Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szüleimmel nyaralni készülök...

Kicsit várom, de annyira nem...

Odaérünk egy gyönyörű táj tárul elénk...

A szobám ablakából a szálloda egy részének ablakait, másik részben pedig egy tájat látok, a közelben egy kis tóval, fákkal, parkkal, padokkal, virágokkal, a tó mögött egy kisebb hegy magasodik felfelé...

Először a tájon legeltetem szemeim, hiszen ilyet nem látok otthon és olyan meghitt, csönd és nyugalom árad bennem szét...

Ez érzem, hogy jót tesz a lelkemnek...

Aztán tekintetem a szálloda ablakaira vezetem, amely szintén csodálatos látvány.

A kissé U alakú épületben, kissé kihajolok, hogy egészen végigkövessem az épület vonalát az én ablakomig...

Egy 5. emeleti szobában vagyok, szüleim egy emelettel lejjebb kaptak szobát, amit nem is bánok...

Ahogy vezetem végig szemeimet az épületen az U alak másik oldalán egy pillantást veszek észre....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy kis nyugalom. Erre vágyok már régóta, hogy kiszakadjak a taposómalomból, a munka fogaskerekei közül. Minél messzebb a civilizációtól, de azért kényelmesen tölthessek egy hetet messze a várostól. Kinéztem ezt a szállodát, és ahogy belépek a szobába, máris érzem, hogy jó választás volt.

Már az ideúton is a zöld rét, fák, tó, szóval van itt minden, ami csak kellhet a teljes pihenéshez. Barátnőm most úgysincs, tehát abszolút függetlenként oda mehetek, ahova akarok.

Egy hét nyugalom. De jó lesz! - sóhajtok fel, miközben ezek a gondolatok járnak a fejemben, amint elvetem magam az ágyon, és nézem a plafont. Nincs mobilcsörgés, ideges kollégák, csak a csend. Akkor csomagoljunk ki!

Nem sok cuccot hoztam, elég volt csak egy bőröndnyi ruha. Kinyitom a szekrényt és jöhetnek az ingek és nadrágok.

Nem sokkal később már készen is vagyok. Kinyitom az ablakot, hogy nagyot szippantsak a szmogmentes levegőből. Igen, ezt akartam érezni mióta! Teljesen felüdülök. Aztán ahogy fújnám ki a levegőt, megakad a szemem a túloldalon, ahogyan szemem körbejár. Megpillantalak pont velem szemben egy nyitott ablaknál. Kicsit messze vagy, de még jól látlak. Ekkor észreveszel és nézzük egymást. Milyen csinos vagy! - állapítom meg és elmosolyodom. Lehet, hogy mégsem pihenéssel telik majd a hetem?

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyira nem vagy közel, de azt látom, hogy engem nézel...és mit ne mondjak nagyon jól nézel ki...az összhang, amit látok, egyszerűen megfog a tekinteted és nem enged el...

Nem bírom elfordítani a fejem, pedig muszáj...

Megteszem, de nem tudom mit látok, csak azt tudom, hogy még 1x látni szeretnélek...

Visszanézek rád...

Most jobban megpróbállak szemügyre venni... sportos alkatodon egy bézs színű laza ing, mely mellkasodig kigombolva...karod és melled, melyen bársonyosan, barnán csillogó bőröd szinte elnyomja ezt az egyszerű színt.

Ahogy megint az arcodra vezetem tekintetem látom, hogy elmosolyodsz.

Én sem bírom megállni, hiszen elindult a fantáziám...

Lehet, hogy jó lesz mégis itt Nekem...

Kopogást hallok a szobám ajtaján. Még egyszer Rád nézek, majd eltávolodom az ablaktól.

Anyu volt és érdeklődött, hogy tetszik a szobám. Mondja:

- Nemsokára megyünk ebédelni, készülj össze!

Végre kilép a szobából és rögtön az ablakhoz megyek..

Végigpásztázom az épületet, de csak körülbelűl tudom merre is van a Te ablakod, de sehol senki...

Még 1x megnézem a környéket és kissé csalódottan, de készülődöm...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem egy vagy öt másodpercig nézzük egymást. Végtelennek tűnik, de aztán eltűnsz az ablakból. Ki lehet ez a lány? Vajon melyik szobában szállhatott meg? Ki kell nyomoznom, úgy érzem. Még körbenézek, mivel lehetne még kényelmesebbé tenni az ittlétet, de elvileg akkor minden rendben. Kicsit lefekszem az ágyra és zsong a fejem, máris tervek járnak az agyamban, hogyan juthatnék közelebb hozzád.

Megkordul a hasam és eszembe jut, hogy ideje ebédelni menni. Megnézem magam: jó leszek így szerintem, hiszen csak nem öltözöm öltönybe. Bezárom az ajtót és elindulok a lift felé. Akkor érzem, hogy valaki mögém lép. Megfordulok és te vagy ott. Kicsit meglepődöm, de összeszedem magam, elmosolyodom a véletlen eme fura játékán és biccentve mondom:

- Szép napot drága hölgy! - de hiába a kedvességem, látom rajtad, hogy kicsit zavarba jöttél, így félig szemlesütve köszönsz vissza:

- Szép napot!

Ekkor nyílik a liftajtó, és beszállunk.

- Hová szeretne... - teszem fel a kérdés elejét, mire rávágod:

- A negyedikre kérem. - Megnyomom a negyediket és a földszintet. Érzem az illatodat, de a kínos csendben egyszer csak azt hallom:

- Huszonötös... huszonötös szoba - remegve mondod, majd amint nyílik az ajtó kilépsz és meg sem fordulva elindulsz. Mosolyogva csukódik be az ajtó és indulok ebédelni.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor kilépek az ajtón és látom mennyire közel van a lift, gondolok egyet és elmegyek a a folyóson a távolabbi lifthez...valahogy olyan érzésem támad, hogy még láthatlak...

Amikor a lift felé közeledek, látom, hogy Te állsz a lift előtt, nekem háttal...hisz karod barnasága itt is éppúgy csillog a bézs színű ing mellett, ahogyan azt az ablakban is láttam.

Nem tudom, hogy megérzés volt csupán vagy hallatszottak lépteim, de Te megfordulsz, látom rajtad a meglepődést, de rám mosolyogsz és mondod:

-Szép napot drága hölgy! - nagyon zavarba hozott a hangod, hiszen annyira férfias és kellemes. Csak annyit tudok mondani, hogy:

- Szép napot!

Megérkezett a lift, Te udvariasan előre engedsz, majd beszállsz.

- Hová szeretne...? - de nem hagyom, hogy folytasd, a hangodtól végigfutott rajtam valami bizsergés és izgatottan egyből rávágom:

- A negyedikre kérem.


Nem értem magam, még hogy egy férfi hangjától bizsergés, ilyen nincs...

Annyira elkalandoztak a gondolataim körülötted, hogy hirtelen gondolkodnom kellett, hogy hova is kellene mennem, melyik szobába is vannak anyuék??

Elkezdtem mormolni, ami kissé remegő hangon kihallatszott.

- Huszonötös... huszonötös szoba.

Végre megállt a lift, ami szinte egy megváltás volt, mert nem bírok magammal, nem értem magam, fura érzések fogtak el.

Kilépek a liftből, de meg sem fordulva megyek tovább...

Hallom csukódik a liftajtó, mire Te még utánam szólsz:

- További szép napot drága hölgy! - de erre már reagálni sem tudok, hiszen még mindig a magam gondolataival játszadozok, próbálom megérteni, hogy mi lehet ez.

Odaérek az anyuék szobájához, felnézek az ajtószámra: 25.

Kopogok, hallom anyu hangját, majd belépek.

Szinte magam alatt vagyok, de ezt jól leplezem, így csak ennyit kérdeznek:

- Indulhatunk?

Erre a szóra ismét kalapálni kezd a szívem, hiszen ebédelni megyünk és az étterem a földszinten van... Ő is a földszintre ment...

Azért próbálom összeszedni magam és azt mondom, hogy:

- Igen!

Ahogy leérünk a földszintre, tekintetem elindul valahová, szinte öntudatlanul kalandozik, mintha nem is én irányítanám, hanem a tekintet irányítana engem...

Nem látom sehol, kicsit csalódottan, de elindulok.

Az étteremben a gyönyörűen megterített asztalok kicsit segítenek abban, hogy most ne Őrá gondoljak.

Megcsodálom az asztalon a virágokat, sőt annyira megtetszik, hogy az egyikhez odahajolok és megszimatolom. Szemem ebben a pillanatban becsukódik és élvezem a virág illatát...lassan kinyitom a szemem és kit látok?

Egy távolabbi asztalnál Ő figyel, és ahogy ránézek elmosolyodik.

Kissé elpirulok... Ő végig nézett mióta bejöttünk... csak ez jár a fejemben...

Felegyenesedek, megpróbálok valami kis mosolyt kierőszakolni magamból, ami eléggé nehezemre esik, a szívem a torkomban dobog....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyílik a liftajtó és elindulok az étterem felé. Magamban morzsolgatom a bűvös számot: huszonötös. Nem fogom elfelejteni ez már biztos! Belépek az ajtón és szabad asztal után nézek. Már meg is van, ott a félreeső helyen jó lesz. Elég diszkrét és nem olyan forgalmas. Leülök és a pincér hozzám siet:

- Egy étlapot uram? - kérdezi tőlem és átnyújtja. - Esetleg addig inni hozhatok valamit?

- Igen, egy ásványvizet kérnék. - Ebédre pont jó lesz bemelegítésnek ebben a melegben, majd vacsorára kérek bort, amikor úgyis szükségem lesz egy kis bódulásra, hiszen ez a lány... Elmerengek, amikor nyílik az ajtó és belépsz rajta. Körbenézel, de nem veszel észre. Épp szólnék, amikor látom, hogy hátrafordulsz és a mögötted lévő pártól kérdezel valamit. Gondolom a szüleid lehetnek. Akkor diszkréten meghúzódom itt továbbra is, ne keltsek feltűnést.

Elindultok az egyik asztal felé, ami nincs is olyan messze tőlem. Igaz, egy virágcsokor kissé eltakar tőlem, de csak megpillanthatlak egyszer. Aztán odahajolsz a csokorhoz, hogy beszippantsd az illatát. Behunyt szemmel is igéző vagy, és amint megszívod a levegőt, majd eláraszt a boldogság, amit az arcod visszatükröz... Csak nézni tudlak. Ekkor kinyitod a szemed és az enyémbe nézel. Mindössze pár másodpercig, de azt a pillantást nem felejtem el. Máris levettél a lábamról.

Ekkor a varázst megszakítja a pincér, kihozta az ásványvizet. Meg is kérdezi közben, hogy sikerült-e választanom, de egy kis türelmet kértem tőle. Nem tudja, de épp egy szépség bűvölt el. Aztán amikor újra feléd nézek, már az étlapot bújod. Hát jó, akkor én is ezt teszem, de fél szemmel még figyellek. Huncutul néha felpillantasz rám, de aztán tovább bújod a sorokat. Szóval játszol velem? Rendben van! Elmosolyodom és én is visszavonulok az étlapba. Lássuk, mit is egyek. Áh, már meg is van a leves... Igen, ez is jó lesz főfogásnak...

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy nézel....ez valami fantasztikus....

Látom kissé megzavar a pincér, ahogy eléd áll és leteszi az asztalra az italt....

Magam elé fogom az étlapot, próbálok erőt venni magamon, hogy arra koncentráljak, de valahogy meg kell, hogy nézellek, még egyszer...

Felnézek, látom Te is épp az étlpot nézed, de a szemed sarkából engem figyelsz....

Rendelek, majd kihozzák az ételt, de tekintetem, gondolatom valahol egészen máshol jár.

Anyu megszólal:

-Mi a gond? Nem ezt szeretted volna enni? Olyan szótlan vagy!

Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy valahonan messziről jött a hang, pedig ott ült velem szemben... Igazából nem is tudtam már, hogy mi is az, amit rendeltem, így ránéztem a tányérra...

- De-de, nagyon jól néz ki, tényleg! - mondtam kissé zavartan.

Közben ismét felpillantottam Rád, amit anyu egy szempillantás alatt észre is vett... Ő ismer nagyon is, nem tudnám becsapni...

Hátrafordul egy kissé, és Rád néz...

- Ahhhhha... most már értem! - és mosolyog

Apu értetlenül néz ránk, hisz Ő nem vette az adást.

Kissé elmosolyodom és anyura nézek, értjük egymást szavak nélkül...

Ismét Rád nézek. Látom kissé értetlenül nézel, hogy mi is történhetett, hogy anyu is szemügyre vett.

Lassan megebédeltünk és felállunk... Látom Te is épp indulni készülsz, de még valami beszélsz a pincérrel...

Egyszerre nagyon lüktetni kezdett a szívem. Ezek szerint Ő nem megy fel. - gondoltam magamban...


A lifthez érünk és mondom:

- Anyu! Én kicsit pihennék, aztán szeretnék elmenni körülnézni...

- Jó rendben, mi most lepihenünk, nyugodtan gyere, ha van kedved, majd később találkozunk.

Viszont akkor vettem észre, hogy hallottad minden szavunkat, hisz Te is épp ott állsz mögöttünk.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az ebéd ideje alatt kerestem a szemed, de zavartan lesütötted. Látom, még nem engedtél fel, vagy a szüleid hatására történik mindez, de észre vettem, hogy a szimpátia igencsak kölcsönös. Csak valahogy a szüleid nélkül kellene találkoznunk. Ezen jár az agyam folyamatosan, miként lehetek veled kettesben. Mindenesetre egy bor nem árt, ha van a szobvámban, így ebéd után odamentem a pincérhez:

- Elnézést! Milyen boraik vannak? - mire a pincér felsorol párat és választok is. - Igen, az jó lesz, és kérnék ebből egy üveggel és két pohárral a szobámba. És... Ha nem haragszik meg, esetleg meg tudja mondani, ki az a lány a szüleivel?

Megfordulok és diszkréten rátok mutatok, de a pincér csak udvariasan mosolyog:

- Sajnálom uram, nem tudom megmondani, hiszen ma jöttek ők is, mint Ön.

- Köszönöm. - és a számla mellett a borravalóval sem fukarkodtam. De látom, hogy épp indultok, és nem szeretném a nyomod veszteni, hátha most lesz az az alkalom. A liftnél érlek be titeket, amikor meghallom a hangod:

- Anyu! Én kicsit pihennék, aztán szeretnék elmenni körülnézni...

- Jó rendben, mi most lepihenünk, nyugodtan gyere, ha van kedved, majd később találkozunk. - hallom a szülői beleegyezést, és máris tudom, hogy eljött az időnk.

Ekkor megfordulsz és észreveszel. Először meglepődsz, de aztán beszálltok a liftbe. A szülők a negyediken kiszállnak, és már csak kettesben maradtunk. Odafordulok és megkérdezem:

- Hallom, szeretné megismerni a környéket. Lehetek a felfedezője?

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor egyre feljebb haladt a lift, majd anyuék elköszöntek és kiszálltak a liftből, Te is illedelmesen elköszöntél, mintha a családhoz tartoztál volna.

Kissé feszült voltam, egyben örültem, hogy így alakult: kettesben egy liftben... Csak veled!

Megtörted a csendet.

- Hallom, szeretné megismerni a környéket. Lehetek a felfedezője?

- Kicsit pihenni szeretnék, de utána szívesen veszem, ha elkísér... - mondom kissé zavartan.

- Rendben. És mikor találkozzunk?

- Egy óra múlva itt a liftnél? - mikor kimondtam, végiggondoltam. Egy óra? Tiszta hülye vagyok, az egy örökkévalóság lesz...

Kissé éreztem rajtad is a csalódottságot, mintha ugyanez járt volna a fejedben, de válaszoltál:

- Rendben. Kicsit hosszúnak tűnik, de itt leszek.

- Rendben, akkor egy óra múlva! - kiléptem a liftből, éreztem magamon a tekintetedet, majd a szobámhoz érve kinyitottam az ajtót és beléptem.

Nem tudom meddig néztél, talán megvártad azt is, hogy melyik szobába megyek be...

Becsuktam az ajtót és nekidőltem bódultan. Annyira jóképű, és milyen figyelmes, udvarias! Gondolataim csak körülötted forogtak.

Megállapítottam magamban, hogy azért nem baj, hogy egy órát mondtam, addig veszek egy meleg fürdőt - erre most úgy éreztem szükségem van -, majd átöltözöm.

Gyors beléptem a fürdőbe és megengedtem a vizet. Mielőtt levetkőztem volna, az ablakhoz léptem és szippantottam egy kis friss levegőt. Te is ott álltál az ablakban... Rád mosolyogtam, majd lassan hátráltam befelé. Ezt így nem bírom ki, inkább fürdök...

Annyira jó volt elmerülni a habokban! A gondolataim viszont így is körülötted forogtak..

Azon is gondolkodtam, hogy vajon mit is vegyek fel.

Úgy éreztem, hogy már nagyon rég léptem be a kádba, így gyorsan összeszedtem magam, megtörülköztem és lassan elkezdtem öltözni...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor a szobámba léptem, máris éreztem, hogy hosszú lesz ez az egy óra. Úgy éreztem, hogy most és azonnal induljunk, fedezzük fel a környéket! De az idő nagyon lassan telik. Odalépek az ablakhoz, hátha megpillanthatlak, hátha...

Igen! Amint kinézek, látom, hogy már ott állsz és mintha csak vártál volna rám, úgy nézted az ablakom. Pár másodpercig nézzük egymást, nem tudok szabadulni a tekintetedtől. Aztán mégis te voltál az, aki előbb tűnt el.

Nagy levegőt veszek. Ez a nő egyszerűen levesz a lábamról. Nem ártana egy hidegzuhany, mert így az orromnál fogva fog vezetni. Gyorsan ledobáltam magamról a ruhát, és már álltam is be a tus alá. A víz jólesően ellazított, ahogy a fejemre engedem, még jólesőn fel is frissít. Az agyam még jár, hogy vajon merre megyünk, mit nézünk meg? Vagy esetleg menjünk a ligetek felé, erdőbe, rétekre?

Elgondolkodtam, majd úgy döntök, hogy az alkalom úgyis adja majd magát. Elzárom a zuhanyt és megtörölközöm. Megnézem magam a tükörben: talán nem leszek olyan visszataszító ruha nélkül. Elmosolyodom erre a gondolatra, hiszen nem olyan lánynak tűnsz, mint aki első randin ágyba bújna.

A szobába lépve kinyitom a szekrényt, és körbenézek, vajon milyen ruha lenne a legjobb? Végül egy lazább ing és egy kényelmes farmer mellett döntök, hozzá egy sportcipő jó lesz a felfedezéshez. Majd este elegánsabban öltözöm fel a vacsorához, most úgyis túrázni megyünk. Az órámra nézek: elrepült ez az egy óra! Mégis jó ötlet volt egy kis figyelem elterelés.

Minden rendben - állapítom meg. Kilépek az ajtón, és elindulok a lift felé. Még nem vagy ott, de bármelyik pillanatban felbukkanhatsz.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Felöltözöm, egy csinos kis tangát húzok fel, persze tudom, hogy Te ezt nem fogod látni, de mégis jó érzés tudni....egy testhez simulós rövidnacit, melltartót és egy feszes felsőt veszek magamra, amiben tényleg jól érzem magam.

A hajammal nem sokat törődve kicsit megfésülöm, majd az ajtó felé veszem az irányt.

Kilépek és látom, hogy már ott vársz a liftnél...elindulok feléd, közben gondolataim rajtad járnak...

Nagyon jól áll ez az ing is, amit felvettél...ebben még izmosabbnak tűnsz...

- Jó napot, drága hölgy! Megkérdezhetem, hogy szólíthatom? Engem Miklósnak hívnak, de szólítson Mykee-nak!

- Jó napot Mykee! Timinek hívnak.....de tegeződhetnénk?

- Rendben Timi! Indulhatunk?

- Igen.

Kinyílt a liftajtó, beléptünk...

A liftben kissé összeért a kezünk...kisebb bizsergést éreztem,de zavaromba kicsit elhúztam...amit mindjárt meg is bántam..

Leértünk....kiléptünk és Te követtél...egyből a park felé vettem az irányt!

Ahogy egymás mellett mentünk azon a kiépített járdán a parkban nagyon jó érzéssel teltem el..

Középen megláttam egy szökőkutat, annyira kíváncsi voltam, hogy futni kezdtem, közben mondtam:

- Gyere fussunk, annyira kíváncsi vagyok, olyan szép itt minden!!

Éreztem, hogy ez vagyok én és ez nagyon jó volt...nem akartam visszafogni magam, hisz kikapcsolódni jöttem, nem szorongani..

Nem tudtam, hogy jössz e utánam, de mikor a szökőkúthoz értem megálltam és mondani akartam valamit...hátrafordultál, de sehol nem láttalak...

Kicsit meglepődtem, hova is tűnhettél...

Gondoltam nagy fiú vagy már, tudsz vigyázni magadra.....vagy csak álom volt az egész???? kisssé csalódottan, de visszafordultam a szökőkúthoz, abban a pillanatban megláttalak, ott voltál a túloldalon...

nagyon érdekes látvány volt, ahogy ott állsz a már-már lemenő nap sugarai között...

Te elmosolyodtál, én szintén, annyira jó volt látni, hogy Te is felszabadultan viselkedsz...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Timi.. Milyen játékos név és milyen huncut is egyben... Ezen gondolkodom, miközben belépek a liftbe melléd, és becsukódik az ajtó. Egy pillanatra érzem az ujjaid, mintha meg akarnának fogni, de utána el is engedsz. Majd nyílik az ajtó és kilépünk a szabadba. Ott áll egy szökőkút az udvaron és elindulsz felé. Sőt, nemcsak sétálsz már, hanem egyenesen szaladsz. Szóval játszunk? Elmosolyodom, és kihasználva az alkalmat, és nem nézel hátra gyorsan a szökőkút mögé bújok. Leguggolok és onnan leslek, amikor keresel. Aztán amint másfelé nézel felállok, mint aki a semmiből bukkan elő. Észre is veszel és elmosolyodsz játékosan. Tetszik, hogy ilyen felszabadult vagy, és vidám. A komor hétköznapok után igazán felüdítő színt hozol az életembe.

Odafutsz hozzám és megfogod a kezem. Az előbbi bátortalanság után úgy látszik a szabadság feloldotta a korlátaidat. Nevetve mondod:

- Gyere, gyere már! Fussunk egyet a fákig! - és nekiiramodsz. Én meg egy pillanatnyi várakozás után már futok is utánad. Elég friss vagy és sportos, de sikerül utolérnem téged. Mégis te éred el a fákat előbb és nevetve, lihegve megfordulsz:

- Én nyertem! Mit kap a nyertes?

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor Te is elmosolyodtál a szökőkút túl oldalán, akkor olyan érzésem támadt, hogy oda kell hogy fussak, és megfogjam a kezed....kicsit talán meglepődtél, de egyáltalán nem volt ellenedre, már majdnem Te is utánam nyúlsz, erre megfordulok és futok...verseny a fákig, jó ez a kis sport és annyira felszabadult érzések jönnek elő!

Beérsz, de lehet, hogy hagyod, hogy győzzek ezért én érem el a fákat hamarabb...

- Én nyertem! Mit kap a nyertes?- teszem fel nevetve a kérdést...

Nem gondolkodsz egy percig sem és magadhoz húzol és egy puszit nyomsz az arcomra...szinte megállt bennem az ütő, olyan bizsergés fogott el, egszerűen úgy éreztem, hogy nem tudok megállni, ha most elengedsz...

Nem tudtam, de nem is akartam ellenkezni...

Óvatosan rám néztél kissé kérdőn, de érezted rajtam, hogy most nem kellene elengedned...

Megfogtam izmos vállaidat mindkét kezemmel és éreztem a melegséget szétáradni testemben....

Lassan elkezdtél lazítani szorításodon, aztán eleresztettél óvatosan, figyelve, hogy biztos vagyok e a mozdulataimban...

Én is leeresztettem a kezem...

Elindultunk szótlanul a tó felé...

Kezed hozzám ért a séta közben és bizsergés öntötte el testem minden porcikáját...

Én sem elleneztem, hogy hozzám érj, aztán egyszer csak.....

A távolban lévő tó látványában elmerülve, kissé zavart voltam...megbotlottam egy kiálló faágban, amikor próbáltál elkapni valahogy egymásra estünk....Ott feküdtünk, egyikünk sem kapkodta el a felállást...kérdeztél:

- Nem ütötted meg magad? -kissé félve érdeklődtél

- Nem, hiszen Te kerültél alulra, én egy izmos férfitestet éreztem és biztonságot! Te megütötted magad?

Kicsit rosszul esett, hogy az én botladozásom miatt, Te is elestél...

De nem akartál felkelni, valahogy úgy éreztük, hogy ez így jó...

Nyomtam egy puszit az arcodra köszönetképpen, de mikor lassan fel akartam állni...Te óvatosan visszhúztál, Te is érezni akartál, de nem voltál tolakodó, csak néztél és lassan megemelted a fejed a földről, hogy közelebb kerülj...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor magaddal rántottál a földre, a véletlen folytán alád kerültem. Még nevettem is kicsit, hogy ez micsoda furcsa fintora a sorsnak, hogy összehoz minket, ráadásul nem is tolakodón szemtelenül. De aztán mégis az illem győz, hiszen megkérdezem, amint rám nézel:

- Nem ütötted meg magad?

- Nem, hiszen Te kerültél alulra, én egy izmos férfitestet éreztem és biztonságot! Te megütötted magad?

Nem válaszolok a kérdésedre, csak nézlek. Ahogyan kicsit pirulva tekintesz a szemembe, majd zavarodban egy puszit adsz az arcomra. Már állnál fel, de nem tudom hová sietsz, hiszen olyan jól el vagyunk itt a földön is nem? Ráadásul ezek a remegő ajkaid igazán arra vágynak, hogy...

Közeledem a fejemmel, hogy megcsókoljalak, és már-már érzem a csókod a számon, amikor mellettem támaszkodó kezeddel ellököd magad a földről, kikerülve ezzel a karjaim közül. Nevetve nézel le rám:

- Csak nem ott akarsz maradni estig? Gyere állj fel!

- Miért is álljak, amikor az előbb olyan forrón egymásba gabalyodtunk?

- Az az előbb volt, de ne pihenjünk! Az első helyért járó trófeát pedig behajtom, nem felejtem el! - ezzel megfordulsz és elindulsz a tó felé. Megvonom a szemöldököm, hogy mit játszik ez a lány, hiszen már pár pillanat választott el a csóktól, de mégis...

- Jössz már a tóhoz? Mit ácsorogsz ott? - kérded elől, és ez ráz fel a merengésemből. Miféle meglepetésekre számíthatok itt, ahol senki sem lát minket?

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy közeledtél hozzám, tudtam, hogy bizsergést fogok érezni, kicsit féltem ettől a nagyon jó érzéstől...nem akartam belebonyolódni...

így felpattantam és próbáltalak invitálni, hogy kelj fel, de valahogy azt láttam rajtad, hogy szíved szerint estig úgy feküdtél volna, ahogy az előbb...magadon érezve...

Aztán elindultam a tó felé, de nem hallottam, hogy Te is jönnél...álltál már, de valahogy el voltál merengve...talán elgondolkodtál, elkalandoztál...nagyon aranyos voltál, ahogy ott állsz és merengsz...olyan édesen kisfiús....

Odaszóltam:

- Jössz már a tóhoz? Mit ácsorogsz ott?

Kicsit megijedve reagáltál, de lassan próbáltál követni...

A tóhoz értem, de Te még mindig sehol...hátranéztem és láttam, hogy nagyon-nagyon lassan sétálsz...

Mintha kicsit csalódott lennél, de ezzel most nem törődöm, hanem próbállak kizökkenteni ebből a hangulatodból...

- Gyere gyorsan, nagyon szép ez a hely, annyira gyönyörű... és a jutalmammal mi lesz???

Erre mintha visszatért volna a kedved az élethez, úgy megindultál, hogy pillanatok alatt előttem álltál.

Éreztem a szándékodat, ami a fejedben járt. Nagyon jól éreztem veled magam, és tetszett, hogy rajtad is ezt látom. Próbáltál megérinteni, de hirtelen megfogtam a kezed és magam után húztalak...

- Kérlek, nézzük meg azt a kis szigetet a híd túl oldalán, annyira tetszik itt minden! Gyere...

Aztán valahol örömet, kisebb csalódást láttam rajtad ismét...

Átértünk a hídon a szigetre, ahol elém álltál és rám néztél...

Kezeddel megfogtad mindkét kezem és nem akartál elengedni. Nagyon jó volt érezni egy igazi férfi kezét: annyira izmos, kemény és gyengéd volt egyszerre.

Néztelek és vártam... Nagyon borzongtam, vágytam erre az izgalommal teli eseményre...

Talán nem is hittem, hogy létezik ilyen, de most tudom, ezt az érzést nem lehet elfelejteni. Egy bizsergés indult meg bennem, majd úgy éreztem, egyre erősebben ver a szívem. Olyan volt, mintha a fejemben forrna a vérem. Nem ellenkeztem egy percig sem...

Nagyon gyengéd voltál, ahogy kezeid csúsztak felfelé a karomon, majd arcomat közrefogva közeledtél felém...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit elmerengtem, mintha nem is a földön lennék. Itt ez a csodás lány, aki vidám, felszabadult, mégis nagyon érzéki, még szinte romlatlan, akárcsak ez a természet. Olyan tökéletes, mint ahol most vagyunk: ez a tó a híddal és a kis szigettel, a buja, de érintetlen környezet... Mintha ez a lány ide született volna bele. És ahogy most visszafordul és nevet rám...

- Gyere gyorsan, nagyon szép ez a hely, annyira gyönyörű... és a jutalmammal mi lesz??? - mintha csak a fejembe látna, úgy mondta ki e szavakat. De félre a merengést, hiszen ez a valóság! Oda is sietek hozzád, majd amikor odaérek, megfogod a kezem:

- Kérlek, nézzük meg azt a kis szigetet a híd túl oldalán, annyira tetszik itt minden! Gyere...

Egyszerűen nem akarom ezt a lányt elveszteni, már most tudom. Nagyon hiányozna, és ez a pillanat most teljesen magával ragadott és belém vésődött. De aztán elindultunk a híd felé, majd át a szigetre. Ott megfordítottalak és átöleltelek, hogy lássam a szemedben is ugyanezt a bűvöletet, amibe kerültem. Még most sem hittem el, hogy itt vagyok és ez a valóság. Nem akarlak kiengedni a kezemből, ezért felkúszom a karjaidon, majd a vállaidon át a nyakadon az arcodig és tenyerembe fogom. Milyen édes lány és romlatlan. Nagyon vigyáznom kell veled.

Közel hajolok és azt suttogom:

- Megkapod a jutalmad. Nem is egyszer, százszor, vagy ezerszer. Ahányszor csak szeretnéd. - majd a puha ajkaidat érintem a számmal és gyengéden megcsókollak. Nagyon finom és érzéki, mégis szikrázóan szenvedélyes csókban ölelkezünk át. Karjaid átölelnek és húznak, miközben kezem a derekadra fonódik és nem engedlek el. Egyre hevesebb csók alakul ki, amitől érzem, hogy a nadrágomban keményedni kezdek, ráadásul a csípőd is nekem nyomódik, amitől még jobban erősödöm. De veled ezt nem szabad, hiszen még ártatlan vagy... - dübörög az agyamban, de amikor kibontakoznék a csókodból, megfogod a fejem és visszahúzol, másik kezeddel pedig a derekamnál fogsz meg és szorosan magadon tartasz. Mégsem olyan szende vagy, mint amilyennek látszol?

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor megcsókoltál egyszerűen annyira éreztem, hogy kellesz nekem....Nem bírtam volna, hogy elengedsz, így amikor kissé enyhül a csókod és érzem, hogy kezdesz kibontakozni az ölelésből, magamhoz húzlak még jobban és még szenvedélyesebben csókollak...

Hogy mit gondolsz most rólam??? Nem tudom, de valahol ezzel most nem is akarok foglalkozni....

Nagyon vágyom rád!

Ahogy közelebb húztalak éreztem valamit, valami nagyon keményet....tehát Te is vágysz rám és kívánsz is... Kezeimmel benyúltam a inged alá, éreztem, hogy kissé bátrabban Te is elkezdesz simogtni...

Annyira jó tested van, érezni akrtam minden porcikádat....

Ahogy kezem felfedezte a hátad, vállad, annyira izmos volt...aztán ahogy előre értem, megakadtam a melleidnél, nagyon kidolgozoztt, szőrmentes volt...egyszerűen nem hittem, hogy tényleg igaz....imádom az izmos férfitestet és a jól kidolgozott melleket!

Látni akartam! Elkezdtem kigombolni az ingedet, hogy lássalak, érezzelek egyszerre...

Közben csókunk alábbhagyott, és nyakamat kezdted csókolni. A Te kezed sem unatkozott ezalatt...

Végre lekerült Rólad az ing. Néztelek, Te próbáltál csókot adni, meg puszilgatni, de látni akartalak és eltoltam kissé magam.

- Nagyon jó tested van, egyszerűen csodálatos, hadd nézzelek, olyan érzékien férfias!

Mikor kicsit kigyönyörködtem magam, rögtön átöleltelek, puszilgattam vállad, melled, ezt nem bírtam volna kihagyni...

Kissé meglepődtem magamon, de nem akartalak elengedni, érezni akartalak....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor kigomboltad az ingem, akkor már éreztem, hogy elkap a szenvedély és csókolgatni kezdtem a nyakad. Közben dübörgött bennem, hogy "csak lassan-lassan, ne ijeszd el!" Aztán eltolsz magadtól, és látom a szemedben a csodálatot, a hitetlenkedést és a vágyat.

- Nagyon jó tested van, egyszerűen csodálatos, hadd nézzelek, olyan érzékien férfias!

Elmosolyodtam egy kicsit az őszinteségeden, hiszen kimondtad, amit a szemedben olvastam az imént, de aztán ismét magadhoz vontál, és a vállam csókolgattad, majd le a mellkasomon. Kezem is felfedezőútra indult a csípődön felfelé a felsőd alá, és ahogy egyre feljebb kúsztam, akkor érzem, hogy melltartó nem fogja az utamat állni. Az ölelésben agésszen a nyakadig kúszok, de ahogy hajolsz lefelé a bimbómhoz, úgy húzom le rólad az anyagot. Végül egy mozdulattal bújsz ki belőle és mint akit csak megzavartak, már hajolsz is vissza rám. Érzem a nyelved, ahogyan körözik a bimbómon, meg-megpöccintve, amitől a nadrágomban igen erősen feszülni kezdek. Tenyeremmel előre siklok a testeden és beleültetem a melleid, hogy kényelmesen simogathassam őket. Forró lehelleted érzem a bőrömön, ami ujjaim hatására szabadul fel belőled, de ettől még hevesebben játszasz a mellkasomon.

Hogy kényelmesebben legyünk, lefekszem a fűbe a hátamra, hogy fölémhajolva folytasd a szopogatást. Nem is hagytad abba, egy pillanatra sem engedtél el közben.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy mellbimbóidat kényeztettem nyelvem hegyével, valahogy lekerült rólam a felsőm, de nem emlékszem rá pontosan, hiszen úgy éreztem egy másodpercre sem engedtelek el....talán mégis.

A kezeid olyan gyengéden és férfiasan simogatták a melleimet, hogy szinte fájt....nagyon vágytam erre.

Nagyon sokáig időztem a melleiden, halk sóhajok között pusziltam, simogattam, kényeztettem őket...éreztem, ahogy bimbóid megfeszülnek...

Lassan megfogtál, szorosan megöleltél és lefeküdtél hanyatt a fűbe, de én érezni akartalak, nem akartalak elengedni....így kísértelek egészen a földig, nyelvem, szám a melleiden játszadoztak ezalatt is!

Rád ültem, talán akkor tűnt fel, hogy mennyire is kívánsz, mennyire feszül a nadrágod, lassan elkezdett kezem dolgozni a nadrágodon, hogy mielőbb segítsek rajtad és ki tudjam szabadítani, amire én is annyira vágytam, hogy érezzem magamban!

Csak úgy, mintha kiugrott volna...ez még jobban tűzbe hozott...

Ránéztem, majd szemedbe néztem...megcsókoltalak és Te ugyanazzal a szenvedéllyel visszacsókoltál..

Közben lassan belehelyezkedtem keményre duzzadt férfiasságodba...csípőm pillanat alatt eltalálta a megfelelő irányt...nagyon lassan óvatosan ültem bele, eközben nyelveinkkel, szánkkal felfedeztük egymás száját, ahogy óvtosan végignyaltad szám szélét, egyre erősebben elfogott a vágy

Érezted rajtam a vágyat, kezeidet a csípőmre tetted és lassan Te is megemelted a csípődet, hiszen Te sem bírtál már magaddal, érezni akartál, minél beljebb felfedezni a testemet.

Egyre ütemesebben, szenvedélyesebben kezdtük szeretkezni, nagyon élveztem, kissé hátra dőltem, hogy még jobban belém tudj hatolni...

Ahogy ott belül megtaláltuk a pontot... Nagyon közel kerültem a csúcshoz, élvezettel vonaglottam rajtad, ahogy Te adtad az ütemet...

- Most! - szólaltam meg, de hangom alig volt hallható, majd nagyobb nyögés hagyta el a számat, kapkodtam a levegő után....

Te is ebben a pillanatban engedtél vágyaidnak... Neked is sóhajok és nyögések hagyták el ajkaidat...

Nagyon jó volt, hogy egyszerre élveztük a pillanatot....

Még sosem éltem át ilyet....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor kiszabadítottál a nadrágomból egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, olyan jól esett a feszülés után. Aztán amikor csókban forrtunk össze, beleültél, egyszerűen belezsongtam. Elszédültem, miközben megfeszültem benned. Megkapaszkodtam a csípődben, hogy még beljebb érezzelek, de kicsit hátradőlve gyengéd körzésbe kezdtél a csípőddel. Ez már sok nekem, hiszen annyira vágytam már rád eddig, hogy a táncoddal egyre jobban masszíroztál benned. Ráadásul egyre jobban dörzsölted a makkom, ami még inkább a szakadék szélére sodort.

- Most! - majd egy hatalmas nyögés szakadt fel belőled, de én is megkapaszkodtam a csípődben, mélyen magamra húzva próbáltalak megtartani, de már nem volt visszaút. Benned robbantam fel, és nyögéseink, hörgéseink az égig hallatszódtak. Egymáson remegtünk, testünkön át-átvonultak a hullámok.

Éreztem, ahogyan a szellő átsuhant rajtunk, megcirógatott minket. Majd ajkaid érintése az enyéimen olyan édesen érintett, hogy magamhoz húztalak, miközben még mindig benned remegtem.

- Csodaszép vagy, mondták már? - mosolyogtam a szemedbe nézve.

- Ugyan már! - elpirultál, de újabb csókot kaptam. - Úgysem hiszem el, tudod...

Pár tincset elsimítottál a hajadon, de édesen visszahullottak az arcodba.

- Hagyd így! Imádom nézni! - szólok, mielőtt odanyúltál volna.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon régen volt már ilyen gyönyörű napom, mint a mai...

Szerettem volna, ha soha nem érne véget...

Csak feküdtünk, öleltük egymást...

Aztán eszembe jutott, hogy lassan öltöznünk kellene...

- Mit szólnál, ha felöltöznénk és bemennénk az uszodába? Szívesen úsznék egyet, ha neked is lenne kedved. - kérdeztem kertelés nélkül...

- Tetszik az ötlet, én is szívesen úsznék veled. A szaunához mit szólnál?

- Az nagyon jó lenne, 1x voltam szaunázni és nagyon tetszett, de az már jó régen volt...


Felöltöztünk, én most kissé zavarban voltam, éreztem testemen pillantásodat, ami folyamatosan kísérte a mozgásomat.

Kézen fogtál és magadhoz húztál:

- Annyira jó volt veled szeretkezni, veled lenni, szeretném, ha együtt vacsoráznánk fent a szobámba és nálam töltenéd az éjszakát!

Szinte nem tértem magamhoz, hirtelen bizsergés futott át minden porcikámon, ahogy öleltél, szorosan magadhoz vontál, olyan érzéki, gyengéd, finom voltál, mint aki védelmezni, óvni akar még éjjel is...

Nagyon vágytam rá én is, hogy ne kelljen egyedül aludnom...most úgy sem tudnék aludni...ez után a gyönyörű nap után...

- Rendben! - vágtam rá gyorsan, szenvedélyesen. Megcsókoltál, láttam arcodon az örömöt, boldogságot.

Kézen fogtál és elindultunk a szálloda felé...

Csak mosolyogtunk egymásra, de nem jött ki hang a torkunkon....

A liftből kiszállva...

- Készülj össze, aztán találkozzunk nálam az 130-asban, rendben?- kérdezted...

- Vissza kell mennem ....

- Hova??

- Anyuéknak szólok, hogy ne keressenek...

- Talán ők laknak a negyediken?

- Igen, akkor megyek és ha kész vagyok átmegyek...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Uszoda és szauna... Milyen jó ötlet! Ellazulunk, kényeztetjük magunkat és egymást... Ezek a gondolatok kavarogtak bennem miközben öltöztünk. De nem tudok betelni veled, és elveszteni sem szeretnélek. Ezért megfogtalak és magamhoz öleltelek:

- Annyira jó volt veled szeretkezni, veled lenni, szeretném, ha együtt vacsoráznánk fent a szobámba és nálam töltenéd az éjszakát! - még én is meglepődtem a kiejtett szavakon, de már nincs visszaút. Meghívtam és csak bízhattam benne, hogy nem kapok visszautasítást.

- Rendben! - kaptam meg a választ és ahogy a szemedbe néztem, éreztem, hogy hasonlókon gondolkodtál. Egy csókkal jutalmaztam ezt a határozottságot, majd elindultunk visszafelé a szállóba.

Miközben sétáltunk, néztem az arcodon látható boldogságot. Egyszerűen sugároztál az örömtől, legszívesebben felszálltál volna. Visszafelé alig beszélgettünk, inkább csak ismerkedtünk egymással, hogy ki mit dolgozik, vagy hol lakunk. Egészen a liftig jutottunk, amikor felérve az ötödiken kiszállunk.

Hozzád fordultam, és biztos, ami biztos, még egyszer megbeszéltük az időpontot:

- Készülj össze, aztán találkozzunk nálam az 130-asban, rendben? - de anyudékhoz kell menned. Eszembe jutnak, hogy a negyediken szálltál ki:

- Talán ők laknak a negyediken?

- Igen, és ha kész vagyok, átmegyek... - felelted és még egyet intettél, mielőtt megfordultál.

Elválnak az útjaink és mindketten a saját szobánk felé indultunk el. Már ott volt a korábban rendelt ital a poharakkal. Nagyon jó, és remélem este örülni fogsz neki. De most fürdés jön, tehát hol is az a fürdőnadrág? Megvan!

Gyorsan ledobáltam a ruháimat a földre, majd összerakva a szekrénybe tettem, és a fürdőnadrágot, majd egy köntöst felkapva leültem egy székre. Alig vártam már, hogy a kopogásod meghalljam az ajtómon.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Bementem anyuékhoz és megbeszéltem velük, hogy nagyon jól érzem itt magam, lemegyek úszni, szaunázni, de nem egyedül és ne keressenek!

- Majd jelentkezem, menjetek ti is élvezzétek a napokat! - Mikor kifelé indultam, még visszaszóltam: - Ne várjatok a vacsorával, mert én nem jövök vacsorázni! Holnap ismét megnézlek benneteket!

Apám felé fordultam és halkan mondtam:

- Romantikázzatok egy kicsit anyuval! - és rákacsintottam.

Siettem fel a szobámba, felhúztam a fürdőruhám, fogtam egy törülközőt, felvettem egy köntöst és kifelé indultam, mire megtorpantam:

- Biztos, hogy jó ez nekem, miért kellett megígérnem, hogy nála alszom?? Hiszen még csak ma ismertem meg! Tiszta hülye vagyok....nagyon elbizonytalanodtam, hogy nem jól cselekszem és féltem. Hanyatt feküdtem az ágyon és a plafont néztem... Nem tudom meddig voltam így, de egyszer csak kopogást hallottam.

Biztos anyu.... - gondoltam, és ajtónyitás közben már mondtam is... - Szia anyu, mond... - de nem anyu állt az ajtóban, hanem Te.

- Szia - mondtad bizonytalanul...

- Szia, hát Te??? Nem úgy volt, hogy én megyek át???

- De nem győztem kivárni és látni akartalak!!!

- De hiszen nemrég váltunk el!

- Deeee, szóval... már 1 óra eltelt és nagyon hiányoztál és....

- Tényleg 1 óra eltelt azóta? Ne haragudj, nem is vettem észre.

- Látom készen vagy, mehetünk?

- Igen épp indulni akartam.... - pedig dehogy akartam, nem tudtam mi tévő legyek, hogy mondjam meg neked, hogy nem szeretnék nálad aludni, túl korai...

Na mindegy, egyelőre nem mondok semmit.

Elindultunk le az uszodába, de valahogy zavart voltam, hogy abban a tudatban vagy boldog, hogy nálad alszom...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Várom a kopogásod, de semmi. Pedig így mi lesz a vacsorából, ha még úszni is megyünk? Ránézek az órámra, hát már túl vagyunk a fél órán, de kicsit még várok. A percek lassan kúsznak, de úgy döntök, hogy háromnegyed óra elég lesz, és a keresésedre indulok. Néztem a plafont, a szobát és rajtad gondolkodtam: milyen ártatlan vagy és mégis tele energiával. Huncut és mégis félénk. Elmosolyodtam kicsit, hogy kis vadócka vagy, aki fél kimutatni mit is szeretne. Pedig a szigeten a parkban nagyon is úgy tűnt, hogy tudod mit akarsz. Meglátjuk mi lesz majd este...

Letelt az idő, úgyhogy kilépek a szobából. Sehol senki a folyosón. Törülköző a vállamra, ajtót bezárom és a köntöst összehúzva elindulok. Hol lehet a huszonötös szoba? Nézem a számokat a másik szárnyon, de ilyen nincs. Akkor nincs mit tenni, emlékeim alapján nagyjából egy vonalban volt az ablakunk, tehát az ajtónak is valahol itt kell lennie. Ha meg rossz helyre kopogok majd, elnézést kérek. Lássuk, csak határozottan!

Nyílik az ajtó és a hangod is meghallom:

- Szia anyu, mond... - és megszakad a mondatod. Nem vártál rám, vagy már elfelejtettél?

- Szia... - ha már nem rám vártál, akkor nem tudom mit mondhatnék.

- Szia, hát Te??? Nem úgy volt, hogy én megyek át??? - mintha némi szemrehányás is lenne a hangodban a meglepődésen kívül.

- De nem győztem kivárni és látni akartalak!!! - azt hiszem ez elég egyértelmű volt ennyi várakozás után, ami örökkévalóságnak tűnt.

- De hiszen nemrég váltunk el! - mondod. Kissé messzi volt már az a nemrég...

- Deeee, szóval... már 1 óra eltelt és nagyon hiányoztál és... - próbálom menteni a menthetőt, mintha csak én lettem volna a hibás, hogy nem vártam ott.

- Tényleg 1 óra eltelt azóta? Ne haragudj, nem is vettem észre. - Kissé visszavettél a hevességedből, és ahogy a szemeidbe néztem megint... Tudnék én rád haragudni valamikor is?

- Látom készen vagy, mehetünk? - próbáltam rövidre zárni a beszélgetést, nehogy elmérgesedjen az első kisebb vitánk.

- Igen épp indulni akartam... - mondtad nem éppen meggyőzően, de a lényeg, hogy az ajtó csukódik mögöttünk és elindulunk. A medencében majd kellemesen ellazulsz.


Mikor beérünk a csarnokba, a víz illata megcsap. Van kint és bent is medence, de ma már eleget voltunk kint úgy gondolom, ezért egy üres pihenő padot keresünk és arra pakolunk le. Amikor leveszem a köntöst, nem titkoltan alaposan végigmérsz. Némi szemtelenséget is vélek felfedezni a tekintetedben, aztán te veszed le a köntöst. Csodás alakod viszont én sem bírom titkoltan megnézni...

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy az uszodába értünk, kezdtem kissé megnyugodni...megpróbáltam nem gondolkodni...

Leveted a köntöst....lassan végignézlek, most viszont cseppet sem vagyok nyugodt, ugyanis kezd elönteni a forróság, ahogy abban a fürdőnadrágban látlak....Nagyon izmos vagy, nagyon jól áll ez a nadrág...fut végig az agyamon..


Látom azért Te sem tartod vissza tekintetedet, Te is lassan végigmérsz...kíváncsi és érdeklődő a tekinteted!

- Ugorjunk már be...- mondatomon kissé meglepődsz, de nekem ez természetesnek tűnik...- Imádok ugrani és nem lassan belemenni...


Ahogy ezt kimondtam, már landoltam is a vízben...

Feljöttem a víz felszínére, visszafordultam és látom, Te még a medence szélén állsz.

Aztán egyszer csak nekifutsz és már ott vagy Te is... De hol???? Nézelődöm, hogy meglássalak....

Nagyon tiszta a víz, de most valahogy elvesztél a szemem elől. Talán elgondolkodtam, ahogy ott álltál és végignéztelek mégegyszer.

Férfias és gyengéd, de hogy tudod vajon kiváltani belőlem ezeket az érzéseket, vágyat, ami miatt olyan forró vagyok és végigfut rajtam a bizsergés?

Gondolataim elszálltak, amint valaki befogta a szemem hátulról. Persze jól megijedtem, mivel nem számítottam most rád, nagyon el voltam merülve... És megint csak rajtad...

Ez kezdett kínos lenni, hogy egyfolytában rajtad agyalok!

Mikor kezeidet megfogtam, hogy elvegyem a szemem elől, valahogy megint az a bizsergés, nagyon jó érzés volt. Testem fel volt hevülve, pedig a víz hideg volt, amiből most mit sem éreztem...

Kezedet nem engedtem el, hanem magam előtt leengedtem, Te azonnal átöleltél, mintha érezted volna, hogy erre vágyom...

Nagyon örültem, hogy nem kellett mondanom most semmit, egyszerűen átadtam magam az érzésnek.

Kissé hátrahajtottam a fejem, félig oldalra döntve, majd megcsókoltad a nyakam.

Ebben a pillanatban, ahogy láttad rajtam mennyire is élvezem ezt a dolgot, hirtelen megfordítottál és magadhoz húztál.

A szoros ölelés és szenvedélyes csók után javasoltad, hogy keressünk valami nyugodt helyet a medencében.

Mikor ráleltünk, azonnal magadhoz húztál.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Ugorjunk már be! - szólsz oda és a következő pillanatban már a vízben is voltál. Már csak egy pillanatra lepődtem meg azon, hogy ilyen váratlan dolgaid vannak, hiszen a szökőkúti futás után már szinte számítottam erre. Kicsit el is gondolkodtam, hogy milyen hirtelen természetű vagy, de pont ez a gondolkodás nélküli cselekedeteid vannak. Máskor pedig azon kaplak, hogy elmerengsz. Milyen fura és szeretnivaló vagy! Biztos nem unatkozom melletted majd!

Ezen morfondíroztam, mikor észrevettem, hogy vársz az ugrásomra. Miért is ne? El is mosolyodtam, mert egy kis csínytevés eszembe jutott. Már ugrok is a medencébe, a víz összecsap a fejem felett. Kihasználom, hogy mély a medence és kinyitom a szemem. Hol is vagy? Á igen, ott! Gyorsan mögéd úszom a víz alatt, szerencsére nem mozdulsz. Feljövök a vízből, de még akkor sem fordulsz meg. Be is fogom a szemed. Szó nélkül, nehogy eláruljam magam, de aztán megfogtad az ujjaim, és lecsúsztattad. Nem engedted el, hanem a derekad köré kísérted a kezem. Átöleltelek és a nyakadba pusziltam. Nem tiltakoztál, inkább még adtad is ezt a puha részed, hogy még és még szeretnéd. Lehet róla szó, de nem itt...

- Gyere félre édesem, itt szem előtt vagyunk! - súgom és a medence egy gyengébben megvilágított sarkába húztalak. Ahogy odaértünk, nem bírtam már magammal, és megfordítottalak, forró csókkal zárva le a meglepetésed sóhaját. Kezed a nyakam köré fonódott, és szenvedélyes csókban merültünk el, nyelvünk kergetőzve kereste a másikét. Derekadról a kezem a popsidra csúszott, melyek formásan simultak a tenyerembe. De egy kisebb belemarkolás után a combodig simítottalak a víz alatt.

A csókból kibontakozva odasúgod:

- Itt szeretnéd? Nincsenek sokan? - láttam az aggódást a szemedben, de körbenéztem. Igazából most csak három-négy ember volt a fürdőben, ők lelkesen rótták a köröket a medencében. Ekkor beindították a pezsgő részt, pont ahol ültünk. Meglepődtem, mert ritka, hogy nagy medencében ilyet használnak, de aztán láttam, hogy az úszók is észrevették, és a medence túlsó oldalain leültek egy-egy ilyen pezsgő helyre. Így tényleg csak mi maradtunk a közelben, senki sem láthat.

- Csak bátran drágám, senki nem láthat semmit. - mosolyogtam rá, és a maradék félelmedet újabb csókkal oszlattam el. Bátorításképp a tenyerem a melledre siklott, és miközben köröttünk bugyogott a víz, kibújtattalak a felsődből. Bimbóid szabadon és keményen várták ujjaim kényeztetését.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint a medencén belűl egy enyhén megvilágított sarokba értünk, Te azonnal magad felé fordítottál, magadhoz húztál és megcsókoltál...de olyan szenvedéllyel, hogy szinte meglepődni sem volt időm...

Kezem átkarolta a nyakadat és egyre húztalak magam felé...

Kezeid a popsimat simogaták, közben egyre mélyebben nyúltál a bugyim szélénél...majd a combomat érintetted, simogattad...

Kicsit aggódva néztem körül, fura egy helyzet, de annál izgalmasabb....viszont annál jobban bízom benned, hogy ne bízzam rád magam....akár egy medencében is...

Amikor beindították a pezsgőfürdőt, kissé alábbhagyott izgalmam, mivel láttuk azt a pár embert, ahogy a medence másik részében elhelyezkednek ezeknél a helyeknél.

Izgalmamat nem tudtam azért előtted leplezni, ezért megint megcsókoltál, ahogy éreztem a szenvedélyt, a gyengédséget, félelmem így el is szállt teljesen, csak érted, neked voltam...

Ahogy a víz ellepett a vállamig, Te kibújtattál a felsőmből és mellbimbóimat kezdted kényeztetni...Nagyon élveztem ezt az izgalmas helyzetet...néha igaz végigfutott a gondolat, hogy nem vagyunk teljesen egyedül, de valahogy oszlottak a félelmeim, amint újra és újra megcsókoltál, miközben kezeid a melleimet kényeztették.

Ahogy ültem veled szembe az öledbe egyre éreztem rajtad, hogy mennyire is kívánsz, vágysz rám... Én is simogattam, masszíroztam izmos vállaidat, melleidet és egyik kezemmel a tarkódat cirógattam, majd fejedet húztam közelebb.

Kezed egyre a bugyim szélénél simogatta ágyékomat...egyszer csak egyik kezed elemelte a bugyimat, másik kezedet becsúsztattad a fenekemhez, majd a másik is becsúszott a bugyim alá...

Markolásztad, simogattad...egyre erősebb vágyat éreztem utánad.

Majd kezed kissé lejjebb haladt, egészen a popsim bejáratáig...kissé kényelmetlenül éreztem ekkor magam, kissé megfeszült testem....érzékelted ezt, majd ismét szenvedélyes csókkal oszlattad félelmeimet...

Kezed előről indult el a bugyimban....

Ezalatt az én kezem sem tétlenkedett, melleidet, vállaidat simogattam, majd egyre lejjebb vándorolt, egészen a fürdőnadrágodig..

Amikor ismét érzékeltem vágyadat, halk sóhajt hallhattál, majd egyre szenvedélyesebb lettél.

Én is vágytam rád, hogy megfogjam, hogy érezzem, így lassan próbáltam kezeimmel kiszabadítani férfiasságod a nagyon izgató fürdőnadrágból...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan ott ültél az ölemben, és szemedben még bizonytalanságot véltem felfedezni, de a kezem elölről és hátulról a bugyidba csúszott. Semmit sem lehetett látni a bugyogó vízben, csak éreztem, hol is járok, de pontosan tudtam mit teszek.

Amikor ujjaim elérték a hátsó nyílásod és a barlangod, gyengéden nyitogatni kezdtem mindkettőt. Ekkor éreztem, hogy már keményen álló férfiasságomat egy mozdulattal kiszabadítottad a nadrágomból. A levegőbuborékok is gyengéden masszírozták a makkom, de amint ujjaid ráfonódtak és először finoman, majd határozottan húzogatni kezdted...

Én sem tétlenkedtem rajtad: két karom közrefogott elölről és hátulról, ujjaim pedig gyengéden masszírozni kezdtek. Elől a csiklódon simogattalak, először csak éppen, alig megnyomva. Hátul a popsidnál viszont nyitogatni kezdtelek, hogy szokd az ujjam, majd amikor úgy érzem, hogy beljebb csúszhatok, bedugom a középsőt. Szemed kikerekedett és a szád kinyílt, mintha felsikoltanál, de gyorsan csókba fojtottam a hangod. Picit még beljebb csúsztam, és a csiklód is két ujjam közé vettem, morzsolgatni kezdtem őket. Kívülről egy szenvedélyesen csókolózó párnak láttak minket, de a víz alatt keményen markoltad a férfiasságom, miközben ujjaim ahol lehetett kényeztettek. Nem mozdulhattál, se előre, se hátra, mert minden irányban a kezemnek nyomtad volna magad.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Melleimet szabadon érezhettem, ahogy simogattad, és a pezsgőfürdő masszírozta őket...Furcsa érzés volt, de gyönyörű.

Kezeid már a bugyimba jártak...egyikkel a csiklómat simogattad, masszíroztad, gyengéden, majd ahogy egyre jobban vágytál rám, két ujjai közé fogva kissebb körkörös mozdulattal kényeztetted...

Másik kezed a fenekem bejáratánál kalandozott...éreztem, hogy egyre beljebbb szeretne csúszni ujjad a popsimba, de véletlenül sem erőltetted, pont úgy csináltad, hogy az jó legyen, ne fájjon..éreztél...

Ahogy kissé belljebb toltad ujjad, szinte fel tudtam volna sikoltani, de száddal máris lezártad ajkaimat és forró csókban fojtottad el, nehogy feltünést keltsek.

Végre kiszabadítottalak feszes fürdőnadrágodból...én is szerettem volna adni neked...

Habár figyelmem kifelé egyre jobban kezdett alábbhagyni, ahogy kényeztettél elölről-hátulról.

Határozott, de gyengéd mozdulattal fogtam meg vágyakozó testrészed...lassan húzogatni kezdtem...másik kezemmel erősen kapaszkodtam a tarkódon, és fejedet húztam közelebb a számhoz, hogy minél jobban el tudjam fojtani a bennem lévő nyögések, sikolyok hangját.

Mozdulni sem mertem, mivel elölről-hátulról is kényeztettél...élveztem a helyzetet, ahogy így szinte csapdába ejtettél...

Néha fel-fel néztem...ekkor érezted rajtam, hogy feszült vagyok...azért kicsit izgultam, hogy tényleg nem figyel-e valaki minket.

Ismét határozott mozdulattal csókoltál meg, hogy esélyem se legyen gondolkodni...

Majd kivetted kezemből a férfiasságodat és rám néztél...

Lassan a bejáratomhoz helyezted...elengedted, majd még közelebb húztál...belém hatoltál, ebben a pillanatban tényleg nyögések hagyták el a számat, amit már nem tudtál megakadályozni...de ahogy éreztem nem is akartad, mivel Te is elég izgatott voltál és ajkaid közül halk sóhajok szálltak fel....

Itt már nincs visszaút, nem érdekelt a közönség, ha volt is..egymásnak voltunk, csípőm egyre szenvedélyesebben kezdett járni előre-hátra...nagyon jó volt...kezeiddel popsim két felébe kapaszkodtál és így húztad magad egyre beljebb...beljebb...

Én annyira szorosan öleltelek, magamhoz húztalak, hogy már szinte egy testté váltunk...

Kezdtünk a csúcsra érni...éreztem Te sem bírod már sokáig...hiszen ez az izgalommal egybekötött izgalom, szenvedély még jobban felspanolt bennünket!

Testünk egyre összehangoltabban mozgott, átvettük egymás ritmusát, majd egy erősebb lökés után válladra borultam... Kissé talán beléd is haraptam, de nem bírtam máshogy elfojtani feltörő vágyamat.

Ebben a pillanatban Te is a gyönyör csúcsára érkeztél, én hallottam, éreztem magamban...

Levegő után kapkodtál... Sóhajaid szertefoszlottak...

Amikor már lehiggadtunk, férfiasságod még mindig bennem éreztem. Annyira forróak voltunk belül, és olyan jó volt érezni ezt a vágyat, ezt a szenvedélyt, ami ekkor áradt belőlünk...

- Tudod mire vágyom még?? - kérdeztelek.

- Bármit megadnék, hogy jól érezd magad, hogy örömet szerezzek! - néztél rám.

- Úgy szeretnék aludni, hogy egész éjjel érezhessem a közelséged, átölelve, szeretve, érzékien...

- Erre én is vágyom, hogy érezhesselek, minél közelebb magamhoz. - és megcsókoltál.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon jól esett, amikor forró öledbe csúszhattam, és egyre mélyebben és beljebb érezhettelek. Kitöltöttelek odabent, és amikor gyengéden körözni kezdtél a csípőddel, akkor már éreztem, hogy innen nem lesz menekvés, meg kell adnom magam a szelíd erőszaknak. Nem tiltakoztam, de ujjammal a popsidnál irányítottalak finoman. Forró lüktetésed egyre tüzesebb lett és a körülöttünk áramló víz sem tudta már ezt lehűteni. Néha körbenéztem, amikor tudatom felszínre került, nehogy túl feltűnően játsszunk egymással, de szerencsére inkább néztek minket csókolózó szerelmespárnak, mint többet elképzeltek volna. Aztán visszamerültem az élvezet habjaiba és csak sodródtam az árban, mely egyre jobban feltörőben volt.

Éreztem, amikor tested izmai keményre feszültek, és mielőtt felnyöghettél volna a kéjtől, gyorsan a szádra tapasztottam az enyémet, mikor még párat mozdultál és ez már nekem is sok volt. Kitöltöttelek, megkeményedtem újra és újra, amit a víz áramlása is fokozott. Végül a karodba hulltam, de tartottalak is.

Mikor magamhoz tértem, a szemembe néztél. Édesen mosolyogva ezt súgtad:

- Tudod mire vágyom még??

Lehet ilyenkor ellenállni? Amikor bármit megadnék? Miért is ne tudhatnád meg mit gondolok épp?

- Bármit megadnék, hogy jól érezd magad, hogy örömet szerezzek! - mosolyogtam rád, ahogyan csapzottan és mégis kipirulva néztél a szemeimbe.

- Úgy szeretnék aludni, hogy egész éjjel érezhessem a közelséged, átölelve, szeretve, érzékien...

Igen. Én is így gondoltam, ennél tökéletesebb nem is lehetett volna, mintha csak a gondolataimba látnál.

- Erre én is vágyom, hogy érezhesselek, minél közelebb magamhoz. - csókollak meg. Megfogom a derekad és magam mellé ültetlek. Megigazítjuk magunkat, és megkérdezem, bár jólesően fáradt vagyok:

- Úszunk egyet?

- Most inkább ne. Mit szólnál, ha felmennénk, és megvacsoráznánk? Most olyan fáradtnak érzem magam. - feleled kis mosollyal. Én is éhes lettem, talán a víz teszi?

Kiléptünk a medencéből és ismét megnézhettem sportos alakod és izmaid szépségét. A lifthez már köntösbe öltöztünk, majd amikor felértünk az emeletre, egy csókkal váltunk el:

- Amint átöltöztem, jövök át hozzád. Melyik a szobaszámod? - kérded mosolyogva.

- A 305-ös. - felelem. - Akkor várlak, és kopogj kettőt, ha te vagy az.

Egy újabb csók után megvártam, míg eltűnsz a sarkon, majd a szobámhoz indultam. Milyen édes egy nő vagy, és mégis milyen szenvedélyes! De most ideje átöltözni és vacsorát rendelni!

Amint becsuktam az ajtót mögöttem, láttam, hogy a bort már felhozták. Letelefonáltam, hogy a vacsorát itt szeretnénk elfogyasztani és két főre rendeltem. Remélem ízleni fog.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Fura egy érzés volt, ahogy a medencébe szeretkeztünk, furcsa, de annál inkább szenvedélyes.

Úszni valahogy már nem jutott az energiámból....ezért kértelek, hogy menjünk fel és vacsorázzunk meg.


Egy csókkal elváltunk, mikor felértünk az emeletre és kérdeztem : - Amint átöltöztem, jövök át hozzád. Melyik a szobaszámod?

- A 305-ös. Akkor várlak, és kopogj kettőt, ha te vagy az. - felelted.


Nagy izgalommal gyorsan letusoltam és felhúztam egy könnyű nyári ruhát....a ruha sejtelmes volt...melltartót nem vettem fel és úgy döntöttem a bugyi sem szükséges.

Magam előtt láttam, ahogy a lassan lenyugvó nap fényénél az ablak előtt állok és Te nem tudod szemeidet levenni rólam.

A ruha ebben a sejtetős fényben látni engedi majd a vonalaimat....ezek a gondolatok jártak a fejembe, ahogy a tükörbe néztem.

Nagy izgalom uralkodott rajtam....nem értettem magam sem, hogy mi az oka, hiszen most is érezhettelek nem is olyan régen a medencébe...de valahogy újra érezni akartalak.

Így sietősre fogtam a dolgot és már kopogtam is kettőt.

Az ajtó kinyílt, mikor megláttalak alíg bírtam megállni, hogy ne öleljelek meg, ne ugorjak a nyakadba.

Igazán sportos testalkatodat most még jobban látnii engedte öltözéked, mely egy combközépig érő nadrág és egy trikó kivágású felsőt takart.

Beljebb hívtál...kicsit feszélyezett voltam, de nem tőled, hanem miattad...nagyon vágytam arra, hogy megérinthesselek...de nem tettem....vártam, hogy Te érints meg.

Az ablakhoz léptem, kissé kezdett félhomály derengeni a szobában....

Nagyon jó volt látni azt, amit elképzeltem a szobámba a tükör előtt.

Majd megfordultam és kinéztem az ablakon....ebben a pillanatban odaléptél és éreztem a leheleted a nyakamon, kezeidet pedig a derekamon.....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan ott álltál az ajtóban, abban a lenge ruhában, egyszerűen lenyűgöztél. Lehet, hogy nem vetted észre a döbbenetem, de igazán levettél a lábamról abban az öltözékben. Miután becsuktam mögötted az ajtót, az ablakhoz léptél. A beszűrődő fény tökéletesen kirajzolta a ruha alatt az alakodat és ennek már nem tudtam ellenállni.

Mögéd léptem és átkaroltam a derekad. Illatod máris az orromba kúszott fel, ahogyan a tarkódhoz értem az ajkaimmal. Nagyon finom, diszkrét illat, mely mégis bódítóan szenvedélyes. Pár apró csókot hintettem rá, de aztán eszembe jutott, miért is hívtalak ide. Ujjaim ahogyan lecsúsztak a derekadról a csípődre, máris felfedezték a ruha alatti fehérnemű hiányát, ami még jobban feltüzelt. De még nem most. Előbb egy kis érzéki felvezetőt szerettem volna adni vacsora formájában, hogy kellően ellazulhass.

Odakísérlek az asztalhoz és alád segítem a széket. A vacsorának is elvileg meg kell érkeznie mindjárt, de addig felnyitom a bort. Figyeled a mozdulataimat, de közben beszélgetni is kezdünk. Kedvesen megjegyzed a nyitásnál, hogy csak keveset kérsz, nehogy a fejedbe szálljon, de végül meggyőzlek, hogy ez egy igazán finom bor, érdemes egy pohárral megízlelni.

- Mindjárt itt a vacsora is... - jegyzem meg, ahogy leülök, majd kezünkbe vesszük a poharakat és kocintásra készülünk. De mielőtt megtennénk, látom, hogy mondani szeretnél valamit:

- Kettőnkre. Arra, hogy rád találtalak és arra, hogy ilyen álomban részt vehetek veled. Köszönöm neked.

Szívem beledobogott e szavakba, melyet úgy éreztem nem hagyhatok viszonzás nélkül:

- Én köszönöm, hogy nem utasítottál vissza és elfogadtad a vacsorát és a társaságomat. Remélem minél több időt töltünk majd együtt.

Ezután a két pohár összecsendült és egymás szemébe nézve kortyoltunk belőle. Ekkor kopogtattak és kiszóltam, hogy szabad, hiszen megjött a vacsoránk.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy ajkad a tarkómhoz ért.....egy bizonyos bizsergés fogott el. Amikor kezeid megfoták a derekamat, majd lejjebb csúsztattad a csípőmre....kissé megállt, mintha nem simogatnál, hanem inkább keresnél valamit, amit nem találtál meg....Eközben, ahogy magadhoz húztál érezhetően vágytál rám...amikor nem találtad a fehérnemű pántját...szinte hátulról döftél belém férfiasságoddal.


Érezhető volt, amikor az asztalhoz kísértél, hogy nem igazán akarsz elengedni. Végig figyeltem mozdulataidat, amint a bort felemelted az asztalról és kinyitottad. Eközben megjegyeztem, hogy nem kérek sokat, mivel nem szoktam inni...elég gyorsan megárthat. Meggyőztél, én meg bíztam benned és egy pohárkával tettél elém. Mielőtt koccintottunk volna mindketten örültünk az együttlétnek, hogy egymásra találtunk, amit ki is mondtunk.

A bor tényleg nagyon finom, zamatos volt... nem szeretem tisztán a bort, de ez valahogy akkor és ott... annyira jól esett, mintha a boldogság nedűjéből ittam volna.

Ekkor kopogtattak, Te kiszóltál, mire egy pincérfiú bejött és elénk tette a vacsorát. Nagyon helyes fiú volt, de most ez valahogy teljesen közömbös volt számomra. Alig vártam, hogy itt hagyja a vacsorát és csak veled lehessek. Terítés után távozott, és kettesben maradtunk.

Megvacsoráztunk, közben beszélgettünk, de ahogy az utolsó falatokat az ujjamról elkezdtem nyalni, Te felálltál és odaléptél hozzám. Ebben a pillanatban esett csak le, hogy valószínű az ujjaim nyalogatását végigkísérte figyelmed. Ahogy mellém álltál, szinte egy magasságban volt a férfiasságod és az arcom... Látható jelét adtad annak, mennyire izgatott voltál. Én is nagyon vágytam már rá, hogy érezzem a kezeid simogatását, férfiasságodat, amely engem kíván.

Először átöleltem a derekadat, hozzád bújtam, ekkor még jobban érezhető volt a vágyad.

Aztán simogatni kezdtem egyik kezemmel a fenekedet nadrágon keresztül, másikkal meg lassan elkezdtelek kigombolni.

Amint lehúztam rólad a nadrágot, kissé meglepődtem, mert máris előttem állt büszkén férfiasságod... Nem haboztam sokáig, megfogtam, és lassan elkezdtem simogatni. Most már mind a két kezem férfiasságodat kényeztette, majd felnéztem rád és lassan, figyelve a reakcióidat nyelvemet hozzád érintettem. Szemeid szinte a rabom lett, nem tudtál semmi másra figyelni, csak rám. Kiolvastam a hálát, a gyengédséget, a vágyat, a szeretetet belőle. Ezt annyira jól esett látni, hogy nyújthatok Neked valamit, amit élvezel, szeretsz.

Nyelvemmel egészen a tövéig, kissé hozzáérve végigcirógattam, ekkor nagy sóhaj hagyta el a szádat és kezeiddel a vállaimba kapaszkodtál, majd az egyik kezed a tarkómra csúszott. Beletúrtál a hajamba, cirógattad hajam alatt a tarkóm, ez a fajta gyengédség nagyon jól esett most.

Amikor nyelvem visszaért a végéhez, lassan a számba csúsztattam, egészen mélyre engedtem... Te egyre és mindig keményebb lettél, úgy éreztem már nem bírod sokáig, aztán lassan kijjebb húzva elkezdtem ütemesen ki-be engedni a számba, szinte csak a makkodat fogta körül a szám széle...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A kettesben eltöltött vacsora igazán mennyei volt, a társaságodban pedig szinte repült az idő. Ahogy az utolsó falatokhoz érünk, rád nézek, ahogy szopogatod az ujjadat. Eszembe jut a szigeten tett szeretkezésünk és óhatatlanul is keménységem képzelem oda, mintha csak azon cuppognál ilyen élvezettel. Nem is bírtam ezt sokáig ülve, hiszen már nem titkolhatom mennyire tetszett nekem ez a mozdulat. Odaléptem melléd, amikor megtörölted a kezed és hozzám bújtál. Arcod neki nyomtad lüktető férfiasságomnak, amely ettől még jobban megkeményedett, mintha csak ellened akart volna feszülni. Megmarkoltad a fenekemet és ezzel már egyértelműen jelezted, mennyire vágysz rá te is.

Kigomboltad a nadrágomat és a földre toltad, melyből erősen ugrott elő lüktető szerszámom, mintha a szádhoz kívánkozna.

Két kézzel simogattad, először gyengéden, rám nézve, figyelve minden apró rezdülésemet, melyeket nem tudtam titkolni előled, annyira jól estek a mozdulataid. Szemedbe néztem, amikor egy erősebb húzásnál már nem bírtam tovább, felnyögtem. A kezem a tarkódról a hajadba vándorolt, ahol minden keményebb mozdulatnál beletúrtam. Legszívesebben már a szádban éreztem volna izmos nyelved fonódását.

Mintha csak kitaláltad volna a gondolatom, nyelveddel simogatni kezdted le a tövéig és vissza, amikor kinyitottad a szád majd egyre beljebb és beljebb kerültem benne. Ahogyan megszorítottad odabent, és megszívogattad, máris keményebb lett a makkom. Kérlelőn tekintettem rád, amitől még erősebben rászorítva a peremre ki-be húzogattad. Egyik kezem a válladon, a másik a hajadba túrva jelezte, hogyha nem hagyod abba, akkor a desszert az én forró italom lesz, de mintha nem is törődtél volna ezzel, egyre gyorsabban és szenvedélyesebben járt a szádon ki és be a férfiasságom. Lábaim remegni kezdtek, de nem hagytad abba, és már nem tudtam uralkodni magamon. Megmarkoltam a hajad, amikor feltört belőlem az első lökés...

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Annyira édes volt, amikor jelezni próbáltad, hogy már nem bírod sokáig...szólni szerettél volna, de szeretted is volna, hogy folytassam, de a döntést rám bíztad...

Mikor érezted az egyre ütemesebb mozgást...hallatszott, hogy ki fogsz törni...nagyon tetszett ez a helyzet...örültem, hogy tényleg jó, amit adok.

Amikor kitört belőled az érzés, a vágy, a szenvedély.....éreztem forró nedűdet......jó érzés fogott el.....

Nagyon bennem volt, hogy valami jót okozhatok Neked és ez volt a célom....amit sikerült is elérni...amikor kissé magadhoz tértél....lehajoltál és szenvedélyesen megcsókoltál......lassan magadhoz húztál...felállítottál a székről.....és én azonnal szorosan átöleltelek.......

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amikor felemeltelek, láttam a szemedben a csillogást, és bár remegő kezekkel még, de magamhoz húztalak. Az előbbi robbanás egyszerűen úgy elszédített, hogy kissé meginogtam, de most, hogy ölelhetlek, és érzem a szíved dobbanásait. Kezeimmel a válladnál foglak meg, majd elhúzlak magamról, hogy újra láthassam azokat a szemeket. De csak egy pillanatig gyönyörködhettem bennük, mert csókra vágyó ajkaidban merültem el, és összeforrtál velem.

Ujjaim gyengéden lesimították a ruhád pántját, mely akadálytalanul hullott a földre. A lemenő nap fényében még megcsodálom alakodat, formás tested, mely örökké el tud varázsolni. Lehajolok a nyakadhoz és finom csókokat lehelek rá, karjaid körém fonódnak, majd lekúsznak a derekamhoz. Felhúztad az anyagot és kibújtattál belőle, hogy teljesen meztelenül lehessünk egymáséi.

Felemeltelek és az ágyhoz vittelek, ahol gyengéden leengedtelek. Rám mosolyogtál, ahogy föléd hajoltam és az álladtól kiindulva a nyakadon át elindultam lefelé, végigcsókoltam minden apró pontot. Fekuncogtál, mert néhol érzékeny helyet érintettem, de aztán a hajamba túrva irányítottál merre szereted igazán. A bimbóidhoz érve először gyengéden, majd picit erősebben szívtam magamba őket.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megöleltelek, nagyon jó volt ölelni, érezni, hozzádbújni........Te megcsókoltál, nem bírtad ki, hogy ne érezhess Te is.

Vállamról a ruha pántját letoltad egy gyengéd, de határozott mozdulattal.......így még jobban akartalak érezni....kezeimmel végigsimítottam a hátadat és a derekadra engedtem, majd a fölsőd alá nyúlva lassan húztam lefelé rólad. Így szerettem volna hozzádbújni...egy másodpercre sem engedtelek el....erre Te felemeltél és az ágyhoz vittél, ahol annyira vigyáztál rám, annyira óvatosan fektettél le, mintha hímestojást tartottál volna a karodban.

Csókjaiddal borítottál el...egyre lejjebb haladva......amikor mellem alá értél kissé felkuncogtam, aztán az oldalamon folytattad apró csókjaidat, amikor kissé meg-megrezzentem és közben nagyon boldognak éreztem magam.

Ilyen érzékenyen még sosem érintett férfi, ahogy csókoltál, ahogy simogattál, ahogy törődtél....

A mellemet kezdted csókolni...bimbóim már jelezték, hogy élvezik, amit csinálsz, így még szenvedélyesebben, de annál gyengédebben felváltva kényeztetted bimbóimat....melyre testem reagált....meg-megfeszültem, megrezzentem, bizsergés fogta el a lábam közét...

Hajadba túrva próbáltalak lejjebb terelni, de melleimet nem akartad még elhagyni....nem hagytad magad befolyásolni.....én viszont még jobban érezni szerettelek volna... a csókjaidat, a simogatásodat, szád, nyelved érzéki játékát.

Ismét próbát tettem, habár ez öntudatlan cselekedet volt, hiszen itt már kezeimet a testem irányította...szinte nem is tudtam mit teszek....egyet akartam már...érezni, ahogy szád, nyelved eléri az ágyékomat, és puncimat.

Amint engedtél a próbálkozásomnak...lassan, nagyon lassan haladtál lefelé az ölem felé....

Ágyékomnál viszont megint elidőztél.....

- Kérlek...nem bírom tovább.......- kérleltelek.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Imádlak kényeztetni, a bimbóid egyre feszesebben keményedtek a nyelvemre, de érzem, ahogy a kezeiddel egyre lejjebb toltál. De csak egy idő után engedtem az akaratodnak, hiszen ki akartam élvezni minden pillanatot, amit veled töltettem. Bőröd illata is teljesen elszédített, de ahogyan egyre lejjebb haladtam, forró öled illata az orromba kúszott, Hamarosan elértem a dombod, megy húsosan kívánkozott csókjaimra. Óvatosan megpuszilgattam, majd apró harapásokkal tettem érzékenyebbé. Nyelvemmel aprókat körzök, éppen bekúszva ajkaid mellé, de már úgy hallottam, hogy többre vágysz:

- Kérlek... nem bírom tovább... - hallottam nyöszörgésed, és megkegyelmezek neked. Nyelvemmel lekúsztam az ajkaid aljára, egészen a bejáratodig, majd közéjük feszülve mélyen végighúztam köztük. Tested megremeg, hajamba kapaszkodtál, és amikor a csiklódhoz értem, mély sóhaj szabadult fel belőled. Kihúztam a nyelvem, és újra a bejáratodhoz érintem a hegyét, picikét benyitva. Újabb remegéshullám volt a felelet. Aztán egy erős, de határozott húzással újra szétnyitottam nedves kagylóidat. Nagyon élveztem ezt a játékot, hiszen ráértünk és így minden csepped felitathatom, majd lüktető keménységed várt már előbukkanva. Újabb csapás következett és már előre mosolyogtam, amint megpöccinthetem a csiklód. Nyöszörgésed bekúszott a fülembe és úgy döntöttem, már nem finomkodom: számba vettem duzzadt magod és szopogatni kezdtem. Élveztem, ahogyan egyre forróbb és erősebb lett a morzsolgatásomtól.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint, végre lejjebb haladtál, mert már nem nagyon bírtam testem fölött uralkodni....elérted az ajkaimat..

Nagyon úgy éreztem, hogy minden reakciómra kíváncsi vagy, mindenre, amit csak kihozhatsz belőlem...hiszen már így is eléggé megfeszültem a várakozástól, már minden érintésed olyan forró, bizsergető érzést váltott ki, azt gondoltam ez már nem fokozható...

Pedig mégis..igen...fokozható, de vajon mennyire, meddig??? Magam sem értettem, hogy vágyhatok ennyire rád, de nagyon vágytam...

Ahogy el-el engedted száddal a legérzékenyebb pontomat és ismét hozzá-hozzáértél, már nem bírtam...

Magamhoz húztalak és többet nem engedtem, hogy ne érj hozzám ebben a pillanatban.....nem kellett sok már és a csúcson éreztem magam, sóhajaim, nyögéseim a tudtodra adták, hogy a fellegekben járok....de nem törődve ezzel, tovább folytattad, ismét egy kissé gyengédebben, majd egyre ütemesebben kényeztettél....

- Nagyon jó....még ...so...se...érez.....tem i...i...ilyet...

Ez a pár szó alig jött ki a torkomból, mert levegőhöz is alig jutottam.

Furcsa egy érzés volt, hogy nem törődtél azzal, hogy már beteljesedett...elértem a csúcsot és Te tovább kényeztettél....

Nagyon boldoggá tett, hogy nem arra vártál, hogy abba hagyhasd, hanem, hogy tényleg élvezted is amit csinálsz és még-még-még akarsz adni....

-Imádlak!- ezt már nem tudtam volna, nem kimondani...hiszen tényleg Imádtalak.

Nem bírtam mozdulni sem, de Te türelmes voltál...a fejedet a hasamra tetted...így pihentünk...ezalatt csak arra voltam képes, hogy hajadban túrjam ujjaimat és gyengéden simogattalak!!

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor a remegés végigfutott a testeden, nem hagytam abba a kényeztetést. Újra és újra lecsapott a nyelvem, hogy még többet előcsalhassak belőled. Egészen addig, amíg éreztem, hogy nem csillapodsz. Mikor a hullámok elültek, még finoman folytattam a nyalogatást és lángoló csiklód párszor hűsítő húzással kenegettem. Végül hagytalak pihenni és a hasadra tettem a fejem, hogy érezzem pihegésed, jóleső duruzsolásod. Simogattál, és viszont adtam, ujjaim az oldaladat, combodat, lábadat fedezték fel. Néha fel-felkuncogtál, ha érzékenyebb helyhez értem.

Egyszer csak azt érzem, hogy megfogod a fejem és felhúzod, hogy a szemedbe nézhessek, és ezt súgod:

- Most te jössz... - és elmosolyodtál édesen.

- Megadom magam - válaszoltam és feltérdeltem.

- Nem, nem! - kuncogtál, mintha csak föléd szerettem volna kerülni. - Nem, most te jössz. Feküdj csak ide mellém!

- Rendben... - és hasra feküdtem, mire felnevettél.

- Fordulj csak meg! Ne tiltakozz! - és már nyúlsz is hozzám, hogy megfordíts, de készséggel engedelmeskedem neked, a hátamra gördülök.

- Ja, hogy így gondoltad? - adtam az ártatlant huncut nézéssel, miközben a szemedbe fúrom a tekintetem. Ugyanazt a csillogást látom benne, amikor a parkban is voltunk. Mintha valami csínytevésre készülnél...

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint elértem célom és hanyatt feküdtél rögtön lecsaptam rád.....apró csókokkal elhalmoztam arcodat, szádat, szemeidet, amellyel még mindig kísérted a fejleményeket.

Nyakadat ia csókoltam és így haladtam egyre lejjebb.

Mikor ágyékodhoz értem felnyögtél!

Férfiasságod már ekkor nagyon ágaskodott, mintha sátrat akarna állítani.

Ekkor nagyon gyengéden számba vettem és óvatosan mozogtam.

Most viszont nem az a célom, hogy a számmal kielégítselek, valami újat szeretnék veled tenni, ezért jól összenyálaztalak, körbe-körbe nyalogattam férfiasságod, majd lassan föléd hajoltam, megcsókoltalak és a popómhoz irányítottam férfiasságodat, majd nagyon lassan rádültem....

Tekintetedet nem akartam szem elől téveszteni, vártam a reakciódat.

Kissé meglepődtél, hogy nem az a jól megszokott hely próbál befogadni, hanem valami egészen más, valami szűkebb.

Mikor sikerült teljesen elengedni magam és Te is túlestél az első meglepődöttségen, szép lassan a popómba hatoltál....ahogy rád ültem.

Lassan kezdtem rajtad mozogni, mjd egyre szenvedélyesebben, Te is teljesen felengedtél, látva, hogy nem okozol fájdalmat, mgfogtad csípőmet két oldalt és egyre hevesebb mozgásba kezdtünk....

Élveztem, nagyon jó érzés futott végig testemen.

Annyira jó érzés volt, hogy szabad folyást engedtünk az én nedümnek is, ahogy folyt ki belőlem, amikor a fellegekben jártam...

Neked sem kellett több, tested megfeszült és nyögéseidet hallottam...mintha nem akarnád befejezni...folyamatos és hosszú volt számodra, ahogy nekem is...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Élveztem, amint magad alá gyűrtél, mint egy legyőzött vadat és vártam, hogy fölém kerülj. Amikor viszont óvatosan kezdtél leülni, már sejtettem mit szeretnél, de nem hittem el, de ahogy megnyitottam popsid nyílását, és egyre beljebb kerültem a szűk barlangodba, felnyögtem. Megfeszült a testem, mert makkom olyan érzékeny volt már, hogy minél beljebb mélyebbre hatoltam benned, annál jobban remegtem. Megkapaszkodtam a csípődben, és ahogy teljesen magadba engedtél, először óvatosan fel-le mozgattalak, hogy szokjuk egymást, de végül egyre szenvedélyesebben mozogtunk.

Egyre sűrűbben vetted a levegőt, és éreztem forró leved a testemen, majd a következő pillanatban hátrafeszültél és minden izmod megkeményedett, ahogy nyögésed a fülemig jutott. Olyan erővel hatott rám a látvány és a hang keveréke, hogy a következő mozdulatnál úgy éreztem felrobbanok, majd egy húzás és felrobbantam odabent, mint egy vulkán. Csak jött és jött belőlem a forróság és nem állt meg, csípőd pedig még mozgott lágyan, de ettől folyamatosan megfeszültem.

Végül rám omlottál a mellkasomra, hagytál odabent még lüktetni, miközben csókokat adtál testemre és ajkaimra. Beletúrtam a hajadba, majd ujjaim a hátadra siklottak és finom bőröd simogattam. Forró lélegzeted nyakamon éreztem, majd megcsókoltam a fejed.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Éreztem a forró nedűm, ahogy folyik ki a hüvelyemből, annyira felszabadító érzés volt, aztán éreztem popómban a tiedet, ez is csodálatosan hatott rám..

Lassan mozogtam, de folyamatosan, nem hagtam abba, hiszen látszott, hogy élvezed az utolsó percig.

Majd rád feküdtem, de nem emeltem fel a csípőmet, érezni akartalak még...

Csókoltalak, Te is visszacsókoltál, majd lassan elkezted simogatni a hátamat, ami nagyon érzékenyen érintett, szinte minden mozdulatodra összerezzentem, annyira vágytam rád....úgy éreztem nem tudok betelni Veled.

Szorosan hozzád bújtam, minél közelebb vagyok, minél közelebb érezlek magamhoz, annál jobban éreztem magam.

Lassan felemelkedtem, majd kicsit melléd feküdve szorítottalak, csókoltalak.

Kimentünk a fürdőbe, hogy megtisztítsuk kissé magunkat...

Visszabújtunk az ágyba....

Még mindig vágytam Rád....ezért lassan elkezdtelek ismét csókolni, majd mellkasodat puszilgattam, simogattalak, egyre lejjebb haladva, míg végül lassan megfogtad a popómat és a fejed fölé húztad....

Én lassan nyalogattalak, Te is elkezdted puszilgatni a puncimat, nagyon élveztelek és élveztem azt is, ahogy én nyalogattalak, mikor jól körbenyalogattam a makkod és egész férfiasságod, lassan beengedtem a számba, ameddig csak tudtam, ekkor nyögések szakadtak fel a torkodból.

Jó volt hallani....Erre Te is nagyon felpörögtél......egészen magamban éreztem a nyelvedet, majd a csiklómat szivogattad, ami nagyon izgató volt számomra...éreztem, ahogy onnan kiindulva elindul valami belűl, ami ki akar tőrni... majd nyögések sorozata hagyta el a számat, szinte kapkodtam a levegő után...de egyben akkora érzés kerített hatalmába, mint még soha...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan ajkaiddal körbeöleled, majd megszívod a makkom, máris úgy érzem, mintha csak most keményedtem volna meg hosszú idő óta. A puncid bőrének finom csókolgatása után máris kicsit hevesebben kényeztetem nyelvemmel a siklód. Erre erősebb szívás lett a válasz, de ez még jobban feltüzel. Mint egy szomjas utazó, úgy kapom be hegyes csiklód, majd mohón szívni kezdem. Csókoltam és faltam felváltva, ittam minden csepped, mely belőled fakadt. Makkomon éreztem, amint egyre erősebben, majd elengedve szívod, de végül hangjaid törtek fel a mélyből, amint tested a számon remegni kezdett. Belemarkolok a popsidba, keményen beléd mélyesztem az ujjaimat és megszívom vörösre duzzadt magodat.

Felsikítasz, majd nyögéssel és lihegéssel keveredett hangod jut el fülemhez, amint tested újra és újra megfeszül. majd aláhullsz, de tested tovább remeg még. Finom csókokkal csitítom lángoló csiklód, nyelvemmel finoman lenyalogatom kéjcseppjeid.

Magam mellé fektetlek, kezed még mindig merev szerszámomon nyugszik, mintha kapaszkodnál belé. Átkarollak és simogatlak, csókokkal árasztom el a vállad, a homlokod, ahol csak érlek. Majd a szemembe nézel és ártatlanul megkérdezed:

- Most te jössz, ugye tudod?

- Nem édesem, nem - megsimogatom a fejed, majd csókot adok az ajkadra. - Most nem. Ez most rólad szólt. Viszont mit szólnál, ha holnap elmennénk kirándulni a környékre?

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Törődsz velem és ez nagyon jó érzés, mindig figyelsz rám!!!

Annyira jó érzés csak hozzád bújni, csak ölelni, csókolni, érezni....szükségem van erre, nagyon is és most annyira megnyugtat!

-Kirándulni??? Az nagyon jó....Tudod, hogy Veled bárhova szívesen megyek...akár a világ végére is! Csak fontos, hogy melletted lehessek! Hogy érezzelek! Imádlak! Olyan jó, hogy vagy nekem!

Ez után csak hallgattunk, éreztük egymás testét, egymás simogatását, ölelését.

Egymás karjaiban aludtunk el.

Reggel, mikor kinyitottam a szemem kicsit meglepődtem, mert szinte ugyanolyan szorosan átölelve tartottál karjaidban....nagyon boldog voltam, hogy így aludhattam!

Olyan édesen aludtál, óvatosan kibújtam ölelésedből, egy kis mosolyt láttam álmodban átsuhanni az arcodon. Éreztem, hogy Neked is jól esett ez a közelség egész éjjel.

Kiosontam a konyhába. Készítettem teát, kávét, hagymás, szalonnás tojásrántottát, szeltem fel zöldségeket, majd kenyeret....

Mindent felpakoltam egy nagy tálcára és úgy tértem vissza hozzád!

Örömet szerettem volna Neked szerezni...

Letettem az asztalra és visszabújtam melléd az ágyba, erre kezed automatikusan körém fonódott....úgy bújtam hozzád, mint egy kisgyermek, aki a félelmetes világ elől a legnagyobb menedéket találta meg.

Legszívesebben megcsókoltalak, agyon pusziltalak volna, de meg sem mertem moccanni, mert nem akartalak felébreszteni.

Majd éreztem, hogy ajkaid hozzám érnek, puszilsz, majd ajkaimat megtalálva megcsókolsz...

Éreztél, annyira tudtad mi van bennem, mintha a gondolataim nyílt lapok lettek volna számodra.

Visszacsókoltam, majd rád néztem, mosolyogtam, majd fel akartam kelni, hogy a tálcát bemutassam, de nem hagytad, hogy elmenjek.....Mondtam, hogy készítettem finom reggelit és ki fog hűlni....beleegyeztél, elengedtél, de csak annyira, hogy a tálcát megragadva visszahelyezkedjek melléd....Te is felültél és elkezdtél etetni....

Jó érzés volt, ahogy még most is kényeztetsz, szeretsz, Imádsz...

Hosszan megreggeliztünk...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Arra ébredek félálomban, hogy bebújsz mellém. Itt vagy és nem lopóztál ki az éj leple alatt, hogy egyedül hagyj. Máris úgy érzem, megérkeztem, végre itt van mellettem az, akire eddig vártam.

Magamhoz húzlak és finoman megpuszilom a fejed. Mennél valahova, de nem engedlek. Most nem. Duruzsolásod, hajad illata és tested melege mind valósággá válik, mégsem álmodtam mindezt. Nem is akarom, hogy elillanjon, mint valami szellő fújta gyertyaláng. De finom erőszakkal mégis kibújtál, hiszen reggelit készítettél, ami kellemesen meglepett. Hiszen fel sem ébredtem, amikor serénykedtél, és behoztad a reggelihez valókat. Hiába, olyan mély és pihentető álmom volt, hogy mellettem bármit tehettél volna, nem biztos, hogy felkelek.

Közben már mellém is bújtál a tálcával, rajta a finom illatokkal bódító reggelivel.

De nem ám csak én eszek, hiszen mostantól az ágyam is a tied, és a reggelim is. Nem sokat tettem a villámra, úgy adtam a szádba az első falatokat, melyet öröm volt nézni, ahogyan szoros ajkaid között eltűnnek. Szorosan húzva kaptam vissza a villát, hogy újabb falatot tűzzek fel rá. De kivetted a kezemből, hogy most te etetsz meg engem. Elmosolyodtam és engedtem a szelíd erőszaknak.

Így, felváltva fogyott az étel szinte némán, csak a mosolyok törték meg és a szemünk beszélt. Az utolsó falatot végül csókkal osztottuk meg, majd a tálcát félretéve folytattuk egymásba gabalyodva. Aztán rád nézek, miközben alattam fekszel és mosolyogva azt kérdezem:

- Édes kis hölgy! Mit szólnál, ha ma elmennénk egy kis autós kirándulásra? Nem messze ígérem!

- Rendben, de hová?

- Legyen meglepetés! - mosolyogtam titokzatosan és csókkal zártam le kissé tátva maradt ajkaid.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután megbeszéltük, hogy ma kirándulunk, méghozzá autós kirándulás lesz...egy gyors puszit nyomtam ajkaidra és kipattantam az ágyból, ami kissé Téged meglepett, de nagyon örültél az örömömnek és csak feküdtél míg én készülődtem....Feküdtél és csak rám figyeltél...minden apró mozdulatomat megfigyelted.

Annyira jó érzés volt, hogy előtted nincsenek gátlások, nem léteznek...egyszerűen, de nagyon lassan kezdtem öltözni, minden mozdultomra figyelve, hogy láthassam arcodon a reakciókat.....úgy éreztem nagyon elégedett vagy, szinte annyira, hogy rád kellett, hogy szóljak:

- Egyedül kell mennem autókázni??? - és egy huncut mosollyal suhantam melléd és ismét egy puszit nyomtam ajkadra.

Ekkor felócsudtál és utánam akartál nyúlni, de gyorsabb voltam....felkeltél és mögém léptél, majd átöleltél.....ennyit mondtál:

- Sietnünk kell!!!

Nem értettelek, hova ez a nagy sietség, hisz az előbb még milyen meghitten és ráérősen figyeltél.

Nem tudtam mi a terved, de bíztam benned és átadtam magam az érzésnek, hogy ha Neked fontos, akkor siessünk. Az ajtóban állva így szóltam:

- Mehetünk? - kicsit megleptelek a gyorsaságommal, de nagyon boldognak látszottál.....

Elindultunk...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tetszett, ahol öltöztél. Amikor a tested lágy vonalait elfedik a ruhád simogató rétegei, és aztán eltakarják buja, formás szépséged...

- Egyedül kell mennem autókázni??? - jött a tettetett felháborodott kérdés. Igaz, nagyon elmerültem a gyönyörűségben, de én vezetek, ki más?

Utánad nyúltam, de kisiklottál az ujjaim közül, így mögéd léptem és átkaroltalak.

- Sietnünk kell! - súgtam a füledbe, hiszen már el is terveztem a napot, melyet biztosan megőrzöl később is.

Gyorsan felvettem egy laza, de elegáns pólót, egy rövidnadrágot, és már léptem utánad.

- Mehetünk? - kérdezted kíváncsian, de a válaszom csupán egy csók volt, majd csukódott mögöttünk az ajtó.

Az autóhoz leérve a napos idő miatt lehajtottam a kocsi tetejét, hadd élvezzük a szelet és a napot az arcunkon. Némileg meglepettnek tűntél, hogy milyen autó várt Rád, de gyorsan mellém ültél.

- Hova megyünk? - kérdezted kíváncsian, de nem árultam el, csak mosolyogtam. - Ha nem árulod el, akkor kiszúrok veled!

Huncut hangod sokat sejtetett, ezért még inkább titokzatoskodtam, hiszen ha már te fenyegetsz, abból csak jó sülhet ki. Vagy el.

Kihajtottunk a főútra és úgy döntöttem egy várrom felé vesszük az irányt, amit kevesen ismernek a környéken. Már nyaralás előtt kinéztem és szerettem volna oda eljutni, de akkor még nem sejtettem milyen finom és kellemes társaságban lehet benne részem. Persze mindezt nem mondtam el neki, hadd legyen meglepetés, hiszen nálam volt a kormány. Pedig szüntelenül nyúztál mindaddig, míg a combomon nem éreztem a kezed.

- Hát jó, ha nem mondod meg... - és a kezed elindult a nadrágszáram alá...

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Hát jó, ha nem mondod meg.....- és ekkor kezem a nadrágod szárán át felfelé csúsztattam....ekkor rámnéztél és láttam szemeidben a vágyat, a csillogást!

Mire kezem felért a péniszedhez...már eléggé kívántál...érezhető volt....

Próbáltam kiszabadítani a nadrágból, hogy ne szorítson és persze, hogy Hozzád férjek....

Lassítottál, mert a koncentrációd kicsit enyhült...

Mikor végre kiszabadítottalak....ekkor halk sóhajjal a szádhoz hajoltam és megcsókoltalak, ügyelve arra, hogy lássál előre is....

Lassan, nagyon lassan indult el ajkam a péniszed felé: végigpuszilva nyakad, mellkasod, hasad...

Kinyújtottam a nyelvem és éppen csak hozzáérintettem...ettől még keményebb lettél....

...egyik kezed a hátamat simogatta.

Lassan végignyalogattalak...ekkor beengedtelek az ajkaim közé....nagyon lassan, hogy elhúzzam a jó érzést számodra...

Mikor engedtelek egyre beljebb, míg teljesen a számban voltál...ekkor nyögdécselést hallottam fentről. Ennyit hallottam:

- Azt hiszem....jobb....ha megállok....

Én csak rád néztem vágyakozó tekintettel, huncutul és csak ennyit kérdeztem:

- És hogy fogunk odaérni, ha megállunk???

Rám mosolyogtál és lassítottál:

- Ha megállunk tuti odaérünk, de ha nem, akkor nem biztos

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban csináltad és menetközben nehéz az útra figyelni. Ha nem állok le, akkor téged és magam sem bírom leállítani. A végén még egy fán kötünk ki.

- Azt hiszem....jobb....ha megállok - nyögtem és lassítani kezdtem. Szerencsére egy olyan mellékúton haladtunk éppen, ahol semmi forgalom nem volt.

- És hogy fogunk odaérni, ha megállunk??? - szegezted nekem egy mosollyal a kérdést a farkam mellől mosolyogva. Igazán csillogó szádon megtört a napfény, ami még izgatóbb volt, hogy ott látom a szopogatásod tárgya mellett. De bármennyire is csábító volt a kaland, inkább nem kockáztattam az életünket. Viszont ha megállunk, akkor igazán megkapod a huncutságért kijáró édes büntetést.

- Ha megállunk tuti odaérünk, de ha nem, akkor nem biztos. - Félrehúzódtam és egy kisebb úton bekanyarodtam a bokrok mögé, hogy ne legyünk szem előtt. Végig nem engedtél a kényeztetésből és az utolsó percig is rám tapadtál, hogy hátha most...

De leállítottam a motort, csak a csend és nyögéseid töltötték be a természet hangjait. Imádtam nézni, ahogy a szád mohón szívva fel és le szopogatták fénylő makkom. A hátadon végigsimítottam, majd felhúztam a ruhád, mely alatt meztelen bőrödön kúsztak tovább az ujjaim feszes popsid felé. Megemelkedtél, bár ujjaim egyre jobban remegtek, amikor erősebben szívtad meg lángoló makkom.

- Ez nem ér...! - nyögtem fel és másik kezemmel próbáltalak felemelni az ölemből, de nagyon nem akartad. Nagyon eltökélt lettél, de ha nem engeded, akkor viszont kamatostul kapod ezt majd vissza!

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tudtam, hogy nem fogsz tudni 2 felé figyelni...legalábbis úgy, hogy én közben a péniszedet nyalogatom, szívogatom, kényeztetem....ismerlek, nagyon is jól....és már vártam, hogy mikor mondod ki, hogy így nem bírod a vezetést....így leálltunk egy nagyon szimpatikus kis eldugott helyen.....egy mellékúton a bokrok mögött....így teljes odafigyeléssel tudtam folytatni az útközben megkezdett kényeztetést...

Húztál felfelé...talán azt akartad, hogy üljek Rád, de nem hagytam...gondoltam, hogy Te vezetsz...oda viszel, ahova csak akarsz....hááááttt...én is azt csinálok most Veled, amit én akarok. :)

Azt szerettem volna, hogy nagyon jó érzést keltsek benned, hogy lássam a vágyat, hogy lássam, ahogy feltüzellek, ahogy felizgatlak és hogy megkívánj, de nagyon...így nem engedtem a húzó erőnek és még jobban a számba engedtem péniszedet...erre hangos nyögésekben törtél ki...

Simogattál a ruha alatt, amit kezed eljutott a popsim felé....érezhető volt a még nagyobb vágy, a bugyim otthon maradt a szekrényben :)

- Húúúúúúúúú..... - mondtad.... - nagyon kívánlak!

- Én is és azt akarom, hogy még jobban élvezd, még jobban kívánj....

- De már nem bírom sokáig - mondtad...

- Akkor, hagyd magad és előbb szabadulsz... - erre a mondatomra még jobban felizgultál és majd szét robbant a számban péniszed, amit újra magamba engedtem.....

Éreztem, ahogy elönti számat forró nedűd, amint szinte spriccel le a torkomig...

Én meg csak óvatosan, egyre finomabban szívtam....hiszen már annyira érzékeny volt.....

Nagyon nagyot élveztél....

- De.... -akartál valamit mondani, de szádhoz érintettem ajkamat és csókkal beléd fojtottam a szót...

Az ülés ezalatt úgy éreztem teljesen elázott alattam...hiszen engem is felizgatott a látvány, a tett, a hangod, a nyögéseid és az élvezésed....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- De már nem bírom sokáig - nyögtem fel, és éreztem, hogy egyre mélyebbről tör fel belőlem az energia.

- Akkor, hagyd magad és előbb szabadulsz... - hallottam a hangod, és már tudtam, hogy nincs megállás. Elborult szemem előtt minden, és csak lőttem és lőttem tele a szád, megállás nélkül, folyamatosan. Popsidba markoltam, de csak szívtad az utolsó cseppig duzzadt makkomat. Végül elengedted édes fogságából, és úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyhatom viszonzatlanul.

- De... - és épp folytattam volna, hogy ez így nem járja, de máris szenvedélyes csókba fordult tiltakozásom. Levem után kissé furcsa ízű csók volt, de pont ettől nagyon izgalmas. Újra popsidba markoltam, miközben a másik kezemmel máris ruhád alá bújtam.

Amint kibontakoztunk a csókból, úgy döntöttem, hogy ideje kicsit móresre tanítani Téged. Gyengéden hátra döntöttelek és szétnyílt combjaid közé hajoltam.

- Így el fogunk késni... - hallottam még, ahogyan mosolyogva mondtad, de már nem érdekelt. Erős húzással kinyaltam az ajkaid közti kis nyílást, majd számba vettem kemény magodat. Szopogatni kezdtem, miközben két ujjammal behatoltam a barlangodba. Remegésed éreztem, de már nincs megállás. Állammal finoman masszírozni kezdtem húsos ajkaid, és egyre mélyebbre szívtam lángoló csiklód. Hajamba túrtál és úgy húztál magadra. Szinte belefúrtam az arcom az öledbe, miközben ujjaim játékosan masszíroztak odabent.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A csók elejéig én irányítottalak, de amint a csókból kibontakoztunk...elveszítettem az irányítást feletted....gyengéden, de határozottan hanyatt döntöttél az ülésemen....fenekemet magad felé húztad, így a fejem az ablak felé, lábaim pedig már Te feléd fordultak...

Egyik lábam az ülésedre, a másikat pedig a műszerfalra irányítottad.

Nem ellenkeztem, csak ennyit mondtam:

- Így el fogunk késni....

Nem tudtam folytatni, hiszen ajkaid már a nyílásomnál éreztem, ahogyan elkezded nyalni....ahogyan határozott, de gyengéd mozdulattal kinyaltál, ahogy nyelved végigszánkázott a nedves puncimon....nagyon nedves voltam, nem hiába, amit az előbb én tettem Veled, aztán ez a határozott gyengédség....már az tűzbe hozott, ahogyan irányítottad a lábaimat, a popsimat a számodra megfelelő irányba...

Élveztem minden pillanatot, minden mozduatot és a vágyat, hogy Te is hasonló gyönyörben szeretnél részesíteni, mint amiben Te érezhetted magad ez előtt.

Érezted vágyamat, érezted nedvemet, majd csiklómat a szádba véve megszívogattad...egyszerűen nem is tudtam, nem is akartam másra gondolni, csak érezni...Téged....aztán éreztem, hogy ujjaid belém hatolnak...ekkor nagyot nyögtem a gyönyörtől....sóhajtottam, de beszélni nem bírtam...de itt nem is volt rá szükség, hiszen mind a ketten tudtuk, hogy ez nagyon jó, amit csinálsz, mindig nagyon élvezem.

Ujjaid játéka és a csikló szívása még jobban feltüzelt...beleremegtem, de Te folytattad, egy percig sem hagytad abba, nem engedtél az édes szenvedésemből....

Majd éreztem, ahogy állad a puncimat kezdi masszírozni.....ekkor nem bírtam tovább és teljesen magamhoz húztalak, még jobban érezni akartalak, de ekkor már péniszedet is érezni akartam magamban...így lassan jelét adtam, hogy szeretnélek...gyengéden, de határozottan szóltam:

- Tedd a jobb térded a sofőrülésre, a másikat pedig az ülésed elé, majd húzd át a csípőm magadhoz, teljesen magadhoz....

Nem kellett 2x mondanom és már hatoltál is belém, minél mélyebbre, egyre jobban, én meg húztalak még közelebb....ahogy mozogtál és egyik kezeddel a csiklóm masszíroztad....húúúúúú...most és nincs megállás....nem bírtam tovább, hatalmasat élveztem. Éreztem, ahogy melleim folyamatosan össze vannak húzódva, ahogy az a jó érzés eltölti testemet...

A látványom és a nyögéseim hatására, Te is elélveztél........éreztem, ahogy belém ömlött forró nedűd....

Csodás voltál.....

Mindig csodálatos élmény Veled lenni, kívánlak a nap minden percében, minden pillanatban, mindig, mindenhol...

legyen az konyha főzés közben, fürdőben a kád szélén, vagy a mosógépen, akár az autóban, akár az ágyon, de a természetben is pont annyira...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még szívtam volna egyre vörösödő csiklós, de nem bírtad ki, hogy ne legyek benned, ezért felhúztál és egyszerűen magadba vezettél. Forró ajkaid közé úgy hatolt be a makkom, mintha erre éhezett volna egész nap. Lenyúltam a csiklódhoz és nem hagytam abba a masszírozását, miközben odabent megfeszítettem vastag szerszámom. Arcodra néztem és láttam, hogy egyre jobban elfelhősödik a szemed, majd nem bírtad tovább és ajkaid szétnyitva hatalmas nyögések közepette megremegett a tested és hullámzásod átterjedt rám is. Hangod fülembe kúszott, miközben önkéntelenül is újra meg újra rámszorítottál, ujjaid vállamba mélyedtek. Nem bírtam tovább és megállíthatatlanul feltört belőlem minden forróságom. Felordítottam, de csak jött és jött, ahogyan remegtünk egymáson.

Pár másodpercig tartott a csoda, melyben egyesültünk, majd lassan csendesedni kezdett, és zihálva, boldogan kipirulva néztük egymás szemét. Csillogtak, mint két gyémánt, úgy néztél vissza rám. Lehajoltam és megcsókoltam tűzpiros ajkaid, miközben tovább csendesültünk egymáson.

A csók után huncutul rám néztél:

- Nem úszod meg ennyivel, de szerintem induljunk.

- Rendben, talán még odaérünk. - mosolyogtam vissza és a helyemre ültem. Kicsit megigazítottuk magunkat, de nem tettem el magam teljesen, hagytam, hogy a szél és a nap érje. Valahogy jól esett, hogy szabadon van. Elmosolyodtál, ahogy végignéztél rajtam és elindultunk az úton.

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elindultunk, nem beszéltünk, néha rám pillantottál, én meg folyamatosan néztelek és ahogy néztelek a gondolataim csak körülötted forogtak.

A bennem megfogalmazódott kérdésemre kerestem a választ.

Vajon, hogy lehet, hogy Téged ennyire kívánlak, hogy Veled mindig mindenhogy jó és annyira teljes minden?

Még előtted sosem éreztem ilyesmit, ekkora vágyat és nem kívántam úgy senkit még, ahogy Téged.

Igaz nem voltam túl sok pasival, de ezeket a dolgokat még sosem éltem meg, nem zajlottak le bennem....nem volt ilyen érzéki, egyben szenvedélyes még senkivel.

Érezni a másik vágyát.....ez valami csodás érzés....

Ezekre a gondolatokra kissé megremegtem...éreztem testemben, hogy végig fut rajtam az a bizonyos jó érzés....éreztem, hogy mellbimbóm is megkeményedik....ez a vágy...amelyet csak feléd érzek ilyen erősen.....

Amikor megismertelek nem gondoltam, hogy így alakul.....és nem hogy enyhülne, egyre csak erősödik bennem a vágy, kívánlak...minden pillanatban, a simogatásod, az érintésed is úgy hat rám, ahogy még talán soha semmi...a csókod megőrjít....

Elég, ha Rád nézek és a gondolataimban már vetkőztetlek, testedet látom magam előtt és az egyes pózokat....azt, ahogy látványosan kívánsz, ahogy érzel, ahogy csókolsz....

Gondolataimból Te zökkentettél vissza a valóságba.....mondtál valamit.....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben egyre jobban közelítettünk a cél felé, néha Rád pillantok és látom, hogy elmerengtél. Nem nézlek sokáig, de látom, hogy a szél borzolja a hajad, nézed a tájat. Mikor újra odanéztem, hogy lássam arcod minden szépségét csillogó szemed tekintett vissza és kedvesen elmosolyodtál.

- Mindjárt odaérünk, már nem sok van hátra. Remélem, nem lesznek túl sokan arrafelé. Még sétálnunk is kell. - mondtam, de válasz nem érkezett. Biztosan még ábrándok közt lebegsz és hagytalak, hogy minél többet tölt ebben a csodás állapotban.

Befordultunk egy kis útra, ahonnan rázkódni kezdett az autó, talán ez riasztott meg, mert akkor fordultál hozzám:

- Csak óvatosan! Nem sietünk sehová! - mosolyogtál rám, majd még hozzáfűzted: - Ilyen útnál mindenképpen kapaszkodni kell.

Nem értettem a célzást, de ekkor éreztem amint tenyered rákulcsolódik a már kis méretű szerszámomra, melyet még előhagytam, és egy kicsit megszorítod. Az út teli volt apró gödrökkel, így az autónk is rendesen rázkódott, bármilyen óvatosan is hajtottam. Ennek az lett az eredménye, hogy a makkom intenzív masszírozást kapott, és egyre keményebbé váltam. Meg sem kellett húzogatnod, a rázkódás megtette a hatását. Igyekeztem az útra figyelni, de csak kapaszkodtál én pedig egyre mélyebben lélegeztem, de a következő kanyar után elérkeztünk egy tisztásra, ahonnan gyalog kellett továbbmenni.

Mikor leállítottam a motort rám mosolyogtál:

- Még jó, hogy kapaszkodtam. - és egy csókért hajoltál, melyet ugyanolyan forrón viszonoztam. Legszívesebben nem is mentem volna tovább az autóból, de elhúzódtál és elkezdtél kiszállni. Én meg úgy gondoltam rendbe teszem magam és megpróbálom elrejteni ágaskodó férfiasságom, de ekkor rám szóltál:

- Nem, ne tedd el! Hadd lássam, amíg nem érünk oda! - meglepődtem ettől a merész gondolattól, mert nem ilyennek ismertelek meg.

- Én mégis eltenném, hiszen bárki jöhet... - csak nem fogok így túrázni, azért mégis furcsán néznék ki.

- Itt? - erre felkacagtál. - Itt ugyan egy lélek sem jár! Hagyd csak kint.

Odajöttél, megmarkoltad, miközben egy csókot adtál bíztatólag. Vajon milyen huncutságon töröd a fejed?

Kartnok (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elindultunk...Te ágaskodó szerszámmal :)

Hogy ne érezd, hogy elhanyagolom, ezért a kezed helyett férfiasságodat fogtam meg, jó volt érezni a vágyat benne, benned....tűzbe hozott....már pár lépés után is úgy éreztem, hogy már kívánlak, de próbáltam türtőztetni magam....

Menetközben is simogattam, lágyan értem hozzá....valószínű megérezted rajtam a vágyat, mert elkaptál, magadhoz húztál és forrón megcsókoltál...nem kérdeztél semmit, csak a szoknya alá nyúltál és kezed máris célt ért....annyira nedves voltam, hogy nem gondolkodtál, megfordítottál és lassan előre döntöttél....

Belém hatoltál....hmmmmmmmm......pár lökés és már kint is vagy...nem értettelek....aztán éreztem, hogy kicsit feljebb próbálkozol :)

Sikerült és szép lassan a popsimba hatoltál....huuuuuuuuu.....nagyon jól esett, hogy éreztem rajtad is azt a vágyat, ami bennem is meg volt....

Lassan mozogtál, de nem bírtuk sokáig...egyre ütemesebbek és szenvedélyesebbek lettünk.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az erdő lágy ölén és a tieden... Ez a kettő együtt még erősebben hat rám, ahogyan a fák közt előttem láttalak, és finoman mozogtunk egymáson. Vágytam a popsidra, egyszerűen kellett, hogy benned legyek ott is!

Kihúztam nedves farkam és óvatosan becsúsztattam a hátsó bejáratodon. Először csak finoman, hogy szokd a vastagságom. Éreztem, amint egyre jobban kívánod és végül hevesebben élveztük a pillanatot. Előrenyúltam a csiklódhoz és masszírozni kezdtem, hogy még több helyen megkapd a gyönyör hullámait. Olyan szűk voltál, hogy már nem bírtam tovább és az erdő szolid csendjében és harmóniájában felüvöltöttem az élvezettől. Végül remegve robbantam szét benned, miközben rajtad is egyre több hullám futott át.

Pár perc múlva már egymással szemben, ölelve, csapzottan és lihegéstől remegve öleltük át egymást, összeforrva a csókban.

A kirándulás többi részéről képeket készítettünk, melyeken kipirulva, csillogó szemekkel álltunk hol a romnál, hol a fák közt. Ha a nézegető tudná, miért is ilyen élethűek azok a fotók... Vagy talán az a boldogság látszik rajtunk ott, ami azóta is tart...

Tartalomjegyzék