Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Megbeszéltem Szofival, hogy leugrunk a hétvégére wellnesselni egy vidéki kis szállóba. Már alig vártam, végre egy kis csajos hétvége az egyik kedvenc barátnőmmel. Olyan régen dumáltunk már egy jót, igazán jót fog nekünk tenni ez a kis kirándulás. Megbeszéltük, hogy ott találkozunk, mert valami munkából jön, nekem meg megfelelt, hogy egyedül utazzam odáig.


A hallban láttam meg... és igazán tüneményes jelenség volt. Ahogy ült a kanapén, újsággal a kezében, rásütött az üveg ajtón beáradó napfény... Tényleg varázslatos volt. Azon kaptam magam, hogy gyönyörködöm benne. Na, én sem vagyok normális, korholtam magam, de mosolyogva indultam el felé.

- Szia édes barátném! Ezer meg két éve nem láttalak. És az nem ér, hgoy te egyre csinosabb vagy, én meg egyre öregebb... - nevettem rá, mikor mellé értem. Boldogan ugrott fel, s egyben a nyakamba is. Ezek szerint, én is hiányoztam neki. Szorosan öleltem őt magamhoz.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Évi elhívott egy igazi csajos hétvégére, wellnessezni kicsit egy jó kis szállóba. Nagyon örültem neki, igazán rám fér a mostani nagy munkában. Külön kellet mennünk mert még dolgom volt. De sikerült végül előtte odaérnem. Leültem a hallba olvasni kicsit. Mikor felnéztem ott ált előttem. Vidáman köszöntött.

- Szia édes barátném! Ezer meg két éve nem láttalak. És az nem ér, hogy te egyre csinosabb vagy, én meg egyre öregebb.

Úgy megörültem neki! Mint egy gyerek a nyakába ugrottam. Tényleg nagyon rég nem találkoztunk pedig nagyon szeretek vele lenni. Illatos hajába fúrtam az arcom úgy öleltük egymást. Erős volt bennem a késztetés hogy a nyakába csókoljak, de aztán észbe kaptam hogy ezt talán mégse kéne és csak az arcára adtam két puszit. Mikor elengedtük egymást láttam hogy csillog a szeme. Nem bírtam megállni hogy ne simogassam meg az arcát.

- Hiányoztál. - suttogtam a füléhez hajolva. Majd csibészesen végigmértem és kacsintva mondam neki:

- Csinosság dolgában pedig labdába se rúghatok melleted!

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor megölelt, éreztem, hogy egy pillanatra megakad valamiért a mozdulatban, de aztán kaptam két puszit, amit hamarjában viszonoztam is, és ekkor jött az újabb váratlan mozdulata, megsimogatta az arcom.

- Hiányoztál. - búgta bársonyos, lágy hangon. Én meg éreztem ettől a gyomromban a bizsergést... Mi a fene ez?! Annyira jól esik, hogy ezt mondja, mintha.... Na, nem is gondoltam tovább.

- Csinosság dolgában pedig labdába se rúghatok melleted! - bókolt tovább. Én pedig éreztem, kezdek pirulni és zavarba jönni...

- Jaj, te! Olyan vagy... - nyögtem, mert nagyjából alig jött ki hang a torkomon és újra magamhoz öleltem. A nyakába fúrtam a fejem, ne lássa senki, hogy egyre jobban az arcomba szökik a vér. Hozzám simult, most jobban, mint az előbb. Szám hozzá ért a nyakához és valahogy, nem bírtam megállni, hogy csókot ne adjak rá. Tudtam, hogy külső szemlélő számára ez láthatatlan, mert pont úgy helyezkedtem, hogy a leomló haja takart. Ő nem húzódott el, sőt, mintha még jobban magához vont volna. S éreztem forró lehelletét a nyakamon. Hozzám bújt, s viszonozta a csókot...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Jaj, te! Olyan vagy.- mondta és magához ölelt ismét. Megcsókolta a nyakam. Nem bírtam tovább szorosan hozzábújtam és én is megcsókoltam a nyakát. Kezem a tarkójára kúszott a dús hajsátor alatt. Nyakába temettem az arcom és apró pici csókokat hintettem rá. Megborzongott. Mikor elváltunk egymástól láttam milyen kipirult és mily lázasan csillog a szeme.

- Menjünk a szobánkba. - mondtam elfúló hangon és kézen fogtam.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A nyakam kezdte csókolgatni, amitől hamar erőm vesztettem... Nagyon eltalálta, amire most vágyom. Nem is gondolom végig, mit csinálunk, vagy, hogy ezt kéne-e, vagy nem... Nem érdekel. Kipirult arccal nézek rá, s ő vagy a szememből olvas, vagy magától is erre gondolt, mikor ezt mondta:

- Menjünk a szobánkba.

Már a kezében volt a kulcs, mutatta az utat. Ezek szerint, ő már ját is bent, remek, legalább most nem kell keringenünk. A lifthez vezet. Szerencsére, csak ketten utazunk, egészen a második emeletig. Amint becsukódik mögöttünk az ajtó, egymás szemébe nézünk és újra közelebb lépünk a másikhoz. Kezeink egyszerre indulnak el a másik nyaka, tarkója felé. Egymás száját és szemét nézzünk. Még ott a kérdés, hogy tényleg ezt akarjuk-e? Aztán, egyszerre mozdulunk... finom, puha ajkak érnek össze, s bennünk ezzel egy időben kezd robbani a vágy is. Egymás iránt...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Szerencsére már nálam a kulcs. Egyenesen a lifthez vezetem. Amint becsukódik, mögöttünk az ajtó egymás felé fordulunk. Látom a szemében a kétséget, hogy ez most biztos jó ötlet e. Bennem is ez motoszkál, de kezünk egymásért nyúl. Ezzel el is dőlt bennem a kérdés. Szánk összeér, én pedig kezdem elveszíteni a fejem. Ne ess neki! Csitítom magam. Így csak finoman simogatni kezdem számmal ajkait. Keze megmozdul a tarkómon picit. Majd ő is viszonozza. Szánk lassan pillekönnyen és egymáshoz. Simogatva, ingerkedve, csábítóan.

Ekkor megáll a lift és ki kell szállnunk. A szobánk nincs túl messze. A kezem viszont reszket, így alig találok a kulccsal a zárba. Végül sikerül. Bent vagyunk. Az ajtó becsukódik mögöttünk. És mi ismét egymáshoz fordulunk.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Finoman ér ajka hozzám, szinte alig érezni.... De a keze érintése minden kétséget kizár bennem, hogy igen.... ez a kívánatos nő hozzám ér, megsimogatott. Nehezen állom meg, hogy magamhoz ne vonjam, erősen, szenvedéllyel meg ne csókoljam. De, a lift megáll velünk s nekünk ki kell szállni.


A szobánk felé vesszük az irányt, ami nincs is messze a lifttől. Édes barátnémnak már remeg a keze, és alig talál bele a zárba. Első gondolatom az, hogy felajánlom, segítek neki, de az enyém is hasonló állapotban van....


Belépünk, becsukjuk, majd be is zárjuk az ajtót. Leteszem a táskám, veszek egy nagy levegőt és felé fordulok. Közelebb lépek, már nincs senki, akitől óvnunk kéne egymást. S száját nézem, melynek kecses íve megbabonáz. Érezni akarom.... nyögök fel magamban és nem gondolkozom tovább.

Kezem a tarkójára simítom és magamhoz húzom őt. Most már nem olyan szelíd a csókunk. Viszonozza ő is... s mikor nyelvem is kalandozni kezd az ajkain... befogadja azt is...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Látom a szemében a vágyat, ahogy felém fordul. Akkor hát eldöntötte ő is. Keze a tarkómra simul, magához húz. Másképp csókol most már. Ez már nem az a félénken tapogatózó száj. Ez már tudja, mit akar és birtokba vesz. Boldogan fogadom. Nyelvünk érzékien ismerkedik a másikkal. Finoman felderít, szurkál ingerel. Majd őrült táncba kezd. Kezem felfedező útra indul a testén. Érezni, ismerni akarom minden porcikáját. Lágyan simítok végig hátán, csípőjén. Majd bátorságra kapva finoman megérintem mellét. Bimbója ágaskodva döf a tenyerembe mikor rásimítom. Ő a számba sóhajt. Ekkor picit megszorítom, majd lágyan ingerelni kezdem.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tudja mit akar a nő.... S azt is, hogy én mire vágyom. Végig simít a hátamon, a derekamon... aztán az oldalamon húzza végig a kezét és végül a mellemre teszi. Bimbóim máris reagálnak az érintésére, ágaskodva követelik a kényeztetést. S ő azonnal meg is teszi, amire a testem vágyakozik. Ujjai közé veszi a bimbóim és finoman izgatja őket. Felnyögök ettől, de csókunkba vész a hangom.


Én is végig simítok a hátán, le a popsijáig. Megfogdosom, körbe simítom, s közben megállapítom, hogy mennyire formás, izgatóan kerek... Ez a testrésze is. Magamhoz húzom, ölünk még jobban egymáshoz simul. Nyelvünk vad táncot jár, követeljük egymásét...


A felsője alá nyúlok s a meztelen bőrét simogatom. Kezem felkúszik a hasán egészen a lágy csipkével takart formás melléig. Most rajta a nyögés sora, mikor tenyerem rásimul. A következő mozdulattal már le is simogattam róla az anyagot és a kezemmel érintem őt újra...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az ő keze is felfedező útra indul rajtam. Körbesimítja fenekem, majd a felsőm alá nyúl úgy simítja kezét mellemre. Most én sóhajtok fel. Tovább csókoljuk egymást, közben ő lesimogatja rólam a felsőt. Ekkor én is gombolgatni kezdem az ő blúzát. Számmal követem a lassan nyíló gombok útját. Meg-megérintve bársonyos bőrét. Mikor elfogynak a gombok széttárom a blúz szárnyait és elém tárul csodás keble. Nem visel melltartót. Nincs is rá szüksége. Számat ágaskodó bimbójára tapasztom és nyelvemmel körbe rajzolom. Érzem, ahogy a vágytól megfeszül a teste, ezért picit megszívom. Újból felnyög. Erre erősebb szívással válaszolok. Közben kezem nem tétlen. Keresem szoknyája cipzárját. Gyorsan lehúzom a zippet, majd lesegítem a szoknyát róla. Számmal a száját keresem, miközben kezem csipkés bugyijára simítom.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lesimogatom róla a felsőjét, s erre válaszul ő is vetkőztetni kezd. Gombról-gombra haladva nyitja szét a blúzomat és teszi láthatóvá a testem. Nincs rajtam melltartó, nem is szokott lenni. De, ő nem elégszik meg azzal, hogy csak a felső testem meztelen, lesegíti rólam a szoknyám is, közben pedig a mellemre hajol. Megszívja, mire önkéntelenül felnyögök. Kezemmel a hajába túrok, húzom magamra. Újra és újra megszívja hol az egyik, hol a másik bimbóm, majd az ajkam keresi. Mohón kapok az ajka után, forró, szenvedélyes a csókunk. Már tudjuk mit akarunk, a másikat. Itt és most. Nagyon.


Keze a bugyim vonalán simít végig... ingerlően, vágyakozón. Én a nadrágjáért nyúlok, kigombolom és lecsúsztatom róla. Végig csókolom én is hasát. Majd, miután kilépett a nadrágból s kis terpeszben áll előttem, letérdelek, hogy stabilan legyek. Két ujjal simítom végig fehérneműje széleit... az oldalától indulva, lefelé haladva, egészen az ajkaig. Közel hajolok, végig csókolom a dobját, majd ahogy több helyet enged... az ajkait is... egyenlőre csak ruhán keresztül... Mélyeket sóhjat közben.

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem hagy válasz nélkül. Nadrágomért nyúl, gyorsan lecsúsztatja rólam. Végigcsókolja a hasam, majd elém térdel. Bugyi vonalam mentén simogat, lassan halad befelé az ajkaim felé. Megcsókolja dombom majd tovább halad szájával lefelé. Úgy érzem, hogy a bugyin keresztül is szinte perzsel a szája. Kezei felnyúlnak és lassan lehúzza rólam azt is. Szája ismét a dombomon, de ezúttal már nincs köztünk a vékony csipke sem. Észbontó érzés. Nyelve csiklóm után kutat. De én nem bírom így tovább. Lenyúlok érte és felhúzom magamhoz. Hozzásimulok teljes testemmel.

-Gyere édes az ágyba. – kérlelem – Ott sokkal kényelmesebb.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csókolgatom a dombját, nyelvem az akjai között kutat, mikor felhúz magához, ingerlően hozzám simul, s búgva mondja:

- Gyere édes az ágyba. Ott sokkal kényelmesebb. - Nem kell tovább győzködnie, boldogan követem az ágyba. Kecsesen leereszkedik rá, és felnéz rám. Magához húz, a hasam csókolja, de én szelíd erőszakkal tolom el, s fektetem a hátára. Újra a száját, a nyakát csókolom s kezemmel fedezem most fel újra a testét. Mellé fekszem, az oldalamra, és ráérősen szemlélem csodás testét. ... formás melleit, ágaskodó bimbóit... szép hasát, s a félig felhúzott bal lábát.... Gyönyörű íve van, mintha festették volna.

Kezem a combjáról az ajkaira téved. Lábait készségesen tárja szét nekem s én a csiklóját keresem. Kezem hidegnek hat rajta, olyan forró az öle. Nagyon ingerlő, hogy ennyire felizgattam...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy az ágyra fekszünk, Évi átveszi az irányítást. Húznám magamhoz, csókolnám, de ő lenyom az ágyra s mellém fekszik. Birtokba veszi számat, nyakamat. Közben keze ölemet kutatja. Hidegnek érzem, vagy csak én vagyok forró? Mindenesetre nagyon izgató. Ujjai csiklómat simogatják, be-becsúszva néha hüvelyembe. Levegőt is alig kapok, annyira élvezem. Szája sem tétlenkedik ez alatt, melleimet kényezteti. Felváltva egyiket a másik után. Viszonzásképp a hátát, csípőjét cirógatom, szívesen kényeztetném én is jobban, de mindig visszanyom az ágyra mikor átvenném a kezdeményező szerepét. Így hát hagyom magam és élvezem őt. Nagyon finoman izgat, már teljesen lucskos vagyok tőle.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Újra és újra felemelkedik, hogy irányítson, de még nem hagyom. Még nem értem el nála, hogy teljesen köd lepje el az elméjét. Még ő is barátkozik a gondolattal, szokja egy nő érintését. Nekem már nem új ez az élmény, de vele még sosem jutottam el idáig, még gondolatban sem. Erre utaló jel sosem volt közöttünk, vagy tőle, hogy hajlamos lenne ilyen játékokra velem...


Olyan finom, puha, bársonyos volt a bőre, egyszerűen nem bírtam betelni vele. Faltam volna nagyon és egészen, de éreztem, ennek még nincs itt az ideje, nem támadhatom le egészen. Kezemmel játszottam rajta, izgattam, simogattam, érezni akartam. Kezdetem csak halkan nyöszörgött, de ahogy fokozódott benne a vágy, egyre hangosabbak lettek a nyögései.


Felnéztem rá, a szemébe... Nézte amit csinálok, úgy éreztem, izgatja maga a látvány is. Vissza helyezkedtem mellé, egészen közel hozzá. Kezemmel a hasát cirógattam, vártam, hogy lép-e tovább, mozdul-e a keze, a teste... S ő ki is használta a kínálkozó alkalmat a kezdeményezésre...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor éreztem, hogy mellém heveredve várakozik, tudtam végre átengedi nekem az irányítást. Legszívesebben leteperném és férfimód habzsolnám. De fékezem magam. Inkább száját keresem újabb kóstolóra, majd tovább kóstolgatom bőrét nyakán és vállán. Melléhez érve elidőzöm. Ágaskodó bimbója kényeztetésért kiált és én meg is adom ezt neki. Hol lágyabban, hol erősebben szívom, ingerlem közben kezemmel simogatom e bársonyos halmokat. Számmal is muszáj körbejárnom őket, minden egyes centimétert megízlelve belőle. Nem tudok betelni ízével, puhaságával. Sokáig kényeztetem. Aztán tovább haladok. Hasán érzékeny. Ahogy körbe csókolom köldökét érzem amint csiklandósan összerándul. Ezért itt nem időzőm sokáig. Felfedezem, birtokba veszem dombját, ajkait. Számmal, kezemmel egyszerre kutatom, ismerkedem vele. Ajkait kívülről nyalogatom, majd kezemmel széthúzom őket, hogy nyelvem utat törhessen előre. Csiklója előttem ágaskodik. Óvatosan érintem meg. Ő felnyög és csípőjét emelve elém kínálja ölét. Nem habozom tovább számba veszem csiklóját és megszívom. Ujjaim közben barlangja bejáratát derítik fel, el-elmerülve benne. Nedves már a drága teljesen. Izgalmában csípőjét emelgeti, szinte a számba tolja magát. Ekkor már nem fékezem magam, vadul nyalni kezdem. Két kezemmel ajkait teljesen széthúzom, kifeszítem, hogy jobban hozzáférjek. Végig nyalom lentről fölfelé, bejáratától csiklójáig. Majd újra és újra. Ő pedig nyögve vonaglik kezeim alatt. Nyelvem ekkor hüvelyébe csúsztatom s megtáncoltatom. Halkan felsikolt. De én nem kímélem…

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Hagyom, hogy ő irányítson, de ez azonnal gyönyört hoz számomra. Valami belső érzék vezérli, mikor a testem veszi uralma alá, mert minden gyenge pontomat megtalálja. Melleimnél pont annyit időzik, amennyit én mindig is kívántam. Nyelve játékosan pofozgatja a már régóta ágaskodó bimbóimat, s belőlem már ez kiváljta a halk nyögéseket. Párnát húzok a fejem alá, látni is szeretném ezt a csodálatos nőt, ahogyan kényezteti testem.

S ő lejjebb halad rajtam, köldököm körül is játszik picit, de a részem úgy látszik, most inkább a csikis felé tendál, így ezen hamar túl lendül... Viszont ajkaim, melyek nedvesen csillognak már, mintha egy vékony díszítő réteg volna rajta... magához vonzza őt. Nyelvével finoman rajzolja körbe legérzékenyem részem, de mikor meghallja, hogy ez mekkora gyönyört vált ki belőlem, ösztönösen ráerősít. Kezeivel széthúzza az ajkakat, ezzel előtérbe hozva a csiklómat. Ráfeszíti a nyelvét, aprókat lök rajta, amitől én már érzem, hogy lüktet a vér a fejemben, de mikor száját picit kinyitja, s ajkával ajakmra tapad... megszívja a csíklómat, hátam szinte ívbe feszül meg. Kezemmel a takarót markolom, elakad a lélegzetem, s csak akkor jutok újra szóhoz, levegőhöz, mikor elenged egy pillanatra. Ekkor kiszakad belőlem a nyögés, mely csak még inkább sarkalja őt, további kényeztetésre.

Látom rajta, hogy őt is teljesen elkapta a hév, már nem gondolkozik, csak az ösztönei repítik tovább. S mint nő, nem is kell ennél több, hogy pontosan tudja, mire vágyom, mit kívánok. Kezei, nyelve is el-eltűnik bennem. Lábaimat amennyire tudom, széttárom neki, közben egész bennsőm remeg, reagál az ingerekre. Lenyúlok s fejét magamba húzom, éreztetni akarom vele, hogy nagyon kívánom őt, s rettentően izgat, amit csinál velem.

S ő csak nyal és nyal... minden csepp nedvem magának akarja mohón. Én pedig neki akarom adni, az egészet, egész lényemet, azt akarom, hogy irányítson, élvezze a testem....


Pár másodpercre hagyja csak abba ezt az eszeveszett játékot, míg odamegy a pár lépéssel alrébb lévő táskájához és valamit keres benne...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban magába húz, érzem hogy még több kell neki. Gyorsan felállok és a táskámhoz lépek. Áldom az eszemet, amiért magammal hoztam kedvenc játékszeres dobozomat. Tetejét félredobva kiveszem, ami a legtetején van és már lépek is vissza izgalomtól reszkető barátnőmhöz. Egyszerű kis szilikonos vibrátor került a kezembe, de nagyon kedvelem, mert az átlagnál lényegesen erősebben rezeg így okozva fergeteges élményt használójának. Néhányszor végighúzom külső ajkain, hogy kicsit benedvesedjen, majd lassan betolom neki. Csípőjét emelgetve érezteti velem, hogy még akar, ezért tövig betolom és bekapcsolom. Egész teste beleremeg, ahogy megérzi az erős vibrálást. Én pedig újból csiklóját veszem kezelésbe nyelvemmel ostorozom erősen, hogy fokozzam élvezetét. Teste megfeszül, mikor elkezdem ki-be húzogatni benne a vibrátort és szabályosan megdugom vele. Mikor érzem, hogy mindjárt a csúcsra ér újból tövig benyomom neki és a dőlés szögön változtatva megfeszítem benne. Ahogy a G pontjához és eljut a vibráló nyomás nem bírja tovább és hangosan elélvez. Reszkető hullámokban vonul át rajta a gyönyör. Sokáig remeg utána még. A vibrátort kikapcsolom, de nem veszem ki belőle. Fejem a hasán pihentetem, így ölelem csípőjét magamhoz, lágyan simogatva, nyugtatgatva. Mikor érzem, hogy kicsit lecsillapodott továbbra is a hasán nyugtatom fejem, de kezemmel elkezdem mozgatni a benne maradt vibrátort. Ki-be húzogatva barlangjában lassan elernyedt teste ismét kezd megfeszülni, ahogy újból feltámad a vágya. Továbbra sem teszek mást csak lassan ingerlem hüvelyét a benne csúszkáló vibrátorral. Érzem, ahogy egyre türelmetlenebbé válik, de megint csak nem kegyelmezek neki. Édes ez a kínzás, ahogy egyre lassabb elnyújtottabb mozdulatokkal húzgálom benne a szerszámot, hogy centiről centire érezze, ahogy mozgatom. Szuszogásán hallom, hogy nem bírja már ezt így sokáig…

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a gonosz nőszemély egy nem túl nagy, de azért nem is kicsi vibrátorral tér hozzám vissza. Átvillan az agyamon, hogy milyen kis felkészült valaki, de arra nincs erőm, hogy ezt szóvá is tegyem. Helyette csak mosolygok. Barátnőm gyakorlott mozdulatokkal játszik velem tovább. Ajkaimhoz érinti a játékszert, nedvességet ken rá rólam. Kicsit közelebb jön hozzám térdelő pózban, és lassan irányítja belém a műfarkat. Az eddigi kényeztetés hatásaként kellően beszűkültem, így most teljesen olyan érzés, mintha tökéletesen kitöltene a kéjrúd, sőt, inkább picit feszítő is a hatás. A szilikonos mivoltának köszönhetően olyan érzést nyújt, mintha egy férfi hatolna épp belém. Kezdek tekeregni, mocorogni az izgalomtól, s mikor hallok egy pici kattanást... rögtön remegni kezd a puncim, igaz, már nem magától, hanem a vibrátor rezgéseit veszem át. Azonnal érzem, hogy futkározni kezd rajtam a hideg, a látvány, ami elém tárul, csak fokozza ezt. Barátnőm rám hajol és a csiklómat kezdi szívni. Dobálom már magam, ez kezd olyan határokat súrolni, amit ép ésszel nem is lehet kibírni. Bensőm feszül és remeg, s mindezt hol egyszerre, hol felváltva teszi. Őrítő kéjben van részem.

Mozog a csípőm, a derekam, ahogy egyre gyorsabban mozgatja bennem a játékszert. Akarom még és még, hogy bennem legyen. Minél többször mozdul, annál inkább vágyakozom. Bele kerülök egy vágy örvénybe, és nemhogy szabadulni nem akarok, még mélyebbre bukom. Amikor a G pontomhoz nyomja neki a rezgő vibrátor fejét, elönti az agyamat az orgazmus heves hulláma, és tőlem szokatlan módon, sikongatva élvezek el. Ő hosszan járatja még bennem a játékot, de aztán a hasamra hajtja a fejét, nyugtat, csitít...


Percekbe telik, mire agyamhoz térek, és normalizálódik úgy ahogy a lélegzetem. Mosolygok, ahogy érzem őt magamon, olyan meghitt ez a pillanat, ami pedig pár perce még izzóan felfokozott volt. Még rajtam fekszik, mikor a keze már újra mozdul. Fel akarja éleszteni újra a vágyam, ami mi tagadás, sikerül is neki. Felemelem a fenekem az ágyről, támaszkodok a talpamon és ellen mozgok az ő kezének, s így mindig mélyebbre és mélyebbre tud bennem hatolni.


De, nem akarom, hogy ő kimaradjon...

- Gyere ide.... - suttogom, s ő, mintha tudná, hogy mit akarok, 69-ben helyezkedik felém. Megint elém tárulnak telt alsó ajkai s én kezdetnek egy hatalmas csókot nyomok rájuk. Nyelvem kidugom, s mintha igazi száj lenne, csókolózni kezdek vele. Nyelvvel nyitom szét az ajkakat, izgatom a gátját, a hüvelye belső falát...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Csípőjét kezdi emelgetni megint izgalmában, hogy mind mélyebben érezze magában a vibrátort. De közben rám is gondol, mert azt suttogja.

- Gyere ide. – én pedig úgy helyezkedem, hogy ő is hozzám férjen. Fejét egyből combjaim közé fúrja. Nyelvével körbe járja ajkaimat, majd furakszik egyre beljebb. Már barlangom nyílását kóstolgatja. Én közben tovább mozgatom benne a vibrátort. Lassan itt az ideje, hogy újra bekapcsoljam, de még nem. Előbb még rászívom magam a csiklójára és egyre sebesebben mozgatom benne a kis szerkentyűt. Mikor teste ismét ívbe feszül akkor bekapcsolom. És magamban mosolyogva nyugtázom halk sikolyát. Válaszul belém nyomja ujjait és megmozgatja bennem. De engem most igazából az érdekel, hogy ő elélvezzen a karomban, megint. Már nem kell ehhez sok neki. Ezért tovább kényeztetem duzzadt csiklóját és mozgatom benne a vibrátort. Keze fenekembe markol. Puncimba fojtja sikolyait, ahogy megint eléri a gyönyör. Majdnem fölnevetek. Kifogtam rajtad drága Barátném. Megint tiéd lett a kéj. Átölelem reszkető csípőjét. Kiveszem és kikapcsolom a szerszámot. Csókokkal borítom dombját, amit halk sóhajokkal nyugtáz. Kezem fenekét simogatja. Micsoda gyönyörű két félgömb. Újabb pajzán ötletek villannak belém. De a kedves megelőz. Felemelkedik és hanyatt dönt. Szeme vágytól éhesen villan rám amint fölém hajol…

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Rémes ez a bestia. Másodjára is eléri, hogy a gyönyör kapuján libbenjek át. A második orgazmusom már jóval hevesebb, mint az előző volt. Nem is gondoltam volna, hogy el tudja egymás után érni. De, érintése, illata, puncijának igéző látványa, íze.... teljesen lázba hozott. Éreztem, hogy lüktet az alsó ajkam, s ezt ő is érezte, kínzott addig, míg újra el nem élveztem általa. Node, ez megtorlást kívánt!! Amint újra levegőhöz jutottam, s már nem remegett úgy a testem, fölébe keveredtem. Hanyatt döntöttem, s lovagló pózban ültem rá az ölére. Kopasz dombunk össze simult. Az én nedvemből került rá is. Mindkettőnk szeme a találkozási ponthoz tapadt. S bár tovább akartam mozdulni, látva, hogy ennyire bejött neki is ez a látvány, helyezkedtem megint. Fél térdre ereszkedtem, s picit lejjebb csúsztam rajta. Felhúztam az egyik lábát, hogy jobban közé, közel férjek hozzá... Gyönyörködtem pár pillanatig a picit csillogó, immáron szétnyílt ajkaiban.... S amint felbuzogott bennem a vágy, hogy érezzem őt, közelebb csusszantam. Felhúzott lába alatt kinyújtottam az enyémet, s kicsit türközve az ő pózát, széttárt lábakkal simultam hozzá. Nedves ajkaink össze értek, s ő halkan felnyögött. Én is hasonlóan éreztem. Egyik kezemmel támaszkodtam és finoman mozgogni kezdtem... Egész teste megfeszült egy pillanatra, s azonnal húzta fel a másik lábát is. Formás csípője is mozogni kezdett. Szabad kezemmel a mellét simogattam meg, majd végig cirógattam a hasát, közben érezve a finom mozgását közben.

Csupasz dombját is megsimogattam,egyik ujjam a csiklóját kereste meg, s valami földön túli gyönyört okozott, mikor éreztem, hogy izgatásom nyomán ajkai nedvesedni kezdenek...


Közelebb csúszott ő is hozzám, hogymég jobban egymáshoz érjünk. Újszerű volt ez a játék mindkettőnknek, de nagyon élveztük egyás testének ilyen formájú érintését...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy fölém kerekedik, hozzám simul. Csupasz dombjaink összesimulnak. Nagyon izgató volt így érezni őt. Tovább helyezkedett rajtam, míg ölünk teljesen összesimult. Ekkor hozzám dörgölte magát. Én ösztönösen válaszoltam, csípőm megmozdult. Keze lágyan simított végig rajtam. Mellemen, hasamon le egészen dombomig. Ujjai csiklómat keresték. Izgalmamban fenekébe markoltam úgy próbáltam még szorosabban magamra húzni. Keze beszorult közénk, de nem zavarta. Ujjai továbbra is dörzsölgették érzékeny részemet. Mikor nem bírta magát tovább tartani teljesen rám feküdt. Arcát nyakamba fúrta harapdálta, csókolta. Közben csípőnk tovább mozgott, egyre sebesebben. Majd hirtelen lecsúszott rajtam és combjaim közé fúrta az arcát. Szája szinte lecsapott csiklómra vadul megszívva azt. Keze a félredobott vibrátor után kutatott az ágyon, de szája addig sem kímélt tovább izgatott. Végre megtalálta, amit keresett és már éreztem is amint ujjai szétnyitják ajkaimat, hogy barlangomba csúsztathassa a szerszámot. Nem kapcsolta be és nem is tolta be teljesen. Épp csak a hegyét érezhettem hüvelyem bejáratánál amint körkörösen mozgatva izgatott vele. Majd megőrültem már hogy magamban érezhessem végre. Csípőm emelgettem, kezeim a lepedőt markolászták, de csak kínzott tovább. Nyelve lejjebb csúszott és az is bejáratomat nyaldosta finoman. Aztán ajkai újra csiklóm vették kezelésbe. Erősen megszívta ismét, közben a vibrátort szép lassan tövig belém nyomta. A lélegzetem is elakadt a mennyei érzéstől. Ekkor sebesen mozgatni kezdte bennem a szerszámot szabályosan megdugva vele. Nyelve duzzadt magomat kényeztette én pedig éreztem, hogy pillanatokon belül robbanni fogok....

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ösztönösen mozdultunk egymáson, egymáshoz, egymás felé. Ő hozzám nyomta magát, én pedig még jobban közel akartam lenni hozzá. Végig simitottam puhán rajta, gyönyörű formás tesét édes volt érinteni. S mikor ujjaim újra öléhez, csiklójához értek, megrándult. Csípője újra táncolni kezdett, s így kezem kettőnk közé szorult. De, ezt sem én, sem ő nem bántuk. Játékunk során nem vettem észre, hogy fárasztó így tartani magam, csak kezem remegése emlékeztetett erre. Ráfeküdtem hát, s nyakát cirógattam nyelvemmel, s ahogy hallottam kéjes nyögéseit, ezúttal közvetlen közelről, szemem elé a lila köd ereszkedett le. Gyors csókokkal haladva gömbölyű formáin hamar elértem ölét, s mint a vadászó madár, gyorsan csaptam le a csiklójára. Érzékeny volt már nagyon, s én egy cseppet sem kíméltem. Nyögései erősödtek, hangosabbak lettek, mi csak olaj volt a tűzre. Meg akartam őt dugni.... még akartam hallani ezeket az igéző nyögéseket. Egyik kezemmel a bejáratát simogattam, csaltam elő belőle újra gyönyörének nedveit, a másikkal meg a korábban már használt vibri után kutattam. Mikor megleltem, hamarjában a gátjához, bejáratához illesztettem, de gonosz módon még nem dugtam be neki... csak ingereltem őt tovább.


S mikor már a lepedőt markolta, követelőző lett a teste, megadtam, amit kívánt. Majdnem tövig benyomtam neki. Lélegzete, hangja elakadt, testem megfeszült egy pillanatra. Nyelvem továbbra is a csiklóján táncolt, de ez a látvány mindent megért. Mikor kicsit kihúztam belőle a kéjes játékot, teste lehanyatlott megint, de csípője újra megrándult egy picit, követelte vissza az előző érzést. Nem finomokodtam vele, keményen kezdtem dugni vele. Időközben be is kapcsolatam, de csak gyenge fokozatra.


Nyelvem a csiklóját szívta, s hevesen járattam benne a vibrit. Egyre hangosabban zihált, gyorsan kapkodta a levegőt. Lábait felhúzta, szélesebbre tárta, s már nem kellett sok s az egész gyönyörű nő megfeszült alattam... Hangosan, hosszan nyögött fel, mikor utol érte őt az orgazmus mindent elsöprő hulláma. Nem hagytam abba a kényeztetést, még ingereltem picit ugyanolyan intenzitással, s csak kis idő után finomítottam a mozdulatokon. Körbe csókoltam nedvességtől csillogó dombját, hasát, combját. A vibrit bár kikapcsoltam, nem húztam ki. Felültem mellé, néztem a kisimult, mosolygós nőt. De, kezem közben játszott tovább... ki - be húzogattam benne továbbra is a játékszert... Kéjesen fogadta magába... igazi nőként, nem ellenkezett... akarta még...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A gyönyörből csak lassan térek magamhoz. Érzem, hogy még mindig bennem van a vibrátor és barátném száját a dombomon. Felül mellém és mosolyogva néz le rám. Bágyadtan visszamosolygok. Főleg hogy érzem ez a bestia még nem végzett velem. Keze lágyan cirógat, közben finoman mozgatja bennem a vibrátort. Nagyon jólesik, így nem is tiltakozom. Kitágult szemekkel figyelem, ahogy ténykedik rajtam. Nagyon hamar felszítja bennem újra a vágyat. Karjaimat kinyújtom felé, hogy magamhoz húzzam a fejét. Számmal ajkait keresem, fogságba ejtem. Azért ő nem enged teljesen, kezei tovább mozognak, következő gyönyörömön. Halkan felkuncog. Mikor megérzi, hogy legszívesebben megint magam alá gyűrném.

-Később. – suttogja fülembe és már csúszik is újra lefelé rajtam. Ölem fölé hajolva dombomat járja be szájával. Nyelvével meg-megérintve csiklómat. Kezem önkéntelenül a hajába túr, szorítanám fejét magamhoz. Megérti a célzást, mert nyelve csiklómon kezd táncolni sebesen. Testem ívbe feszül az élvezettől. Talán még az előbbinél is vadabbul járatja bennem a vibrátort ezúttal teljes fokozatra kapcsolva. Kezem a lepedőt markolássza, csípőm fel-le mozog. Érzem, várom a kéjt, kívánom nagyon. És végre érzem, hogy jön, elborít teljesen. Sikoltok, vergődöm, hosszan kitart, lassan múlik csak el. Csípőmön apró rándulások futnak végig. Ő mellém fekszik simogat lágyan, csitítóan. Szorosan magamhoz ölelem. Jólesik őt érezni. Fejét vállgödrömbe helyezi, magamhoz karolom. De nem birok magammal kezem hamarosan hátát cirógatja. Magamra húzom testét és mindkét tenyerem a fenekére tapasztom.

Körbesimogatom ezt a két csodás félgömböt. Izmos, feszes, de bőre bársonyosan finom. Élvezettel simogatom. Arcát a nyakamba fúrja és szájával kóstolgat. Én gerince mentén keresem az érzékeny pontokat. Két kézzel cirógatom a hátát. Aztán hirtelen hanyatt döntöm. Látom a pillanatnyi meglepődést tekintetében. De már mosolyog is sejtelmesen. Látom, ismét tervez valamit. Így eredeti tervem helyett inkább csak mellé heveredem és provokálás céljából ujjammal körözni kezdek mellbimbóján…

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Gyönyört okozni ennek a csodálatos nőnek... szinte nekem is hasonlóan nagy örömöt okoz, mint neki a kezem, ajkam érintése. Magához, magára húzna, de nem hagyom még magam, én akarom kényeztetni, teljesen a lelkéig hatolni a gyönyörrel. Bár érzem, hogy egyre fokozódik bennem is a vágy, hogy őt érezzem, a vad nőt, aki engem akar... Most mégis én adok neki. Egy újabb sikollyal fűszerezett, hosszúra nyúló orgazmust. Nem hagyja magát, amint picit lenyugodott a teste-lelke, magára húz. A nyakát ízlelem, válla, finom vonalát csókolom végig, míg ő gonosz módon a gerincem cirógatja... s eléri azt, hogy időnként ívben feszüljön meg a hátam. Keze aztán lejjebb vándorol, érzkeny fenekem veszi célba. Finoman markolássza, nem úgy, ahogy egy férfi tenné. Valahogy máshogy.... mégis érzem benne minden vágyát, érzését... de nem durván teszi. Sőt, igazán finoman és izgatóan cirógat, simogat. Egy váratlan és határozott mozdulattal dönt a hátamra... Somolygok vadságát, de ő ezt úgy érti, hogy még nem végeztem vele, így félig megadóan mellém fekszik. Játékos ujjai azért a mellemmel játszanak, bimbómat izgatja keményre. Én pedig megfogom a kezét, bele csókolok a tenyerébe, s kinyújtott ujját kezdem el finoman nyalogatni, egyszer-egyszer be is kapni. Látom rajta, hogy izgatja azért a látvány, s mikor a nyelvemmel úgy kezdek el vele játszani, mintha a puncija lenne a szám előtt, elveszi nevetve a kezét, s most már ő is érzi, hogy az irányítás teljesen az ő birtokába került. Kezeimet felhúzom, mintegy jelezve neki, hogy tényleg megadom magam kivételesen, azt tehet velem, amit akar.

S ő nem is tétovázik tovább, "támadásba lendül"...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem bírja sokáig, ahogy ujjam a mellbimbóját izgatja. Megfogja kezem és szájához húzza. Nyalogatni kezdi, be-bekapva ujjaimat. Felnevetek és elhúzom a kezem. Ő karjait a feje fölé nyújtva nyújtózik végig az ágyon. Látom, rajta hogy kíváncsi mit tervezek. Nem is váratom sokáig, fölé kerekedem és hasra fordítom. Majd lovagló ülésben a derekára ereszkedem. Meglepődve néz rám vissza a válla felett, de csak mosolygok rá ő pedig végre leteszi a fejét. Megropogtatom az ujjaimat - mint egy zongorista a koncert előtt – gondolom magamban. Majd kezeimet a hátára helyezve lassan, nagyon lassan elkezdem masszírozni. A vállaitól indulva nem túl erőteljes, de hatásos mozdulatokkal masszírozom végig az összes pontot, izmocskát. Lassan ellazítva, megnyugtatva a „delikvenst”. Érzem amint egyre nagyobb élvezettel nyújtózik a kezem alatt. Egyre lazább, egyre jobban elengedi magát, már-már az álmosságba hajlóan. Lejjebb csúszok rajta hogy a derekához is hozzáférjek. Mire idáig jutok, olyan mintha gyurmáznék. Teljesen képlékenyre lazult a kezeim alatt. Itt az ideje hát tovább lépni. Felemelkedem róla kicsit, hogy combjait széthúzzam és közéjük térdeljek. Feltárul előttem gyönyörű, gömbölyű popsija és kidomborodó, nedvességtől csillogó puncija. Először a fenekét gyúrom körbe lágy mozdulatokkal félig simogatva, félig masszírozva e csodás gömböket. Erősen vissza kell fognom magam, hogy ne markoljak bele és széthúzva ne nyaljam végig a vágatot. Inkább rátérek a combjaira. Ujjaim lágyan gyúrják az izmait. Combja belső oldalát is végig simítva érzem, hogy az ellazításról átléptünk a kezdeti felizgatás szakaszába. Meg-megmoccan csípőjét emelgeti, combjai tárja még szélesebbre hívogatóan feltárva előttem vágytól nedves ajkait. De még nem végeztem. Tovább masszírozom őt le egészen a lábfejéig, hosszan időzve a boka tájékán nem hagyva ki egyetlen centit sem. Majd vissza föl újra egészen a fenekéig. Most már kicsit erősebben markolom meg félgömbjeit. Széthúzva őket, majd újra összezárva, ismét széthúzva. Drága barátném már nyöszörög, tolja ki a popsiját. Már türelmetlen és izgatott. Kicsit lejjebb fogom most meg a combja tövénél. Följebb tolom őt hogy pucsítson szépen. Majd puncijához hajolok és kinyújtott nyelvel végignyalom a csiklójától a popsi lyukáig….

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ez a kis gonosz némber tudja ám, hogy mi kell a nőnek. Lágyan irányít, mégis határozott, kezdek megint olvadni tőle. A hasamra fordít, de én még mindig merev vagyok kissé. Kérdőn nézek rá, mire ő érzékelteti, hogy maradjak már nyugton, neki most itt fontos dolga van rajtam... Somolyogva leteszem végre a fejem és teljesen rábízom magam. Kecses kezeivel masszírozni kezdi a hátam, ami hihetetlenül jól esik. Ellazítja a hátam, a fenekem.... ennél a résznél már kezdem érezni, hogy újra bizsereg a testem, kezdi jelezni vágyát újabb kényeztetésre, de az én gonosz bestiám még nem enged a terveiből. Szisztematikusan masszírozza végig a lábam, ami valahogy az érintésétől újra erogén zónává válik... S mikor a bokám körül futnak ujjai, rajtam végig szalad a borzongás. Ez persze az ő figyelmét sem kerüli el....


Visszafele haladva már kifejezetten izgatóra veszi a figurát. A combom belső felét masszírozza, de mikor a popsim kezdi újra gyömöszölni, már én sem bírom tovább, felnyögök. Olyan kéjesen játszik vele, mintha ez lenne számára a világ legkívánatosabb testrésze. Én pedig akaratlan emelkedem fel, tolom neki magam... S ő mögém térdel, igézően húzza szét a popsim, mitől már nedves ajkaim is szétválnak kissé...


Bele nyal a vágatba, egészen a hátsó lukig szánt végig a nyelvével. Én pedig belekapaszkodom a lepedőbe, mert egyszerűen kínzó ez az érzés... Felhúzódszkodom rendesen, térdelő állásba, s lehasalok a felső testemmel az ágyra. Teljesen feltárom neki magam, hagyom, had tegyen, amit csak akar. Ő picit eltávolodik tőlem, kezével, ujjaival simítja végig az erogén zónákat. A hátsó lukacskám, s az ajkakat.... játszik velem, tudja, hogy minden érintése intenzív kéjes érzést vált ki belőlem...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kezemmel is végig simítok néhányszor ott ahol az előbb a nyelvem járt. Érzem, ahogy teste remegni kezd. Megőrjít, ahogy itt fekszik kitárulkozva előttem. De úgy döntök, most kicsit gonosz leszek. Két kezemmel megragadom és széjjelhúzom, szinte szétfeszítem popsiját. Aztán újból végignyalom lentről fölfelé egészen lassan. Érzem a benne növő feszültséget. Ezért ismét végignyalom. Magamban mosolyogva kíváncsian várom, meddig bírja kitörés nélkül. Ezért kis szünetekkel folytatom édes kínzását. Már hallom, hogy egyre mélyebbről veszi a levegőt, szinte fújtat. Megint elvigyorodom és újból végig nyalom. Ekkor felnyög, látom kezei görcsösen markolják a lepedőt. Újabb nyalás...

Szinte vibrál a levegő a kitörni készülő feszültségtől. De nem szól, csak tűri némán, néha nyögdécselve, egyre görcsösebben markolva a lepedőt. Végül megszánom és arcom vadul a lucskosra nyalt punciba nyomom majd őrült módon nyalni kezdem. Előbb a barlangjába járatom meg jól a nyelvemet aztán a csiklót veszem támadás alá és sebesen izgatom. Ő szinte rátolja magát a számra ezért erősen rászívok a csiklójára. Ettől összerándul. Két ujjam jó mélyen benyomom barlangjába közben nyelvem továbbra is sebesen táncol duzzadt rügyén. Teste remegéséből érzem, hogy már igazán nem sok kell neki a robbanáshoz...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egyre jobban kínoz, s ahogy érzi, hogy kezdem elveszteni a fejem, csak még fokozza... Előbb a nyelve kutatja mélyen a barlangom, majd két ujját olyan határozottan tolja fel belém, mint ahogy egy férfi hatolna be. Ettől a gondolattól csak még inkább vágyakozó leszek, az ujjai diktálta ütemre mozog önkéntelenül is a csípőm, a derekam...

Újra és újra ugyan az a gondolat futja a köröket bennem: AKARLAK! Őt is, és a kéjt is, amit nyújt nekem. Ő még gyorsabban kezd el mozogni, s most már én sem akarom vissza tartani magam, hagyom, hogy az orgazmusom teljes erejével érjen utol, s terítsen le. Testem újra ívben feszül, majd remegésektől fűszerezve omlok vissza a puha ágyra. Eltolám magamtól a kezét, a szájt, hogy picit lenyugodhasson a testem, de nem, ő nem hagyja magát. Most már finomabban, de még mindig kínoz tovább...


Mikor már meg tudok szólalni, elfúló hangon mondom.

- Ez így nem ér édes... ki akarsz készíteni? - kérdezem ránézve, s látom, hogy arcán gonoszkodó mosoly terül el.

- Pontosan! - vágja ki diadalittasan.

- Ajvé... mire készülsz, te démon? - mosolygok kihívóan, mire szemén átfut valami újabb csintalan fény. Tisztán érzem, hogy új ötlet vert gyökeret gonoszkodó fejében, de semmi erőm nint tiltakozni ellene, bármit akarjon is tenni velem...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor végre elérte a gyönyör még mindig nem bírtam abbahagyni. Finoman tovább izgattam. Bár teste már inkább nyugalomra vágyott volna. De tudtam, hogy képes vagyok újból feltüzelni a vágyát.

... ki akarsz készíteni? – kérdezi. Naná! Gondolom magamban. És máris újabb ötleteken agyalok.

Látom rajta hogy igazából már most teljesen készen van. De akkor sem tudok betelni vele. Mellé fekszem, szorosan hozzá simulok. Ő elfészkeli magát a karjaimban. Lassan, nyugtatóan kezdem simogatni előbb csak a haját, aztán a hátát. Mikor érzem, hogy ismét ellazult a teste akkor lassan lecsúsztatom kezem a popsijára. Körbesimogatom csodás gömbölyűségeit. Aztán szépen magamra húzom a nőt. Hagyja magát, elhelyezkedik rajtam kényelmesen. Ölünk összeér és én a száját keresem. Lágyan csókolom addig, amíg azt nem érzem, hogy újból éledezni kezd benne a vágy. Majd szám levándorol a nyakára és végig csókolom az érzékeny bőrt le egész a válláig. Kezem sem tétlen közben hátát, fenekét cirógatom. Apró borzongások futnak végig a bőrén, ahogy érintem. De nem akarok kapkodni...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen elalélok finom kényeztetésétől. Annyira érti, hogyan kell hozzám érni, hogy nem is tudok védekezni már ellene. Kicsit sem. De, nem is akarok. Finoman magára húz, s én még pihegek picit a karjaiban. Gyengéden szájon csókol, nyelvünk édes játékkal űzi a másikat, kezei közben a hátamon, fenekemen vándorolnak, mintha most járnának arra először.


Ajkai elvándorolnak a számtól, le az államon, érzékeny nyakamon. A kis gonosz, tudja, hogy ettől elolvadok... finoman harapdálja, csókolgatja s én hamar hangulatba kerülök megint. De, ezúttal csak lágyan csábít el egészen. Lassan halad a nyakamtól a vállamig, minden kis apró részletet megcsókolva, édes nyelvével megkósolva.


Mindkét kezével közben a fenekemre markol és lágyan ringat magán, mintha lovagolnék. És én szívesen meg is tenném vele... kicsit rásegítek én is a mozdulatra, ütemesen mozgatom a csípőm, csak aprókat mozdulva, hogy ágyékunk össze-össze ütközzék. Apró nyögései lejzik, hogy nem csak rám hat ez a kis játék. Nem tétlenkedem én sem közben, a nyakára hajolok én is, ezzel szabaddá téve neki újra a nyakam, a vállam...

Csókolgatom, finoman meg-megszívom a nyakát. Édes a bőre íze, nem is tudom, hogy valaha be tudnék-e vele telni?

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Lassan lovagló pozícióba helyezkedik rajtam és úgy mozog, hintázik rajtam előre-hátra. Nagyon izgató érzés, ahogy dombunk összesimul és egymást izgatva mozgunk. Nyakamhoz hajol és csókolni, kóstolgatni kezdi a bőröm, közben szinte felkínálja a saját nyakát, vállát további kényeztetésre. Nem is habozom megtenni ezt, de szám lassan lejjebb kalandozik, Kezem is megválik formás fenekétől és az új célpontra markol. Két kézzel dédelgetem csodás kebleit. Bimbója gyorsan hegyesedik, szinte a számért kiált. Rá is tapasztom ajkaimat és meg-megszívom a rügyet. Lélegzetvétele felgyorsul, ágyékát egyre jobban nekem szorítja. Én pedig csak egyre szívom, szopom a bimbókat hol az egyiket, hol a másikat. Látom, nagyon élvezi amit csinálok. Ezért kihasználom az alkalmat hogy kiélvezkedjem magam. Egyre csak gyötröm számmal a vöröslő rügyeket, mígnem végül nyöszörögni kezd izgalmában. Ekkor hanyatt döntöm az ágyon. Szám nem ereszti el a mellét, kezem viszont lucskos puncijára simul. Mindenféle teketóriázás nélkül vadul ujjazni kezdem és nem is kell sok hozzá, hogy halk nyüszögések is pici sikolyok közt újra átjárja testét a kéj. Szinte hullámzik a teste, ahogy a gyönyör elragadja. Csak lassan csillapul. Reszketve, pihegve bújik a karomba ismét. Én pedig csak szorítom magamhoz…

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem kíméli erogén zónáim, csókjaival őrit meg újra. Nyakam, melleim falja, mint akinek sosem elég belőlem, mint aki így akar maradni örök időre. Feltör benne az uralkodási vágy, a hátamra dönt és száját le sem véve rólam, újabb támadásba lendül. Vadul ujjazni kezd, birtokba veszi ajkaim, s élvezi a gonosz nőszemély, hogy megint csatakos vagyok tőle. Megint és újra... és én alig kapok levegőt. Halkan sikongatok, ahogy ujjai nyomán újra a gyönyör kapujánál ácsorgok. S ő, mint édes barátnő, hamar átsegít rajta, egy újabb ujjat játékba hívva, hüvelyk ujja a csiklómra tapad. Markolom, szorítom a lepedőt, és hamar robbanok, ahogy szájával megszívja bimbóm. Testem ívben feszül, majd teljesen elrnyed, ujjai apró mozdulatai miatt azonban testem meg-megremeg még. Az oxigén újra hiány terméknek számít nálam, de nem is számít, már semmi sem számít. Agyam teljesen üres már ezután a gyönyörteljes, vad nap után.


Karjaiba bújok s szorosan magához ölel. Hozzá simulok, majd picit eltolva magam tőle, simogatni kezdem. Nem hagyom ki ölét sem, miközben szám újra a nyakára tapad és csókolom, szívom, harapdálom őt. Én is ki akarom élvezni gyönyöre hangjait, ujjazom, izgatom a csiklóját, hogy kövessen azon a kapun, amin nemrég az ő jóvoltából én is átléptem.


Hosszan játszom vele, nem adja könnyen a kéj hangjait, de egy idő után teste behódol izgatásomnak és remegni kezd. Lélegzete felgyorsul, már nem tartja vissza semmi sem. Remeg, dobálja magát, ujjaim pedig nem kímélik érzékeny kelyhét, izgatom tovább. Bele hajszolom a gyönyörbe, s ő hangosan nyögve élvez el karjaim között, ujjaim alatt.

Lassan csitul ő is, és most rajtam a sor, hogy karjaimba zárjam, testem melegével, kezem érintésével nyugtassam, szeretgessem.

- Köszönöm mindezt neked... - suttogom szeretet teljesen a fülébe, s csak remélni tudom, hogy neki is oly sok gyönyört okozott ez a nap, mint nekem. És bizakodva gondolok arra, hogy sok ilyen napunk lehet még...

No_signal (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy hozzám bújik, kis idő elteltével keze kalandozni indul rajtam. Nem hagyja ki egyetlen porcikámat sem. Szája a nyakamon, keze pedig ölembe mélyed. Belém meríti ujjait így akarván kicsalogatni belőlem is a gyönyör hangjait és viszonozni az eddig kapottakat. Gyakorlott mozdulatokkal gyorsan eljuttat a kéj legmagasabb csúcsára én pedig vergődöm, sikoltozom keze alatt. Később, mikor elcsitul a testem szorosan hozzám bújik, ölel, simogatásával csitít.

- Köszönöm mindezt neked. – suttogja fülembe.

- Én tartozom köszönettel. – suttogom vissza. – Ennél nagyobb boldogságot nem is adhattál volna nekem.

Egy pillanatra elereszt, felül hogy ránk húzza a takarót. Majd annak melegében újra hozzám bújik, átölel. Összefonódó testel pihenünk az álom határán, kimerülten és kielégülten. Kósza gondolataim meg-megérintenek. Egy izgalmas szakasza kezdődik mostantól az életemnek… Vele.

Tartalomjegyzék