*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kissé kábult vagyok álmomban is és tovább álmodom az estét és örökké emlékezetes maradt. Érzem ahogy ébredezem, valaki simogatja feszes popsim, ami kilóg a lenge lepedő alól.

Félig államomban még jobban kitolom a fenekem, annyira érzéki az érintés, átsuhan az agyamon mennyire erotikus volt az este (és az álmom) és most folytatódik. Megpróbálom szemem kinyitni, de ekkor megmozdul valaki elöl az ölemhez szorítva csípőjét.Ezen kicsit meglepődöm mert ha a szobatársam feneke elől akkor ki is simogat hátulról, hisz kezét nem érzem derekamon.Érzéki álmos nyögdécselést hallat éppen és hallom szavait megint...

-Annyira izgató abba ne hagyd... - de álmodok vagy mi ez a közjáték? Ekkor kinyitom szemem és egy igazi hús vér pasit látok amint keze a szobatársnőm melleit masszírozzák, míg másik keze feszes fenekem cirógatják...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Finom cirógatásra ébredek.... valaki simogatja vállam, nyakam, majd lejjebb vándorol a keze, le egészen a mellemig. Két kézzel fogja meg duzzadt melleimet, és finoman markolászni kezdi. Hamar felszakad belőlem a sóhaj:

- Annyira izgató abba ne hagyd. - nem is emlékeztem rá, hogy ilyen finoman csinálja a szobatársnőm. Tegnap már az eszem vesztettem attól, amit csinált velem, nem ugorhat be minden kis részlet.


Kinyitom a szemem és egy pasi térdel az ágyunkon. Egyik kezével masszírozza a mellem, a másikkal az édes szobatársnőm fenekét markolássza. Oldalra fordítom a fejem, már ő is ébren van. Hirtelen gondolattól vezérelve, közel húzom magamhoz a szobatársnőm, és forrón megcsókolom...


A pasiból mélyről jövő, ámulattal teli, izgatott sóhaj tör föl ennek láttán...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Tegnap kissé elhúzódott az esti mozi, úgyhogy még kissé álmos vagyok. Nyújtózom egyet, és kinézek az ablakon. A szemközti házban lánykollégium működik, ami már okozott kellemes látnivalókat. Persze csak diszkréten, hogy észre ne vegyék.

Most is éppen ásításom kellős közepén vagyok, amikor látom, hogy az egyik ablakon belátni. Na nézzük, mit is tartogatnak nekem odaát. előveszem a távcsövemet is, hogy jobban lássak. Igen. Két lány teljesen meztelenül fekszik ott... Csodásak. Belátni az egész szobát, este úgy látszik elfelejtették a függönyt elhúzni. Még így is elég magasan vagyunk, felettem már senki nem lakik, így szerintem csak én részesülök ebben a finom reggeliben.

Megnézem mindkettőt: milyen finom melleik vannak, és kivillan a puncijuk is...

Hoppá! Benyit valaki. Ráadásul pasi. Megáll az ajtóban, majd becsukja és mintha bezárná. Kicsit álldogál, majd odamegy az egyik lányhoz és simogatni kezdi. Biztos a barátja. De a másik lánynak a popsijához nyúl. Egyre érdekesebb a dolog... Remélem történik is majd valami...

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Közel a harminchoz nem nagy élmény karbantartónak lenni. Általában unalmas szerelvények között zajlik az életem. Amúgy sem vagyok, egy izgalmas fickó. Se pia, se kártya, csak a nők.


Ma éppen egy iskola vagy egyetem - nem is tudom - kollégiumában kell valamit helyre tenni. Nem túl hálás feladat, mert a sok okostojás kollégista lenézi a magamfajtát. Ezért szokott különös elégtételt jelenteni egy-egy főiskolás cuni.


A munka során sokat bajlódom a központi egységgel. Nyilvánvalóan valamelyik szoba elosztórendszerében van a megoldás kulcsa. Próbálok beszélni valakivel, hogy mit csináljak, de nem találok senkit a portán. Kezet mosok és úgy döntök végig járom az összes lehetséges helyszínt.


Az egyik szobában aztán megáll a lélegzetem. Két lány fekszik egy vonzóan puha ágyon. Rajtuk egy lepedő finom anyagból. A helyzet félreérthetetlen és tanúskodik arról, ami történt. Átsuhan az agyamon, hogy most azonnal ki kell innen menni, de aztán valamilyen okból maradok. Egy darabig szemlélem őket, aztán megsimogatom a közelebbi lány arcát. Gyönyörő barna haja van, ami ma nem lett kócos az alvástól. A másik fekete. Úgy fénylik mindkettő, hogy nezehen veszek levegőt. Ahogy simogatom az arcot, egyre inkább rátérek a mellektre és a fenekekre is.


Aztán megszólal a Barnacsoda, hogy abba ne hagyjam. Hm... Ettől kikészülök pár másodprecre. Felbátorodom és a Feketeszépség popsiját is cirógatni kezdem. Kicsit megijedek, mert mindketten felébrednek, de csókjuk teljesen megnyugtat illetve felajz és ez felerősíti bátorságom.


Csak annyit, tudok kinyögni: "Had maradjak, olyan szar napom volt eddig és különben úgy is van itt dolgom." - és mosolygok, mert végül is én itt a munkámat végzem, nem a napot lopom, na!. Ez ki is ül az arcomra.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mire feleszmélek ki is van az ágyunkba felébred szobatársnőm, és az első döbbenet után belenéz szemembe és forrón megcsókol. Szenvedélyesen csókolom vissza ami szemmel láthatóan teljesen felizgatja az idegent. Kezemmel beletúrok dús barna hajába, majd kezem siklik lefelé testén. Rásimul a fiú nagy tenyerére majd tovább rajta és a másik oldalról támasztom meg mellét.Egyre közelebb húzódik hozzánk és tekintete mindent elárul, nagyon élvezné, ha nem hagynám ki ebből a forró erotikus játékból...

-Hadd maradjak.. - sóhajtja elfúló hangon.

Szobatársnőm keze elindul a férfi combja felé jelezve tőlünk akár maradhat is.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Édes fekete szobatársnőm besegít az újonnan jött pasinak, és ő is a mellemet kezdi el kényeztetni. Kezem elindul a pasi lábán, combján, egészen fel a nadrágja cipzáráig. Gyorsan kiszabadítom nadrágja fogságából a farkát, és szobatársnőmmel összemosolygunk, mikor látjuk, hogy mennyire keményen áll.

- Nocsak.... Csak nem felizgatott a látványunk? - kérdezem kacéran, és odahajolok még egyszer a barátnőmhöz, és újra szájon csókolom. Azán ajkam finoman csókolja nyakát, szép mellkasát, és végül formás mellein áll meg. Nyalogatom, szopogatom a már keményen meredező bimbóit. Egy pillanatra a férfira nézek. Szemében vágy csillog, alig bírja rólunk levenni a tekintetét. Szobatársnőm a hajamba túr, magához húz, nehogy abba hagyjam, amit csinálok.


Elveszem a kezem a férfi farkától. Odasimulok a szobatársnőmhöz, ő lábát átrakja az enyémen, és szorosan magához ölel. Mindkettőnkben feltör a vágy. Forró csókban forrunk össze, és kezünk szüntelenül simogatja a másikat...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mit csinálnak azok odalent? Kicsit élesítek a látcsövön, mert a lányok pont takarják a srácot, aki simogatta őket. A barna hajú odahajol a férfi farkához és mindjárt bekapja... De mégsem. Mégis a barátnőjével foglalkozik? Hát miért nem szopja már le a pasast??? Bár ahogyan ez a két lány játszik... Nagyon finoman csinálják.. Na hol is a farkam... Elő is veszem, mert ezt már nem lehet így bírni. Elkezdem húzogatni és verni. Így mindjárt más. Nagyon jó, hogy szabadon van és jár a kezem rajta, miközben azt látom, hogy a lányok egymásba bújnak és a barna éppen a fekete mellére borul és szopni kezdi... Hát ezt így nehéz lesz kibírni... Legszívesebben odamennék, de mit keresné én ott, mint idegen? Főleg, hogy ott a barátja az egyiküknek. Most jó így kukkolni, nem is sejtik, hogy itt vagyok és látom őket.

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kicsit meghökkent a lányok közvetlensége, de a saját vonzerőmnek tudom be. Merészen kiszabadítják a nadrágomból barlangos testecském. Arcukon a jól ismert mosolyt látom. Tetszem nekik. Közben a távolabbi lány keze a kezemhez ér. Finom a bőre és - talán az alvástól és a pihenéstől -, de nagyon puhák az ujjai, főleg az én kissé érdes kezemhez képest.


Végül elhúzódnak egy kicsit és egymással foglalatoskodnak. Ütni kell a vasat amíg meleg ezért gyorsan tovább simogatom őket és dícsérem a szépségük. A farkam persze még keményebb, ha lehet fokozni. Gyönyörű dombocskáik és bőrük van. Popsijuk ívét nézve, önkéntelenül is közelebb húzódom. Ha már úgy is ott vagyok, közelítek a sóhajtozó lány nyakához, hogy érezzem az illatát és halljam amit Kisbarnaság okoz neki. Jobb kezemmel a simogatom az aktívabb lány gerince vonalát, szabad balommal pedig cirógatom az élvezkedő kishölgy buksiját.


Lábaimmal leszerencsétlenkedem a nadrágom. Remélem végre hozzájuk nyomhatom meredező önmagam...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kedves szobatársnőm nem tiltakozik a kényeztetés ellen... sőt, még inkább beleadja magát. Az új sex-játszótársunk is akcióba lendül. Simogatja mindkettőnket, miközben mi egymást faljuk. Időközben meg is szabadul ruháitól, közben le sem véve rólunk a szemét. Mielőtt leveszi a ruháját, lemászik az ágyunkról, ezzel is még több helyet hagyva nekünk.


Mi abbahagyjuk az egymással való játszadozást egy kicsit. Én lesimogatom szobatársnőmről a takarót, a hátára fektetem, és szétnyitott lábai közé fekszem. Szenvedélyesen kezdem nyalni őt, és ujjazni is. Ezzel hangos nyögéseket váltok ki belőle... A férfi meg megáll egy pillanatra és végignéz rajtunk, hogy én a társnőm lába közt fekszem, kényeztetem szenvedélyesen, ő meg leplezetlenül élvezi mindezt...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egye jobban tüzesedik testem a csókoktól, és az idegen férfi, látványától. Szobatársnőm, teljesen letaglóz, már csak rá tudok figyelni.Vadul csókolom száját miközben érzem a kezek simogatását testemen, mintha minden porcikám ujjak cirógatnának.Lehullik rólam a lenge lepedő és így szabaddá válik meztelen testünk, ami még jobban felizgatja az ismeretlen férfit.

El húzódik mellőlünk és megszabadul ruháitól...

Közben szelíden a hátamra fordít szobatársnőm, és befekszik lábaim közé ahol máris lucskos vagyok, majd nyelvével mélyen belenyal forróságomba, testem máris hullámzik...

Félig nyitott szememmel meglátom amint a mi édes fiunk ott áll egyre jobban duzzadó farkával, ajkaimat nyelvem hegyével megnyalogatva semmi másra nem vágyom most csak, hogy bekapjam....Helyette ujjaimat kapom be miközben éppen szobatársnőm is mélyen belém feszíti ujjait.Hangos sóhaj szakad ki ajkaim közül és mélyen rászívok ujjamra...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben nézem ezt a csodás látványt, a kezem egyre inkább alig bír magával, de még nem kéne most befejeznem ezta kellemes masszírozást. Inkább figyelem tovább az eseményeket. Ahogy látom, az egyik lány a másikra mozdul és már nyalogatja is a punciját. És micsoda élvezettel teszi! Nézi a szemeit, miközben a másik lány bekapja az ujjait. Ahelyett, hogy a pasi farkát kapná be és látnék már egy igazi kiadós szopást. De nagyon jólé csinálják.. Hogy miért nem én vagyok ott, szinte elképzelem, ahogyan a csaj az ujjai helyett az én farkamat szopja. Egy sóhajt is elengedek, olyan jó lenne. De ahogy látom a pasi sem sokáig tétlenkedik...

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Egy pillanatra megijedek, mert egymásnak esnek a lányok, farkam persze feláll, de azért a nem mindennapi helyzet teljesen megdöbbent. Azért gyorsan túl teszem magam ezen főleg, hogy a fekete hajú, olyan kéjesen nyögdécsel miközben néz, hogy magától elandalog a félelem és helyére kerül a kíváncsiság.


Odamászom hát hozzájuk meredező hímtagommal és én is elkezdem csókolgatni fekete barátnőm a nyakán és a hasán. Közben belemarkolok a másik felfelé meredező seggébe. Ha már úgy is ott vagyok. Gondosan ügyelek rá, hogy a farkam a fekete arcát simogassa. Hátha rábukik a horogra. Kedvem lenne persze jól és mélyen megtolni a másikat hátulról, hogy fennakadjanak a szemei, de most még várnom kell. Mindennek eljön az ideje. Én itt csak vendég vagyok.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A pasi hozzánk mászik, és először szobatársnőmet kezdi kényeztetni. Csókolgatja, simogatja... Meredező farkát az arcához tolja, és én nyalás közben figyelem, hogy nem bukik-e rá a kemény szerszámra. Egy kicsit incselkedik még a barátnőm, aztán finomat kezdi kényeztetni a pasit.


A férfi meg közben az én fenekem kezdi markolászni... Én picit abba hagyom a nyalást, feltérdelek, és ujjazni kezdem a barátnőm, hogy kitöltsem azt a lukát is. Ahogy térdelek, előre nyúlok, és magamhoz húzom a pasi fejét. Szájon csókolom, ő viszonozza a csókot. Keze rögtön elindul, és mellem kezdi markolászni. Majd lejjebb siklik a keze rajtam. Simogatja a hasam, a combom... majd a már lucskos puncimra téved a keze....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben szobatársnőm mélyre hatol ujjaival bennem, testem felemelkedik kicsit, és élvezem a gyönyört. A férfi belecsókol gyorsan a nyakamba, majd mikor emelem csípőm, melleimre, leheli apró csókjait .

Nem érem el meredező farkát, csak mikor mélyen majdnem szemérem dombomnál kezd el csókolgatni. Farka végig simogatja arcom, játszom még egy kicsit simogattatom a sima érzékeny makkal arcom....Barátnőm ujjait kihúzva érzékeny csiklóm kezdik el morzsolgatni, felnézve látom csókra kínálja ajkait. Mikor ajkuk össze ér mélyen kapom be a lüktető farkot és egy erős szívással, indítom nyelvem játékát.Hallom a férfi elfulló sóhaját, amit a csókba folyt, kezem felsiklik combján, majd eléri feszes fenekét és ha lehet még mélyebben tolom magamba...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon beindultak ezek odaát... A pasi végre odalép a fekvő lányhoz és elkezd játszadozni a farkával a csaj arcán. Miközben a másik nő a puncijában van: nyalogat, ujjaz, és minden földi jó, amit csak el lehet képzelni. A kezem egyre keményebben jár a farkamon, de még nem szabad repülnöm. Azt képzelem, mintha az én farkammal játszanának.

És a csaj be is kapja a srácnak, jó alaposan és még meg is ragadja hátulról, hogy beszívja! Ha nekem így kapnák most be a farkam, tuti telelőném a száját. Közelebb megyek még jobban az ablakhoz, mintha csak ezen múlna, hogy jobban lássak és nem a távcsőn. a függönyt is elhúzom jobban, ne zavarjon és csak jár a kezem folyamatosan...

Aztán a nyalakodós csaj felnéz a combok közül és hirtelen mintha rám nézne. Á, kizárt, hogy láthat. De mégis pont rám néz. Ez mégis lát engem. A fenébe, lebuktam...

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az, hogy kétfelől szívnak elég ismeretlen érzés. A fekete jó mélyen magába húz, ez felkorbácsol. Hogy mi mindenre nem képesek a nők... Nem is nagyon akarom elhinni.


Közben vadul smárolok a másikkal és egyik kezemmel taperolom, ahol érem. A sötétebbik hajút sem hagyom nyugton, simogatom és jelzem neki, hogy ha lehet vegyen még mélyebbre, nekem már úgyis mindegy...


Egyszerre már a nyalás-falás alatt kisandít a barna lány oldalra, oda nézek, látom, hogy egy fickó a szemközti ablakban figyel minket. Nem vagyok irigy típus, csak úgy, mint a rómaiak hüvelykujjammal jelzek neki, hogy milyen király...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mintha a hatodik érzékem súgta volna, gyönyörű szobatársnőm nyalása közben oldalra nézek, ki az ablakon... egyenesen egy jóképű srác szemébe, aki a szemközti házban áll az ablaknál, és néz minket. Ha jól látom, a keze is jár. A többiek is észre veszik. Újdonsűlt kényeztető pasink mutatja neki, hogy király ez az élvezet.


"Műsort akarsz? Ám legyen!" - gondolom magamban gonoszul.


A még térdelő pasit lefektetem, és így elveszem szobatársnőm nyalókáját egy kis időre. Rábukom én is a pasi farkára, de csak picit kényeztetem.

Odafordulok a szobatársnőmhöz és megkérdezem:

- Hova szeretnél ülni, édes, a farkára vagy a szájára?....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Valahogy mindenki, máshova figyel...megérzem mindkettőjükön, felnézek én is miközben nyelvem, hevesen kényezteti a kemény farkát a férfinak. Nézek amerre ők mosolyognak, szemem megakad az egyik ablakban...egy másik férfi ott áll és keze hevesen húzogatja kemény szerszámát miközben minket néz.

Szobatársnőm, megmozdul és otthagyja egyre lucskosabb puncimat, gyenge erőszakkal, elveszi édes finom játékom, és ő kapja be a keményen álló farkat. Kezem arcára siklik majd, miközben végig fekteti a pasit az ágyon, végig cirógatom testét. Majd megkérdezi...

-Hova szeretnél ülni, édes, a farkára vagy a szájára?....

Mozdulok és a pasi szája fölé térdelek, vigyázva arra, hogy az ablakban lévő férfi minden mozdulatomat lássa amint nagy terpeszben átemelem lábam, még ujjam is rásegít, hogy ha messziről is, de látható legyen duzzadt csiklóm...Mohón kap a pasi csiklóm után, miközben ujjaim vissza kúsznak farkára és húznak rajta párat, majd segítenek a farkának becsúszni szobatársnőm puncijába. Majd miközben lassan beleül, előre hajolva forró csókot váltunk.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Kiszúrtak, nincs kétség, ráadásul mind a hárman. Ciki. De aztán meg folytatják tovább amit eddig. Most mi legyen? - tanakodom magamban. - Mert már úgyis láttak, nincs mit tenni. Viszont ha ők sem zavartatják magukat, én sem fogom. Úgyhogy akkor lássuk a folytatást.

Aha, a pasit lefektetik az ágyra és az egyik csaj a szájára ül. Ezt én is szeretem, szinte érzem a számban a nő ízét, az orromban az illatát, a nyelvemen a csiklóját. Nagyon finom lehet. Főleg, hogy a másik lány meg szopja a farkát és hogy! Milyen jó ez a látcső, egészen jól látok vele mindent, mintha csak ott lennék. Bár ott lennék... Most legszívesebben átmennék, és megszopogatnám a szopós lány punciját, vagy az épp szabadon lévő melleit.

Vagy éppen a szájraülős mögé mennék, és hátulról elkapom a két cicijét, tenyerembe fognám és a nyakát csókolgatnám.

Kezem közben egyre sebesebben jár a farkamon, érzem nem bírom már sokáig.

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A meglepetések nem érnek véget. Valahonnan, valami rejtett ösztönből ráéreznek, hogy imádom, ha egy lány rajtam élvez. Pláne kettő! Próbálom a farkam és a nyelvem mélyen bedugni. A lány aki az arcomon ül annyira ízlik, hogy az a hülyeség jut eszembe, hogy ha egyszer meg kell fulladnom, akkor így akarok. Nyelem a drága minden cseppjét, közben pedig dugom a másikat alulról, ahogy csak bírom, nem gyorsan, de mindig határozottan mélyen. Kezeim taperolják a rajtam élvezkedő angyalokat, kemény bimbóik élveznek, ívelt álluk pedig sima, mint a selyem.


Egyre hevesebben nyalok és szorítom magamra a fekete szépséget, mert a farkam is zsibbad. Érzem közeleg a vég, mert már a töve is érzékeny. Azért csak harcolok tovább, nem adom olcsón az irhám...

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A pasi nagyon beindul, egyre vadabbul dug engem, és jár a nyelve gyönyörű szobatársnőmben is... Mi forrón csókolózunk eközben az édes kényeztetés közben. De, mikor ajkunk elválik, én kinézek az ablakon... a másik házban a pasi még mindig szorgosan izgatja magát. Gondolok egyet, és leszállok a pasiról. Szobatársnőm meglepődik, de egy fej-intéssel jelzem neki, mit akarok. Ő mosolyogva bólint. Még egy csókot váltok vele, és lehajtom a fejét a férfi meredező farkára.... Nézem még őket kicsit, izgató látvány, ahogy 69-eznek.


Én fogok egy papírt, és ráírom a szobaszámot. Odasétálok az ablakhoz, és magam elé tartom a papírt. A pasi, aki eddig nézet minket, rögtön a távcső mögé lép. Majd onnan előbukkanva, mosolyogva bólint.....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az idegen egyre erősebben vadabbul nyalja puncim, izmos nyelvét néha mélyen belenyomja forró hüvelyembe. Finoman mozgatom csípőmet nyelve felett. Tenyere irányít, majd egyik keze felkúszik mellemhez és ujjai közé veszi már ágaskodó bimbómat, a másik mellem Életem veszi a kezébe.

Forrón csókolózunk miközben Élet egyre hevesebben lovagol a férfin.

Egyik kezemmel az idegen hasán támaszkodom, miközben a másikkal szobatársnőm ruganyos melleit cirógatom.

Életem elhúzódik az ajkaimtól, és oldalra néz. Követem mámoros pillantását az ablak felé, összenézve máris látom cinkos mosolyából mit szeretne. Óvatosan leszáll az idegen lüktető farkáról, hallom amint szinte belesóhajt puncimba a férfi, így ujjaim máris játszanak tovább a nagy fényes farkán.

Élet beletúrva hajamba jelzi, ne hagyjam abba. Ajkaim máris a férfi farkán, amelyen keveredik szobatársnőm édes nedve a férfi gyöngyöző kéjével. Nem érzékelek már semmit teljesen elbódít az élvezet...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ezt nevezem összmunkának: egyik a farkán, másik a száján és egymást is kényeztetik a csajok. Mint egy szépen felállított háromszög... Érzem, már nem sokáig bírom, mindjárt ki kell menjek... Ekkor azt látom, hogy a faroklovagló feláll a srácról, és odamegy az asztalhoz, majd valamit írni kezd. Hát ennek sincs jobb dolga ilyenkor? Ahelyett, hogy folytatná, írogat. Aztán leteszi a tollat vagy filcet és felmutatja a papírt. Pont felém. Egy szám van rajta. Megnézem jobban a látcsővel. Aha! Megvan! A szobaszáma ezeknek az édes lányoknak. Bár éppen most kezdtek ketten mögötte 69-esbe, de akkor kit érdekel, ha ott lehetek?

Farok elenged, pár göncöt felkapok és már az utcán is vagyok. Átmegyek, a portás nincs a helyén, és már megyek is fel az emeletre. Hol is van ez a szobaszám... lássuk csak... Á, megvan! Azért finoman bekopogok, mert zárt ajtón én sem megyek át. A táblás kislány nyit ajtót, szinte beránt a szobába, és bezárja mögöttem az ajtót. A következő pillanatban azt veszem észre, hogy már a farkamat szopja tiszta erőből...

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meglehetős érdekes érzés, hogy a lányok meginvitáltak egy másik férfit is. Ahhoz már túlságosan is be vagyok indulva, hogy abbahagyjam, ezért próbálok nem különösebben törődni a jövevénnyel. Tovább élvezkedem a feketével és mivel úgyis párosan vagyunk alig észrevehetően initmebbre veszem a figurát, kicsi közelebb hajolok és meg is csókolom. Dereka köré font kezeim érzik, hogy milyen puha minőséggel is van dolgom. Azért rá-rásandítok a többiekre és látom, hogy milyen rutinosan mozognak együtt. Már már azt hinné az ember, hogy ismerik egymást, amit egyébként ebben a "helyzetben" (melyikben is?) nem is zárhatok ki. A helyzet ugyanis képtelenül érdekes mivel munka helyett épp a farkam készülök mélyre bedugni egy végtelenül vonzó és üde, ám ismeretlen punciba, még hozzá tövig és ha lehet jó keményen, ha már úgy is olyan puha ez a derék, szóval éppen készülök beverni erre még az is eszembe jut, hogy ez egy csapda és ki volt az egész találva és tálalva, és talán az orromnál illetve farkamnál fogva vezetnek és persze nem tudom hova illetve sejtem, nagyon is, valószínűleg oda, ahová ők is el szeretnének jutni így mindhárman. És akkor ilyen agyalások közepette megcsap a meleg punci finom gőzös illata immár sokadszor, fülembe játszik a közeli szopás dallama, ha van neki olyan, és ez végül annyira elbódít, hogy szinte felfalom a kicsikét, akit épp most sodort alám a sors, vagy tudja a jó ég mi.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Amint a kukkoló pasi bejön a szobába, halkan, de határozottan bezárom a háta mögött az ajtót, és mivel már eléggé fel vagyok izgulva, letérdelek, és rögtön kiszabadítom a farkát. Nofene, ez még mindig áll, mint a cövek... De, nem elemezgetem soká a pasit, hanem szenvedélyesen rábukom a farkára és szívni, nyalogatni, erősen szopni kezdem. A férfi ettől a váratlan lépéstől megtántorodik kissé, de, hamar visszanyeri egyensúlyát. Kicsit még hagyja kényeztetni magát, és élvezi a látványt, amit a kefélő pár nyújt neki.


Abba hagyom én is a szopást egy idő után. Vetkőztetni kezdem, és amikor izmos felső testéről minden ruhát levettem, hozzá simulok meztelen testemmel. Teljes figyelme rögtön rám irányul, keze azonnal a testemre csusszan és élvezettel kezd el simogatni.


- Csak nem tetszem neked? - kérdezem pimasz magabiztossággal.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Míg barátnőm otthagy minket, váratlan dolog történik, az idegen forrón megcsókol és evvel még feljebb korbácsolja testem, csókja érzéki. Nyelve követelőzve feszíti ajkaim és hatol mélyen a számba. Közben lábaim egyre jobban rákulcsolódik csípőjére és még mélyebben húzom magamba. Nyelve végig simogatja szám minden rejtett zugát, ahogyan éppen kemény farka teszi ezt lüktetve mélyen bennem. Szinte ugyan azzal az ütemmel mozog bennem mindkét helyen forró minden porcikám, és érzem ez a csodás összhang egyre gyorsabban repit az orgazmus felé. Egy pillanatra félre nézve azt látom, hogy a kukkoló vendég mélyen Életem szájában lüktet.

Érzékeim teljesen össze zavarodva csak testem boldogító össze húzódását érzem, Vonaglom az idegen alatt hangom egyre jobban elfúl a gyönyörtől....

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miután kicsit magamhoz térek, körbenézek: az ágyon a pasas a másik lánnyal van, nem is nagyon figyelnek ránk, úgy egymásba vannak gabalyodva. Ez viszont itt olyan istenien szopja a farkam, hogy komolyan ezt éreztem abban a képzeletben, amikor kukkoltam őket. Aztán az ágyról nyögések hangzanak, a beteljesülés hangjai, ez az édes lány pedig abbahagyja a kényeztetést, feláll és hozzám simul.

- Csak nem tetszem neked? - kérdezi, ahogyan a kezem a testére fonódik és végigsimítom a lehető legérzékenyebb helyeken.

- De.. nagyon... nagyon tetszel - a szenvedélytől elfúló hangon nyögöm a fülébe, majd megfordítom, kicsit lejjebb ereszkedem, és a popsijánál fogva felemelem. Odaviszem az asztalhoz, ráültetem, és lehajolok az édes ajkaihoz.

Végre, ez az illat, ez az íz! először még finoman nyalogatom, majd egyre mohóbban és gyorsabban. A csiklóját két ujjal kifeszítem az ajkai közül, majd a nyelvem hegyét pörgetem rajta. Teljesen belefeledkezem a nyalakodásba, mert megőrjít ez a vágy. Aztán nem tudok uralkodni magamon és bekapom a csiklóját és mohón szívom, szopom, kicsit meg is harapdálom. Kéjes nyögések bizonyítják, hogy mennyire jól esik ez neki.

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nehéz pillanat érkezik el, a farkam minden pontja érzékeny. Tudom, hogy még egy mozdulat és nincs tovább ezért megállok. Ne én legyek az első, aki kiszáll a buliból. Minden másodperccel távolodom és megerősödöm újra. A lány dereka alá nyúlok és jelzem neki, hogy szeretném, ha megfordulnánk, hogy lássam a többieket is.


Ahogy felemelkedve a kezemen (és szinte a farkamon is) támaszkodok, józanabbul látom a lány alakját megint. Azon morfondírozom, hogy mégis mitől annyira vonzó, hogy nem tudom (persze nagyon is tudom) miként szabadulhatnék az okozott kínzó érzéstől. Csípő csontjai picit kiemelkednek és még szélesebbé teszik a formás altestet. A farkam közben még mindig benne lüktet és néha bele-bele húzok finoman illetve alkalmanként keményebben, hátha sikerül elérnem, hogy fenn akadjon a kicsike szeme a kéjtől, mert annak a látványa tudom, hogy elborít és véget vet a szenvedéseimnek, ami már így is túl sok, mert legszívesebben szétszedném szegény Kisfekete barátnőm, és mégis maradok mert ilyen az ember, mert ilyen vagyok én, hiszen miközben megmártózom a csodában, már a másik lány fenekét bámulom, ügyelve arra, hogy ez lehetőleg csak neki tűnjön fel, kisbarátnőmnek semmiképp, hiszen a másik popsinak nincs köze az övéhez (bár lenne), úgy értem nem számít, hogy jobb-e vagy bármi, mert csak az a lényeg, hogy más és hogy az is kellene, meg egyáltalán mindegyik és már megint tudom, hogy ez az, amit a legtöbb lány nem ért meg soha, és a legijesztőbb az egészben, hogy nem is akarnék olyan lányt, aki ezt - akár egy kicsit is - megérti.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Az újonnan jött férfi nem teketóriázik, felállít, és az asztalhoz visz. Szétnyitja lábaim és rögtön alsó ajkaimat kezdi csókolni, nyalogatni. A hajába túrok, szélesebbre tárom a lábam, és ahogy édes játékos nyelve hozzám ér, hangosan, minden gátlást levetve nyögök fel. Ő is érzi mire vágyom, így gyorsít a tempón. Megtámaszkodom a szabadon hagyott kezemmel és megemelem kicsit a csípőm, és finoman mozgatom a nyelve diktálta ritmusra.

Közben oldalra pillantok az ágy felé, nézem, ahogy édes barátnőmet hogyan kényezteti a másik férfi. Ők sem szégyenkeznek, hangosan adják a világ - és a mi - tudtára, hogy élvezik az életet.


A férfi nyelvjátéka, és a látvány igencsak fokozza az élvezetem, és picit eltolom az férfi fejét a lábam közül és halkan súgom neki.

- Édes, ha ezt így csinálod tovább, pillanatokon belül elélvezek... - mosolyra húzza a száját, felemelkedik, így majdnem egy szintben van az arcunk. Rekedtes, folytott hangon kérdez vissza.

- Akkor, mit csináljak veled, te nagyon édes?... - és közben kezeivel megfogja a fenekem, közelebb húz magához és mire a mondat végére ér, belém is hatol. Én válasz helyett újra felnyögök.... most hangosabban, mint az előbb, mert mintha a szemem sarkából látnám, hogy barátnőmék is felfigyeltek erre a hangra.... De ez csak még jobban izgat...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mikor testem elérné az utolsó pontot az orgazmus elérésében, pillanatra megáll, majd, egy hangos kéjes sóhajjal, mosolyogva, incselkedve veszi ki farkát lüktető puncimból. Keze csípőm alá kúszik és érzem mozdulatából szavak nélkül is mit szeretne. Megfordulok, és vágyakozva kínálom fel csípőm. Lassan hatol belém, miközben újabb és újabb remegés hullámok járják át testem. Mintha folyamatosan az orgazmus határán lennék. Mikor bennem van egészen, mélyen, keze húz egyet csípőmön. Ettől testem ívben megfeszül, majd homályos vad vágyamon keresztül látom meg, ahogyan barátnőm. A másik idegen férfi éppen lassan belenyomja farkát. Hihetetlen furcsa érzés, látni és hallani őket. Közben saját testemen is gyönyöröket él át.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

- Édes, ha ezt így csinálod tovább, pillanatokon belül elélvezek... - nyögi és súgja a lány, miközben a szemembe néz. Pedig ez volt a célom, de ha nem szeret többször élvezni...

- Akkor, mit csináljak veled, te nagyon édes? - kérdezem mosolyogva, ahogy felállok és magamhoz húzom. Aztán megemelem a csípőjét és már be is csúsztam a puncijába. Felnyög és megfeszítem benne a makkom. - Talán ezt szeretnéd? - kérdezem ismét, mire egy nyögés a válasz.

Oldalra nézek és látom, hogy a másik pár is érdeklődve figyel minket, a pasi a lányt, a lány engem... Nocsak... Egy kis cserére vágynak? Pedig még hátra van itt egy élvezés. Mégis odajönnek és a lány hátulról alám nyúl, megragadja a golyóimat és gyengéden masszírozni kezdi őket. A pasas pedig hátulról megfogja a partnernőm melleit és gyömöszölni kezdi. Gyönyörű látvány, ahogy a lány a farkamra feszülve hátrahajol a pasira, miközben a másik lány meg golyóz alulról és a hátam csókolgatja, és bele-beleharap a fenekembe.

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érdekes, hogy mintha elbódulnánk egy pillanatra és talán fel is bátorodnánk. Egészen természetesen megyünk oda pártársainkhoz és figyeljük közelebbről a közöttük lévő feszültséget. Imádom, ha egy lány homorít és kitárja magát teljesen és simogatásom hatására pont ez történik. Mindkét kezemmel koncentrálok rá és hallgatom a szuszogást és a feltörő hangokat. Fekete hajú barátnőm közben a fickót veszi kezelésbe, elég szemtelenül, be kell valljam nem néztem ki belőle, hogy ilyen mestere az erotikának. A farkam persze időről időre kénytelen vagyok hozzányomni új partneremhez is, csak az íze kedvéért, úgy mond.


Kialakul bennem a biztos gondolat, hogy az éppen kezelés alatt lévő lány, szenvedélyesen szereti, ezért egy-egy alkalommal rácsapok a fenekére is. Had szóljon, ha már úgy is ott vagyok. A bimbóit morzsolgatom és bele-bele csókolok a nyakába. A helyzet azért ennek ellenére is adott, nincs mit tenni: a fekete tekintetét keresem.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Imádom, mikor két pasi foglalkozik velem egyszerre. Újra orgazmus közeli állapotba kerülök. A férfi, aki eddig barátnémmal volt, most a melleimmel játszik, - isteni keze van -, majd csókolgatni kezd. Én a számmal őt keresem, szenvedélyesen csókolom őt is. Viszonozza a csókot, közben a keze tovább kutat a testemen.

Az új pasit elcsalja tőlem barátném. Az új férfi lök még rajtam egy - két erőset, majd távozik.... Meglepetten fordulok felé, de ő addigra már barátnőmmel csókolózik, simogatja testét. Felkapja, barátnőm a derekán összekulcsolja a lábát és már az ágy felé veszik az irányt.


A másik férfira nézek, de ő már hamarabb reagált. Elém áll, és hamar beötlti az üresen maradt kéjforrást. Az új élmény új hatást kelt. Újra elborítja agyamat az a bizonyos kéjes bódulat, amit az előbb is éreztem, mikor ketten izgattak.

Megtámaszkodom, így ellent tartok a férfinak, aki közben újra a nyakamra hajol, és szenvedélyesen harapdálni kezdi. Minden harapására bizsergés fut át a testemen, a füléhez hajolok, és halkan nyögdécselek... had hallja, milyen élményt okoz nekem...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben megfeszül bennem farka érzem testem remeg és izmaimban a gyönyör lesz úrrá. Lassan eszmélek fel a gyönyörtől, de a férfi megint kiveszi farkát még lüktető lucskos puncimból. Annyira szeretném még érezni magamban, de nem, lassan felemel és elindul barátnőmék felé, követem. Lábam még remeg a kéjtől, miközben érzem forró nedvem combomon csurog kifelé. A férfi oda lép barátnőmhöz és kezei mellét kezdik el simogatni, miközben felpillant rám. A látvány gyönyörű, Életem remeg a két pasi kényeztetése alatt, én meg itt állok remegő puncimmal. Döntők, oda lépek az Életet egyre erősebben dugó pasi mögé, és tenyerem fenekére siklik, miközben teljesen hozzá simulok hátulról. Belecsókolok nyakszirtjébe, majd finoman megharapom éppen mozgó izmait. Felszisszen a gyönyörtől. Majd ujjaim fenekéről golyóira siklik, miközben még mindig ütemesen jár a farka barátnőmben. Kemény dombom odanyomom fenekéhez és csípőjén végig siklanak ujjaim, és a mozgó popsi alatt siklik zacsijára, miközben másik kezemmel felkúszom mellbimbóihoz, és elkezdem morzsolni ujjaimmal. E közben a másik férfi furcsán néz rám...de ő hagyta lüktető puncim ott...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogyan a mögöttem lévő lány egyre jobban kényeztet, azt sem tudom melyik érzékemre figyeljek: a farkamon lovagló, vonagló lányra, vagy aki épp most harap egy kicsit a fenekembe, és játszik a golyóimmal. Szédülni kezdek, de ez nem lesz így jó. Most még nem akarok repülni, nem akarom teletölteni a lány punciját, amíg a másikban nem jártam. Úgyhogy lecsúsztatom ezt az édest magamról és a mögöttem álló incselkedőt kapom fel. Látom, ő még mindig a másik pasit nézi, de most tőlem kapja meg a magáét. Átkulcsolja a lábait a derekamon, a farkam épp az ajkait verdesi, aztán az ágyhoz érve együtt hullunk bele és egy mozdulattal megtalálom a helyem a bejárat előtt. De még ne siessünk el semmit! Kicsit masszírozom az ajkait és a csiklóját a makkommal, és a punci egyre csak nedvesebbé és lucskosabbá válik, szinte patakocskaként csordogál a popsija felé. De még nem kapja meg, még nem. Kicsit erősebben masszírozom a csiklót, körkörösen, majd fel és le. Aztán éppen benyitok a bejáraton, éppen csak kitárom a hegyével, majd visszahúzom.

Már csak a másik pár nyögései jutnak el a fülemig, miközben megfogom a partnernőm derekát, szorosan felhúzom és mélyen megmártom benne vastag dorongom. Felnyög az élvezettől, mintha erre várt volna eddig.

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nagyon finom puncija van az újabb szerzeménynek is. Találok benne valami szégyentelen kéjt, hogy csak így egymás után dugják meg a pasik. Ez felerősít és csak rakom és rakom. Hallgatom a nyögéseit, érdekes, hogy nem tudok annyit beleadni, hogy teljesen kiterüljön, pedig azon vagyok.


Belenyomom a szájába a nyelvem, legalább egy kicsit belefojtsam a szót, ha már teljesen nem akarom elhallgattatni, pedig harcolunk végül is, nekem jutott a feladat, hogy begyűrjem és én ennek a kényszere alatt próbálok megfelelni, ahogy csak lehet.


Markolom a melleit. Saját magamra nem is figyelek, csak arra, hogy ahogyan csak tuom dugjam. Végül elegem van abból, hogy nem tudom legyőzni, utolsó erőmmel felkapom és az ágyra vágom a barátnője mellé, nesztek és úgy mond belefekszem, beledőlök vagy mi a szösz, mert nem igaz, hogy sosem elég neki, csak sikerül előbb-utóbb betörtnöm őt. Ott fekszenek az ágyon egymás mellett, jó alapos kezelés alatt és kapják a magukét, ha elveszik, ami jár nekik, csak erővel bírjam.


Van egyfajta kialakuló cinkosság a fickó és én köztem, hogy most végtére is a lányok játszottak a tűzzel, megérdemlik amit kapnak.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Nem kímél ez a pasi, és amikor már nagyon hangosan nyögök, egyszerűen belém fojtja a hangokat egy szenvedélyes csókkal. Igen, ezt akartam! Szétárad testemben a kéjes vágy és még jobban magamra húzom a férfit. Ő viszont mást akar.... Az ágyhogy visz, ahogy barátnőmet kényeztetik, mellé fektet, és eszelős tempóban folytatja tovább a megkezdett szeretkezést.

Én már nem tűrtöztetem magam, megmutatom neki - és a másik párnak is -, hogy mennyire imádom, amit csinál velem. Minden mozdulatánál ellent tartok neki, ezzel még keményebb élményben van részem. Nem tudom miért tört rám hirtelen ez a vágy. A férfi nézek, aki felettem van, látom a szemében, hogy igen, ezt akarta látni rajtam, és újra betapasztja a számat.

Átkarolom a hátát, finoman végig is karmolom a gerincvonalát. Nem hagyok nyomot nem okozok fájdalmat, épp csak annyira érintem, hogy minden idegszálát ingereljem. A hatás nem is marad el.


Lesiklik kezem a fenekéhez és megmarkolom kissé. Nagyon formás a pasi mindenhol...

Mikor a csókban beáll egy pillanatnyi szünet, a másik párra nézek. Élvezettel látom, hogy mindkettőjük arcán a végtelen vágyakozás, az élvezet látszik.

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Meglepetésemre a kukucskáló idegen otthagyja barátnőmet és felém fordul, kezei fenekemen, miközben lassan megemel, lábaim könnyedén kulcsolom dereka köré. Odavisz az ágyhoz majd hosszú játékot kezd el velem játszani. Először, csak ajkaim érinti forró farkát, majd csiklóm kezdi el simogatni vele. Lábam, felhúzom, és így még szét nyílnak ajkaim. Egyre tüzesebb vágyam, kezemmel megmarkolom melleimet és simogatni kezdem bimbóm ujjaimmal. A látványtól a férfi elveszti a fejét majd egyetlen egy lökéssel nyomja belém vastag farkát. A gyönyörtől szinte felsikítok, pillanatra megáll, majd újra és újra kihúzza, alaposan megmasszírozza megkeményedett csiklómat. Eközben azt veszem észre, hogy Életem is ott vonaglik mellettem, teljesen felkorbácsolja érzékeim a látvány ahogy teste vonaglik. A férfi ráhajolva csókolja, szívja száját, eközben látom mellét ahogyan ring minden egyes lökésnél, először csak kezemmel nyúlok át megsimogatni, miközben másik kezemmel sajátomat kényeztetem. Felpillantok a férfira, aki egyre lucskosabb pinám kényezteti, látom nagyon izgatja a látvány. Nem gondolkodom, máris mozdulok, megfordulva felkínálom neki hátsóm. Ránézek a másik pasira is, és mint aki érti mit szeretnék, felemelkedik, és még hevesebben markol Élet fenekébe, és húzza magára, miközben ajkaimmal máris rávetem magam Életem hullámzó bimbójára.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azon veszem észre magam, hogy egyre hevesebben kefélem alattam a csajt, és csak nyög és nyög. Ekkor mellénk jön a másik pár is, némi helyet adunk nekik és a két nő látványa, ahogy egymás mellett fekszenek és hullámoznak alattunk... Az ágy is ritmusban remeg, rázkódik, és a partnernőm még oldalra kicsit felülve a másik lány bimbóját kezdi szopni... Fantasztikus látvány. Markolom a csípőjét, és már ki-be járatom benne méretes szerszámomat szinte megállás nélkül. Alig bírom megtartani így oldalra fordulva, ezért néha picit erősebben is megfogom, és húzom fel. A másik lány nyög, sóhajt és hörög, ahogyan két oldalról kapja a kényeztetést, és az én párom sem csendes éppen, hiába szop.

A mellettem lévő pasival összenézünk és cinkos mosollyal nyugtázzuk a lányok akcióját. Hát segítsünk nekik! A partnernőmből kijövök és megfordítom, majd térdre húzom fel. Így kényelmesebben szophat majd tovább, és mélyen nyomhatom belé már lucskos farkam. Megragadom a csípőjét és nem kímélem.

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A fáradságtól azért lassulok és van időm picit nézelődni. Döbbenetesen jó a feneke az éppen nem nálam lévő lánynak, és ez tovább rontja, amúgy is szoros helyzetem. Felkínálja magát az idegen férfinak, hogy jobban hozzánk férjen.


Egymással foglalkoznak a drágák, ami különösen nagyot dob a hangulaton. Kénytelen vagyok némi mosolyt elengedni, mert ilyet még nem láttam. Úgy tűnik, mintha össze lennének szokva már.


Ahogy a fekete szépség a partnernőm mellét kezdi szopni, önkéntelenül is megfogom a fejét és simogatom az állát, nyakát és édes kis mellét. Óvatosan oda is húzom magamhoz, miközben hol így,hol úgy dugjuk mindkettőt.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy az ágyra fekszünk, először fel sem fogom, hogy barátnőmék mellettünk vannak, annyira elborít a pasi által okozott gyönyör. Aztán belém hasít a hang, barátnőm hangja, aki épp hangosan nyögdécsel.... Odanézek és a látvány is izgató, ahogy épp őt keféli az új pasi. Vadító a látvány, érzékeim, minden idegszálam vibrál.


Barátnőm térdre helyezkedik, és kéjes, csábító pillantással közeledik felém. Első gondolatom, hogy megcsókol, és ettől máris szomjazni kezdem ajkait, de tévedek, ő másra gondol. Melleimet kezdi érzékien szopogatni. Kis gonosz, tudja, hogy ezt mennyire imádom. Közben a pasi nem hagyja abba a szeretkezést, járatja bennem továbbra is méretes szerszámát. Nem vagyok hozzászokva ehhez a két felől jövő kényeztetéshez, de nagyon élvezem. Látom a pasikon is, hogy kedvükre van ez a látvány.


Felemelkedem kissé, elveszem barátném száját a mellemtől, és forró, szenvedélyes, nyelves csókot váltok vele. A két férfi egyszerre és hangosan nyög fel ettől a látványtól. Közben kezem lesiklik, és barátném formás melleit keresi, kis kitérőkkel érem el. Lekúszom az oldalán, a hasát simogatom, majd nem bírom kihagyni a csiklóját sem.... majd gyorsan vissza finom, formás melleihez. Közben nyelvünk eszelős játékot játszik. Mikor ajkunk egy-egy pillanatra elválik, egymás szemébe fúrjuk tekintetünk, és tudom, hogy ő is azt látja, amit én, őrült, féktelen vágyat, kéjes érzést....

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Miközben ajkaim közt érzem Életem kemény bimbóját, a kukkoló férfi megragadja formás fenekem és még mélyebben nyomja kemény farkát. Felpillantok a másik férfira, aki belesimogat hosszú hajamba, majd ujjaival állam alá kúszva kissé megemeli a fejem, és miközben szobatársnőmbe nyomja hevesen farkát, lehajol hozzám és mohón kap ajkaim után.

Érzem amint ujjak cirógatnak mindenfele, először mellembe markol valaki és bimbómon húz egyet, majd miközben kefélik tüzes puncim, Élet a csiklómat veszi kezelésbe. Szinte sikítani tudnék a gyönyörtől. A pasi szájától visszatérek barátnőm ajkához. Érzem mennyire szenvedélyesen csókol. Kezünk közben nem áll meg és egymást kényeztetve simogatjuk egymást. Mintha a két férfi teljesen beindult volna, egyre vadabbul dugják mindkettőnket. Miközben mindkettőnk szeme teljesen fátyolos már a gyönyörtől.

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Azt veszem észre, hogy eléggé összegabalyodtak előttem a testek, és bár szorosan fogom a partnernőm, mégis hol a mellettem lévő pasival, hol a barátnőjéval csókolózik. Ráadásul a másik lány ujjai néha hozzá-hozzáérnek a farkamhoz is, ahogyan csiklózik, és ez igencsak izgatólag hat rám. Majd a két lány ismét csókolgatja, nyalja-falja egymást. Nagyon izgató a látvány, amitől teljesen bevadulok. Megragadom a lány csípőjét és vadul járatom benne a farkam, és ettől egyre hangosabbakat nyög. Érzem, hogy nem fogom tudni visszatartani magamat, még pár lökés, még pár... Nem sok kell és...

Belemarkolok a bőrébe, sikít a lány, és ekkor megremegek rajta és forróságom már lövöm is a puncijába. Egyszerre ordítunk ketten, mellettünk még keményen folytatják, de csak lököm az újabb mély húzásokat, csak újra és újra... Majd vége...

Lihegve remegek még a popsiján és figyelem, ahogyan a lányok egymást kényeztetik tovább... Hogy bírják...

Kijövök a szépségből és melléülve az ágyra a mellét és a hátát simogatom, és látom, hogy lassan ő is közel jár már a csúcshoz...

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Teljesen magával vitt a lányok tetteiből áradó fülledt hangulat. Rásegít, hogy odakint teljesen beborul és ettől még sejtelmesebbek a fények. Soha nem láttam még a kéjjel megbabonázott lányokat, ahogy édes kínjukban egymásba is be-befordulnak.


Világéletemben ribancokat akartam és most először meg is kapom őket. Nem foglalkoznak semmivel, csak kelletik magukat és ezerrel kérik. Úgy érzem magam, mint valaha egy diszkóban, ahol barátaimmal viccelődtem gyakran, ha egy-egy lány szemezett velem. Majdnem odabiccentek a fickónak most is: "Nézd csak hogy kérik..."


Simogatom őket ahol érem, de nehéz a helyzet, mert minnél jobban akarják én annál jobban akarom és az egész elég eszeveszett rohamba torkollik édes kis partnernőm lucskos puncijába.


A helyzet egyre tarthatatlanabb, mivel olyan búgó élvezettel nyög a lány alattam, hogy attól kikivánkozik már belőlem minden. Nem szokásom otthagyni nőt kielégítetlenül, de érzem, hogy azt akarják tömjük tele őket ge.ivel. Így hát nem harcolok tovább, a vállánál végleg megragadom és amennyire mélyre csak tudom betunkolom a farkam a lányba, egész belülre, bár megállapíthatlan már, hogy hol is vagyok pontosan, és - szó szerint - bele ba..om amim van.

Élet (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Mindkét férfit az őrületbe kergetünk a csókunkkal, az egymás testének simogatásával. Mindkettőjükön látszik, hogy ilyen látványra vágytak már régóta...


A velem szeretkező férfi egyre szenvedélyesebb, egyre gyorsabb lesz, és végül nem bírja tovább, szinte magára húz, és úgy élvez belém... Már én sem járok messze az orgazmustól, de ő megelőzött. Megtámaszkodik a vállaim mellett, hogy mindent jól lásson továbbra is, és így pihen tovább. Én kicsusszanok alóla, és édes barátnőm elé térdelek. Most már két kézzel simogatom a melleit, és csókolom, ahol érem. A szájával kezdem, újabb forró csókót váltunk, közben kezem elkalandozik a testén újra. Lesimítok egészen a fenekéig, és az őt kefélő pasit is megcirógatom, végigsimítok izmos mellkasán, de nem időzom ott sokat, visszatérek a barátnémhoz...


Mikor már keményen állnak a bimbói, elnyúlok az ágyon, alá fekszem, és szopogatni kezdem mind a két hegyes bimbót, és csókolgtom a melleit. Hangos nyögéseiből úgy veszem, hogy nagyon kedvére van ez a fajta kényeztetés...

*virág (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Érzem, csípőm egyre keményebb, és nagyobb hullámzását, ahogyan magára húz az engem kitöltő férfi. Nagyon beindult. Már nem fogja vissza magát, elönti testét az orgazmus, remeg bennem. Testem hullámzik vele együtt, úgy szívom magamba farkát, mint még soha, szorítom, préselem, mikor lassan érzem a belém lövellő forró nedvét.

Eközben barátnőm is beindul, simogatja testem, minden apró kis zugát, ujjai csiklómon...közel a gyönyörhöz, de még élvezni akarom a kéjt. Testemen újabb és újabb gyönyörök futnak végig, élvezem. Életem teljesem alám fészkelődik, miközben bekapja, és mohón szívja duzzadó bimbómat.

Kissé kiesem a ritmusból, mert mikor elélvez a pasi, ki is veszi farkát tocsogó lucskos puncimból és mellém ül. Keze hátam simogatja, majd melleimen érzem érintését, de hamar vissza tér popsimhoz, szinte meg babonázza a látvány.

Életemben lévő pasi is egyre hevesebben mozog, látom arcán a gyönyört, odahajolok, és miközben forró nedve kitölti barátnőm punciját, ajkai az én ajkam marcangolják, miközben élvezem forró leheletét, ahogyan eléri az orgazmust.

Mindkét pasi most már mellettünk, és élvezik ahogyan játszunk tovább a barátnőmmel. Kezem az előbb még Életemet dugó pasi farkára téved, rettenetesen érzékeny, ahogyan tenyerem érinti makkját, hangosan felnyög. Az engem dugó pasi farkát keresem másik kezemmel, miközben Életem egyre rejtettebb zugokat talál testemen, és teljesen elvesztem az eszem...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Gyönyörű látvány, ahogyan a két nő játszik, ráadásul a pasas is úgy látom rákapcsolt. Nem is tévedtem, hiszen végül egy hangos nyögésben éli át a csúcspontot, erős lökésekkel kísérve. Aztán ő is odafekszik a lányok mellé, és együtt nézzük, ahogyan kényeztetik egymást. Az előbbi partnernőm viszont mintha egyáltalán nem lenne fáradt, sőt: a másik férfi farkát kezdi el simogatni, majd az enyémet is, miközben a szobatársnője kényezteti. Ezek a lányok aztán tudnak élni!

A keze néha úgy rámarkol a farkamra, hogy akaratlanul is nőni kezdek megint. Ez a kis pihenés, amit kaptam úgy tűnik elég volt a farkamnak, pedig már alaposan ki vagyok facsarva, de ahogy látom erre már nem figyel a totális élvezetben úszó lány. Hiába is próbálnám kiszabadítani a farkamat, ő már szinte önkívületbe esett. A látvány is lenyűgöz, nem hogy még az, miként a farkam - bár érzékenyen azért, de - újra tettre kész. Amíg így húzogatja, én sem ellenkezem, de ez egy idő múlva megtorlásba torkollik...

Charles Dworkin (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

Ahogy visszakerülök a valóságba és kijózanodom, eszembejut, hogy dolgoznom kéne, hiszen nem henyélni jöttem. Azonban a lányok is készülnek valamire és ezt odalent a kezével is megerősíti az egyik.


Vékony derekához szokatlanul széles csípője és a keze megbabonáz újra. Az arcukon valami egész különlegeset látok. Nyegleséget és kéjt. Nem értem, hogy ez hogy fér össze. Talán a kollégiumi élet tette ilyenné őket. Ott bizony előfordul, hogy rendszeresen és alaposan iszogatnak az emberek, és csak a buli és a buli és a buli. Izgágaság és a fiatal lányok magabiztossága van a tekintetükben, szinte hallom, ahogy legyintve mondják: "Pasik..." - és egymásra nézve mindent értenek.


Kicsit körbepillantok a szobában. A radiátoron bugyik száradnak halomban, a polcokon mindenféle szépítkező szerek, a falon plakátok és mindenféle apróság felaggatva. Tankönyvet egyet sem látok.


Közben alaposan zajlanak az események. Elém tárul a fenék, amivel az imént bántam el. Az igazság az, hogy sosem értettem, azokat a nőket, akik mint egy feneketlen kút nyeltek el és sokáig, nagyon sokáig bírták. Sosem értettem őket, de megvesztem értük mindig. Szerencsés ember vagyok, sok ilyen lánnyal hozott össze a sors. Ők azok, akik idővel két férfi kegyeit is megkeresik. Olyan erő és befogadási képesség van bennük, hogy szinte törvényszerű, hogy nem állnak ellen.


A kezem közben ide-oda jár. Talán a farkam is feláll lassan, de azért csak segítek és a háttérben maradok. Lassan tényleg mennem kéne - emlékeztetem magam. Dühös vagyok, mert érzem, hogy ezt nem hagyhatom ki. Szeretném megnézni, ahogy elélvez a kiscsaj, akivel a meccset kezdtem. Valahogy mindig erre vagyok a legkíváncsibb. Hogyan élvez el a nő...Talán ezért nem tudok megnyugodni soha. Ettől a gondolattól kicsit sajnálom magam, de aztán inkább simogatom a buksijuk és egész közel hajolva figyelek...

Mykee (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)

A hangulat egyre jobban fokozódik, és már én is tettre készen állok. Simogatni kezdem őket, ahol érem. Finom combjukat, hajukat, vállukat. Ahogyan tüzesednek a lányok egyre jobban, a szám is egyre jobban kívánja a bőrüket. A másik pasas még nézi, simogatja őket, de ahogy látom, neki sincs ellenére az újabb menet.

Ekkor kopogtatnak kintről:

- Halló, van bent valaki? - szétrebben mindenki az idősebb férfihang hallatán - Halló! Nyissák ki kérem, mert mindenképp be kellene jutnunk.

Kapkodjuk magunkra a ruhákat, De mi férfiak gyorsan elbújunk az ajtó mögé, amikor az egyik lány kinyitja azt.

- Tessék, mi a gond? - kérdi a fejét kidugva az ajtón.

- Be kellene jutnunk, mert ellenőriznünk kellene az elektromos hálózatot.

- Akkor várjanak kérem, vagy jöjjenek vissza egy másik szoba után, mert összepakolnánk.

- Rendben. Addig a szomszédban leszünk, kérem, szóljanak, ha jöhetünk.

- Oké. - így a lány. Még figyeli, hogy biztosan bemegy a szomszédba, amikor int, hogy induljunk. Gyorsan, egy villanás alatt kijutunk a szobából és máris elindulunk lefelé, mintha mi is a személyzethez tartoznánk. A kapuban még kézfogással búcsúzom az ismeretlentől, és ballagok vissza a szemközti házba.

Tartalomjegyzék