Ranjana (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Belépek az irodába, leülök egy fotelbe.
Az edző kedvesen mondja a tudnivalóimat, azt is megemlíti, hogy nem igazán szokott női orvost alkalmazni, de most nagyon szorít az idő, és amúgy is csak egy pár hétről van szó.
Igyekszem odafigyelni...de képtelen vagyok, nem tudom kiverni a férfit a fejemből.
Hullámokban jut el az agyamig, ami történt...ez az ember engem megerőszakolt, vagy nem erőszakolt meg? Megerőszakolt, de élveztem! Milyen nő vagyok, nagy ég?!
Az edző elővesz egy szerződést, aláírom.
Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan fog menni.
- Szerintem nézzen be holnap edzésre, bemutatom a fiúknak! -mondja
- Rendben, természetesen, mikor...- nem tudom befejezni a mondatot, mert kopognak.
- Bújj be! - hallom az edző hangját
Hirtelen azt hiszem, kettőt fordul velem a világ. Az előbbi erőszakos férfit látom besétálni. Mennyire más felöltözve, kopottas világos farmer, fehér póló, a vállán egy melegítő... szexi, ez az egyetlen, ami eszembe jut. De rögtön idiótának is érzem magam, hogy mindazok után, amit velem tett, így nézek rá.
- Mit állsz ott fiam? Mutatkozz már be a kedves hölgynek! - térít észre az edző hangja. - Ő lesz az új sportorvosunk. Már ha nem baj, hogy nő vizsgál ezentúl titeket.. - mondja az öreg vigyorogva.
Én hamarabb visszanyertem a lélekjelenlétem, és most kimondottan szórakoztat, a másik zavara, és értetlensége. Leforráztam.
Mindössze ennyit nyögdécsel:
- Ő? - nagyot nyel - Ő? Ő?
- Igen, Ő! Miért? Ismeritek egymást? - kérdi az edző gyanakodva.
- Nem, még nem találkoztunk - mondom mosolyogva - Szilvia vagyok, szerintem ennyi elég is.
Kezet nyújtok neki, de szerencsétlen még most is csak egyik lábáról a másikra áll. Rettenetesen élvezem! Hirtelen a kínzottból kínzó lett, élvezem, ahogy szenved a pasi... Milyen fura fintora a sorsnak.
- Igen, Miklós, de hívjon Mike-nak... - dadogja.
- Mi van fiam? Ma olyan szétszórt vagy! Először a meccsen, aztán meg most... - csóválja a fejét az edző.
- De már megyek is, köszönöm a lehetőséget, mosolyogtam az edzőre. Nagyon örvendtem - nézek Mikera.
- Kocsival van? - kérdi az edző.
- Nem, miért? - értetlenkedek.
- Nyugodtabb lennék, ha nem mászkálna egyedül, nem a legbiztonságosabb a környék errefelé, és ön tagadhatatlanul vonzó... Kérem, ne vegye személyeskedésnek, s apáskodni sem szeretnék, de ezúttal ragaszkodom, hogy Mike hazavigye. Fiam, légy szíves - néz jelentőségteljesen a férfira.
- Neeem - szaladt ki a számon -, ööööm, akarom mondani, szeretek sétálni, meg jót is tesz.- ennél okosabb kifogást nem találtam.
- Kérem- néz rám is ugyanazzal az ellentmondást nem tűrő pillantásával -, ne ellenkezzen. Mike rendes fiú, sőt az egyik abszolút kedvencem, jól nevelt, és a védelmi ösztönei nagyon jók...ezt a csapatban is számtalanszor bizonyította.
Szinte kikeltem magamból: Hogy ez a tuskó rendes, meg védelmező? Magasságos ég, milyen lehet a többi?
Az edző kitessékel mindkettőnket az irodából, jó éjt kíván.
Kínos csend.
A férfi töri meg:
- Nem tudom, mit mondhatnék... Rettenetesen érzem magam.
- Nem igazán van kedvem bájcsevegni... Hol a kijárat? - kérdezem szigorúan.
- Gyere velem... - jön a csendes válasz.
Pokolian érezheti magát, valószínűnek tartom, hogy amúgy is úgy érezné, ha nem derült volna ki számára, ki vagyok, de ez így tényleg roppant kínos. Mosolygok magamban.
Közben nézem, ahogy halad mellettem, ruganyos járása, széles vállai a póló alatt is vonzzák a tekintetemet. Ellepik a vele átélt kínzó gyönyör képei az agyamat, haragszom magamra.
Kiértünk az épület elé.
- Kérlek, hadd vigyelek haza, tényleg bajod történhet... - suttogja lesütött szemmel.
- És te fogsz megvédeni? - méltatlankodom
- Meg tudlak védeni...
- És tőled ki véd meg?
- Senki...megígérem egy ujjal sem nyúlok hozzád...megígérem, kérlek gyere velem!
Szótlanul követem az autójáig, ki is nyitja nekem az ajtót..."tényleg udvarias" - gondolom
Az út csendben telik el, mit is mondhatnánk.
10 perc alatt odaérünk, megint kipattan, nyitja az ajtót, nyújtja a kezét, kiszállok.
Nem engedi el a kezem, velem szemben áll, lesüti a szemét ismét, majd nyíltan a szemembe néz.
- Nagyon sajnálom, hogy...azt tettem veled, sosem tettem ilyet egy nővel sem, te szegény biztos csak az edzőt kerested, és egy vadember lerohant...
- Ez...konkrétan így történt - suttogom.
Zavart, hogy még fogja a kezem, izgatott a közelsége.
- Valahogy szeretném jóvátenni, nem tudom hogyan, de mindent megteszek, hogy elfelejtsd...Kérlek, mondj valamit!
Látom szenved, de jólesik, hogy így látom.
- Fájt, amit csináltál velem...fizikailag is, és emberileg is megaláztál. - tör ki belőlem.
- Sajnálom, de...nem tudom nem megtörténtté tenni.
Elveszek a nagy barna szemekben, amikben semmi nyoma már dühnek.
- Ha most azt kérném, hogy maradj itt éjszakára...akkor megint bántanál, és olyasmiket vágnál a fejemhez, hogy ribanc vagyok, és vízilabdással akarom megfarkaltatni magam? - kérdezem.
Csend van pár pillanatig, rá sem merek nézni, de mikor mégis a tekintetét keresem, őszinte nyíltságot találok.
Közelebb húz magához, odahajol, hogy lehellte az ajkamat, simogatja... érzem, nagyon kívánom.
- Kérd, hogy maradjak, hogy csókoljalak meg... és kérd, hogy szeretkezzek veled. Addig nem tehetek semmit, míg nem kéred... mert megígértem neked, hogy nem nyúlok hozzád egy ujjal sem.
Körülfonom a karjaimat a nyakán, lábujjhegyre állok, alig hallhatóan szinte csak a szájába suttogom.
- Kérlek...
Lágyan ér hozzám, csak ízlelve az ajkamat...máris elönt a nedvesség, érzem ahogy a combomon végigcsorog, mert bugyi nincs rajtam...