly az arcodon... ajjajjj.. - gondolom magamban.

Dobok egy nagyon jót, de most érzem, hogy a farkam valahogy érzékenyebb lett... mintha rákentél volna valamit. De nem tudom mit, mert sehol semmi ilyen.

- Na így kell dobni! - mondom elégedetten és a párom odahajol egy csókért.

- Ügyes vagy - mosolyog. Ha sejtené, hogy a makkom éppen keményen masszírozást kap az asztal alatt...

Na gyorsan lépjünk tovább, mert itt repülök el. Legalább lesz egy kis pihenőm. Naívan gondoltam, mert folytatod tovább és most fél kézzel dobsz. De ha ezt így folytatod, a következő körben... de hova? És... na ez így nagyon nem lesz jó.. pontosabban nagyon is jó, de... összeszorítom a szám, mert tényleg pár húzás...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem kíméllek, el nem engedlek...szép ütemesen masszírozlak, húzlak keményen....érzem a lüktetést, azt az apró rángást a farkadon, amiből érzem, elszállsz hamar. Makkod fölé teszem a tenyeremet, úgy húzogatlak tovább....megkérdezem, hogy sikerült a múlt hétvégi balatoni kiruccanásotok. Lelkesen, ám kissé összefüggéstelenül kezdesz mesélni, és ebben a pillanatban kilősz a tenyerembe...forró folyadékod tenyeremben landol, tán a nadrágod sem bánja...az előbb már az öledbe ejtettem pár zsepit, egyet otthagyok neked....jót mosolygok magamban, magadra hagylak kielégülésedben, egy utolsót simítva rajtad...teljes energiámmal a játékra koncentrálok. Számításaim szerint nemsokára lejár a videó is...végszóra.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A párod jön.. szuper! Nem rám figyelnek, és érzem, hogy nem engedsz, amíg nem repülök. És már nem is bírom tovább... még pár húzás és...

- Milyen volt a balatoni hétvégétek? - fordulsz oda hirtelen és várod érdeklődve a beszámolót. Gyilkosakat pillantok, ami még erőmből telik, de már nem bírom visszatartani magam érzem...

- Hát... az idő jó volt... és amikor a vízbe mentünk... - na én már nem bírom tovább... egyszerűen a kezednek nem bírok tovább ellenállni és az első lövések elhagyják a farkam.

- Na mi volt akkor? - kérdezed érdeklődést színlelve és egy újabb húzással megint fejsz a makkomon és az csak lő és lő...

- Szóval a vízben... - próbálom folytatni, de már azt sem tudom mi volt ott, mert még mindig masszírozod belőlem és a farkam meg tehetetlenül lő és lő a tenyeredbe - ... voltak.. páran... de.. annyira sokan... nem.. legalábbis... hétköznap...

Na jó, ebből elég! Lenyúlok, és érzem zsepik vannak az ölemben. Kezed finoman eltolom és megtörlöm a combomat, remélem a nadrágom nem lett olyan. De azért nem ártana kimennem majd a mosdóba...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mosdóba mégy, majd néhány pillanat múlva kikiabálsz:

-Kaphatnék egy kéztörlőt?

Már indulok is hogy adjak egyet...egy óvatlan pillanatban a kis kazettát kézbe veszem.

Bemegyek utánad a fürdőbe, ahol egyszerűen elkapsz és úgy csókolsz, hogy majd összeroppantasz közben. Nyelved mohón nyomul a számba, újra izgalomba hozva.

-Jó móka volt nemigaz?-mondom, miután elengeded a szám...-és még milyen jó móka lesz.-nevetek rád talányosan, a tenyeredbe pottyantva a kazettát. Ezen számos izgalmas dolog van drága...az asztal alatti létről....ezennel kisiklok a karjaidból és megyek is kifelé.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Sikerül úgy kimenni a mosdóig, hogy amíg pakoljuk el a játékot, észrevétlenül kiosonok. De ez így nem jó, valamivel még folytatni kellene, hogy érezd, mennyire is akarlak! Közben mosom a nadrágom, hogy vizes legyen inkább, mint foltos, és gondolkodom. Meg is van!

- Kaphatnék egy kéztörlőt? - szólok ki, és amint belépsz, az ajtó mögött megfoglak, magamhoz húzlak és megcsókollak. Szinte felfalnálak, úgy csókollak, de legszívesebben itt a fürdőben magamévá tennélek.

- Jó móka volt nemigaz? - kérded huncutul, és kisiklasz a karomból - és még milyen jó móka lesz... Ezen számos izgalmas dolog van drága...az asztal alatti létről.... - és a kezembe nyomsz egy kazettát. Kissé értetlenül állok a kazetta előtt. Milyen asztal alatti lét? Semmiféle dolog nem volt ott. Nemhogy kamera. Na jó, zsebembe teszem a kazettát, majd megnézem, mert kíváncsi vagyok mi is lehet rajta... De kamera is kell hozzá, azt még nem láttam itt...

Kimegyek és látom, mindenki a fotelekben, kanapékon ül és beszélgettek. Leülök veled szemben.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan elérkezik az ágybabújás ideje. Párocskám már félig szendereg a fotelban. Elzavarom fürödni, utána álomkórosként bújik az ágyba. Ti még tesztek-vesztek, úgyhogy én is megejtek egy gyors zuhanyt. Könnyű selyemköntösben térek vissza, belekuporodva a fotelba, felhúzott lábakkal. A párod is indul a fürdőbe, gondoltam addig még szórakoztatlak....

-A kamera a széken van a pulcsi alatt-mondom bevezetés nélkül.-oldd meg, ahogy tudod-mondom gonoszul, felállva a fotelből és megállva előtted...kicsit nyílik a köpenyem. Szemeid megakadnak a melleim rajzolatán, majd lejjebb vándorolnak...nincs időnk semmire, max. 5 percünk van még, vagy annyi sem...mégis szétnyitod alul is a köpenyem, arcodat ölembe fúrod...egész nap erre vágytam, hogy testközelben legyél...de már el is kellene engedj, hogy a párod pont úgy találjon minket, mint két kissé álmos beszélgető barát, tisztes távolban...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A beszélgetés álmosságba hajlik, így a párod elmegy fürödni és elköszön tőlünk. Aztán te jössz, és miután kijöttél a párom megy be. Addig a fotelbe ülsz felhúzott lábbal és amint csukódik az ajtó, a köpeny alul kinyílik és ott mosolyognak az ajkaid.

- A kamera a széken van a pulcsi alatt - így már értem a felvételt honnan van! - oldd meg, ahogy tudod - folytatod, majd felállsz és elém állsz. Szétnyitom a köpenyed, hogy érezzem a finom bőröd és a puncid illatát. Nem sok időnk van, de érezni akarom az ízed. Bebújok a combjaid közé és magamba szívom ezt a finomságot. Nyelvemmel be is nyalok az ajkaid közé, de utána eltolsz és jelzed, hogy ne. Vissza is ülsz a fotelbe, épp időben, mert nyílik az ajtó és a párom jön ki.

- Mehetsz - mondta és én a törülközőt magamhoz fogva útba ejtem a pulóvert és egy gyors mozdulattal a törölköző alá kapom a kamerát.

Amint becsukom az ajtót magam mögött, a kazettát beteszem és elkezdem visszapörgetni beletekintéssel. Hát ez a nő készen van... mindent felvett! A teljes asztal alatti játékunkat, és tisztán látni még a repülésemet, ahogyan csordogálok az ujjaid között, meg amikor előveszed a farkam. Huh... de nem nézhetem sokáig, mert mindjárt ki kell jöjjek.... Kiveszem a szalagot és megmosdom, majd a törülközőbe becsavarom a kamerát és kilépek az ajtón.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még beszélgetek kicsit a pároddal, megvárom amíg kijösz. Angyali mosollyal és egy baráti puszival az arcodra, jó éjszakát kívánok neked...bebújok szeretett párom mellé, szokás szerint hozzám símul hátulról. Így alszunk el rendszerint....nocsak, félálomban teljes árbóc. Nyamiii ez pont olyan amire vágyom egész nap. Egy kőkeményen álló farok, ami végre az enyém lehet...belém mártózhat, tövig hatolhat...ezzel a gondolattal úgy helyezkedem, hogy rácsusszanjak végre. No erre azért már megébred férfim és egy olyan...semmifaxni, mégis nagyon jó szeretkezést csapunk...nem kis hanggal. Hamar jutunk a csúcsra mindketten, nagyon hamar....Felsikítok, úgy élvezek...valahol az agyam hátsó felében benne van, hogy ezt hallanod kellett...vajon milyen hatással van rád?

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután kijövök a fürdőből elbúcsúzunk tőled, és aludni térünk. A szobaajtót a meleg miatt félig nyitva hagyjuk. Párom fáradt és nem is kell pár perc, elalszik mellettem. Én meg itt vagyok teljesen felhúzva, de hagyom, hadd aludjon. Ha fáradt, nem keltem fel. Kicsit még gondolkodom a mai dolgokon és ha nem lenne a párom mellettem, vissza is nézném a ma felvett filmeket...

Ekkor hallom a másik szobából mekkorát sikítasz. Beleborzongok... Szóval ilyen hangod van, amikor elélvezel? Komolyan gondolkodom, hogy felkeljek és újra megcsapoljam a farkam, de az ágy kissé nyikorog és felkelne rá a párom. Na sebaj, majd holnap. Ezzel szenderedek végül álomba, miközben még a fülembe hallom az előbbi élvezeted sikolyát.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Jókedvű reggelre ébredek. Ma még itt vagytok. Az ebédkészítés a mi reszortunk, végülis...én vagyok a ház gazdaasszonya, te meg leszel a kuktám. De még csak reggeli. Egyetlen szál kisköpenyben sürgölődök. Az étkezőben ül a csapat, te meg kijössz a konyhába, hogy segíts bevinni a teákat...

- Hogy aludtál drága? - kérdezem - Remélem szépet álmodtál - közben a nyakadba harapok....jóillatú, friss illatod van. Jó hogy rajtad sincs sok ruha, még nem öltöztél fel.

De indulnunk kéne a teákkal visszafelé...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Reggel kicsit kómásan kelünk. Párom is és én is még az álmok hatása alatt vagyunk. Nem tudom mit álmodhattam, de a farkam már keményen állt, mire felébredtem. Aztán egy óvatlan pillanatban kiosonok a mellékesbe és kicsit rendbe teszem magam. Póló és a rövid pizsamanadrág van még rajtam, amikor visszaflé a konyhában összefutok veled.

- Hogy aludtál drága? Remélem szépet álmodtál - kérdezed mosolyogva, és a nyakamba harapsz. Kicsit váratlanul ért ez a finomság, de tetszett.

- Köszönöm jól. És te? - kérdezem és a kisköpeny alá nyúlok, és ismét a kopasz puncidat érzem az ujjaimon. Erre egy mosoly a felelet és lehúzod magad az ujjaimról és megfogod a tálcát a teákkal. - Csak ne olyan sietősen! - súgom és kihasználva, hogy a kezed foglalt, ismét a köpeny alá nyúlok. Erre csúnyán rámnézel, és hiába tettem egy kört a csiklódon, elhúzódsz. Hogy mit vagy képes mindig hisztizni ilyen finomságokon... Na menjünk teázni.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Harapásomra túlságosan febátorodtál, kezed máris a köpeny alatt matat. Elhúzódom, hiszen tudom, bármikor bárki benyithat. Jól is teszem, mert abban a pillanatban, ahogy egy lépésre érek tőled, jön is a párod, hogy a reggelihez még egy pirítóst süssön...hú, egy hajszálon múlt. Leizzadtam egy pillanat alatt...

Délelőtt még egy kis játék, aztán ideje az ebéd főzésének. Lelkesen vállalod a kukta szerepét, hisz szeretsz ügyködni a konyhában. Neki is látunk lelkesen, aztán kiderül, hogy elfogyott a tojás. Na, anélkül nem lesz itt nokedli. A szerencsések, akik épp nem főznek, máris indulnak bevásárolni. A párod mondja, legalább egy füst alatt elintézi magatoknak is a vásárlást...Ajaj, kettesben veled legalább fél órát, azután, hogy tegnap egész nap húztalak....miért van az az érzésem, hogy elevenen fogsz felfalni? De valahogy mégsem tiltakozom azellen, hogy kettesben hagyjanak minket...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem mertem ma reggeli és a társasozás alatt közelíteni, hiszen olyan csúnyán néztél rám reggel. És majdnem le is buktunk a konyhában. Úgyhogy most rendes fiú leszek. Mikor nekiállsz főzni, akkor felajánlkozom engesztelésül kuktának. Épp kötény fel, hozzávalók elő, de.. de hol a tojás? Megkérdezem és akkor derül ki, hogy elfelejtettek hozni. Hát rizs? Nem az nem jó.

Akkor boltba kell menni. Párom felajánlja magát, hogy úgyis fel van öltözve, megy és hoz. De a bolt ilyenkor hétvégén messze van nyitva, főleg tojást nem mindenhol kapni - ezt mondja a párod, úgyhogy akkor menjenek kocsival. Fél óra alatt megjárják. Pár perc és már ketten állunk a konyhában. Odalépek hozzád:

- Van kedved főzni? Mert nekem nem. - átölellek és megcsókollak, mire te már veszed is le rólam a kötényt és tolod le a nadrágom. Kis heves... Nem szabad egy percet sem elvesztegetni, helyes! Húzom fel a pólód és már a cicidet csókolom, szívom, masszírozom. Felültetlek a konyhapultra és lábaid körém fonod.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre kettesben. Erre már nagyon vágytam. Készségesen húzom lefelé a nadrágodat, tudom te is erre vágysz. Mohón csókollak, kibújok a pólómból és már fel is ültetsz a konyhapultra...derekadra kulcsolom a lábamat, így bilincsellek meg. Húzlak magamra szorosan, belefúrod az arcod a melleim közé, majd keményen beleharapsz az egyikbe. Auuu, ez szinte fájt...vissza kell harapjalak...magamhoz húzlak, és alaposan a vállizmodba harapok. Remélem azért nyoma nem marad...pont jó a magasság. Egyenlőre a farkadat puncim völgyében nyugtatod, nem jössz be, csak élvezed forrón nedves vendégszeretetét. Lenyúlok és a kikandikáló makkodat kezdem simogatni az ujjam hegyével...majd egyetlen hirtelen mozdulattal irányba igazítom és tövig magamba húzlak....mindennél jobb érzés magamban érezni...már vártalak.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor magadra kulcsolsz, akkor a farkam az ajkaid közé préselődik, és érzem milyen forró is vagy. Szinte felfallak, úgy vágyom rád, és kicsit megharapom a bimbód és körötte. Erre érzem, hogy odahúzol és a vállamba harapsz kicsit. Tetszik, hogy ilyen vadmacsek vagy! Aztán az ujjaid érzem a makkomon, és fel sem figyelhetek mit csinálsz, már húzol is magadra és kitölt a forróságod. Milyen finom itt benned. Meg is mozgatom a farkam, hadd érezd, milyen kemény lett a két napi játékaidtól. Megfogom a csípőd, majd a popsid és tövig felhúzlak. Megtámaszkodsz a pulton, így a bimbóid is a számra állnak. Ezt szeretem, amikor itt nyögsz kéjesen és visszhangzik a konyha. Eszembe jut az előző esti sikoltásod, na majd most megmutathatod alattam is...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon élvezem ahogy dugsz. Gyors, egyenletes ütemben. Nyami...ellazulok és élvezem. Ajkaid melleimre cuppantanak. Felváltva szopod mindegyiket...egyszercsak lekapsz a pultról és nem túl gyengéden megfordítasz, lenyomsz a pultra.

-Most megkapod a magadét a tegnapiért, nagyon megduglak-hörgöd és tövig nyomulsz belém, szorosan fogva, nehogy mozduljak. Nem mintha tiltakoznék...mozgatom a csípőmet a kezeid között, rásegítve, hogy még közelebb kerüljek hozzád minden behatolásnál. Nyögök jóízűeket, egyszerűen nem bírok csöndben maradni...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Jó ez így a pulton, de aztán bevillannak a mobilos videók, az asztal alatti is... Na elég! Megfoglak és megfordítalak a pulton, és hátulról hatolok beléd.

- Most megkapod a magadét a tegnapiért, nagyon megduglak - mondom vadul, levegőt alig kapva és csak jönnek és jönnek a két napban történtek emlékei. Szorítom a csípőd, nehogy lecsússz egy kicsit is, teljesen benned akarok lenni tövig. Most megkapod! Nem kíméllek, az ujjaim már-már szorítanak, de nem érzékelem a vágytól, hogy most úgy megkeféllek, hogy a lábadon sem bírsz majd állni. A golyóimat a puncidnak csapom újra és újra és érzem, nem sok volna már hátra. Pedig még nem lehet itt vége!

Lehúzlak és a kanapéra viszlek, felhúzom a lábaidat, a nyakamba teszem és erősen folytatom tovább a kefélésed.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úgy tűnik ebben a fél órában a Káma Szutra összes pozícióját végigpróbáljuk...áthurcolsz a kanapéra, a lábaimat a nyakadba teszed, úgy folytatod...ez ha lehet még fokozni, még mélyebb utat enged a farkadnak...nyami...imádom....

-Nem is tudom hirtelen, hogy büntetsz, vagy inkább jutalmazol...-súgom, vagy inkább nyögöm a füledbe.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Nem is tudom hirtelen, hogy büntetsz, vagy inkább jutalmazol... - nyögöd, de nem nagyon hagylak beszélni, mert most először te leszel soron. Érzem, hogy nem sok van hátra, de egy lovaglást ki nem hagynék. Úgyhogy mikor már a kezemmel tartom a csípőd és úgy húzlak fel magamra, egyszerűen megemellek, felhúzod magad rám és megfordulunk. Most én ülök a kanapéra, így legalább a cicid is a szám magasságába kerül és a súlyoddal tövig a farkamon ülhetsz.

Megfogom a popsid, hogy irányítsam a csípőd és élvezem, ahogyan táncolsz rajtam. Viszont már ezt nem fogom bírni és le sem húzhatlak magamról...

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hmm, nem veszed a provokációt, sőőőt, átadod a gyeplőt...szilaj lovaglásba kezdek...minden alkalommal, amikor lent vagyok, ráadásként rászorítok a farkadra. És minden ilyen alkalommal a csiklóm hozzádörzsölődik az ágyékodhoz...no így, ebben az ütemben azt hiszem hamar elélvezek....fokozom a tempót, élvezem hogy te is tehetetlenül vergődsz alattam...gyanítom veled együtt fogsz repülni...megfeszülök, vagyis inkább rád. Még egy és még egy belém bújás...és elönt a kéj. Felkiáltok és elélvezek...te is kitörsz, ez hosszabbítja a gyönyört...lassan csitul, újabb és újabb hullámok törnek rám, ahogy érzem a belőled előtörő forróságot.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem bírom, nem bírom... ahogyan ez a csaj lovagol rajtam és...

- Áááááááááá... - hörgöm, és benned már nem bírom tovább a farkamat irányítani. Megfeszül és utána csak jön és jön belőlem, te pedig ekkor sikoltasz fel, ahogyan este is.. kapaszkodom a csípődben, hogy ne mozogj, de nem bírlak leállítani, és ezzel újabb hullámokba sodorsz, és benned már tehetetlenül remeg a farkam, és már olyan érzékeny, de még az utolsó cseppeket is kipréseled belőlem. Ezután rám dőlsz és érezzük egymás remegését, lihegését... Majd megszólalsz pár perc után:

- Ez nagyon finom volt... De oda kell tegyük a vizet, mert mit mondunk, ha hazaérnek? - mosolyogsz rám és igazat adok. Gyorsan rendbe tesszük magunkat és megyünk vissza a konyhába.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mintha mi sem történt volna, szorgalmasan nekiállunk a főzésnek. Időnként belemarkolsz a fenekembe, én meg a farkadba, úgyhogy remek hangulatban halad az étkek készítése. Megjönnek a többiek, lassan elkészül az ebéd is. Ebédnél szembe telepszel le velem és lelkes mesélésbe kezdesz valami céges rendezvényről. Kinyújtóztatom a kezemet, lábamat és egy hirtelen ötlettől vezérelve átnyújtóztatom az öledbe...hozzádnyomom a nadrágodhoz és a lábujjaimmal komótosan masszírozni kezdem...no és élvezem a nem kis rökönyödést az arcodon

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A finom együttlétünk után máris kedélyesebben és huncutabban folytatjuk az ebédkészítést. Megjönnek a többiek, kifő a nokedli, aztán leülünk enni. Most már nyugodt vagyok, nincs az a feszülő izgalom, mint az elmúlt órákban és tegnap. hogy vágyom rád, mert most jólesően, a szextől jóllakottan mesélhetek. Múltkor olyan jó kis buli volt a cégnél, hát elmesélem. Mindenki figyel, jókat mosolygunk, és épp még a sztori közepén tartok, amikor egyszer csak a golyóimnál érzem a lábujjaidat. Na ne... Hát most dugtalak meg úgy, hogy a ház is visszhangzott... Rád nézek, te meg érdeklődő arcot vágsz, mint aki sztorit hallgat és ekkor a lábujjaid végighúznak a farkamon. Kicsit megakadok a mondanivalóban, amikor is újra meghúzod. Sőt, elkezded keresni a nadrágszáram bejáratát és bekúszik a lábad, félrehúzva a szárat. Hát jó.. Kényelembe helyezkedem az evéshez, és hogy kényelmesebben bebújhass.

Vianne (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tetszik neked is a pajzánságom...és én is élvezem. Masszírozom a farkadat, ami szépen előbújik a nadrágod alól, éppúgy mint tegnap. Amikor beszélsz, kicsit erősebben masszírozgatlak, lássuk, mennyire megy a beszéd farokmasszír közben. Hmm, egész tűrhetően....Most azért már nem reptetlek, erre vigyázok, hogy mielőtt elmennél, kis szünetet tartsak. Csiki-csuki játékot játszom veled egész ebéd alatt...

Ebéd után lassan készülődni kezdtek hazafelé. Imádtam a hétvégét....mosolyogva búcsúzom...de nem távozhatsz ajándék nélkül...titkos ajándék nélkül...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kényelmesen kihámozod a farkam a nadrágomból, hogy ismét az asztal alatt szabadon meredhessek. Kicsit nehezen megy a mesélés, de kezdek belejönni. Persze amint belelendülnék, alaposabban játszol a lábaddal, és nem hagysz békét nekem.

- Hogy ízlik az ebéd? - kérded, aztán amikor válaszolnék olyan finoman masszírozod a makkom, hogy mi mást mondhatnék:

- Nagyon finom... - és mosolygok Rád. De nem merek már repülni, mert nem vagy kéznél és ebben a ruhában kell hazamenjek.

Ebéd után búcsúzkodunk és indulunk hazafelé. Búcsúzáskor még behívsz a szobába, hogy majdnem ott felejtek valamit, és amint bent vagyunk, megsimogatod a farkam egy kicsit, és a kezembe nyomsz egy kazettát:

- Ezt azért, hogy újra nézd a mostani hétvégét és mindig emlékezz rá. - és máris tudom mi van rajta. Egy gyors puszi a szádra és már megyek is a párom után, aki az ajtóban vár, hogy hazafelé induljunk.

Tartalomjegyzék