Jumbóka (Nyers, nem korrektúrázott szöveg!)
Ha az embernek szabadnapja van ez többféleképpen értelmezhető. A leginkább klasszikus megközelítés, hogy nem kell dolgozni. De ha ezt az ember tudja előre, akkor a „szabad” napjára sokféle dolgot tervez. Elmegy a bankba, végigjárja a hivatalokat, esetleg olyasfajta dolog vásárlására adja a fejét, amit egy zsúfoltabb napon nem tudna megvenni. De mint tudjuk, ez nem igazi kikapcsolódás. Ez után másnap boldogan megy munkába, hogy kipihenje az előző nap fáradalmait. Akkor most nekem jó napom van? Aligha. Munkanélküliként ezt így alapból nem lehet kijelenteni. Az biztos, hogy nincs sürgős, fontos vagy halaszthatatlan ügy, ami miatt kapkodni kellene. Terveket sem kell szövögetni, hiszen egy esetleges munkalehetőség is várhat még 1-2 órát.
Éppen ezért nyugodtan szürcsölgetem a reggeli mellé készített teámat. Na meg azért is, mert forró. Egy 23 éves pasinál aligha mondható „normálisnak” egy ilyen helyzet, de látva más – hasonló helyzetben lévő – kortársaim kapkodását, és ezzel együtt járó sikertelenségét, aligha hiszem, hogy az ő példájukat kellene követnem. Persze nekem is meg vannak a reggeli klasszikus rituáléim. Ha nem vajazom nagyon össze az ujjaimat, akkor a neten nézelődve válogathatok a „jobbnál jobb” állásajánlatok közül. Azt, hogy mennyire nem vagyok elkeseredve rögtön sikerült is igazolnom. Rápillantva az egeremre azonnal elmosolyodtam. Hiszen szegény „jószágnak” nincs is farka. Akkor ő is hátrányos helyzetű? Dehogy, hiszen nekem van, mégis mire megyek vele? Hiszen a barátnőmet is csak egyetlen ok miatt nem hívhatom fel. Mert nincs. Van viszont rádióm, ami ezúttal is "csak” a világ tragédiáit sorolja, annyiban eltérve a tegnapi eseményektől, hogy most mások a szereplők. Elütötte, megölte, felrobbantotta, majd a „kihagyhatatlan” hírrel a végén, fehér tigris született valamelyik állatkertben. Na, mondom, ennek legalább van farka, és még valami hasznát is látja! Ha másért nem, hát csóválni tudja a világ furcsaságait látva. A reklámblokk végén azonban mégis valami kézzel foghatónak tűnő felhívás hangzik el. Ma 10:00 és 18:00 óra között véradást szerveznek egy helyi szórakozóhelyen.
Miért is ne! Hiszen ezen már egy éve is elgondolkodtam. Persze akkor csak a kollégáim elbeszéléséből hallottam ilyesmiről. Nem mellékesen azzal is megtoldották, hogy a főnökség még az ilyesfajta esemény miatti „lógást” sem nézi jó szemmel. Jah, persze, a vérünket is a cégért… Hát most itt a lehetőség, és különben is, legalább valami hasznosat csinálok. Na, ha már úgyis a net mellett ücsörgök, tudjunk meg valamit arról, hogy is megy egy ilyen esemény. Személyi, lakcímkártya, TAJ kártya, bőséges étel- és italfogyasztás. Na, tessék! Ennél jobban nem tudták volna telibe találni a jelenlegi élethelyzetemet. 9:00 óra múlt néhány perccel, így ha vágok még egy szelet kenyeret, akkor is kényelmesen odaérek a „nyitásra”. Úgy gondolom kezdőként érdemes időben megjelenni, hagy lássam, hogyan csinálják ezt a „nagyok”.
Sosem szerettem az egészségügyi intézmények sivár környezetét, más körülményekről nem is beszélve. Ezért is örülök, hogy egy szórakozóhelyre „kell” menni. Nincs is itt semmi szokatlan, hacsak az nem, hogy a zene „emberi” hangerővel szól. Sokan vannak, a pultosok mosolyognak, a polcokon poharak és italok sorakoznak. Csak a hátsó helyiségben serénykedő fehér köpenyesek mozgolódása jelzi, hogy itt valami – a megszokottól – eltérő esemény zajlik. Aztán beindul a gépezet. Kérdőív kitöltése, majd az első szúrás. Ez még csak egy pici tűvel az ujjbegybe. Gyors vizsgálat, néhány kérdés, és egy kis aggodalom, hiszen mégiscsak ez az első, és háááát ugye a szüzesség… legalábbis ebből a szempontból. Magam is meglepődök, amikor az utolsó asztal mellé ülve teljesen másfelé kalandozik a tekintetem. Az egyik ágyon ugyanis feltűnően csinos lábak nyújtóznak felém. A tulajdonos további testrészeit eltakarják a monitorok és a feltűnően magas papírhalmaz. Óhatatlanul is az előttem levő nyomtatványokra pillantok, hiszen már az előbb mutatták, hogy hova írjam be a nevem. Az előző sorban egy tipikus nő írással kitöltött adathalmaz. Erika. Nem tudom mikor számoltam utoljára fejben, de lehet, hogy csak a kerek évszámokkal volt szerencsém. 20 éves.