Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Egy rendezvény szervező cégnél dolgozom. Épp egy nagyobb megbízást kaptunk... vidéken kell rendezni egy kisebb konferenciát, uszkve 20-30 meghívottal, egy nagyobb házban, ami szerintem már egy kisebb kastélynak is beillett volna. És, mivel a meghívottak fele igen gazdag és befolyásos ember, az étkezés, szórakozás, szállás mellett a biztonságukról is nekem kell gondoskodni.
Ajánlás útján jutottam el az Árészékhoz. Kedves kollégámnak meséltem az új feladatomról, mire ő cinkos mosollyal adott át egy impozáns névjegyet azzal a felkiáltással, hogy ha védelem, csak hozzájuk forduljak...
- Hm. Igazán jó név egy ilyen cégnek... - gondolkodtam hangosan, miközben a kapott névjegyet forgattam az ujjaim között, már a szobámban ülve. Kedves barátom, aki sokat dolgozott már velük, szintén szakmámbeli, melegen ajánlotta őket, korrektek, megbízhatóak... és vigyorogva tette hozzá, hogy a főnök is egy igazán extra pasi... Na, szép lesz, ha a látványtól nem fogok tudni koncentrálni a munkámra, mosolyogtam magamban. Akkor még nem tudtam, hogy ez mennyire így lesz.
Nagy levegőt vettem és tárcsázni kezdtem.
- Na, essünk túl rajta! - suttogtam magam elé.
Pontosan kettőt csörrent a telefon, mikor egy kedves, de határozott nő szólt bele a telefonba.
- Árész Biztonságtechnika, Kiss Gertrúd vagyok, miben segíthetek?
- Üdvözletem, Kate Liezon vagyok és Mr. Árészt keresem. - mondtam határozott hangon. Nagyon kreatív a pasi, magáról nevezte el a céget... Mondjuk, könnyű annak, akinek ilyen hangzatos neve van. Gondolkoztam közben magamban.
- Kis türelmét kérem, azonnal kapcsolom. - mondta a női hang, s máris felhangzott Vivaldi a fülemben. No, legalább jó ízlése van zene terén, állapítottam meg.
Két kattanás, és máris egy mély, nyugodt hangot hallottam. Szinte azonnal biztosra vettem, hogy ez a férfi nem a testi erejével irányítja az embereit, hanem halk, de nagyon határozott szavakkal.
- Igen, tessék.
- Üdvözletem, Kate Liezon vagyok és egy közös ismerősünktől kaptam meg a számát. - kezdtem zavartan. A fene se értette, miért érzem minden szavam elcsépelt marhaságnak. A férfi meg, ha így is gondolta, nem adta jelét. Halkan unszolt.
- Örömmel hallom. Parancsoljon, miben segíthetek? - adta meg a lehetőséget, s én röviden vázoltam neki a gondom, s, hogy mivel keresném meg. Nem szakított félbe, mégis éreztem rajta, hogy figyel rám. Mikor befejeztem csak ennyit fűzött hozzá.
- Természetesen előzetes egyeztetés után tudom csak megmondani, hogy el tudjuk-e vállalni a munkát. Be tudna fáradni hozzám a szükséges iratokkal... mondjuk, még a mai napon? - kérdezte ugyan olyan búgó hangon, mint amilyenen eddig is beszélt, nekem meg a vér is kifutott a fejemből. Te jó isten... Még ma? De, szerencsémre a jól bevált feszültség kezelő módszerem most is működésbe lépett.
- Hogyne uram. Mondjuk egy óra múlva ott tudok lenni, ha az önnek is megfelel?! - mondtam nyugodt hangon, pedig belül remegtem kissé.
- Kiváló. Akkor, egy óra múlva, kisasszony. - mondta, immáron mosolyogva.
- Egy óra múlva, uram. - Nyugtáztam és bontottuk a vonalat.
A titkárnőm kíváncsian dugta be a fejét az ajtón és meglepődve látta, hogy magamon kívül vagyok.
- Valami baj van? Jól vagy? - kérdezte aggódva. A fejemmel intettem, hogy minden rendben, csak hagyjon picit magamra.
Ennek a férfinak olyan hangja volt, hogy azt sem tudtam, merre van előre... Te jó ég, mit fogok csinálni, ha szemtől szemben fogunk állni egymással?...