Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ma fürdőbe készülünk a barátommal. Korán felkeltünk, hogy már nyitásra ott legyünk. Hétköznap van, így reméljük nem lesz tömeg.


A víz-illatú csarnokba lépve látjuk, hogy rajtunk kívül, szinte csak néhány vendég lézeng itt-ott. Elhelyezkedünk egy pálmafa alatt ( hogy kerül ez ide? ) és a fiúm máris a csúszdák felé indul, mondván, hogy nem marad sokáig...na persze...


Ledobom magamról a ruhát, alatta már ott feszül az aprócska színes bikini. Úszom egyet- döntök magamban, és kényelmesen elsétálok a rajtkőig. Fellépek majd kecses ívben a vízbe ugrom. Néhány hossz után kimászom a medencéből és leheveredem egy nyugágyra a úszómester közelében. Eddig fel sem tűnt, hogy itt van...pedig jó pasi, úgy 30-as. Napszemüveg mögé bújva kémleli a vizet, felelőssége teljes tudatában. Néha feláll és körbesétálja a medencét. Mikor elhalad mellettem, látom ahogy combján megfeszülnek az izmok és azt is ahogy végigmér egy pillanatra...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már lassan vége a szezonnak. Hétköznaponként már egyáltalán nincs tömeg, sőt! Ma is elég unottan indult a nap, az úszómedencénél kezdek. Alig pár ember lézeng még a környéken, felülök a helyemre. A váltás úgyis fél óra múlva lesz, addig meg legfeljebb nézelődöm. Legtöbben úgyis csúszdázni mennek, senki nem szokott ilyenkor úszni.

Ekkor csobban a víz és a medence közepén egy igencsak szemrevaló hölgy bukkan fel a víz alól. Nocsak. Úszik pár tempót, és a víz a testén csillog... Máris nem unatkozom ma már látom. Kimászik a vízből, és lefekszik a nyugágyára. Vajon egyedül volna? Körbenézek, sehol egy pasi vagy barátnő. Márpedig ilyen helyre nem szoktak egyedül jönni. Ahová leheveredik, ott egy hátizsák is. Szóval pasival van. De azért néznem már csak szabad! Főleg így a napszemüvegen át nem is látja, hogy stírölöm minden porcikáját.

Na jó, nézzük csak meg közelebbről! Lejövök a székből, és mintha a medencét figyelném, körbesétálok. Sehol senki a környéken, a zsivaj odébb hallatszik. Jó kis nő. És az a bikini. Látom hideg van, mert csak úgy állnak a bimbói. Venném én le azt és szopogatnám meg.

Ahogy elmegyek előtte, rendesen meg is nézem, és egymás szemébe nézünk a szemüvegen át. Helyes, szóval flörtöl velem. Kit érdekel a barátja?

Visszasétálok a székemhez, és akkor kapcsolok, hogy az úszónadrágom meglehetősen kidudorodott elöl. Gondolom meglátta.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Felveszem a napszemüvegem, hogy feltűnés nélkül bámulhassam a medence deli őrét. Még egy kört tesz, pedig sehol senki a vízben. Nocsak, mintha...nem, az nem lehet...de mégis...az úszónadrágja meglehetősen kidudorodik...mmmmmm...micsoda méret! Érzem ahogy megkeményednek a bimbóim, gyorsan körbekémlelek a barátom után, nyoma sincs.

Mit csináljak, mit csináljak? - töröm lázasan a fejem. Napolaj? Nem az nem jó, túl egyértelmű. Megkérdezni mennyi az idő? Nevetséges...a fenébe! Mégsem mehetek oda azzal, hogy gyere baby bújjunk össze- pedig pont ezt akarom!


Percekig csak nyugtalanul fészkelődöm a nyugágyban, aztán látom ahogy egy másik fehér pólós férfi érkezik a medencéhez. Néhány szót váltanak, majd az új felmászik az úszómesteri székbe. Nana, csak nem fogsz lelépni!? Lemondóan sóhajtok fel, de nem távozik azonnal, ruganyos léptekkel közeledik felém. Itt az alkalom. Felkelek a nyugágyról és kihívóan útjába állok.

- Elnézést uram, meg tudná mutatni, hol kaphatnék egy frissítő masszázst? - egy hosszú pillanatig csak meredten néz rám. Várom, hogy elküldjön a fenébe vagy masszázsra...látom ahogy szája széle megrándul az elfojtott mosolytól. Kimért mozdulattal leveszi napszemüvegét, én is. Kutatva néz a szemembe, szinte a retinájára van írva a kérdés. Gyönyörű kék szeme van, úszni lehetne mélységében. Aprót biccentek a fejemmel. Ő határozottan bólint. Ezt megbeszéltük.

- Természetesen. Kövessen kisasszony.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nézem ezt a lányt és mintha még szemtelenebbül flörtölne. Hmmm... Most még nincsenek sokan. De vendéggel kikezdeni nem szabad. Ekkor jön a kollégám, váltáson kívül.

- Te figyu! - szól oda nekem. - Mi lenne, ha most váltanánk odabentre? Most nem érzem valami jól magamat és ha felváltanál kivételesen egy hosszabb időre...

- Persze nem gond. Addig bemegyek. - így marad még háromnegyed órám odabent. És hát itt ez a csaj is.. Hát fájó szívvel, de itt kell hagyjam. De amint indulok befelé a lány is feláll, és majdhogynem az utamat állja.

- Elnézést uram, meg tudná mutatni, hol kaphatnék egy frissítő masszázst? - kérdezi pimaszul. Nézem ezt a két gyönyörű szemet, elveszek bennük. Vajon tényleg masszázst akar vagy valami mást? Mintha kacsintott is volna amikor kérdezte. Mit akarhat? Aztán bólint. Így már értem. Odabent úgysincs ilyenkor senki. Bólintok:

- Természetesen. Kövessen kisasszony.

Elindulunk befelé, de ekkor egy srác odalép hozzád és sustorogni kezdesz vele. Majd felém fordulsz kissé bosszús arccal:

- A barátom is jönne, nem baj? - szóval ő a barátod. Hát... Aztán gyorsan átfutom fejben a helységet, ahová tartunk, aztán elmosolyodom:

- Persze, jöjjön nyugodtan. - és kacsintok egy aprót megnyugtatásul. El is indulunk befelé.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elindulok utánad, de alig teszünk meg néhány lépést, felbukkan a barátom. Csodálkozva néz, hogy mit sétálgatok az úszómesterrel.

- Hova mész? - hajol közel.

- Gondoltam megmasszíroztatom magam, amíg te tobzódsz a csúszdán...- válaszolok fagyosan.

- Jó ötlet! Megyek én is!

Puff neki! Na most mi lesz? Megkérdezem, hogy jöhet-e ő is? Sajnos igen...Kimeredt szemmel nézek rád, biztos félreértettél valamit. Lehet, hogy mégis csupán masszázsra kísérsz? Ekkor látom, ahogy alig észrevehetően kacsintasz. Húúú...akkor jó...


A "Masszőr" feliratú ajtón belépve egy csinos hölgyet pillantok meg. A reggeli kávéját kortyolgatja még és újságot olvas.

Te gyorsan előretolod a barátom, aki egy perc múltán belép a nővel az egyik fülkébe. A fiúm kérdően néz még hátra mielőtt távozna, de te megnyugtatásul közlöd, hogy mindjárt itt lesz egy másik kolléganő, aki majd kezelésbe vesz engem is.

Ahogy becsukódik mögöttük a vékonyka ajtó, máris a mellettük lévő fülkébe irányítasz. Odabent hamar ráébredek, hogy a falak sem vastagabbak az ajtónál. A szomszédból áthallatszik a barátom nyögdécselése ahogy dögönyözik.

- Feküdj fel az ágyra- suttogod fülembe.

Hasra fekszem az ágyon. Finom meleg a kezed, amikor hozzámérsz. A bokámtól elindulva simítasz végig a bikinifelsőig. Kikapcsolod és lehúzod rólam. Majd lefelé cirógatva a testem, levarázsolod rólam az alsórészt is. Kiszolgáltatott lettem teljesen. Itt fekszem meztelenül te pedig még felöltözve állsz. Oldalra fordítva a fejem látom a nadrágod ismét szűk lett. Nem tudok ellenállni, megfogom a farkad a feszülő anyagon keresztül, megszorítom majd kiveszem. Oldalra fekszem az ágyon és mohón bekapom vastag szerszámod.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A srácot betolom a kolléganőhöz, masszírozza csak, ha annyira akart jönni. A csaj alaposan elkapja majd.

- Maga várjon itt, és mindjárt küldök egy kolléganőt! - szólok hangosan, hogy még hallják, aztán ahogy becsukódik az ajtó, máris némán behúzlak a mellette lévő fülkébe. Ráfordítom a zárat az ajtóra, de csendben kell lennünk, mert a szomszéd fülkéből áthallatszik a srác nyögése.

- Feküdj fel az ágyra - súgom, majd amikor elhelyezkedtél, máris kibontom a felsőd, majd utána lehúzom a fürdőtangád. Nem sok időnk van. Te a farkamhoz nyúlsz és simogatni kezded a nadrágon át. Majd benyúlsz a szárba és előveszed. Némán, csak a szemünkkel beszélünk. Látom, hogy akarod, így a szádhoz lépek és kiadósan szopni kezded. Egyik kezemmel megfogom a fejed és ráhúzlak a farkamra. A barátod épp felnyög a szomszédban, biztos fájhat neki, de ez a szopás, ez isteni!

Lenyúlsz a kezeddel és a golyóimat masszírozod. Összeszorított foggal próbálok néma maradni, de olyan erősen és vadul szopsz, mint ha hónapok óta nem szoptál volna faszt. Na jó... Lenyúlok a puncidhoz, és két ujjamat dugom be, majd odabent kemény masszírozásba kezdek. Nyögni nem tudsz, mert a fejed a farkamra húzom. Odaát újabb nyögés, szegény srác nem is sejti, hogy a barátnőjét épp leszopatom...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Farkad már kőkeményen áll. Milyen vastag...teljesen kitölti a szám, isteni...Élvezettel szopom, belefeledkezve teljesen. Lenyúlok a golyókhoz és megmasszírozom, úgyis azért jöttünk, nemde? Ujjaid máris a puncimban kutakodnak, de én mást akarok! Azonnal! Lecsusszanok az asztalról és ráhajolva popsim fordítom feléd, nem húzhatjuk az időt.

- Gyere...akarlak... - suttogom. A szomszéd szobából hangos nyögések hallatszanak át, szenved szegény...úgy kell neki...

Nem késlekedsz, belém mártod csodás farkad. Hangosan felnyögök, reméljük masszírozásnak hangzik odaát... Nehezemre esik csendben maradni annyira jól kefélsz. Egy hangosabb megnyilvánulásom után, előrehajolva a számra szorítod a kezed és kíméletlenül megadod amit kívántam.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ezt a kevés időt töményen használjuk ki, így meg is fordítalak, hogy az ágyon hasalj, és a popsid felém mosolyogjon. Akkor nyög fel a barátod a szomszéd szobában, amikor beléd tolom a farkam. Megfogom a csípőd és erősen kezdelek kefélni. Igyekszem nem cuppogni és csattogni, de olyan forró a puncid, hogy nehéz ellenállni a kísértésnek. Ekkor eszmélek, hogy kezdesz hangosabban nyögni. Na ez nem lesz jó! Gyorsan előrenyúlok és befogom a szádat. A tenyerembe nyögsz és igyekszem jobban és erősebben megjáratni benned a farkam. De minél keményebben csinálom, érzem, hogy mindjárt itt a vég...

Egy elfojtott sikoltást hallok, és tövig tolom beléd, a teljes hosszában megérezheted a faszom. De ettől a tolástól már én is megremegek, benned a makkom megfeszül és csak lő és lő, töltöm a pinád. Nem mozdulok, csak aprót, hogy érezd lüktetésem magadban, ahogyan egyre erőtlenebbül szorítja ki magából forró levem. Rád borulva némán lihegek a füledbe. Ekkor halljuk, hogy a szomszédban végez a kolléganő.

Kihúzom belőled a farkam, leszopogatod, aztán gyorsan megtöröllek, hogy ne kenj össze semmit, és felveszed a fürdőruhád. Kicsit kipirult vagy, mikor kilépsz az ajtón, szerencsére a farkam is már kissebb lett, így nem tűnik fel senkinek.

- Na milyen volt? - kérdi a barátod.

- Élveztem. - mondod kicsit pirulva. Ekkor jön a váltás. Pont jókor. Melyik medence? A nagy pezsgő? Elmosolyodom, és hangosan, hogy meghalld:

- Szóval pezsgőfürdő...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vadul kefélsz és legszívesebben hangosan sikoltoznék a gyönyörtől, de csak nagyokat nyögök a tenyeredbe. Kapaszkodom az ágyba- még szerencse, hogy le van rögzítve- testemben szétfut a vibrálás minden lökésedre. Még akarom, még, még... - lüktet az agyamban, de tudom nincs már időnk, lassan végeznek odaát.

Hirtelen robbansz belém, váratlanul és a végsőkig feszítve a húrt, de nem élvezek veled, a közelgő és elmaradó orgazmustól felkorbácsolva, még jobban kívánlak.

Lihegve borulsz rám egy percre. A szomszédban is épp végeztek. Kihúzod a farkad, gyengéden letisztogatom a nyelvemmel, finom vagy.

Magamra kapom a fürdőruhám és kissé remegő lábakkal távozom a "masszázs" után, az ajtó előtt még hallom, hogy a pezsgőfürdőhöz irányítanak szolgálatba.


A barátom átölel és visszakísér a nyugágyhoz. Kicsit pihenünk, de pár perc múltán eltűnik a hullámmedence felé tartva. Na akkor kipróbálom a pezsgőfürdőt.


Elmerülök a vízben, forró és álmosító. Beülök egy habzó buboréktánc közepébe. Csiklandozva öleli körbe a testem, melleim remegnek a vízből kiemelkedve. A közelben álldogálsz kissé feszülten babrálva a sípoddal. Látlak édes- gondolom gonoszan a nadrágod szemlélve. A közelembe sétálsz, mintegy véletlenül. Hátrahajtom a fejem a medence szélére, hadd nézelődj. Itt sem nagy a forgalom, csak néhányan üldögélnek a medence másik felén.

Úgy helyezkedem, hogy jól láss mindent, kezem becsúszik a tangámba.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kiülök a pezsgőfürdőhöz, alig páran vannak a medencében. Ezen a lányon jár az eszem, hogy milyen gyorsan történt meg mindez, és milyen bevállalós kis csaj... Még így utólag is felizgat a gondolat, amit műveltünk.

Mint egy varázsütés, meg is jelenik a medencénél, majd beúszik az egyik befúvóhoz. Gondolom, hogy a buborékok most mennyire izgathatják azt az édes punciját... Közelebb megyek hozzá, hogy esetleg jobban lássam... Hátra hajtja a fejét, és rám néz, majd behunyja a szemét. Teljes a belátás, még a víz alá is... Ekkor belenyúl a tangájába, majd lehúzza azt a víz alatt. Körbenézek, de a medence túloldalán vannak páran, szerintem nem látják, amit én. Rám nézel ismét, az egyik kezedben a víz alatt a tangád, a másik a lábad közt és közben buborékol ott a víz...

Nem ülhetek melléd, hiszen a barátod bármikor odaérhet, így a székem húzom közelebb és arra ülök le, mert kezdek nagyon keményedni. Így nem látom a kezed, viszont megfordulsz, szembe velem, így csak én látom az arcod. És az sokat elárul. Nem kell lássam a kezed, amikor azt láthatom, ahogyan hol behunyod a szemed, hol az én szemembe nézel mélyen.. élvezve... Aztán hosszas szemlehunyás és a nyitott szád néma és hosszú sóhajra nyílik... Én meg csak nézhetem a parton álló farokkal... El kell kapjalak ma még ezért a gonoszságért.. Itt élvezel előttem... majd az élvezet után pedig rám mosolyogsz és megfordulsz, mintha nem is kellenék ezután, mintha csak használtál volna és eldobsz. Szemtelen csitri!

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan kibújok a tangámból, félszemmel látom, ahogy a nadrágod egyre szűkebb lesz. Közelebb húzol egy széket és előredőlve helyezkedsz el rajta. Megfordulok, hogy láthassam kínodat. Elmaradt orgazmusomért büntetés jár neked, akkor is, ha igazából nem tehetsz róla.

A medence ülőkéjére támaszkodom, szemben veled. Nem láthatod a kezem, de tudod mit művelek a víz alatt. A buborékok pont a puncimnál törnek fel, csiklandoznak. Két ujjam közé véve megmorzsolom a csiklóm, majd le-fel siklik a kezem egész dombomon.

Felrémlik bennem, hogy nemrég még bennem járt a farkad, behunyom a szemem. Képzeletben újra ott vagyok és csak élvezlek...lökéseid újra testemen csattannak, zihálásod a fülemben ver visszhangot...Kezem felgyorsul csiklómon és rohamszerűen önt el a gyönyör...Hosszú sóhajjal élvezek a vízben.

Mikor megnyugszik a testem, egy futó mosolyt kapsz csak és megfordulok, felhúzom a fürdőruhám.

Úszom kicsit, közben figyellek. Még mindig ott ülsz, elfojtok egy kuncogást. Pár perc múlva megérkezik a váltás, lelépsz. Kicsit csalódott lettem.

A medence egyik részén vízesés takar egy sarkot, beúszom oda pihenni. Elnyúlok a szegélyen és gondolkodom, miért is mentél el úgy, hogy nem közölted hol keresselek. Ennyi volt?

Csukott szemmel töprengek, mikor valaki hozzáér a lábamhoz. Egy férfi bukkan fel a víz alól, pont mellettem.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még pár percig ülök ott, amíg úszkálsz a vízben, de aztán jön a váltás. Megyek is ebédelni, mert egy kis pihenés rám fér. Ebéd után úgyis kapunk egy óra pihenőt, mert ilyenkor két műszak is bent van. Eszem és elgondolkodom, hogy milyen vagány ez a csaj, hogy így kikezd és flörtöl velem.

Ebéd után át sem kell öltöznöm, csak leveszem a felesleges ruhát és máris fürdőnadrágban vagyok. Talán még a pezsgőfürdőben vagy... Ahogy odaérek, akkor jössz ki a medencéből a túloldalon, nem is látsz engem. Akkor követlek.

Odaérünk a másik medencéhez, beugrasz a vízbe és beúszol a vízesés mögötti üregbe. Néha átlátok a vízfüggönyön, de csak annyira, hogy rajtad kívül épp nincs ott más. Hmmm.. mi lenne, ha meglepnélek?

Beugrom a vízbe és a víz alatt átúszom a vízesés alatt. Látom a lábad és pont előtted úszom ki a vízből. Odabent nincs világítás, csak a víz tükröződik, de mégis látom az arcodon a meglepődést.

Szó nélkül átkarollak és forrón megcsókollak. Nem tiltakozol, és viszonzod, sőt, a víz alatt már hámozol is ki a fürdőnadrágomból. Ezen én lepődöm meg kissé, de akkor hasonlóan teszek én is, és elkezdem lehúzni a fürdőtangád.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy pillanatra meglepődöm, de máris látom, hogy kedvenc úszómesterem érkezett meg. Szó nélkül átkarolsz és forrón megcsókolsz. Az első csókunk ez, és én beleszédülök ajkad érintésébe. Kívánlak, akarlak...azonnal megragadom a farkad és kiszabadítom a fürdőnadrágból. Kissé felhúzod a szemöldököd, de egy másodperc múlva már húzod is le rólam a tangám. Derekad köré fonom lábaim és szinte felhúzom magam a farkadra, mélyen belémhatolsz. A víz hullámzik körülöttünk, ahogy összeölelkezve szeretkezünk a félhomályban. Ajkunk egymáson tombol és dühöng, mintha soha nem csókolt volna még. Fékezhetetlen vadságom csak lassan tudod csillapítani.

- Türelem... - suttogod- még sokáig akarlak...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte egy mozdulatra megtalálod kemény farkam, és felhúzod magad rám. Lábadat átkulcsolod a hátamon és átadjuk magunkat a hullámzásnak. Csókunk egyre szenvedélyesebb és benned hullámzik a farkam.. Mennyei érzés, nagyon nehezen bírok magammal. De most nem. Most ráérünk. És jár a büntetés az előttem okozott élvezetért.

- Türelem... - súgom a füledbe - még sokáig akarlak...

És a derekad átölelve egy ülőhelyre viszlek és leülök, te pedig még mindig a farkamon hullámzol. Kiemellek a vízből kicsit, és mivel a fal felé nézel, kibontom elől a felsődet, félrehúzom, és a kemény bimbóidra hajolok szopogatni. Hátrahajtod a fejed, úgy élvezed azt a vízi játékot, csípőd táncol rajtam. Nagyon finom a bimbód...

Aztán gondolok egyet, visszahúzom a fürdő felsőd, és lehúzlak a farkamról. Feltérdeltetlek az ülésre, így a vízből pont melltől felfelé látszol ki. Körbenézek, még sehol senki. Hátulról bedugom a puncidba a farkam, és a medence szélén támaszkodsz. Nyögnél, de befogom a szád, mert nagyon visszhangozna....

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Átölelsz, lábammal átkulcsolom a derekad. Leülsz a medence szélén, farkad még mindig bennem feszül. Félretolod a bikinifelsőm és gyengéden szopogatni kezded bimbóm. Lassan mozgok a farkadon, körbe-körbe jár a csípőm, kiélvezem a szeretkezés minden mozzanatát. Hirtelen eltolsz magadtól...csodálkozva nyitom ki a szemem...mit akarsz?

Feltérdeltetsz az ülőkére és belémhatolsz, hangosan felnyögök, előrenyúlva befogod a szám ismét. Kínzóan lassú ritmusban kezded járatni bennem a farkad... gyorsabb tempót kívánok, de nem engeded. Kimérten, akkurátusan és méhemig hatolva lököd magad belém. Harapom a kezed, elveszed a szám elől.

- Kefélj szét... - nyögöm magam elé, nem akarom, de mégis meghallod. Szorosan megfogod a csípőm és keményen nekemcsapódó testtel adod meg amit kértem. Zihálunk, talán a víz elviszi a hangunk másokhoz is, de ez már nem fontos... hiába fogsz, markolsz, néha kisiklom kezedből, dühödten kapsz utánam. Kicsusszanó farkad mindig visszatalál a puncimba, bejáratom gyűrűjét újra és újra áttörve. Ahogy puncimat ostromlod, minden érzékem egy vulkánba sűrűsödik, amely kitörni készül ölemben. Izmaim megfeszülve várják a kielégülést, szemem behunyom, lélegzésem szaggatottá válik... puncim gyors, követelőző mozdulatokkal ráng a farkadon... Hirtelen a vízbe húzol, bennem vagy még. Hátammal hozzád simulok. Magadhoz ölelsz, a langyos vízben forrónak érzem a tested. Lassan fogom csak fel miért hagytad abba. Egy idős hölgy úszik el mellettünk, a közelben leül a félhomályban.

Összesimulva lebegünk a vízben. Derekamnál fogva szorítasz magadhoz, szinte mozdulatlanul pihenek öledben, csak a víz ringat. Kezed észrevétlenül kúszik csiklómra...

- Nem teheted...- suttogom rémülten. Visszafojtva nevetsz a fülembe.

- Édes...délelőtt még nem zavart, ha néz valaki élvezés közben...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Kefélj szét... - hallom, ahogy nyögöd. Ahogy legyen, most úgysem látnak, hadd szóljon! Megfogom a csípőd és csak lököm és lököm... A vizes tested néha megcsúszik és utánad kapok és érzem, mindjárt robbanunk, amikor oldalra nézek és egy nénike indult és mindjárt beér a barlangba. Még időben elkaplak és húzlak a vízbe. Tövig benned vagyok, de a víz tovább ringat bennünket. Az öreg hölgy nem olyan messze tőlünk helyet foglal és csak pihenget, nézelődik. Persze néz minket is. Ez így nem jó. Benned vagyok és legszívesebben folytatnám a vadulást... Aztán... Hehe... Gonosz gondolat született meg a fejemben.

Lenyúlok a puncidhoz és az ujjaimmal elkezdem masszírozni a csiklódat. És most nem is sikítozhatsz. Most visszakapod, hogy előttem élveztél el.

- Nem teheted... - suttogod. Dehogynem!

- Édes...délelőtt még nem zavart, ha néz valaki élvezés közben... - súgom gonoszul és nyomatékosítva a gonoszkodást, kicsit jobban megmasszírozlak. Megragadod a combom és szorítod, de nem hagyom abba. A nénike tovább nézelődik és érzem, hogy finoman csúszkálni kezdesz a csípőddel a farkamon. Kicsit mintha köröznél is. Akkor körözök én is.

Oldalról nézem az arcodat, de úgy látom igencsak nehezen tudod visszafogni magad. Helyes. Hogyan is megy a néma élvezés? És két ujjammal megadom a kegyelemdöfést: ujjaim közé veszem és ide-oda masszírozom, aztán körözni kezdek. Egyre jobban szorítod a combom... Szóval mindjárt...

- Ne... ne... - suttogod, de ez már az "igen....igen..." jelentéssel bír és majd érzem, hogy megfeszül a csípőd, és újra. A néni még mindig néz minket, ahogyan élvezel, pedig becsukod a szemed, miközben a csípőd csak remeg és remeg a farkamon. Már finoman masszírozom a csiklód, hogy a víz hullámai simogassák csiklód az ujjaim között.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tényleg megteszi, úristen...tényleg...keze a csiklóm masszírozza, farka bennem feszül.

Megszorítom a combod, nyomatékosítva ellenállásom, de nem törődsz vele. Óvatosan elkezdek mozogni a farkadon, közben a néni meredten bámul ránk. Csiklóm gyötrését egyre fokozva, az imént visszafojtott vulkán most lángba borítja a testem.

- Ne, ne... - suttogom önkívületben, de már nem tudom feltartóztatni, elönt a gyönyör. Hátrahajtom a fejem válladra, megszűnik körülöttem a világ. Szenvedve a némaság kényszerétől, de a kéj tüzében perzselődve ég a testem. Szemem előtt szikrákat vet egy láthatatlan démon ostora, ölemben a pokol kapui nyílnak meg.


Finoman simogatod még dombomat, hagysz lecsillapodni. Magad felé fordítasz, átkulcsolom lábaim derekadon. Csókunkban a vágy mohósága keveredik a szerelem gyengédségével.

- Még akarlak...még...- nyögöm a füledbe. - Menjünk fel a szaunába, ott talán nem zavar senki...



Figyelem ahogy beállítod a szauna hőfokát, és gondosan bezárod az előtér ajtaját. Felülök a padra, lecsúszik a törölközőm. Elém lépsz meztelenül, csillogó testtel, kívánatosan. Lehajolok farkadhoz, szinte rávetem magam...átsuhan gondolataimon, hogy "mint egy kurva...", de most akarlak...nem számít semmi sem...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szauna... Te is tudod hol lehetsz teljesen az enyém.

Hőfok rendben, az ajtót viszont bezárom, hogy ne zavarjanak meg. Fürdőnadrágom letolom és eléd állok. Nem sokat nézelődsz, szinte egyből bekapod a farkam és szívni, szopni kezded. Megfogom a fejed és úgy húzlak rá, mintha már ki tudja milyen régen éreztem volna ezt. Erősen masszírozod a száddal és a nyelveddel, majd amikor kihúzod, akkor a makkom peremén meg is szorítod. Most, hogy nincs más itt rajtunk kívül kicsit hangot is adhatok az élvezeteknek, amit csinálsz. Egyre erősebben és gyorsabban kezded szopni, a farkam is már kőkemény, úgyhogy ideje lucskosabb helyre betennem.

Megfogom a hajad és elhúzom a fejed a farkamról, majd felállítalak és nekem háttal lehajoltatlak a padra. Megtámaszkodsz és lábaidat széttárva vársz engem. Megfogom a csípőd erősen és beléd nyomom egy mozdulattal a vastagságom. Felsikítasz, de most más úgysem hallja. Aztán ha már erősen foglak, járassalak csak meg a faszomon. Nem kíméllek, erősen, és gyorsan csapódsz az ölemhez, a golyóim vörösre pofozzák a pinád és a csiklód.

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mohón szopni kezdem a farkad, nyelvemmel erősen körbesimogatom a makkod, majd tövig engedem a számba. Ahogy torkomba ér, szinte rossz érzés, de mégis újra és újra ott akarom érezni. Ujjaimmal gyűrűt formázva faszodon, ha lehet, még keményebbre izgatom. Makkod peremén mindig megugrik az ajkam, és minden alkalommal hangosan felnyögsz. Hangodtól megremegek és még erősebben szoplak, csak halljam megint. Kezeddel hajamba túrva, húzol magadra kérlelhetetlenül. Élvezem, ahogy irányítasz, akarsz.

Hajamnál fogva húzol le farkadról, megfordítasz és a padra hajoltatva belém mártod végre vastag farkadat. Sikoltok ahogy megfeszülsz bennem. Csípőmbe markolva rántasz magadra. Hajszolva, birtokolva csapódik hozzám a tested. Hajam arcomba hullik, lábaim meg-megrogyva harcolnak a gyengeség ellen. Tartasz erőből, ujjaid mélyen húsomba vágódnak. Testünk már síkossá vált az izzadságtól, nem tudom tovább tartani magam...utolsó erőmmel még a kirántom magam szorításodból és reszketve hasalok a padra. Lábaim önkéntelenül is összezárom. Tudatom felszínén érzem, rám fekszel. Zárt combjaim közé hatolsz, puncim újra befogad. Lassan, finoman kezdesz mozogni bennem, jólesik gyengédséged.

- Olyan jó szűk vagy...- susogod fülembe. Farkad simogatva jár ki-be, lélegzeted egyre gyorsabb lesz.

- Gyere édes...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Foglak erősen, szorosan, ne csúsz ki a kezem közül. Újra és újra neked csapom az ölem és érzem, hogy lassan elérjük a mámorító pontot. Ekkor érzem, hogy eltolsz és remegő lábakkal a padra fekszel, hasra. Összezárod a combjaidat, mintha nem akarnál beengedni. Ez a lélegzetvételnyi pihenés kicsit lehiggaszt engem is, és a játékos kedvem is visszatér némileg. Rád fekszem és a popsid között becsúsztatom a farkam. Érzem a forró pinád ölelését, és combjaid szorítását. Aztán megtalálom amit keresek, és az éhes szájként magába szippantó ajkaid csak úgy elnyelik a makkomat, majd a teljes farkamat.

- Olyan jó szűk vagy... - súgom, mert ahogy húzogatom benned kemény faszom, egyre jobban dörzsölődik és minden húzással egyre érzékenyebbé válik.

- Gyere édes... - nyögöd, de te sem úszod meg olyan könnyen. Fogam összeszorítva kezdek kicsit erősebb tempót diktálni, és a golyóim újra neked csapódnak. Egyre jobban és erősebben. Már nem bírom visszafogni magam és a nyögéseid hangjaiba keveredik ordításom és lihegésem. Nem, ezt nem lehet bírni... nem, ezt... ezt... áááááááááááááááááá - és felordítok...

Boszi (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A pad szélébe kapaszkodom, csípőmet kissé megemelve fogadlak be, ahogy tempód egyre gyorsabbá válik. Szinte mozdulni sem tudok, csak hagyom, hogy birtokba vegyél, használj. Testemből elfogyott minden erő, lélegzet sincs már. Együttlétünk zanzásított szerelembe sűrűsödik, évek peregnek le másodpercek alatt. Találkozás, vágy, szex, szerelem...és most még egy utolsó őrjöngő, dühödt aktus.

Inkább csak tudatalattim érzékeli kiáltásodat. Saját önző orgazmusom elhomályosítja a külvilágot. Puncim csapdába zárja farkadat, hangod rezgése ereimben fut körbe, és szívemben dobban.


Pihenünk még kicsit a szaunában. Nézem, ahogy behunyt szemmel, ernyedt tagokkal fekszel a padon. Szerettelek, gondolom, de ideje szakítani. Hozzád lépek, fáradtan adok már csókot.

- Köszönöm, jó volt veled...jövök máskor is...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Remegsz alattam, én is benned. Ahogyan csitulnak a hullámok, már csak néma nyögéseink és lihegésünk tölti be a teret. Leülök a padra, aztán kinyújtózva végigfekszem. Szédülök, azt sem tudom mi történt velem.

Aztán érzem, hogy fölém hajolsz és egy csók kíséretében odasúgod:

- Köszönöm, jó volt veled...jövök máskor is...

Rád mosolygok, és ahogyan egy jó házigazdához illik, válaszolok:

- Örülök, hogy jól érezted magad nálunk. Szívesen várlak vissza bármikor.

Aztán a következő pillanatban egy búcsútekintetet kapok még el, majd csukódik az ajtó és azóta sem tudom hová lettél. Mint egy illó álom, és a vad, szenvedélyes látomás, kiléptél azon az ajtón.

Tartalomjegyzék