Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Négy nap. Négy csodálatos nap vár rám a tengerparton. Szükségem is van rá, mert kicsit földhöz vágott az utóbbi idők rohanása, munkái és a szakításom.

Csütörtök kora reggel van, de a nap már most melegen süt és pokoli hőség ígérkezett az út folyamán. A buszpályaudvaron már kisebb tömeg fogadott, mikor kiérkeztem. Csak egyedül akartam lenni, nem jópofizni senkivel sem. Hoztam magammal könyvet meg miegyebeket, melyek egy hosszú buszon történő utazáshoz szükségesek.

Mikor az idegenvezető megjelent, bemutatkozott,elhadarta, hogy mennyi ideig tart az út, hol és mennyi ideig fogunk megállni, stb...Nem nagyon figyeltem rá.

Mikor nyíltak az ajtók, igyekeztem viszonylag a hátsó traktusban helyet foglalni és amint leültem nyomban kibámultam az ablakon. Mivel a könyvem, telefonom és a fülhallgató kéznél voltak, miattam már akár indulhattunk is volna.

Mivel kifelé bámultam az ablakon nem láttam, hogy ki ül le mellém, csak valaki lehuppant az ülésre.

- Csak nehogy elkezdjen itt nekem csacsogni mindenféléről, mert akkor megőrülök...- gondoltam magamban.

Homlokom a hideg üvegnek nyomtam és szinte azonnal a gondolataimba mélyedtem. Az elmúlt napok viharos és cseppet sem megnyugtató eseményeire gondoltam, mikor a busz elindult.

-Végre!-sóhajtottam fel magamban.

Az illető mellettem nem szólalt meg amiért igencsak hálás voltam neki. Kinyitottam az ölemben lévő könyvem és olvasni kezdtem. Aztán véletlenül lepillantottam és azt hittem rosszul látok. Gyönyörű, pirosra lakkozott lábakat láttam, barna és egészen sima, bársonyos bőrrel.....Lassan feljebb emeltem a tekintetem és egy rövid fehér nadrágot láttam, fölötte fehér blúzt, majd válltól lejjebb érő sima és csillogó barna hajat és egy szintén barna szempárt amint épp engem néz.....

-Már köszöntem és be is mutatkoztam, csak nem válaszoltál- szólat meg meleg, barátságos hangon. Hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak, csak hebegtem és aztán kinyögtem én is a nevem.

-Úristen! Horvátországig mellette....-kezdtem jól érezni magam.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Végre csütörtök és ennyi idő után elutazhatok pihenni..nem is akárhova, hanem Horvátországba....tengerpart, naplemente, pálmafák...már belegondolni is nagyon jó volt...

Csak 1x voltam tengerparton eddig és nagyon vágytam rá ismét!

Nem lesz hosszú nyaralás, de annál jobban vártam.

Nem csomagoltam sok holmit...fürdőruci, rövidnaci, azért biztos, ami biztos raktam be egy mini szoknyát, egy pár gyönyörű tanga, amiket a napokban vettem, pont erre a gyönyörű utazásra, hogy minél jobban érezzem magam, még azáltal is, hogy valami szépséget hordok..

Tényleg szépek voltak....csipkés, szatén /selymes tapintású/, oldalt kötős, és volt még egy kissé érdekes....ami tűzpiros volt...

Pár felsőt is raktam, amik a kedvenceim közé tartoztak....


Egy csomaggal értem a buszhoz, ahol már elég sokan voltak....

Nagyon izgatott voltam, vártam, hogy felszállhassak a buszra és a hosszú útra gondolva szerettem volna valaki szimpatikus ember mellé ülni.......amikor felszálltam egyből a busz vége felé vettem az irányt...igeeeeen, ez lesz az én helyem...gondoltam és szó nélkül leültem a székre, ahol az ablak mellet már egy férfi ült.

Bemutatkoztam, de annyira bámult kifelé az ablakon,hogy észre sem vett..

Nem erőltettem tovább a beszélgetést...

Végre elindultunk...

Én nyugodt voltam, de a várakozástól annál nagyobb izgalom fogott el, legyszívesebben már a szállodai szobámban hevernék el az ágyon...

A férfi kinyitotta könyvét és olvasni kezdett..

Kicsit fura volt, hogy ennyi ideig együtt utazunk és még csak nem is köszön..


Látom lassan emeli tekintetét, szinte végigbámul a lábamtól a szememig..megszólalok:

- Már köszöntem és be is mutatkoztam, csak nem válaszoltál....

Elmondtad a neved, aztán látszott rajtad valami, olyan...nem is tudom, talán valami szépre gondoltál, hiszen kissé zavartan, de elhúztad a szád, mintha egy kisebb csalfa mosoly lett volna...


Elfordultál és a könyvet nézted, nem szólaltam meg, mivel gondoltam olvasol, de aztán egyszer...

- Melyik szállodába mész?

Kissé úgy éreztem, hogy valamit szeretnél kérdezni és ez volt a legpraktikusabb, hogy mégis szóba állj velem..

- Flamingó Hotel, közvetlen a tengerre néző szobával...és alíg várom, hogy ott legyünk már...

Szinte megörültél, mikor kimondtam a szálloda nevét...elmosolyodtál, mire közölted:

- Én is a Flamingóba megyek...micsoda véletlen. És hány napot töltesz ezen a csodás helyen?

- Talán láttad már már élőben, mert én csak a prospektusban...

- Igen, tavaly is ott pihentem...de nem válaszoltál a kérdésemre...

- Ja, igen, 4 napot leszek ott, de erről ne beszéljünk, hiszen arra várom, hogy ott legyünk, nem a végére....

- Én is 4 napot fogok ott eltölteni....sokat lehet pihenni, de érdemes felfedezni azokat a gyönyörű helyeket...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tagadhatom, hogy szívem jókorán dobban,mikor megtudtam, hogy egy szállodában fogok lakni a mellettem ülő gyönyörűséggel. Közelsége bár feszélyezett ugyan, mégis örömmel töltött el. Valahogy magabiztosságot éreztem belőle és ez nagyon tetszett nekem. Egyedül utazik, tudja mit akar. Ez igen! Ráadásul pokolian jól néz ki....

Fantáziám szép lassan belendült. Egyre gyakrabban tévedt a tekintetem a lábaira és combjaira. Finom barna bőre és a blúzát szinte átdöfő mellbombói szinte kiáltottak, hogy érints meg! Afyam bizsregni kezdett, ha csak rá gondoltam, hogy ezt a nőt fürdőruhában is fogom látni...Vajon milyen ruha lesz rajta? Egyrészes, tökéletesen hozzásímulva minden bizonnyal szintén tökéletes testéhez? Vagy kétrészes bikini? Netán tanga? Mert ha az, akkor én tuti, hogy szerelmes leszek a fenekébe...Is.

Beszélgetésünk szakaszos volt az út elején. Lassan lassan kibontakozott mindkettőnk számára a másik élete, legalábbis egy része. Számomra a nő határozottan szimpatikus lett, tetszett. Nagyon vágytam rá, hogy megérinthessem, de ezt nyílván nem tehetem meg csak úgy!

Az első pihenő alkalmából megállltunk valahol az autópályán. Mikor leszálltunk előre mentem, hogy segíhessek neki. Kezem nyújtottam és ő elfogadta, de mikor lelépett megbicsaklott a bokája és utána kaptam, hogy el ne essen. A derekánál sikerül átfognom, nem esett el, viszont a lába fájt. Továbbra is a kezembe kapaszkodott és elsántikált egy padhoz.Leült és a lábát a padra tette.

Csak most láttam, hogy hosszú, eszméletlenül gyönyörű, sprtos, izmos lábai voltak.

-Megengeded, hogy segítsek?- kérdeztem tőle remélve, hogy igent mond.

-Azt megköszönném. Nem lenne jó végig sántikálni a szabadságom!- felete.

Leültem a padra a lábához és az ülembe vettem a fájó bokáját. Elkezdtem masszírozni. Értek hozzá, masszőrként is dolgoztam és tudtam, hogy ha most sikerül kioldani belőle a feszültséget, akkor nem fog sántikálni. Másrészről viszont a közelébe akartam férkőzni és megérinteni őt. A sors most a segítségemre sietett...

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beszélgettünk, majd végre megálltunk egy pihenőhelyen...

Nagyon szerettem volna kicsit kinyújtózni már, Te előre mentél, majd kezedet nyújtottad, hogy lesegíts a buszról.

Eléggé elgémberedtem, hiszen ilyen hosszú úton...nem is tudom, talán nem is voltam még.

Amikor leléptem a buszról kezedet fogva...bokám kibicsaklott és szinte úgy hullottam a karjaidba. Szerencsére gyorsaságodnak köszönhetően nem estem el, mivel karjaid a derekamnál fogva megtartottak...Azok az izmos, edzett karok...

Nagyon fájt a lábam, érezted, hogy nem tudsz elengedni, mert egyedül nem bírok a lábamra állni, ezért elkísértél a legközelebb eső padhoz.

Leültem, lábamat a padra helyeztem...fájt, de nagyon.

- Megengeded, hogy segítsek?- kérdezted

- Azt megköszönném. Nem lenne jó végig sántikálni a szabadságom!- mondtam és azon gondolkodtam, hogyan is tudna nekem segíteni...talán eltűri helyettem a fájdalmat?

Ahogy leült és lábamat az ölébe tette, izmos kezeivel elkezdte masszírozni....-Hogy milyen jól csinálja!!! Vajon honnan tudja, mit kell csinálni?- gondoltam magamba. majd megkérdeztem.

- Nagyon jól csinálod! Tanultad?

- Igen, masszőrként dolgoztam, de most jelenleg nem űzöm a tevékenységet. Viszont, ha most oldjuk benne a feszültséget, akkor megvan az esély, hogy az elkövetkező pár napban nem kell attól félned, hogy nem tudsz lábra állni.

Egy széles mosollyal adtam tudtodra, hogy milyen hálás is vagyok neked.

Karjaidat figyeltem, ahogy izmaid megfeszülnek minden mozdulatodnál...nagyon érzékien masszíroztál, vigyázva, hogy ne fájjon, figyelmed most teljesen a lábamra koncentrált, így nem vetted észre mennyire is szemügyre vettelek...

Nagyon jó tested van, szinte levetettem szememmel a felsőd...izmos, de mégis gyengéd....ezeken forgott az agyam....

Gondolataim megtörtek mikor megszólaltál...

- Jobb egy kicsit? Nagyon fáj? Lassan vissza kell mennünk a buszra, mert szerintem egyikünk sem szeretné a köv. 4 napot itt tölteni.

- Igazad van! Nagyon köszönöm, már sokkal jobb.....felálltam, de kezedet tartottad, mint segítséget, amit ki is használtam, hiszen az előbb ezekben az izmos karokba merültek el a gondolataim, mennyire is jó őket megfogni, mennyire biztonságban éreztem hirtelen magam...

Felsegítettél a buszra, majd elfoglaltuk a helyünket...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mit szólnál, ha hátra ülnénk, nem lenne jó most a lábad lógatni, hátul meg nagyobb lenne a hely...- mutattam a hátsó üresen maradt üléssorra.

Szándékom nem volt mentes a hátsó gondolatoktól...Ott ugyanis nem lát senki minket, hacsak nem direkt forgolódnak miattunk. Ám szinte minden utas párostul jött, így ők egymással voltak elfoglalva.

Szerencsére rábólintottál az ötletemre. Talán nem sejtetted, hogy bennem egy ellened irányuló merénylet körvonalai bontakoztak ki szép lassan a ködből.

- Tedd fel a lábad, én majd masszírozom tovább!- kértelek.

Megtetted. Hátad az ablaknak vetetted és a sérült jobb lábad odanyújtottad nekem. Én masszíroztalak tovább, de már nem azon agyaltam, amit csináltam, hanem azon, hogy de jó lenne ezt a gyönyörű lábat megcsókolni.....

Kezeim egyre feljebb vándoroltak és masszázs címén nem egyszer szinte a combodon landoltak. És mivel nem tiltakoztál - talán azt hitted, hogy ez ezzel jár, vagy nagyon is jól tudtad mit szeretnék- egyre merészebb lettem.

- Mondták már, hogy gyönyörű lábaid vannak?- tettem fel szinte suttogva ezt a hihetetlenül bárgyú ismerkedős kérdést. Rögtön el is pirultam, mert tudtam, hogy most hülyének nézel, valami kispályás lúzernek.

- Á, még soha!- feletél álmélkodva, miközben felemelted a lábad a combomról és szinte az arcom elé tartottad. Lábfejed lefeszítetted, mint egy balerina és gyönyörködtél a saját lábadban. Játszottál velem. Bejött. Agyam elöntötte a vér és nem törődve a következményekkel elkaptam alulról a lábad, megtartottam és a lefeszített lábfejedre nyomtam egy hatalmas csókot. Mivel nem rántottad el előlem, egyenként csókoltam meg az összes lábujjad....

Letettem a lábát vissza az ölembe. Arcom úgy lángolt, mint egy vaskohó és felkészültem rá, hogy most elküldesz jó meleg tájakra.

Nem tetted. Ellenkezőleg. A másik lábad is az ölembe tetted.

- Ez is fáj- montad mélyen a szemebe nézve. Ezt is megcsókoltam. Hosszan és alaposan.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor felszálltunk a buszra és közölted, hogy üljünk hátra nagyon meglepődtem, de jó érzéssel töltött el, hogy mégis, ha csak egy kicsit, de megkedveltél.

Ahogy hozzám értél és megint azok a finom, gyengéd kezek, ahogy elkezdték masszírozni fájó bokám.....becsuktam a szemem, ahogy hátradőltem az ablaknak....

Kezeidet egyre feljebb éreztem, de annyira jól csináltad, annyira jó volt a kezed, hogy nem is tudtam volna kinyitni a szemem, még ha akartam volna sem!

Amikor elkezdted lábaimat dícsérni, kinyitottam szemeimet és olyan huncutul néztem Rád, ahogy csak bírtam, olyan kis ártatlan szemekkel...felemelve a lábam kezdtem vizsgálni!

Hatalmas csókot nyomtál a lábfejemre, kicsit meglepődtem, de nagyon jól esett!

Nem visszakoztam egy pillnatig sem...

Sőőőőt....annyira jó volt, hogy a másik lábam is rögtön elkezdtem fájlalni...

Ahogy azt is elkezdted masszírozni ismét hátra dőlve behunytam a szemem....

Éreztem kezeid ismét egyre feljebb vándoroltak, majd a combom külső oldalán feljebb haladtak..

Kissé knyitottam a szemem, Rád néztem de nem tiltakoztam...

Éreztem mellem alatt az ujjaidat, lassn kezeimet a karjaidra helyeztem

Annyira jó és izmos, és ahogy mindened megfeszült....

Kezeiddel tovább haladtál egészen a melleimet elérted.....Ránm néztél és a reakcióimra vártál, majd kissé meghúztam karjaidat, hogy érezzelek...

Nagyon érzékien csináltad ott is...bíztam benne, hogy ha a lábamat ilyen jól kényeztetted, nem fog baja esni melleimnek sem

Én a vállaidat masszíroztam , simogattam, mikor Te már a két kezeddel a nyakam ölelted át és lassan magadhoz húztál!

Lassan hajoltál közelebb míg a szánk össze nem ért...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor a másik lábát is megcsókoltam csak azon imádkoztam, hogy legyen tovább is. De miután láttam rajta, hogy jól esik neki a közeledésem egyre merészebb lettem. Elindultak kezeim a felső teste felé. Hagyta. Tovább. Már a hasánál jártam, kezeim a felsője alatt...Hagyta. Kezeim a mellei alatt...Hagyta. Sőt. Megfogta őket és maga felé húzott. Kezeim a mellein! Micsoda gyönyörű, puha mellei vannak! Egész testemben remegtem az izgalomtól. Kibújtam a felsője alól. Tenyereim két oldalt a nyakán. Finoman magamhoz húztam őt és én is csúsztam felé. Szemeit lehúnyva engedett. Megcsókoltam....Érzéki, lágy csókot szerettem volna adni neki, mert gyönyörű volt, mert olyan nőies és mégis kislányos, mert.....Mert odavoltam érte. Kezeim bejárták szinte az egész testét! Irigyelhette a világ a két lapát tenyerem a csodáért!

Csókolóztunk, amely egyre hevesebbé vált. Már megszünt számomra a külvilág, nem voltak zajok, emberek, csak Ő volt. Testünk egybeforrt. Olyan szorosan húztam magamhoz, hogy éreztem a szívverését. Ahogy kalapált...Izgatott volt ő is, de nagyon. Csókoltam a száját, az arcát, a nyakát, füleit, ahol csak értem. Pokolian kívántam őt.

Az ő kezei is vándorútra indultak. Baljával a nyakam fogta át, jobbjával utat tört magának köztünk és a farkam felé indult. Ebben a testhelyzetben azonban ez lehetetlen volt. Elengedtem és rendesen az ülésre ültem. Kezeivel gyorsan kiszabadította a szellemet a palackból....Egy pillanat múlva ott ágaskodott előtte a szerszámom. Rám mosolygott, majd a bal kezével rámarkolt. Abban a pillanatban, ahogy hozzám ért testemen áramütésszerű rángás futott végig. Mindössze egyetlen pillanatig tartott ez, de rám nézett és abban a pillanatban tudtam, hogy elvesztem. Az övé vagyok.

Nézte a farkam, lassan verte. Odahajoltam hozzá és a fülébe súgtam valamit. Rám nézett, elmosolyodott és elhúzta a függönyt az ablakon. Ültében felegyenesedett, letolta magáról a sortját, majd a bugyiját és az ölembe ült. Lábaim széttolta, ismét felegyenesedett kicsit. Jobbjával odaigazította a farkam és egyszerűen beleült a sziklakemény dákómba.

A jól ismert, imént átélt áramütés ismét átszaladt a testemen.....

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ezek a finom kezek, anniyra csodálatos érzést adtak, és a csókja egyszerűen nem bírtam neki ellenállni, úgy éreztem meg kell fognom, éreznem kell....Te egyre szorosabban öleltél, szinte mint aki most megfogott és soha nem akarna elengedni...

Kezem lassan elindult rajtad egészen a férfiasság irányába..

Mjd kiszabadítottam szoros alsónadrágodból....Nagyon nagy megkönnyebbülést okoztam ezzel, amit egy kis sóhajjal jeleztél is felém.....halk volt annyira, hogy más nem hallhatta meg, de én hallottam...Ahogy megfogtam férfiasságodat éreztem rajtad egy remegést....Nagyon jó érzés volt, hogy ilyen hatással vagyok Rád!

Valamit súgtál, de annyira nem tudtam arra oncentrálni, csak a függönyt értettem, így hátra nyúltam és elhúztam a busz függönyét!

Közben felemelkedtem levetettem a nacimat és a bugyimat is, érezni akartalak...

Kezemmel kényeztettem kicsit, majd lassan az öledbe ültem...

Kezem segítségével a férfiasságodat a puncimhoz igazítottam, ahogy végighúztam előrefelé, éreztem a bizsergést, a vágyat, hogy bennt legyen..

Nagyon élvezted Te is, kicsit türelmetlennek tűntél, de hagytad, hogy had irányítsam kedvemre....

Puncim nagyon nedves volt, nagyon élveztem ezt a helyzetet, de már én is kezdtem türelmetlen lenni...

Engedtem a kísértésnek, beleültem..

Szinte fejbevágtak, úg elkapott a hév.., halkan, de nagy nyögés hagyta el a szánkat!

Kezeddel a tarkóm simogattad, fejemet egyre közelebb húztad...

Éreztem, hogy legszívesebben nagyokat sóhajtanál, nyögnél, de itt nem lehetett, ezért fejemet csókra húztad! Mintaha megérezted volna, mert benned ugynilyen érzések voltak!Boldog voltam....

lassan kezdtem mozogni, fel-le, majd kisebb köröket írtam csípőmmel, nem volt látványos, de Te és Én éreztünk minden apró mozdulatot.

Még mindig lassan, de egyre ütemesebben mozogtunk....mintha már össze lettünk volna szokva....

Keztem a csúcs felé járni...aztán beleültem tövig és nagy nyögésemet a válladba harapással lepleztem....Nagyon tetszettek a vállaid, izmosak, barnák, kemények voltak..

Te is ebben a pillanatban élveztél el. Testünk szinte remegett.

Szép lassan nyugodtunk meg...nagyon lassan..

felemelkedtem, de valahogy nem ment, Te sem hagytál ilyen könnyen menekülni!

Átkaroltam a nyakad és a válladra borultam...

Ekkor eszméltem csak fel, hogy mit is művelek én!

Nem gondoltam, hogy ez a nyaralás így fog alakulni....főleg, hogy még ott sem vagyunk, csak épp a bussal elndultunk...

Felöltöztünk, de Te nem akartál elengedni, úgyhogy a hátsó ülésen maradtunk!

Én ráborultam válladra és így utaztunk tovább...

Kérdezhettél valamit, amit már csak fél füllel hallottam...

Aludtam.....

Amikor megérkeztünk egy puszit nyomtál a fejemre...

Felkeltem, összekészülődtünk, leszálltunk a buszról..

Megláttunk a túl oldalon a szállodát..

Ngyon izgatott, hogy vajon a szobáink milyen messze vagyunk egymást...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Édes volt ahogy beleült. Egyet akartunk: közösülni. Ahogy belecsúszott néztem formás, gyönyörű testét, magamba szívtam a haja illatát és örültem, hogy alatta vagyok, hogy benne lehetek! Ha valaki hátra nézett nem láthatta, hogy épp szeretkezünk. Ügyesen megoldotta. Csípőjével apró köröket csinált, oldalra és fel-le mozgatta. Teste akarta az enyémet és ezért mindent el is követett, hogy megkapja.

Nem bírtam magammal. Még nagyon sokáig érezni akartam a forró punciját, de olyan ügyesen tette a dolgát, hogy éreztem, mélyről már elindult valami felfelé, valami készül kitörni belőlem. Imádkoztam, hogy együtt élvezzünk el, vagy ne én előbb. Szerencsém volt. Teste hullámzani kezdett, de némán, szinte hangtalanul áldozta fel magát a a kéj istennőjének oltárán : elélvezett. Abban a pillanatban belőlem elemi erővel tört ki a nedvem. Iszonyú erővel lövellt ki belőlem a sperma és ő ebben a pillanatban ha lehet még jobban magába engedte a szerszámom és a hüvelyével erősen rászorított. Így az utolsó cseppeket is kiszívta belőlem.

Erőtlenül pihentünk egymás mellett, fejét a vállamnak támasztotta és elaludt. Micsoda gyönyörű nő! Moccanni sem mertem, nehogy felébresszem. Csodálatos, gyönyörű, kipirult arca a fejem mellett nyugodott. Édes volt, imádtam.

Sokkal később, mikor leszálltunk a buszról és a szállodánk felé mentünk azon imádkoztam, hogy legalább közel kerülhessek hozzá. Ideges voltam, hogy nem a közelébe leszek. Igyekeztem kihallgatni a recepcióst, hogy hányas szoba lesz az övé....Aztán szinte tülekedtem, hogy én kapjam a következő kulcsot. Kaptam is: egy emelettel feljebbre.....Azt ő soha nem tudta meg, hogy hogy sikerült a mellette levő szobát megszereznem. De sikerült.

Vacsora után volt egy amolyan rövid ismerkedési est. Az egész busz bulizott, ittunk, táncoltunk.

Ő is mulatott. Nagyon jól érezte magát. Picit a guta ütögetett, hogy nem velem érzi jól magát, de gyakran rám pillantott és tekintetéből bátorítást véltem felfedezni.

Aztán erőt vettem magamon. A buszon történtek után nem hittem, hogy annyi volt és nem lesz folytatás. A szándékait nem ismertem, de tudtára akartam adni, hogy én még nem fejeztem be a történetet. Még nem.

Felkértem táncolni. Lassú zene következett. A terem szinte elsőtétült. Magamhoz húztam. Olyan könnyen lépkedett felém, mintha nem is a földön járna. Nem is. Egy istennő nem a földön jár. Megöleltem és amúgy istenesen megcsókoltam. Hagyta. Átadta magát a csókomnak. Szinte a karjaimban lógott.

Imádtam őt.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Beértünk a szállodába, és vártam, hogy megkapjam a szobám, aztán a lifthez mentem..de valaki megszólított:

- Várj egy kicsit, én is felfelé megyek!

Te voltál...kíváncsian vártam melyik emeletre mész...

- Hányadikra?

- Második!

Kissé zavartan megnyomtam a gombot és közöltem:

- Micsoda véletlen....én is azon az emeleten szállok meg.

Mikor elértem az ajtómat, láttam, hogy Te a mellettem lévő szoba ajtót nyitod ki.

Elköszöntünk....

A recepción közölték velünk, hogy vacsi után valami ismerkedős est lesz, élő zenével.


Letusoltam, majd felhúztam a mini szoknyámat, de bugyit nem vettem fel...valahogy olyan szabadnak éreztem magam tusolás után...annyira jól eső érzés fogott el. Szabadon maradtam....még sosem csináltam ilyet, de izgatott voltam.

Egy szexi melltartót és egy mély dekoltázsú blúzt vettem fel.

Lementem az étterembe, vacsi után ismerkedtem, beszélgettem, Rád-Rád néztem huncutul, de egyben mérges is voltam, mert oda sem jöttél a buszon történtek után...egyre többször néztem Rád és Te folyton emgem bámultál!

Mígnem megszólalt egy lassú szám...valami csodás zene volt...felkértél táncolni....a teremben sötétség urakodott...

Magadhoz húztál, én is öleltelek, aztán egyszer csak...megcsókoltál...annyira vártam a történtek után...

Annyira beleéltem magam, hogy éreztem azt a bizsergést, azt a nagyon jót, ami végigfutott a testemen...

Keztem kissé kényelmetlenül érezni magam, mert éreztem lábam között a meginduló nedvet...

Amikor vége lett ennek a romantikus lassú számnak, mondtam:

- Ki kell mennem a mosdóba!

- Találkozhatunk utána?

Zavaromban ezt mondtam, mert minél előbb a mosdóba akartam jutni!

- Nekem le kell hűlnöm, szeretnék friss levegőt szívni!

- Rendben, akkor az étterem előtt találkozunk!

- ok.

Már a combom felső részénél folyt a nedű, szidtam magam, hogy miért is nem vettem fel bugyit, győztem törülközni, csak úgy tocsogtam...nem gondoltam, hogy ennyire megvisel a hiány és ennyire kívánni fogom Őt!

Találkoztunk, majd elkezdtünk sétálni az étterem körül...

Nagyon meghitt volt a hangulat...nem szóltunk egymáshoz, de tartalommal bírt a sétánk...

Egyre feszültebb lettem, és egyben egyre jobban fáztam... kissé megrázott hideg, amit Te észre is vettél...

Rám néztél kérdőn. Majd mondtam..

- Felmennék most a szobámba, kicsit elfáradtam!

- Esetleg meghívhatom az én szobámba egy pezsgőre?

- Nem is tudom, talán később inkább átmennék..

- Kérem, ne kéresse magát!

- Rendben.

Felmentünk a szobádba....hellyel kínáltál, majd rendeltél pezsgőt...

Leültél velem szemben...elég kényelmetlenül éreztem magam, mini szoknyában bugyi nélkül.

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Séta közben szinte egyfolytában -lopva- őt néztem. Pokolian tetszett a divatpapucsba bújtatott lába. A lábszára, izmos combjai, karcsú dereka és pompás, csodás felső teste. Valami észveszejtően szexi melltartó volt rajta valami blúzzal, mély dekoltázzsal. Csak a melltartóra emlékszem, a blúzra kevésbé....

Kezem többször elindult, hogy megérintse őt, de egyszercsak közölte, hogy ő felmenne...Mert fáradt. Kaptam az alkalmon és meghívtam pezsgőzni....Kis gondolkodás után elfogadta a meghívásom és feljött hozzám.

Leült, pezsgőt rendeltem és én is leültem vele szemben. Szemeim szinte levetkőztették őt. Pár pillanat alatt meztelenül láttam lelki szemeimmel magam előtt ezt a csodát. Nem kihívóan, de kicsit kacéran nézett rám időnként. Incselkedett velem. Tudta, érezte, hogy odavagyok étrte. Lábait keresztbe tette, beszélgettünk. Igyekeztem odafigyelni a szavaira - kevés sikerrel. Szinte minden pillanatban mozdultam, hogy elé térdeljek és....

Mivel féltem, hogy elsietek valamit, nagyon óvatosan akartam közelíteni hozzá. Nem tudtam, hogy a buszos események után ő akar-e folytatást, ezért lerohanni végképp nem akartam.

Váratlanul felállt, kiment a fürdőszobába. Nem luxus apartmanban voltunk elszállásolva, de minden szobához tartozott egy kis zuhanyfülkés fürdő is. Jó néhány percig szöszmötölt, mire visszajött. Leült, lábait ismét keresztbe tette, de már nem bírtam tovább: letérdeltem elé és a fejem a combjára hajtottam.

- Bocsáss meg a szemtelenségemért! - rebegtem félve, hogy ő nem erre gondolt.

De kis bíztató mosollyal a száján kezét az arcomra tette. Levettem a papucsát és az arcomhoz emeltem a lábát, miközben a szemeit néztem. Várakozással nézett vissza rám. Megcsókoltam a lábujjait, lábfejét. Áhitattal, lassan, élvezettel. Hozzá nem is akartam és nem is lehetett másképp közeledni. Kicsit lejjebb csúszott a széken és engedte, hogy kényeztessem őt. Aztán hírtelen, mintha csak elhatározott volna valamit felállt. Az arcom előtt volt a miniszoknyában megbúvó puncija.....Lenézett rám és mintha bólintott volna. Nem kis izgalommal felemeltem a szoknyáját, hogy adjak egy áhitatos csókot a nunijára....Aztán elállt a lélegzetem: nem volt rajta bugyi. Ott volt előttem e csodás istennő legféltettebb ékszere: a puncija. És megengedte, hogy lássam, érezzem e csodát! Azonnal odahajoltam hozzá. Kicsit széjjelebb tette a lábait és becsókoltam a pincijába. Kezeit a fejemen éreztem...Istenem! Itt térdelek előtte és a punciját csókolgatom....

- Kérlek ne haragudj, de valamit meg kell tennem!- szóltam , mire érdeklődve és meglepődve felvonta a szemöldökét.

-Tedd!- válaszolta.

Mögé csúsztam és az arcom a fenekének nyomtam. Ilyen csodás, gömbölyű popsit sosem láttam addig! Elképesztőn szép volt. Tudtam, ha most elhúzza magát tőlem, nem tehetem meg azt, amit tulajdonképpen meg akartam tenni attól a pillanattól kezdve, hogy a szemébe néztem.....

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy leültél velem szembe, szinte éreztem testemen a szemeidet, ahogy levetkőztetnek...

Olyan jó érzés fogott el, hogy láttam rajtad mennyire is kívánsz..

Beszélgetés közben többször megmozdultál, mintha hozzám indulnál..

Úgy éreztem muszáj a fürdőbe mennem és kicsit megtörölni magam alul, mert idegesítő volt, ahogy éreztem, hogy folyni készül a nedvem és nincs, ami feligya...

Mikor visszatértem, leültem, lábaimat keresztbe vetettem..majd ...meglepődtem, mert fogtad és elém térdeltél...

fjedet a combomra hajtottad....olyan kisfiús voltál, ahogy megszólaltál:

- Bocsáss meg a szemtelenségemért!..nyugtatás képpen a kezemet az arcodra tettem, mire Te leemelted a papucsomat és elkezdted puszilgatni, csókolgatni a lábam...annyira élvezetes volt a gyermetegséged, hogy hirtelen felálltam és huncut nézésemmel tudtodra adtam mit is szeretnék...

Megértettél, majd lassan felemelted a szoknyámat...látni akartam az arcodat, mikor megpillantasz egy szál bugyi nélkül..

Mit ne mondjak nagyon meglepődtél...kissé mosolyogva rám néztél...nagyon érdekesnek találtad ezt a helyzetet, mert nem erre számítottál! Egy kis puszit leheltél rá

Éreztem, hogy mondani akarsz valamit, mire megkértél...

Aztána hátam mögé csúsztál és arcodat, leheletedet a fenekemen éreztem...ahogy egyre hevesebben veszed a levegőt, egyre forróbb a leheleted...

Popsim nyalogattad, pusztilgattad, csókolgattad, kezeiddel masszíroztad izmos fenekem...

Nagon jól esett, de már nem bírtam állni, úgyhogy két kezemmel hátranyúlva lassan húztalak magam után, majd hasra feküdtem a nagy ágyon, de Te nem engedted el, sem kezeddel, sem a száddal fenekemet.

Kényeztetésedet az ágyon folytattad, puhán, gyengéden.


Minden érintésedre bizsergést éreztem, megremegtem...

Én is érezni akartam a testedet, ezért lassan feltoltam magam, de ahogy térdenállába kerültem, Te még hevesebben elkezdted a popsimat csókolni...

Nem hagytam tovább magam...Kissé oldalra fordultam és óvatosan a tudtodra adtam, hogy csókra vágyom...a fejedet kezemmel lassan emeltem ajkaimhoz...

Még mindig a hátam mögött voltál, de ajkunk összeforrt...

Ahogy kezed megindult fenekemről előre, az egyik kezed lassan a hasamat simogatta, másikkal a melleim felévetted az irányt!

Nagyon élveztem ezt a fajta kényeztetést, eközben kezem nem vettem le a csípődről, másikkal pedig a férfiasságodat kezdtem simogatni, ruhán keresztül.

Úgy éreztem rajtad, hogy túl szűk ez a ruhadarab, hát lassan kigomboltam a nadrágodat....

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Féltem. Féltem, hogy nem fogja engedni, hogy a fenekét kényeztessem. De ahogy lassan csókolgattam, nem ellenkezett. Majd egyre lejjebb és beljebb hatoltam a csókjaimmal és a nyelvemmel. Aztán már a fenekét nyaltam. Önfeledten, lágyan, nehogy megsértsem a ezt a csodás helyet.

Egyre jobban belelovaltam magam a nyalásába. Kezdtem elhinni, hogy az enyém lesz. Egészen.

Megmozdult, elindult az ágy felé, kezeivel a fejem fogva....Hű de piszok jó érzés volt. Ott hasra feküdt. Szinte eszem vesztettem, mikor nyíltan megmutatta, hogy bizony élvezi amit csinálok. Ismét mozdult és volt egy pillanat, amikor négykézláb volt. Most már erősebben és sebesebben nyaltam. Már nem bírtam magammal. Mámorító érzés volt!

Oldalra fordult, jelezve, hogy mást akar. Még mögötte voltam, de megcsókoltam, majd hasát, melleit kezdtem simogatni. Illata az orromat teljesen betöltötte, az érzés iránta meg a szívemet.......

Keze elindult a férfiasságom felé és a nadrágon keresztül simogatni kezdte, a másik a csípőmön pihent. Tenyereim a puha, lágy bőrét érinthették a hasán és a mellein. Éreztem, hogy a lenti keze igyekszik kiszabadítani börtönéből a rabot. Mikor sikerült neki finoman megfogta. Kiszabadítottam magam a bűvöletéből és két szökkenéssel a fürdőben termettem. Villámgyors zuhanyt követően ismét ott feküdtem, immár előtte.

De olyan apróságok, mint az alsó nadrág és a trikó már nem kerültek vissza rám. Csak nadrág és póló volt rajtam. Keze azonnal a férfiasságom után nyúlt és szép lassan megint elővarázsolta a nadrágból. Immár tisztán és frissen álltam elé a rám váró gyönyöröknek.

Tapintása ismét villámként ért. Puha, lágy érintése felkorbácsolta a vágyaim. Őrült módon szerettem volna csókolni mindenhol. De visszafogtam magam. Még.

Lefejtettem róla a szoknyáját, majd a felsőjét és a melltartóját is. Ott feküdt előttem meztetelenül. Bal kezében a férfiasságom, jobb kezem a combjait simogatta. Megcsókoltam. Majd az ajkát, vállait, melleit a hasát és végül a punciját. Majd ismét lágyan benyaltam neki. Befeküdtem a lábai közé és szépen nyalogattam. Ő A kezeit a fejemre tette és szép lassan elkezdett mélyeket lélegezni.... Időnként felpillantottam és csodás mellei között az arcát figyeltem. Szája szélei időnként megremegtek. Lassan közeledett az első orgazmusa felé. Szerettem volna ezt kinyalni belőle, így folytattam. Már nem finomkodtam. Kicsit vadabbul és erősebben nyaltam.

Néhány perc múlva elértem a célom: élvezett. Fektében homorított és mikor a csúcson volt nem hagytam abba. Elnyújtottan élvezett.

Lecsendesedett és felkelt, engem hanyatt fektetett, majd mellém térdelt. Jobb kezével erősen rámarkolt a férfiasságomra. Jó néhányszor gyorsan rárántott, mint aki ki akar élveztetni. De nem tette. Szerencsére.

Lehajolt és a hasam csókolgatta, miközben finoman verte tovább a férfiasságom. Csókjai egyre lejjebb mentek.....

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor végre kiszabadítottam kemény férfiasságodat a nadrágból, Te váratlanul felpattantál és a fürdőbe igyekeztél....kissé meglepődtem, de vártalak...

Amikor visszatértél megint a férfiasságodat kerestem...ismét kiszabadítottam a nadrágból...érezni akartam, hogy mennyire kívánsz...

A szoknyámat hámoztad le rólam, majd megszabadítottál a felsőtől és a melltartótól is...

Combjaimat simogattad miközben és a férfiasságoddal foglalkoztam...olyan izgalomba hozott a kezed érintése, puhasága, határozottsága, hogy már éreztem a lüktetést a puncimba, nedvességem kezdett belőlem kiáramlani...

Amikor csókjaid a puncimat elérte...rámnéztél és egy őszinte mosollyal jelezted, hogy mennyire jó érzés, hogy látod, hogy kívánlak, hogy vágyom rád!

Mikor elkezdtél alul csókolni, nyalni nagyokat sóhajtottam, nyögtem...

Élveztem, elélveztem, de nagyon hosszan, mert Te tovább kényeztettél...


Amikor kicsit magamhoz tértem.....hanyatt fektettelek, megmarkoltam izgató férfiasságodat.

Csókolgattalak...végig a hasad felé, míg el nem értem azt, amire már nagyon vágytam, pont úgy, ahogy Te is..

Nem húztalak... egy puszi után mindjárt tövig be is kaptam, nagyot nyögtél...nem gondoltad, hogy máris ez fog következni....

Kezemmel a golyóidat kezdtem kicsit izgatni, simogatni, kényeztetni, ahogy keményen álló férfiasságod a számban hol előbukkant, hol teljesen eltűnt...

Aztán lassítottam, szinte meggondoltam magam...

Felnéztem rád és kivettem a számból férfiasságodat, ami már szinte robbant....

Gyengéden rámarjkoltam és nyelvem hegyével a végét kezdtem izgatni

Ahogy a makkod peremét körbenyaltam....Egyre hangosabban nyögtél, sóhajtoztál...

Kezem pedig fel-le járt kisebb csavaró mozdulatoikat végezve közbe..

Éreztem hogy közeledsz a véghez...

Ekkor bekaptam ismét tövig, majd nagyot nyögtél, szinte folyamatosan......Amikor éreztem az élvezetedet kivettem a számból és kezemmel folytattam a kényeztetést, hogy mindent ki tudjak belőled préselni....

Mikor a végére értél...lassan lenyalogattam nedűd maradékát a hegyéről.....

Majd Te felhúztál magadhoz, megcsókoltál és a válladra feküdtem...

Jól éreztem magam....

Kicsit elbizonytalanodtam, hogy hogy is kerülhettem én ide ilyen gyorsan, hiszen csak ma láttalak először...

Mintha érezted volna rajtam a bizalmatlanságot és megszólaltál......

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Valami elképesztő módon kívántam őt. Mikor a kezébe vette a férfiasságom ismét áramütésként hatott rám, de amikor a szájába vette, szinte emberfeletti önuralomra volt szükségem, hogy abban a pillanatban ne robbanjak fel......Tartogattam magam neki, hogy sokáig és sokat adhassak magamból, hogy élvezhesse hosszan a kényeztetésem.

De olyan hihetetlenül jól bánt a szerszámommal, hogy egyszerűen nem bírtam magammal. Már a puszta tudat bennem, hogy előtte fekszem meztelenül és ő igényt tart a testemre felért egy élvezettel. Mesteri módon el is élveztetett és más körülmények között, más nővel ez elég is lett volna. De vele, tőle nem. Többet akartam. Mindent.

De az, hogy kivégzett ilyen korán két dolgot jelenthetett: ennyi most elég volt, ha lesz folytatás az máskor lesz, vagy ez csak egy igen hosszú játék első felvonása volt.

Nagyon hálás voltam neki az élményért, melyet az imént nyújtott nekem. Felvontam magamhoz és megcsókoltam. Visszacsókolt, majd a fejét a vállamra tette. Idegességet, feszültséget, bizonytalanságot fedeztem fel benne, ami meglepett a délutáni buszos kalandunk után. Simogattam a fejét és közben kerestem az ideillő szavakat. Nagyon nem akartam elveszíteni. Most nagyon sebezhetőnek tűnt, mint egy kis veréb, aki az első jelre felrebben.....

- Köszönöm - suttogtam.

- Én is - felete.

- Fantasztikus vagy!- kezdtem a mondanivalóm. Mire a szemembe nézett, de most valahogy nem olyan volt a mosolya.....

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Nem tudom. Talán túl gyors a tempó! Csak ma ismertelek meg és már sok minden történt köztünk, ami más férfiaknál hetek, vagy hónapok múlva következik be- felelte.

- Értem. Nézd, én nem akarok erőltetni semmit! Attól Te sokkal fontosabb vagy nekem. Tudom, hogy ez most hülyén hangzik, de még sosem találkoztam hozzád hasonló nővel és én sem szoktam az első nap lefeküdni senkive! De Te más vagy! Ahogy megláttalak rögtön megtetszettél és nagyon kívántalak és nagyon akartam, hogy a közeledben lehessek. Csak hozzád akartam érni és szinte viszkettem már a bőröd érintéséért is! Mikor a bokád masszíroztam ott a padon, már akkor legszívesebben össze-vissza csókoltalak volna. Ha amiatt vagy ideges, mert az első nap már szexeltél velem ne légy az! Ezt akartad és mindíg azt tedd amit akarsz. Ne törődj másokkal, meg a szokásokkal, meg az illemmel. Drága! Ha most nem történi semmi, már akkor is többet adtál, mint amennyit remélhettem volna. Nézd! Én holnap is itt leszek neked!

Ez utolsó mondatnál kezeim lábaim szétvetettem mintegy jelezve, hogy csakis az övé vagyok. Megsimogatta az arcom és már igazi mosoly fakadt az arcán.

- Itt alhatok- tette fel a kérdést váratlanul.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Örültem, hogy rákérdeztél, hogy mi a baj! Nem hiszem, hogy magamban tudtam volna tartani még sokáig...

És ahogy bíztattál bókjaiddal, csodálatoddal, ahogy kívántál, és tényleg úgy éreztem, ahogy elmondtad, hogy hozzám akartál érni...

Tényleg én is ezt akartam, hiszen nekem is összerándult a gyomrom, érezni akartalak, bizsergést éreztem...

Nagyon jól esett ez a sok-sok bíztató szó és éreztem, hogy őszintén beszélsz...annyira jó érzés volt ott rajtad feküdni, érezni egy izmos férfitestet, ki még vonzó és gyengéd is hozzám...

Amikor kicsit megnyugodtam és megpróbáltam nem azon gondolkodni, hogy vajon jól csináltam e, megkérdeztem:

- Itt alhatok??? Szeretnélek érezni, melletted feküdni, hozzádbújva aludni!

Úgy láttam örültél a kérdésemnek, hiszen Te pont ugyanerre vártál....úgy éreztem nem bírnál most elengedni és ez jól eső érzés volt, hogy vagy nekem....

Éjjel melegség fogott el, nagyon jó volt, hogy folyamatosan egy férfi vigyáz rám, hozzám ér, nem kell félnem...


Reggel lett, valahogy nagyon gyorsan...felnéztem rád, de nem mertem megmozdulni, annyira édesen aludtál...

Megmozdultál, de nem ébredtél még fel, csak keresett a kezed egy másik testrészem...érezni akrtál, biztonságban érezted magd, hogy tudod, hogy itt vagyok....ezt vettem ki a mozdulataidból....

Nagyon fura érzés volt, mindig arra vágytam, hogy valakivel így tudjak aludni, hogy egész éjjel érezzem, érezzük egymást....

Egyszerűen csodálatos estém és éjjelem volt...Elhatároztam, hogy ma sem fogom magamtól ezt megvonni, veled szeretnék aludni...

Tibor43 (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hatalmas meglepetés volt számomra, hogy nálam, velem akart aludni. De tudtam, hogy tényleg aludni fogunk. És valahogy ez akkor nekem tökéletesen elég is volt, csak velem legyen, csak vele lehessek.


Azt persze nem tudhattad, hogy mikor zuhanyoztunk figyeltelek. Titkon lestem minden mozdulatod. És akkor egy kép bevillant a fejembe. A gyerekek bent alszanak már, mi is készülünk és együtt fürdünk, ahogy évek óta minden este. Minden este nézem a gyönyörű tested és eléd állok, hogy ne fáraszd magad a törölközéssel, majd én megtöröllek, én majd leitatom rólad a vizet. És ahol már nincs víz, ott lesz puszi....És minden este sok puszit kap minden porcikád.....

- Kész vagy?- zökkentett ki a gondolataimból kérdésed.


Ahogy mellém feküdt, felém fordult és hozzám bújt. Átöleltem és a világtól is megóvtam volna. Fejét a mellkasomhoz tette, megcsókoltam a homlokát.

- Jó éjt - suttogtam a fülébe.

- Neked is - suttogott vissza.

Egy idő után a másik oldalára fordult és térdeit felhúzta. Én szorosan mögé bújtam. Ruha nem volt rajtunk semmi, de ez most nem az erotikáról szólt. Szorosan átöleltem, szinte hozzá tapadtam. Ő jobb kezét a combomra tette. Lassan elaludt. Nem mozdultam. Csak hallgattam a szuszogását. Édes volt. Egy idő után felkönyököltem és figyeltem őt. Nem volt teljesen sötét, láttam arca körvonalait. Így is gyönyörű volt....Kezem a derekán nyugodott, majd óvatosan megsimogattam a combját. Csodás volt, felizgultam, de elhúztam magam a fenekétől. Ha véletlenül felébred ne érezze, hogy kihasználom a helyzetet....Abba is hagytam a simogatását.

Csak aludj kedves! Én vigyázom az álmaid!

Tartalomjegyzék