Mykee

"Drága egyetlenem, édes hölgyem!

Mikor papírra vetem e sorokat, éppen távolodom Öntől, a vonat rázkódik, cigarettafüst száll a kupéban. Merengő hangulatomban is azokra a mosolygós szemeire gondolok, amit nélkülöznöm kell a következő pár hétben. Orromban a füst az Ön parfümjének illatára változik át és magamba szívom mélyen, mint legutóbbi találkozásunkkor.

Remélem, tisztelt édesapja nem haragudott meg, hogy oly távolmaradásra kértem Önt, mely kicsit hosszabbra nyúlt. Pedig ő is tudja már, mennyire odavagyok Kegyedért.

Távolmaradásomat remélem megérti, és türelemmel viseltetik irántam! Én is ugyanolyan epedve várom legközelebbi találkozásunkat, ahogyan magácska engem.

Még egyszer esdekelve kérem, ne higgyen a mendemondáknak, csakis annak, amit a szíve súg, és bízzon bennem, hogy hamarosan viszont látjuk egymást!

Szívélyes üdvözlettel és mély hódolattal."

Boszi

"Kedves Barátom!

Ölelésének emléke még mindig bennem él. Ahogy néztem a távolodó vonat után, csak arra tudtam gondolni, hogy mily hosszú ideig nem láthatom Önt, és máris meghasadt a szívem hiányának fájdalmától. Miért? Miért csak ily kevés óra juthat nekünk a boldogságból? Mi végre az ostoba háború, mely elszólítja mellőlem?

Minden este zokogva hajtom fejem álomra, és minden reggel az Ön iránt érzett vággyal ébredek. Fel nem foghatom mit tett velem akkor, négy hónappal ezelőtt, mikor ajka először az enyémre forrt a rózsalugas rejtekében, de tudtam szűziességem veszve lesz ez órában. Keze érintése feltüzelte a testem, hangja simogatása megbabonázott. Ami akkor történt, szégyenem és boldogságom egyben. Nővé válásom ajándékát kaptam meg akkor Öntől, határozottsága és ereje, mely gyengédséggel párosult, csak egy igazi Férfi sajátja lehet. Szemérmem titka immár az Öné, miként lelkének egy darabját, pedig az én szívem kincsesládája őrzi.

Remélem, mihamarabb viszontláthatom Önt.

Hű szerelmese: Christine"

Mykee

"Drága hölgyem, szívem királynője!

Előző levele forró és heves érzelmeket váltott ki belőlem, miközben a kantinban olvastam azt. Bennem is felidézte azt a pillanatot, amikor édes ajkai fonódtak az enyémre, és bársonyos puhaságuk mohón szívták magukra a számat. Remegő kezeit még most is a hátamon érzem, ahogyan magára húzott, és nem óhajtott elengedni onnan.

Most társaimtól kissé távolabb írom ezt a levelet, ők is biztosan ugyanúgy vágynak haza, mint én Ön után. Az első randevúnk máig szívemben őrzöm, ahol mostanság sem tudom, melyik érzékem bódított el jobban: a rózsalugas mámorító illata, vagy Kegyed mély és vágyó tekintete, ahogyan reám nézett.

Tollam most is meg-megremeg, ahogyan felidézem azt a pillanatot, miként megadóan hullt karjaimba, távol a zajtól, távol másoktól, és a lugas oly jóindulatúan bújtatott minket a kíváncsi tekintetek elől.

Finom bőre, édes nyaka, parfümének illata okozhatta vesztemet, amely azóta is tart, és nem tudok szabadulni attól, amibe akkor estem. A mohó vágy, a szenvedélyünk, és álmaink beteljesülése volt mindaz, amit akkor megkaphattunk.

Sajnos most mennem kell, hogy ezt a levelet is időben megkaphassa. Válaszát epedve várom, hű szerelmeként:

Mike"

Boszi

"Kedvesem...

...levelét kézhez kapva, nehéz volt fegyelmeznem magam atyám előtt, hogy fel ne tépjem azonnal. Szobám félhomályában ittam magamba minden sorát, minden betűjét szerelmének. Ó igen! Én is emlékezem szeme lelkembe fúródó, égő tüzére! Karjainak erős szorítása, mely még nyomot is hagyott hófehér bőrömön, nagyon hiányzik. Mielőtt Ön az életembe lépett, nem tudtam mit jelent vágyni, kívánni a testi szerelmet. Nem tudtam, mi egy Férfi birtokának lenni, és átadni magam örömmel, teljesen. Hálával gondolok Önre mindig, mert megismertette velem a titkot, és egyben kérem, hogy avasson be még rejtelmesebb dolgokba is...

Ha jó anyám tudná milyen szégyen esett rajtam, kolostorba küldene, ezért kérem erősen pecsételje le a levelét, fel ne hasadjon a hosszú út alatt!

Mielőbbi látogatását epedve várom, szerető szívvel: Christine."

Mykee

"Édes Kedvesem!

Ma egy kemény nap után kaptam némi pihenőt, hogy írhassak Önnek. Bármilyen szenvedésen is megyek majd át, az Ön arca mindig magam előtt lesz, és apró fényképét továbbra is kincsként őrzöm egy láncon. Most is itt van előttem, ahogyan mosolyog, és átsüt belőle a szenvedély, ami a korábban említett, és édesen emlékeztetett csókunk után is sugárzott Kegyedből. Azóta sem feledem azt a percet, és az utána következő órákat.

Remélem a drága ruháján nem látszódott meg a növények nyoma, melyek közé estünk oly eszemtől távol és elborulva, mely szenvedélybe Ön húzott csókjával. A fű, ahol a csókot folytattuk, a bokor, mely mögé a ligetben bújtunk, még a mai napig előttem van, mintha csak most feküdtünk volna ott. Mily édesen mosolygott rám az ölemben, hol újabb és újabb csókokra vágyott, melyeket örömmel adtam meg újra és újra...

Sajnos most mennem kell Édesem, de szívesen emlékeznék tovább ama órára, ha Önnek is van kedve hozzá.

Pecsétemmel nagyon megerősítem a levelem, remélem nem lesz senki oly bátor, hogy feltörje a szerelmünk szentségét és féltő titkait.

Az Ön holtig hű szerelme: Mike"

Boszi

"Édes Uram!

A ruhám sajnos elszakadt, és jó anyám rá is kérdezett okára. Égő arccal, szemlesütve mondtam neki, hogy lovaglás közben beakadt egy bokorba. Mily szentségtörés ez, hazudni drága szüleimnek! Ön teljesen elvette az eszem!

Vasárnap a templomban is Önre gondoltam csak. Leveleit imakönyvemben tartom, és Isten házában is azokat olvasgatom a prédikáció alatt. Már biztosan elkárhozom, de nem tudok szabadulni az Ön iránt érzett vágytól.

Minden pillanatát újra és újra átélem annak a néhány órának, amit együtt tölthettünk a hétvégén. Mikor atyám felajánlotta nekünk, hogy ebéd után kettesben kilovagolhatunk a ligetbe, már tudtam, ismét az Öné lehetek. Szerencsére szívesen fogadja az udvarlását felém és megbízik az erkölcsösségemben.

A liget jótékony félhomályában elragadott a szenvedély, és forró csókjaitól elbódultam. Megrémiszt testem bűnös vágya, de kívánom is ezt az érzést. Minden alkalommal a szerelem újabb titkát ismerteti meg velem, és ez hálával tölt el Ön iránt. Köszönöm, hogy ilyen türelmes és gyengéd hozzám!

Mindig örömmel várom az újabb tanórát... Christine."

Mykee

"Egyetlen Kedvesem!

Remélem nem feddték meg túlságosan odahaza a szakadás okán. Szívesen ott lettem volna Ön mellett, hogy édesanyja felé tanúsítsam egyetértésemet, és megerősítsem kitalált történetét.

Egyetértek, hogy nem szabad hazudni szüleinknek, de az a pár édes óra, amit együtt tölthetünk, igazán elbódítja az én elmémet is, és ez néha tévútra vezet engem. Most is mosolygom, amint írom ezt a levelet, hogy miként oly szerény és szűzies tud lenni, mégis fárasztó leckéket kapok Öntől.

Azt a lovaglást máig nem feledem, amit először tettünk. Bár a rózsaliget, mint első kellemesen bódító élmény örök emlék marad, a kilovaglásunk is majdnem olyan erősen, ha nem jobban maradt meg bennem. Látom arcát, ahogyan átadja magát a vágtának, és arcára kiül a szabadság öröme. Remélem, a velem töltött idő ugyanolyan mély érzéseket és emlékeket hagyott Önben is, mint ahogyan akkor éreztük. Szívem emlékeim nyomán meg-megdobban, miként felsóhajtva rám nézett, és oly tüzesen megcsókolta számat.

A bokrok jótékony árnyékában bízom benne, hogy nem égett le puha bőre, ahogyan reám hajolt és esdeklően nyögve borult fölém.

Sajnos elszólít a kötelesség, de várom édes levelét, amit a többivel együtt zubbonyom zsebében hordok magamnál, magányomban újra és újra olvasva.

Édes szeretettel és forró csókokkal hintem:

Mike"

Boszi

"Kedves Barátom!

Legutóbbi látogatása bennem is mély nyomot hagyott. Már érkezése is, mikor atyám figyelő szemei előtt, gyengéd ölelés közben, fehérneműm vonalát kutatta ruhámon át...ezen emlék mindig megborzongat. Bátorsága és merészsége csodálattal tölt el, és szerelme bizonyítékát látom benne.

Kínzóan, lassan telnek a napok Ön nélkül. Százszor is megcsókoltam már a rózsát melyet legutóbb kaptam, és ezerszer zárkóztam szobámba, hogy csillapítsam testem vágyát. Remélem, nem botránkoztatja meg nyíltságom, és azok után, ami köztünk történt, talán lehetek ennyire őszinte.

Az a néhány óra, amit az Ön karjaiban tölthettem, feledhetetlen számomra is. Testünk szenvedélye szinte lángba borította a bokrokat, amik között feküdtünk. Kényeztető kezét mindig magamon érzem, hangja szinte a fülemben van, ahogy gyönyörét ontja belém. Köszönöm, hogy eltakarta sikolyra nyíló ajkamat, még felfigyeltek volna kiáltásomra a közelben lévő kastélyban.

Remélem, hasonló örömökben tudtam részesíteni, mint amit Ön nyújtott nekem...

Atyám említette, hogy Önre előléptetés vár, gondolom, azután többször tud majd meglátogatni engem.

Forró csókkal: Christine."

Mykee

"Édes Párom!

Legutóbbi levelére reagálnék, ha megengedi. A fehérnemű kitapogatása remélem nem volt feltűnő, miként lecsúszott kezem a szoknyáján. Tisztelt apja szemben állt Önnel, így nem láthatta, mi történik az ő szeme és Magácska háta mögött. Nézze el forrófejűségemet, ha esetleg ez már túl merésznek számított, de amennyiben ez tetszik Önnek, Kedvesem, akkor máskor is ellenőrzöm féltve őrzött fehérneműjének meglétét.

Bevallom, akkor csak egy simítás történt csupán, de később derült ki, amit oly jól éreztem, s nem tapinthattam, miszerint nagyon merész volt, hogy eme ruhadarabot nélkülözte azon a napon. Mondhatnám: vakmerő tettet hajtott végre Kedvesem!

Aznap, a kilovaglás előtti családi ebéd végtelenségig tartó hosszúságúnak tűnt, hiszen még a közelébe sem ülhettem, de kárpótolt a tekintete, mely néha felém tévedt az asztal túloldaláról. Az asztal alatt simogató kecses lábai miatt nehezemre esett a beszéd az édesapjával, viszont ahogy láttam, zavartságom Önt igencsak mulattatta.

Talán emiatt is voltam olyan heves és szenvedélyes, mikor a bokor rejtekén végre megcsókolhattam, és miként keményen bánhattam Magácskával. Remélem, nem sértettem meg igen becses női alázatában!

Nem feledem arcán azt a pillanatot, mikor szája sóhajt árasztott. Hangját igyekeztem elfojtani, de remegése és hullámzása rám is kiterjedt. Oly feszesen görbült kecses háta, miként a másik kezemmel tartottam, nehogy egy pillanatra is elvesszen a mámor végtelen kútjában. Kegyed mégis aláhullott, melybe boldogan ugrottam Ön után.

Levele végére reagálva: az információi nagyon pontosak! Egy heves vitáktól sem mentes este után előterjesztésbe kerültem, melynek Önre nézve fontos információja, hogy talán már két hónap után újra karjaimba zárhatom, Drága Szerelmem!

Kérem kitartó türelmét, és izzó csókjait továbbra is forrón ápolom:

Mike"

Boszi

"Édes szerelmem!

Újabb hétvégi látogatása minden eddigit felülmúlt. Amikor új főhadnagyi egyenruhájában, váratlanul belépett a könyvtárba - ahol éppen az Ön leveleit olvasgattam ismételten -, boldogságomban könnyekben törtem ki. Remélem, megbocsájtja gyengeségem, és nem tart ostoba kis fruskának ezután.

Mily szerencse volt, hogy szüleim éppen nem tartózkodtak a kastélyban, és egymáséi lehettünk azonnal! Emlékszem, mohóságában letépte rólam a harisnyát és a fehérneműt, majd késedelem nélkül magáévá tett. Izzó tekintete reám szegeződött, karja erős kötélként szorított testéhez. Óóó, micsoda érzés volt, ahogy férfiassága belém hatolt! Milyen csodálatos Férfi Ön, és milyen nagyszerű szerető!

Ahogy lesöpörte a könyveket az asztalról, majd pehelyként felemelt engem, s azok helyére fektetett...! Éreztem, csak Ön lehet az Én testem ura, senki más!

A vacsoránál, amikor ismét az asztal alatt ölébe nyújthattam lábam, s Ön kényeztetve simogatni kezdett - miközben atyámnak ecsetelte a front eseményeit - az maga volt a mennyország! Meghaltam volna, ha aznap éjszaka nem lopózik fel a szobámba, Kedvesem.

Égő szeretettel várom Önt újra... Christine."

Mykee

"Egyetlen Szívdobbanásom!

Legutóbbi hazatértem remélem, meglepte Önt, nem is szerettem volna szólni előtte senkinek, hogy kellő meglepetést okozzak, illetve kellemetlenkedőket, fogadóbizottságot sem óhajtottam. Szerettem volna minden apró pillanatot Önnel átélni és tölteni, ami érzésem szerint kivételesen sikerült. Ezzel az élménnyel töltődve utazom most egy másik táborba, mikor is ezt a levelet írom.

Bíztam benne, hogy egyenruhámban még megkapóbb leszek Kegyed szemében, de bevallom, az Ön látványa és hiánya annyira feltüzelt, hogy előzetes terveimet félredobva nem bírtam fékezni magam. Remélem, a harisnyáját és fehérneműjét ért kellemetlenséget kárpótolta a határozott fellépésem, és mélységesen forró érzelmeim. A könyvtár csendjét oly szenvedéllyel töltöttük meg, mit talán még nem is hallottak azok az ódon falak.

Szerencsénkre szoknyája alatt nem látszódott eme elszakadt ruhadarabok hiánya (megnéztem, miközben előttem oly kecsesen sétált fel a lépcsőn), és Magácska ismét kihasználta az ebédlőasztal jótékony takarását, melyért oly hálás vagyok. Lábát puhán, finoman éreztem, miként az ölemben pihent vacsora alatt, a jótékony félhomályban. Bár gyengéd bőre érinthette volna az enyémet, de gondolom atyja nem nézte volna jó szemmel, ha nadrágom feszességén gombjaimmal enyhítettem volna, még ha titokban is. De ahogyan Kegyed mosolyából ítélhettem, észrevette, mennyire kívánom Önt, és mennyire nehezen tudok emiatt a beszélgetésre koncentrálnom. Azt a gyöngyöző mosolyt sosem feledem, miközben finom lábujjai ölem forróságát simogatták, és fáradtságra hivatkoztam édesapjánál. Remélem, nem feddték meg emiatt!

Bízom abban, hogy legközelebb is sikerül meglepnem majd, édes párom!

A szenvedélyben még mindig lángoló: Mike"

Boszi

"Szerelmem!

Sorai boldogsággal töltöttek el. Igazán felemelő olvasni, hogy szenvedélye éppúgy lángol, mint az enyém. Bár azon az éjszakán csak rövid ideig maradhatott leányszobámban, az az egy óra maga volt a szédület és a mámor! Ahogy magához szorított lefüggönyözött ágyamban, és újra meg újra magáévá tett... mennyei érzés volt! Az a finomság, amit nyelvével művelt ölem rejtekében... Óóó... Majd meghaltam a szégyentől, de mégis élveztem minden pillanatát. Nem gondoltam, korábban elképzelni sem tudtam, hogy ily gyönyört tud okozni e különös érintés.

Ön a szerelem újabb és újabb titkait tárja fel előttem. Remélem, viszonzásom tetszett, és tapasztalatlanságom ellenére méltó örömökben tudtam Önt részesíteni!

Köszönöm, hogy türelmesen tanít ágybéli fortélyokra, igyekszem meghálálni kedvességét! Most mennem kell, atyám hív.

Százezer csók: Christine."

Mykee

"Édes ízű Kelyhem!

Nevezhetem így azután, hogy nektárját nyelvemre csepegtette azon az estén? Ittam és ittam mohón, hiszen oly édes volt, amit kaptam. Nyelvem fürgén járt, remélem, az ágyára egy csepp sem került belőle! Nehogy édesanyja észrevegye, vagy a cselédek a szájukra kapják az azon éjszaka történteket, és kiderüljön titkos látogatásom!

Legutóbb nagyon rövid idő adatott meg nekünk, hiszen a szomszéd helyőrségben teljesítettem aznap szolgálatot, és másnap tovább kellett mennem. De nem élhetek úgy, ha tudom, hogy a közelemben van! Arra a kis időre nem nélkülözhettem tüzes társaságát. Remélem, nem ijedt meg túlságosan, amikor megjelentem az ágya mellett.

Azok a halk nyögések és sóhajok, amelyeket vállamba fojtott és elnyomott a háziak miatt... Még mindig érzem gyöngyfogainak nyomát, térdem azóta reszket, ahogyan alattam forrón hullámzott finom teste. Bízom benne, hogy később még meglephetem Önt hasonló, váratlan, és forró estékkel, amiben legutóbb is együtt merültünk el.

Sajnos kapkodva írom ezt a levelet, mert bármikor beléphet valaki, ezért éjszakánk csókjaival zárom soraimat:

Mike"

Boszi

"Drága Barátom!

Ó mily nehéz, Ön nélkül tengetni napjaim! Már hetek óta csak rossz híreket kapunk a frontról, Önről pedig még annyit sem... Él-e még? - zakatol fejemben a kérdés minden percben. Minden nap nyugtatom magam: ÉL! A következő gondolatom pedig az: ha él, miért nem ír vagy üzen előző leveleimre? Talán nem szeret már? Elfelejtett egy másik nő miatt? Vagy megbántottam Önt? Esetleg csalódást okoztam, mikor legutóbb leányszobámban járt?

Megannyi kérdés mardos nap mint nap. Szívem összetörve hever a sötétségben, lelkem szinte gyászba borult.

A sok tolakodó udvarló is terhemre van, akik gyakorta betérnek a kastélyba, tudatni, hogy mekkora vagyonnal, és mily csodás birtokkal rendelkeznek. Nem tudhatják, hogy szívem már az Öné, és ha halálhírét hoznák a frontról, akkor inkább zárdába vonulnék, életem végéig siratva Önt. Nem tudnék más férfit szeretni, hazugsággal nem akarnék házasságra lépni senkivel.

A legutóbbi látogatása még mindig elevenen él bennem, bár oly régen volt már...!

Emlékszem, a kápolnában talált rám magányosan, ahol az Úrhoz imádkoztam, bűneim megbocsátásáért. Ott térdeltem az oltár előtt, és Ön észrevétlen lépett hátam mögé. Tudta, sikoltani fogok, ha keze érintését megérzem magamon, ezért gyengéden szorította le ajkamat tenyerével. Aztán olyan bűnre adtuk magunkat, amit nem látott még talán az Úr sem. Az Ő házában tett magáévá, az oltár lépcsőjén térdelve... Ó pokolra jutok...! Testem már az ördög martaléka, de nem bírok vágyaimmal, nem tudok ellenállni az Ön szerelmének.

Kérem, adjon hírt magáról, mert bánatomban kivetem magam a kastély ablakából, ha mihamarabb nem teszi... Christine"

Mykee

"Szikrázó Csillagfényem!

Ha felnézek az éjfekete égboltra, Ön jut az eszembe, innen bátorkodtam venni azt az ötletet, hogy eképp szólíthassam.

Egyre nehezebben kapom meg a leveleket a rokonoktól és az ismerősöktől, de ez jelentheti már ennek az értelmetlen öldöklésnek a végét. Bízom abban, hogy már nem csak egy-egy váratlan alkalmakra láthatom hamarosan, hogy szerelmünk oltárán áldozhassunk.

Legutóbbi meglepetésem de rég volt már! Azóta is mély nyomott hagyott bennem, mit Önnek adhattam. Bár bűnösségünket együtt éltük át, mégis néha azon kapom magam, hogy első utam csak Önhöz vezetne, nem a családomhoz, rokonaimhoz. Minden egyes pillanatot Önnel akarok tölteni, melyben teljes megerősítést nyertem az oltáron történt vétkezésünk után. Bár Isten lehet, hogy lesújt ránk emiatt, de az Önnel töltött percek tartanak életben engem itt a harcmezőn. Már régen, bármikor megkaphattam volna érte a büntetésemet, de nem jött el. Az az öröm, mit ott átéltem, s cseppjeit mohón kortyoltam, majd Önben áldoztam, az semmi földi csodával nem ér fel! Kemény igyekezetem remélem, most sem hagyott csalódni bennem, hiszen amikor búcsúzáskor a szemembe nézett, tekintete oly forró volt, mint a kelyhébe ömlő örömöm.

Amint szabad percem engedi, és nélkülözhető leszek itt, azonnal meglepem egy újabb helyszínen. Szeretném az összes létező pillanatot Kegyeddel tölteni! A többi kéretlen szoknyavadászra, és otthon bóklászó, léha ficsúrokra ne pazarolja a drága idejét, hiszen igyekszem minél nemesebb, és becsesebb értékekkel megajándékozni Önt. A legnemesebbet végleges hazatérésemre tartogatom (mely várhatóan jövő hétre esend), amennyiben beleegyezik, és végleg Öné lehetek: szerénységemet.

Bízva az örök, kellemes meglepetések örömében, és az Ön kitartó hűségében tisztelettel:

Mike"

Boszi

"Kedvesem...

...tudom jól, Ön már nem olvashatja ezt a levelet... mégis megírom. Lelkem oly elfásult és üres lett Ön nélkül, talán az írás segít feldolgozni, szívem egy darabjának szakadását.

Miért? Százezerszer kérdeztem már magamtól az elmúlt napokban. Miért Ön? Isten büntetése ez, amiért beszennyeztük szent oltárát? Talán igen... nem tudom. Lehet, nincs Isten, csak a felelősséget hárítjuk el magunkról, vagy a megmagyarázhatatlant próbáljuk megérteni. Így egyszerűbb, könnyebb, gondolkodást nem igénylő. Isten adta, Isten elvette - mondják lépten-nyomon, de én ezt nem hiszem. Ha lenne Úr, nem hagyná ezt a vérengzést és öldöklést, nem engedné szenvedni gyermekeit. Ember műve ez, ember vette el a boldogságunk is vele.

Mindvégig rettegtem, hogy halálhíre érkezik postafordultával. Mily öröm volt, mikor újabb szerelmeslevelet nyújtott át a futár, és mily borzalom, mikor mellé gyászkeretes papírost... Ki sem nyitottam, meg sem néztem. Nem akartam az Ön nevét látni cirkalmas fekete betűkkel leírva, nem akartam részvétet és vigasztalást. Csak sírni akartam és szenvedni, kiáltani haragom a világba, ütni ököllel a földet, mely magába zárta az Ön drága testét. Az általam annyira gyűlölt háború végül elragadta, édes szerelmem.

Nem élhetek már tovább, értelme nincs. Ezt gondoltam akkor, és kést fordítottam szívemhez. Jó atyám csavarta ki kezemből, ki talán megérezve fájdalmam nagyságát, éppen akkor lépett szobámba, hogy megnyugtasson. Apró sérülésem és lelkiállapotom miatt hívtak doktort, aki orvosság helyett, egy csodálatos, mégis félelmes hírrel lepett meg: gyermeket hordok a szívem alatt, az Ön gyermekét! Mégis van miért élnem, mégis érdemes a jövőbe néznem! Köszönöm, hogy megajándékozott e gyermekkel! Ígérem, mindig a legjobb anyja leszek utódjának, és soha nem feledjük Önt!

Emléke el nem halványulhat szívemben, s köszönöm az együtt töltött, édes napokat: Christine."

Tartalomjegyzék