Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A csapatból egyedül én kaptam meg az Arab konferenciára a kiutazási engedélyt. Hihetetlen boldogságal készülök az útra. Már jártam ott, nem is egyszer. Igaz, mindig nyaralni, így hivatalos kiküldetésben biztosan más lesz minden. Remélem, lesz idő majd kimenni a kedvenc kocsmámba, ahol igazi élő arab zenészek járszanak, és ismét ihatok abból a fantasztikus teájukból, amitől máris összefut a nyál a számban. Isteni szerencse, hogy ugyanabba a szállodában leszünk, ahol már többször voltam, így szinte a környék olyan lesz, mintha hazaérnék.

Pár óra, és indul a gép. Vajon kik jönnek még rajtam kívül? Semmit nem tudok arról, hogy összesen hányan leszünk Magyarországról, vagy más országokból. Izgatott vagyok. Minden esetre, kényelmes, de csinos ruhát öltök magamra, aztán a barátnőmmel kivitetem magam a reptérre, és estére már ott is leszek a rég nem látott szállodában a tengerparton. A poggyászom meg sem közelíti a megengedett súlyt, a nyáriruhák könnyűek, a bőröndöm félig sem telt.

Rajtam egy fehér hosszú nadrág, és egy mélyen dekoltált fekete rövidujjú blúz van, ami alól kikandikál a fekete csipke melltartóm pántja. A nadrág alá bugyit nem is veszek nincs értelme, olyan meleg lesz, amikor landol a gépünk. Első estére még nincs semmi kötött program, így vacsora után sétálok egyet majd a tengerparton. Istenem! milyen jó lesz ismét érezni a tengerparti homokot és a langyos hullámokat a talpam alatt.....

Na nem ábrándozom tovább, megérkezett a barátnőm, indulni kell, mert még a végén lekésem a gépem.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meghívtak egy konferenciára, nagy kitüntetés nekem, csak úgy dagadt a melkasom a büszkeségtől. Ráadásul Arábiába, még sose voltam arra. Össze pakolom a ruháim, az új öltönyöm 4 ingel, biztos nagyon meleg lesz. Lazább ruhákat is, ha már ott vagyok kell egy kis kikapocsolódás is. Várom már a napot maikor indulhatok. Még 2 nap munka, minden nap csak az utazásra gondolok. Aztán eljön a nap, kimegyek taxival a repülőtérre. Jól teli pakoltam a bőröndöt mindennel, látszk először megyek oda fel kell készülni mendenre... Még szerencse átmegy a súly határon igaz épp épp csak.


Időben érkeztem nem akarok lekésni semmit. Meg keresam a járat számát. Oda megyek a kapuhoz még alig lézeng valki. Aztán gyűlnek az emberek. Csomó külföldi, ramélem oda kinn is beszélnek angolul, más idegen nyelven nem tudok, pedig hasznos lenne. Páran még az utolsó pillanatban érkeznek, közöttük egy csinos nő is jól megnézem magamnak a fehér nadrágjában, és a fekete rövid újjú blúzban. Kicsit liheg biztos sietett nagyon. Nézem ahogy emelkedik süllyed a melkasa. Aztán elfordítom a fejem mielőtt azt hinné bámulom.

Ekkor mondják a hangos bemondón, előrre láthatóan 30 percet késik a járatunk..

Leszem a hátzsákom a székről, hátha leül valaki. Eddig sokan sorba álltak a kapu előtt, csak páran üldögéltünk, akik nem sietnek sehova. Elő veszek egy kis vizet a táskámból, amikor a hölgy mellém ül.


-Megkínálhatom egy kis ásványvízzel? Látom nagyon sietett, a gép meg késik

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Barátnőmmel, lóhalálában vágtázunk végig a városon, sajnos azzal nem számoltunk, hogy ekkora forgalom lesz. Egyre idegesebb vagyok, nehogy lekéssük a gépet.

Több piros lámpán keresztül hajtunk, egyre csak sürgetem, míg végül a kiírt időre megérkezünk Ferihegyre. Rohanvást pakolom ki a csomagtartóból piros kis bőröndöm, és a hozzá tartozó kézipoggyászom, sietve csókot lehelek arcára, és bocsánatkérések közepette már el is tűnök a nagy tömegben, kifürkészni, hova is kell becsekkolnom.

Iszonyú ez a sok ember! Mindenki Tunéziába akar utazni? Azt hinné az ember, hogy így télvíz idején nincs az embereknek kedve utazgatni…. hát tévedtem!


Ahogy furakodok egy kicsit, a tömegben, perzselő pillantást érzek a hátamon. Hátra fordulok, de ebben a tömegben lehetetlen bármit is észrevenni.


Épp most mondják be a hangosbemondón, hogy fél órát késik a gépem indulása.


Nah, akkor szusszanhatok egy kicsit. Ahogy a tömegből kievickélek, a fal mellett néhány padot látok és az egyiken még van egy személy részére szabad hely. Épp egy nagyon csinos barnahajú, barna szemű fiatal srác mellett.


Csak nem ő volt aki az előbb szinte megperzselte a hátam a tekintetével?


Mindegy, ezen most nem fogok gondolkodni, lehuppanok mellé, még azt sem kérdezem, hogy foglalt-e mellette ez a hely.

Ahogy leülök, önkéntelenül is a szemébe nézek, ő pedig az enyémbe. Húúú ez aztán a szempár! máris levetkőztetett ebben biztos vagyok. Zavartan rámosolygok, és már fordítanám is el a fejem, amikor megkérdezi, hogy kérek-e egy kis ásványvizet, látja, hogy mennyire siettem.


-Milyen kedves elfogadom, nagyon köszönöm!

Ismét rámosolygok, és mohón a számhoz emelem az üveget. Nagy kortyokban nyelem a friss ásványvizet, amikor rádöbbenek, hogy meg sem kérdeztem, beleihatok-e az üvegébe.

Csak utólagosan kérek ezért bocsánatot tőle.


Nem is értem, mi történt velem? Sosem vagyok zavarban férfiak társaságában. De ez a pasi, most nagyon megérintette a lelkem. Ahogy az üveg tetejét csavarom vissza, megkérdezem tőle, vajon hova utazik? Csak nem ugyanazzal a géppel fogunk repülni?

Mire mosolyogva válaszolja, hogy de bizony Tunéziába utazik, egy konferenciára.

Nagyot dobbant a szívem, ezek szerint kerek három napot együtt fogunk tölteni? De ezt csak magamban gondolom, hangosan az örömöm fejezem ki, és mosolygok rendületlenül míg elveszek gyönyörű barna szemében.


Aztán, ahogy felocsúdok látom, hogy lehet csekkolni a csomagokat, így invitálom újdonsült utitársam hogy készülődhetünk.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elfogadja a felkínált vizet, és csak utána mentegetőzik hogy beleivott.

Semmi baj mondom, azért kínáltam fel láttam milyen szomjas lehetett. Nem zavartatom magam és kiszom amaradékot. Fojadékot úgy se szabad a gépre vinni.


Megkérdezi, hova utazok. Mondom Tunéziába egy konferenciára. Örömmel fogadja a hírt hogy egy gépen utazunk, aztán csak néz rám, kicsit már zavarba jövök, igaz gyönyörű zöld szemi vannak mint a tenger. Aztán már mehetünk is fel a gépre.


Sok a szabad hely Megkérdezem mellé ülhetek-e? Ő persze örömmel fogadja. Új ismeretség, jó kicsit elbeszélgetni. Meg kérdezem járt e már ott. ÓÓ igen szívesen mesél régebbi élményiről. Beszélbetve hamar telik az idő, sokat mosolygunk egymásra.

Szerintem mind a ketten szimpatikusak vagyunk egymásnak.

Sajnálom amikor a pilóta bejelenti kapcsoljuk be az öveinket mert landolunk.

A repülő lépcsőiről lérve, elköszönök tőle mondom öröm volt veled találkozni, remélem összefutunk még majd.

Mind a ketten fogunk egy taxit, és elvállank útjaink.


A szálloda nagyon kényelmes. Kipakolom a ruháim, majd lezuhanyozok pihengetek egy kicsit. Aztán vacsoránál találkozok a konferencia többi résztvevőjével, kíváncsi leszek kik lettek meghívva.

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Olyan gyorsan történnek az események, hogy szinte észre sem vettem, és máris a gépen ülünk egymás mellett új ismerősömmel. Örülök, hogy nem teljesen ismeretlennel kell ezt a két órát eltölteni. Jó humora van a srácnak. Élvezet vele beszélgetni.


Vajon milyen lehet vele az ágyban? Fantáziálgatok beszélgetés közben….


Szemünk sokszor egymásba olvad, ilyenkor mindketten elhallgatunk, azt hiszem, tetszem neki!


Ha tudná, hogy ő is nekem?!


Ahogy felszálltunk, szinte pillanatok alatt máris landolunk. Úgy elrepült az idő, hogy észre sem vettük. Még a gépről lejövet a lépcsőn váltottunk néhány szót egymással, aztán mindketten taxiba ültünk, és irány a szálloda.


Mielőtt a szállodába mennénk, megkértem a taxist, hogy kicsit kocsikázzunk el az ismerős kocsmám előtt, aztán menjünk el az ismert CD-s üzletemhez, mert fogalmam sincs, hogy lesz-e időm máskor ide elsétálni.


Eltelt a délután, és már szinte este van, mire a szállodámba érek. Ismerős portás, ismerős londíner, mindenki mosolyog, hogy ismét újra látnak! Könnyű dolgom van, választhatok magamnak szobát, így egy tengerre néző sarokszobát kértem. Ebből a szobából úgyis látom a tenger hullámait, ha fekszem az ágyon! Fenséges érzés! Igazi kikapcsolódás!


Órámra nézve, eszembe jut, hogy már alig van fél órám, és bezár a szálloda étterme, és nem fogok vacsorát kapni.

Sietve beszállok a liftbe, és a harmadik emeletről máris az étteremben találom magam a földszinten. Már alig vannak akik vacsoráznak, de mégis ismerős arcba ütközöm!

A fiatal srác, akivel együtt utaztam a gépen, láss csodát, ebben a szállóban kapott szobát! Már megvacsizott, de amint meglátott, hogy leültem egy asztalhoz, máris mellémszegődött és udvariasan megjegyezte, hogy segít a svédasztalos ételeket az asztalomhoz szállítani.


Olyan kedvesen ajánlotta fel segítségét, hogy nem volt szívem visszautasítani. Meg egyébként is, szívesen vagyok a társaságában!


Vacsora után már nem mentünk fel a szobába, hanem javasoltam, hogy sétáljunk el a már számomra ismert kocsmába egy teára, és hallgassunk érdekes egzotikus arab orientális zenét.


Más programja nem lévén, ráállt invitálásomra.


Karját nyújtotta, én elfogadtam, és a varázslatos arab éjszakába vetettük magunkat. Alig negyedóra séta után meg is érkeztünk kedvenc helyemre.

Nagyot nézett, amikor meglátta, hogy itt bizony nők nincsenek csak férfiak! Egyedül, egy nagyon szép arcú tolókocsiban ülő nő volt a kocsmában, aki ismerősként köszöntött, hisz ő a tulajdonosa ennek a szórakozóhelynek.

A zene azonnal felcsendült, ahogy helyet foglaltunk. A zenészek sem változtak, itt minden ugyanolyan öt éve! Mosolyukkal jelezték, hogy megismertek.


Új ismerősöm teljesen elvarázsolva figyelte a történéseket, és már csak akkor tudott megszólalni, amikor a teánkat kihozták.

Igazi arab tea, pirított mogyoróval, mandulával, fenyőmaggal, és keshudióval telerakva a pohár, és a közepébe két szál menta szúrva. Ilyen teát csak itt ittam, sehol máshol.


A zene nagyon erotikus, és izgató volt. Ezt érzékeltem új barátom szemeiből is, ahogy egymásba fúródott tekintetünk. Az asztalon, beszélgetés közben többször megérintette a kezem, ekkor villámcsapásként futott át a gerincem mentén a vágy, hogy nem sokáig bírom már türtőztetni magam, kívánom ezt a férfit.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lemegyek vacsorázni, igen szép a szálloda étkezője fehér márvány és kék szín keveréke. Nagyon bejön, mindent jól megnézek. Majd válogatok magamnak valmi könnyű vacsorát, nem szeretem tele enni magam vacsorára. Már az italomat fogyasztom, amikor ismerős arcot pillantok meg bejönni. A hölgy a repülőről, nagyot dobban szívem nem is értem miért, talán mert vonzódom hozzá nagyon is. Kiiszom az utólsó kortyot és mellé szegődök. Felajánlom a segítségem a svédasztalnál válogatni is kivinni az ételeket.


Vacsora közben is beszélgetünk egymással, és a vacsora végeztével meginvitál magával. Modja megmutatja nekem a kedvenc helyét. Örömmel fogadom az indvitálást, mert smmit és senkit nem ismerek itt, csak kicsit Őt. Bár jobban ismerném mosolyodok el és egymásba karolva sétálunk.


A teázó hangulatos a zene izgató teljesen le vagyok varázsolva. Elősször csak nézek össze vissaz , aztán a zene varázslatára a két szemedben veszek el. Kicsit megfogom a kezed és csak nézek rád, mikozben te a hely varázslatos hangulatát ecseteled. Aztán kihozzák a Teát, mondod is rögtön máshol ilyet nem kapni.


Igan nagyon finom, bár most a teáról te vonod el a figyelmem ahogy rád nézek a tea gőzén át érzem kívánlak, téged szeretnélek mindennél jobban megkapni. Megisszuk a teát beszélgetünk még kicsit, kezünk már nem is csak összeér de fogjuk egymás kezét. MAjd intek a pincérnek hogy fizetnék. Belém karolsz ahogy kifelé sétálunk. Ahogy becsukódik mögöttünk a teázó ajtaja a fal tövébe húzlak, ahogy átkaroljuk egymást ajkaink forró tüzes csókba fonódnak össze. hevesen csókoljuk egymást, ki tudja a tea a zene, vagy a hold fénye tüzelt e fel bennünket ennyire?


Talán minden egybevéve, csókunk lágyabb lesz finoman kóstolgatjuk egymás ajkát kezem a hátadról fenekedre csúszik, önkéntelen mozdulattal magamhoz húzlak. Te nem húzódsz el, hanem szinte a falnak nyomsz úgy simulsz hozzám.

Félre hajtod a nyakad, én csókot lehellek a válladra. majd finoman a nyakadba harapok, finoman bele fújok a füledbe, és bele súgom akarlak, kívánlak...

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy így teázgatunk és hallgatjuk a zenét, néha már nem is csak megérintjük egymás kezét, hanem hosszan símogatjuk, így adva egymás tudtára az érintéseinkkel, hogy szükségünk van a másikra.


A zene felkorbácsolja mindkettőnk vágyát. Sodor, árad, határokat átlépve orgasztikus élményben részesít bennünket.


Nem is maradunk sokáig, ahogy a teánkat elfogyasztottuk, máris indulunk vissza a szállodába.


Kinyitod előttem a Pub ajtaját, én kilépek a sós nedves levegőre, de még be sem csuktad az ajtót mögöttem máris átölelsz, és a fal mellé terelsz. Olyan heves csókkal árasztasz el, hogy levegőt alig kapok.

Nem tétovázom én sem, vissza adom édes csókodat, és nyelvünk forró lázas játékba kezd ki tudja meddig. Érzem, kezeid símogatását a hátamon, és már be is furakodtál a blúzom alá. Jó érzés, ahogy vállam, nyakam borítod teli, édes csókjaiddal.


De nem hagyhatom, hogy egy arab országban ezt az utcán tegyük, ebből botrány lehet, kiutasíthatnak az országból, így óvatosan kiszabadítom magam ölelésedből.


Hallom, hogy bele búgod fülembe, mennyire kívánsz…… nem tudok ellenállni, csak annyit válaszolok, hogy siessünk vissza a szállodába, az egész éjszaka előttünk áll.


Visszafelé kicsit gyorsabban szedtük a lábainkat, kéz a kézben haladtunk, közben a tenger morajlását és a sirályok vijjogását hallgattuk. Lágy szellő fújta arcunkat, és a hold meg a csillagok kísértek a bejáratig.


Az szálloda halljában már szinte senkit nem láttunk a személyzeten kívül. Beszálltunk a liftbe, és felmentünk a harmadik emeletre a sarokszobába.


Ahogy bezárult mögöttünk a szoba ajtaja, azonnal tépni kezdtük egymásról a ruhát, miközben szánk összeforrt. Lassan közeledtünk az ágy felé, a rajtunk lévő ruhákat pedig szanaszét szórtuk nem törődtünk semmivel.

Fogaink néha összekoccantak, ezen jót mosolyogtunk, de mire elértük az ágyat, már egyikünkön sem volt egy ruhadarab sem.

Forró ölelésben dőltünk le a hatalmas franciaágyra. Kezünk elkezdte a felfedező utat a másik forró, vágyteli testén.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

alig akarom abbahagyni a csókot, olyan jó veled. De ta megaddal húzol menjünk vissza a szállodába. A szellő simogat visszafelé, de mindeketten sietünk, sznte már szaladunk kézen fogva. Úgy érzem pillantok alatt a szállodába érünk. a liftben újra karomba foglak és csókollak, de már fenn is vagyunk a harmadik emeleten.


Ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, már tépjük is le egymásról a ruhákat. Hevességünk már nincs korlátok közé szorítva. Máris az ágyon vagyunk egymás karjaiban. Csókoljuk és simogatjuk egymást, picit vissazfogva a vágyakat, féken tartva és ezáltal még jobban feltüzelve. Szádról lassan áttérek a nyakadra, harapdálom meg meg nyalom , és csókolom, lágyan és hevesebben. Majd a bársonyos válladba harapok, kicsit erősebben mint kéne erre te felsziszensz picit, viszonzásul te is belém harapsz, játszun egymással. Két kezembe fogom formás melleid körbe körbe gyúrogatom. Félig térdelek feletted, kemény farkam a puncidhoz dörgölőzik, te kézbe fogod meg meg húzogatod kicsit, majd újra puncidhoz szorítod és élvezed ahogy ajkaid közt siklik fel le a csiklódon.


Melleidre hajtom a fejem csókolom a bimbód egyiket a másik után. majd két ujjam közé fokom össze morzsolgatom finoman. Majd újra jóó alaposan meg meg szívom.

Lassan lejjeb csússaznok hasad csókolom végig, nylevem bele kalandozik a köldöködbe végig nyalom és felnézek rád. Látom egyre türelmetelenebb vagy. Lassan haldok lefelé amíg elérek a dombodig a csókjaimmal. Körbe körbe csókolom és nyalogatom, sznte az őrületbe kergetlek vele, hogy tudod mindjárt ott a nyelvem, de még nem és még mindig nem. Aztán egész lassan meg meg csókolgatom a csiklód. Széthúzva ajkaid nézem ahogy előbukkan, nyelvemmel kezdem nyalogatni körbe körbe. Hajamba túrsz és húzod a fejem magadhoz. Én hosszan végignyallak le fel, jó erősen hozzád nyomva a fejem....

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hihetetlen ez a pasi! Úgy ölel, úgy csókol, mint még eddig senki! Elolvadok karjaiban. Élvezem, ahogy símogat, gyengéden harapdál, vadul szívja a mellem…. Én most kiélvezem minden mozdulatát, alig mozdulok.


Ezzel egy kicsit lassítom saját magam is, és őt is arra késztetem, hogy húzzuk addig, amíg csak lehet ezt a gyönyörű pillanatot.


Számról lassan halad a nyakam, fülem felé, csókjai közé gyenge harapásokat csen, ezzel fokozva vágyam.


Puncim már forrón lüktet, nedvesen, csillogva várja, hogy majd meredező dákója belé hatol, vagy játékos nyelve elidőzik benne. Nem tudom, mi a szándéka velem, de amit eddig tett velem, nagyon élvezem.


Most épp a vállamba harapsz, és kezeiddel a melleimmel játszol. Egy hirtelen mozdulattal belecsípsz mellbimbómba, és morzsolgatni kezded a hegyesen kiálló bimbókat. Kicsit fáj, de kérlek, hogy folytasd!


Szaporábban kezdek lélegezni, vágyam egyre fokozódik. Tested egyre szorosabban nyomod hozzám, így vastag dákód szinte töri az oldalam. Kezemmel megcirógatom. Először csak alig érezhetően, majd elkezdem finoman hátra húzni a bőrt rajta. Kicsit eltávolodom tőled, de csak annyira, hogy le tudjak nézni vértől duzzadó hímtagodra, és lássam, miként lüktet kezembe. Annyira kívánlak már, hogy kezemmel dombomhoz irányítom farkad, így hozzáérsz makkoddal a csiklómhoz.


Testem, beleremeg a gyönyörbe. Miközben dárdád lassan símogatja nagyajkaim között a csiklómat, fejed mellemre hajtod, és melleimet csókolgatod.

Aztán szép lassan lecsúszol lábaim közé, és dombom puszilgatod, harapdálod. Már az őrület határán vagyok. Belemarkolok hajadba, és még közelebb húzlak magamhoz, hogy nyalj már végre, annyira kívánlak!


Nem is kell sokáig bíztatni, nyelved szorgalmasan jól nevelt módjára minden apró négyzetcentimétert bejár puncimon, és amikor már megismerkedtél minden részlettel, a csiklómat veszed komolyabb vizsgálat alá.

Ajkaimat két kezeddel széthúzod, és meredező kiálló duzzadt csiklóm kezded szívni, harapni, nyalni!


Ezt nem lehet sokáig bírni. Hirtelen rám tör az édes gyönyör, és minden ízemben megfeszülve rángatózom kezeid között.

Hangos nyögésekkel, apró sikolyokkal adom tudtodra, hogy mennyire élvezlek.


Te közben le nem veszed rólam a szemed, figyeled minden rezdülésem, és visszatérsz lábaim közé, tovább nyalakodni. Csiklóm szinte fáj ahogy bekapod, és apró harapásokkal fokozod a már így is nagy élvezetem.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyallak hevesen, elveszek a két lábad között. Finoman felfallak, nem is kell neked sok. Tested remegni kezd, először a lábad, alig észrevehetően. Majd egyre jobban amíg pici sikoltások között élvezel el a nyelvem játékától.


Felnézek rád látom ennyi még nem elég ez még csak az első gyors gyönyör volt. Visszahajtom a fejem először csak épp épp megnyalom megpöckölöm a csiklód. Te újra meg meg remegsz, minden pici nyalásomtól. Ujjam a hüvelyed bejáratához illesztem. Nem dugom még beléd csak körbe körbe simogatom. Majd ajakiam csiklódra tapsztom, be szívom a számba jól meg meg szívva, és közben beléd dugom az ujjam. Lassan köreb körbe forgatom az ujjam benned, utáan ki be kezdem mozgatni.


Nyelvemel egyre hevesebben nyallak fel le, és közben ütemesen mozgatom benned az ujjam. CSípőd mozgatod fel le és lihegysz egyre jobban, ahogy egyre hevesebben dugom beléd az ujjam. De lassítok nem akarom újra hamar elérd a csúcsok csúcsát, most kicsit megkínozlak a nyelvemmel. Újjam kihúzva beléd dugom a nyelvem. Fejem mozgatom előre hátra a nyelvemmel keféllek meg. Duglak vele mintha a farkam lenne aztán végignyallak egész lassan lentről fel és újra le, jól hozzád nyaomva a nyelvem. De nagyon lassan erősen nyalogatlek le-fel, le-fel. Majd egyre gyorsabban fel le, és kicsit oldalra is mozgatom közben a fejem. Lihegsz egyre hangosabban, az arcom már csupa szaft ahogy a csípőd mozgatod közben.


Hirtelen abbahagyom, te még lihegsz picit tovább ragadnak magukkal a vágy hullámai. Mire felnézel rám most mi van? kérdéssel a szemedben, már fölötted is fekszek. Puncidtól szaftos számal csókollak. Közben kemény farkam hozzád nyomom, ami könnyen betalál tüzes puncidba. Szép lassan egyre beljeb hatolok, amíg teljesen benned leszek. Ott megállok és kicsit a csípőm mozgatom körbe körbe, miközben tövig benned vagyok, te az ajkamba harapsz a gyögyörtől. Viszonzásul a nyakadba harapok, és lassan teljesen kihúzom nedves puncidból a farkam. Egy két pillanat múlva vissaz is tolom, majd hevesen keményen dugni kezdelek. Kezed kezembe kúlcsolva a párnához szegezem. Nézem a pupillád ahogy óriásira tágul a gyögyörtől. Lihegésünk betölti a szobát, megszűnik a külvilág....

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem hagyod nyugton csiklóm, addig kínzol, míg fájdalmas élvezetemben egyre jobban megfeszülök, hangosan fel – felsikítok.

Kezeimmel markolászom a párnám, hátam megfeszítem, lábaim szorítanám össze, de nem tudom mert annyira kívánlak.

Ahogy ujjazol, és közben nyalsz, szívsz harapdálsz, orgazmus hullámok törnek rám…… Már az ujjaidat kihúztad csatakos puncimból, és most a nyelveddel kezdesz dugni!


Kérem, hogy kicsit finomabban, óvatosabban érj csiklómhoz, mert nagyon érzékeny lettem ennyi idő alatt és szeretném még élvezni, amit csinálsz.


Ekkor megkímélsz és dákóddal hatolsz belém, előbb csak óvatosan, lassan csúsztatod be a már nyelveddel és kezeddel bejáratott ösvényt, aztán nagyon vadul beindulsz.

Csípőm vad táncba kezd, kezeddel megkeresed az én kezem, és szorosan összefonódva érjük el egyszerre vad szeretkezésünk csúcspontját.


Kőkemény férfiasságod forró nedvét belém lövöd, érzem, ahogy lüktetsz bennem. Amennyire csak tudok szorítalak belül, ütemesen, ritmusosan, hogy az utolsó csepp nedűt is kisajtoljam belőled.

Egy másik dimenzióba kerültünk, megszűnt minden körülöttünk, csak te és én vagyunk, meg a csillagos ég, ahogy visszatükröződik a hatalmas vízfelületről.

Ahogy kemény farkad kiveszed lucskos puncimból, ráhajolok, és az utolsó cseppeket lenyalogatom róla.


Kezemmel cirógatom, dédelgetem, forróságod, és szopogatni, ízlelgetni kezdem, az ismerős ismeretlent. Annyi gyönyört adtál nekem az elmúlt pár órában, hogy nem hagyhatlak viszonzatlanul!


Nem pihenhetsz most, vadul szopni kezdem az előttem meredező, saját nedvemmel átitatott férfiasságod. Nyalogatom oldalról, először csak a nyelvem hegyével, aztán nagy lapos nyelvcsapásokkal végig a tövétől a makkodig. Aztán ismét alulról indulva végignyalom egész hosszában. Kezemmel közben símogatom golyóidat. Egy egy apró harapást is megengedek úgy oldalról, hogy érezd, most nem moccanhatsz, enyém vagy teljesen.


Majd a makkod kezdem körbe nyalni ott, ahol a legérzékenyebb. Bele is remegsz, és a már pihenni készülő férfiasságod egyből ismét olyan keményre változik, hogy élvezet bekapnom és torkomra engednem.


Kezeddel beletúrsz hajamba, és visszahúzol, hogy ne szopjalak olyan hevesen. De ezt én már nem tudom megállni, nagyon vadul a torkomban kezdek a garatommal játszani makkoddal. Felnézek fél szemmel, hogy milyen hatást is értem el vele, de látom, nagyon elégedett vagy. Mosolyra húzod a szád, és élvezed ahogy szám néha szorosan, néha lazán fonja körbe egyre keményebb, forró hímtagod.


Egy mozdulattal megfordítasz, és combjaim alá helyezed fejed, úgy, hogy te is odaérj csiklómhoz. Karoddal átkarolsz, cirógatod popsim, és nyelveddel lefetyelni kezded a belőlem kicsorduló nedvem és nedved keverékét.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hevesen hatolok beléd. Egyre gyorsabb tempót diktálok a csípőmmel, ahogy tollak mindent beleadok. Lihegünk mind a ketten magával sodornak a vágy hullámai. Csípőddel felveszed a ritmusom, egyszerre mozgunk egymást kiegészítve. Érzem egyre közelebb van a gyönyör pillanata, rád hajolok teljesen, a füledbe lihagek. Egyre kevésbé bírom, de nem lassítok kicsit se, elolvadok a karjaidban, lüktetve pumpálom beléd forró nedvemet. Érzem ahogy szorítassz utolsó cseppeket is kipréselve belőlem.

Pár pillanatik még benned tartom, majd egész lassan kihúzom.


Melléd fekszek, ahogy felemelkedek rólad pillanatra megszédülök az előbb átélt gyögyörtől. Kinyújtózok az ágyon végig simítok bársonyos bőrödön, megcirógatom melleid, majd csókot lehhelek lágyan a válladra. Te a félig kókadt faram simítod végig játszol rajta kezeddel, kettőnk nedvétől sikos könnyen csúszik fel le rajta nyelved.

Kicsi pihenőt se hagysz nekem, szádba veszed és erősen szopni kezded. Majd finomabban nyalogatod a makkom ami ekkora újra kőkemény. Újra a szádban van finoman meg megharapod, majd egészen a torkodig engeded. Az ágy támlájába markolok megfeszül a testem a gyögyörtől. Lenézek rád, nézem ahogy fél szemmel engem nézel, közben a frakam hol előbukkan hol teljesen eltűnik a szádban. A látvány még jobban felingrel, lihegek hangosan ahogy keményen szopod a farkam, kicsit se kegyelmezve.

Felemellek a hátadra fordítlak. Majd fordítva rád fekszem, helyezkedünk kicsit, kézbe fogod mertedező férfiasságom és a szádba húzod határozottan. Fenekembe markolsz és finoman mozgatni kezdel, felveszem a ritmust, lassan finoman tolni kezdem a szád.

Mintha a puncid lenne úgy tolom ki be a farkam.

Közben ráhajolok a puncidra. Lassan nyalogatni kezdem, közös nedveink keverékét. Csiklódra lágy csókot lehellek, majd ahogy belszívsz a makkomab önkéntelenül is erősbbet szívok rajta én is. Ujjamat beléd dugom, majd lassan kihúzva nézem ahogy csillogva bukkan elő. Popód lukához illesztem , körbe körbe simogatom, jól benedvesítem. Hosszan végignyallak hevesen le fel. Egy pillanatra elngeded a farkam és csak lihegsz, majd újra keményen szopni kezdel, ekkor én lihegek bele a puncidba. Ujjam lassan dugni kezdem be a popódba, nedveinktől síkosan beléd csúszik. Másik ujjam közben a puncidba dugom be. Csiklódra tapsztom a szám és szívom és nyalom hevesen, közben minkdkét lukad ujjazni kezdem. Először csak lassan ki be, és most lassan pöckölketem a csiklód a nyelvemmel. Majd újra heves nyalsábe kezdek, és az őrületbe kergetlek ezekkel a ritmusváltásokkal...

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elképesztően hatsz rám!

Még ki sem evickéltem az egyik orgazmusból, de már itt közeleg a következő. Ujjaiddal bennem jársz mindem nyílásom elfoglalod, és közben vadul szívod nyalod, csiklóm.

Miközben makkod símogatom nyelvemmel, egyre határozottabban kezded dugni a szám….. néha olyan erővel tolod belém farkad, hogy torkomban érzem minden lüktetésed, keménységed.

Vannak pillanatok, amikor azt érzem, megfulladok.

Majd kezed masszírozását gyorsítod bennem, és ekkor elönt ismét a kéj, de már egy sokkal magasabb foka, mint az előbbiekben. Megfeszült testem dobálom, és egyre hangosabban nyögök, sikítok, a gyönyörtől.


Ekkor kezed kiveszed belőlem, lágyan megfogod csípőm, és megfordítasz, hogy így hátam mögé kerülj, és derekamat átkarolva, hátulról nyomod belém forró makkod.


Megmártod nedves puncimban, majd kiveszed, és beirányítod végbélnyílásomba… nagyon szűk még, csak a hegyét tudod betuszakolni. Visszatérsz inkább puncimba, és ott löksz rajtam néhányat. Közben ujjaddal tágítod, a még szűk nyílást.

Aztán megint óvatosan próbálod belém nyomni vastag férfiasságod, és most sikerül. Felsikoltok, a gyönyörtől és a fájdalomtól.

Megint kiveszed és folytatod egyre lucskosabb puncimban a játékot. Pár perc múlva ismét kiveszed és már az ismert útvonalon belémtolod óvatosan a farkad. Levegőt nem kapok, olyan fájdalmasan jó érzés. Megállsz bennem, nem mozgatod, így szoktatsz hozzá ehhez az új érzéshez. Érzed, hogy itt most nem fogok elélvezni, inkább visszateszed a hüvelyembe, ahol erős lökésekkel adod tudtomra, mennyire jó velem.

Kezeddel símogatod hátam, gerincemre hajolsz és csókolgatod derekamat.

Te sem bírod már tartani magad, ahogy csípőmmel köröket írok le farkadon, érzem, hogy sziklakeménységed egyre jobban lüktet bennem, majd érzem, ahogy belém lövöd forró magod.

Én szorítalak ismét, nem engedem kicsúszni belőlem, élvezem ahogy így mögöttem lüktetsz.

Eltelik egy kis idő, mire megmozdulunk, és elnyújtózunk az ágyon. Csókot lehelsz a számra, de érzem, hogy bizony kifáradtál a mai nap eseményeiben.


Most érzem csak, hogy milyen fáradt vagyok én is. Egész nap a készülődés, utazás, foglalt le. Melletted kielégülten fekszem, és tudom, hogy pár perc múlva beájulok karjaidba és édesen alszom reggelig..

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ujjam heves tolásától, nyelvem sűrű csapásaitól sikítva remegve élvezel el. De nem kegyelmezek neked megfordítalak, mögéd téredelek. És már tolom is be nedves puncidba. Párat tolok rajta hevesen, majd oda próbálom a popsidhoz de még nagyon szűk nem csúszik be a makkom. Ezért visszatérek tüzes puncidhoz tollak ütemesen hevesen, Közben a hüvejk ujjam lassan betolom a popódba tágítom kicsit. Kihúzom az ujjam és gyorsan kicserélem a farkamra, te sikítasz talán kicsit másképp mint az előbb. Nem tudom fájdalom vagy a gyönyör, vagy mind a kettő, így inkább újra puncidba csúsztatom.

Ráhajolok a hátadra végig nyalom a gerinced, majd tarkódat csókolgatom féllrehúzva a hajad. Féloldalt fordítod a fejed csókoljuk egymást. Közben lassan ütemesen tollak hátulról. Majda újra hátad csókolom nyalogatom. Finoman a válladba harpok. Felegyenesedek föléd gugolok így taljsen beléd csúszik a farkam, És így kezdelek tolni, előbb erős hosszú lökésekkel. MAjd egyre hevesebben tollak keményen és erősen, mindent bele adok nem kegyelmezek neked, most igazán keményen megduglak. Minad a ketten lihegünk erősen. Érzem a homlokom gyöngyözik az izzadságtól. Apró cseppekben a hátadra hullik. De nem lassítok kicsit se lüktet az egész testem ahogy elérem a csúcst, beléd tolom teljesen, és megtöltelk mégegyszer forró édes nedvemmel. Benned tartom kicsit majd egész lassan kihúzom. Melléd fekszem az ágyon te felém fordulsz csókot lehhelünk egymás ajkára.


Mellkasomra hajtoda fejed, én a hajad somogatom, te még kicsit megsimogatod a combaom. Majd hallom ahogy szuszogásod egyenletes ritmusra vált, máris alszol a karjaimban. Kinézek az ablakon csak ugy sziporkáznak a csillagok. Megkeresem a félre dobott takarót a kezemmel. Óvatosan betakargatlak, igaz hogy most meleg van de az este hűvös lesz, meg ne fázz.

Csodálatos volt az a mai este, fut át még az agyamon majd én is álomba szenderülök...

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Olyan mélyen és olyan hirtelen aludtam el, hogy fogalmam sincs merre vagyok, hol alszom.

Egyszer csak azt veszem észre, ahogy megfordulok, hogy valaki szuszog mellettem. Hirtelen nem is tudom, hogy kerültél ide mellém, aztán derengeni kezd, mi is történt velünk az este. Arcomra a boldogság mosolya ül, mindenre világosan emlékszem. De még alhatok egy kicsit, hisz reggel kilenctől már előadások lesznek, és oda, pihenten szeretnék érkezni.


Szorosan melléd bújok, nyugodt pilláidra puszit lehelek, hajad megsímogatom, betakargatlak és én is behunyom a szemem.


Reggel a telefon ébresztő órájára ébredek. Kutatva kereslek a szobában, de nem látlak sehol. Csak a friss tengerillat árad be a nyitott erkélyajtón, és a nap felkelő sugarai árasztják el a szoba egyik sarkát. A párnába fúrom arcom, és még érzem illatod. Álom voltál csupán? Vajon merre lehetsz?


Felülök az ágyban, amikor észreveszem, hogy az asztalon egy papír fekszik, felállok, és kezembe veszem úgy olvasom. Te írtad!

A szobádba mentél készülődni, de a reggelinél már várni fogsz az étteremben forró kávéval.


Bemegyek a fürdőszobába, és beállok a tus alá. A langyos víz ütemesen cirógatja testem, miközben rád gondolok és az este történtekre. Olyan hihetetlennek érzem még most is. A tusfürdőt kenem szét testemen, símogatom magam, de közben érzem, hogy forró kezed hogyan érintett az éjjel. Feszes melleimre irányítom a zuhanyrózsát, miközben masszírozom bimbóimat, és ölemet közben elönti a forróság.


A tusfürdővel bekent testemen kezem lecsúszik dombomra, majd a kis résen keresztül egyenesen a csiklómhoz nyúlok. Forró, és tüzes még mindig a testem, vágyakozik rád. Játszani kezdek magammal, miközben szemem előtt peregnek az éjszakai történések.

Egyre jobban elönt a vágy, már libabőrös lettem, hátam nekivetem a csempének, megtámaszkodom, és két ujjammal behatolok vaginámba. Egyre erősebben ujjazom magam, addig, amíg a gyönyör hullámai rám nem törnek.


Ekkor eszmélek fel, hogy sietnem kell, hisz vársz rám a forró ébresztő kávéval.


Puha bolyhos törölközővel megtörlöm testem, kényelmes ruhába bújok, és magamhoz veszem a mappám, amibe jegyzetelni fogok a nap folyamán.


Pillanatok alatt a földszinten vagyok az étteremben. S már messziről megpillantalak az egyik asztalnál, ahogy épp a szádhoz emeled a kávéscsészéd.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hajnal első sugarára ébredek, forgolódok kicsit aztán vissaz alszom. Nálam othon redőny van így sötét is. Mire újra felébredek, csak úgy tűz a nap már most melengető, óvatosan kelek hagylak had aludj még. Felöltözök halkan ránézek a telómra jéé már 7 óra. Kerítek egy cetlit. Ráírom milyen jó volt veled az este, és hogy várlak reggelinél lent az ebédlőbe. Óvatosan csukom magam mögött az ajtót.

Veszek egy gyors zuhanyt. Felöltözök, megborotválom enyhén borostás arcom. Lazára kötöm a nyakkendőt. Rérősen leballagok a halba körülnézek kicsit, igazán más a hangulata a szállodának mint otthon. Nekem tetszik el nézelődök kicsit. Aztán megyek reggelizni.

Össze válogatok egy laza reggelit, lassan eszek várok rád. Már a kávémnál tartok amikor belibbensz az ajtón. Nem csak az én tekintetem akad meg rajtad.

Fel állok pár lépéssel eléd sietek. Átöleljük egymást, és pici puszit adunk, figyelmeztetsz itt nem illik.

Te is egy laza reggelit válogatsz össze, segítek kivinni az asztalhoz. Beszélgetünk egy picit közebn meg meg fogjuk egymás kezét az asztal fölött. Majd indulnunk is kell a konferencia lassan kezdődik.

Közepes méretű a terem, úgy látszik nem leszünk túl sokan. Lassan szállingóznak be az emberek. Mire teli a terem egész sokan lettünk. Egymás mellett ülünk. Néha az unalmasbba részeknél egymásra mosolygunk...

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy megpillantalak, azonnal felkelsz székedből, és elém jössz pár lépést majd megölelsz. Ahogy közel hajolok hozzád, érzem finom friss illatod, és csodálkozom milyen csinos vagy!

A tegnapi sportos öltözéked, felcserélted, nyakkendőt kötöttél. Vigyázz, beléd fogok szeretni! Ezt ne tedd velem!

Reggelizés közben kibújok gonoszul a cipőmből és óvatosan az asztal alatt megérintem lábadközét a nadrágon keresztül. A nem várt lépésre mosollyal reagálsz és közel hajolsz, megfogod kezem, megszorítod, és jelzed, hogy nincs még vége a napnak…

A kávét már gyorsan öntöm magamba, mert látom, hogy lassan kiürül az étterem, és kezdődik az előadás.


Hosszú unalmas ez a délelőtt, vágyom arra, hogy közel kerülj ismét hozzám. Kint szikrázó napsütés van, szinte nyári meleg, eldöntöttem, hogy a délutáni előadásból elcsípek kicsit, és mutatok neked olyan helyeket, ahol még nem jártál.


Ahogy így gondolkodom, szemembe nézel, szinte hallom, hogy te is pont ezt szeretnéd, mint amit én.


Megfogod kezem, és kivonszolsz az előadóteremből. Alig tudok veled lépést tartani, még szerencse, hogy sokan nem veszik észre, mert elég hátul ültünk.


Sietve átvágunk a hatalmas, márvány hallon, és egy eldugott kis lépcsőn haladunk lefelé. Fogalmam sincs, honnan tudod, hogy ez a lépcső vezet a fedett uszodába.


Biztos korán reggel már ezt is felfedezted.


Kint nagyon jó idő van, így a fedett részt senki nem használja, mindenki a homokon a tenger partján napozik.


Ahogy leérünk a lépcső aljára, elénk tárul a hatalmas boltívekkel fedett medence, és a boltívek között néhány kisebb, nem úszásra használatos medence is. Ezek mögött ajtók vannak, amik jelenleg zárva vannak.

Ám az egyikhez viszel, és belépünk rajta.


Egy öltöző szoba, paddal, fogassal, szekrénnyel. Valami személyzeti öltöző lehet. De nincs a környéken egy teremtett lélek sem.

Behúzod mögöttünk az ajtót, és magadhoz vonsz. Símogatod a hajam, a hátam, és édes csókokkal árasztasz el.

Kezeddel kigombolod hátul a szoknyám, és óvatosan lehúzod rólam. Közben én is lazábbra veszem a nadrágszíjadat, és kigombolom a slicced. Majd a nadrágod letolom a bokádig. Az alsónadrágodban már látom dudorodni férfiasságod.

Megcirógatom, csak így az anyagon keresztül, majd arcommal, orrommal nyomakodom hozzád.

Nyelvemmel megnyalom egyre keményedő farkad, de még mindig az alsódon keresztül.

Nagyon ki szeretne már szabadulni innen, hát megadom ezt az örömöt neki, és jobb kezemmel benyúlok úgy, hogy máris húzom le a ballal rólad a kisnadrágot. és szemem elé tárul meredező kívánatos farkad.

A zacskóidnál kezdem a kényeztetést. Apró harapásokkal adom zacskód tudtára, hogy kívánom rettentően. Beleremegsz minden egyes kicsi harapásba. Kezemmel húzogatom a bőrt makkodon, és nyelvemmel végignyalom egész hímvessződ majd nyelvem hegyét bedugom a tetején levő nyílásba. Ezt, nagyon élvezed. Aztán a makkoddal kezdek játszani. A makkod és a nyelvem játéka oly keménnyé változtatja farkad, hogy majd kidurran.

Közben érzem, hogy kezeddel símogatsz, dédelgetsz.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megunom a sok beszédet a konferencián. Kézen foglak és magammal húzlak.

Reggel találtam egy jó kis helyet, senki se jár arra ilyenkor. Szeretek úszni így megkérdeztem a portást van e uszoda. Ő muatta merre menjek, hol keressem. Ilyenkor nem úszik senki, mivel már meleg a tenger...

Be húzlak a női öltözőbe, magunkra csukaom az ajtót, remélem nem fog minekt senki se zavarni.

Végre karomba zárhatlak, csókollak hevesen simítoma hátad. Fenekedbe markolok magamhoz húzlak érezd hogy kívánlak. Kigombolom a szoknyád és hagyom lecsúszni rólad. Megoldod a nadrágom szíját és már tolod is le a bokámig. Oda nyomod az alsómhoz az arcod érzed milyen kemény már a farkam. Már veszed is elő kezedben dagad csak meg igazán. Előbb a golyómmal játszol. Majd a makkom veszed kezelésbe a nyelveddel. Játszol vele incselkedik a nyelved. Megszorítod a farkam végét és jól beleszívsz a makkomba. Hatalmasat nyögök, annyira jóó kőkeményre dagad a farkam a szádban. Úgy érzem mindjárt szétdurran a sok vértől. Hajadba túrok majd végig simítok rajta. Úgy érzem szét vet a vágy. Ledobom magamról az öltöny felsőm és az ingem egy padra. Ha most nem lenne még mindig a lábamon a nadrág, felkapnálak és máris ledöntenélek.

De tűrtőztetem magam, had játszál még a szerszámommal. Nagy türelem kell, mert már benn járatod a szádban egész mélyen egyer jobban élvezem. Kimelegedek a cumizásodtól. Mikor újra kijjebb engede és csak végét nyalogatod. Mekérem had vegyem le a cipőm és andrágom. Felemmelek magam mellé csókot nyomok az arcodra, szádra, majd a nyakadba harpok és csókolgatom. Közben megszabadítlaka a blúzodtól és a melltartód is lassan leveszem.

Egész közel húzlak magamhoz, kőkemény farkam a puncidzoz nyomódik, most fedezem fel nem is volt bugyi a szoknya alatt. Nedves ajkaid közé csúszik a szerszámom. Újjam végig húzom a gerinceden egész finoman, közben a füledbe fújok lágyan, ekkor borzongás fut végig az egész testeden...

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csak most veszem észre, hogy milyen áporodott szag van itt ebben a helységben, miközben érzem forró férfiasságod lüktetését a számban.


Ahogy belemarkolsz hajamba, kicsit eltávolítasz farkadtól, de csak addig, amíg kibújsz összes ruhádból, felhúzol az ajkaidhoz, és csókolgatni kezded az arcom, a szám, a vállam.

Ahol érsz ott kicsit belém is harapsz. Kezeid serényen járnak, villámgyorsan kihámozol a ruhámból.

Csak most veszed észre, hogy meglepetést tartogattam számodra, bugyi nélkül vagyok.

Így sziklakemény farkad máris becsusszanhat nagy ajkaim közé. Ahogy hozzáérsz csiklómhoz, apró remegés fog el. Melleimen azonnal kihegyesednek rózsaszín bimbóim, és szinte karcolják selymes bőröd.


Ez az érzés arra inspirál, hogy jobban belém hatolj vadabbul, erőssebben. Nedves puncim között csúszkál keménységed be-ki be-ki… száddal harapdálod nyakam vállam, és kezeid már mellemmel foglalatoskodnak.


Én fenekedbe kapaszkodom, és irányítom farkad ritmusát. Levem már érzem combom belső felén csordogálni. Jobb lábam hirtelen felemelem, és derekad köré fonom, így belém tudsz hatolni.

Már a te kezeid is a fenekem szorítják így tudjuk egyensúlyban tartani magunkat egy ideig. Hátam nekitámasztod az öltöző falának, és keményen lökdösöl míg a gyönyör el nem ér.

Miközben megfeszülnek izmaim, és hullámokban tör rám orgazmusom, megfordítasz, csípőm szorosan fogod, és ismét belém hatolsz, de már hátulról. Egyik kezeddel a derekamba kapaszkodsz, másik kezeddel előre nyúlsz és csiklómat kezded ingerelni.


A még be sem fejezett orgazmusom most egy még erőteljesebb hullámba csap. Érzem, te sem tudod már tartani magad, és belém lövöd lüktető forró nedved. Puncim szorítja farkad, nem engedi kicsúszni barlangomból.


Izzadság cseppektől gyöngyöző hátamról lepuszilgatod a nedvességet, nyelveddel többször végig nyalsz gerincem mellett. Ebbe beleremegek. Kezemmel hátra nyúlok, és körmeimmel fenekedbe markolok.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Felemeled a lábad, így már akadály nélkül hatol beléd a farkam. Lassan tolom egyre beljebb forró nedves lukadba. Lassan csúszik ki be. Közben csókoljuk egymást. Bele markolok a fenekedbe és egyre gyorsabb leszek erőteljes lökésekkel tollak. Te a falnak támasztod a hátad. Nyakadba harapok gyengéden, te aprókat sikítasz a gyönyörtől, fülembe liheged még-még ne hagyd abba. Nekem se kell mondani tollak még jobban csak úgy mozog a testünk. Belém kapaszkodva hangosan élvezel.


Lassítok benned tarom a farkam amíg remegésed csillapodik. Majd megfordítalak, előre dőlsz és egy padra támaszkodsz, bele markolok a derekadba erősen megfoglak és egész lassan bele húzlak a farkamba. Majd Párszor le fel húzlak a farkamon.

Előre nyúlok csiklódra helyezem a kezem, körbe- körbe simogatni kezdem miközben erőteljes lökésekkel tollak hátulról, miközben érzem most nagyon hamar végem lesz.

Téged újra elragad a hév és élvezel, puncid ütemes szorítása engem is az egekbe repít lüktetve spriccelek beléd. Rád hajolok csókolom a gyöngyöző izzadtságot a hátadon. Le-fel nyalogatom a gerinced. Te hátranyúlsz fenekembe markolsz, nem engedsz ki magadból. Körmeid az izmos hátsómba kapaszkodnak. Farkam le se lankad igazán, szóval még mindig nem elég neked, most aztán megkapod rendesen gondolom magamban...


Válladba harapok, előre nyúlok két kezembe fogom formás melleid és a csípőm körbe-körbe kezdem mozgatni mögötted. Majd újra lassan tolni kezdelek. Elengeded a fenekem újra padba kapaszkodsz. Minden egyes újjabb lökésem egyre hevesebb. Két két ujjam közé fogom a bimbóid és meg meg húzom és morzsolgatom... Te szinte sikítasz. Majd két kezem a fenekedre rakom, mondom térdelj le, és te térdelsz is.

Mögéd gugolok farkam újra beléd tolom így aztán beléd megy teljesen. De mivel más a pozíció másképp mozog benned. Két kezemmel a vállaidba markolok, és erősen keményen dugni kezdelek, egyszerre lihegünk hangunk betölti a teret. Minden mozdulatom erős és kemény csak úgy csapódik a testünk egymásnak. Mindent bele adok nem finomkodok, megduglak ahogy csak bírlak. Ezt a tempót én se bírom sokáig, hangosan nyögve újra tel spriccelem tüzes lüktető lukadat. Te is hamarosan követsz. Remegve élvezel el még mindig lüktető farkamon.

Felemellek, magamhoz szorítom remegő testedet. Apró csókot lehelek ajkaidra. Feneked alá nyúlok és magammal viszlek a zuhany alá. A víz sugara felfrissít mindkettőnket. Csak álluk egymáshoz bújva és élvezzük a közelséget és a víz simogatását a testünkön...

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte egyszerre remeg bele testünk az orgazmusba, vonaglunk, nyögünk, sóhajtozunk izzadunk eben az eldugott, elhagyott öltözőben a világ másik végén.


Aléltan húzol magadhoz, átölelsz, símogatod a hátam, és csókolsz. Szád forró, nyelved hevesen tolod át számba. Viszonzom én is csókodat, és ismét felfedező útra indul az én nyelvem is benned. Közben összezsugorodott férfiasságod fogom a markomba, mely csúszik mindkettőnk nedvétől.

Te is a hátsómat szorítod, és így vezetsz a zuhanyfülkébe. Együtt állunk a langyos vízsugár alá, mely frissíti mindkettőnk testét.


Gyengéd símogatásokkal mossuk le egymásról és saját testünkről a kéj keltette izzadtságot, nedveket. Úgy állunk ott a zuhany frissítő sugara alatt, mint aki soha nem akar onnan kijönni.

De te szólsz, hogy talán már vége lehet a szünetnek, vissza kellene menni az előadásra.

Bajban vagyunk, mert törölközőt sem hoztunk magunkkal. Felfedező útra indulok az öltözőben, hátha találok valamit, amiben meg tudjuk törölni nedves bőrünket.


Nem kell nagyon sokáig kutakodnom, ahogy az egyik kisebb fülke felé bekanyarodnék, egy riadt tekintetű barna bőrű bajúszos arab nyújt két fehér törölközőt felém.


Te jó ég, gondolom magamban, ez a pasi végig nézte, mit műveltünk az öltözőben?


Mosoly ül ki arcomra, ő még mindig nagyon rémült képet vág, hogy ruha nélkül állok előtte, elveszem tőle a törölközőket, és a világ legtermészetesebb hangján megköszönöm neki. Majd hátat fordítok, és viszem hozzád a szerzett zsákmányokat.


Fogalmad sincs, honnan varázsoltam elő két patyolat tiszta törölközőt, tágra nyílt szemekkel kérded, hogy hol találtam.

De azonnal megérted, mert mozizó barátunk már előmerészkedett az eldugott rejtekhelyéről, és zavart mosollyal lépdel el mellőlünk és hagyja el a helyiséget.


Némán megtörölközünk, felkapjuk ruháinkat, majd futva, kipirultan érkezünk be a konferenciára. A hátsó sorban még találunk üres helyeket, ahova leülünk, és bőszen jegyzetelni kezdünk.

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tudom honnan de kerítesz egy törölközőt. Majd meglátom a személyzet 1 tagját távozni. Hmm csak nem végig nézett minket? Rád nézek és egyszerre nevetünk fel. A kis kíváncsi most aztán látott valami, mondom.

Megtöröljük magunk, felöltözünk és sietünk is vissza a konferenciára. Az ebédig már gyorsan telik az idő, érdekel is a téma miről beszélnek. Együtt megyünk a szálloda éttermébe. Megkérlek segíts választani valami helyi ételt, amit érdemes kipróbálni.

Te a citromfűvel ízesített kebab-ot ajánlod. Belegyezem hogy jó rendelj helyettem is. Persze ha már itt vagyunk igyunk kávét is ahogy itt készítik.

Az étel finom, a kávé isteni illatát is szeretem. Elbeszélgetünk mi közben lassan iszogatjuk a kávét.

Délután hamar elszalad észre se vesszük és már este is van.

Mindenki szedelőzködik lassan vonulnak kifelé az emberek. Amikor felállok megjegyzem hú de sokat ültünk, igazán jólesne egy masszázs a hátamnak. Fülembe súgod este megmasszírozol, ha én is téged.

Fél egy óra múlva kezdik is tálalni a vacsorát. Addig felmész a szobádba kicsit felfrissülni mondod, vacsoránál találkozunk.

Felmegyek én is ledobálom magamról az öltönyt, gyorsan lezuhanyozok jó meleg vízzel. Majd kiterülök ruha nélkül az ágyra pihenek egy fél órát. Át gondolom a tegnapi estét és a mai gyors öltözős kalandot hát már a gondolatra is keményedik valami a lábam között. Így inkább felöltözök most egy kicsit lazábban, ma már nem lesz előadás. Kiállok a sterszra nézem a tengert, le kéne menni a partra ötlik fel bennem a gondolat.

Ránézek az órámra ideje indulni, leballagok a lépcsőn nem sietek, reggeli asztalhoz ülök ott várok rád...

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A nap további része szinte eseménytelenül telik. Előadások, hivatalos beszélgetések, ismerkedés más országbeli kollégákkal, kapcsolat építés.


Néha néha a tömegben megpillantalak, egymásra mosolygunk, és ezt a cinkos mosolyt csak mi értjük, senki más!


Ebédnél olyan édesen kéred a tanácsom, hogy melyik ételt válaszd. Tetszik, hogy bízol ízlésemben, és ennyire rám hagyatkozol!


A délutáni utolsó előadás után gémberedett tagokkal álltunk fel a sok ülés miatt, meg is jegyzed, hogy egy finom masszázs milyen jól esne….. meg is ígértem, hogy majd lesz benne részed, ha én is kapok viszonzásul egy kis masszázst tőled!


Vacsora előtt mindketten saját szobáinkba mentünk kicsit pihenni, zuhanyozni, regenerálódni.

Zuhanyozás után a teraszra ülök csak úgy ruha nélkül, és belebámulok a messzeségbe, nézem a hullámokat, hallgatom a sirályok vijjogását! Ezt a végtelen nyugalmat, sehol máshol nem tapasztalom, csak a tenger tudja biztosítani számomra.


Úgy elszalad az idő, hogy észre sem veszem, máris mehetek vacsorázni.


Ismét a megszokott asztalunknál ülsz, mire leérek a szobámból. Könnyű, salátát kérek, nem bírok vacsorára nehéz ételeket enni. Te megkóstolod a helyi specialitásokat, és ahogy látom, ízlik számodra az arab ételek többsége.


Vacsora végeztével megkérlek, hogy sétáljunk a parton egy kicsit, hisz itt vagyok több mint egy napja és még nem éreztem a homok símogatását talpamon, és még nem érintkeztem a sós tengerrel….


Kéz a kézben nevetgélve a nap eseményeit felelevenítve haladunk a szálloda kertjén keresztül át az út másik oldalára, ahol már a homokos tengerpart található.


Azonnal kezembe veszem papucsomat, és így lépek a még langyos homokba. Látom, te sem tudsz a bőr sarudban kényelmesen lépkedni, inkább kezedbe veszed te is, és így érjük el a nedves, hullámok áztatta területet.


Belegázolok térdig a langyos habokba és így folytatjuk utunkat tovább. Egészen besötétedik, amikor észrevesszük, hogy milyen távol is vagyunk a szállodánktól.


Aggódva kérdezed, hogy vissza fogunk-e találni. Megnyugtatlak, hogy itt nem lehet eltévedni, nincs útkereszteződés, villanyrendőr, csak a homok, és a tenger, a csillagok és a mélyfekete égbolt.


Megfordulunk, és indulunk visszafelé. A város határát is elhagytuk, olyan messzire jöttünk a parton. Nagy merészen, hirtelen ötlettől vezérelve, a papucsom leteszem a homokra, ledobom a ruhám, és csak így, ruha nélkül besétálok a símogatóan langyos tenger hullámai közé. Te sem teketóriázol, villámgyorsan követsz miközben megszabadulsz ruháidtól…….

Misterx (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vacsora után a tengerpartra hívsz sétálni. Mondom mennyire örülök az ötletnek, mivel én is szerettem volna közelebbről is látni a tengert. Kéz a kézben kisétálunk a partra. Lábbelinket levéve, élvezzük a langyos homok simogatását. Majd bokáig a vízben lépkedük, hallgatjuk a hullámok csobogását. Nevetgélünk és beszélgetünk, meg meg csodáljuk közösen is a tengert a lemenő nap fényében. Egymást átölelve nézzük a lebukó nap utolsó sugarait. Hamar sötétedni kezd így ideje vissza felé indulni.


Hirtelen ötlettől vezérelve ledobod a ruháid a homokba, és nevetve szaladsz be a tengerbe. Én se tétovázok sokat, egy pillanat alatt megszabadulok én is a ruháimtól, és futok utánad. Te már belljebb jársz kicsit, én beleugrok a vízbe és víz alatt úszva közeleítek hozzád. Nem messze tőled bukkanok fel. Kirázom a vizet hajamból, átkaroljuk egymást. Csókunk sós a tengertől. Egymást simogatjuk, kezem a gerinced mentén halad lassan le fel, és méglejebb amíg elérem a feneked bele markolok egész közel húzlak magamhoz. Érzem és te is érzed hogy a hűvös víz ellenére keményedni kezd a férfiassaágom. Kiszabadítot magad az ölelésemből beugrasz a víz alá és a sekélyes felé úszol, lassan követlek én is. Megvárod amíg közel érek hozzád, vízben gugolva nézed ahogy a farakm a habok fölé emelkedik.

CSókot lehelsz a végére, megfogod a kezem és magad mellé húzol be a vízbe, csókunk heves és forró. Fölém kerülsz én a tender fenekére ülök te meg az ölembe, puncid farkamnak nyomódik. Finoman hozzám dörgölöd magad, közben lágyan épp csak egymáshoz ér az ajkunk...

Tűzmadár (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Vidáman szaladok be a hullámok közé, csodálatos érzés, amikor minden egyes négyzetcentit símogat a víz a testeden..

Arról már nem is beszélve, hogy tiltott dolgot csinálunk, hisz arab területen tilos ruha nélkül fürödni a tengerben. Duplán izgatott a dolog. Egy cseppet sem tartottam semmitől, vágytam a tenger hullámaira, símogatására, és arra, hogy gyere utánam, ölelj, és szeress itt az őselem kellős közepén!


Nem is haboztál, sietve levetetted ruháidat te is, és néhány lépésre mögöttem már be is vetetted magad a vízbe. Csak úgy tudtál utolérni, ha úszva teszed meg a köztünk lévő távolságot, így másodpercek alatt eltüntél a víz alatt, és máris ott termettél mellettem.

Ahogy fejed kiemelted a vízből, megráztad hajad, hogy ne csorogjon a szemedbe a sós víz, és máris magadhoz vontál, szánk összeforrt miközben te a derekamra vontad karod, én pedig a nyakad öleltem szorosan.


Kapaszkodnom kellett, mert a hullámok ringattak bennünket, és ha nem vigyázunk, máris elsodornak mellőled.


Kicsit a part felé mentünk, mert itt mélyen bent a vízben nem tudtuk megvetni lábunkat kellőképpen, és lehetetlen volt a stabil ölelkezés.


Igen, itt már jobb, ahol csak derékig ér a víz. Így is a hullámok néha a nyakunkig érnek. Nem engedjük el egymást, a hátam, a popóm símogatod, belém markolsz, még közelebb húzol magadhoz. Én csak csókollak eszeveszetten, nyelvünkkel csatázunk egymás szájában, mint akik sosem akarnak szétválni. Mint a kagyló két fele, szorosan egymáshoz tapadtunk.


Ekkor már érzem combjaimon forró sziklakemény férfiasságod, és nem bírok magammal. Kezembe fogom, majd lehajolok, a hegyére egy apró csókot adok, hogy tudd, fontos a számomra.

Az érkező hullám eldönt, így nagyot huppanok a finom homokra, és magammal rántalak téged is. Még kijjebb kúszunk a part felé, de már én vagyok felül, te pedig hátadon fekve húzol magadra.


Nem teketóriázom, föléd térdelek, puncimba igazítom nagy, kemény meredező farkad. És ráülök. Szinte mozognom sem kell, a hullámok ringatnak minket. Én belül szorítok, lazítok és ismét szorítok… látom nagyon élvezed te is ezt a hihetetlen nyugalmat, a végtelenséget, az örök gyönyört az állandóságot.


Aztán a hullámok beindítanak, egyre csak gyorsabban kezdek rajtad mozogni, fel le, körbe. De te nem nyugszol, hirtelen kiveszed belőlem farkadat, megfordítasz úgy, hogy térden állva fejjel a part felé legyek, és hátulról tolod belém egy nagy hullámmal együtt a nagy farkad.

Imádom, hogy közben, ahogy lüktetsz bennem, símogatja a víz csiklóm. Minden hullámzás közelebb visz a kéj érzéséhez. Kezeddel melleimet morzsolod, harapdálod a hátam, én pedig jobb kezemmel hátra nyúlok, és szorosan kapaszkodom fenekedbe.


Nem kell sokáig várnunk, szinte egyszerre tör ránk a gyönyör. Hangos sóhajunkat csak a végtelen víz és a csillagok hallják.

Ezt az estét sosem fogom elfelejteni……..

Tartalomjegyzék