Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Úttalan utakon haladtam, már a GPS sem tudta merre járok. "Na ha most itt lerobbanok, senki sem talál rám! " - gondoltam magamban, s ahogy ezt végig gondoltam pár perc sem telt bele, amikor az autóm egyszer csak hörögni kezdett, s megállt. - Már csak ez hiányzott!! Most mi a fenét csináljak ? - fakadtam ki teli torokból, s a kormányra csaptam mérgemben. Felkaptam a telefonom, természetesen térerő sem volt. Gondolataim kavarogtak. Én hülye elindultam ide a semmi közepére, persze nem szabadidőruhában és sportcipőben: necc combfixben, tűsarkúban és miniben. Csak én lehetek ennyire idióta. Most mi a fenéhez kezdjek ? Nincs mit tenni, várok... neki dőltem a kocsi oldalának s vártam.

Eltelt pár óra, amikor egyszer csak motorzúgást hallottam közeledni.

- Hál'istennek végre jön erre valaki ! - gondoltam magamban, s fürkészőn néztem a hang irányába. Egyszer csak megpillantottam egy terepjárót közeledni. Megállt mikor odaért, s kiszállt belőle egy magas srác, s megkérdezte tud-e valamiben segíteni.

Hmmm, éppenséggel tudnál gyönyörűm! - gondoltam magamban, miközben végigmértem a fiút. Láttam Ő is felcsillanó szemmel nézett rám, miközben próbáltam magyarázni mi történt, s megkérdeztem, hogy ért - e a kocsikhoz, mire azt felelte bele kukkanthatunk, hátha kiderül mi a baj. Így benyúltam, hogy elérjem a motorház nyitó kart a kormány alatt, de mivel nagyon lent volt eléggé be kellett hajolnom az autóba. A szoknyám rövidségéből adódóan teljes panoráma tárult a fiú elé, ez is volt a célom, s persze, hogy le sem vette a szemét rólam közben. Majd vissza mentem, s a felnyitott motorházba bámultam tanácstalanul. A fiú pedig az ablakmosó tartálynál matatott, amiből rögtön levettem, hogy gőze sincs az autókról.

- Hát jó, ha játszani akarsz akkor játszunk! - gondoltam magamban.

Odaléptem a két lépéssel odébb álló autójához, fellöktem magam a motorháztetőre, kezemmel megtámaszkodtam a hátam mögött, lábaim a lökhárítóra támasztottam, s nevetve odaszóltam a fiúnak :

- Remélem a nőkhöz jobban értesz mint az autókhoz!

Ekkor megfordult s láttam, hogy egy pillanat alatt kiverte a víz, de közben huncut mosoly futott az arcára, s elindult felém.....

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Elérkezett A NAP! Befejeztük! Hosszú hónapok munkája, átdolgozott éjszakák gyümölcse megtérülni látszik. A projekt befejeződött, a munkát átadtuk és következik két hét pihenés távol a világ zajától, civilizációtól, mindentől és mindenkitől. Mobilom kikapcsolva - bár a faház környékén úgysincs térerő - és még a laptopot se hoztam magammal, ez pedig nagy szó nálam. Az összes csomagom elfér a terepjáró anyósülésén, hisz a faházban minden van, amire két hét alatt az embernek szüksége lehet, a tónál pedig tudok egy remek horgászhelyet, ahol jó a kapás és hála az egyedülállóságnak, nem vagyok elveszve a konyhában sem, remek halételeket tudok készíteni.

Remek lesz! :) Ezekkel a gondolatokkal a fejemben kanyargok a hosszú erdei úton , mikor meglátok egy lányt az úton. Azt hiszem egy autónak támaszkodott, de azt nem láttam teljesen tisztán, hisz a lány látványa minden mást elhomályosított maga körül. Végig se tudtam gondolni, mit kereshet a világ végén, az erdő közepén egy lány tűsarkúban, miniszoknyában és mélyen dekoltált blúzban. Egy pillanatra megszűnt a világ körülöttem, gyönyörű volt.

Megállok, kiszállok a kocsiból és miközben azt kérdezi, hogy értek-e az autókhoz erősen kell koncentrálnom, hogy a szemébe tudjak nézni. Gyönyörű alakja mágnesként vonzza a tekintetem és az a dekoltázs... Ilyen körülmények között nem csoda, hogy kérdésére nem vallottam be, hogy ebben a tekintetben talán én vagyok a férfi nem szégyene, hisz nekem még egy izzócseréhez is segítség kell. Zavartan csak annyit tudok kinyögni - Belekukkanthatunk, hátha kiderül mi a baj.

-Uram, Atyám! Behajol a kocsiba a motorháznyitóért. Ez a mini még rövidebb, mint aminek első pillantásra látszott... Húúú és ez a popsi. Legszívesebben odalépnék és és és a francba, kinyílt a motorháztető, a nadrágom kezd egyre szűkebb lenni, Ő pedig rögtön felém fordul. Gyorsan belemélyedek a motortér rejtelmeibe, hogy ne lássa meg a dagadó nadrágom. Még a végén azt gondolná, valami erdőjáró szatír vagyok, vagy ilyesmi. Előttem a motor, kábelek, csövek, a fejemben pedig gyönyörű, hosszú combok, necc combfixbe bújtatva. -Ne nézz oda, ne nézz oda! Mondogatom maganak, miközben próbálok elmélyedni a motor - számomra - ismeretlen rejtelmeiben és bízok benne, hogy ha sikerül elterelni a gondolataimat, kényelmesebb lesz a nadrágom is. Közben persze végig érzem magamon a tekintetét és már éppen ott tartok, hogy nem bírom tovább, mikor meghallom a hangját, de a hátam mögül. Mikor került oda, észre se vettem, de kérdésére, hogy: "- Remélem a nőkhöz jobban értesz mint az autókhoz!" - megfordulok és hihetetlen látvány tárul a szemem elé: fent ül az autóm elején, lábai a lökhárítón, combjai egy picit szétnyitva, pont kivillan a combfix széle a mini alól. A fejét egy picit hátrahajtotta, haja pedig kibontva terül szét a szélvédőn és a blúza. Lehet, hogy kezdek meghülyülni, de mintha, megérkezésemkor még legalább két gomb be lett volna gombolva, pedig már akkor is remek rálátásom volt azokra a szép formás mellekre. És kész, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ha Ő így, akkor én is! És miközben elindulok felé az jut eszembe -Szerencséd van kislány, hisz amennyire nem értek az autókhoz, annyira értek a nőkhöz...

Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ezt a mondatot minden pasi kihívásnak venné, s látom Ő sem kivétel, mert amint meghallja kérdésem, már fordul is és indul felém. Szemeiben tűz lángol, s két lépéssel már előttem is terem. Bal kezét felém nyújtja s tarkóm alatt átfogja nyakam, kibontott hajam alá nyúlva, jobb keze a kigombolt blúzom résébe furakszik, s finoman végigsimítva bőrömön, benyúl a blúzom alá s tenyerébe fekteti mellemet. Határozottan, de gyengéden érint, miközben tekintetét belefúrja az enyémbe, elveszem a kékeszöld szempárban. Testemen apró remegések futnak végig, amint ujjai finoman játszanak bőrömön, s nyakamnál kissé magafelé húzva fölém hajol s megcsókol. Ahogy magához húz, megérzem nadrágján át vágya félreérthetetlen bizonyítékát, mely dombomhoz nyomódik miközben egyre hevesebben csókol. Ujjai elérik mellbimbóm, mely már kihegyesedve, érzékenyen várja, hogy megérintse s elérve két ujja közé csippenti s kicsit morzsol rajta mielőtt újra tenyerébe mélyesztené. A motorháztető még mindíg forró alattam, de már nem attól érzek forróságot. Egyre hevesebben ver a szívem, mellkasom is egyre sürűbben emelkedik, s még mindíg csókol, miközben még erősebben hozzám nyomja lüktető ágyékát.

Majd lassan elenged, én követem tekintetemmel minden mozdulatát. Lenyúl a lökháríton pihenő lábamhoz, és először az egyik majd a másik szandálomból bújtatja ki lábam, s mindkét talpam rá emeli a motorház tetőre miközben végig csókolja mindkét combom belsejét. De a bugyimhoz még nem nyúlt, azt még rajtam hagyta. - Na, lehet, hogy mégis tud valamit ez a pasi - gondoltam - a legtöbb ilyenkorra már letépte volna rólam. De ő nem, s bár láttam szemeiben egyre vadabb tűz ég, úgy tünt be akarja bizonyítani, hogy tényleg ért a nőkhöz....

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már tudtam, hogy elvesztem. Túl szép és kívánatos volt ahhoz, hogy megálljt tudjak magamnak parancsolni. Gyorsan odaléptem hozzá és - bár nem úgy tűnt, mint aki tiltakozni fog - egyik kezemmel ellenállást nem tűrő határozott mozdulattal beletúrok a hajába, míg másik kezem szinte magától hatol be az eddig csak hőn áhított blúz alá. Bár a ruhája, - amit a legjobb indulattal se lehetne csadornak nevezni - eddig is sokat mutatott tökéletes alakjából így is meglepetésként hatott a melle érintése. Mintha nekem lett volna kitalálva pont elfér a tenyeremben és amit én eddig valami női praktikának/ trükkös melltartónak gondoltam, most bebizonyosodott, hogy a természet ajándéka. Ilyen feszes cicikkel utoljára a középiskolai nyári táborban találkoztam. Miután végigsimogattam, finoman az ujjaim közé csípem a mellbimbót és hiába áll már keményen, azért egy kicsit még megmorzsolom, közben pedig végig a szemébe nézve finom csókot lehelek a szájára. Nagyon szép szája van, finom metszésű és remekül csókol. Amíg nyelveink érzéki táncukat járják elveszek a tekintetében. Szeme barna, de mintha lenne benne egy kis zöld is, vagy csak a fények játszanak velem? De nincs sok időm ezen töprengeni, kicsit közelebb húzom magamhoz, ágyékunk összeér. Érzem a forróságot és sejtem, hogy nem a motor melegedett így át alattunk. De Ő is érezheti az én vágyam, mert mikor dagadó nadrágom hozzáér, halkan felnyög. -Szóval kívánós vagy Drága? Akkor kínozlak még egy kicsit - gondolom magamban és a csókot megszakítva megfogom az egyik bokáját és magasra emelve finom csókokkal haladok végig a lábán, egészen a bugyi légszéléig és mikor már várná a folytatást a lábát a motorháztetőre rakom és végighaladok ugyanígy a másik lábán is. Egy kicsit elidőzők a combfix és a bugyi közötti részen, ahol érezhetem a finom bőrét, az illatát, amiből már finoman kivehető a vágy illata is. Már én is alig bírok magammal, de nem hagyhatom, hogy azt higgye, nem csak az autókhoz nem értek, ezért a következő csóknál finoman kidugom a nyelvem és végighaladok vele a bugyi széle alatt. Először az egyik oldalon, utána a másikon. Úgy látom és érzem, jól csinálom, mert finoman a fejemre teszi a kezét és húz magához. De egy picit még mindig ellenállok és folytatom, amit elkezdtem, majd egy nagyon lassú és érzéki csókot lehelek a bugyijára. Oda, ahol megjelent az az ici-pici nedvességfolt. Felpillantok a combjai közül és csillogó, vágytól elhomályosult szemekkel, csak annyit mond halkan: -Ne hagyd abba! Ekkor egyik kezemmel félrehúzom a bugyiját és nagyon lassan végighaladok az elém táruló szeméremdombján, pont úgy, mint ahogy az előbb a bugyi szélével tettem, majd pontosan ugyanolyan csókot lehelek a finom kis puncijára, mint néhány perccel ezelőtt, csak most már direktben. A csók persze azzal jár, hogy a nyelvem hegye finoman kint van a számból, amit egy újabb nyögéssel hálál meg, de most már hangosabban és a szorítás a fejemen is erősödött.

Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Már nem a kíváncsiságom hajtott. A gondolattól is, hogy ez most más, elöntött a vágy. Éreztem amint forró nedves ajka a combfixem széle és a bugyim közt végig ízleli bőröm, s éreztem, hogy nedvem elcseppenve átnedvesíti tangám. S ha ez még nem volna elég, a következő pillanatban már nyelvét a csipke alá tolva húzza végig lassan, finoman mindkét oldalon. Beleremegek, s kezem a fejére téve próbálom magamhoz húzni, de nem engedi, még tetézni akarja vágy kínjaim, így folytatva, majd lassan egy érzékien forró csókot lehel a bugyim közepére. Csak nézek rá könyörgőn, s miközben felpillant rám egészen halkan csak annyit tudok kinyögni : - Ne hagyd abba!

Ekkor nagyon lassan, közben tekintetem figyelve, félrehúzza rajtam a bugyit s oly lassúsággal pásztázza végig nyelvével dombom, mint az imént a bugyim szélénél tette, majd egy forró csókot nyom rá s ettől hangosan felnyögök s most még erősebben próbálom fejét közelebb nyomni. Jóleső őrületbe kerget ez a lassú, finom tempó. Fejem hárta hajtom, rá a szélédőre, miközben Ő még mindíg finomkodva, nagyon lassan, centiről - centire ízlelt végig. Majd megőrültem már a vágytól, reszketett mindenem, de nem kegyelmezett. Megadón engedtem ki kezeim közül a fejét, úgy sem tudtam közelebb húzni, még ellenállt. Én már nem. Éreztem ahogy végig húzza nyelvét szeméremajkaim közt, s nyelve megpattan duzzadt csiklóm hegyén. Halk sikoly tör fel belőlem, majd újra és újra , mert nyelve elkezdett körbe körbe járni rajta s néha meg-meg szívta finoman, amitől kitört belőlem a hang. Ő pedig élvezte apró sikolyaim s csak járatta forró nyelvét lüktető csikómon, nem kímélt. Ki akart végezni s érezte jó úton jár, ezért egyre fokozta a tempót, s fenekembe markolt két kezével, miközben szabadulni próbáltam csak egy kis lélegzethez jutva nyelvcsapásaitól. Nedvem folydogált, combomon éreztem melegét, szívem vadul kalapált, ereimben szétáradt a forróság.

A következő pillanatban pedig éreztem amint ujja besiklik barlangomba, s megfeszül odabenn, miközben a csiklóm elleni támadás kissé lelassul, finomodik. Még és még fokozni akarja vágyam, miről azt hittem már fokozhatatlan, testem hullámokban járja át a remegés és Ő nagyon érzi minden rezdülésem. Figyel és játszik. Rajtam, velem. Imádom.

Nyelve ismét gyorsul, miközben egy másik ujját is belém feszíti s nagyon finoman mozog velük ki és be s közben talán körben is. Már nem igazán tudom mit művel velem, teljesen elborít gyönyöröm, vergődöm a kemény lemezen, s légvételeim már szinte egybefüggő zihálásnak tünnek gyönyörsikolyaimmal, s mikor testem ívbe feszül, ujjait megfeszíti bennem s nyelvét nekinyomva csiklómnak engedi végigélnem a beteljesedés pillanatait. Aztán ahogy testem ernyedni kezd úgy enged lassan ő is míg utolsó apró remegéseim is alábbhagynak, finoman kisiklatja belőlem ujjait, s egy lágy csókot hintve még dombomra kicsit hátrébb húzódik.

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Felpillantva a combok közül, megnyugodva látom az arcára kiülő kéjt, amit nyelvem lassú, finom mozdulatai okoznak. Ennél lassabban szerintem ember még nem nyalt. Meg is van a hatása. A szorítása ernyed és az ajkak már teljesen nedvesen nyílnak szét a nyelvem előtt, utat nyitva a már kemény csiklóhoz. - Akkor nézzük, ehhez mit szólsz, Édes! - gondolom magamban és az ajkaim közé szippantom, amire újabb nyögés a válasz. - Tehát élvezi - Lehet, hogy nálam tényleg nem stimmel valami, de igazán az tud lázba hozni, beindítani, ha látom és hallom, hogy a partnerem élvezi, amit csinálok. Ez a látvány pedig abszolút izgató volt: egy igazi bombázó nyöszörög a nyelvcsapásaim alatt, az autóm motorháztetején, vadítóan szexi ruhában, valahol a világvége után egy kicsivel az erdő mélyén. Ettől a gondolattól már majdnem elveszítem a fejem én is. Legszívesebben ráugranék, de nem lehet. Had szenvedjen még egy picit. Nagyon lesújtóan nézte tanácstalanságomat az autó mellett... A nyelvemmel lassítok, finom köröket írok le vele, de az egyik ujjammal finoman behatolok a "legszentebb szentélybe". Érzem a forróságát, testének lüktetését. Az apró remegéseket érezve egy kicsit gyorsítok a tempón. A nyelvem újra akcióba lendül és miközben Ő az újra a csiklóját kényeztető nyelvcsapásokra koncentrál, még egy ujjammal hatolok belé. Szeretem ezt a szitut, ilyenkor ha az ujjaimat egy picit szétfeszítem, a nyelvemmel végigtudom köztük nyalni az egész punciját és hála a gyerekkori zongoraleckéknek, az ujjaimmal közben még körözni is tudok a hüvelyében. Úgy látom és érzem, ehhez azért nincs hozzászokva, mert mikor az ujjbegyem végigsimít a hüvelye felső falán, felsikít, teste megfeszül és egy hatalmas orgazmus járja végig a testét. Ha lehetséges, ilyenkor még gyönyörűbb, pedig a haja már egy kicsit zilált, a homlokán izzadtságcseppek, viszont a szemében olyan tűz ég, ami minden mást elhomályosít. Finoman még megcsókolom és hátrébb lépek, hogy gyönyörködhessek még benne egy picit. Tekintetünk összetalálkozik és szavak nélkül beszélgetünk, de nem, nem bírom kihagyni és csak annyit mondok, immár fennhangon: - Akkor most menjek és nézzem meg az autódat?

Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Még pihegek kissé mikor hozzám hajolva szájon csókol, majd hártébb lép s ekkor tekintetünk egy percre összetalálkozik. Huncut mosoly villan arcára, mintha gondolna valamit, s egyszercsak megszólal : - Akkor most menjek és nézzem meg az autódat ?

A kis pimasz gazember ! - gondolom magamba - majd így válaszolok :

- Részemről akár meg is nézhetnéd, de szerintem van itt most még ennél " nagyobb" probláma is! - s elvigyorodva tekintek még mindíg keményen duzzadó nadrágjára miközben lecsusszanok a motorháztetőről. Közelebb lépek hozzá, s csak most érzékelem igazán mennyire magas, hogy még a tűsarkúm sincs rajtam. Ezért lábujjhegyre állok, s bár így is nehezen de elérem száját, megcsókolom, miközben kigombolom rajta az inget, majd tenyerem nekinyomom nadrágja közepének miközben finoman kissé megmarkolom.

- Konkrétan erre a "problémára" gondoltam ! - szóltam fülig érő mosollyal - gondoltam én is pimaszkodom vele egy picit, nem szeretek adós maradni. Semmivel....

Átfogtam derekát mintha táncolni akarnék vele, szép lassan átfordultam vele, s nekidöntöttem az autónak. Rutinos mozdulatokkal kigomboltam rajta a nadrágot, miközben mélyen a szemébe néztem melyben egyre jobban lobogott a vágy. Finoman lehúztam a zipzárt, amitől egyből kezembe dőlt lüktető farka. Nem lepett meg, hogy nem volt rajta alsó, számítottam rá, valamiért az lepett volna meg ha lett volna. Abban is biztos voltam az előzmények fényében, hogy vörösen duzzadó makkja már nagyon érzékeny, így tenyerembe fektettem hosszában s másik kezemmel végigsimítottam a tövétől a végégig éppen csak ujjheggyel érintve a finom puha bőrön. Éreztem kissé megremeg érintésemtől, ahogy lágyan símogatom. Tudtam, hogy már szeretné ha megmarkolnám s érezné szorításom, de most nálam volt az irányítás.

A mutató ujjam bedugtam a számba, majd lassan kihúztam, szép lassan végighúztam kezem mellkasán s mellbimbójára nyomtam nedves ujjamat, s megcirógattam körbe kissé. Közben fel - fel pillantottam szemébe, figyelve miként reagál érintésemre.

- Most én kínozlak meg nagyfiú!- gondoltam magamban .....

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kérdésemre, talpraesett válasszal felel: - Részemről akár meg is nézhetnéd, de szerintem van itt most még ennél " nagyobb" probléma is! - mondja és kéjes mosollyal az arcán, szemét a sliccemre szegezve csusszan le az autóról. A motorháztetőn egy nedves folt jelöli az eddigi helyét, de nincs időm ezen morfondírozni, mert hozzám lép és édesen pipiskedve megcsókol. Ügyes ujjai pillanatok alatt gombolják ki rajtam az inget, majd lejjebb halad és finoman, de határozottan megmarkolja a farkam, ami még a nadrág takarásában "pihen", de úgy érzem, ha ez így megy tovább, letépi magáról az átkozott ruhadarabot és akkor már nem vállalok felelősséget a tetteimért.

- Konkrétan erre a "problémára" gondoltam ! - mondja Ő és a félreértések elkerülése végett egy picit még szorít rajtam. - Ne játssz vele, Kislány, mert megiszod a levét... - gondolom magamban miközben érzem, ahogy átölel és háttal a kocsinak dönt. Ujjai már a cipzárat húzzák lefelé, utat engedve a már kőkemény farkamnak, hiszen nyár van, jó idő és ilyenkor nem hordok alsót. Érdekes, nem úgy tűnt, mint aki ezen meglepődött volna, mert azonnal a tenyerébe fekteti a szerszámom, másik kezével pedig végigsimítja. Nagyon finom az érintése, szinte hozzám se ér, de ez még jobban kikészít, mintha egyből rábukott volna. Még a lábam is megremeg egy pillanatra, ám mikor a szájába dugja az ujját, majd egy halk cuppanás kíséretében kihúzza és úgy, nedvesen simít vele végig a mellkasomon, megállva a mellbimbómnál, már teljesen kész vagyok. Biztosan érzi ezt Ő is, mert tekintete folyamatosan lesi a reakcióimat és látszik rajta, hogy elégedettséggel tölti el, hogy láthatja szenvedésem.

Feláll, jelentőségteljesen a szemebe néz, szájon csókol, majd a nyakamat veszi célba. Mikor azzal végzett lejjebb halad a mellkasomra, néhány csókot lehel a mellbimbómra is, amit finom nyelvcsapásokkal fűszerez meg és halad tovább. Már alig bírok magammal, kezem önkéntelenül mozdul meg, hisz' legszívesebben megfognám a fejét, a farkamra húznám, és innentől már nem lenne megállás, kőkeményen megdugnám a száját, de tudom, ezzel elrontanám a játékunkat ezért lelkierőm utolsó cseppjével sikerül megálljt parancsolnom magamnak és nézem, ahogy megcsókolja. Először csak a tövét, majd lassan halad végig, míg el nem éri a makkomat, ami ha sötét lenne már vörösen világítana a sok, belé tódult vértől. Nyelvével köröz rajta egyet, majd teljesen váratlanul tövig bekapja. Ezen még én is meglepődtem, de az érzés, - ahogy tartja a szájában a farkam és semmit nem csinál vele, csak nagyon óvatosan szorít rajta egy kicsit az ajkaival, miközben a nyelve alig érezhető mozdulatokkal simít végig - minden gondolatot kitöröl a fejemből, csak egyet hagy meg: - Szopj le! - kérem, vagy talán utasítom, de úgy tűnik, emberemre akadtam, mert felpillant rám, - úgy tűnik mintha mosolyogna - kiengedi csodás ajkai közül a farkam és az előbbi útvonalon, ugyanolyan finom csókokkal el vissza, a szám felé. A kábulattól, csak ennyit tudok kinyögni: - Most visszakapok mindent?

Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ha jól gondolom nem fog ellenállni, a férfiúi büszkesége nem engedné, inkább szenved, majd meg őrül már. Vörösen duzzadó makkja majd szét robbanhat de nem nyúl fejem után, így nyelvem hegyével végigkörözök rajta, majd hirtelen betolom a számba amitől kissé meglepődhetett mert beleremegett. De itt meg is állok s csak tartom ajkaim szorításában, majd egészen finoman megjáratom rajta nyelvemet s tudom, már csak arra vágyna, hogy erősen szopni kezdjem, de ekkor szép lassan kiengedem szám öleléséből s elindulok újra felfelé végig csókolva hasán, mellkasán s nyakán keresztül elérek szájához de mielőtt rátapadnék így szól vágytól elgyötört hangon : - Most visszakapok mindent?

- Igyekezni fogok Nagyfiú !- mondom, s szájára tapasztva szám hosszan csókolom remegő ajkát. Aztán mikor elemelem ajkáról szám, s megfogva kezét a jeep hátsó ajtajához indulok vele, szó nélkül követ engedelmesen. Kinyitom az ajtót s feltárul a tágas hátsó ülés .

-Itt kényelmesebb lesz ! - mondom, s betessékelem majd belülök én is mellé. Csak nézem vágytól lángoló szemeit, imádom, hogy ennyire vágyik rám, szinte reszket, hogy "érints már meg" . Felemelkedek az ülésről, s bal lábát felemelem az ülésre, talpát letámasztom s visszaülök, mostmár a lábai közé. Ő nem mozdul, csak nézi mozdulataim, amint elhelyezkedem s végig simítok combja belsején, majd csókjaim követik kezem útvonalát. Alig észrevehetően tolja csípőjét szám felé, s én is kínzó lassúsággal közelítek számmal s kezemmel ágaskodó farka felé, miközben rafináltan kidugva kissé nyelvem kéjesen körbenyalom szám szélét. Ettől kissé felhördül. De a következő pillanatban keményen megmarkolom egy csókot lehelek makkja helyére, majd lentről felfelé végigpáztázom nyelvemmel s felérve számba szippantom de éppen csak a hegyét. Ebbe a mozdulatomba beleremeg teste, s mostmár tolná magát feljebb, de ahogy emeli csípőjét, én is úgy emelem fejem egyre feljebb, majd hirtemen tövig engedem számba, amitől szinte felordít. Mellkasa vadul zihál, tekintete könyörgőn fúródik szemembe, ezért szép lassan ráfonom tenyerem farkára, nagyon lassan elkezdem fel - le mozgatni, s ajkaim követik kezem mozgását. Váltogatom a tempó gyorsaságát és erősségét, s néha nyelvemmel nekifeszítem szájpadlásomnak, amitől hangos sóhajok törnek fel belőle, majd finoman engedek a szorításon. Közben igyekszem tekintetem az övén tartani, de néha le - lehunyja szemét, egy - egy erősebb szívásnál, majd mikor engedek rajta, ismét kinyitva figyeli mozdulataim egyre elhomályosulóbb tekintettel. Remegései egyre sűrűbben és egyre hosszabban rázzák meg testét....

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Igyekezni fogok Nagyfiú ! - mondja és már csókol is. Hosszan, az előzményektől kicsit vadabbul, de mégis lágyan. Mikor csókunk véget ér kézen fog és a hátsó ajtóhoz vezet. Beültet az ülésre én pedig epekedve nézhetem végig tökéletes alakját, amíg Ő is beszáll. Tekintetem végigsiklik a formás mellein, a vékony derekán és a szép hosszú lábain. Az ilyen lábakra mondja mindig az egyik barátom: - "olyan ékszer lábak - nyakbavalók..." - És igaza van. Majd megőrülök az érintésére vágyva. Semmi más nem foglalkoztat, csak az, hogy érezhessem. Ezt Ő is láthatja rajtam, mert miután közli, hogy: - Itt kényelmesebb lesz - szétnyitja a lábaimat, egyiket az ülésre, másikat lerakja és kínzó lassúsággal helyezkedik el köztük. Végigsimítja a combom belső oldalát, majd ahol az előbb még simogatott ott most csókol is. - Kérlek ne tedd ezt velem, fel fogok robbanni - gondolom magamban, miközben a testem önálló életet él és az ágyékom szinte magától próbál közelíteni a szájához, amitől kínjaim enyhülését várja. de úgy tűnik még várnom kell egy kicsit, mert hiába markolja át ágaskodó szerszámom, rám néz és kéjesen csak az ajkait nedvesíti meg nyelvével. - Ezt nem bírom tovább! Még sosem voltak ilyen gondolataim, de lehet, hogy fogom és mindjárt megerőszakolom... - De ez a gondolat is elszáll, mert a következő pillanatban forró ajkak és egy nyelv játékát érzem a makkom hegyén és mire odapislantok csak azt látom és érzem - Istenem, de jó érzés - hogy a nyelve végigszalad rajtam, majd mikor ismét a végéhez ér, a szája magába szippant. Ösztönösen tolom felé a csípőm de a kis gonosz - Húúúú, mit fogsz ezért kapni egyszer - ugyanolyan tempóban húzza el a fejét. De ismét nincs időm ellenkezni, mert egyszer csak gondol egyet és tövig enged a szájába. Érzem az ajkai szorítását a farkam tövén, az oldalán végig fürge nyelve játékát és szinte ordítok a kéjtől. Szemeim keresik a tekintetét és bízva abban, hogy tud a tekintetemből olvasni, könyörögve kérem, hogy ne tegye ezt velem tovább, hisz manapság már az állatkínzásért is lehet börtönbüntetést kapni... Úgy látszik nem csak a kínzásnak mestere, tényleg tud olvasni a szememből, mert úgy tűnik megkegyelmez és lassan de biztosan kezd el mozogni a szájával. Hogy a szorítás egy pillanatra se szűnjön, a kezével is segít, így az ajkai és ujjai ütemes táncba kezdenek a lüktető szerszámomon. Úgy tűnik, tanultak táncolni, mert különböző tempókban járják őrjítő táncukat, amikbe "nevető harmadikként" a nyelve is beszáll. Már a szemem se tudom nyitva tartani, pedig nézni akarom közben. Gyönyörű látvány és hát az érzés... Számtalan kalandom volt már különböző nőkkel, időssel, fiatallal, kettesben, hármasban, esetleg még többen, de ilyet még nem éreztem soha. Testem már remeg és érzem, hogy ezt már nem fogom sokáig bírni. Ő is észrevehette, mert ismét gyorsít egy kicsit, kezével pedig a zacskómhoz nyúl és finoman, a szopás ütemére masszírozni kezdi. - Úristen!!! - tör ki belőlem, miközben az ágyékom megremeg, testem összerándul és -szerintem- még a szívem is leáll egy pillanatra, ahogy élvezek. Még mindig, még mindig és még mindig. Ekkora orgazmusom még soha nem volt. Ő pedig csak csókol tovább, de már lassabban. Mosolyogva tekint rám, miközben tisztára csókol. Felhúzom magamhoz ám mielőtt megcsókolhatnám azt az érzéki szájat, ami ekkora élvezetben részesített, huncut mosollyal annyit kérdez: "- Kvittek vagyunk? "

Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hosszan élvez, remegése lassan hagy alább s én csak nézem Őt miközben keserédes nedve megtölti számat. Nem eresztem, míg le nem iszom róla minden cseppjét, de közben már mosolyogva nézek gyönyörű kék szemébe, arcára melyen verejtékcseppek gyönygyöznek. Értem nyúl s húz magafelé, de mielőtt megcsókolhatna huncut mosollyal megkérdezem:

-Kvittek vagyunk?

Fáradt hangon, alig hallhatóan válaszol, de a szeme mosolyog :

-Mondjuk inkább, hogy döntetlen, de mivel ez a döntőben nem elfogadható, tovább kell, hogy játszunk ! Ránk esteledett, hagyjuk itt a kocsid, gyere velem! A közelben béreltem egy faházat, reggel majd kerítünk szerelőt az autódnak. - mondja, majd szorosan magához ölel s lágyan megcsókol. Nem ellenkezem, tényleg ránk borult az éj idő közben. Lassan elemelkedem róla, s kinyitva az ajtót, kiszállok, majd követ Ő is. Az orromig sem látok a sötétben, de a következő pillanatban felkapcsolja a lámpát, így gyorsan összeszedem a holmimat a kocsiból, a szandálom a földről, s útrakészen behuppanok az anyósülésre. Elindulunk s pár perc múlva megérkezünk egy tisztásra, melynek szélén egy takaros kis faház áll. Újdonsült lovagom előkeresi a kulcsokat s elindul, hogy ajtót nyisson.

Én szó nélkül követem, s mikor feltárul az ajtó s felkapcsolja a villanyt egy szolidan berendezett nappaliban találjuk magunkat.

Ekkor felém fordul, s mint aki most lát először kezét felém nyújtja s így szól :

- Isten hozott, a nevem Brandon, érezd magad otthon nálam !

- Köszönöm, az én nevem Evelyn ! - mondom mosolyogva. Tetszik a fiú stílusa ( is ) - gondolom magamban.

-Lezuhanyoznék ha nem bánod, hosszú volt a nap ! - szólok, s elindulok megkeresni a fürdőszobát, s titkon bízom benne, hogy utánam jön a zuhany alá.

-Persze, menj csak, keresek törölközőt ! - hallom már a gardrob felől hangját.

A fürdőszoba kicsi volt de otthonos. Ledobálom magamról a ruhát, belépek a kabinba s megnyitom a zuhanyt. Isteni érzés ahogy a forró vizsugarak elkezdik masszírozni a testemet. Lehunyom szemem s átadom magam a víz frissítő sugarainak, amikor meghallom, hogy nyílik az ajtó, s már lépek is hátrébb, hogy magam mellé engedjem Brandont.....

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ezt nem hagyhatjuk itt abba, ráadásul engem úgy neveltek a szüleim, hogy soha ne hagyjak magára egy gyenge és védtelen nőt, egyedül, kiszolgáltatottan egy sötét erdőben - tényleg, besötétedett. Huuuu, mit műveltünk mi itt???? - ezért még kicsit lihegve az eget rengető orgazmusomtól felajánlom neki, hogy töltse velem az éjszakát a kis házban és majd holnap keresünk szerelőt az autójához. Hogy nyomatékosítsam ajánlatom, magamhoz húzom és megcsókolom az ajkait, amik ekkora élvezetben részesítettek. Persze erre nem tud Ő se nemet mondani és lassan megszakítva csókunkat kiszállunk és a kocsi lámpáinak fényénél összeszedjük a cuccait és pár perc múlva már zötykölődünk is az úttalan úton, bele az éjszakába. Az út nem túl hosszú, de egyikünk sem szól semmit. Gondolatainkba mélyedve ülünk csendben az autóban, nézzük az elsuhanó fák, sötét és komor körvonalait, de belül - biztos vagyok benne - mindketten a nem sokkal ezelőtt átélt eseményeket idézzük fel újra és újra. És bebizonyosodik, hogy tényleg nem csak én "nosztalgiázom" a csendben, mert oldalra pislantva látom, ahogy műszerfal fényeitől megvilágítva, picit elmosolyodik és alig láthatóan megnyalja a száját, miközben szemében újra fellángol az a tűz, amitől az előbb "I. fokú égési sérüléseket" szereztem :)

Idáig jutok a gondolataimmal, mikor kiérünk a ház előtti tisztásra, leparkolok és beinvitálom.

Gondolván, hogy ideje lenne megmutatni az udvarias oldalamat is, ezért bemutatkozok és felajánlom neki, hogy érezze magát otthon nálam, mire mosolyogva elárulja a nevét: - - Köszönöm, az én nevem Evelyn ! Lezuhanyoznék ha nem bánod, hosszú volt a nap ! - mondja és miközben elindul megkeresni a fürdőszobát ismét felcsillan a szeme, ahogy tekintetünk találkozik egy pillanatra. - Menj csak, keresek törölközőt - mondom neki, de már hallom is ahogy a kis fogaskerekek elindulnak a fejemben, lelki szemeim elé vetítve meztelen testét, ahogy végigcsorognak rajta a forró vízcseppek. Persze, én is "csak" egy férfi vagyok, mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértésnek, így néhány perc múlva már bent állok én is a fürdőszobában, a törölközőt markolászva és próbálva összeszedni a leesett állam, ahogy meglátom testének körvonalát a zuhanykabin bepárásodott üvegén keresztül. Már tudatosult bennem, hogy teste tökéletes, de nem gondoltam volna, hogy ha eltűnik róla az a falatnyi ruha, ami eddig eltakarta, még szebbnek fogom látni. A kabin üvege diszkréten megszűri a látványt, de világosan kivehető, ahogy fejét hátrahajtva áll a zuhany alatt, átadva magát az érzésnek, amit az arcán, a nyakán, a gyönyörű keblein, majd az ölén és végül a szép hosszú combjain végigfolyó forróvíz okoz. Meghallhatta érkezésem, mert egy picit hátrébb lép a zuhany alatt, szinte felkínálva nekem is egy kis helyet maga mellett. Bebizonyítom magamnak, hogy igenis, kemény vagyok és semmi gond az önuralmammal, legalább egy ezredmásodpercig totojázok, mire leveszem magamról a ruhámat és egy rövid kopogás után elhúzva a kabin ajtaját, beköszönök neki: - Szia! Meghoztam a törölköződ!

Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mire vár még ? -fut végig az agyamon, hallottam, hogy bejött. Bár nem látom, fejem hátra hajtva folyik le arcomon a víz, de biztos vagyok benne, hogy ott áll és engem néz. Láthatja, hogy beljebb húzódtam, van hely, hogy bebújjon mellém, ha ebből nem ért..... de biztosan érteni fog, csak még legelteti kicsit a szemét.

Kopogást hallok, s abban a pillanatban nyílik a zuhanykabin ajtaja, s beszól : -Szia! Meghoztam a törölköződ !

-Köszi Édes, dobd csak le valahová ! - szólok kiemelve fejem a víz alól s hátra símítva hajamról a vizet, kinyitom a szemem. Ott áll előttem levetkőzve, fénylő szemekkel, kissé bátortalanul. Amint tekeintetünk összeér elönt a forróság. Nem tudodm miért, már az első pillanatban mikor a szemébe néztem ezt éreztem. El veszek ebben a pillantásban amivel rám néz, rabul ejt, megszűnik a külvilág. Ekkor nagyon lassan átlépi a zuhanytálca peremét s behúzza magamögött az ajtót. Testünk finoman símul össze, mikor magához húz és oly finoman és lágyan csókol, hogy lábaim megremegnek alattam, de Ő erősen tart. Ajka elindul végig nyakamon, finomcsókokkal leheli végig, s érzem ahogy hozzáér fülcimpámhoz. Ekkor újabb remegés fut végig rajtam, s ezzel párhuzamosan egy gondolat is a fejemben, ez a pasas így ahogy van, minden érzékemet beindítja. Valamiért úgy éreztem hosszú éjjszakánk lesz, de egy cseppet sem bántam. Ekkor Brandon már a vállaimat csókolta végig, módszeresen itta le bőrömről a ráfolyó vizet, s egyre vadabb tüzek gyúltak bennem. Eközben én ujjbegyeimmel cirógattam végig hátát, vállát, majd fel egészen a nyakáig, s újra le elöl a mellkasán. S mikor elértem mellbimbóját, kissé benyomva körbesímogattam, majd félre hajtva fejem csókokat zúdítottam nyakára. Finoman végig ízlelve bőrét elidőztem fülcimpáján, s már éreztem kemény farkát amint combomhoz ér. Csókjai már mellemet bombázták, mikor megemelte bal lábam s másik kezével végig símogatta combom belsejét, mitől újfennt remegés rázott meg. Ez vágyam remegése volt, annyira vágytam, hogy lüktető csiklómra tegye ujját, s amikor végre hozzáért hangos nyögésem kísérte érintését. Finoman dörzsölni kezdte körbe, majd kissé jobban rányomva ujjbegyét lassan, hol jobban benyomva, hol engedve az erősségen kissé masszírozta amitől hullámokban öntött el a forróság. Szívem vadul zakatolt, hangosodó sóhajaim apró és nagyobb sikolyokkal vegyültek keze "munkája" nyomán, már hüvelyem is lüktetett, s magamban akartam érezni már. Így lenyúltam kezemmel érte, s néhány finoman lágy húzás után odaillesztettem barlangom bejáratához, s innen már rábíztam magam. Szemébe néztem mélyen s vártam, hogy tekintetem eggyé forrjon övével, midőn észveszejtő lassúsággal kezdett magára húzni, s én visszafolytottam lélegzetem, amint éreztem ahogy milliméterenként haladva előre barlangom mélyére ér....

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Köszi Édes! csilingel a hangja, miközben hátrébb lép a vízsugár alól. Tekintetem kiéhezve fut végig a testén és időzik el egy pillanatra a mellbimbóján táncoló apró vízcseppen, ami fájón zuhan le a mélybe, elhagyva eddigi, csábító helyét. Nagy a kísértés, hogy csókot leheljek a helyére, de a tekintetem nem áll meg és tovább haladva a nyakán, végigfut a forró víztől (?) kipirult arcán és belefúródik az övébe. Érdekes ebben a megvilágításban a szeme inkább "seszínűnek" tűnik (*ezt nem tudtam kihagyni a Szerk.), de így is magával ragadó. Egy pillanatra megáll az idő és lassan belépek mellé a zuhanykabinba kezeim a derekára fonom és magamhoz húzom. Melle a mellkasomnak nyomódik, combjaink összeérnek, én pedig apró csókot lehelek a nyakára, nagyon finoman. Ajkaim szinte nem is érik a bőrét, csak forró leheletem és nyelvem érintését érzékeli, amiket apró remegéssel nyugtáz a teste. Együtt haladva a lecsorgó vízzel már a vállainál tartok, mikor megérzem ujjai simítását a hátamon. - Tessék, megtalálta a másik gyenge pontom - A gerincem mentén halad végig a tarkómig, végig a nyakamon és le a mellkasomon. Jóleső borzongás fut végig rajtam, mikor ujjai a mellbimbómat simogatják, szája pedig csókok áradatát zúdítja a nyakamra. A hatás persze nem marad el, - mindig is ez volt az egyik gyengém - férfiasságom már teljes méretében pompázva nyomódik a combjának, számat pedig az isteni mellek felé irányítom apró puszikat lehelve rá. Bimbói rögtön reagálnak ténykedésemre és kőkeményre merevedve várják, hogy a csókokat apró, finom harapásokkal fűszerezzem. Kezeim se tétlenkednek, egyik lábát egy picit megemelem és ujjaim már a combja belső oldalán indulnak felfedező útra, melynek végső célja a combok találkozása, de nem sietem el. Lassan és aprólékosan haladok. Nem hagyok ki egy apró pontot sem, de már érzem, arra vágyik hogy célhoz érjek. Nekem is van szívem, ezért gyorsabban megkegyelmezek neki, mint délután az autónál tettem. Hangosan felnyög és még jobban magához húz, mikor a csiklójához érek, amit először csak lassan, majd gyorsabban simogatok, apró körkörös mozdulatokkal, néha csak érintve, néha egészen nekinyomva az ujjam. Teste már remeg, érzéki szájából apró sikkantások törnek fel, érzem innen már nincs megállás, mert kezei ismét a farkamra fonódnak és néhány finom húzás után már mutatja is neki az utat, hol akarja érezni. Nem ellenkezek. Bolond is lennék. Hátát a falnak támasztva hatolok be, de ezzel se kapkodok. Átadom magam az élvezetnek, ahogy ajkai lassan körülölelik a makkom és a szorítása halad végig a férfiasságomon. De még egy picit kínozni akarom, így mikor a makkom már a barlangjába ért, lassan elindulok kifele. Újra az ajkait érzem ahogy lágyan hozzámérnek, de az utolsó pillanatban, mikor már azt hiszi kicsusszanok belőle, ismét irányt váltok és befele indulok. Úgy látszik jól csinálom, mert tekintete elhomályosul és önkéntelenül is húzna magába, de nem hagyom. Minden behatolásnál egy milliméterrel beljebb és beljebb hatolok, utána pedig újra majdnem teljesen ki. Ez nekem is őrülten izgató, de Őt is megviseli a dolog, mert már hangosan kérlel, hogy - Gyere belém teljesen kérlek! - amire nem is válaszolok, csak megcsókolom és tövig merülök az ölében. Érzem, ahogy a méhszája csiklandozza a farkam hegyét és nem mozdulok tovább. A rátörő kéjtől majdnem leharapja a nyelvem. Még mindig mozdulatlan vagyok, csak nyomom neki a falnak és így állunk összefonódva pár pillanatig, de gondolok egyet és csípőmmel lassan körözni kezdek nem csökkentve a nyomáson. Farkam tövig benne, én pedig élvezettel hallgatom, ahogy kéjesen nyöszörög miközben egy profi táncost megszégyenítő csípőmozgással körözök. De ez sem tart sokáig és lassan újra elindulok kifele, hogy ismét az előbbi módon kényeztessem.

Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint végtelennek tűnő lassúsággal eléri barlangon belsejét, már húzza is kifelé belőlem gyönyöröm zálogát, s eddíg visszafolytott lélegzetem után most hirtelen levegő után kapkodok. Őrjítő vágyam még jobban szeretné felkorbácsolni s ez sikerül is neki. Már úgy érzem rögtön kihúzza belőlem teljesen, mikor újra befelé indul, de most csak félig merül belém, én húznám magamba, de nem engedi még, viszont minden ringásával egyre beljebb és beljebb ér. De még mindíg nem érzem teljesen magamban, így kérlelve, elcsukló hangon nyöszörgöm : -Gyere belém teljesen kérlek! - mire számra fonja ajkát egy csók erejéig s közben újra teljesen magamban érzem. S amint belém ér megáll, nem mozdul csak érzem feszítését s tán nem is Ő feszít, hanem hüvelyem szorítja s a kéjtől, megharapom nyelvét. De ettől sem mozdul meg, csak nyom neki a falnak. Itt és most fogok beleőrülni ha nem mozdul valamerre hamarosan. Barlangom úgy lüktet, mint a hegy gyomrában kitörni készülő vulkán, s ekkor végre megmozdul. De nem kifelé, ahogy várom, hanem csak a csípőjével kezd el körözni bennem, tövig belém tolt farkával s én már csak nyöszörgöm mert így keményre duzzadt csiklóm is öléhez dörzsölődik amitől hátába mélyednek körmeim midőn újra elkezdi kihúzni belőlem s nem tudom milyen játékkal akar tovább "kínozni".

S ekkor az egészet újra kezdi egészen lassan, s végig módszeres finomsággal megismétli az előző sorozatot. Az ájulás kerülget, ereimben felforrósodott vérem lüktetve robog, szívem vadul kalapál. Reszkető testemmel vonaglok ölelésében, már önkívületben várom a megváltó gyönyört, hogy elragadjon a valóságból, s eme véget nem érő gyönyörtáncból aláhullhassak.

Szemem lehunyva, érzékeim átveszik az irányítást, s csak érezni akarom Őt.

Már Ő is érzi végem közeledtét, így mégjobban megfeszíti bennem farkát s gyorsít a tempóján kicsit, s minden lökésnél tövig belémhatol, majd éppen csak kihúzva s már vissza is tolva ismét, néhány pillanat alatt az egekbe repít. Testem megfeszülve járja át a remegés, hullámokban önt el a forróság szétáradva minden sejtemben.

Lassan térek csak magamhoz, szemeim nehezen nyílnak fel, érzem ahogy Brandon erős kezei tartanak s látom amint engem néz, ahogy éledezem, majd lassan szájához emeli akjam s hosszan megcsókol. Csillogó szemeit nézem közben, benne még mindíg lobog a vágy, s ekkor tudatosul bennem, hogy még mindíg nem húzta ki belőlem farkát. Most, hogy visszatérek a valóságba, érzem ahogy bennem lüktet, nem mozdítva csak "ott felejtve".

Nem mozdítom hát én se csípőm, csak kezemmel oldalra nyúlok a tusfürdőért, s tenyerembe locsolok belőle miközben tekintetem rászegezem, s mosolyogva szétkenem mellkasán a síkos krémet. Lassan, aprólékosan haladok rajta végig, majd vállain nyakán simítom szét. Mellkasához nyomon melleim, hogy elérjem hátát is, s fentről, nyakától indulva finoman cirógatva húzom végig rajta kezeim a tusfürdő síkos buborékaival. Fölé irányítom az időközben valamikor félre fordított zuhanyt, s leöblítem testéről a habot. Csókjára vágyom, így ajkam hozzá emelem szájához, s nyelvem össze simítom az övével. Már érzem újra fellobbanó vágyam, így finom, apró mozdulatokkal elkezdem mozgatni csípőm, picit előre, majd vissza s összébb szorítom combjaim közt farkát. S kezeim mellbimbójára siklatva finoman körözgetek rajta. Érzem bőrén át ahogy szíve vadul kalapál, szemeibe nézve újra és újra elveszem, elvarázsol pillantása főleg most, hogy látom benne a vágy édes csillogását...

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem, hogy nem fogja már sokáig bírni. Teste minden mozdulatomnál megremeg, ezért gyorsítok egy picit a tempón és minden lökésemnél tövig hatolok forró és lüktető barlangjába. Megfeszülő izmainak játéka még jobban felkorbácsol, ahogy hol megszorítja a farkam, hol pedig lazít a szorításon. Már a csípője is felvette az általam diktált ritmust és kéjesen mozog velem együtt. Szemei lehunyva testünk szinte összeolvad, mikor megfeszül és remegve élvez. Nem akarom megszakítani a pillanat varázsát, ezért türelmesen várom, hogy magához térjen nem mozdulok, még a szerszámom is benne lüktet és gyönyörködve a vonalaiban élvezettel figyelem, ahogy lassan kinyitja a szemét. Egy hosszú csókkal "ébresztem" és szinte látom az arcán, mikor túllépve az élvezeten, tudatosul benne, hogy a farkam még mindig ott lüktet az ölében. De Ő sem mozdul, csak a keze, ami a tusfürdőért nyúl és lassan, módszeresen elkezdi bekenni vele a testem. Nem tudom mi a célja ezzel, de hogy ebből fürdés nem lesz, az biztos. Vágyaimat csak felcsigázzák a testemen futkosó ujjai és a mellkasomnak nyomódó mellei. És a szemei. Ohhh, azok a szemek. Ma már rengetegszer néztem őket, különböző megvilágításban, különböző szituációkban, de mindig, minden helyzetben elvarázsoltak. Az az érdekes tűz, ami szinte folyamatosan ég bennük megigéz. Meg a csók is, amit álmélkodásom közben kapok, ahogy lemossa rólam a habot. Lassan újra magamhoz térek és mikor ujjai a mellbimbóm körül kezdenek el körözni már megint alig bírok magammal. Ezért nem is várok tovább, felkapom és úgy, ahogy voltunk, kiviszem a fürdőszobából és a nappaliban, a kandalló előtt a földre fektetem. A lángok fénye meg-megcsillan vizes testünkön, ahogy mosolyogva, egymást szinte felfalva futkos a tekintetünk a másik testén. Itt előjátékra már semmi szükség, mindketten a másikra vágyunk. Ő teszi meg a kezdő lépést, ügyesen kigurul alólam és miközben megcsókol finoman hanyatt dönt. Közben ujjai a farkamra fonódnak és egy-két rántás után elégedetten nyugtázza, hogy: - Ez már megint kemény. - Érzem én is, hogy ismét harcra kész vagyok, ezért mikor megkérdezi, hogy - Mit szeretnél, mit csináljak vele? - gondolkodás nélkül rávágom, hogy - Ülj bele Édes, érezni akarlak!

Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szemeiben a vágy tüze lángol, mikor egyszercsak felkap és a nappaliig meg sem áll velem, ahol a kandalló előtti szőrmére fektet finoman. Testünkön a megcsillanó vízcseppek szikráznak a kandalló fényében, miközban egymás testét fürkésszük, vágytól izzó pillantásunkkal. Nagyon vággyuk már egymást érezni újra, ezért egy forró csók közben kicsusszanok alóla s finoman hanyatt fektetem, miközben ujjaim ráfonódnak farkára. Meghúzom egyszer s mégegyszer, s már érzem újra tettrekész, így megkérdezem : - Mit szeretnél, mit csináljak vele? Habozás nélkül válaszol : - Ülj bele Édes, érezni akarlak!

Így megtámaszkodtva mellkasán, át emeltem egyik lábam csípője felett, majd hátam mögé támasztom kezeim combjára s finoman magamba csúsztatom. Pillantásom közben le nem veszem róla, látni akarom arcát, amint lehunyja szemét egy kis időre miközben lassan csúszik be lüktető szerszáma hívogatóan lucskos hüvelyembe. Csípőmmel lassú táncba kezdek rajta, le és fel emelkedem, nyolcasokat írok le váltogatott tempóban, miközben két keze folyamatosan cirkál testemen. Hol melleim cirógatva, markolva, hol csípőmnél, majd néha magához húzva, hogy csókkal halmozzon el. Amint elengedi ajkam újra tekintetét keresem, magam sem értem, de ha szemébe nézek átlépek egy másik dimenzióba. Oly hatással van rám, átfűt, elvarázsol. Érintéseibe beleborzong testem, szívdobogásom a fülemben hallom egyre gyorsul, ahogyan csípőm is egyre nagyobb tempóban mozgatom, s néha egyészen lelassítok. Ő is engem néz, nézi vonagló testem, amint rajta táncol, hüvelyem szorításában, egyre hangosabb légvételeiből közeledni érzem vágya beteljesedését. S valószínű Ő is így érzi, mert két kezét csípőmre teszi miközben ráhajolok egy csókért, s finoman leemel lüktető farkáról. Kérdőn nézek rá, nem tudom mit tervez, de nem szól, csak mögém térdel, s végigcsókol nyakamon, hátamon, miközben két kezébe fogja melleim, s ujjai közé szorítja kemény bimbóimat. Elégnek gondoltam a pihenőt, így lassan négykézlábra ereszkedtem előtte, s hátra sem kellett nyúlnom, éreztem amint duzzadt makkja könnyedén utat talál széttárt combjaim között lassan és finoman becsúszik barlangom szájáig. Ekkor elengedve melleim keményen megfogja csípőm, s egyetlen határozott mozdulattal tövig magára húz, mitől egyszerre hangosan nyögünk fel. Majd lassan kihúzza, annyira, hogy makkja éppen csak ki nem csúszik belőlem, s tart egy kis szünetet mielőtt újra magára húz, s néhány másodpercig nem mozdul csak tart erősen, mielőtt elindulna újra kifelé. Testem remeg, ahogy ölem is szünni nem akaró remegés rázza, ez a vágykorbácsoló játék teljesen megőrjít. De valószínű Őt is , mert hirtelen gyorsabb tempóra vált, s egyre hangosabb zihálásunk közepette, amint megérzi hüvelyem összerándulását, hallja a torkomból feltörő gyönyört, megérzem ahogy hullámokban belőle is kitör forró vágynedve. Ráhajol hátamra, végigcsókol, lefekszik mellém a szőrmére, s magához húz, miközben csókunkban ismét eggyé olvadunk.

Imba (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem tiltakozik a kérésem ellen. Szó nélkül rakja át felettem az egyik lábát és a háta mögött a combomon megtámaszkodva lassan rám ül. Egy darabig nézem, ahogy lassan eltűnök benne, de a látvány és az érzés megteszi hatását és szememet lehunyva adom át magam az érzésnek, ahogy lüktető farkam halad előre a forró ölébe. Mikor teljesen magába fogadott lassú mozgásba kezd a csípőjével. Fel-le mozog ütemesen, amit néha apró körözésekkel szakít meg. Nem birok magammal, nagyon ügyes. Mozgásával együtt a kezem mozgása is változik. A finom körözések alatt én is finoman simogatom a melleit, apró, cirógató mozdulatokkal izgatva a bimbókat, de mikor felemelkedik rajtam, majd újra rám ül, nem tudok nekik parancsolni és a kéjtől elvadult arccal szorítom a csípőjét és húzom magamra keményen, hogy tövig elmerülhessek benne. Mindezekhez az érzésekhez még párosul testének tökéletes látványa ahogy mozog rajtam. Fenséges. Egyszerűen tökéletes. Mellei a teste ütemével együtt mozognak fel-le, szinte hívogatva, hogy csókoljam meg őket. Magamhoz húzom és egy-egy érzéki csókot lehelek mindkettőre, miközben kezem a popsiját simogatja, markolja. - Huuu, erről jut eszembe, hátulról még nem is csináltuk, pedig imádom - Az ötlettől vezérelve lassan leemelem magamról és kérdő pillantásától kísérve csak mögé térdelek és hátulról átölelve, csókolom a nyakát, miközben igyekszem egy kicsit kifújni magam. De úgy tűnik, a hátának nyomódó farkam nem hagyja nyugodni, mert néhány pillanat múlva már négykézláb áll előttem, hívogatóan várva. Mivel egy hölgyet nem illik megvárakoztatni, lassan, megfontoltan haladok előre, ám mikor megérzem a farkam végén a puncija érintését, teljesen elvesztem a fejem és a csípőjét megmarkolva egy mozdulattal tövig hatolok bele. Mindketten felnyögünk és érzem ahogy teste megremeg. Eszembe jut előző játékom és lassan elindulok kifele. Egy kicsit hátrahajolva figyelem, ahogy farkam lassan csúszik ki belőle. Mennyei látvány. Mikor a makkom is kezd előbukkanni az ajkai közül megállok egy pillanatra és már érzem is, hogy tolná vissza mát rám, de nem hagyom. Egyik kezemmel picit megtámasztom a fenekét és nem engedem, hogy elérje célját, másik kezemmel pedig megfogom a szerszámom és apró mozdulatokkal mozgatom a hüvelye bejáratában, majd váratlanul ismét tövig hatolok be. Érzem, hogy teljesen megőrjítem a játékommal, amit még párszor megismétlek, de már kezdem én is elveszíteni a fejem és nem tudom magam tovább türtőztetni. Megmarkolom a fenekét és a tempón gyorsítva kezdem el megállás nélkül dugni. Innentől kezdve már nincs visszaút. Mindketten átadjuk magunkat az élvezeteknek és mikor megérzem a testén végigfutó remegést és meghallom apró sikolyait, már tudom, hogy ezt nem fogom sokáig bírni. Izmai összerándulnak és szorításától én is azonnal elélvezek. Hangosan és hosszan. Már nem is tudom mit csinálok, csak szorítom és húzom magamra, miközben teljesen elöntöm. Hüvelyének minden apró mozdulata, izmainak minden rándulása újabb és újabb hullámban hozza vissza a kéjt. Odahajolok hozzá, végigcsókolom a hátát, érzem rajta az izzadtság sós izét. Majd mellé fekve, magamhoz húzom és a tűz lobogó fényénél egy érzéki csókkal koronázzuk meg az estét. Egy darabig még cirógatjuk, csókoljuk egymást, szavak nélkül, csak egymás szeméből olvasva beszélgetünk. Csodálatos este volt, de kis idő múlva mindkettőnket elnyom a fáradtság és csendben, egymáshoz simulva alszunk el a kandalló előtt.

Iworry (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Összebújva, ölelkezve, álomba cirógatjuk egymást. A hajnali pirkadatban madárcsicsergés ébreszt, még mindig egymás karjaiban fekszünk a puha szőrmén. Nem mozdulok, csak nézem Őt, nézem ahogy alszik. S talán megérezte, de a következő pillanatban lassan kinyitja szemét s még a tekintete is mosolyog mikor rám néz.

-Jó reggelt Gyönyörűm, remélem jól aludtál! - hallottam bársonyos hangját.

-Igen, nagyon jól! - feleltem - Csodás este volt!

Egy csókkal kibontakoztam karjaiból, s zuhanyozni indultam. Mire végeztem, a konyhából éreztem a friss kávé illatát. Magamra tekertem a törölközőt s indultam is, mert hiába a zuhany, kávé nélkül nehezen tudnék rendesen felébredni.

Brandon már az asztalnál ült, és épp kortyolgatta a kávéját. Előtte egy tányéron pirítós, vaj és lekvár. Töltöttem magamnak és leültem vele szembe. Mosolygott.

- Reggeli után kereshetnénk egy szerelőt a kocsimhoz! Mennem kéne! - mondtam csendesen, s mi tagadás kissé csalódottan is.

- Rendben Kedves, én is letusolok és körül nézünk a környéken. - mondta, majd maga elé vett egy szeletet a pirítósból, s enni kezdett.

Mire össze szedtem magam, Ő is végzett a zuhanyozással, s felkapott egy pólót és egy térdnadrágot, majd közölte, hogy ha kész vagyok akár indulhatunk is.

Egy nem messze lévő faluba mentünk. Viszonylag gyorsan szerelőt is találtunk aki kijött velünk megnézni a kocsim. Amig a szerelő ténykedett, a kocsi mellett beszélgettük. Elmondta, hogy még itt lesz egy darabig a nyaralóban, s ha erre járnék még nyugodtan látogassam meg. De mindketten tudtuk, hogy ez egy csodás ám egyszeri kaland volt.

A szerelő hamar végzett, nem volt nagy gond, kifizettem, s míg elpakolta a szerszámait Brandonnal elbúcsúztunk.

- Köszönök mindent! - mondtam elcsukló hangon, s még egyszer szorosan átöleltem Őt.

- Nincs mit köszönnöd, örülök, hogy megismertelek! Vigyázz magadra az úton! A szerelőt majd én vissza viszem a faluba, menj csak nyugodtan!

Ezzel beültem az autómba s elfordítottam a kulcsot................

Tartalomjegyzék