*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Fülledt kora nyár este van, araszolok dugóban, miközben rohannék már nagyon. Holnap nagy nap lesz, szeretnék pihenni, de miközben eszembe jut mi is lesz holnap, testemen eluralkodik a vágy. Annyira, hogy kezem önkéntelenül indul lassan combomon... mikor is észbe kapok hol vagyok. Cinkosan elmosolyodom magamban, miközben körbe kémlelek: végül is nem lát senki, és ahogy nézem, innen jó óra míg szabadulok.Egyik kezem kényelmesen a kormányon, miközben kéjesen elhelyezkedem az ülésben... Lassan vált a lámpa előre, tíz métert gurulok, miközben baloldalt mellettem, egy árnyék vetődik rám... kinézve nem látok semmit csak egy furgon ajtaját...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Unom a dugót. Itt araszolunk és innen fentről, a többi kocsi felett még a végét sem látom. Lámpa felesleges, szinte moccanni sem lehet. Előregurulunk kicsit a furgonnal, nézelődöm. Szerencsére most lehet, nem én vezetek...

Lenézek és... Mit csinál az a nő ott? A szemét pont nem látom, de a kezét annál jobban innen fentről... A szoknyája alatt mit...?

Szerencsére nem is mozdulunk és figyelhetem mit csinálsz odalent: kicsit feljebb csúszik a szoknya és a kézfejed valahol alatta van... Vajon mit csinálhatsz éppen? Látom, hogy épp az utat figyeled, tehát én is nyugodtan szemlélődhetek...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban elhatalmasodik rajtam a vágy, kezem mikor oda ér puncimhoz, szinte már süt... Ilyenkor nyáron, bugyi nélkül a legkényelmesebb, és mennyire jól jön ilyenkor. Teljesen elveszem gondolataimban, meg saját magam simogatásában, egyre feljebb csúszik szoknyám, ahogy combom belsejét simogatom. Ajkaimat meg kell nedvesíteni, nyelvem hegye néha körbe simogatja... Biztonsági övem épp mellemen pihen, mintha annak is csak simogatását érezném... Néha furcsa érzésem támad - csak nem néz valaki? -, de körbekémlelve senkit nem látok...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom, hogy néha körbenézel, de szerencsére nem is gondolsz arra, hogy éppen fentről néznének. Felhajtod a szoknyádat és kopasz puncidat pillantom meg... Ha most nem ketten ülnénk itt, még eljárna a kezem, de így domborodó nadrágomat próbálom valahogy lazábbá varázsolni - nem sok sikerrel.. Aztán valahogy a melleid is... Az az öv, mintha jobban kiemelné és feszítené őket.

Most megint előrébb gurulsz, de szerencsére mi is... Látom, hogy nézed a puncid és vizsgálgatod. Kinyitod az ujjaiddal és körözni kezdesz köztük. Másik kezed a kormányt fogja és a körülötted lévő autókban mit sem sejtenek, mi történik épp itt...

Huh.. Csak nézni bírom, és ahogyan elmélyültél, számodra fel sem tűnök, mint nézelődő...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még egy lámpányit haladunk előre, de kezem szinte egyre lucskosabb a puncimon. Ujjaim utat nyitnak maguknak, lassan széthúzva ajkaimat, megtalálják duzzadó csiklómat... Másik kezem a kormányról nyakamra siklik, fejem kicsit hátrabillentem, beletúrok dús hajamba, majd visszafelé a nyakamon keresztül a melleim felé veszik az irányt, óvatosan érintve őket. Miközben ujjaim egyre erőteljesebben morzsolgatják csiklómat, furcsa érzés környékez, mintha valaki nézne.. de senkit nem fedezek fel. Az ablakot kicsit lejjebb engedve élvezem ezt a kéjes érzést.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban jár a keze ennek a nőnek, egyre határozottabb mozdulatai vannak... Képes lesz még itt elélvezni előttem és még oda se tudok szólni! Vagy ha odaszólnék, még megzavarnám ezt a tökéletes játékot...

Azért egy ötletem támad, hátha bejön. Gyorsan tépek egy lapot és felírom rá a telefonszámom, hátha mégis észreveszel. Szerencsére a kollégám a dugóval van elfoglalva. Visszanézek. Egyre jobban jár a kezed és ahogy látom a szemed már behunyva, édes ajkaid sikolyra nyílnak, majd a másik kezed is odakap... Huh... És még hol a dugó vége?

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ujjaim egyre vadabban mozognak, tudom, hogy ráérek, de mindennél elsöprőbb ez az érzés... Máris akarom azonnal, mert lassan tovább kell gurulni! Másik kezem határozott mozdulatokkal segítségemre siet, bújnak be puncimba, miközben csiklómat morzsolgatom. Fenekem kicsit kiemelve simogatom saját bensőmet, és szinte máris érzem: testem közel jár a remegéshez... Szemem behunyom kicsit, miközben máris remeg testem, ujjaim még intenzívebben morzsolják csiklóm. Halkan fel is sikítok, hisz hallani úgysem hall senki.

Épp jókor nyitom ki szemem, miközben lassan csitul testemben a remegés. Jobb kezem a sebességváltón, amely alakja még jobban felkorbácsolja képzeletem, de indulok. A kormányt alig érintem, miközben másik ujjam ki sem veszem magamból...

De az érzés, hogy valaki figyel csak nem múlik, miközben előrébb gurulok. Jobban körbekémlelek és... Te jó ég! A mellettem lévő kocsiban egy hihetetlen jóképű pasi ül valami cetlit szorongatva az ablakhoz. Végigpillantva arcán, rájövök, mit is láthatott az elmúlt percekben...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

És elélvez.. és megint.. és folytatja!!! Na ebből már nem akarok kimaradni!!! A cetlit már az ablakra tapasztom, nehogy eltűnj! Nézz ide! Ez az!!! Mutogatok neked, hogy hívj fel, de nem érted és kissé zavarban vagy... aztán mégis azt látom, hogy a mobilod után nyúlsz, és már csörög is az enyém...

- Nah, a párom... - morgom oda a kollégának kifogásként, aki legyint, és már veszem is fel a telefont, hogy halljalak.

- Szia édes! - szólok bele és alig várom milyen a hangod...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kezdeti zavaromon gyorsan felülkerekedve végre megértem, mit is szeretnél. Kezem máris nyúl a telcsiért, és pötyögi a cetlin lévő számokat. Ujjaim eközben semmit nem mozdulnak puncimból, lassan masszíroznak belülről, miközben tenyerem csiklómon köröz finoman.Telefon kicseng. Egyre izgatottabb vagyok, nézem a vágytól homályos tekinteted és végre meghallom a hangod:

- Szia édes! - búgod halk izgatottsággal, de válaszom sem marad el. Éppen közel megint a kéjes remegés, szinte belesóhajtom a telefonba

- Szia édes!!!

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor meghallom a hangod, azt a remegést, ami átjön a telefonon át... Már így is alig bírok a farkammal, de hallani, ahogyan megremegsz... Próbálok úgy beszélni, mintha a párommal telefonoznék, hogy ne tűnjön fel a kollégának:

- Mesélj.... mi újság van? - alig bírok a hangomon uralkodni, hogy ne tűnjön fel, bár a remegésem még így is áthallhattad, mert ezt hallom tőled:

- Mindjárt... mindjárt... - és látom ujjaid egyre gyorsabban járnak megint a puncidban - igeeeeeeennnnnnnnnnn.. - és belenyögöd a fülembe élvezeted hangjait... - igeeeeeennnnnnnnnnnnn... - és újra...

Szorítom a fülemhez a telefont, de szerencsére nem hallatszik ki, mert a kolléga úgyis rádióban hallgat valami dumálást...

- Ez aaaaaazzzzzzzzz....... - és a hátam már csupa libabőr lett a hangodtól, érzem, ha most a farkamhoz nyúlnál, nem sok hiányozna nekem sem... - jaaaaahhhhhhh.... - majd egyre halkabban sóhajtozol, és látom, amint erősen fogod a kormányt, kissé előre dőlve, füleden a telefonnal. Alig bírok megszólalni:

- Aha.. igen.... értem... - nehéz ez a pár szó, de muszáj, hogy a látszat meglegyen. Látom közben éledezel és a sóhajaid is lassan értelmes mondatokká lesznek. - Most nem tudok beszélni... - mondom, hogy tudd, mi a helyzet itt fent.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan nem is tudok, értelmesen megszólalni, mély érzéki hangod ahogy meghallom, és szemeidbe pillantva, nagyon erős vágyat érzek újabb és újabb orgazmus iránt.Ujjaim egyre hevesebben táncolnak saját forró puncimban... miközben szemem szinte lesem veszem rólad.Csak egy szót hajtogatok elég fülledten a telefonban, hogy

-Igggen, iggen , máris újra élvezek, drága... és testem máris újra remeg miközben egyre hevesebben kapaszkodom a kormányba.... Kezem siklik rajta, mintha más lenne éppen az ujjaim közt...Lassan megnyugszom, ujjaimat kihúzva, kéjesen nyalom le édes nedvem, miközben látom szemeden, lassan nem tudsz magadon uralkodni.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte az üvegre vagyok tapadva, ahogyan lenyalogatod az ujjaidat... Mindjárt kiugrok innen a helyemről, és... Támadt is egy ötletem! Kissé vad, de tuti nem bírok most már magammal.

- Tartsd még egy kicsit és ne mozdulj!!! - szólok a kagylóba és az izgatottságtól alig bírok beszélni a kollégának:

- Figyi már! Itt van mellettem a haver kocsival. Ahogy elnézem egy ideig úgysem megyünk előre... Kiugrom hozzá dumálni és mindjárt jövök. Úgysem hiszem, hogy el tudnál menni valamerre. Most mondták be az előbb, hogy még vagy fél órán át tart a lezárás. Szóval mindjárt jövök!

És mielőtt a kolléga még szólt volna kettőt, már nyitom is az ajtót és szállok ki. Te mindent hallottál a telefonban és már sejted mi történik...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hallom izgatott hangod a telefonba, valami haverodról beszélsz éppen, ami kicsit össze zavar.De mire felfogom, te máris nyitod az ajtót és látom, hogy robogsz a másik oldalra a kocsinak és már be is ültél mellém.

-Szia édes!! - súgom, még mindig kicsit kéjes hangon, miközben lassan előre kell gurulni.Kezem a sebváltót markolja, majd mikor odaértünk kezem máris feszülő nadrágodra téved, és hevesen próbálom kiszabadítani forró lüktető farkad...El sem hiszed, hogy ez veled történik, nem is nagyon tudsz szólni, csak sóhajtozni, mikor máris markomban érezlek....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beülök melléd és már azon kapom magam, hogy a sebváltóról a farkamra téved a kezed. Körbenézek: jobbról autó, balról a mi nagy autónk: teljes a takarás...

Nem is hagyok időt a kezednek, hogy megmelegedjen rajta: kikapcsolom az öved, és már hajolsz is rám... Óóóóó... ahogyan erősen szopod, mint aki szomjazik... Az ujjad meg közben mindig a puncidban matat... Áááá, ezt el sem hiszi senki, hogy ilyen történik velem...

Másik kezed már a golyóimon játszik... Na ezt nem úszod meg ennyivel! Ahogyan ráém hajolsz, a tenyeremet a melled alá teszem és masszírozni kezdem.. olyan kemények...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyik kezem máris farkad húzogatja, saját ujjaim vissza tévedtek lucskos puncimba... Halkan felnyögök, és nem tartom magam vissza máris kicsit úgy helyezkedem, hogy ajkaim elérjék farkad..Nem finomkodom, máris tövig nyelem lüktető farkad, szívom erősen, miközben ujjaim golyóidon simogatnak. egyre hevesebben szopom, időt sem hagyva, neked bármire is...Kezed bekúszik melleimhez és megtalálják ujjaid érzékeny duzzadt bimbómat, amint morzsolgatni kezded apró harapásokat érzel, ami egyre nagyobb hörgést vált ki belőled. Tested remeg, máris miközben érzem édes nedved számban teljesen kitölti....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyszerűen hihetetlen ez a nő! Most látom és már...óóóóó... áááááááá.. ordítok fel a hajadba, ahogyan lövök a szádba újra és újra... ááááá....... és amikor már azt hiszem nincs tovább, akkor olyan mélyen kapod be és hallom elfojtott sikolyod, amint épp elrepülsz, hogy együtt ordítunk... Szuáddal rá is szorítasz a farkamra... kapaszkodó ujjaim elfehérednek, a melled morzsolgató pedig megcsípte a bimbód keményen... És ott hullámzol még....

Aztán egy mély húzással lecsúszik a szád a farkamról, rám nézel és kicsit előrébb gurulsz a kocsival.

Na jó, kizárt, hogy ne igyam ki az ajkaid közül a nedved! Oda is hajolok és te belenyomod a fejem a puncidba...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alig nyelem le utolsó édes nedved, mikor ott kell hagyjam édes lüktető farkad, előrébb kell állnom.Ködös tekintettel gurulok előrébb pár métert de fejed már is ölembe hajtod, és mohon iszod nedvem.Kezem tarkódra téved és még közelebb húz magához, csípőm kiemelve teljesen átadom magam nyelved, mindent elseprő kényeztetésének.Érzem amint egyre kutatóbban nyalja édes puncim, minden kis apró, érzékeny pontot megtalálva, lassan folyamatosan remeg testem, táncoló nyelved alatt....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Behajolok a puncidba, és érzem csorgó nedved illatát.. teljesen elszédülök és csak szopom és szopom az ajkaid... Mmmmmmm... orrommal a csiklóddal játszom, nyelvem az ajkaid nyitogatja, és be-benyit a barlangodba... Nagyon finom... aztán bekapom a csiklód és a számmal játszom vele: csavargatom, harapdálom, szívom és szopom... Imádom szopni!

Érzem, ahogyan remeg a tested újra és ismét felnyögsz a kocsiban, jó hangosan.. fejem meg odaszorítod, miközben újra és újra feszülsz a nyelvem alatt... majd csillapodik a remegésed, amikor felbukkanok a puncidból... Körbenézek... vajon mennyire lehetsz bevállalós? De már megint előrébb kell állni... Eszembe jut, hogy hol vagyunk, nem is tudom...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem érzékelem a külvilágot, csak téged, és szád ami eljuttatott az orgazmusig, testem lassan nyugszik... Lassan előrébb kell állni mert vált a lámpa, szemed, szemembe néz és már pattansz is ki a kocsiból... Kaján vigyor ott ül a szád sarkában, miközben nézed a szélvédőn meglepett arcom.Hihetetlen ez a pasi, átül, azt sem tudom ki ő,.... és mekkora boldogsághoz juttatott. Gyorsan felírom a futárcég telefonszámát a kocsijának oldaláról, miközben lassan fordulnom kell a következő kereszteződésnél. Zakatol az agyam, szinte fel sem fogom mi is történt, de ez a pasi kell nekem, határozom el egészen magabiztosan...Veszem a telót és tárcsázom a futárcéget, egy morc pasi veszi fel a telefont, még mindig fátyolos hangon köszönök neki vissza, amitől egészen belelkesül...Előadok valami mesét egy futárról akit szeretnék meglepni, az először morc pasi egyre készségesebb, elmondom neki csak a telefonszámát tudom sajna.Pillanatok alatt veszi a rendelést és megígéri, még ma este kiküldeti....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megnyugszol felettem és kissé maszatosan, de boldogan nézek fel a puncidból, kicsit megnyalogatom magam, aztán rádnézek és már ugrom is ki a kocsiból... Ez jó volt! Ilyen dugóban én is szívesen ácsorgom... Bár a neved nem tudom, te sem az enyém, dehát végülis ebben a városban mennyi az esélye, hogy összefussunk? Nem sok. De volt egy jó kis nyalakodásom...

Vidáman szállok be a kolléga mellé, és annyit mondok:

- Ez a haver! - és még somolygok is hozzá. Úgysem hinnék el, nem is mesélek semmit, csak bemegyünk a központba.

Amikor beérünk, akkor jön a diszpécser, hogy menjek már ki egy címre, ki kell vinni pár dolgot. A fene aki megette, azt hittem ma is korán végzek.

Kissé mogorván ülök a kocsiba, és indulok a megadott címre. Remélem hamar túl leszek a dolgon és mehetek haza pihenni.

Na lássuk csak... igen, ez az! Csengetek.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még egy kis idő, míg haza érek, testemen élvezetes fáradság vesz erőt...Otthon gyorsan lezuhanyzok, még mindig borzongok, ha rád gondolok... remélem, a diszpécser téged küld ki akkor talán tovább is folytathatnánk. Hallom a csengőt, ugrom a tus alól nem hiszem, hogy még te lennél....suhan át az agyamon. Törülközött magam köré csavarom lazán és sietek az ajtóhoz, ki kémlelek és máris hevesebben ver a szívem, ott állsz az ajtóban.Na akkor felvesszük ugyan azt a kaján vigyort amit a kocsiból kiugorva láttam, ajtót nyitok..

-Szia édes...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Unottan várom az ajtónyitást, és... Kissé lemerevedek a látványtól: ott állsz egy szál törülközőben, ami alig ér a combodig, és kajánul nevetsz:

- Szia édes... - köszönsz, de még szóhoz nem jutok.

- Szia... - hebegem kicsit kábultan, de aztán hamar visszanyerem a lélekjelenlétem - Khm... szóval nem tudod hogy ki rendelte ezt a csomagot? - és már én is ugyanúgy somolygok rád.

- Szerinted? - kérded és elkapod a nyakam, a számat a tiedre húzod.. Olyan forró a csókod...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Pillanatnyi zavarod nem tart sokáig, apró mosoly jelenik meg a szád, sarkában . a szád...hhhmm nem tudom róla levenni a szemem, miközben megkérdezed

-Nem tudod kirendelte ezt a csomagot...? - de kit érdekel, testemen máris a borzongás fut végig ahogy ajkaid nézem és eszembe jut mit tettél vele nem is olyan régen.Nem is gondolkodom tovább, magamhoz húzlak és nyelvem máris forrón kutat szádban.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Olyan szenvedélyesen csókolsz, hogy észre sem veszem, amikor behúzol a lakásba és becsukod mögöttem az ajtót. Arra eszmélek, hogy a falnak döntesz és szinte felnyomsz rá a szenvedélyeddel.-. kezeim a csomagot már le is dobták valahol és a törülköződ egy mozdulattal veszem le rólad... Kezem a popsidba markol és húzlak magamra...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte, felfal csókom, miközben kábultan beljebb keveredünk a lakásba. A csomag és a törülköző, valahogy elmarad, de kit érdekel már... Kezed simogatása, és ahogy fenekembe markolsz feledteti velem a külvilágot.Nyelved egyre mélyebben, kutatja szám, miközben kezem próbál megszabadítani ruháidtól...Orromba kúszik, munkától izzadt, mégis valami mámorító illatod, ujjaim máris bimbód morzsolgatják, így egyik kezed megindul neked is melleim felé, miközben egyre szorosabban húzol magadra és érzem egyre jobban ágaskodó farkad... Melleidről elindulok, kiszabadítani forró lüktetésed, miközben szinte harapod nyakam a vágytól.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy a bimbóimat masszírozod, a farkam már nagyon kemény és alig várom, hogy kiszabadítsd. Ezek a mellek... ahogyan kezembe fogom az egyiket, olyan kemény lett... Körkörösen masszírozom, miközben a másik kezem popsid fogja keményen. A nyakad, az illatod... mmmm.. teljesen elvesztem az eszem és a szőnyegre döntelek... akkor érzem, hogy már régen kiszabadítottál a nadrágból és kezedben a farkam... ahogy ledöntelek a szőnyegre, a kezed a bejárathoz irányítja a makkom és elengeded... Mint aki erre várt már dugom is be.. egyre beljebb és beljebb.. milyen csúszós... milyen forró... és már fel is nyögsz alattam.. ahogy golyómat a popsidon érzem meg is feszül a tested...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tudom, hogy csináltad, de észre sem vettem és már fekszem is... kezem közben kiszabadította forró farkad.De ahogy végig dőlők a puha szőnyegem combjaim máris nyílnak egyik lábam derekadra kulcsolódik... miközben érzékeny makkod máris lüktető puncimnál talál bebocsájtást.Mélyen hatolsz belém, miközben egyre jobban húzlak és szorítalak.Testem nem is bír magával, hullámzik máris a gyönyörtől.. meg, meg feszül, miközben ha lehet még mélyebbre húzlak.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte magadba szívod a farkam, ahogyan átkulcsolod a lábadat rajtam... És még olyan keményen feszülök benned... Meg is táncoltatom a farkam a puncidban, de jobb ötletem támad. Átkulcsolod a kezed a nyakamon és a lábad a hátamon, én feltérdelek veled együtt és a legközelebbi asztalhoz viszlek és ráfektetlek. Megfogom a csípőd és olyan keményen kezdem el járatni benned a farkam, hogy sikítozni kezdesz. Aztán ráhajolok a melledre és harapdálni kezdem a bimbód... Golyóim hevesen csapódnak a popsidhoz és már a fejed is rázod önkívületben....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mintha, nem lennél elég mélyen bennem...valahogy feltámolygunk a legközelebbi asztalig, így popsim még magasabbra emelhetem.Lábaim már a nyakadban, miközben egyre vadadban járatod bennem, egyre érzékenyebb farkad...Rászorítok minden egyes vadabb lökésnél és nem engedem,szívja egyre beljebb szoros tüzelő puncim, de nagyon heves vagy, golyóid csapodnak érzékeny popsimon, máris önkívületbe esem nem tudom mit teszel már velem.Kezed eléri mellem, simogatóan, de mégis keményen kezded el masszírozni, még feljebb emelve testem gyönyörét... mikor rá is hajolsz és ajkaiddal elkezded harapdálni, elvesztem az uralmat a testem felett.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre hevesebb vagyok és egyszer csak azt látom, hogy megfeszülsz, tested felemelkedik, a puncid ráfeszül a farkamra és szemeid kimerednek, majd megrándulsz és megint megfeszülsz és újra és újra... De nem állok meg, csak mélyebben és határozottabban dugom beléd a farkam. Újra és újra összerándulsz, hang nem jön ki a torkodon, majd lehanyatlasz és összeesel...

Pedig még nem végeztünk!

Kicsit hagylak pihenni, én is megállok, még lüktetsz, érzem a forróságod. Aztán kihúzom belőled a farkam és megfordítalak hasra, a lábad a földre ér és kitolod a popsid. Máris visszatalálok az iménti forró barlangodba, és ahogy betolom neked, egy hosszú nyögéssel nyugtázod. De nem hagyom, hogy élvezd benned megpihenni, megragadom a csípőd és olyan erővel kezdem benend járatni, hogy ismét sikoltozni kezdesz. Nem érdekel, milyen érzékeny, akkor is megkapod... Bár lassan nekem is egyre érzékenyebb a makkom, főleg ebben a pózban.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre határozottabb, lökés hullámok érnek, miközben testem máris remegések sorozata éri, eljutva a csúcsig, mintha, vége se lenne folytatod, egyre erősebben, folyamatosan fenntartva engem a csúcson. Hirtelen megállsz, kis pihenőt hagyva nekem, gondolom, de nem, egy határozott mozdulattal hasamra fordítasz. De pihenőt nem hagysz, amilyen gyorsan kihúztad lüktető popsim szorításából farkad, most olyan gyorsan, határozottan vissza is dugod.Annyira mélyen és keményen lököd be, hogy hangos sóhaj szakad fel ajkaim közül.Megint remeg testem amint egyre vadabbul markolod fenekem, és egyre jobban ütemesebben húzol farkadra, már csak egyre hangosabb sóhajaim jelzik, hogy itt vagyok, testem már az érzékekben elveszett...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ezt már én sem bírom, egyszerűen ahogyan össze-összehúzódik a puncid a farkamon, mintha csak szívnád újra és újra, áááááááá...... felordítok... és csak jön és jön belőlem.. és te csak szívod a punciddal, önkívületben tehetetlenül... ááááááááá rádhajolok és még mindig benned lüktetek, és lövök újra és újra. már nem is mozgok, és akkor is... lábam is megremeg... már elvesztem a kontrollt... erre most te kezdesz el táncolni a csípőddel és nyomod rám, hogy még mélyebben..

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem tested, meg meg remeg és már érzem is forró nedved puncimban, nem győzi nyelni annyit lősz egyre mélyebben, érzem már folyik combomon.De nem hagyom abba csípőm egyre vadabbul mozog és szorítja szívja farkad. Popsim egyre jobban kiemelve mélyebben érezlek. Te már rám dőltél, de én nem hagyom magam még egy mindent elsöprő érzést akarok.Amire nem is kell sokat várni testem ismét önkívületben vonaglik tested alatt, véget nem érő hullámzás lassan csitul. Hátamra feküdve belebújsz hosszú hajamba és hallom egyre ütemesebb, de forró légvételed.Így pihenünk hosszú percekig, érzem combomon keveredett nedvünk.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csípőd mozog és érzem, hogy közel a csúcsod, újabb hullámok törnek fel belőled... én már csak tartom magam benned, már nem is tudok magamról, mozogni sem... Majd elcsitulnak a hullámaid...

Kijövök belőled, a szőnyegre emellek és melléd fekszem... A hajadba bújok... Érzem illatod, tested remegését, a lélegzeted.. Istenem ez a nő... Rámosolygok, ő vissza... és egymás simogatásai között alszunk el...

Tartalomjegyzék