*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már megint rohanok, mint mindig, de hirtelen megtorpanok az egyik bolt előtt, és eszembe jut mi is történt itt egy évvel ezelőtt. Arcom a fülemig vörösödik, még a gondolatra is. Testem viszont válaszol az agyamban mozduló érzésekre. Nagy levegőt veszek, és belépek a boltba, miért is ne tenném, hajt a kíváncsiság az ösztön a vágy...nevezzük bárminek nagyon élvezem.

Belépek, szemem egyből végig pásztáz az üzleten, miközben szívem hevesen dobog, szinte kiugrik a helyéről. Nem látok eladót, csak egy vevőt az üzlet túlvégén. Kosarat kapok a kezembe, és ha már bejöttem akkor szét is nézek....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ma sincs túl nagy forgalom. Egy vevő mindössze, aki most ide tévedt, ráadásul valamit nagyon keres. Nem volt épp kitéve a fogasokra, hátra is kellett mennem a kis raktárhelységbe. Addig csak nem rabolnak ki, a kassza zárva. Tipikus eset ez is, hogy sosem az kell, ami kint van. Na már meg is van.

- Ezt keresi? Nézze meg kérem. - adom oda neki a felsőt. Ekkor látom, hogy még egy vevő érkezett a boltba. De valahogy olyan ismerős... Nem is tudom...

- Önnek segíthetek? - szólítom meg, hátha akkor beugrik honnan. Akkor felém fordul és máris megdermedek. Nagyon is jól tudom ismeretségünk forrását: a próbafülkét. De az előbbi vevőm fordul épp hozzám:

- Ebben a színben nincs kicsit kisebb méret?

- De... De megnézem... - kissé össze vagyok zavarodva a felbukkanásodtól.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Én is arra veszem az irányt amerre a másik vevő. Szemem sarkából árnyat láttam közeledni, de mire megfordulhattam volna, meghallottam a hangját...gyomrom megint összeugrott: igen, ez ő!

Lassan fordulok meg, hisz csak én vagyok ideges, lehet, hogy nem is emlékszik rám - villant át az agyamon. Szembe fordulok vele és köszönök.

- Jó napot kívánok... - Próbálok teljes nyugalmat erőltetni magamra.

Látom bizonytalan, valami átsuhan a tekintetén, miközben megkérdezi:

- Önnek segíthetek? - kérdezi megcsillanó szemekkel. Lehet, hogy mégis csak emlékszik rám? - teszem fel magamban a kérdést. Ami máris válaszra talál, mert megint a másik vevő felé fordul aki kérdésekkel bombázza, de mintha teljesen össze zavarodott volna. Mosolyra húzódik szám, miközben lassan megnyugszom, hisz úgy érzem: igen, nem múlt el a varázs egy év alatt....

Majd tovább nézegetem az apró felsőket, miközben ő elsiet a raktárba megint.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kissé összezavartál, így amikor a hölgy előttem más méretet kért, már gyorsan el is tűnök a raktárban. Jár az agyam: miért van itt? Miért jött be? Véletlenül vagy direkt? Emlékszik-e rám?

Remegő kezekkel keresem a ruhadarabot, de csak nehezen találom meg. Aztán megvan és kijövök, hátha elmentél, és csak benéztél. De nem. Ott állsz, mint aki kérdezni akar valamit.

- Parancsoljon. - teszem le a ruhát a hölgy elé és rád nézek. Csak nem veszed észre az idegességemet.

- Elnézést, ezt a felsőt próbálnám fel. Melyik itt a próbafülke? - kérded, mintha nem tudnád,és ezzel nyomatékosítod, hogy igen, te vagy az.

- Itt... a pult mellett... - mutatom, kissés kiszáradt szájjal.

- Köszönöm! - csilingeli a hangod és belépsz. A függöny kicsit kihúzva marad, és épp rád látok a tükörben. A vevő neked háttal, nem is sejti mi folyik mögötte.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem is tudom, honnan van ekkora erőm, de hajt a vágy, hogy újra magaménak érezzelek. A fel-felvillanó képektől érzem az izgalmat máris, tehát cselekszem. Lehet, hogy kissé sután, de még több bizonyosság kell, hogy biztosan tudjam: a felismerést láttam az előbb felvillanni a szemedben.

Mikor újra elő bújsz a raktárból, kezemben egy szűk rafinált hátul spagetti pántos toppal eléd lépek. Éppen beszélsz a másik vevővel, de rám pillantasz:

- Elnézést, ezt a felsőt próbálnám fel. Melyik itt a próbafülke?- kérdem egészen természetes hangon, de megint villan a szemed:

-Itt... a pult mellett... - mutatsz fel, de olyan furcsa hangszínnel válaszolsz, hogy megint megnyugszom, hogy teljesen tisztában vagy vele ki is vagyok.

Elindulok a fülke felé, miközben megint elkap a furcsa érzés, a vágy!! Belépek, és persze a függönyt nem húzom be teljesen, és egészen biztos vagyok benne, hogy figyelsz. Lepakolom, a kosarat, majd lassan elkezdem vetkőzni. Egy végig gombos felső van rajtam, amit egyre lassabban gombolok, kezem remeg, de nyugalmat erőltetve magamra, tovább vetkőzöm....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A vevő még valamit ott sopánkodik, meg nézegeti a felsőt, hogy jó lesz-e, miközben a tükörben látom, ahogyan egyre lejjebb halad a kezed a gombolkodásban. Aztán kinyílik a felső, és ott állsz melltartóban. Az a test, amit anno a kezemben tartottam, máris eszembe juttatja ugyanazt a fülkét és napot.

- Akkor ezt kérném. - szól a vevő és kezembe nyomja a ruhadarabot. A fenébe, hogy ennek is most kell fizetnie. Mondom is az összeget és fizet. De akkor épp nem tudtam odafigyelni, csak azt látom, ahogy kilépsz a fülkéből, rajtad az új top és ahogyan forgolódsz, akkor látom a hátadon, hogy a melltartó sincs már rajtad. Pont erről kellett nekem lemaradni! Mindjárt felrobbanok!

Kissé morcosan szolgálom ki emiatt a vevőt, mert miatta maradtam le a melleid felbukkanásáról és beöltözéséről.

De a vevő eltette a pénzt, és búcsúzásképp ki is kísértem. Mögötte bezárom az ajtót és kiteszem a "Rögtön jövök" táblát. Ketten maradtunk a boltban, és feléd fordulok. Rajtad még mindig ott a felső, bimbóid majd kiszúrják az anyagot.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor az apró csipke csodát kapcsolom le magamról, felpillantok, mert hallom, hogy a vevő fizetni készül. Kicsit megnyugszom, hogy lemaradtál melleim látványától. Megint erőt gyűjthetek, magamra kapom az apró felsőt és apró csípő nadrágommal, meg a falatnyi topban elindulok körbekémlelni a boltot. Mikor kilépek a fülkéből rád mosolygok, bár érzem, talán merész húzás volt a fülkében elkövetett vetkőzési jelenet, belepillantok csillogó szemedbe és megnyugszom.. A vevő távozni készül, és én elindulok a bolt közepe felé egy nadrágokkal teli polc mögé ahonnan csak fejem látszódik ki. Közben hallom, elköszön a vevő és fél szemmel látom, ki is kíséred. A vággyal teli érzés megint elveszi az eszem, tudom, mindjárt itt leszel és hozzám szólsz, vagy csak egyszerűen megcsókolsz? Nem is tudom melyik lenne a megnyugtatóbb.....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ott állsz szembe velem, a polc mellett, melyek kifelé takarnak, de felém annál többet mutat a felsőd. Nem is tudom mi legyen, hiszen legutóbb sem tudtam ki vagy, esetleg most sem biztos, hogy tudnom kellene. Nézem a szemed és odalépek:

- Látom jól áll a felső... - de választ sem várva megragadom a karod és egy csókba fojtalak el. Megfoglak és a nadrágos polc mellett a falnak szorítalak, úgy faljuk egymást. Istenem, milyen rég vártam újra erre a pillanatra! Hol voltál eddig?

Ujjaid azonnal gombolni kezdik az ingem és veszed is le rólam. Nyakad csókolom, és a felső alá bekúszik a kezem. Ez az illat is megszédít! Végig a válladon, le a nyakadon. Aztán felrántom a felsőt, a pántok hátul elpattannak és tested végre feltárul előttem. Hajamba túrsz, nyakammal húzol a bimbóidra, miközben ismételgetem a csókjaim közt:

- Igen... Ezt akartam... Igen...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Közelítesz felém, vérem egyre hangosabban dübörög, látom kinyílik a szád, amelyről nem tudom levenni tekintetem, annyira kívánom, hogy újra ajkaimon érezzem tüzes csókját, majd testemen be-barangolja bőröm minden apró kis rejtekét. Mire meghallom hangom a fejembe tóduló vér lüktetésétől, már érzem is ajkaid. Mohón faljuk egymás ajkait, mint akik erre vártak egy évig. Szédülök a vágytól, az érintésedtől. Nekinyomsz a falnak, legalább nem esem össze... Kezed máris meztelen bőröm simogatja és forrón csókolod nyakam ívét, majd egy határozott mozdulattal felfeded mellem. Ujjaim nyakadra siklanak és egyre közelebb húznak ágaskodó bimbómhoz, miközben másik kezem segít megszabadulni ingedtől. Érzem forró bőröd, teljesen elveszek ölelésedben. Hallom szádból feltörő szavakat:

- Igen... Ezt akartam... Igen...- ez még jobban elszédít, ezek szerint nem csak nekem volt emlékezetes a ruhapróba.

Miközben mohó vággyal szívod egyre követelőzőbben mellem, kezed máris nadrágom derekánál matat, és szinte észre sem veszem, hogyan kerül le rólam. Ott állok előtted apró tangámban, te kissé hátrébb lépsz és végignézel testemen... Majd újra nekiesel a már vörösre szívott bimbómnak, miközben kezed lecsúszik combomra majd kissé megemeled. Automatikusan kulcsolom össze lábam csípődön, miközben fenekem alá nyúlsz, felemelsz, és a mögöttünk lévő topokkal teli asztalra emelsz könnyedén...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy mozdulattal tolom le a nadrágod, nem is tiltakozol, úgy meglepődsz. Megnézlek. Olyan régen láttalak és nem akarom elfeledni ezt a finom tested. Visszahajolok a bimbódhoz és újra szopni kezdem. Aztán felemellek és a topokkal teli asztalra teszlek. Hátradöntelek és rád hajolva folytatom a melled keényeztetését. Amelyik épp nem a számban van, azt a kezemmel masszírozni kezdem, formázni, játszom a kemény bimbóddal.

Kezeid érzem, ahogyan kiszabadítanak a nadrágomból, mely a földre csúszik, majd az alsóm is lekerül. Kilépek a ruháimból és kemény szerszámom nekinyomom a puncidnak a bugyidon át. Érzem, ahogyan egyre nedvesebb vagy és átázol, de a makkom az ajkaid között húzogatom az anyagon fel és le. Nyöszörgésed hallom és húznád el a bugyid, de olyan szorosan nyomom neked az ölem, hogy a farkam nem engedi. Aztán a bimbószopásban felnézek és látom vágyó szemeid, hogy mit is akarsz...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Döntenél hanyatt, de félig ülő helyzetben maradok, így elérem nadrágod, ujjaim fürgén mozognak, miközben testem máris remeg az élvezettől. Gyorsan kiszabadítalak nadrágod fogságából és ujjaim végig simítják forrón lüktető farkad. Ekkor hanyatt dőlök, nem bírom tovább annyira felizgattad bimbóm, hogy szinte máris elérek az orgazmus határára. Mikor forró kemény farkad elkezdi masszírozni egyre nedvesebb puncim, a tangán keresztül, megfeszülök. Csípőm mozdul, szeretném lejjebb húzni tangám, hogy érezzelek, de nem sikerül, de addig addig táncol köröz csípőm míg nem megérzem csupasz puncimmal makkod. Felpillantasz, és csak homályos tekintetem néz vissza rád, és mikor visszaborulsz mellemre és egy óriásit szívsz bele. Csiklómat szinte kihúzza a görcs a gyönyörtől, hatalmas sóhajok és remegések közt élvezem el alattad, és szinte még hozzám sem nyúltál....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint bekapom a bimbód és megszívom, a tested megfeszül alattam és hullámozni kezd. Feszülsz és engedsz, majd újra. Makkommal még kicsit meg is masszírozom a csiklód, amitől újabb remegések futnak át rajtad. Majdneked nyomom a dorongom és ott tartom, hogy érezzem a lüktetésed.

Amikor csitulsz, a számból elengedem a bimbód és puszilgatni kedelek egyre lejjebb a hasad felé. Kezem is csúzik az oldaladon, mintegy közrefogva a derekad, mikor elérek a dombodig. Lucskos bugyid lehúzom és magamba szívom a nedvesség illatát. Lábaidat a vállamra teszem, ahogy lehajolok és harapdálni kezdem a dombodat. Végig az apró csíkon egészen az ajkakig. Majd egy váratlan pillanatban nyelvem bemártom közéjük, erősen megfeszítem és úgy húzom fel a bejáratodtól a pöcködig. Mély sóhaj szakad fel belőled.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor, kissé megnyugszom, szelíd simogatássá csitul csókod, mellemen. Ujjaimmal tarkód simogatom, majd vállad, ahogyan egyre lejjebb haladsz lapos feszes hasamon. Belecsókolsz köldökömbe, amitől kissé összerándulok, mert csiklandoz...Majd eléred a dombom, óvatosan körözöl csókjaiddal, miközben lábam simogatod. Emelem feljebb, hogy megtámasszam az asztalon, de mégis a nyakad választom, szorosan tartalak, na nem mintha menekülni szeretnél. Mélyen és hosszan végignyalod élvezettől lucskos puncim, miközben megtámaszkodom hátadon és egyre magasabbra emelem csípőm. Kezed popsim alá kúszik erősen belemarkol, és még feljebb húzod a szádhoz. Lazul szorításom nyakadon, és élvezem izmos nyelved táncát, miközben testem folyamatos remegéshullám csap át. Kíméletlenül hajszolsz az élvezet felé és mikor már hangom is elfogy, csak tenyerem markolja, tolja az útjába kerülő ruha darabokat, akkor nyomod puncimba izmos nyelved....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nyelvem erős csapásokkal húz az ajkaid között, amikor megmarkolom a popsid és egészen a számra húzlak. Csak körözök megállás nélkül a puncidban, és már nem menekülhetsz. Csiklód újra és újra megmasszírozom a nyelvem hegyével és amikor érzem, hogy újabb csúcs következik, megfeszítem és betolom a bejáratodon.

Sikolyt hallok, megfeszül a tested és aláhullsz. Megint megkeményednek az izmaid, majd elernyednek. Élvezem, ahogyan a hullámok ismét rád törnek, amit ki is használok: az ujjaimat nekinyomom a pöcködnek és kicsit megcsavarom. Ettől hangosabb nyögés hagyja el a szád, az arcomnak feszül a csípőd. Pedig még hol van a folytatás...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hagyod kicsit testem csitulni, és ahogyan fekszem a puha ruhák közt az asztalon, szád egyre feljebb kúszik rajtam. Végig csókolgatod hasam majd melleim is, hagyod, hogy magamhoz térjek. Lassan felhúzol magadhoz, miközben mélyen számba dugod nyelved, érzem lucskom ízét nyelveden és mohón szívni kezdem. Egyre vadabb csókban forrunk össze. Ujjaim elindulnak feszes csípőd irányában, majd elkezdi kibontani feszes börtönéből lüktető farkad. Mikor végre megérzem tenyeremben lüktetésed, aprót harapok hevességemben a nyelvedre. Hallom egyre mélyebb sóhajaid, lecsúszom az asztalról. Kicsit kapaszkodom a válladba, mert lábam még mindig remeg. Majd mikor meg bírok állni a lábamon, egy erőteljes mozdulattal megfordítalak és az asztalra döntelek. Ajkam ott hagyja szádat, és elindul lefelé a válladon, gyöngyöző mellkasodon keresztül....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kissé meglep a határozottságod, amint megfordítasz az asztalon, de hagyom magam a szelíd erőszaknak, tégy velem, amit csak szeretnél. Ujjaid végigsimítják a vállamat, a mellkasomat, aztán tovább kalandoznak a hasam felé, majd megállnak a lüktető farkamnál. Amikor már azt hiszem rászorítasz, megint kezded ezt a játékot előről, újra a vállamnál kezdve. Mire leérsz, már nagyon vastag lesz a dorongom, makkom szinte lüktetve kéri, vedd már be a szádba. De mégsem hallod meg a könyörgését és újra a mellkasom felé simogatsz, de most megállsz a bimbómnál és ott kezdesz játszani. Felnyögök, mer tmár nagyon érzékeny, de nem kíméled egyiket sem. Aztán ráhajolsz és szopni kezded, szádban sebesen pörgetbe a bimbóm. Megfogom a fejed, úgy húzlak magamra, de ettől még csak erősebben csinálod, néha meg is harapdálva. Egyik kezed lecsúszik a farkam felé, de végül a golyóimnál fejezi be az útját, megmorzsolgatva őket.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan egyre lejjebb kúszom csókjaimmal, lapos hasadon kicsit elidőzöm, belenyalok a köldöködbe, miközben dús, kemény melleim közé siklik farkad. Óvatosan mozgom, karjaimmal kissé összeszorítom, miközben ujjaim mellbimbóid cirógatják. Lassan lejjebb csókolgat a szám, és már mikor hallom sóhajaidból mennyire vágysz arra, hogy végre hozzáérjen tüzes ajkam farkadhoz, otthagyom, és feljebb siklanak kemény bimbódhoz. Érzem ahogyan lapos hasamhoz feszülsz, és egyre érzékenyebb a makkod, ekkor kapom be a bimbód és nyelvem vad táncba kezd. Úgy mozgom, hogy mellem néha odaér farkadhoz, de ez nem elég, a kezem elindul lefelé. Óvatosan golyóid alá nyúlva, néha egészen érzékien simogatom őket. Érzem bőrömön a kéj cseppjeit, mikor ajkam elengedi vörösre szívott bimbód. Lekúszok és felpillantok rád, miközben nyelvem hegyével megsimogatom érzékeny makkod. Ekkor megragadod hajam és mélyen farkadra rántasz. Engedelmesen nyelem mélyre, miközben testemen elindulnak a gyönyör hullámai.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A bimbóim már olyan érzékenyek, hogy a farkam is majd eldurran a keménységtől, ezért már alig várom, hogy bekapd. De a melleid között olyan izgatást kap a makkom, hogy onnan sem húznám ki szívesen. De aztán amint elengeded a bimbóm, és lekúszol már nincs visszaút. Akarom, hogy szopd a farkam!

Rámnézel, és megnyalod a hegyét. De már nem finomkodok, nem kóstolgatsz, hanem szopj! Megfogom a fejed a hajadnál fogva és ráhúzlak a farkamra. Ráadásul nem csak a tetejét, hanem tövig kapod be. Felhördülök, és megkapaszkodom a másik kezemmel az asztal szélében. és a hajadba markolok ismét. Te pedig megállás nélkül, kíméletlenül szívod és engeded a makkom, hol erősebben, hol éppen csak. Mintha ki akarnád belőlem pumpálni a levem. Lábam remegni kezd, érzem, hogy mindjárt itt a vég, de hiába próbállak felhúzni, csak nem hagyod abba. Eltökélten és megállás nélkül csinálod, mikor azt érzem, hogy az egyik ujjad egyszerűen és határozottan a fenekembe dugod. Még fel sem bírok eszmélni, és már megnyomod odabent a legérzékenyebb pontom. Majdnem felsikítok, de csak nem hagyod abba a húzogatást.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy mélyen számban lüktetsz, egyre erősebben szívom farkad. Majd lazul kicsit a szorításom, finoman engedem el, miközben nyelvem simogatja végig érzékien. Remegsz, de ujjam sem áll meg, ahogyan golyóidat simogatja érzékien, hanem lassan letéved a fenekedhez. Mikor érzem, hogy újabb remegés hullám fut rajtad végig, beléd nyomom ujjam. Lassan, finoman tágítalak masszírozva körbe-körbe, közben a farkad megint mélyen a torkomban, és élvezettel szívom. Ujjaim egyre határozottabban mozognak benned, mikor érzem remegésed. Szinte lenyelem a farkad, miközben torkom erősen rászorít makkodra, és ujjam masszírozza érzékeny pontod.

Sikolyt hallok, ami még jobban felizgat és tudom, hogy mozdulni sem mersz, nincs merre. Egyre határozottabban nyelek, amitől egyre biztosabban elveszted fejed, az ujjam is egyre követelőzőben mozog, míg egyetlen egy lövéssel elélvezel torkomba. Muszáj nyelnem, annyira teli töltötted számat, de ez még jobban kínoz, hisz minden nyelésnél, újabb és újabb szorítást kapsz érzékeny makkodra...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úgy robbanok fel a szádban, mintha már ki tudja mióta nem csapoltak volna meg. Egy hatalmas lövés volt mindössze, de az olyan volt, hogy majdnem az asztalra feküdtem. Ráadásul mintha nem lett volna elég, még folytatod. Már hörgök, nyögök, hogy "ne, ne tedd ezt!" de mintha nem hallanád. Majd azért nemsokára megkegyelmezel és kihúzod a farkam a szádból és a fenekemből az ujjad. Mégis meglepődöm, hogy a farkam viszont olyan kemény maradt, mintha az előbb nem történt volna semmi.

De most kiszabadultam, úgyhogy megfogom az első ruhát, leterítem a földre, lefekszem és odahívlak. Nem kell kétszer tennem, máris tudod mi következik: egy finom, és szenvedélyes lovaglás. Elsőre tövig húzod fel magad rajtam és még meg sem pihensz rajtam, máris jár a csípőd előre és hátra. Odabent a makkom teljesen hozzád dörzsölődik, amitől felordítok, hiszen még érzékeny vagyok, de nem foglalkozol velem. Csak jár a csípőd folyamatosan, mintha hastáncolnál rajtam, én pedig csillagokat látok, úgy érezlek. Szédülés fog el, amit hangod fokoz még, ahogyan nyögsz és sóhajtozol...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szinte alig várod, hogy lefeküdhess, hisz már állni sem tudsz lassan a lábadon. A hanyagul odavetett ruhákra dőlsz. Ahogy ott fekszel kérlelő karokkal, és keményen álló farkaddal, megnyalom édes nedvedtől még mindig csillogó ajkaimat, és feléd állok terpeszben. Engedni sejtetem, ahogy pinám egyre nagyobbra nyílik, amint egyre lejjebb guggolok. De aztán nem hagyok időt: egyenesen beleülök farkadba. Letérdelek és megtámaszkodom, de csak ennyi levegőt hagyok sóhajodnak.

Máris mozdul a csípőm és ütemes mozgásba kezd mélyen. Izmaim szorítanak és masszíroznak belülről. Kezeid felkúsznak mellemre és ujjaid keményen morzsolgatni kezdik ágaskodó bimbóm. Ettől még jobban bevadulok és egyre erőteljesebben mozgom rajtad. Lassan hagyom magamon eluralkodni a kéjt, mikor már majdnem elélvezek, kezem megtámaszkodik combodon, és egészen hátrafeszül csípőm. Érzem, mennyire közel van a gyönyör, és egyre hangosabban szedem a levegőt. Teljesen elmerülsz te is, de az utolsó pillanatban odanyúlsz duzzadt csiklómhoz, és erősen megmorzsolod....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre hevesebben lovagolsz rajtam, szinte már-már vágtába kezdesz teljesen önkívületben. Melleidet morzsolgatom, hogy fokozzam a kéjt, de aztán már úgy érzem, hogy hiába facsartál ki az előbb, újra feltörni készülök benned. Próbálnám visszafogni, de te már nem figyelsz sehova, semmire, csak átadod magad az élvezetnek. Nyögéseidből is kihallom, hogy most jön el a csúcs, de már én sem bírom. Odakapok a csiklódhoz, hogy abbahagyd és megcsavarom, de erre rászorítasz a farkamra, és már nem tudok mit tenni. Feltör belőlem újra és erősebben, mint az előbb, mire felsikoltasz és nyögsz egyszerre. Újabb csavarás és megint egy sikoly a válaszod. gy megszívja a pinád a farkam, mintha szomjazna, de ettől még több forró lé hagyja el a testem. Végül már csak a csiklódat fogom, ahogyan visszahullok a földre, te pedig rám.

Mikor kinyitom a szemem, a tied látom, ahogyan nézel. Kicsit ki lehetek merülve, mert gyengéden tekintesz rám, és megsimogatod az arcom:

- Édes, ilyen kiszolgálásban régen volt részem, ugye tudod? - és megcsókolsz. Még mindig benned lüktetek, rajtam ülsz. - Mi lesz a fülkével? Még ott sem voltunk igazából...

Odanézek és egy újabb terv fogalmazódik meg bennem.

- Ha még bírod... - szólok huncutan, de egyből kapom is vissza a választ:

- Én? Te hogy bírod? Mert azért már igencsak megkaptad a magadét az előbb.

- Szerinted? Akkor nem mondtam volna... - mosolygok és felhúzlak magamról...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Édes, ilyen kiszolgálásban régen volt részem, ugye tudod? - Emelem fel kicsit a fejem, de csak éppen annyira, hogy gyönyörű, kielégült szemedbe nézhessek.

Majd válaszképpen édes csókban forr össze ajkunk. Mikor szétválnak, felvetődik a próbafülke ismételt kipróbálása, látom, csillan szemed.

Lassan szétgabalyodunk és kézen fogva húzol magad után a fülkéhez. Te lépsz be elsőnek, magadhoz húzod meztelen testem és ismét egy csókban forrunk össze...

Az én vágyam megint lángokban ezért óvatosan lenyomlak a székbe és félig guggoló helyzetbe hajolva ráborulok farkadra. Veled szemben a tükör, és rajta keresztül látod, ahogy egyre jobban nyílik puncim az élvezettől. Nyelvem játszadozik farkaddal, erőteljesen nyalja végig egészen a zacskódig, majd számba kapva golyóid, szopni kezdem őket. Majd ismét nyelvem simogatását érzed, miközben kezem siklik lucsokban ázó pinámhoz, és 2 ujjamat el is tüntetem benne. Hallom nyöszörgésedből, hogy látod a tükörből mit is csinálok....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A tükörben amikor észreveszem pinád, ahogy megnyílik a guggolástól... De alaposan meg sem tudtam nézni, mert amikor bekapod a farkam újra felnyögök. De ez csak egy pillanatra történt, mert aztán körbenyalogatod, és lefelé vándorolsz a zacskómig. Majd amikor már épp felsóhajtok a finom kényeztetéstől, bekapod a golyóm és szopni kezded. Hol egyiket, hol másikat, amitől megkapaszkodom a székben, görcsösen szorítom. Aztán elengeded a szád fogságából és nyelved végignyalja már keményre duzzadt farkamat. Makkom vörösen lángol már az eddigi kiképzéstől. Felnézek és látom mit művelsz a tükörben: épp akkor tűnik el benned a két ujjad. Én, én akarok benned lenni! - kiáltja egy hang bennem, és finoman megfoglak és felállok a székről. Megkerüllek és miután megtámaszkodtál a szék karfájában, hátulról beléd mártom a farkam. Lucskos pinád úgy szívja magába, mintha oda teremtették volna. Megmarkolom a csípőd és a golyóim neked csapva mélyen megjáratom benned a kőkemény dorongom. De már nem bírom ki ordítás nélkül, mert minden húzást úgy érzek, mintha tűzben égnék.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem hagyod, hogy elmélyedjek farkad ízlelgetésében, finoman, de mégis erőteljesen eltolsz magadról és megfordítasz. Felnézek a tükörbe, és látom feltüzelt, lángoló tekinteted. Egyik lábammal feltérdelek a székre, a másikkal kissé messzebb támaszkodom, és kicsit megemelem a fenekem. Nem finomkodsz, erőteljesen, de mégis érzékien mártod belém tövig a farkad, testem ívben megfeszül. Erősen markolod a csípőm egyik kezeddel, a másikkal hosszú hajam után nyúlsz, és szinte felrántod a fejem, hogy nézzem a tükröt. Ettől a látványtól mindketten elvesztjük a fejünket, és csak repülünk a gyönyör felé.

Nem csak érzem, de hallom is ahogyan cuppog lucskos puncimba farkad, és el is veszek máris. Testemen heves összehúzódások futnak végig, miközben belém lövöd forró spermád. Még vonaglunk egymásba gabalyodva, mikor felemelsz, és csitítólag egy forró csókkal zárod le ajkam. Remegő lábakkal bontakozok ki ölelésedből, és dobogó szívvel keresem szét szórt ruháim.

Érzem mondanom kellene valamit, de ezt érzed te is, látom a tekintetedből. Nem tudjuk a kérdést, és a választ sem ezek után. Mikor elindulok az ajtó felé azért visszaszólok:

-Lehet, hogy sűrűbben fogok vásárolni, nem évenként...

Megfordulok és választ sem várva kilépek a hűsítő tavaszi szellőbe.

Tartalomjegyzék