Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Táncosnő vagyok. Általában legénybúcsúkon, partikon szoktam táncolni, vagy partnerrel, vagy anélkül, mikor mi az igény.


Ma egy legénybúcsúra vagyok hivatalos. Az ünnepelt kap egy 10-15 percet erotikus (nem vetőközős) táncot, meg két puszit, és ennyi.


Megérkezem egy hatalmas tóparti házhoz. A buli már javában tart...

Beengednek, megmutatják, hova rakhatom le a cuccomat. Aztán elkezdődik a műsor. Az ünnepelt odavan, a többiekkel egyetemben...


A végére már elfáradok, nem szeretem a magas sarkút. Pláne, ez új cipő, ki kellett volna előtte próbálnom... De, most már mindegy.


- Hol öltözhetek át? - kérdezem meg a kevés női vendég közül (akik talán a ház személyzetéhez tartoznak?) a műsor után.

- A második emeleten a lépcső melletti szobát nem használjuk. Tartozik hozzá egy fürdőszoba is, ha szüksége lenne rá.


- Köszönöm. - rebegem hálásan.


Felmegyek, és benyitok. Nem is sejtem, mit találok bent...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Haverom házasodik... Nekem meg még barátnő se nagyon jut mostanság. De ha már egyszer legénybúcsú, akkor legyen olyan, amilyennek lennie kell: ital, haverok és egy csinos táncosnő. Persze figyelünk a srác tisztaságára, maximum csak nézheti a nőt.


Épp elkezdődik az előadás, amikor telefon csörög. Főnököm az. Mit akar ez ilyenkor??? Mondom neki, hogy türelem, mert szót sem hallok, és felmegyek az emeletre. Ott egy szoba, becsukom az ajtót magam mögött. Végre egy kis nyugalom.


- Igen. Jó. Értettem. - próbálok tőle megszabadulni, de nem tudok mit tenni. Egyszer csak nyílik az ajtó és belépsz. A félhomályban nem lát engem, becsukja maga mögött az ajtót, és csak utána veszel észre, amikor hümmögök a telefonba. Mutogatsz, hogy nem zavarsz-e, de intek, hogy mindjárt megyek.

De a főnök csak nem akarja letenni. Te meg elkezdesz mosolyogni rám. Nem tudom mit forgatsz a fejedben, de egyre érdekesebb a nézésed...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szóval, telefonál az úr... Mit tegyek? Öltözzek át előtte? Vagy menjek inkább be a fürdőbe? Jár az agyam, és a kettő közötti megoldást választom.


Leteszem a holmim egy székre, és odasétálok a fürdőszobához. Felkapcsolom a villanyt, és kihajtom az ajtót egy picit, hogy némi fény áramoljon az amúgy sötét szobába.


Megállok ebben a fénycsíkban, és rólad le nem véve a szemem elkezdek szépen lassan vetkőzni. Mivel lett egy kis fény a szobában, láthatom az arcodat és a meglepetést is rajta...


De, úgy látom, tetszik neked a dolog. De, te továbbra is csak hümmögsz a telefonba...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A fénycsík átsüt a ruhádon és a vonalaidat kiemeli... Tetszik a látvány, és ahogy látom épp a fürdőbe készülnél, de nem tudok neked szólni, amíg telefonálok, és a főnök nem akarja abbahagyni... Próbálok neked inteni, hogy ne menj sehova, de te meg kihasználod a szótlanságom, és ráfordítod a kulcsot a zárban...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hirtelen nem is érted, hogy mit akarok én most csinálni, de ez egyáltalán nem baj.


Lassan odalépdelek hozzád, és elkezdelek simogatni, és csókolgatni a nyakad, az arcod, de csak nagyon halkan. Közben a kezem is felfedező útra indul a testeden.


Kigombolok az inged, és apró csókokkal elkezdek lefelé haladni a mellkasodon, majd a hasadon... Letérdelek eléd, és kigombolom a nadrágod. Te erőtlenül próbálsz tiltakozni, de én nem hagyom abba.


Letolom a földre a nadrágod, majd az alsónadrágod is...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor elkezdesz vetkőztetni, éreztem, hogy baj lesz... A telefonra figyelni kell, mert különben ordítana velem egyből a főnök... Te meg már az alsómat veszed le... Ezt nem teheted! - mutogatok a telefonra is, de mintha csak a levegőbe mutogatnék és folytatod... Próbálom a főnököm lerázni és azt hittem épp letesszük, erre megint eszébe jut valami...

Meg kell őrülni, mit csinál ez a nő???

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Felegyenesedem, és szorosan hozzád simulok. Az egyik lábamat felemelem a derekadhoz, te pedig ösztönösen végigsimítasz a combomon. Mélyen egymás szemébe nézünk. Szenvedélyesen - és amennyire lehet csendesen - szájon csókollak. Te viszonzod a csókot. Érzem a csókodból, hogy kívánsz.


Miután a csók véget ér, újra letérdelek eléd, és most már nem kegyelmezek, tövig bekapom a farkad. Te erre elveszed a füledtől a telefont, és a nadrágodnak szorítod, hogy a mikrofonja takarva legyen és halkan felnyögsz..


- Mit csinálsz?... - kérded elfúló hangon.

- Én... semmit... - felelem ártatlan arccal.

- El akarsz csábítani? - préselsz ki még egy értelmes kérdést.

- Feltett szándékom... - válaszolom...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor bekapod a farkam nem bírom tovább tartani a telefont...

Ráadásul el akarsz csábítani, de még hívásban vagyok, gyorsanb visszakapom a fülemhez a telefont. épp időben, mert a főpnök épp azt kérdezi, hogy mi van már, hol vagyok? Pedig már fél órája beszél, és kezdek pipa lenni. Ráadásul eközben figyelnem kell a hangomra is, ne hallja meg milyen jól esik, ahogyan szopsz... Te pedig nem kímélsz, élvezed, hogy kelepcébe kerültem...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon élvezem, hogy bár figyelsz a hangodra, én kihallom belőle azt a semmihez nem hasonlító rekedtséget. Imádom...


Femelkedem, és otthagylak egy pillanatra. Odamegyek a táskámhoz, lehajolok, te közben gyönyörködsz a látványban, és örülsz, hogy fél pillanatig tényleg nyugodt hangod tudsz megszólalni.


Egy kis tubust tartok a kezemben... olaj van benne... pár cseppet teszek a kezemre, és azzal kezdem el masszírozni a farkad... ezt nem bírod és felordítasz...

- Mi történt? - hallom és is a telefonból.

- Belém jöttek... - füllented talpra esetten.

- Maga kocsiból beszél? - lepődik meg a főnököd.

- Igen, már kocsiban vagyok... - feleled.

- Miért nem mondta? Majd hétfőn folytatjuk a beszélgetést. Remélem, semmi baja nem esett.

- Nem, semmi bajom. - melegedsz bele. Felcsillant a remény, hogy végre le tudod tenni a telefont.

- Akkor vigyázzon magára. Hétfőn várom! Jó éjt!

- Jó éjt! - mondod megkönnyebbülten és leteszed a telefont...


Lenézel rám... szemedben sokminden van...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor meglátom, hogy bekened a kezed, és a farkamhoz közelítesz... Jajj.. magamban már előre felnyögök, és az első határozott húzások... nem bírom, túlfeszítetted a húrt, már nem tudok uralkodni magamon...

Aztán szerencsére gyorsan el tudom intézni a főnököt, pedig azt is nehéz volt kinyögnöm... De szerencsére befejeztük a beszélgetést... Te meg folytatod, mintha mi sem történt volna... Olyan hevesen nézek rád, mint aki le akar támadni, de ekkor keményebben kezdesz masszírozni...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyira tüzesen nézel rám, hogy már a tekinteted is nagyon felizgat. Élvezem, hogy van hatásom, élvezem amit csinálok.


Egyre jobban belemerülök a kényeztetésedbe. Nyalogatom a farkad, a tövétől a végéig, hosszan, minél jobban elnyújtva az élvezetet...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Előbb az olaj, most meg a szád... de már nem tudlak letámadni, a kezedben vagyok... Inkább megfogom a fejed és ráhúzom a farkamra a szád, hogy minél mélyebben érezhessem odabent... Nagyon erősen szívod, amitől már kőkemény a farkam...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem, hogy egyre keményebb a farkad. Felemelkedem, és ezen mozdulat közben hagyom, hogy a mellem is hozzáérjen a farkadhoz...


Megsimogatom az arcod, majd a tarkódra teszem a kezem, de nem lépek tovább...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom várakozol rám... Megfoglak, felemellek és ráültetlek... Olyan keményen csúszik beléd, hogy fel is sikoltasz... Szerencsére ezt lent nem hallják a buli hevében és a zene is hangos...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Erre nem is számítottam... ez egy merőben új póz, mint amiket eddig próbáltam... hátrahajtom a fejem.


Hangosan nyögdécselek, te meg élvezed hallgatni ezt.


Odalépdelsz az ágyra és leteszel. Felém tornyosulsz én meg a hátadat simogatom... Imádom a széles vállaidat.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Leteszlek az ágyra, föléd hajolok és miközben csókolgatom a nyakad és a vállad, addig keményen járatom benned a farkam... Élvezem, ahogy neked csapódik a golyóm, a dombjaink összedörzsölődnek... Nyöghetsz alattam, de ha már ilyen keményre szoptad a farkam, élvezd áldásos tevékenységét....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Átkulcsolom a lábammal a derekad, hogy még mélyebbre hatolj belém, és te nem is teszel másként. Közben harapdálom, csókolgatom a nyakad. Egy - egy erősebb lökésnél hátrahajtom a fejem, hátam megfeszül. Te gyönyörűséggel nézed, hogy milyen nagy hatást tudsz nálam elérni...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom nagyon élvezed, úgyhogy akkor most kicsit bekeményítek... Egyik kezemet lecsúsztatom a puncidhoz és a csiklódat kezdem masszírozni... Igaz, hogy nem könnyű így nekem, de élvezem, hogy te már lassan elveszted a fejed... Csiklómasszírozás és dugás egyszerre... nem kíméllek, és érzem, hogy te mindjárt...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a pasi nem egyszerű... nem elég, hogy olyan az ágyban, mint egy álom, de még figyel is rám... a csiklómat izgatod, ami nagyon meggyorsítja az utam az orgazmus felé... Nem is kell sokat játszanod rajta, rövid idő alatt megfeszülnek az izmaim, hátam ívben megfeszül és nagyot élvezek...


Te picit meglepődsz ezen, sejtem, hogy nem túl sokszor láttál ilyet, de egy meghatározhatatlan mosoly ül az arcodon, mikor rádnézek...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úgy megfeszülsz a farkamon, az pedig benned, hogy még magam is meglepődöm, de imádom ezt az érzést, amikor látom rajtad, hogy miként tör fel belőled... És újra és újra... Majd rám nézel és mosolygok, mert nagyon jó volt látni... De még benned feszülök és nem tudom mennyire vagy érzékeny ezután... És ha mozognék még egy párat?

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan mozogni próbálsz, de én megállítalak. Kérdőn nézel rám... de én nem szólalok meg azonnal.


- Egy picit várj még... - kérem. És te is érzed, hogy az egész puncim lüktet. Kiveszed a farkad, és a hozzám képes hideg ujjaiddal simogatsz egy kicsit...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ujjaim hűsítően hatnak a piuncidra, és amíg kijöttem belőled, addig nézegeted nedvesen csillogó farkam.. Mosolygok is, amint ezt észreveszem:

- Tetszik? És ha kérsz még belőle meg is kapod...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Persze, hogy kérek még... de előbb... - mondom, és kicsusszanok alólad. Te egyre jobban csodálkozol. Már azt hitted, tudod mi következik... vagy mégsem?


Bemegyek a fürdőbe, és megeresztem a csapot. Te tényleg nem érted a dolgot. Aztán kilépek a szoba elé, és intek, hogy gyere te is. Egy kis fürdőszobai sex? Gondolod magadban, de tévedsz. Mikor az ajtóhoz érsz, megállítalak, és nem engedlek tovább.

Én magam belépek a zuhany alá, és elkezdem simogatni magam, közben igézően nézek rád. Te teszel egy lépést felém, de én intek, hogy ne gyere... csak nézd...


Vajon meddig bírod csak a látványt élvezni?...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem engedsz be a fürdőbe? Pedig megszappanoználak rendesen... De nem engeded. Pedig már nagyon be vagyok indulva rád... Akkor sajnos sajátkezűleg kell megoldanom ezt a problémát, és húzogatni kezdem a farkam. Jó téged nézni, de kíváncsi vagyok, mikor hívsz majd be a zuhany alá, hogy egy kis természetes kenőccsel is bekenjelek majd.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom rajtad, hogy már nagyon kezdem túlfeszíteni nálad a húrt... de ez nem baj. Az egyik lábam a kád szélére teszem, és amennyire tudom, szétnyitom a lábaimat, hogy minden részletet jól láthass...


Aztán egy hívogató mozdulatot teszek...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hát már elég nehéz így nézni, főleg ahogyan beállsz elém... de aztán odahívsz és belépek. Elveszem tőled a zuhanyt és a vízsugárral masszírozni kezdem az ajkaid. Két ujjammal szépen felcsúszom benned, és odabent kezdelek masszírozni... Addig viszont a kezed se legyen tétlen: beszappanozod a farkam és keményen masszírozod a makkom... ez szintén olyan érzékennyé teszi, mint az olaj, és így nehezen tudok a puncidra öszpontosítani, pedig egy újabb remegésre pályázom...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Élvezem a vízsugarak játékát az ajkaimon... lehűt, mégis izgat. A tekinteted keresem, de ahogy simogatlak, egyre keményebb a farkad, és egyre kevésbé tudsz már koncentrálni bármi másra. Hátrahajtod a fejed, és úgy élvezkedsz...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végül már szinte az élvezet hajtja az ujjaimat, mert annyira átvetted az irányítást. Nem bírom, és... áááá... felordítok és a testedre lövök, de nem hagyod abba, mintha mi sem történt volna, ugyanolyan keményen jár a kezed a makkomon... áááá.. összegörnyedek, de nem engedsz, többet adok a testedre, szinte kapaszkodom beléd...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor már minden porcikád remeg az élvezettől, akkor elveszem a kezedből a zuhanyrózsát, és a helyére teszem. Érzem, hogy most picit elhagyott az erőd, így átölellek, hogy érezd, elengedheted magad...


Így állunk egy ideig.... Aztán, mikor már nem remegsz, kilépek a kádból, és kilépsz te is. Kielégült mosoly ül az arcodon, huncut fény a szemedben...


Kiérve a fürdőből, az ágyhoz húzlak, és lenyomlak rá, de nem fekszem rád, hanem melléd. Simogatom a mellkasod, a nyakad, az arcod. Hagyok elég időt, hogy eldönthesd, mit szeretnél a még...


De, ekkor valaki kopogtat... Te nem vártál senkit, és nem szeretnéd, hogy megzavarjanak minket.


Gyorsan magad elé kapod az inged, és úgy nyitod ki résnyire az ajtót...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyitom az ajtót, pont a legrosszabbkor zavarnak meg. Épp csak a fejem dugom ki az ajtó mögül, más nem is látszik ki.

- Mondjad! - szólok ki.

- Figyi má! Nem jössz le? - kérdi az egyik srác kicsit becsiccsentve. Ekkor érzem, hogy leguggolsz elém az ajtó mögött, bekapod a farkam és kitartóan szopni kezdesz. Jaj... most ne, mert nem jutok szóhoz.

- Kösz.... most még van egy kis dolgom... - alig bírok beszélni és te megint élvezed, hogy kihasználsz - Majd utána. Türelem!

- Oké... Te, az a csaj nem tod hó... hová lett? - fejezze már be a kérdezősködést!

- De... előbb... kísértem le... Nem láttad? - füllentek nagy nehezen kinyögve. Te, ha így folytatod...

- Ja... ja biztos.. ja... - dadogja - kár... pedig de jó bőr volt te! Tuti meghúztam volna.

- Jó... jó... megyek mindjárt... - ha másképp nem, a szádba - szevasz!

Becsukom az ajtót. Somolygok magamban és rád, hogy míg ő csak ábrándozik, addig én át is élem most a valóságban, mert épp most álltál fel, hogy az enyém legyél...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor hallom, hogy az egyik spicces pasi jött fel, úgy érzem, megint gonoszkodnom kell. Odamegyek hozzád, letérdelek, és elkezdelek izgatni. Hallom, hogy megbicsaklik ettől a hangod, élvezem a játékot.

Végre becsukódik az ajtó. Én felemelkedem, és hozzád simulok. Te végigjáratod mindkét kezedet a testemen, végül az ágy felé vezetsz. Közben csókolgatsz, ahol érsz. Úgy látszik, nagyon felizgatott téged, amit csináltam.


Az ágyra fektetsz, és minden további előjáték nélkül belém hatolsz. Keményen csinálod... én meg nagyon élvezem, és ennek hangot is adok...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ennyi gonoszkodás után nem kíméllek most már... Lefektetlek és minden finomkodás nélkül tövig dugom beléd a farkam. Elég határozott lehettem, ha sikoltozol is... És csak nyugodtan, a lenti zene elnyomja a hangod, és most az eddigi minden kis rosszaságodért megkapod ami jár...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mélyen a szemedbe nézek.... nem tudom, nekem mennyire lehet tüzes a tekintetem, de ha annyira, mint a tiéd, akkor mindjárt lángra lobban az ágy is....


Mondani akarnék valamit, amikor egy erőteljesebb mozdulatot tetszel, és a szóból nyögés lesz.... Lehunyom a szemem, hátrahajtom a fejem, és úgy nyögök hangosan... aztán a füledhez hajolok, hogy halljad milyen gyönyört okozol...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megfogom a csípőd, megemelem és alá párnát teszek. Így duglak keményen és a csiklód a dombomhoz dörzsölődik erősen, szinte már lángol... rádhajolok és szopogatni kezdem a bimbóidat.. mmm... finom hegyesek... látom bejön neked ez a póz, már csak nyögni tudsz....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon bejön ez a póz... amennyire lehet még jobban tolom feléd a csípőm... mind a két kezemmel markolom a takarót, annyira szenvedélyes az élmény.


Lassítasz, ekkor kinyitom a szemem és halkan, szinte suttogva mondom.


- Még... Csináld ezt még... - Te teljesen beindulsz a hangomtól...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még? Rendben! Nem fogom abbahagyni, ha már egyszer ennyire szépen kérsz... Ismét a bimbódra hajolok és már nem bánok vele olyan finoman, mint először, hanem kicsit harapdálom is. Egyik kezemmel a popsid alá nyúlok, hogy még szorosabban felhúzzalak magamra... Farkam benned táncol körbe-körbe, szinte már lüktet odabent...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem, hogy egyre jobban lüktet a puncim, ahogy bennem vagy. Teljesen kitöltesz, érzem a legapróbb mozdulatodat is.


Egyre jobban belemelegszünk, te egyre gyorsabb ütemet diktálsz... ennek orgazmus lesz a vége, ha nem csillapítalak kicsit...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem is akarok lassabban mozogni, mert érzem rajtad, hogy nem bírod tovább, egyre gyorsabban veszed a levegőt, és én is már vágyom egy robbanásra benned... De téged előbb elkapott a csúcspont, és összerándulsz a farkamon, majd újra egyet, és megint... olyan mélyen nyögsz fel, hogy szinte beleborzongok... és újra...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen elvesztem az eszem tőled.... elementáris erővel tör rám az újabb orgazmus. Hangos nyögés kíséri, és minden izmom megfeszülése. Látom az arcodon, hogy tetszik, amit okoztál.


Picit lassítasz a tempódon, de nem állsz meg...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Most hagyjam abba, amikor még többet és többet akarok kihozni belőled? Úgyhogy élvezem a látványt, ahogyan hullámzik a tested újra és újra a farkamon, aztán nem hagyok egy perc pihenőt sem: folytatom tovább... Történt valami?

Olyan jól érzem most magam benned, hogy eszemben sincs kijönni, hiszen annyira forrón és szomjasan lüktet a puncid...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Te egyre csak mozogsz, és mozogsz... én meg már csak öszöntlényként gondolkozom, semmi realitás, semmi ésszerűség.


Végigsimítok a hátadon, le egészen a csípődig. Mind a két kezemmel megfogom a csípődet, és eltollak annyira, hogy megállj.


A hátadra fektetlek, és melléd térdelek. De, ahelyett, hogy szopni kezdeném a kőkemény farkad, inkább csak húzok rajta párat, és újra beleülök. Neked nagyon tetszik ez az új póz...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szeretem, ha lovagolsz, akár háttal, akár szemből, mindenhogy... és így, ahogyan most beleültél még jobban érezlek odabent... Viszont most nem tudlak úgy irányítani, mint az előbb! Hiába fogom a csípőd, akkor is úgy mozogsz, ahogy neked tetszik. Egyszerűen csak körzöl a farkamon, ami odabent mindent megsimogat... Így nagyon érzékeny lesz a makkom, és ha így folytatod, benned fogok robbanni...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Én is imádom ezt a pózt, mert így teljesen én irányítok. És addig addig körzöm rajtad, amíg nem látom, hogy elhomályosodik a tekinteted, és meg nem érzem, hogy bennem mész el....


De, én azért még mozdulok párat, mintegy levezetésként...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hiába is foglak, addig jár a csípőd, hogy nem bírom már tovább és benned török fel, és újkra és újra... te pedig még rá is mozogsz, hogy még és még jöjjön... kifacsarsz.... aztán csillapodik a kitörés és már finoman mozogsz... Ott fekszem alattad kimerülten és csókolgatsz...

Lassan feleszmélek hol is vagyunk, rád mosolygok, ahogyan mellettem fekszel.

- Nos? Lemegyünk a többiekhez? Biztos hiányolnak minket... - és rád kacsintok.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Csak téged, édes... Ne feledd, én több órája nem vagyok már itt. Úgyhogy, ez az én ajándékom neked, hogy emlékezetes maradjon az a legénybúcsú, amiben részt sem vettél igazán.


Te meglepődsz a szavaimon elsőre, aztán végiggondolod és széles mosolyra húzódik a szád.


Én halkan és gyorsan felöltözöm, és elillanok, mielőtt a varázs szertefoszlana...


Te meg csak fekszel ott az ágyon, mosolyogsz, és hallgatod a lentről felszürelmő hangokat, zenét, nevetést....

Tartalomjegyzék