Pokolly (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Ma is ugyanolyan nap lesz, mint a többi. Korán kelés, mert a műszakozás nem vár, majd, gyors felöltözés. Kipillantok az ablakon, milyen is az idő. Kicsit hűvösebb, mint gondoltam. Mivel is menjek ma dolgozni? Ekkor magamra nézek, és el is dőlt a kérdés. Hát nem kerékpárral. A ruházatom nem engedné. Valamiért rövid sportszoknyát vettem fel egy trikóval. Talán, mert este még 38 fokot mondtak a mai napra? Nem is gondolkodtam reggel, hogy öltözzek fel, csak felkaptam magamra. Na, akkor ma jobban kicsípem magam a kelleténél, bár már így is meglepődnek, nem szoktam szoknyát felvenni. Elindulok kifelé a motorért, kis kicsi piros robogómért. Felpattanok rá, és eszembe jutnak, hogy vajon ma is azokkal találkozom, akikkel szoktam? Az utca végén máris ismerősbe botlok, minden reggel találkozom vele is, idősebb pasi kerékpárral és fényvisszaverős mellény rajt. Erről bárhol felismerném. Biccent egyet majd haladok tovább. A következő utcában egy harmincas nő, kutyával, nem semmi reggel ötkor sétáltatni. Majd pár utca, addig semmi extra. De amikor beérek a városközpontba egy igen ismerős szitu. Majdnem minden reggel „elütöm” azt a pasit. Jobbra kanyarodnék, de ő zebrán megy, szóval át kell engednem. Mindig megköszöni, és rám mosolyog. A visszapillantó tükörből látom, hogy vissza is néz rám. Hogy a fenébe tetszem neki? Ő az a tipikus tök jó pasi, nagy általánosságba foglalt lehet. Nálam bő egy fejjel magasabb lehet, gondolom, ha jó a szemmértékem, barna rövid haj, és a szemei nem is tudom milyenek, de a tekintete az erős és lágy egyben. Szóval, ahogy haladok előre, azon gondolkodom mi is lenne ha…..vele…egyszer csak. Azért ez a pár hónap, amióta mindig találkozom vele, áh, majd lesz. Nem csak ilyenkor, de néha esténként is összefutok vele, bár, csak, ha én is kerékpárral közlekedem, de akkor közel az utcánkhoz. Eszembe jut az első alkalom, mikor be akartam fordulni este (éjjel) balra, ő meg jobbról jött volna, szóval majdnem összeütköztünk. Persze én lettem volna a hibás, mert le akartam vágni a kanyart. Ki a franc gondolta volna, hogy este tízkor jön velem szembe valaki ebben a kis utcában. Napközben is pár autó megy el itt. Szerencsére jók voltak a reflexeink, és nem történt semmi. Mondjuk kár. Viszont ekkor be is értem a munkahelyre.
Másnap viszont úgy döntöttem, kerékpárral megyek, ismét a napsütésé lesz a főszerep, így rövid naci és egy trikó kíséretében indultam útnak. Nem sokkal előbb indulok el, mint motorral, szóval a szokásos találkozások, csak kicsit előbb, mint eddig. A pasi a biciklin, a nő a kutyával. Viszont ma sehol senki a zebránál. Ó hogy az a ……Miért nincs ma itt, komolyan mondom, valamit kellene tennem már. De hát, ha nincs, akkor nincs. Tekerek tovább, ráhajtva a kerékpárútra, mikor észreveszem, hogy hátulról jön valaki, csak a zajokból jövök rá, nem is néztem hátra, félrehúzódom jobbra. Majd a tény, ő az.
- Szia – és már el is suhan, ennyit mondott
Időm nem volt válaszolni, annyira meglepődtem. Viszont, ha köszönt, akkor miért ment tovább? De eddig nem is errefelé jött. Most már mindegy, elment. Ekkor eldöntöttem, hogy holnap is kerékpárral jövök hátha.