Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Le kéne már nyírni a füvet, nem? - kérdeztem, jobb híjján, a macskámtól. Egyedül voltam a házban, és épp azon győzködtem magam, hogy rendbe kéne tenni a kertet. Aztán végig gondoltam, hogy ez mennyi munkával járna, és letettem róla.


Ekkor az eszembe jutott még egy dolog, amit már el kéne intéznem. Bevásárlás. Na, ezt már tényleg nem halogathatom, állapítottam meg a hűtőhöz lépve.


Fel is öltöztem. Egy könnyű nyári felső, alá egy sort, pénz, táska, telefon... és már indultam is. Kellemes kertvárosi részen lakom, így nem is kellett messze mennem a boltig.


Ahogy lépdeltem a kihalt utcán, azt gondotlam végig, hogy mit is kéne vennem, amikor valami... valaki elvonja a figyelmem. Az egyik közeli szomszédom háza előtt locsol egy férfi. Ami furcsa, az az, hogy nem a füvet öntözi, hanem magát locsolja a hideg vízzel...


Nem tudtam elszakadni a látványtól. Megálltam, és csak néztem őt... Meg sem fordul a fejemben, hogy ő is észre vehet.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ebben a kis kertvárosban egészen jól fizetnek egy kis fűnyírásért, locsolásért, és még némi virággondozásért.

A tulajdonosok most is elutaztak valahová külföldre, de hogy a gyepük rendben legyen, arra nagyon háklisak. Ezért olyankor is jövök, amikor nincsenek itt. Már a gyepnyíráson túlvagyok, és lassan már legyőz a nap... Körbenézek, sehol senki... itt az ideje egy kis hűsítőnek. Magam felé fordítom a locsolót és az arcomra engedem. Olyan finom hűsítő... élvezem a vizet, amikor megszólal egy hang mögöttem:

- Elnézést! Vállana nálam is egy kis kerti munkát?

Hátra nézek és egy csinos hölgy vár rám érdeklődőn. Ilyen nőnek? Hát persze, hogy vállalok!

- Igen hölgyem, mikor szeretné?

- Elmegyek a boltba és visszafelé beugrom magáért, úgy jó?

Hát persze, hogy jó, úgyis szabad az estém... - gondolom magamban.

- Rendben, itt várom! - mosolygok rád és kicsit letörölgetem a cseppeket magamról.

- Oké! Sietek! - szólsz vissza és elindulsz a bolt felé.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Elnézést! Vállana nálam is egy kis kerti munkát? - kérdezem.

- Igen hölgyem, mikor szeretné? - feleled.

- Elmegyek a boltba és visszafelé beugrom magáért, úgy jó? - kérdzek vissza, és te beleegyezel.


Már javában a boltban vagyok, amikor ráeszmélek, hogy nem kicsit kezdtem ki a kertésszel. Hogy ebből mi lesz!? - kérdezem magamtól.


Ígéretemhez híven, gyorsan végzek, és már megyek is vissza feléd.

- Akkor?!.. Mehetünk? - fordulok sugárzó mosollyal feléd.

- Mutassa kérem az utat. - feleled udvariasan.


Tudom, hogy csak hátulról akarsz mustrálni...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Na már jön is ez a kis csinibaba... Levágom én úgy a füvét kopaszra...

- Akkor?!.. Mehetünk? - kérdezed feltűnően vidáman.

- Mutassa kérem az utat. - felelem, hiszen itt azért finoman kell bánni a háziasszonyokkal. Eleinte... aztán már nem kell úgy finomkodni...

Ahogy mész előttem, azért rendesen megnézlek minden oldalról: amikor beszélgetek előről, amikor mögötted lépegetek, hátulról... Milyen lenne, ha lehajolnál és úgy hátulról tövig...

- Már meg is jöttünk. - csilingel a hangod és pakolok is le. - Tehát innen, odáig. - mutatod. Első a munka neki is állok, miközben bemész, és utána a verandára kiülsz... egy köntösben... Hmmm... ilyen meleg lenne? Na majd ha arra nyírom a gyepet, meg is nézem milyen meleged van...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Már meg is jöttünk. - mondom mosolyogva, és te el is kezdesz lepakolni. - Tehát innen, odáig. - mutatom. Még jó, hogy magas a sövény, és senki nem láthat be a kertbe... - fűzöm hozzá gondolatban.


Én bemegyek a házba, és felveszek egy nagyon könnyű nyári ruhát, ami inkább köntösnek néz ki. Nem is szoktam utcára hordani, mert túl átlátszó, és túl kihívó is. Magamhoz veszek egy könyvet, és leülök a verandára. Hallgatom, ahogy teszel-veszel a kertben, és valahogy jó érzés, hogy ott vagy.


A könyvből időnként felpillantok, hogy mit csinálsz. Valahogy nem tudok rendesen a könyvre koncentrálni. Mindig elvonod a figyelmem. Nézegetem az izmos felső tested, formás feneked.... és nem is veszem észre, hogy lopva bár, de te is mustrálgatsz...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan olvasod a könyvet, és elmerülsz a sorok közt nyugodtan tudlak nézegetni. A fűnyírást meg vakon megcsinálom, úgyhogy lopva azért figyelgethetlek. Sőt, kitaláltam, hogy olyan szögben álljak, hogy mindig rád lássak.

De sajnos a fűnyírásnak is vége szakad egyszer és szólok neked:

- Hölgyem, a pázsit előállt. - leteszed a könyvet és odasétálsz hozzám.

- Hogyan is lehet lemosni a munka porát? - és a kezedben lévő ásványvizes palackból elkezdesz locsolni a hűs vízzel. Iszom a vizet és elékezded mosdani a mellkasomat. Aztán a palackból kifogy a víz és odalépsz a kerti öntözőhöz:

- Mit szólna, ha közösen hűsölnénk? - kacsintasz és bekapcsolod.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Te viszonylag hamar elkészülsz a pázsittal...

- Hogyan is lehet lemosni a munka porát? - kérdem, miután odasétáltam hozzád. Picit meglocsollak hűs vízzel, aztán a kerti csapot vetem be. Finom, kellemes sugárral áztatlak el. Te tűröd a vízet, majd kiveszed a slagot a kezemből, és rám irányítod. Én egy mozdulattal kioldom a köntös kötőjét, és így láthatod, hogy milyen kevés ruha van alatta...


Ahogy a víz hozzám ér, megborzongok. Aztán attól jár át a hideg, hogy kezed hozzám ér, és mintha mosdatnál, úgy simogatod testem. Kezed a mellemre téved, és halk sóhaj szakad fel belőlem. Egy pillanatra átfut agyamon a kérdés, hogy vajon mi a fenét csinálok itt ezzel a vadidegennel, de kezed további játéka minden gondolatot kiűz a fejemből...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan a köntös kioldódik és a vízsugár a testedet simogatja a bimbód is egészen megkeményedik. Tenyerembe fogom a melled, miközben a csőből még folyatom a vizet a melleid között, ami patakként zubog le a combjaid közé majd a lábadon ér véget. A bimbód a számba veszem, és tenyerem masszírozása alatt szopogatni, szívni kezdem. Nagyon is finom, ahogyan a szám csúszik rajta és ki-be jár a nyelvem felett... Egyre keményebb, forróbb és vörösebb lesz...

A kezed lecsúszik a nadrágomhoz, ami már csupa víz és egy mozdulattal kigombolod és letolod rólam. Nyáron amúgy sem öltözöm túl, úgyhogy már kezedbe is vehetted a kemény farkam és ujjaid a vízsugár alatt alaposan megmasszírozzák a makkom.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy simogatsz, szopogatod a mellem, nem bírok parancsolni a kezemnek, és az felfedező útra indul. Pillanatok alatt megszabadítalak a nadrágodtól, és már a kezemben is tartom a nem kicsi férfiasságod.

- Igen keményen állsz már.... - lehelem. - Mi keményített meg ennyire? - kérdezem két lihegés között - amennyire lehet - kacéran.

Te nem sieted el a választ, még jobban szopni kezded a mellbimbóm. Én a fejedet megfogom, és rászorítom a mellemre. Imádom, ha egy pasi így kényeztet. Közben a farakadat is elkezdem izgatni. Néha lenyúlok és a golyóiddal is játszom.

- Várom... a válaszod... - suttogom a füledbe.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alig hallom meg, amit kérdezel, de lassan eljut a tudatomig...

- Ez a test.. ez a keménység... mmm.... - nyögöm élvezettel, majd lenyúlok a puncidhoz, és a kezemen folyik a víz. Masszírozni kezdem a csiklód egyre hevesebben. - Ezt ... most .. alaposan benedvesítjük... - nyögöm, alig elengedve a bimbód...

- Menjünk be édes... - nyögöd és húzol befelé. A víz leesik a földre, és még útközben befelé elzárom, miközben a farkamnál fogva húzol be, majd megcsókolsz, és újra húzni kezdesz egy ágy felé. Ott egyszerűen odalöksz az ágyra és a fölém térdelsz:

- Na most megbaszol vagy sem? - és mosolyogsz rám.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kezed és a víz érintése teljesen felizgat. És mielőtt teljesen egymásba gabajodnánk, kérem, hogy menjünk be a házba. A farkadnál fogva húzlak magam után. Te közben elzárod a csapot is.

Mikor már a házban vagyunk, én az ágyhoz húzlak, és lelöklek rá.

- Na most megbaszol vagy sem? - kérdezem, és mosolygok közben. Látom, ez egy picit meglepett téged, talán túl erős volt a hangnem váltás?

- Keményen basszalak meg? - kérdezel vissza, és a tekinteted szinte perzsel. Látom, ahogy ugrál a tekinteted rajtam. Mindenem megnézed újra és újra.

- Igen, keményen akarom... - mondom, és még mindig mosolygok...


Rád fekeszem, de nem nyitom szét a lábam. Megtámaszkodom a fejed mellett két oldalt, mintha fekvőtámaszt csinálnék. Hozzád simulok, de még mindig nem engedem, hogy hozzám férj.

- Szórakozol velem? - kérded picit morcogva.

- Csak húzlak... - suttogom, de már az én szememben is a szenvedély lángja lobog...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azt várom, hogy beleülsz a farkamba, de csak megtámaszkodsz a fejem felett... Most mi lesz???

- Szórakozol velem? - kérdem türelmetlenül, mert azért mégis jó lenne már felhúzni téged.

- Csak húzlak... - súgod szenvedéllyel.

- Én is mindjárt magamra... - válaszolom, de erről a pozitúráról eszembe jut egy kis kegyetlenkedés. Megfogom a csípőd és zárt lábaid közé hatolok. Combjaid és puncid szorosan közrefogja a farkam, és érzem lucskos ajkaid a makkomon. Csípőd emelgetvel elkezdem masszírozni a farkam fel-le. Élvezem, ahogyan körbeveszed és masszírozod. De aztán nem bírsz magaddal és az egyik húzásomnál váratlanul szétnyitod a combod, és a mozdulattal bele is ülsz a farkamba. Mélyet felsóhajtasz, majd ezt mondod:

-Na mi van? Meglepődtél? Ezt akartad, nem? - kérded mélyen a szemembe nézve.

- Igen.... ezt... - nyögök fel.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Te veszed a lapot, és játszadozni kezdesz. A lábam közé dugod a farkad, és masszíroztatod velem. Én is élvezem a játékot, olyannyira, hogy az egyik lökésednél bele is ülök.

- Na mi van? Meglepődtél? Ezt akartad, nem? - kérdezem.

- Igen.... ezt... - nyögsz fel.


Először lassan kezdek mozogni rajtad. Majdnem teljesen kiemelkedem az öledből, de amikor épp kicuppana a farkad, lassan vissza ülök. Elnyellek teljesen. Te is élvezed ezt a játékot. Kezed a combjaimon nyugtatod.

Én megfogom mindkét kezed, és a melleimre rakom, és előre is hajolok kissé, hogy még jobban hozzám férj.

- Tetszik az érzés? - kérdezem, mert lehunyod a szemed, ahogy picit gyorsítok, és nyögni kezdesz.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy a farkam majdnem kibújik az ajkaid között és utána megint elnyeled, nagyon tetszik. A makkom kifejezetten megduzzad mindig, amikor ráülsz újra és újra...

- Tetszik az érzés? - kérdezed, mikor már a melleidet masszírozom. Erre csak nyögni tudok:

- Nagyon... Ülj bele újra.... ez az... kefélj... még... - miközben élvezem melleid hegyességét... Oda is húzlak a számhoz és bekapom, szívni kezdem az egyiket. Keményre szívom... rá is harapok néha, amitől még erősebben ülsz rá a farkamra.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Te nyögdécselve válaszolsz, és közelebb hajolsz hozzám, és a mellbimbóm kezded kényeztetni. Keményre szopod a bimbókat, és én ettől még szenvedélyesebben kezdek lovagolni rajtad. Elbódít az érzés, amit a száddal okozol, és nagyon izgat a látvány is, ahogy a szádban eltűnik a bimbóm.


Előre hátra mozgatom a csípőm, aztán tekeregni kezdek rajtad, mert az egyik kezeddel a fenekem kezded markolászni, és irányítani a sebességet.

- Ah igen... csináld még... - nyögöm hangosan. Egyik kezemmel közben a fejedet simogatom, és néha meg-megkarmolom, megmarkolom a vállad.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre vadabb tempót diktálsz, már-már a bimbódnak is utánakapok, de nem állsz le, és amikor beleharapok egy kicsit a bimbódba hangosan felnyögsz, tested hátra feszül és megremegsz.. Majd egy újabb erős mozdulat és újabb remegéshullám... Nem hagyjuk ezt ennyiben! - gondolom magamban és ha már a kezemben a popsid, akkor még pár hullámot kicsikarok belőled... Elkezdelek mozgatni a farkamon, amire hangos nyögésekkel válaszolsz. Nagyon érzékeny lehetsz most, de ezt is akarom kihasználni.

- Nyögj csak te ribanc.. nyögjél... - sóhajtom feléd, ahogyan erősen mozgatlak a farkamon, te pedig tehetetlenül remegsz rajtam. - Még nem fejeztük be...

Aztán egyszer csak leállítasz nagyon határozottan. Csak nem új ötleted van?

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban, egyre hevesebben harapdálod a bimbómat... A farkad keltette gyönyör, az, hogy száddal is izgatsz és az, hogy kezeddel irányítod a fenekem, hamar meghozza a kéjt nekem. Hullámokban tör rám a remegés. Te megállsz egy pillanatra, de amikor felfogod, hogy mitől remegek, folytatod kegyetlen játékod. Egymást érik az orgazmusaim.


Egy idő után határozottan állítalak le.

- Állj... - nyögöm halkan, és te nem ellenkezel. Nem tudod, mit találtam ki.

Leszállok rólad, de még az ágyon maradok kicsit. Hagyom, hogy a lábam remegése alább hagyjon.


Aztán felkelek, de meg kell támaszkodnom a falon, mert még nem elég erősek a lábaim. Mindkét kezem a falnak támasztom, és szembe fordulok a fallal, neked háttal állok.

Te mustrálgatni kezdesz újra, és felötlik benned egy gondolat....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor megállsz a fal előtt, nekem háttal.. először még gyönyörködöm a látványban, aztán mögéd állok, mintha motoználak. Farkam az ajkaidhoz ér a popsid között és érzem lüktetését. Végigsimítom a kezed, le a válladig, majd előre nyúlok a melledhez és ott kezdem finoman masszírozni. Élvezem a makkomon a lüktetésed, és a tenyeremben újra megkeményedő melleid.

- Most megmotozlak... nem úszod meg! - súgom a füledhez hajolva, majd lenyúlok és a csiklódat kezdem masszírozni. Időnként az ujjammal érintem a makkom, amit az ajkaidhoz nyomok.

- Motozz csak édes... - nyögöd.

- Alaposan megmotozlak, minden résedben... - hajolok ismét hozzád és kicsit hátralépve teljesen bedugom az ujjam a puncidba - előről. Megfeszülnek benned az ujjaim...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy ott ácsorgok, fel sem fogom, hogy ez mennyire lehet izgató számodra. Te mögém lépsz, és a farkad a lábaim közé nyomod. Kezeddel a csiklómat izgatod, miközben a makkodhoz is hozzá-hozzáérsz.

- Most megmotozlak... nem úszod meg! -súgod a fülembe.

- Motozz csak édes... - nyögöm, mert ahogy a csiklómat izgatod, egyre jobban úrrá lesz rajtam megint a vágy.

- Alaposan megmotozlak, minden résedben... - duruzsolod a fülembe. Nem tudom, honnan tudod, hogy imádom, ha sex közben beszélnek hozzám, mert nagyon izgat.


Picit szélesebb terpeszbe állok, és pucsítok is feléd. Az ajkaim szétnyílnak, és körbeölelik a farkad. Még nem fogadom magamba, hanem csúszkálok rajta előre hátra. Te a fülembe nyögsz, te is élvezed a játékot.

- Jó a farkadon csúszni... nagyon... - nyögöm neked.

- Igen? Bejön? - kérdezed kajánul.

- Nagyon! Imádom, hogy olyan kemény...- nyöszörgöm, mert közben erősen kezded pöckölni a csiklóm, ami nem marad hatástalan...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szóval bejön? - gondolom gonoszul, és akkor nézzük ez hogyan jön be...

- Ha bejön, akkor be is megy.. - és egyik csúszásnál már nem az ajkaid között, hanem egyből beléd is dugom a farkam, miközben az ujjaimmal összecsípem a csiklód és kicsit meghúzom.

- Jesszus!!! - nyögöd, majd úgy megremegsz a kezemen és a farkamon, hogy még összeesnél, ha nem tartanálak így.... De ezzel csak még jobban és még mélyebben csúszol a farkamra, amitől elgyengülsz és a másik kezemmel a melledhez kapok, nehogy összeess..

- Egy kis motozástól összecsuklasz? - súgom a füledbe - Pedig még közel nem vizsgáltalak át mindenhol... - és levegőt nem adva neked a lucskos puncidból a popsidba dugom a farkam. Felsikítasz, de csak dugom egyre beljebb, miközben ujjaim a csiklódról a puncidba csúsznak, és előre feszülnek. Közben a farkam már lassan egészen eltűnt benned, miközben már hang sem jön ki a torkodon

- Na most nézzük meg itt is... - súgom, miközben a melled is masszírozom, a másik kezem a puncidban, a farkam a popsidban... Igazán jó póz ez....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A mozgástól belém csúszik a farkad, kezeddel pedig a csiklómat izgatod. Ütemesen mozogni kezdek a farkadon, de nagyon legyengít ez az élvezet, majd összeseesem. De te megtartasz, és a motozás következő lépéseként a fenekembe hatolsz, ujjaddal pedig a puncimba dugod. Ujjaid megfeszülnek bennem.

-Na most nézzük meg itt is... - súgod a fülembe. Egyre jobban izgat ez a póz engem is. Már a combomon folyik a levem, és a te kezed is kezd teljesen elázni.


Ahogy kefélsz, szépen lassan előre hajolok, és így támasztom meg a falat. Más szögben hatolsz belém, de ezt te sem bánod. Nagyon élvezed ezt is. Követed a mozdulatom és rám hajolsz. De a tempón nem lassítasz, és az ujjad is szorgosan jár bennem. Én támaszkodom, hangosan nyögök és amennyire tudok, rásegítek én is a mozgásra...

- Oh igen, mozogj még! - suttogod a fülembe...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Alulról már teljesen benned feszülök, minden lyukad és résed velem van tele és már meg kell feszítsd magad, hogy tartani bírd a lökéseimet.

- Így basszalak édes, így? - súgom nyögve a füledbe, de mintha már nem is itt lennél, nem válaszolsz, csak lihegsz és nyögsz, az ujjaimon már a leved érzem... Nagyon próbálod tartani magad, de már én tartalak és elölről megfeszítem a puncidon a kezem, mélyet lökök beléd, amikor felsikoltasz, majd hörgésbe megy át a nyögésed és tested remegni, rángani kezd, de ettől az ujjaim és a farkam még erősebben mozdulnak benned. Kaparod a falat, majd elengeded, és úgy tartalak meg, hogy még benned vagyok.

- Na.. fel a fejjel kislány... - és még lökök rajtad kettőt - nehogy összeess itt nekem...

És még egy erős csiklómasszírt is kísérek a mondanivalómhoz. Végül az ágyra teszlek, úgy jövök ki belőled. El is tűnök a fürdőszobában, amíg pihegsz.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Minden lukamat izgatod egyszerre. Ez már több, mint amit kibírok állva. Szinte összerogyom az élvezettől, de te átfogsz erős karoddal, és megtartasz. Még nem engedsz el.


Aztán megkegyelmezel, és az ágyra fektetsz. Én szinte öntudatlanul fekszem az ágyon. Kell néhány pillanat, mire magamhoz térek. Te közben eltűnsz a fürdőben. Ahhoz nincs erőm, hogy utánad menjek.


Valami iható után nézek. Az ágy másik oldalán lévő kis éjjeli szekrényen van a poharam. Hasra fordulok, felhúzom az egyik lábam, és eltolom magam odáig. Iszom egy két kortyot, és máris kevésbé remegek.

Leteszem a poharat, de nem mászom vissza, úgy maradok hason fekve.

Te ebben a pillanatban térsz vissza...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amíg otthagylak az ágyon, addig eltűnök a fürdőben. A farkam szinte lángol, és alig várom, hogy elélvezzek, de még nincs itt az ideje. Megmosom alaposan és a szappan is rendesen felkeményíti, és érzékennyé teszi, de sikerül alaposan megtisztálkodni. Ezután persze, hogy álló farokkal jövök ki a fürdőből, mikor látom, hogy hason fekszel... Nagyon jó kis pozitúra!

- Látom pihengetsz.. élvezed? - kérdezem föléd hajolva és meg sem fogom a farkam úgy célzom.. Ahová megy, oda megy, és a puncidba csúszok be.

- Most már igen... - mosolyogsz és felveszek egy fekvőtámasz pózt. Fölötted szorosan kezdek ki-be járni a nyílásodban, és a farkam már elég kemény, hogy érezzem... lassan el fogok élvezni...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Látom pihengetsz.. élvezed? - mondod mély hangon. Megborzongok, ahogy hallom. Közben fölém támaszkodsz, és már belém is hatolsz.

- Most már igen... - válaszolom egy hangos nyögés után. Az egész puncim bizsereg, ahogy jár bennem a farkad. Még jobban felhúzom a lábam, hogy több helyed legyen. Így maradunk egy picit, aztán kinyújtom a lábam, és szinte összezárom a másik lábbammal.

Így nagyon szűk helyet hagyok neked.

- És... ez tetszik... neked... így? - kérdezem nyögések közt.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor összezárod a lábaidat felordítok, mert ezt már nem fogom bírni...

- Igen!!! Igen!!! - ordítom, és már nem bírom tovább ezt a masszírozást, és egy mély húzással és elmerüléssel beléd robbanok. - Áááááááááá.... - ordítom mintegy hörögve, de csak jön belőlem újra és újra, ráadásul te is rászorítasz, mintha ki akarnád szívni... Már lihegek feletted, de a farkam még mindig a puncid fogságában vergődik a makkom minden mozdulatra megrándul...

Végül rád dőlök, majd melléd fekszem kifáradva...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy összezárom a lábam, olyan helyzetet veszek fel, ami már az örületig fokozza a vágyad, és belém robbansz. Még jobban összezárom erre a lábam, és a puncim is megszorítom, hogy még nagyobbat élvezz. Te szinte ordítasz, olyan erővel tör fel az orgazmusod.


Aztán pihegve mellém fekszel. Én mosolyogva fordulok feléd. Gyengéden és hosszan szájon csókollak. Aztán lemászom az ágyról, és én tűnök el a fürdőben. Az ajtót nyitva hagyom, és így hallhatod, ahogy megeresztem a vizet... és azt is, hogy beállok alá. Nem folyik már olyan egyenletesen a víz.


Te még fekszel egy ideig, aztán elindulsz a fürdő felé. Megállsz az ajtóban és engem nézel. Én nem nézek feléd, magammal vagyok elfoglalva...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kis pihenés után meghallom, hogy tusolni kezdesz. Odamegyek az ajtóhoz, és belépek. Nekem háttal állsz, és épp a karjaidat mosod. Nagyon szép látvány vagy, ahogyan a víz megcsillan a testeden. Amikor lehajolsz a lábaidhoz, a tusfürdőből kicsit nyomok a kezembe és ahogy kiegyenesedsz, a karod alatt átnyúlok és megfogom a melleidet.

- Alaposan meg kell mosni.. mindenhol - súgom hátulról a füledbe és élvezem, ahogyan a krém csúszik a bőrödön és masszírozlak. Farkam közben ismét keményen áll mögötted, és a popsid közé csúszik.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Te közelebb lépsz, elveszed a tusfürdőt, és egy kevesen a tenyeredbe nyomsz. Előre nyulsz, és a mellemre kened... masszírozni is kezded.

- Alaposan meg kell mosni.. mindenhol - súgod, és közben szorosan mögén lépsz. A fenekemhez nyomod az újra keményen álló farkad.

- Csak nem a fenekem látványától állt fel újra a farkad? - kérdezem én is halkan. - Kívánsz, mi? - kérdezem, és a kezedet megfogom és úgy irányítalak, hogy markold meg nyugodtan a mellem... érzem, azonnal van hatása ennek rád is és a szavaimnak is.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Csak nem a fenekem látványától állt fel újra a farkad? - kérdezed kéjesen és élvezem, ahogyan a popsid között csúszkálhatok fel és le.. Ahogyan a víz rácsurog és le a golyóimon... A tenyeremmel erősebben masszírozom a melled, körkörösen és néha megmorzsolgatva a bimbód.

- A testedtől állok ilyen keményen... - súgom a füledbe és megharapdálom a nyakad. Sóhajtozva adod át magad a kényeztetésnek, és a popsid közül a combjaid közé csúszik a farkam éppen érintve és nyitogatva az ajkaidat is.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- A testedtől állok ilyen keményen... - suttogod a fülembe. Rég hallottam ilyen izgató bókot. Ezt akartam hallani. Picit előrébb hajolok, hogy a pinámnál táncoló farkad be tudjon újra csusszani. Hangosan felnyögsz, és még jobban masszírozod a mellem.

- Érzed, hogy lüktet a pinám miattad? Imádja befogadni a kemény farkad... egészen mélyen... - mondom hangosan, és érzem, ahogy még erősebben nyomod belém magad. - Csak nem izgatnak a szavaim? - kérdezem mély, kéjes hangon.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Csak nem izgatnak a szavaim? - nyögöd kéjesen, ahogyan újra szétfeszítem a pinád.

- Dehogynem.. Imádlak kúrni édes... - nyögöm és beljebb tolom a farkam, főleg, ahogyan kinyomod a popsid. - Eddig sem kíméltelek, azt hiszed, most foglak?

Megfogom a hajad, kissé előretolom a csípőd, hogy előrehajolj és megfogom, mintha gyeplőt fognék. Másik kezemmel előrenyúlok és magamra húzom a csípőd.

- Szóval ezt szereted? Ha így basznak? - és erősen elkezdelek kefélni... A víz csak úgy csurog patakokban az édes testeden, és halljuk milyen bársonyosan csobog, csúszik bársonyos bőrödön.

- Igen, bassz meg!!! - nyögöd hangosan.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Szóval ezt szereted? Ha így basznak? - kérdezed mély, érces hangon. Megremeg a testem, ahog a szavaidat hallom. Megfogod a hajam, és meg is húzod kicsit. Hangosan felnyögök.

- Igen, bassz meg!!! - nyögök még hangosan. - Csináld még! - mondom. Mozgok én is veled, hogy minden egyes lökésed teljesen mélyen belém hatoljon. - Kefélj még édes! Ahh... - nyögök közben - Szereted, ha ... kéjes leszek attól.... ahogy baszol engem... mi? - kérdezem, de minden lökésed elhallgattat egy-egy pillanatra.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Szeretem... nagyon... - nyögöm és keményebben csapom hozzád az ölemet és a víztől csak úgy csattogunk, hangosan és egyre erősebben. Aztán ahogyan hátrafeszülsz, a melleidet kezdem masszírozni, és élvezem, hogy olyan formásan simul a tenyerembe.

- Megbaszlak.. úgy keféllek, hogy.... hogy sikíts... Sikíts ribanc!.. Sikíts te kurva! - nyögöm parancsolóan, és egyre jobban feszülök benned érzem. Már szólni sem bírsz, de lenyúlok a puncidhoz, és húzogatni kezdem a csiklód. - Sikíts te!!!

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Megbaszlak.. úgy keféllek, hogy.... hogy sikíts... Sikíts ribanc!... - mondod parancsolón, de közben olyan hévvel kefélsz, hogy bennem ragad a szó. Közben a kezed sem tétlen, a mellem markolászod. Hol finoman érsz hozzá(m), hol szenvedélyesebben. A bimbómat is megcsavargatod.

- Sikíts te!!! - mondod, és közben lenyúlsz és a csiklómat kezded hevesen izgatni.

Nem bírom tovább és felsikítok.

- ÁÁááá.... ne hagyd abba! - sikítom hozzá. Már remeg a testem, de még nem akarok elélvezni. Azt akarom, hogy jó alaposan megkefélj.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- ÁÁááá.... ne hagyd abba! - végre sikítasz, és nem is hagyom abba.

- Ez az... sikíts csak!... Sikíts! - és lassan már fájdalmat is érzünk az élvezettel együtt, de nem hagyom abba.. Végül eljön az ismerős remegés nálad, de kit érdekel.. folytatom tovább. Sikítasz, hörögsz, nyögsz az élvezettől, de folytatom. A farkam kegyetlenül kefél téged.

- Élvezz csak kurva, élvezz! - ordítom neked, és neked csapom az ölem továbbra is, és már egyik kezeddel támaszkodsz a falon, a másikkal a zuhanyba kapaszkodsz, de remegsz folyamatosan, amikor a falat támasztó kezeddel hátranyúlsz, hogy pihenjek, de nem adom ezt meg neked.

- Élvezz még.. még.. te... te... te ribanc... - nyögöm, és érzem én is lassan elérem a véget..

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Élvezz még.. még.. te... te... te ribanc... - nyögöd, és én is érzem, hogy egyre közelebb van mindkettőnknek a vég...

Amennyire csak tudom, összeszorítom az izmaimat, hogy még nagyobb élvezetet okozzak neked.

- Még! Még! ... - lehelem, mert a hangom ereje már elveszőben van, annyira hatalmába kerített az az izgalom, amit a farkad okoz nekem. - Aaaahhh... Még! Akarom! Még!... - nyögöm tovább. Te gyorsítasz még a tempón, ami meglep, mert azt hittem, ezt már nem tudod fokozni...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végül már alig bírsz állni a lábadon, úgy tartalak a farkamon, és érzem, hogy...

- ÁÁááááá...... - ordítva hörgök, amikor beléd élvezek és olyan mélyen lököm benned, hogy csak tehetetlenül lövök újra és újra. Mindketten ordítunk a zuhany alatt, elnyomjuk a víz csobogását, Szorosan tartalak az ölemhez, nehogy megmozdulj, amíg az utolsó cseppek nem távoztak belőlem.

Már csak lihegésünk hangzik, amikor elengedlek és kijövök belőled.

- Ideje letisztogatni nem? - kérded.

- Most ne, most érzékeny... - lihegem még...

- De, mert most kell. - Beszappanozod a kezed és elkezded húzogatni a farkamon. Felordítok:

- Mit csinálsz te ribanc!!!! - de csak folytatod, én meg megkapaszkodom, mert a sok élvezéstől már kegyetlenül érzékeny lett a makkom és a szappannal már-már fájdalomig fokozod az érzést.

- Csak megtisztítom.. alaposan... - nézel rám ártatlan szemekkel. De ezt csak egy pillanatra látom, mert ordítok folyamatosan, viszont a farkam megint kemény lesz a szappanozástól. Már a lábam is remeg... Ilyen kínzást biztosan nem csináltak sehol.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte kegyetlen érzést okoz a ránk törő orgazmus, mindketten ordítunk.

Úgy döntök, hogy letisztogatom a nedves farkad... de te tiltakozni kezdesz.

- Mit csinálsz te ribanc!!!!??? - vonsz kérdőre.

- Csak megtisztítom.. alaposan... - mondom, és már szappanozom is a farkad. Szinte lüktet a kezemben. Nem is kell hozzá sok idő, és máris kemény újra. Miután alaposan beszappanoztam, először langyos, majd kicsit hűvösebb vízzel mosom le, hogy ne kínozzalak olyan nagyon.


Aztán eléd térdelek, és ahogy vízzel locsolom a farkad, időnként megnyalom, és be-bekapom, megszívom. Hangosan hörögsz ettől a kényeztetéstől.


Majd felemelkedem, ellépek tőled, és magamat kezdem lemosni, és közben kéjesen simogatom a testem... hogy a látvánnyal is fokozzam a vágyad...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A víz, ahogyan locsolod a farkam izgat és hűsít is egyben. Hiába érzékeny a farkam, akkor is olyan kemény lesz önkéntelenül a kényeztetésedre, hogy újra izgalomba jövök.

Aztán hagysz egy kis pihenőt és magad kezded izgatni és simogatni előttem. Nagyon csábító a látvány... Óvatosan húzogatom a farkamat, de a rácsurgó víz megteszi a többit: folyamatosan keményen tartja a farkam.

De már nem bírom tovább: hagyom a zuhanyt folyni, nem érdekel, megfogom a kezed és így nedvesen behúzlak a szobába és ledoblak az ágyra. Föléd hajolok a lábaid közé nyomom magam, amit mögöttem összekulcsolsz és beléd dugom a kemény farkam.

- Ezt akartad te kis kurva. Ezt? - hörgöm, mert olyan érzékeny már a makkom, amikor bedugom a pinádba, hogy minden mozdulattól ordítani tudnék.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A látványom megteszi a hatását, törölközés nélkül húzol ki a fürdőből, egészen az ágyig. Ott lelöksz az ágyra, és fölém magasodsz. Félig széttárt lábaim közé furakszol, amit a mozdulat hatására én a hátad mögött összekulcsolok, és magamba fogadlak.

- Ezt akartad te kis kurva. Ezt? - kérdezed, és szinte minden szónál löksz rajtam egyet.

- Igen, ezt. - mondom, és mélyen a szemedbe nézek. Ez a pimaszságom még inkább felkorbácsolja benned a vágyat. Még keményebben, még erősebben kezdesz dugni engem, és én minden eddiginél hangosabban kezdek nyögni is.


Kicsit felemelkedem fekvő helyzetemből, és a nyakad kezdem harapdálni, majd a füledhez hajolok.

- És te? Ezt akartad? Még egyszer megkefélni? Érezni, ahogy a forró, lüktető pinám körülöleli a kőkemény farkad? Hm?.... - duruzsolom a füledbe.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A szavaid minden kérdésnél egyre jobban feltüzelnek és az érzékenységtől, a vadságtól és búgó hangodtól már elvesztem az eszem. Olyan keményen járatom benned a farkam, hogy már semmi nem érdekel, elvesztem a világot magam körül ahogy hörögve ordítom, szinte állatiasan:

- Megbaszlak angyalom... megkúrlak érted? Szétkúrom a pinád... te szajha.. teeee...teeeeeee.....

Nem bírom már nem bírom... Alattam remegni kezdesz, és ez már rám is kihat...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen kikészülsz a hangomtól és attól, hogy a sok keféléstől már szinte tüzel a farkad, annyira ézékeny lett. Nem is uralkodsz magadon, és a szavaidon sem...

- Megbaszlak angyalom... megkúrlak érted? Szétkúrom a pinád... te szajha.. - ordítod, és már érzem rajtad, hogy a te tested is remegni kezd.

Az enyém is hasonlóan reagál a lüktető farkad keltette gyönyörre... és ahogy izmaim remegni kezdenek, ahogy egyre közelebb kerülök az orgazmushoz... úgy fokozod még egy picit a tempót.


Végül én megyek el előbb, megfeszül a testem, a hátam, így a mellem neked nyomom, és a puncim hihetetlen erővel feszül rá a farkadra... érzem, már te sem bírod soká...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Olyat élvezek beléd, hogy megkapaszkodom benned, és a legkisebb mozdulatra is ordítok. Persze még erre is rájátszol, de ettől már összeomlok, és rajtad lihegek. Gonoszul még préseled, szívod a farkam a punciddal, pedig már hörgök...

Végül melléd esek tehetetlenül, kicsúszva belőled, és testem minden része remeg a fáradtságtól.

Fölém hajolsz, és mosolyogva megkérdezed:

- Legközelebb mikor jön el hozzám egy kis gondozásra?.....

Tartalomjegyzék